Nógrád, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-17 / 13. szám
f Előszűr a történelem során: kettős átszállás másik űrhajába (Folytatás az 1. oldalról) sok hálózatának. A műveletre a Szojuz—5 űrhajó 35. Föld körüli fordulata idején került sor. lirunov Dél-Amerika területe felett lépett ki az űrbe. míg Jeliszejev a Szovjetunió felett hagyta el űrhajóját, majd a nyílt világűrben végzett műveletek után átmentek a Szojuz—1 űrhajóba. Az űrhajósok munkáját és áthaladását, az űrhajók külső részén elhelyezett kamerák segítségével ugyancsak figyelemmel kísérték a földi megfigyelő állomások. Szétválasztották a szovjet űrhajókat MOSZKVA (TASZSZ) Mint a TASZSZ magyar idő szerint 15,15 órakor gyorshírben bejelentette, a Szojuz—4 és a Szojuz—5 űrhajókat, miután a csütörtök délelőtt történt összekapcsolás nyomán együttesen keringtek a Föld körüli pályán, szétválasztották. Egy újabb gyorshír hírül adta, hogy a szovjet űrhajók külön-külön folytatják útjukat Föld körüli pályájukon. Alek- szej Jeliszejev és Jevgenyij Hrunov űrhajósok, akik az összekapcsolás után átszálltak a Szojuz—5-ről a Szojuz—4-re, Díszpolgár a tizennegyedik „Az ország büszke rátok” — . „Az űrkaraván halad” — „Négyen ostromolják az eget” — ilyen es hasonló címek alatt számolnak be a csütörtök reggeli moszkvai lapok Satalov, Volinov, Jeliszejev, s Hrunov „óráról órára folytatódó hőstettéről.” A bátor űrhajósok felé árad az egész ország szeretete, közvetítésre varó üdvözletek serege érkezik a rádió, a televízió és a lapok szerkesztőségeibe. Kommunista üdvözlettel köszöntötte az űrhajósokat Fjodor Petrov, a Szocialista Munka Hőse, aki 1890 óta tagja a pártnak. A Krasznaja Zvezda tudósítója Volinov családját kereste fel. Tamara, a Szojuz—5 parancsnokának négyéves kislánya boldogan újságolta, hogy hallotta a papa hangját a világűrből. Egyébként Volinovék lakása az űrhajós feleségek ,. főhadiszállása”, itt van Szvetlána Hrunova és Muza Satalova is. Prokopjevszkben, ahol Volinov édesanyja dolgozik a város díszpolgárává választották a 14. űrhajóst. Jurij Gagarin Volinovról garin visszaemlékezett egy repüléskészültségi vizsgára, amelynek során specialisták, konstruktőrök és orvosok három és fél órán keresztül ostromolták kérdéseikkel Voü- novot Ettől a vizsgálattól függött a legfontosabb kérdés eldöntése — felkészült-e a pilóta minőségileg új űrrepülési feladat végrehajtására. A bizottság tagjai egyöntetűen kitűnőre értékelték a Szojuz—5 parancsnokának felkészültségét. Jurij Gagarin, a nemrégiben szerencsétlenség áldozatául esett első szovjet űrhajós pilóta, Bosirisz Lukjanov TASZSZ-tudósítóval folytatott utolsó beszélgetései egyikében Votiraovról, a Szojuz—5 űrhajó parancsnokáról is beszélt. „Nehéz dolga van az embernek, ha barátjáról kell beszélnie — mondotta — miniig fennáll a veszély, hogy túlságosan hízelgő véleményt mond. Borisz egyébként cűyan kiváló ember, hogy aligha fog fejébe szállni a dicsőség.” GaA két űrhajó ősszeka pcsolásá ró l A TASZSZ tudományos szemleirója megállapítja. Sikeresen megvalósult a Szojuz—4 és a Szojuz—5 űrhajó összekapcsolása kézi oerendezés segítségével. Föld körüli pályán összeszerelték a világ első űrállomását. — Nincs messze az az idő, amikor Föld körüli pályán sok férőhelyes, tudományos kozmikus kutatólaboratóriumok jelennek meg, amelyeknek utasai időszakosan váltani fogják egymást — jelentette ki Alekszej Leo- nov űrhajós, aki elsőnek tett sétát a világűrben. Már az első űrrepülések után megkezdődött a törekvés arra, hogy megteremtsék a világűrben az emberi elethez szükséges feltételeket. Az űrtechnika berendezéseit bemutató külföldi kiállítások látogatói már akkor megcsodálták a szovjet űrhajók kabinjainak méreteit és kényelmességét. A „Szojuz”-mintájú űrhajók szintén igen kényelmesek az űrhajósok munkája szempontjából. Külön fülkéjük van a tudományos vizsgálatok elvégzésére és külön a pihenésre. A „Szojuz” űrhajók dolgozó-helyiségeinek térfogata lényegesen nagyobb bármely más űrhajóénál: 9 köbméter. A „Szojuz” a legnagyobb utasszállító űrhajó. A Föld körüli pályán keringő űrállomásokra nézve számos terv készült. Van köztük terv olyan űrállomásokról, amelyekről a kozmosz távolabbi részeibe indulnak űrhajók, készültek tervek olyan űrállomásokra vonatkozólag, amelyeken kijavíthatják, tatarozhatják az űrhajókat. Egyes tervek ilyen űrállomások összeszerelését közvetlenül a világűrben irányozzák elő. A Föld körüli kísérleti űrállomásokhoz különösen , a csillagászok, a biológusok, a technikai tudományok képviselői fűznek nagy reményeket. A csillagászok azért, mert az űrállomások révén a műszerek a földet övező sűrű légkör kiiktatásával végezhetik a megfigyeléseket. A biológusok az űrállomások révén közelebb kerülnének a Naphoz, mert hiszen jelenleg a földet övező légkör 90 százalékban visszaveri, vagy elnyeli a napsugarakat. Az űrállomások révén érdekes lehetőségek nyílnak a földön oly nehezen megteremthető légüres tér (vákuum) felhasználására. Nagy jelentőségű az a kérdés is, hogyan hatnak a kozmikus sugarak a' leendő űrhajók építése szempontjából szóbajöhető anyagokra. A biológia szemszögéből egyik fontos feladat Cialkovszkij ama hipotézisének igazolása. hogy a súlytalanság viszonyai között minden organizmus — a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig — gyorsabban fejlődik, mint a földi viszonyok között. most Vlagyimir Satalov űrhajóssal együtt utaznak a Szojuz—4-en. Borisz Volinov egyedül maradt a Szojuz—5 űrhajóban és folytatja programjának teljesítését. Elutasították a kényelmetlen találkozót A párizsi tárgyaláson részt vevő amerikai képviselők szerda délután nem voltak hajlandók fogadni a 140 tagot számláló Szakszervezeti Világszövetség küldöttségét, amely felkereste őket a párizsi amer1 kai nagykövetségen. A küld get a Szakszervezeti \ zovetség nemrég Berlinben tartott 18. főtanácsülése bízta meg azzal, hogy a párizsi tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttséggel ismertesse a szervezett dolgozók álláspontját, a VDK és a DNFF küldöttségét pedig szolidaritásáról biztosítsa. A Szakszervezeti Világszövetség küldöttsége az amerikai részről történt elutasítás után a VDK és a DNFF küldöttségét keresi fel. Karami alakított kormányt Libanonban BEJRUT Rasid Karami kijelölt libanoni miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy megalakította tizenhat tagú kormányát. A 47 éves ügyvéd, aki már hat ízben volt előzőleg Libanon miniszterelnöke, magának tartotta fenn a külügyi tárcát is. Nasszim Madzsdala- nd lett a miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, Madzsid Arszlan a hadügyminiszter. Az új kormány a Jafi-ka- binet helyébe lép, amely január 8-án mondott le, miután élesen bírálták a bejrúti repülőtér ellen intézett izraeli kommandó-támadás miatt. Karami kijelentette újságíróknak, hogy kormánya a kötelező katonai szolgálat bevezetését tervezi és meg akarja erősíteni az Izraellel határos területeken fekvő libanoni falvakat. Célja ezenkívül Libanon külpolitikájának összehangolása más arab államokkal. A kabinet nyolc minisztere tagja vagy szövetségese Karami úgynevezett demokratikus és parlamenti frontjának, hét miniszter pedig a „hárompárti szövetség” tagja vagy támogatója, egy örmény miniszter / pedig függetlennek számít. EGY PÉK EVFOI5 »I EO.M K i 1949. január 47-én, húsz évvel ezelőtt, nagyszabású kirakatpert indítottak a Wall Street „bulldogjai'’ az Egyesült Államok Kommunista Pártja ellen. Bíróság elé állították az 1919-ben alakult, harcedzett és befolyásos párt 12 vezető személyiségét. Hosszú és „szenzációkat produkáló” tárgyalás után 1949. október 14-én 11 kommunista vezetőt bebörtönöztek. A per lefolyása, körülményeinek szövevénye és a csalárd ítélet számos tanulsággal szolgál. Franklin D. Roosevelt 1945. április 12-én halt meg. Helyébe Harry S. Truman lépett, az addigi alelnök. Truman azokat a monopolista köröket képviselte, amelyek meghirdetve az „Amerika Évszázada" politikáját — az atombomba egyedüli birtokolásának hiétében — világuralomra törtok. Céljuk menetrendje az volt: megsemmisíteni minden progresszív belpolitikai erőt, szabad kezet nyerni a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elpusztítására. USA-bp- foiyás alá kényszeríteni a földkerekség valamennyi országát. .. Megkezdték tehát a — hidegháborút. Legfőbb belpolitikai ellenségüknek a 80 ezer taglétszámú, de milliókat befolyásoló kommunista pártot tartották, s vele együtt a progressziven gondolkodó munkásságot. Az VSA munkásoszályának jelentős tömege ugyanis ideológiailag. szervezetileg és gazdaságilag számottevően megerősödött a II. világháború éveiben. A Wall Sf-»et a háború befejése után leszállította a béreket, emelte az árakat, s — a haditermelés lelassulására hivatkozva — tömegesen bocsátotta el a dolgozókat. Mindezzel nélkülözést, bizonytalanságot, egzisztenciaféltést zúdított a bérből elő kisemberekre. A néptömegek hatalmas sztrájkok sorozatával válaszoltak. E mozgalmak letörésére a hatalom drasztikus intézkedésekhez folyamodott. A Taft—Hartley törvény 1947. június 23-án a sztrájkjogot támadta meg; a Mundt—Nixon törvény J948. május 20-án a kommunizmust vette célba; és a McCar- ran törvény 1950-ben az internálások széles körű alkalmazását tette lehetővé. Az egész korszakra rányomta a bélyegét McCarthy szenátor fasiszta jellegű tevékenysége, és az Amerika,-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottág hadjárata mindenki ellen, aki nem hódol be az VSA-imperializmus hódító terveinek. És miközben szakadatlanul és növekvő hangerővel fújták a hidegháború harsonáit, kihirdették a Truman-elvet (a Eöld az amerikaiaké), propagálták a Marshall-tervet (kölcsönökkel és segélyekkel kitérjeszteni,az USÁ gazdasági befolyását) megszervezték az agresszív NATO-t és társait. E folyamat „eredményeképpen” 1950. június 21-én az Egyesült Államok hadereje agresszív módon belépett a koreai háborúba. s a szakadék szélére sodorta az emberiséget. Az 1949. január 17-én megkezdett kommunistaellenes per — a rákövetkezőkkel együtt — likvidálni akarta az amerikai kommunista pártot. Szerette volna megfosztani az USA munkásait politikai és szellemi vezérkaruktól. Depoli- tizálni kívánta a szakszervezeteket, egzisztenciális fenyegetésekkel engedelmességre szorítani minden munkást. Húsz év telt el azóta, a szándék kitervelőit elnyelte a történelem süllyesztője, de sokféle létező nehézség ellenére él, gyarapodik és helytáll az Egyesült Államok Kommunista Pártja. Fő feladat az akció- és szervezeti egység Tanácskozik a CSKI* Központi Bizottság-» NÓGRÁD — 1969. január 17., péntek Csütörtökön a prágai vár spanyol termében megkezdte tanácskozását a CSKP Központi Bizottsága. Napirenden a pártmunka aktuális kérdései és a legmagasabb népképviseleti szervek átszervezése szerepel. A javaslattevő és sajtóbizottság megválasztása után Alexander Dubcek mondotta el beszámolóját a párt időszerű feladatairól. Beszédében fő feladatként a párt akció- és szervezeti egységének, vezető szere- pé-rek megerősítését, valamint a novemberi és decemberi KB-határozatok teljesítését jelölte meg. Csak pozitív tettekkel bizonyítható, hogy a novemberi és decemberi határozatok lehetőséget és tartalmat adnak a január utáni politika megvalósításához — mondotta. Dubcek hangsúlyozta, hogy feltétlenül ki nálni minden kell hasz- olyan lehetőséget, amit a föderáció a nemzeti és a társadalmi fejlődés szempontjából jelent. A gazdasági problémák megoldása — mondotta — konkrét feladatok teljesítését teszi szükségessé az üzemekben, központi szervekben és az összes munkahelyeken. A január utáni politika sikerének előfeltétele fordulat elérése a gazdasági fejlődés hatékonyságában — hangsúlyozta a CSKP KB első titkára. Lesiújíó lélemímek sí iienixelköxöü^égi ,csiíeséé-i*ól A csütörtöki angol lapok érdeklődéséhek középpontjában a nemzetközösségi csúcstalálkozó záróközleménye áll. A Times megállapítja: „az értekezlet csaknem mindent megvitatott, de gyakorlatilag semmit sem oldott meg”. A Morning Star vezércikkben mutat rá, hogy a konferencia keményen megrótta Wilsont a rhodesiai kiárusítás politikájáért. „A cirkusz elvonul a városból” című, gúnyos hangú vezércikkében a jobboldali Daily Mail így ír: „hála az égnek, hogy a nemzetközösség miniszterelnöki találkozóját csak ritkán tartják meg. Egy hét bőven elég arra, hogy Anglia pellengéren álljon. Most egy kis szünetre lesz szükségünk ahhoz, hogy letöröljük arcunkról a záptojást”. A lap ezután felsorolja p „színes” tagállamok panaszait, különösen a rhodesiai és a bevándorlási kérdésben, majd így folytatja: „az egész svindli csak azt eredményezte, hogy a beit nép még kevésbé becsüli a nemzetközösséget”. Kissé komolyabb formában, de hasonló véleménynek ad kifejezést a Daily Telegraph is, amely szerint a nemzetközösség elavult, ósdi szervezet, s Angliának semmi érdeke sem fűződik további fenntartásához. A Guardia sajnálattal állapítja meg, hogy nem történt lényeges haladás a nigériai béke felé, majd megrója a nemzetközösséget a faji problémák és bevándorlási kérdések elhanyagtfclása miatt. A zsoldos ezredes vagyona tervei és Schramm „ezredes” a kongói fehér zsoldosok parancsnoka, akinek csapatait a reguláris kongói alakulatok szétzúzták, nemrég visszatért Európába. Csőmbe „legtisztességesebb” barátja, a szűk napokra gondolva az európai bankokban letétbe helyezett némi „megspórolt” összeget: 340 000 amerikai dollárt, 13 kilogramm aranyat, öt kilogramm aranyport, és némi kiegészítést más kemény valutában. A nyugatnémet lapok elragadtatással írnak arról, hogy Schramm a Német Szövetségi Köztársaságban szeretné feltöltetni „csapatait” és ez alkalommal Dél-Afrikába, onnan pedig Rhodesiába szándékozik menni, hogy segítsen Jan Smithnek. Grecsko marsall Kádár Jánosnál Kádár János, a Magyar Szó. cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta A. A. Grecsko marsallt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét, aki a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatoknál tett látogatást. 'Magyar részről jelen volt Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja. a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, szovjet részről A. A. Jepisev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta politikai főcsoportfőnöke. A találkozó szívélyes, elv. társi légkörben folyt le. Szicília tiltakozik A belicei övezet (Szicília földrengés sújtotta vidéke) kétszázezer lakosa, dacolva a hideggel és a viharos széllel, a szocíliai földrengés évfordulóján a január 15-ére virradó éjszakát a szabad ég alatt töltötte — tiltakozásul a hatóságok tétlensége miatt. Mint ismeretes, az egy évvel ezelőtti földrengés következtében 600 személy meghalt, 12 település elpusztult és több tízezer nő, férfi és gyermek hajléktalanná vált. A katasztrófa sújtotta terület ma is olyan, mint a földrengés utón: jóformán semmit sem tettek a hatóságok a települések újjáépítésére. valamint munkaalkalmait biztosítására.