Nógrád, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-19 / 41. szám
A máso«IIL napon Több mini eze Számos értékes javaslat Mindenki, újságíró és szerkesztő egyaránt nézegeti a mái beérkezett kérdőíveket: mi a véleményük a lapról az olvasóknak, ki mii tart fontosnak, ki milyen témát ajánlana az újságírónak, ki melyik rovatot javasolja megtartani, melyiket elvetni, és milyen új rovatot szeretne látni a lapban. Mind-mind izgalmas kérdés, hiszen a közvélemény-kutatás a szerkesztőség eddig végzett munkájának felmérése. Megerősít bennünket abban, amit jól csináltunk, és gondolkodásra késztet, mit kellene tennünk a jövőben, hogy olvasóinknak még jobb lapot adhassunk. Az eddig beérkezett ívek azt mutatják, hogy olvasóink, szívesen segítik a szerkesztőség munkáját. Nehéz lenne felsorolni azt a sok-sok ötletet, amely eddig már beérkezett. Mutatóban csak néhányat említünk. Számos olvasónk azt kéri: mutassuk be Salgótarján, és a megye várható fejlődését is. Jónás Magdolna Mátramindszentről és még sokan mások azt leérik, hogy többet és színesebben foglalkozzunk a fiatalok életével. Mező Sándor salgótarjáni olvasónk — csakúgy mint több gépleocsivezető —. azt kéri, hogy az utak és a közlekedés helyzetével foglalkozzék többet a lap. Gulyás Károly javasolja, hogy a vendéglátóipari vállalat dolgozóinak életével, a vendéglők tisztaságával és a kiszolgálással foglalkozzunk. Márton Mária sziráki olvasónk a pályaválasztás mellett a divatról is több cikket kér. Turcsány József Nézsá- ról, és sokan mások a nyomás szürkeségét, a képek rossz minőségét kifogásolják, amin mi is szeretnénk a legrövidebb időn belül változtatni. Bencsok Dezsöné Salgótarjánból azt kéri, hogy a szénbányászok helyzetével foglalkozzunk minél többet. Eleget teszünk a ságújfalui Gulyás Éva kérésének is, s lehetőséget adunk a fiatal, tehetséges emberek verseinek, írásainak közlésére . Jönnek, százával jönnek a kérdőivek. Köszönjük a javaslatokat! ígérjük: minden hasznos javaslatot figyelembe veszünk, megfogadjak olvasóink tanácsait, és megírjuk a közérdeklődésre számottartó témákat. Izgalommal várjuk a közvélemény-kutató íveket! A második napon több mint ezer kérdőív érkezett szerkesztőségünkbe. Mai műsor KOSSUTH K ADlO; 8.2U; Norma. — 8.55: Orvosi tanácsok. — 9.00: Könnyűzene. — 9.34: Európai százailoK — magyar századok. IV. 10.10; Zenekari muzsika.— 11.30; A Szabó család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: A világgazdaság lűrci. — 13.06: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.21: Závodszky Zoltán énekel. — 13.48: A hanglemezből! könnyűzenei újdonságai. — 14.00: Két szvit. — 14.50: Pol-beat. — 15.15: Iskolarádió. — 15.55: Gulyás László: Békési esték. — 16.10: C’hirsta Ludwig Wagner felvételeiből. — 16.38: Valaki kopog. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Két Liszt szimfonikus költemény. — 17.4b: Szálasi naplója. — 18.01: Planquctte: Rip van Winke, Kétrészes operett. — 20.42: Hírek, időjárás. — 20.47: Török Erzsébet népdalokat énekel. Béres János furulyázik. — 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 22.15: A kínai külpolitika fordulói. — 22.25: Fischer Annie zongorázik. — 22.54: Az első munkahelyem. — 23.04: Könnyűzene. — 23.30: A becsület diadala. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI RADIO; 10.00: Népzenei magazin. — 10.40: Nyári tragédia. — 11.00: Régi francia kórusmuzsika. — 11.11: Könnyűzene. — 11.37: Csajkovszkij: Jolantha. — 13.17: Könnyűzenei híradó. — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. . . A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: A történelem tanúi Illés Béla. — 18.35: Hangverseny a stúdióban. Szabó Csilla zongorázik. — 19.05: Nóták. — 19.30: Az amerikai töke Európában. — 19.45: Bartók-kórusok. —- 19.54: Jő éjszakát, gyerekek! — 20.30; Üj könyvek. — 20.33: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának Hangversenye. ~ 21.58: Tánczene. TELEVÍZIÓ: 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Speciális kocsik — nagy sorozatban. — 18.25: Irány az egyetem! Tájékoztató az Iskolatelevízió üj sorozatáról. -- 18.45: Algyői fáklya. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Könnyűzenét Kedvelők Klubja. — 19.40: A Nílustól az Eufráteszig. . . 4. Sátotiakők. — 20.00: Tv-Híradó. — 20.20: Ha már nem lennél az enyém. Magyarul beszélő olasz film. — 21.25: Tudósklub. — 22.10: Tv-Híradó — 2. kiadás. Nem lovag — huligán Faivak vetélkedője Sorompóba áll: Nagyióc és Karancsság A KISZ széosényi járási bizottságának kezdeményezésére érdekes tervvel foglalkozik a járási tanács: májusban — először a megyében! — megrendezik két község, Nagyióc és Karancsság vetélkedőjét- A két község sok tekintetben hasonló, lélekszá- ma, termelőszövetkezete nagyjából azonos szinten áll. A tervet örömmel üdvözölték a községek vezetői, és a hírek szerint máris népszerű a lakosság körében a májusi vetélkedő. A járási tanács a falvak közötti vetélkedőt 10— 15 ezer forint jutalommal díjazza. Érdemes versenyezni, hiszen a győztes község eny- nyivel növelheti a fejlesztésre szánt összeget. A nagylóciak és a karaocs- ságiak három témakörből vett kérdéseikre adott válasszal mérik össze tudásukat, találékonyságukat: a községekhez kapcsolódó munkásmozgalmi események, személyek és adatok, a közös gazdaságok, történetével, és a helyi népszokások ismeretével foglalkoznak majd. A versenyt egyébkeni ..semleges” területen, pártatlan zs-üri előtt rendezik meg Szécsényben. Pesti kislány falun Majd minden nyarát lenn töltötte falun, a nénikéjénél. Segített a postán, ismerkedett az emberekkel. S amikor Kati néni nyugdíjba vonult, mi sem volt természetesebb, minthogy Zsuzsa üljön a hivatal- vezetői székbe. Közben férjhez ment. Férjével, Palotás Lászlóval együtt jöttek Mátra- verebélybe. — Szeret itt élni? Szokványos a kérdés, de a fiatalasszony válasza őszinte: — Igen. Szereti a világ dolgai iránt egészen fogékony verebély i embereket. Mint mondotta: csaknem 400 televízió és hatszázötven rádió-előfizető van a községben. Szinte naponta gyarapodik az újságokat, folyóiratot olvasók száma .is. — Hatszáznál több napilapot kézbesítünk ki mindennap — mondja. — S hol vannak még akkor a folyóiratok... — A vágyak, az álmok? — Hát, ha kérni lehet — nevet a fiatalsszony szeme —, jó lenne, ha végre jobb körülmények közé kerülne a postahivatal ... Mert ugye azt láthatja, itt az egészségházban egészen fölöslegesek vagyunk... V. G. A salgótarjáni új gimnázium egyik pedagógusa az esti irákban a Salgo eszpresszóban pillantotta meg a gimnázium egyik, harmadik osztályos leánynövendékét. A di- ; ívlény nem olyan társaságban volt. amilyent az iskolai rendtartás engedélyez. Röviddel a nevelő távozása után egy fiatalember állította meg ■■xi utcán, s erélyesen érdeklődött, nem lesz-e kellemetlen- sege a gimnazistának az esti kimaradás miatt. Mikor a pedagógus közölte, hogy az a téma nem utcára vaild, a „lovag” — Müller László zongorista — leütötte. A férfi eszméletét vesztette, ajka felrepedt. A magát lovagnak képzelő huligánt a salgótarjáni járásbíróság vonja felelősségre. A Nógrácl megyei Sütőipari Vállalat (Salgótarján, Rákóczi út 146.) gyors-gépírónőt keres ♦ felvételre. Besorolás gyakorlattól függően megegyezés szerint. } A Debreceni Közúti Építő Vállalat 6. sz. Éptésvezetősége felvesz művezetőket, kitűző technikust, valamint kubikosbrigádokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Jászberény, Liget utca 23. szám alatt. Veszek Balassagyarmaton, l szoba- konyhás, beköltözhető családi házat vagy házrészt. Készpénzzel ; fizetek! Ajánlatokat Rendes ház” jeligére balassagyarmati , Magyar Hirdetőbe ké- j rém. Külön bejáratú bútorozott szobákat keresünk a fizetővendéglátó-szolgálat részére. Jelentkezés az Idegenforgalmi Hivatalnál. A 2. sz. Autóközlekedési Vállalat a salgótarjáni, a balassagyarmati és a nagybátonyi telephelyeire azonnali belépésre keres MA VAUT gepkocsivezetőket. Alkalmazási feltétel: 3 éves gépjárművezetési gyakorlat. Bérezés az érvényben levő rendelkezés szerűit. Jelentkezni lehet a salgótarjáni központi telepen, a balassagyu - mati üzemigazgatóságon és a nagybátonyi főnöl gén. Eladó Salgótarjánban azonnal beköltözhető, 4 helyiségből álló családi ház. Érdeklődni : 21-39-es telefonon. \ 150 éve, 1819. február 19-én hall meg Péchújfalu- si Péchy Mihály mérnökkari tábornok, a késői barokkból kisarjadt magyar klasszicista építészet jeles képviselője. A bécsi mérnökakadémián végzett műszaki tanulmányai után a császári hadseregben hadmérnök-tisztként szolgált. Mint hadszíntéren működő hadmérnök, 1788-ban az osztrák—török háborúban. Karánsebesnél török fogságba esett. Konstantinápolyi hadifogságából csak két esztendő múlva került haza. Részt vett a Napóleon elleni háborúban, és az utolso nemesi felkelés idején, 1809-ben Győr védelmének műszaki irányítója volt. Építészi működésének legjelentősebb két műve a debreceni Nagytemplom, melynek terveit anyagi és utólagosan közölt kívánalmak miatt több ízben kellett módosítania, de az akadályok ellenére mégis sikerült kiegyensúlyozott külső arányokat, monumentális főhomlokzatot és higgadtságot, nyugalmat árasztó, jó akusztikájú belső teret kiképeznie. Másik kiemelkedő munkája a debreceni Kollégium egyik szárnya. Mindkettő a magyarországi klasszicista építészet maradandónak bizonyult alkotása. NAPTÁR Zsugorodik a Hold címmel számol be a Delta új száma a Hold-kutatás időszerű kérdéseiről, az eddigi adatokra épülő elméletekről, sazok vitájáról. A lézertechnika legfrissebb újdonságai, a műkincseket restauráló múzeumi „klinikák”, a korszerű szállodák technikai csodái mellett cikket közöl a láp a világ leghatalmasabb csillagászati távcsövének építéséről- „Vallanak a csontok” címmel megírja az ősi betegségek, őseink életmódja után folyó laboratóriumi nyomozás izgalmas részleteit. Érdekes képriportjai bemutatnak új autóm »delieket, az olajszállításra szolgáló csőkígyókat, mesterséges szigeteket, a lakásvilágítás színhatásokra épülő újdonságait, s olyan hatalmas csarnokokat, amelyeknek a tartó „szerkezete”: levegő. Száznál több, részben színes fotó, Delta-lexikon, sok-sok információ, érdekesség, tudományos humor egészíti ki a népszerű magazin új számát. Icqnap mesélték MoUenmann úr, egy asztal- társaság érdemes tagja nagyapa lett. „Nos, hogy érzed magad, mint nagyapa?” Kérdezték asztaltársaságbeli ivócimborát. „Nem érzed magad sokkal öregebbnek?” „Hm.” Vélte az újsütetű nagyapa, és nagyot húzott poharából. „Ami engem illet, én ugyanolyan fiatalnak érzem magam, mint ezelőtt, csak abba nem tudok belenyugodni, hogy egy nagymama férje vagyok.” Közlekedési őrsök versenye A balassagyarmati járásban Űrhajómban, Érsekvadkerten és a balassagyarmati Bajcsy és Rákóczi iskolákban műkődnek közlekedési őrsök. Részűikre most a járási közúti balesetelhárítási tanács az Autóklub helyi szervezetével közösen vetélkedőt szervez. A március harmincegyedikéig Lezajló területi és a május elsejéig lezajló összesített döntők legjobbjai május folyamán jutaLomfciránduláson vesznek részt. A baleset-elhárítási tapasztalatátadásinaüi is beillő kirándulás végcélja, valamelyik gazdag tapasztalattal rendelkező budapesti iskola, ahol a fővárosi iskolások beszámolnak a balassagyarmatinál jóval nagyobb forgalom irányításával kapcsolatos tapasztalataikról. 1969. február 19., szerda Névnap: Zsuzsanna A Nap kel: 6 óra 44 perckor, nyugszik: 17 óra 13 perckor. A Hold kel: 7 óra 55 perckor, nyugszik: 20 óra 47 perckor. Szeles idő \ Várható időjárás ma estig: kevés felhő, szórványosan előforduló hószállingózással. Mérsékelt, időnként megélénkülő, változó, irányú szél. Helyenként párásság, kőd. Legmagasabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között. — A MKÜOSZ az állami gazdaságok igazgatóival, vezető bérelszámolóival és vb titkáraival konzultációs megbeszélést tart pénteken Nógrád- kövesden. A kollektív szerződések tervezetét vitatják meg. — Megdicsérték a rónaiakat. A ceredi tsz-hez tartozik a rónai üzemegység. A zárszámadó közgyűlésükön dicséretben részesítették az üzemegység dolgozóit. Holdanként 103 mázsa burgonyát termeitek a múlt évben. A tagok jövedelme is jól alakult. Az elmúlt évi 9209 forintról 10 509 forintra. Az állattenyésztők jövedelme eléri a 40—45 ezer forintot. — Pénteken Cserháthalápon tart közlekedési előadást termelőszövetkezeti járművezetők részére a járási rendőrkapitányság. A rendezőség kívülállókat is szívesen lát, — Három hónapja nincs baleset a Z1M Salgótarjáni gyára sajtoló üzemében. Korábban ebben az üzemben történt a legtöbb sérülés. Az eredmény a biztonsági berendezések felszerelésének, a fokozott ellenőrzésnek, s természetesen a munkások nagyobb elővigyázatosságának is köszönhető. — Zárszámadó közgyűlés. A ludányhalászi Ipolymente Egyesült Mezőgazdasági Tér - mel őszeivel keze t megtartotta zárszámadó közgyűlését. A tagságot a nógrádszakáli művelődési otthonban látták vendégül. Részt vett a közgyűlésen Csehszlovák i ábó l a busái tsz vezetősége. Köszönetüket fejezték ki az elmúlt év augusztusában nyújtott támogatásért, — Szalmaiopás közben bántalmazta a mezőőrt Varga János zabari nyugdíjas. A salgótarjáni járásbíróság három- hónapi, próbaidőre feltételesen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. — Árubemutató kiállítás nyílik február 19-én a Romháti vi Cserépkályhagyár művelődési otthonában. Az árusítással i:; egybekötött kiállítás február 27-ig tart nyi1- va. — Meghonosítják a bogyósokat az érsekvadkerti szövetkezetben. Tavaly első alkalommal fordult termőre a húsz hold szamóca, s a bevétel már mintegy 400 ezer forint volt. — Tragédia. Pécsett, a Fel- sőbalokány utca 58. számú családi házban Farkas József öl éves cipész-kisiparost holtan, 60 éves feleségét pedig életveszélyes állapotban talál- ték. A vizsgálat megállapította, hogy a házaspár gázmtv- gezést szenvedett. A további vizsgálat arra is fényt derített, hogy a ház mellett húzódó városi gázcsővezetők eltörött és onnan szivárgott be a gáz a lakásba, ahová egyébként a gáz nem volt bevezetve. — Sorozatosan becsapott hiszékeny embereket Kordás Géza 35 éves budapesti lakos, aki szakoktatóként redszere- sen vállalt felkészítést gépkocsivezetői vizsgára. Oktatói tevékenységét, illetve ismeretségi körét kihasználva a hozzáfordulóktól a felkészítés, valamint lakásszerzés, útlevélkérelmek. bírósági ügyek elintézésének ürügyén, illetve egyéb ígéretekkel nagyobb összegeket vett fel, vállalt kötelezettségeit pedig nem teljesítette. Többször azt a látszatot keltette, hogy ismerősei útján hivatalos személyeket fog megvesztegetni. A bíróság Kordás Gézát ötévi szabadságvesztésre ítélte és 94 000 forint megfizetésére kötelezte. MŰANYAG HAJTATÖHÁZAK, GARÁZSOK (600,— Ft) gépszínek. PONYVÁK megrendelhetők. Műanyagüzem, Pécs. Nagypostavölgy 39. Telefon: 17-04. Felemelt őr! Most több pénzt kapi. Érdemes felkeresni az ÓRA- ÉS ÉKSZERKERESKEDELMI VÁLLALAT üzleteit, mert A FÉMJELZETT EZÜSTÖT GRAMMONKÉNT 2,50 FORINTÉRT VÁSÁROLJUK. Salgótarján, Népköztársaság tér 9. Balassagyarmat, Rákóczi út 28. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, Főszerkesztő; GOTEAR GYULA. szerkesztőség: Salgótarján, Petőn u. L Telefon: .-Z-91 t?.-95. 22-91,. ’•>-M Főszerkesztő1 12-94, Belpolitikai rovat: t4-40. Sportrovat: I1-S9 Éjszakai szerkesztés: 13-03 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Váll alat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal; Salgótarlán Petőfi 1 Teletel, ■ in."') Törleszti a Magvar Posta. Előfizethető: a belyl postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetést dil egy bőnapra 17 forint. Előállítja a Nógrácl megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. PetőB a. t. Felelős vezető PAPP GEORGE Igazgató. Index- szám 23073