Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-06 / 235. szám

„Hinden ember a németet gyanúsítja" Négy, eddig ismeretlen Madáeh-levélröl Áss év elején egy budapestj lakásból előkerült négy levél — Madách Imrének öccséhez intézett, eddig ismeret­len levelei. Ezek közül három — ahelyett, hogy a szoká­sos módon valamelyik budapesti műgyűjtő, múzeum vagy levéltár gyűjteményébe jutott volna — Nógrád megyébe került. Az, hogy ezek a levelek ma megyénket gazdagít­ják, elsősorban dr. Szabó Józsefnek, az ismert balassagyar­mati Madáchi-kutatónak és műgyűjtőnek az érdeme. Mi­helyt tudomást szerzett létezésükről, tárgyalásokba bocsát­kozott a Palóc Múzeummal és rendelésükre két levelet a osesztvei Madach-emlékmúzeum számára vásárolt meg. A harmadikat, amelyre a múzeum már nem tartott igényt, sa­ját, gazdag gyűjteményébe szerezte meg, s a közeljövőben még a negyedik, erősen töredékes, meglehetősen érdekte­len, gazdasági vonatkozású levelet is szándékozik megvásá­rolni. A költő életét, munkásságát, tetteinek indítóokait, családjá­hoz való viszonyát műveiből és a kortársak feljegyzéseiből többé-kevésbé ismerjük. A le­velek, bár lényegében nem mondanak újat, apró vonások­kal gazdagítják a Madáchtól kialakult, képet, újabb és újabb motívumokkal árnyal­ják jellemét. És ami külön szerencse: a költőt mindhá­rom levél más-más oldalról mutatja be. Itt van mindjárt a Csesztvén íródott és Balassagyarmaton feladott első levél. Érdemes odafigyelni: mivel kezdi a huszonöt éves, tehát már fér­fikorába lépett Madách a le­velet, melyet öccséhez, „Ma­dách Karoly úrhoz, a M. K. H. Tanács fogalmazójához” intéz. „ __én teljesitém a’ levél meg­s emmisítését magába foglaló kérésedet, úgy, hogy te is tüs­tént ..Igen, jól értettük, a fi­úk egymás leveleinek meg­semmisítéséről tárgyalnak. (Károly szerencsére nem tar­totta magát szigorúan a meg­beszéltekhez.) Miért kell a leveleket megsemmisíteni? Tán valami politikai konspiráció­ban töri a fejét a két testvér? Bár 1848 januárt írünk, nem erről van szó. A mama, Maj- thényi Anna az, akitől a fiúk tartanak, aki elől rejtik leve­leiket. Ez is éppen őmiatta íródott. A következő derül ki belőle: az ez idő szerint a fővárosban lakó Károly „mo­biliákat”, bútort akart vásárol­ni, a pénzt a mamától kérte rá, (ugyan ki mástól kérhette volna), és mivel sürgősen szüksége volt a pénzre, hát sürgősen kérte. Eire a „nagy­asszony” megsértődött, Ma­dách, a jó fiú is belátja, igaz- talanuj sértődött meg. „...Igen csodálom, hogy olly rosszul is­mered a’ mamát, hogy olly abszurdus dolgokhoz nyúltál külömben igazságos dolgok­nak szorgalmazásában.. Megígéri Károlynak, hogy köz­benjár érdekében, de azért javasolja, ő kezdje a békülést: „.. .én el nem fogom mulasz­tani, amennyiben hatalmam­ban áll. hasznodra fordítani, de a’ mama annyira fel van haragudva... próbáld ötét meg engesztelni hibád el is­merésével .. .” A levélből Madách szelíd,, békeszerető egyénisége sugár­zik felénk, és ha a költő nem is, a sorok vádolnak. Vádol­ják az „igazságos dolgok” mi­att „felharagudott” mamát, s így, utólag némiképp segítik megérteni a zsarnoki anyós­hoz jutott Fráter Erzsébet sorstragédiáját, enyhítik róla kialakult rossz véleményün­ket. A csesztvei múzeum birto­kába jutott másik levél már Pesten íródott, 1861. április 29-én. Ezúttal Károly tartóz­kodik Balassagyarmaton. A költő már betegeskedik: „.. .Én igen ebül voltam köszvény- ben... valami 2 héti házi áristommal reményiem ki sza­badulok a’ bajból..De a betegségen hamar túlteszi ma­gát, az országgyűlés eseményei számára is sokkal fontosabbak ennél. Ezekről tudósítja öcs- csét. Nem kicsi a tét: az or­szággyűlési vita a jogtalan császári alkotmánytervezet el­vetéséről folyik. A levélrészlet világosan tükrözi a képviselő­ként jelenlevő Madách radi­kális, politikai ellenfeleinél jóval haladóbb felfogását: „.. .Kimondjuk, hogy míg a 48-as minisztérium és a’ meg nem hitt részek nem lesznek köztünk, semmihez nem szó­lunk, erre egyet értés van, csak arra van két párt, hogy ezt felírásban, vagy határozat­ban mondjuk-e ki, az elsőt Deák, a’ másikat Teleki akar­ja, én a másodikkal tartok, Fri- deczki az elsővel... Ez a Fri- deczki, tereskei földbirtokos, a megye másik küldötte volt. A harmadik levél szintén tudósítás. De milyen tudósí­tás ! Élményszerűsége, tömör­sége, drámaisága miatt akár­melyik riporter megirigyelhet­né. Mivel ez a levél dr. Szabó József birtokában van, nem annyira hozzáférhető, mint az előbbiek, rövidebb, és sokkal érdekesebb is náluk, egy-két érdektelen sor kivételével ér­demes szó szerint is idézni Témailag szorosan kapcsoló­dik az előző levélhez, ezt Ma dách május 8-án írta. A té­nyek objektív sorolása mögül is kiérzik a költő hovatarto­zása. Teleki László, a határo­zati párt vezére, akinek már annyi baja volt a „némettel hirtelen öngyilkos lett. Vagy meggyilkolták?... „Kedves Károlyom! — Ma kezdtük vol­na a vitát a felírás és határo­zatra nézve. Én el is mentem Kovách (Madách háziorvosa) engedelmével, bár még szen­vedő állapotban. Ép a múze um kertjében állunk, mikor hire jő, hogy Teleky Lászlót ma reggel szobájában a’ pad­lózaton háton feküdve, keresz­tül lőtt szívvel találták. Nad­rág volt rajta és fél csizma, az ágya össze gyűrve, a’ pisz­toly kezében. — Csakhamar meg érkezett Giczy, a gyűlést megnyitá, s e’ borzasztó ese­tet be jelenté. A tömve volt karzatok egy jaj kiáltásban törtek ki, több nő áléit. Deák indítványozd az ülések fel­függesztését hétfőig, mi el is fogadtatott. A városban nagy izgatottság van, a Józsefváros mind összecsoportosult, Teisz (a rendőrkapitány) csillapítja őket. Senki sem hallotta a lö­vést. Minden ember a’ néme­tet gyanúsítja..." Előkerült tehát négy Ma- dách-levél. A többi, melyek­nek létéről tudomásunk van, még őrzi titkát. A költő élet­művének kikerekítése szem­pontjából ezek is éppoly érté­kesek lehetnek, mint a már felfedezettek. Megyénk igen gazdag Madách-relikviákban: nemcsak a már ismertekben, hanem feltehetően még rej­tőzködőkben is. Csak rajtunk múlik, hogy ládák fenekéről, használatlan könyvtárak pol­cairól, rég elfelejtett iratok közül előkutassuk őket. És akiket a több, mint százéves, Madách Imre kezevonását őr­ző levelek erkölcsi értéke nem izgat, azok gondoljanak arra: pénzt lehet kapni a levelekért, nem is keveset. Érdemes te­hát kutatni. Baranyai László Miben tévedett a taxisofőr? Villanások a tv műsorából Show-htvatal (Szerda, 19.20). A könnyűműíaj rivaldája. Az adásban az egyhónapos nyu­gat-németországi vendégsze­replésből most hazatért Stú­dió 11 szerepel, majd bejelen­tik a november-decemberben megrendezésre kerülő Téli énekversenyt, s egyben az adásban kerül sor a csapat- kapitányok részvételével tör­ténő sorsolásra is. A csapat- kapitányok: Zalatnay Sarolta, Kovács Kati, Ambrus Kyri, Sárosi Katalin, Koós János, Korda György, Dobos Attila és Aradszky László. Részlete­ket láthatunk a műsorban Ta­hi László új vígjátékából, a na­pokban a Vígszínházban be­mutatott Spanyolul tudni kell című darabból. Nemso­kára bezárja kapuit, ponto­sabban lebontja sátrát a Ma­gyarországon vendégszereplő Liverpool cirkusz, az ő műso­rukból is láthatunk érdekes­ségeket. Magyarul hangzik fel — Németh József előadásá­ban — a külföldön már világ­számnak számító új Louis Armstrong sláger. Végül — Mikes György szokásos csipke­lődő jegyzete után — a pálya­futásának 20, évfordulóját ün­neplő Vámosi Jánost köszönti a Show-hivatal. Írók, könyvek, kritikusok... (Csütörtök, 18 40). Az adás ezúttal a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő új könyvekkel foglalkozik. Va­lamennyi az 1918-as ősziró­zsás forradalom, illetőleg a párt megalakulásának félév­százados évfordulója alkalmá­ból kerül most kiadásra. Der- si Tamás ismerteti a műve­ket, így az egyik legérdeke­sebbnek ígérkezőt, a Hajdú Tibor írta„Az 1918-as ma­gyarországi polgári demokra­tikus forradalom” című ta­A zsebtolvajok kongresszusa A török rendőrség Isztam­bulban a napokban jó fogást csinált. Meglepte ugyanis a zsebtolvajok „kongresszusát”, akik összeültek problémáik megvitatására, s már meg is választották a kongresszus el­nökét. A kongresszus egyik fő témája volt, hogy a rendőr­razziák az utóbbi időben sok­kal gyakoribbak lettek, és ve­szélyeztetik a zsebtolvajok és a hasonló jómadarak üzletét. nulmánykötetet. Az ismertető­vel együtt a szerzővel készí­tett interjú, másrészt korabe­li filmdokumentumok színe­zik az ismertetést. Egy má­sik összeállítás címe: Rengj csak föld, szerzője: Remete Tibor. Ez a könyv korabeli újságcikkek, versek stb. gyűjteménye, idézi a kor han­gulatát, az akkor sorsdöntő eseményeket. Végül az 50 éves a párt című fotóalbum bemutatására kerül sor. Kapcsolatok (Péntek, 21.30). Mi a szociometria? Az adás egy filmen alapul, amelyet a Budapesti Filmstúdió készí­tett, s amelynek révén arról számolnak be a nézőknek, bogy a gyerekek különböző korosztályainál, a kisebb cso­portokon belül hogyan, mi­lyen körülmények között ala­kulnak, fejlődnek a kapcso­latok. A filmen megszólal­nak a gyerekek is, és a se­regnyi „interjúból” az is ki­deríthető, hogy milyen motí­vumok játszanak szerepet náluk az ellenszenv vagy a rokonszenv kialakulásában. Pataki Ferenc szociológus ar­ról is beszél, hogy a szocio­metria milyen eszközt ad a pedagógusok kezébe. A taxisofőr visszatér (Szom­bat, 20,45). Tv-játék. A bohó­zat határát súroló vígjáték fő­szereplője egy féltékeny fia­tal férj — a taxisofőr; Husz- ti Péter alakítja —, aki fele­sége vélt (vagy valós?) fél­relépéseit szeretné leleplezni, s ezért váratlanul tér haza. Ettől kezdve a játék a téve­dések és a nyakatekert hely­zetek komédiája, mivel a színhely — egy bérház — sok lakója így vagy amúgy be- karcsolódik az események­be, típusuknak megfelelően reagálva azokra és foglalva állást a „sorsdöntő” kérdés­ben. Sólyom László, a tv fel­kérésére írta a filmet, ami ilyenformán „átalakítás” nél­kül került a képernyőre, hi­szen az író eleve figyelembe vehette a televízió műfaji sa­játosságait Debreceni László dZ£onwu7 mükmM 41. — Mi az, ég a ház? — kérdezte nevetve az őrnagy, amikor Pocsai valósággal berontott hozzá. — De nem a miénk, őrnagy elvtárs. — És minden engedélykérés nélkül, gyorsan elmesélte a délelőtti lá­togatást, meg a Deáktól kapott adatokat. — Tehát minden második szombaton a Kék macska!... — fe­jezte be a jelentést. — Lényeges, őrnagy elvtárs... Már csak azért is, mert tegnapelőtt is szombat volt, második szombat ebben a hónapban és tegnapelőtt héttől-nyol- cig találkozott Kolozsvári Joseph Wolfganggal! Az alosztályvezetőre is úgy hatott a hír, mint egy élénkítő injekció. — Első támpontnak nem rossz... — mondta. — Mire következtet ebből? A nyomozó tiszt lehuppant egy székre. — Elsősorban is igazolni látom a feltevésünket, amely szerint a randevú nem lehetett véletlen. Ha Ko­lozsvári minden második szombaton beült a Kék macskába újságot olvasni, akkor ez azt jelentheti, hogy várt valakit. Hétről hétre várt, mert a pontos érkezését nem tudta. És ez a valaki tegnapelőtt Wolfgang szemé­lyében megérkezett! — Eddig logikus... Ügy gondolja tehát, hogy Wolfgang és Kolozsvári esetleg régi ismerősök? — Annak kell lenniök, őrnagy elvtárs... — ma­gyarázta Pocsai, — Wolfgang azonnal a főelőadó asz­talához ült. Bár jó lett volna meglesni: hogyan zajlot­tak le az első pillanatok. — 121 — Az alosztályvezető az asztalra könyökölt és lát­szott: utána gondol a feltételezésnek. — Hol volt tavaly Kolozsvári? Berlinben, ugye? Kelet-Berlinben. Hát ott bőven találkozhattak kérem. A nyugati zónából akkor még átment a keletibe, annyi volt, mint itt a Körút egyik oldaláról átmenni a másikba. A kérdés csak az: milyen körülmény, s milyen cél határozta meg ezt a találkozást?! — Egy biztos: nem véletlenül találkoztak, őrnagy elvtárs... Az feltartotta a kezét: — Amíg nincs fehéren, feketén bizonyítva valami,’ addig csak a logikánkból élünk... Nem lehetett például ennek a Kolozsvárinak valami nőügye Berlinben? A feleségével semmi kapcsolata. Egy hónap hosszú idő barátnő nélkül. És éppen teszem fel, Wolfgang volt az, aki ehhez a viszonyhoz hozzásegítette. S most Ko­lozsvári, mondjuk, viszonozni akarja... Persze, ez sánta és egyáltalán nem valószínű. Csak arra mondom: ezerféle variációban összekerülhettek. — Ez meglehet, őrnagy elvtárs... — akadékosko­dott Pocsai. — De itt többről van szó, mint variáció­ról! Itt van Wolfgang hirtelen vidéki útja, Meg aztán azt mondja a személyzetis: miután hazajött Berlinből, ab­bahagyta a ferde nézeték hangoztatását. Ez sem lehet vé­letlen, őrnagy elvtárs. Ez a gyors színváltozás. Oka van ennek, biztos. — És, ha ez a színváltozás, teszem fel; pozitív? Akkor? Pocsai felhősen hümmögött. Persze az is lehet. — Az a bajom, őrnagy elvtárs — mondta csende­sen —, ha valaki bekerül a fényszóróba, mindjárt mindent feltételeznek róla... — Dehogy baj az, kérem — szólt rá az őrnagy. — Ez azt mutatja, hogy gondolkodik. Én csak azért bom­bázom magát az ellenérvekkel, hogy még jobban meg­mozgassam. Több és több és több adatot, kézzel fogha­tó bizonyítékokat a gyanúsítottak ellen... Itt eddig, a főelőadóra mi a bizonyíték?... Semmi... Találkozott — 122 — egy külföldi állampolgárral, aki valószínű, hogy hír­szerzés céljából tartózkodik Magyarországon. Ez még nem ok az őrizetbevételre. Ki kell deríteni, milyen kapcsolat van közöttük, honnan ered ez a kapcsolat, mi a célja, találkoznak-e még, munkaidején kívül mit csinál Kolozsvári. Tesz-e olyat, ami alapos gyanú ar­ra, hogy segít vagy együtt dolgozik Wolfganggal?... Töménytelen homályos kérdés van itt még, százados elvtárs. — Igen, igen.;. — Pocsai bólogatott. — Ha olyan világos lenne már az ügy, mint a szállodásé... — Türelem és hangyaszorgalom. Gyűjteni, gyűjte­ni, gyűjteni... — Az őrnagy arcán derű suhant át. — Egyébként mit gondol: hová utazott tegnap délelőtt a Piroskája? — Vissza Pestre? — Hideg, hideg. — Ott maradt Pagonyban? — Melegedik. — Továbbment? — Tűz, százados elvtárs, tűz... De hová ment? — Felállt, a térképhez lépett, elhúzta előle a függönyt és odaintette a nyomozó tisztet. — Nézze meg az útvo­nalát: Tab, Iregszemcse, Igái, Gölle, Dombóvár. — Űjabb beszervezés? — Nem, nem. A Tisza-csoport jelentése szerint Wolfgang kirándulása békésnek látszik. Csak szemlé­lődik és költi a pénzét... Egy helyen azonban, itt eb­ben a kis községben: Széplakon több, mint két órát időzött... — Találkozott valakivel? Az őrnagy visszasétált az asztalhoz. — Senkivel. Megállt a falu végén, kiszállt a ko­csiból, és mint borjú az újkaput, bámulta a községet. Nem messze volt egy fahíd a patakon, arra ráült, le­lógatta a lábát és kavicsokat dobált a vízbe... Képzel­je el, egy kém, amint gyereket játszik... Bent a falu­ban lassan hajtott, majd őgyelgett egy darabig és to­vábbment Pécs felé. (Folytatjuk) — 123 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom