Nógrád, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-12 / 9. szám
BéI>Yio(n.ini Elismerték... SAIGON (MTI) A dél-vieínami hazafiak hadseregének regionális osztagai és gerillaalaiiulatai szombatra virradó éjjel a kambodzsai Határ és a Delta vidék között elterülő tájegység kilenc tartományában indítottak jól összehangolt támadást nehez aknavetőkkel, rakétákkal és páncélöklökkel. Összesen 24 város, közöttük öt tartományi székhely katonai objektumait „szórták meg” a hazafiak akna- és rakétavetői. Az AFP tudósítójának statisztikája szerint' a DNFF tüzéreinek 426 lövedéke csapódott be az 1. számú amerikai légiszállítású hadosztály, valamint a 25. és a 9. amerikai gyalogoshadosztály körletében. A legsúlyosabb tűz- csapást a hazafiak a 25. amerikai gyalogoshadosztály állásaira mérték 120 milliméter kaliberű nehézaknavetőkkel. Az AFP megállapítása szerint a „Vietcong” ritkán vetett be ilyen nagy űrméretű aknavétőket. A dél-vietnami hadszíntéren a DNFF harcoló alakulatai több gyalogsági támadást Is indítottak, különösképpen Tay Ninh, Binh Duong, Binh Long és Phuoc Long tartományokban. Az utóbbi napok legsúlyosabb összecsapása a fővárostól 129 kilométernyire északra fekvő Song Be helység közelében zajlott le — az amerikaiak szerint — ,.egy század.nyi Vietcong” és két század amerikai katona között. Az a ritka eset fordult eiő. hoay az amerikaiak elismerték: több emberük vált harcképtelenné, mint az ellenségnek. izraeli légitámadás Szombaton hajnalban izraeli repülőgépek a Jordán folyó déli részének térségében támadást hajtottak végre az arab gerillák feltételezett támaszpontja ellen. A gépek egy elhagyott kis arab falut — Kteszfalvát — támadták. Izraeli részről a támadást azzal indokolták, hogy szombaton hajnalban arab ellenállók páncéltörő fegyverrel rálőttek egy izraeli katonai járműre. Január 2 óta első ízben fordult elő, hogy Izrael az arab partizánok ellen ismét repülőgépeket vetett be. Jordánia részéről is megerősítették, hogy izraeli repülőgépek szombatón hajnalban légitámadást hajtottak végre Jordániái terület ellen. A VDK nagykövete A svéd kormány hivatalos közleményben jelentette be, hogy Svédország elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A képen: Lennart Petri, Svédország pekingi nagykövete, akit a svéd kormány egyszersmind első hanoi nagykövetévé nevez ki STOCKHOLM A skandináv országokban a közvélemény nagy megelégedéssel nyugtázta a svéd kormánynak azt a döntését, hogy felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a Vietnami Demokratikus Köztársasággal. A befolyásos stockholmi Af- tonbladet szerint a svéd kormány elhatározása valóságos „sokkhatást” gyakorolt William Heath stockholmi amerikai nagykövetre, aki pénteken tért vissza szabadságáról állomáshelyére, s a hírt a repülőtéren tudta meg. Más újságok felvetik, hogy ezután hivatalos kapcsolatokat kellene létesíteni a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Fronttal. Ismeretes, hogy a közeimül! ban a DNFF irodát nyitott svéd fővárosban. A Dán Szocialista Néppári hoz közelálló koppennágs Ekstra Bladet lándzsát te amellett, hogy Dánia is is merje el hivatalosan a VDK- ,,Nem állíthatjuk örökké, hog az úgynevezett megosztott ál lamok nem léteznek, vág hogy ezeknek az államokna csak egyik országrésze léte zik.” — állapítja meg a lap. EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Az olaj közbeszól? — Tárgyalt a francia—szovjet „nagybizottság' — Klub vagy család? — Svédország elismerte a VDK-t — Megalakult a cseh kormány A közel-keleti feszültség mit sem enyhült az elmúlt héten: minden jel arra vall, hoigy az izraeli vezető körök a kompromisszumos megoldásokat elutasító, az erőszakos lépéseket előnyben részesítő politikájukkal ki akarják élezni a helyzetet. Ennek a politikának — úgy tűnik — kettős a célja: magában Izraelben fenn kívánják tartani a háborús hangulatot, amely szükségszerűen „nemzeti egységet” teremt, és a jelenlegi vezetők uralmának fennmaradását biztosítja, külpolitikai vonatkozásban pedig az lehet az izraeli kormány elképzelése, hogy a feszült légkörben, a háború lehetőségére valp hivatkozással szembeszállhat az új amerikai elnöknek tulajdonított új washingtoni elképzelésekkel. Tartják magukat ugyanis az olyan híresztelések, hogy az Egyesült Államok január 20-a után „kiegyensúlyozottabb” közel-keleti politikába kezd, nem áll ki egyértelműen Izrael ügye mellett, hanem — az USA olajérdekei miatt — figyelemmel lesz az arab államok követeléseire is. Nixon választási kampányához azok az olajtársaságok adtak pénzt, amelyek a Közel-Kelet olaját kiaknázzák. A hírmagyarázók amerikai belpolitikai adottságokat is emlegetnek: Nixon — szerintük — nem felejtette el, hogy az amerikai zsidóság nagy többsége a demokrata Humphrey-ra szavazott ... Izrael kormánya elutasította a Szovjetunió javaslatát, amelyet a szovjet diplomácia még az új esztendő első munkanapján juttatott el Washingtonba, Londonba és Párizsba. Az izraeli kormány amerikai és angol közvetítéssel értesült az egyébként nyilvánosságra nem hozott javaslat tartalmáról. Hivatalos tudomást szerzett a szovjet kezdeményezésről az Egyesült Arab Köztársaság, amely a maga részéről tájékoztatta az arab államokat, s mint Riad egyiptomi külügyminiszter hangoztatta: az EAK támogatja a szovjet javaslatot. Egész sor diplomáciai tárgyalásra, vezető államférfiak utazására került sor a héten a közel-keleti válsággal kapcsolatban: a Szíriái külügyminiszter Kairóban járt, az EAK diplomáciájának vezetője Belgrád.ba látogatott, a jugoszláv külügyminiszter Algériába utazott, Husszein, Jordánia királya Libanonban tárgyalt, majd Londonba ment, és így, tovább... Az arab országok egymás közti tárgyalásainak középpontjában az állott, mikor és hol rendezhetnék meg az állam- és kormányfők új csúcstalálkozóját? Ennek a legmagasabb szintű, értekezletnek nyilvánvalóan az lenne a célja, hogy egybehangolja az arab államok akcióit, — annyi elvetélt csúcs- találkozó után azonban kétséges, hogy ez alkalommal kialakulna-e az egység? A hét leglátványosabb állásfoglalása a Közel-Kelet dolgában Párizsban hangzott el. A francia kormány igen határozottan ítélte el a bejrúti polgári repülőtér elleni izraeli támadást, emlékeztetett arra is, hogy 1967 júniusában Izrael kezdte a háborút, s jogtalanul területeket foglalt el. A Közel-Kelettel kapcsolatos francia álláspont Igen közel áll a Szovjetunió értékeléséhez és szándékaihoz — ez mutatkozott meg azokon a politikai jellegű találkozókon, amelyek Párizsban a francia—szovjet úgynevezett „nagybizottság” ülésezése alkalmából jöttek létre. Kirillin szovjet miniszterelnökhelyettes és Debré francia külügyminiszter a „nagyblzottság” munkájáról egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy kedvező a szovjet- francia együttműködés távlata. Londonban a Brit Nemzetközösség 17. kormányfői konferenciáját rendezték meg a héten: a tárgyalóasztal mellett, Illetve a folyosókon szó esett Rhodesiáról, a „Szueztől— keletre védelmi politikáról, afrikaiak és ázsiaiak angliai bevándorlási lehetőségeiről és általában a fajüldözés angliai felbukkanásáról. Biafrát csak a bizalmas megbeszéléseken érintették, hiszen a polgárháború a nemzet- közösségi tag, Nigéria belügye. A vietnami háború befejezését elősegíteni hivatott párizsi tárgyalások ügye e héten sem mozdult el a holtpontról, ahová Washington és Saigon időhúzó manőverei juttatták. Ügy látszik, január 20-át várják, Nixon bevonulását a Fehér Házba, hogy az új elnök végre állást foglaljon a tárgyalások ügyében. A vietnami kérdésben ugyanakkor roppant jelentőségű új fejleményeknek tarthatjuk számon, hogy Svédország elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaságot és a stockholmi kormány diplomáciai kapcsolatra lépett a szocialista országok kormányával. 4 cvn/tínlictn tóbor országai közül A s/Ol Idllald Csehszlovákiában történtek fontos politikai éi közjogi események: a január 1-től kezdve szövetségi államformájú országban megalakult mindhárom kormány már, a szövetségi, amelyet Cemik miniszter- elnök vezet, és a szlovák köztársasági kormány után letette az esküt a cseh köztársasági kormány is, amelynek élén Stanislav Razl áll. Lezárulóban van az a politikai-személyi vita is, amely Josef Smrkovskynak, a parlament eddigi elnökének új funkciója körül kavargóit: Smrkovskyt az új parlamenti szerv, a népi gyűlés elnöki tisztére jelölték, az egész szövetségi állam parlamentjének, a szövetségi gyűlésnek az élére Peter Colotka, szlovák nemzet képviselője kerül. Smrkovs- ky a szövetségi gyűlés alelnöke lesz. Ugyanekkor élénk figyelem kísérte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságánál« titkára, Katusev vezette pártküldöttség csehszlovákiai látogatását. Páílfy József NÓGRÁD - 1969. január 12., vasárnap A 242-es határozat Kösel-keleti reménységek és aggodalmak A SZOVJETUNIÓ kezdeményezése pezsgésbe hozta a diplomáciai tevékenységet a közel-keleti kérdés körül. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy megkezdődjék az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967. november 22-i határozatának végrehajtása. A végső cél: a, közel-keleti válság békés rendezése, igazságos alapon. A javaslat keresi a nagyhatalmak közös akcióihoz szükséges alapokat, mert a nagyhatalmak, mint a Biztonsági Tanács állandó tagjai, különös felelősséggel tartoznak a béke fenntartásáért, és az ENSZ e szerve által hozott megfelelő határozatok végrehajtásáért. A Szovjetunió ellenségei nem tudnak lemondani arról a rossz szokásukról, hogy minden szovjet külpolitikai akcióban önző érdekeltet és indokokat keressenek. Így most is sietnek a nyugati államférfiak, közte a washingtoni új vezetőség fülébe is súgni, hogy a szovjet diplomácia tettei mögött, úgymond, „Moszkvának a törekvése rejlik, hogy megtartsa a Földközi-tengeren és a Közel-Keleten szerzett pozícióit.” A szovjetellenes analitások kitaposott útján járni természetesen könnyebb, mint eredeti gondolatok és határozatok keresésére bírni az értelmet. Ha figyelmesen követjük az eseményeket, rá kell jönnünk arra, hogy éppen a beláthatatlan következményektől terhes úi robbanás veszélyes érlel ődése készteti a Szovjetuniót gyors és határozott cselekvésre. Az izraeli légihaderőnek a bejrúti polgári repülőtér ellen intézett támadása ennek a fenyegető veszélynek csak egyik vészjósló szimptómája. Igaz, ezúttal a Biztonsági Tanács sokkal ka- tegórikusabban és egyöntetűbben ítélte el Izrael tetteit, mint az előbbieket. A nyugati nagyhatalmak azonban Franciaország kivételével egyetlen olyan gesztust sem tettek, amely kifejezésre juttatta volna azt a szándékukat, hogy nem fogják táplálni a büntetlenség érzését az izraeli szol- dateszkában. Az USA választás előtti helyzete bizonyos mértékig indokolhatja, — de nem igazolhatja — az amerikai közel- keleti politika egyoldalúságát — 1968 novemberéig. A Tel Aviv-i „villámháború” által el nem vakított emberek előtt azonban már akkor is világos volt, hogy előbb vagy utóbb felmerül az Egyesült Államok hosszabb távú érdekeinek kérdése. A szovjet fél sohasem mulasztotta el megragadni a lehetőségeket arra, hogy őszinte, érdemleges tárgyalásokat, folytasson Washingtonnal a közel-keleti kérdés szakaszos rendezésének módjairól. Johnson kormánya azonban furcsa közömbösséget tanúsított. Olykor úgy látszott, hogy végső fokon Izrael végső sorsa sem aggasztja Washingtont, amikor azelőtt a kísértés előtt áll, hogy meggátolja az arab Kelet haladó rendszereinek konszolidációját. AZ ÜJ VEZETŐSÉGNEK lehetősége nyílik arra, hogy saját szemével lássa e politika következményeit. Amint Washington „áldását adta” az 50 „Phantomas” repülőgép Izraelbe szállítására, a Tel Aviv- i tábornokok már a következő nap parancsot adtak a libanoni főváros békás repülőtere elleni kalóztámadásra. Ezután az esemény után magában az USA-ban is sok olyan vélemény hangzott el. amely az amerikai engedékenység megváltoztatását követelte. Lehetséges, ebben az is közrejátszott, hogy az amerikaiak elsőízben döbbentek rá arra, hogy itt nemcsak az USA erkölcsi tekintélyének e térségben bekövetkezett veszélyes hanyatlásáról van szó, hanem érzékeny anyagi kockázatról is. Hiszen azt a kárt, amelyet a „Middle East Air- lains” társaság az izraeli támadás következtében elszenvedett, javarészt az amerikai biztosító társaságoknak kell megtéríteniük. Mindez csekélységnek tűnik a legfontosabbhoz képest: Tel- Aviv teljesen elvesztette felelősségérzetét. Az izraeli szélsőségesek nyíltan értésre adják, hogy' legszívesebben a „harmadik örvendező” helyzetében szelhetnének lenni a nagyhatalmak közötti nyílt összetűzés esetén. Ennek ki- provokálását feladatuknak tekintik. Ezért húzódoznak úgy, mint ördög a szentelt víztől, a Biztonsági Tanácstól, ezért nevezik ezt „veszélyes tanácsnak”, mert látják, hogy az említett 1967- november 22-i 242-es számú határozatban megvan az alap a béke fenntartásában érdekelt összes államok közös akcióihoz. Ezért fejezte ki Tel Aviv leplezetlen elégedetlenségét Scranton küldetésével, akit az USA új elnöke küljlött ki ebbe a térségbe. A Szovjetunió semmilyen új eszközt sem fedezett fel, amikor arra mozgósította a Biztonsági Tanács állandó tagjait, hogy aktívabban támogassák ezt a határozatot. Ez a határozat magában foglalja mindazt, ami a kérdés megoldásának elkezdéséhez szükséges. Az újabb erőfeszítések egyáltalán nem csökkentenék Jarring küldetésének szerepét, mint ahogy azt egyesek állítják. Ellenkezőleg: az egybehangolt akcióknak a Biztonsági Tanács állandó tagjai által elfogadott bármilyen terve, bármilyen egyetértés a 242-es határozattal, csak erő- • sítené Jarring mandátumát és biztosítaná missziójának sikerét. WASHINGTON eddig azt állította, hogy a 242-es határozat alapján elsősorban maguknak a konfliktusban álló országoknak kellene keresniük a békés megoldást. Ez a módszer azonban akkor amikor Izrael olyan provokációs akciókhoz folyamodik, amelyek egyre nagyobb mértékben tépázzák meg az ENSZ tekintélyét, és amikor egyre fokozódik az arabok felháborodása, az egész ügyet csak zsákutcába juttatná. Most lehetőség nyílik arra, hogy felszámolják a bűvös kört. Természetesen sok függ attól, hogy közeledik a jövőben Washington az ecész ügyhöz. S. B. „Sokkhatást99 gyakorolt Reakciós kampány A Pravda Kínáról MOSZKVA (TASZSZ) A Pravda szombati száma „A Mao Ce-tung csoport politikai manőverei” címmel közöl cikket. Megállapítja: „Kínában egy hosszantartó reakciós kampánynak lehetünk tanúi. A »baloldali-forradalmi« frázisok álcázásul szolgálnak: a kampány valódi célja az, hogy Kínában katonai-bürokratikus rendszert hozzon létre. Az elmúlt évek eseményei arról tanúskodnak, hogy a kispolgári-nacionalista ideológiára alapozott, és a marxizmus—leninizmustól, valamint a proletár internacionalizmustól idegen, nagyhatalmi kalandorpolitikát folytató Mao-cso- port aláássa a szocializmus kínai pozícióit”. A Pravda ezután a KKP KB 12. (kibővített) plénumáról kiadott közleményt elemzi. Hangsúlyozza, hogy a plenum ösz- szehívása nem volt egyéb, mint a maoisták manővere. Sok szó esik ebben a közleményben ,,a munkásosztály vezető szerepéről”, a „proletár- diktatúra megerősítéséről”, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a „munkabrigádokban” a ténvleges hatalom, a katonák kezében van: utóbbiak határozzák meg a brigádok személyi állományát, ég irányítják akcióit. A „forradalmi bizottságok” pedig — amelyek Kína új politikai struktúrájának alapját képezik — a valóságban a katonai-bürokratikus diktatúra eszközei. Az SZKP KB központi lapja megállapítja: „a maoisták arra törekszenek, hogy a marxizmus—leninizmusnak a maoiz- mussal való felváltását törvényessé tegyék. A sovinizmus és a szovjetellenesség Mao ideológiai platformjában a legfontosabb helyet foglalja el. Az új maoista párt szervezeti szabályzat tervezetében azt követelik a párt tagjaitól, hogy harcoljanak a Szovjetunió és az SZKP ellen. Ily módon Mao Ce-tung hege- monisztikus, szakadár és szovjetellenes tételei a hivatalos pártprogram rangjára emelkednek”. A Pravda cikke végül hangsúlyozza: ,.Mao Ce- tungnak ellenfelei felett aratott időleges győzelmei és „diadala” nem lehetnek tartósak. Kínában a társadalom különböző rétegeiben megvannak azok az erők, amelyek megkísérlik, hogy szembeszáll janak a maoisták népelle- nes irányvonalával, megvédjék a forradalmi vívmányokat.
