Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-26 / 277. szám

/ Az érdekelt he \Egy üres szobával kezdődött A túí^ott igényekről Villanások a tv műsorából Szende szélhámosok (pén- lát: „Mesterségem a szerelem” tok, 21.00). A sorozat legújabb —, s működni kezdett mint darabja, A mesterségem a valódi rendező. A film címére szerelem az eddigiekhez ha- tekintettel sok nő jelentkezett, Fáklya — A Televízió magyar irodalmi folyóirata I. évf., 3. szám (kedd) sonlóan, a Vidám péntek este akikkel a rendező úr termé- című összeállításban kerül szetesen „foglalkozni” kezdett, képernyőre. A szintén meg- A főszerepet Szabó Gyula ala- történt esetet ezúttal is a fia- kitja. Jelenet a „Mesterségem a szerelem” című rövidjátékfilm­sorozatból (péntek) tál Polgár András írta tele- Kedves verseim (szombat, vízióra, s Wiedeirmann Károly 19.30). Ezúttal Berek Kati lép rendezésében láthatjuk. A fi- a nézők elé, hogy kedvelt ver- gyelemfelkeltő cím által ta- seiből adjon elő néhányat; s Meglepetéssel olvastam a „Hideg van, vagy túlzottak az igények” című cikkben Pál Istvánnak, a távhőellátási há­lózat üzemvezetőjének vála­szát, amelyben a lakók igé­nyeit tűi nagynak tartja. Nálunk november 12-én délután négy órától este ki­lencig nem volt meleg víz. Másnap minden rendben volt A korábbi hibáért nem szól­tam, gondolván arra, hogy ki­sebb üzemzavar van. amit yorsan elhárítanak. Novem­ber 11-én viszont hidegek vol­tak a fűtőtestek, £ meleg víz is esetleg 20—25 fokot ért el. Még éltkor is arra gondoltam: va­lahol javítják a vezetéket. Ezért nem reklamáltam. Ek­JÜLIUS EISEJÉTÖL kezd­ve módosult a balassagyarma­ti kórház látogatási rendje: a megszokott heti három nap helyett azóta csak szerdán és vasárnap lehet beteget láto­gatni. A rendelkezéstől, ame­lyet annak idején a városi ta­nács végrehajtó bizottsága ha­gyott jóvá, a kórház vezetői a rendetlen látogatások és a rendetlen látogatók megrend- szabályozását várták. Hogy milyen eredményt értek el. azt bárki megállapíthatja, aki valamelyik látogatási napon elmegy a kórházba. Az ágyak körül éppúgy nyüzsögnek a' látogatók, éppúgy akadályoz­zák a betegek gyógyulását, mint azelőtt. *­JELLEMZÉSÜKRE a beve­zetésben használt „rendetlen’’ szó igen enyhe kifejezés. Be- leglátogatási „tevékenységük” eppen az ellenkezőjét váltja ki a beteg felépülésénél. Es bár legtöbbször jóindulattól áthatva cselekszenek, hozzá­tartozójuk visszaesése, esetle­ges halála egyedül őket terhe­li. Négy-öt tagú munkahelyi kollektíva ül a betegágynál. Ma ugyan nincs látogatási nap, mégis bejutottak: a por­tán azt állították: halasztha­tatlan szakmai megbeszélésre ugornak be egy percre a be­teghez. Itt, a kórházi ágyon azonban dehogyis jönnek elő ilyen fárasztó dolgokkal. A társaságból ketten, hárman, akiket nem köt szorosabb ér­zelmi kötelék az ápolthoz, unatkoznak. (Mit tehet az em­ber: társadalmi kötelezettsé­gek is vannak a világon!) A többiek élénken magya­ráznak a betegnek, aki kez­detben nyugodtan viselkedett, de egyre izgatottabb és ide­gesebb lesz. Most éppen azt mesélik, hogy arra az osztály­ra, ahol a felesége dolgozik, nemrég vettek fel egy új kol­legát, magas, megnyerő modo­rú az illető, nem csoda, ha a nők úgy odavannak érte... „Gyógyulj meg gyorsan, szükség van rád az üzemben” — búcsúznak a munkatársak, és majd ők csodálkoznak a legjobban, mikor ismerősük csak szokatlanul hosszú na­pok, hetek elteltével megy új­ra dolgozni. Eltekintve a beteg gyógyu­lásának késleltetésével oko­zott gazdasági kártól, (amely kétszeresen sújtja a népgazda­ságot: a termelésből való kie­sés és a kórházi plusz-költsé­gek formájában) a betegláto­gatók viselkedése emberileg is kifogásolható. Sokan csak azért szorulnak az otthoni he­lyett kórházi kezelésre, hogy védve legyenek a külvilág stressz-hatásaitól, de ime: a „jó” kollégák még a kórte­rembe is utánuk viszik a külvilág izgalmait. SAPADT FÉRFI fekszik az ágyon. Sápadtsága a megnyug­kor jelent meg a bevezetőben említett nyilatkozat, melyből olyan következtetést vontam le, hogy nekem is túlzottak az igényeim. A hideg fűtőtestek és a la­kás hőmérséklete viszont en­nek ellenkezőjéről győzött meg. Borúlátóan nézek a tél elé. Mi lesz, ha bejönnek a nagy hidegek? Megítélésem szerint az üzemvezető érvelé­se nem fedi mindenben a va­lóságot. Csábi Imre Salgótarján. Főtér 13.. VI-os lépcsőház ír Nem kívánjuk megvédeni a távhőellátásért felelős dolgo­zókat. Van mit söpörni a há­tatásra szánt, tudatosan al­kalmazott gyógyszeres keze­lésnek köszönhető, de ezt fe­lesége, meg a többi rokon a közelgő vég jegyének tulajdo­nítja, s ott rögtön helyben el is siratják az illetőt. — Jaj, mi lesz velem, ha te itthagysz! Jaj, mi lesz azok­kal az ártatlan porontyokkal! Jaj, mit tettek veled! — Ha már az orvosok így tönkretették ezt az egészséges embert — vélik a hozzátarto­zók — majd mi feljavítjuk. És kínálják pálinkával, zsíros étellel. A beteg hiába is til­takozik, szinte kényszerítik, hogy fogyasszon, mert ha tud enni .abból a finom székelyká­posztából, akkor nem lehet olyan nagy az a baj... Az en- ni-innivalóval állandó a prob­léma. Ezek egyrészt komoly károkat okozhatnak a diétán levőknek, másrészt, mivel a beteg nem is kívánja őket, megromlanak, fertőzővé vál­nak. A jajongás, szánakozó sajnálkozás pedig előbb-utóbb még a legegészségesebb em­bert is kibillenti testi-lelki egyensúlyából, elhiteti vele, hogy valóban nagybeteg. Részeg ember vitatkozik, kiabál a személyzettel, nem akarja elhagyni a kórtermet. — Hogy ő részeg? Na és ha részeg? Azért csak megnézhe­ti Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulásának 50. évfordulója ünnepén vasár­nap délelőtt két kiállítás nyílt Salgótarjánban. Az egyik a megye amatőr fotósainak munkásságát mutatja be, na­gyobbrészt az építő munkával kapcsolatos képekben, a má­sik közvetlenül a párt jubile­umi eseményeihez csatlakozik. A megyei fotokiállitás kere­tében 16 szerző mintegy 70 képével ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítási anyag hű képét adja a megye és méginkább Salgótarján építő törekvéseinek, munkás életé­nek. A tárlatot Szalai Gás­pár a salgótarjáni városi párt- bizottság első titkára nyitot­ta meg. — Amikor elhatároztuk — mondotta —, hogy Salgótarján legyen a megye kulturális centruma, sok megvalósítandó feladatot tűztünk magunk elé. Most egy fotoklub eredménye­it ünnepeljük. Ez a klub a megyében 18 szakkört irányít, országos és külföldi eredmé­nyekkel büszkélkedhet. Mun­káiban a szocializmus építő alkotó munkáját ábrázoUa. zuk táján. Ugyanilyen hiba volna, öt vagy tíz, esetleg ti­zenöt, valójában jogos esetek­ből olyan következtetést le­vonni, hogy nem csinálnak semmit, mindenütt ez a hely­zet. A megalapozatlan általá­nosítás csak kölcsönös vádas­kodásra vezetne. Ebből pedig eddig sem volt, ezután sem lesz meleg a lakásokban. Ögy véljük, hogy a távhőellátásnál is az időjárásnak megfelelően kellene fűteni. Aztán a rende­let sem tabu. Amennyiben azt szükségesnek látják, tegyenek javaslatot a módosításra. El­sősorban a kicsi gyermekek, az idősebbek és a betegek ér­dekében. V. K. ti a komáját! — Az ápolónők nem tudják kitenni, jó tíz percig huzakodik, míg végre jön a rendőr, aki a látogatási napokon állandóan a kórház előtt posztói, és kivezeti. A betegágynál összefutó, egymással jól elbeszélgető ro­konokat legfeljebb elszórakoz­tatja ez a látvány, de a bete­geket bizony felizgatja, meg­viseli. Lehetne még tovább sorolni a példákat: a kiskorú gyermekkel érkező, a- járvány­osztály ablakának rácsait szétfeszegető, az egy ágyhoz tucatszámra érkező látogatók­ról — mindazokról, akik va­lamilyen módon megszegik a beteglátogatási szabályzat egyik-másik pontját. A kór­ház tehetetlen velük szem­ben, s bár mindent megtesz, hogy meggyógyítsa betegeit, sok szabálytalanságot kényte­len eltűrni a látogatóktól. A látogatók segítsége kellene ahhoz, hogy a helyzet némi­képp rendeződjön. ■jr BÁR CSAK A balassagyar­mati kórházban uralkodó ál­lapotokat említettük, a prob­léma nemcsak egy városra vonatkozik. Pedig kiutat — még ha erre nem is anyagiak szolgáltatják az alapot — ta­lálni kell valahol. Baranyai László Olyan feladatai vannak e klubnak, hogy készülve ha­zánk felszabadulásának 25. évfordulójára, már 1969-ben méltó anyaggal dokumentál­ják megyénk felszabadulásá­nak negyedszázados életét. A kiállítás keretében Sza­lai Gáspár az amatőr fotósok­nak értékes díjakat adott át. A Foto szerkesztősége diját Veres Mihály, a Népművelési Intézet díját Palencsár József, a megyei művelődési központ díját Kós Pál kapta. Különdí- jazásban részesült a Salgótar­jáni Öblösüveggyár szakköré­től Ispán Béla. Ugyancsak vasárnap délelőtt nyílt meg a Nógrád megyei Munkásmozgalmi Múzeum rendezésében a KMP történe­téből 1918. november 24-töl 1919. március 21-ig című ki­állítás. Az SZMT-székház elő­csarnokában felállított tabló­sorozat érzékletesen mutatja be a kiállítás címében jelzett időszak nag~'*ontosságú törté­nelmi eseményeit. A tablókon felsorakoznak a 1917-es, feb­ruári orosz események, talál­kozunk ay oroszországi forra­dalom aktív magyar szerep­lőivel, a magyarországi pártalapítás dokumentumai­val, a KMP működésé­nek első időszakával. Be­kart történet — eredetiben — nemrégiben a sajtót is bejárta. Egy filrragyári berendező min­den vágya az volt, hogy ren­dező lehessen. S noha az nem lehetett, sokáig mindenkivel sikerült elhitetnie ezt. Talált ugyanis egy üres szobát a gyárban, s az ajtóra kitette a készülő film címét jelző táb­tekintést nyerünk a kiállí­tás keretében a pártnak a burzsoázia és a jobboldali szociáldemokrácia ellen ví­vott harcába, felvilágosító te­vékenységébe, Nógrád megyei életébe. Az értékes anyagú kiállítást dr. Molnár Pál, a megyei mű­velődésügyi osztály vezetőjé­nek bevezető szavai után Vad­kerti Lóránt, az SZMT titkára nyitotta meg. — Kiállításunk — mondot­ta — csak egyes mozzanatok­ban villantja fel a dicsőséges korszakot, a nemzetközi mun­kásmozgalom és a Kommunis­ták Magyarországi Pártja éle­tének eseményeit. 1918. novem­ber 24-től 1919. március 21-ig—, a kiállítás ezt az időt öleli fel. Es a pár hónap azonban pár­tunk egyik hősi korszaka. Eb­ből megyénk munkásosztálya is kivette részét, az a néhány dokumentum, melyeket itt ki­állítunk, nagy idők esemé­nyeiről beszél. . . A megnyitó szavak után a megjelentek nagy érdeklődés­sel tekintették meg a kiállí­tási anyagot, amely munkás- mozgalmunk, a Kommunisták Magyarországi Pártja alapítá­sának és kezdeti időszakának hősi napjaival ismerteti meg a látogatókat. mivel a művésznő azt kérte a műsor összeállításakor, hogy az előadásra kerülő verseket 5 jelölhesse ki, az adás egy ki­sebbfajta József Attila em- lékműsomak is — a költő 31 éve halt meg —, beillik. Be­rek Kati csak tőle, századunk egyik legnagyobb költőjétől válogatott. Az adásban Berek Kati arról is vall néhány szó­val, hogy annák idején ho­gyan ismerte meg József At­tila korszakot nyitó művésze­tét, hogyan került közel a költő verseihez. Először hang­zik majd el a furcsa József Attila-i verspreza, a Pszicho­analitikus napló, amit József Attila idegorvosa felkérésén: írt. A következő alkalommal Szakáts Miklóssal találkoz­hatnak majd a nézők a Ked­ves verseim című műsorban. Tabi László: Enyhítő körül­mény (szombat, 20,20). A háromfelvonásos vígjáték közvetítésé a Madách Kamara Színházból, felvételről. Ez a vígjáték a kitűnő humorista 15. színpadi műve, s az el­múlt évi bemutató óta mái ismét újjal jelentkezett: a Spanyolul tudni kell cíművel. Ez a vígjátéka is találkozott a közönség tetszésével: az Eny­hítő körülmény könnyed, mu­latságos szerelmi háromszög, pajzán vidámsággal. Jubiláló művészünk (vasár­nap, 21.20). Losonczy György, Kossuth-díjas művész 40 éve tagja az Operaháznak, s ebből az alkalomból készült az őt bemutató film. Egy sokoldalú művész pályáját kísérhetjük végig az adás során: Losonczy György maga meséli el pálya­kezdését, s megemlékezik az akkori pályatársakról is. Az adásban néhány kiemelkedő szerepében is láthatjuk; így Wagner Nürnbergi mesterdal­nokok című művéből Hans Sachs monológját, Verdi Othello című operájából Jágó Crédóját, Muszorgszkij Borisz Godunovjából pedig Borisz monológját énekli. Az adásban fellép felesége, a ma már nyugdíjas Rigó Magda, akivel a művész kettőst ad elő az Aidából. 4 NÓGRÁD — 1968. november 26., kedd Jubiláló művészünk: Losonczy György (vasárnap) Megjelenik 1969 januártól a Világgazdaság. Csak közületeknek! Előfizetési díj egy évre 2400,— Ft. Naponta tájékoztat a világgazdaság, a nemzetközi piacok és a magyar külkereskedelem híreiről, eseményeiről a V ilággazdaság. Előfizethető a PKH1 MNB 8. sz. egyszámlájára átuta­lással. vagy a 61.066. sz. csekkszámlára. Az 1969. évi előfizetés beérkeztétől jan. 1-ig díjmente­sen küldjük a naponta megjelenő próbaszámokat. 4 kórházak látogatási rendjéről Társadalmi kötelezettség? Két ünnepi tárlat Fotók mai életünkről — dokumentumok a párt születéséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom