Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

[í1 '7/ A ff A T IT A W ff" JlL i/Zj] j£\ j Ll Jck Lj U £k£ű „ L jC JcLiJlvlIi — Ahogy mondani szokták: postám a sarat, birkóztam ho­már gyermekkoromtól kezdve val, széllel, hogy az életet a vonzalmat éreztem az orvosi legtávolabb eső háznál is vi- pálya iránt. Igaz, nem maga- lágra segítsem vagy a világ­tól alakult ki ez a vonzalom, nak megtartsam. Kis legényke vol­tam, amikor meg- i. mart egy veszett kutya., Balassa­gyarmatról, ahol születtem, nevel­kedtem, külön vo­nattal vitettek Bu- uapestre, a Pas- teaur Intézetbe, r. így megmentsék az életemet. Az u.tani orvosok kedvessége, élete­mért aggódása, a szérum beadásá­nak fájdalma el­lenére is „átnyúj­totta a jegygyű­rűt” az orvosi pá­lyával történt el­jegyzésemhez. — Csodálatos ér­zés vplt először át­lépni az orvostu­dományi egyetem .kapuját. Olthatat- lan szomjjal kezd­tem a tanuláshoz, hogy a legmaga­sabb képzettséget szerezhessem meg. Egyszer-egyszer álmodtam- a Pas- teaur Intézet mun­katársa vagyok. Amikor ébredtem, újult lendülettel kezdtem tanulni, hogy majd a valóságban Is az lehessek. Ám nem sokáig hagy­tak nyugodtan tanulni. Elvittek kavargó szél úgy sodorta őket. katonának. Csak hosszas utána- mint jégtáblákat a téli ár. Át­járásnak köszönhető, hogy meg- helyeztek Érsekvadkertre, ahol engedték az egyetem befejezé- lényegesen több ember várta sét. Katonaruhában ültem az az életmentő orvoskezet. Ne- előadóteremben, katonaruhá- hezen hagytam ott a már ra vettem fel a fehér kö- megszokott helyet. Még meg penyt, ha boncolni kellett sem melegedtem az új rende- Aztán vissza a kaszárnyába, lobén, amikor egy nap lélek- őrségbe vagy gyakorlatra. Ka- szakadva rohannak értem: tonaként doktoráltam, 1932- meghalt az egyik favágó. Jár- ben. A jeles doktorátus? Az művem nem volt, tíz kilomé- már álomnak sem volt reális, tért kellett, megtenni, hóban, — Kórházi gyakorlatra ha- jeges úton, hegynek fel, «ajöttem Nógrádba. Balassa- völgynek le, hogy a helyszín- gyarmaton, a kórházban vé- re érkezzünk. Bár már ha- gigjártam a sebészetet, bel- lálhírt hozták, a táskámat gyógyászatot, szülészetet, sze- mégis magammal vittem. Mi- mészetet, stb. azzal a törek- re kibukdácsoltam már való- véssel, hogy kellő rutint sze- ban halott várt. Az emberek rezzek a falusi praxishoz. Ha tudatlansága végzett a sze­már a Pasteaur Intézetbe rencsétlennel: az összetört nem juthatok — határoztam mellkasú embert mestersége- el —, akkor falura megyek, sen lélegeztették. Voltak, hogy az embereknek megad- akik engem marasztaltak el hassam azt a sok jót, ami ha- miatta. Nem hallgattam rá- talmassá emelte szememben az juk, helyette megkezdtem a orvosi hivatást. Háromévi felvilágosítást, hogy hasonló segédorvoskodás után búcsúz- szerencsétlenségekből többéne Légrády doktor a község történetét írja — 1941 őszén korán kezdték hullatni leveleiket a fali. A tegség. Azóta kétszeresen ér­zem, hogy amikor gyógyítók, feleségeket, édesanyákat is mentek... — Lassan harminc éve va­gyok Érsekvadkerten. Meg­szoktam, megszerettem, ma­gaménak érzem a falut. Én nem a Balatonon, hanem itt építkezem, hogy nyugdíjam­ra saját otthonom legyen. Ez a falu az enyém. Én vigyá­zok harminc éve az emberei­re, mintha saját gyermekeim lennének. Szeretnek, mintha az apjuk lennék. Nehéz len­ne már őket itthagyni. — Nemcsak az egészségük­kel törődöm, orvosolom egyéb bajaikat is. Voltam sportel­nök, tíz évig közbirtokossági elnök, járási tanácstag va­gyok, vezetem a honismereti és az eszperantó-klubot, a vö­röskeresztet, a járási orvos­egészségügyi szakszervezet és a szociálpolitikai és egészség- ügyi bizottság elnöke vagyok. Hogy bírom-e? Az embere­kért való fáradozást lehet bírni. Naponta nyolcvan—szá2 beteget kezelek, s megyek házhoz éjjel, nappal, amikor szükség van a segítségre. Ki­csit azért megfáradtam ... — Boldog ember vagyok. Tagja egy nagy családnak, háromezer lelket számláló körzetemnek. Boldog vagyok, mert szűkebb családomban öt egészséges gyermeket érzek magam mellett. Nekik élek, értük dolgozom: Erzsébetért, Eszterért, Viktorért, Péterért, Gáborért. Gábor, a legkisebb, mezőgazdásznak készül, s az új ház portáján már ő ülteti a fákat, telepíti a lugasokat. Hogy van-e még teljesületlen vágyam? Kenyeret biztosítani a két kisebb fiúnak is, és mi­re nyugdíjba megyek, a Gá­bor fiam ültette diófa koro­nája terebélyesedjen meg annyira, hogy árnyékában nyugodtan pihenhessek, s dolgozhassam Nógrád megye és ezen belül Érsekvadkert történetének megírásán. Elmondta: Dr. Légrády László Lejegyezte: Román Dénes tam szülővárosomtól, s anya­gilag hiányosan, de annál legyen tragédia. — Aztán, 1953-ban a leg­gazdagabb ambícióval Dejtár- ragyogóbb orvosfeleséget, a ra vittem a gyógyulást az ott legodaadóbb segítőtársamat élő betegeknek. Hét évig ta- vitte él a gyógyíthatatlan be­O vak ocl jun k ! az autótól Hatvanötezer halott és másfél millió sebesült... A fran­cia lapok számításai szerint, 1966 és 1970 között ennyi áldo­zata lesz Franciaországban az autókatasztrófáknak, ha gya­koriságuk megmarad a jelenlegi szinten. Tavaly Franciaor­szágban az autóbalesetek következtében átlagban minden 40 percben egy ember halt meg. Az autókatasztrófák csaknem hétszer annyi áldozatot követelnek, mint a légi katasztrófák, A Nouvel Observateur című francia hetilap a közúti balesetek okait három csoportba sorolja. Először, az utak állapotával, másodszor, a gépjármű tulajdonságaival és har­madszor, a vezető magatartásával kapcsolatos okok. A cikk­író követeli az úthálózat megjavítását, szigorú intézkedések foganatosítását a fegyelmezetlen és ittas vezetőkkel szemben, ■ a hajtási sebesség korlátozását és a magánkocsik technikai állapotának rendszeres ellenőrzését. Ezzel' összefüggésben bí­rálja az autógyártó cégek műszaki politikáját. A forgalomba hozott kocsik gyakran nem felelnek meg vz alapvető biztonsági követelményeknek. „Vitathatatlan tény — írja a folyóirat, hogy a kocsik többségével elérhető sebesség összeegyeztethetetlen a francia utak állapotával, hogy az autógyárak egyre gyorsabb és könnyebb kocsikat bocsátanak ki és inkább a rekordokkal, mint a biztonsággal törődnek.” A folyóirat rámutat, hogy az autók biztonságát illetően mintegy 20 követelmény támasztható, ám „az ál- salunk vezetett kocsik többsége nem felel meg ezeknek a követelményeknek.” Nem véletlen, jegyzi meg a folyóirat, hogy „Franciaországban az autószakértők a különféle gép- kocsi-modellek és márkák viszonylagos biztonságát illetően hallgatásba burkolóznak.” Ügy látszik, az ilyen értékelések egyes cégek számára előnytelenek lennének. 250 millió éves lábnyom Különös lábnyomra bukkant néhány éve egy balatonrende- si kőfejtőben Majoros György pécsi geológus. A nyomot őrző vörös homokkőlap azóta már a Magyar Állami Földtani In­tézet kincsei közt található, hiszen ez a lelet Európának ezen a részén egyedülálló. A nyom alapján a „tettes sze­mélyazonosságának” megálla­pítására dr. Kaszap András, a Vízkészlet-gazdálkodása Köz. pont mérnöke vállalkozott, aki nyomozásának eredményeit most hozta nyilvánosságra. A vizsgálat eredményei sze­rint, egy már réges-rég kipusz­tult őshüllő bal hátsó lábának tükörképe maradt ránk, még­pedig abból a pillanatból, amikor az állat valami szára­zabb helyről nedvesebb talaj­ra lépett. Ez az őshüllő kö­rülbelül 70 centiméter hosszú, a gyíkokra emlékeztető alka­tú állatt lehetett amely meg­lehetősen magas lábakon járt. Hiszen biztosan nyoma ma­radt volna annak, ha a hasán csúszva farkát maga után von­szolta volna, ilyen nyomot pe­dig sehol sem találtak. Bala- tonrendesen a nyom közelé­ben más lelet nem volt, má­sutt azonban egyéb nyomok­kal együtt találták meg, ami arra mutat, hogy az állat nem lehetett ragadozó. Valószínű­leg a vízhez húzódó rovarok­kal táplálkozott. A nyom neve a szépen hangzó „Korynichnium spha- erodactylum”, ami kigömbölyö- dő ujjú buzogánynyomnak fordítható. De magának a nyo­mot hátrahagyó „tettesnek” a paleontológusok nem adtak nevet, annyira keveset tudnak róla. Csupán annyit, hogy kö­rülbelül 250 millió évvel ez­előtt járt a mai Balatonren- des vidékén. Kemény szőpáibaj lehetséges 4 NÓGRÁD — 1968. december 1., vasárnap Tolvajok paradicsoma A londoni önki- szolgáló üzletek valóságos paradi­csommá változtak a tolvajok számá­ra, akik az utóbbi években az angol fővárosban rend­kívül megszapo­rodtak. A legnagyobb ká­rokat egy jól szer­vezett banda okoz­za, amelynek a rendőrség szerint több mint 70 tag­ja van. Ezek a tol­vajok naponta .,te­vékenykednek” London üzleteiben. és eddig nem si­került rajtakapni őket. Rendőrségi közlemény szerint, Londonban a lo­pások okozta évi veszteség 300 000 font sterliiiget tesz ki a nagy áruhá­zakban és 10000— 12 000 font sterlin­get a kisebbekben. Londonban ezek a tolvajok jelen­téktelen személyek a nagy bűncselek­mények elkövetői­vel összehasonlít­va — akiknek számlájára bankok és ékszerüzletek fegyveres kirablá­sa, erőszakosságok, gyilkosságok, zsa­rolások írhatók. A londoni rendőrha­tóságok beismeré­se szerint, London ma már a nemzet­közi bűnözés euró­pai központja, s a bűnszövetkezetek szálai gyakran az óceánon túlra ve­zetnek­Villanások a tv műsorából Show-hivatal (Szerda, 20,45). A könnyű műfaj rivaldája. A műsor elsőként a Fővárosi Operettszínház bemutatójáról ad hírt a néhány részlet fel­villantásával is, a Lendvai selte álromantikus műfaj alá; míg a másik front valós né­pi hagyományok felélesztését véli látni a Nyílik a rózsa so­rozat népdalénekes-felfedező missziójában. Jelenet a „Jennifer” című nyugatnémet filmből (vasár* nap) Kamilló—Seregi László szer­zőpáros Knok aut című musi­caljéről. Garai Attila, az is­mert dzsessz-zongorista nemré­giben költözött Ceglédre, s azóta már létrehozott ott a fiatalok bevonásával egy dzsessZklubot; új műsorukból szintén 'részleteket sugároz a Show-hivatal. Mikes György elmaradhatatlan, könnyű mű­,, Jacques, a fatalista” (csü­törtök) fajú vonatkozású csípős-szel­lemes írása után a már nyol­cadik elődöntőjéhez érkezett Nyílik a rózsa tv-műsor soro­zatról terveznek vitát a mű­sor összeállítói. S ez ügyben kemény szóváltásra számítha­tunk, mivel az egyik tábor szerint vétek ismét talajt adni az érzelgős, nép- (a valóságban szerintük mű) dalok képvi­^ Tudósklub (Szombat, 18.00): XI. rész. A biológia forradal­ma. A résztvevők — Straub F. Bruno akadémikus, Horn Artur akadémikus, dr. Hor­váth István vegyész és dr. Hoffmann Tibor fizikus — dr. Marx György vezetésével ez­úttal arról a ma még nem is igen felmérhető jelentőségű fejlődésről beszélgetnek, ami a biológiában az elmúlt évtize­dekben következett be, s amit a darwini tanok jelentőségé­vel egysorba állítanak a tudó­sok. A biológia új ágáról, irá­nyáról van szó: a molekuláris biológiáról, amely a legalap­vetőbb életfolyamatokat ku­tatja, — mint például az örök­lést —, részben biológiai, rész­ben pedig kémiai eszközökkel. S az itt bekövetkezett fejlődés lélegzetelállító. A tudomány ma már ott tart, hogy e fo­lyamatok irányítása, szabályo­zása rövid idő múlva a gya­korlatban is lehetővé válik; választ fog tudni adni az élet keletkezésének körülményeire, és ^kísérleti úton lesz képes „előállítani” mesterséges éle­tet. Rosslni-emlékműsor (Szom­bat, 19.35), halálának 100. év­fordulója alkalmából. Rossini a múlt század első felének — Bellini és Donizetti mellett — kiemelkedő olasz operakom po­rt is tája volt, a bel canto egyik nagy mestere, akinek elsősor­ban vígoperái biztosítanak he­lyet ma is a világ operaszin- padain. Legismertebb művei a Sevillai borbély és a Teli Vil­mos. A műsorban a Sevillai borbélyból láthatunk részlete­ket Melis György, László Mar­git, és Réti József előadásá­ban, s a műsor igyekszik fel­idézni Rossini humorát. Bemutató előtt a „Kor tár saink "-r ól Nem „szokvány” film Ju- lij Rajzman új alkotása. Nem cselekményessége ragad ma­gával, hanem gondolatgaz­dagsága, elemző szenvedélye, elbeszélő sodra. A Kortársa­ink kapcsán több kritika utalt már Kovács András Falak című filmjére, és ez nem vé­letlen. A „Kortársaink” is azzal teszi a nézőt szinte társalko­tóvá, hogy a nézőtéren ülő­nek olyan gondolatokat su­gall, amelyek messze túlju­tottak egy konkrét eseten. Miközben azt figyeljük, va­jon a biztos karriert választ­ja-e a film főhőse, vagy lel­kiismerete szavára hallgat, életünk sok-sok bonyolult je­lensége jut eszünkbe. Emberi jellemek, jó és rossz tulaj­donságok — legtöbbször egy­azon emberben. Helytállás és megalkuvás, az önálló fele­lősségvállalás kockázata és az attól való félelem; tiszta­ság a hivatásban és válság a magánéletben — vagy fordít­va. Ilyen és hasonló gondola­tok rajzanak agyunkban a filmet nézve — de mégin- kább utána —, és már ma­gunkat elemezgetjük, a ma­gunk helytállását vagy meg­alkuvásait. Nagy erénye a filmnek, hogy nem író-rendező alkot­ta figuráknak, hanem élő em­bereknek érezzük a szereplő­ket. Gubanov, a főszereplő nem „pozitív hős”, hanem egy ember közülünk, kortár­sunk, tele hibákkal, de aki­nek már olyan erény irányít­ja tetteit, amilyenért hibái is kevesebbnek tűnnek. Egyéni érdeke fölé tud emelkedni, meri vállalni addigi cseleke­deteit, és küzd azért, amit jobbnak hisz. Fejlődési fo­lyamatot ábrázol a rendező, fejlődési folyamatot az em­berben és a társadalomban. Olyan színész segíti ebben Julij Rajzmant, mint Igor Vlagyimirov, aki ezzel az alakításával a legnagyobbak közé emelkedett. A filmet december 2-án, hétfőn mu­tatja be a Salgótarjáni No­vember 7. Filmszínház.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom