Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-10 / 264. szám
Pásztó... Lovász József művelődési központ Századok életét, történéseit fürkészve Pásztó talán a legnagyobb hagyományú községe a megyének. A régi építészeti kultúra nyomai ma is lépten- nyomon előbukkannak itt, alagút- és várfalmaradványokba ütközik az ásó, díszes oszlopfőket forgat felszínire az eke a község határában, s álló házai falán gyakran olvashatjuk a figyelmeztetést; műemlék, műemlék jellegű. A nagymúltú községnek, a mai járási székhelynek azonban soha nem volt centruma, ahol lakói barátkozhattak, szórakozhattak, művelődhettek volna. Majd tíz esztendővel ezelőtt így panaszkodott erről a tanács titkára: — Lassanként a megye legkisebb községeiben is korszerű művelődési otthonnal büszkélkednek, a járásunkban is, de nálunk a járási székhelyen megoldatlan kérdés, hol rendezzünk Ismeretterjesztő esteket, kulturális megmozdulásokat. színházi előadásokat. A Déryné Színház akkoriban egy ideig még bírta áldozatvállalással. Melegebb hőnapokban előadásokat tartott a moziépületben, de mert a körülményeken nem tudtak változtatni, lassan a Déryné is elmaradt Pásztóról. Amikor első ízben vetődött fel komolyabb formában a művelődési ház építésének terve, több elgondolás viaskodott egymással. Nehéz volt díszbe öltözött úttörők dűlőire vinni az ügyet: a TÜ- ZÉP-telep helyén emeljenek-e otthont, vagy egy régi kastély átalakításába fogjanak. Végül egy harmadik terv győzött, s így került mai helyére a Lovász József művelődési központ, a község új büszkesége. Az igényeket összegező határozat még 1963-ból való, az építő munka azonban csak három évvel később kezdődhetett meg, s ez év őszére ért véget. Csaknem ötmillió forintot áldoztak szép céljukra a pásztóiak, ebben elég jelentős társadalmi munkát a Szerszám- és Készülékgyár helyi üzemegysége, a község termelőszövetkezete és KlSZ-fiatal- jai. Négyszázötven férőhelyes színháztereim, 18 szakköri klubhelyiség várja a látogatókat, már a nyitónap óta érdekes, gazdag képzőművészeti, helytörténeti és bélyeggyűjtő tárlat. S habár — ünneprontó szándék nélkül — érzésem szerint a nagyterem nem mindenben felel meg a korszerű kívánalmaknak, különösen a látási lehetőségeket illetően — rendszeres vendége lesz a művelődési központnak az Állami Déryné Színház is. A társulat első estjére november 13-án kerül sor Jókai: Es mégis mozog a föld című regényének dramatizált változatával. Az avatóünnepség illetődött percedben sokakkal beszélhettem, akiknek szívbéli ügye volt ez az építkezés. Közülük szólaljon meg kettő. A 103. esztendős, özvegy Sztrecho Boldizsárné, az esemény „rangidős” ünnepeltje így fogalmazta meg érzéseit, gondolatait: — Hála a jóistennek, hogy ezt is megérhettem. Pásztónak soha nem volt kultúrotthona. Ilyen kort kellett megérnem, hogy láthassam, hova járnak majd szórakozni a dédunokáim, az ükunokáim. Én bizony egész életemben moziban sem voltam, s most a község első kultúrhá- zának küszöbét elsőnek léphettem át. Köszönöm, hogy rám is gondoltak. — És mit érez az ünnepi pillanatokban a képviselőasz- szony? Kérdésem Varga Tiborné- nak, a pásztói járás országgyűlési képviselőjének szólt. — Személyesen is, de valamennyiünknek nagy boldogság, hogy régi vágyunkat megvalósulva köszönthetjük. Ezért az örömért érdemes volt fáradozni. A művelődési központ a község anyagi áldozatvállalásából épült, de tartalmi rendeltetése kettős: népművelési- kulturális feladatot tölt be Pásztó életében, ugyanakkor hálózati, módszertani támasza lesz a járás szellemi-kulturális akcióinak. Varga András igazgatónak és örszigethy Erzsébet művészeti előadónak nem lesz könnyű dolga a tisztségben. Rengeteg a pótolnivaló, az emberek növekvő igényeivel lépést tartani csak feszített tempóval tudnak. A község áldozatvállalása azonban a kultúra munkásait is nagy feladatokra kötelezi. Most már rajtuk a sor... és az eredményekért feltétlenül érdemes. Barna Tibor Akik elsőnek lépik át a művelődési központ küszöbét: a 103 éves özvegy Sztrecho Boldizsárné és az ötéves Szabó Csilla. Nyomukban a Ki felelős a ha ftársak haláláért? Villanások a műsorából Mindenki közlekedik. (Kedd, 18.20). Hazánkban a balesetek száma az utóbbi félévben nagy mértékben nőtt. Mivel magyarázható ez? A műsorban a részvevők — konkrét példákon is bizonyítva mondandóikat — boncolgatják a kérdést. Az adásban a legilleté- kesebbek beszélnek tapasztalataikról — a Közúti Balesettott. A már életében népszerű zeneszerző utolsó nagy művét, a Don Pasquale-t, 1824-ben mindössze tíz nap alatt alkotta, s az opera librettóját is ő írta. Dobozy Imre: Eljött a tavasz. (Péntek, 21.15). Az elmúlt hónap végén mutatta be a Nemzeti Színház Dobozy Imre új drámáját, amelyből a hogyan látta, értékelte szerepét, s hogy saját élete tapasztalataiból [a darab cselekménye 1944—45-ben és a mában játszódik (!)] mit tudott hozzátenni alakításához. A történet ugyanis arról szól, hogy a háború után húsz évvel egy katonai egység tagjai találkoznak, s emléktáblát akarnak elhelyezni elesett bajtársaik Jelenet „A bíró és a hóhér” című Irodalmi Képeskönyv műsorból, (Tv, 16-án.) elhárítási Tanács titkára, közlekedési bíró és ügyész, gépkocsivezető, rendőri helyszínelő-csoportvezető és pszichológus — és a tennivalókról e területen, hogy ne növekedjék a közlekedési balesetek áldozatainak száma. A műsor ideje alatt telefonszolgálat is működik, aminek segítségével a televízió részleteket idéz fel — keresztmetszetszerűen —, s merőben újszerű folytatással: a részletek bemutatása után a színészek, az író és a rendező — Major Tamás, Dobozy Imre, Agárdi Gábor, Sinko- vits Imre, Suka Sándor, és Fülöp Zsigmond — megvitatemlékére. S akkor felvetődik a felelősség kérdése is: kin múlott, hogy az egységből olyan rendkívül sokan estek áldozatul? A drámában a húsz év után találkozók felelevenítik a tragikus utolsó perceket, s eközben megtalálják a felelőst néző kérdéseire adnak választ a szakemberek. Donizetti: Don Pasquale. (Kedd, 19.10). A háromfelvo- násos vígopera közvetítése a pécsi Nemzeti Színházból, felvételről. Gaetano Donizetti a múlt század első felében — Bellini és Rossini mellett — legnagyobb és utánuk egyeduralkodó olasz operakomponistája volt. Termékenysége lenyűgöző — ha műveinek java része nem is állta ki az idő próbáját —, 1816 és 1844 között több mint hetven operát írt és életében több mint félezer zenei kompozíciót alkoják egymás között, hogy ki, is. Döntetlen Heine és Balzac Párizs utcáin sé- találgattak. Sok szépasszony haladt el mellettük. — Nézze ezt a dámát — jegyezie meg Balzac. — Hogyan tartja magit, milyen elegáns! Ezt nem lehet megtanulni, ez veleszületett érzék. Hajlandó vagyok fogadni, hogy hercegnő. — Ugyan, hercegnő — jegyezte meg szkeptikusan Heine. — Fogadok, hogy kokott. Fogadtak. Megszólították a hölgyet. Egyikük sem nyert. Kiderült, hogy mindkettőjüknek igaza volt. Debreceni László dzeom/W? TJU/tefflűte 70. A nőnek rosszat jeleztek ösztönei. Valami baj lehet, érezte ki a főnök hangjából. Vette a telefont, néhány helyet végig keresett, de Adam sehol... Az ablakhoz ment, kinézett. A park most tikkadtan szomjúhozott az augusztusi melegben. Az utcán alig jártak . A sarkon újra feltűnt az öreg rikkancs. — Szenzációs a Münchener Abend! Egy magas rangú szovjet politikus békét köt Németországgal... Nyugat-Berlint lezárták! .. .Szenzációs a Münchener Abend .. . Küszöbön a harmadik világháború! Imolett összeborzongott... Egyszeriben félni kezdett. Bármi történik, Cloy bizonyára olyan feladatot kap. amely elszakítja tőle. Az pedig, — legalább is most úgy tűnt —, kibírhatatlan lenne. Odalent sportkocsi kanyarodott a villa elé. A nő megdobbant: Cloy van itt. A hírszerző tiszt pillanatokkal később besietett. — A főnök? — Azt mondta: kerítselek elő ... Adam ... nekem, olyan rossz érzéseim vannak ... Cloy nem akarta mondani, hogy neki is. Bergmann miatt. Egy hónapja, hogy meg kellett volna érkeznie. És még csak egy lap sem jön tőle. — Szólj be neki... — mondta szorongva, mire Imolett kattintott a kapcsolón: — 208 — — Helló főnök!.. . Cloy megérkezett... — Küldje be... Az ajtó nyílt, és a hírszerző tiszt balsejtelmekkel tele, belépett. Mr. Sugar szoborarca dühtől vöröslőit: — Mj van Bergmannal? — kérdezte és összehúzott pillákkal úgy nézett Cloyra, hogy annak a lélegzete is kihagyott. — Nem tudom ... Késik a nyomorult... A főnök ordított: — Nem tudja?... Hát majd én megmondom!... Felakasztották!... Érti? Az M—5-ös és társai pedig börtönben! — Mr. Sugar fuldoklóit a méregtől. — Felakasztották! Hát mit csinált maga? Hát kire bízta maga az anyagot?! Mi?! Cloy rémképekkel küszködött. — Ez nem lehet igaz — makogta... — Nem? Elérepült egy papírszelet. A hírszerző felvette és olvasni kezdte. Bergmann Károly és társai... Kémkedés, egyrendbeli gyilkosság... — táncoltak előtte a sorok. — Kolozsvári János, Mester Árpád, Raduly Tibor ... kémtevékenységben való részvétel... A katonai törvényszék Bergmann Károlyt halálra, Kolozsvári Jánost nyolcévi, Mester Árpádot tízévi, Raduly Tibort kétévi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. Bergmann Károlyon a halálos ítéletet végrehajtották. Az ítélet indoklásában kimondotta a bíróság, hogy a Magyar Népköztársaság békében akar élni valamennyi tőkés országgal. Híve a kapcsolatok kiszélesítésének, azonban megengedhetetlen, hogy ezzel az ürüggyel az amerikai és más nyugati hírszerző szervek kémeket küldjenek Magyaror— 209 — szágra. Ezeket minden esetben utoléri a törvény sújtó keze... — Cloynak valósággal égették a szemét a kemény szavak... Tudta: ezután már csak egy következik: áthelyezés a gyarmatokra. Nem csalódott. Mr. Sugar beváltotta fenyegetését: — Maga képtelen arra, hogy teljesítse a feladatokat. Majd Indokínában gondolkodhat, hogyan kellett volna csinálni!... Vegye tudomásul, hogy áthelyeztettem! Tíz nap múlva indul Saigonba... Ott majd bölcse] kedhet arról is, hogy gazemberség futárfeladat mellett a Szabad Európa, tehát más szerv részére is anyagszerző megbízást adni, mint maga tette Bergmannal. Mestert illetően... Egy rókáról két bőrt nyúzni! .. Majd lesz maga helyett olyan, aki meg is tud felelni a céljainak... Most már mindegy volt. Cloyból kibuggyant a sóhaj: — Félek, főnök: hasonló sikerrel... Mr. Sugárnak ez több volt a kelleténél: — Takarodjék innen! — üvöltötte. A hírszerző tiszt kikullogott... Annyit még hallott, hogy a főnök utána kiáltott: — Az akciót fjedig folytatjuk! Még, ha belefe- ketedik a világ, akkor is! Megértette?! Cloy egy képre gondolt: Don Quijote, amint hadakozik a szélmalmokkal, — aztán levánszorgott a lépcsőn... — Adam!... Hová mégy Adam? Meg se fordult... Tudta, most látta utoljára Imolettet... A madridi virág tíz nap múlva másnak pompázik majd. Cloynak sírhatnékja támadt, s úgy tántorgott az utcán, mint halálra ítélt a vesztőhely árnyékában. (Vége) — 210 — «
