Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-08 / 211. szám

A hét vég-én kezdődik... Színházi és zenei programok — kiállítások, képzőművészeti tárlatok, — népművelési és irodalmi viták Egy hét választ el immár az ünnepélyes pillanattól, és szeptember 14-én este n Jó *ef Attila művelődés: köz­pontban elkezdődik az I. Sal­gótarjáni Művészeti Hét ’68, az üjjánövekedő város talán eddigi legnagyobb méretű szellemi-kulturális esemény- sorozata. Nagyjelentőségű a vállalko­zás több tekintetben is: mind örvendetesebben növekedő és észlelhető szükségleteket tölt be a művészeti — kulturális, szellemi élet legkülönfélébb terein, módot nyújt országos rangú intézményekkel és ki­válóságokkal való közvetlen találkozóra: mércét kapunk általa az elérendő magasabb szintről, a kulturális centru­mot formáló törekvéseink­hez­Az előkészítés, a szervezés jelentős részét a József Atti­la művelődési központ vég­zi, de részt vállaltak a fel­adatokból a párt-, a szak- szervezet. a társadalmi és tömegszervezetek is, — így lett mindnyájunk közös ügyévé a művészeti hét. A gazdag és változatos eseménysorozat 14-én este a Debreceni Csokonai Színház kétnapos vendégjátékával kezdődik, s ennek keretében az új magyar színpadi iro­dalom egyik legáltalánosabban feltűnést keltő alkotását, Ke­rekes Imre: Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című, egészen különleges tragiko­médiáját láthatjuk a műve­lődési központban. Szeptember 15-én Az új Salgótarján címmel fotókiál­lítás nyűik, 'mely méltán igé­nyel figyelmet mindazok ré­széről, akiknek nem közöm­bös a fejlődő város új arcu­latával a fotóművészet alko­tásaiban találkozni akarnak. Szeptember 17-én a gyerme­keké lesz a művelődési ház színházterme. Ez alkalommal a Budapesti Bábszínház láto­gat el Salgótarjánba, s mu­tatja be báb játék-változatban Arany János elbeszélő költe­ményét, a Toldit, Jékely Zol­tán igényes, az eredetihez hű­séges feldolgozásában. Helyet kapott a művészeti hét programjában a könnyű múzsa is, hisz kétségtelen, hogy' ennek a műfajnak igen sok barátja akad. Szeptember 18-án a budapesti Kis S- vendégszerepei nálunk. Kállai István: Ilyennek hazudtalak cí­mű zenés komédiájával- Szep­tember 19-én a Postás Szim­fonikus Zenekar ad hangver­senyt Salgótarjánban Szabó Ferenc, Goldmark, Liszt és Kodály műveiből­Salgótarján ipari arculatá­nak egy részét tekinthetjük meg azon az üvegipari kiál­lításon, amely szeptember 20- án nyílik a művelődési köz­pont üvegcsarnokában. A dél­után fél 6-fa hirdetett prog­ramot 6 órakor újabb ese­mény követi, mégpedig az El­sietett házasság, című új ma­gyar film bemutatója, mely­nek vetítésén a rendező Kele­ti Márton és a film több ne­ves szereplője vendégünk lesz. Szeptember 21-én a Vegyi­pari Dolgozók Szakszervezeté­nek Bartók^ Béla Táncegyütte­se jubileumi műsort mutat be a folklór teljes pompájával, majd az I. Salgótarjáni Mű­vészeti Hét ’68 szeptember 22- én a vasárnap délelőtti, Mai magyar irodalom című műsor­ral, — a Budapesti Irodalmi Színpad produkciójával és es­te a salgótarjáni amatőr köny- nyűzenei fesztiválon arany­diplomával kitüntetett Bajta- la-trió jazz-hangversenyével ér végei. A művészeti héten, szep­tember 16-án a mai magyar irodalom és költészet legkivá­lóbb képviselői is Salgótarján­ba látogatnak. Részt vesznek a népművelők tanácskozásán és azon az ankéton, amelyen irodalmi életünk időszerű kérdéseit és feladatait vitatják meg. Galéria Sárospatakon A „Bodrogparti Athén” — ahogy egykor Kazinczy nevezte Sárospatakot — történetének új fejezetéhez érkezett: ismét, elnyerte a városi rangot, és ezzel a továbbiakban, mint a hetvenedik magyar várost tarthatjuk nyilván. Sárospatak — mint ahogyan a kedvesen túlzó elnevezés is bizonyítja — egykoron virágzó kultúrájáról volt híres, a ma­gyar szellemi élet egyik bölcsőjeként emlegetjük azóta is. Napjainkban effajta szerepe lényegesen csökkent ugyan, de elsődleges szerepet a várossá válásiban ma is a rendkívül gazdag'szellemi örökség és a csírájukban már jelentkező új kulturális értékek játszották. Az utóbbiak közé sorolhatjuk a dicséretes módon helyre­állított Rákóczi Múzeumban a közelmúltban megnyílt galé­riát, Észak-Magyarország első képtárát. Béres Ferenc nép­dalénekes és népzenei szakértő — mint egykori pataki diák — őszinte lokálpatriotizmustól vezérelve ajánlotta fel gaz­dag gyűjteményét a galéria létrehozására. A szép, nemes kezdeményezést további tettek követték és a Sárospatakkal valami módon kapcsolatban álló művészeik sora ajánlotta fel alkotását a képtár számára. A jelenleg kiállított alkotások szorzói között nógrádi művé­szek nevére is bukkanunk: Czinke Ferenc „Kiszejárás Pa­lócföldön” című rézkarca, Lóránt János linómetszetei, és két balassagyarmati művész: Farkas András és Réti Zoltán mun­kái képviselik a képtárban a palócföldi képzőművészetet. A tájegységi együvétartozás jogos büszkeségével tarthat­juk számon a patakiak egyik legfrissebb kulturális vívmá­nyát: a reprezentatív művek sorát őrző és bemutató galé­riát. Gs- B. Romantikából—a mába Mindenesetre az Ízlésesen összeválogatott öreg bútorok, s a tágas műteremlakás új be­rendezési tárgyai meghitt hangulatot árasztanak, s ami­kor leülünk a kockára szab­dalt nagy ablak előtt, egy pil­lanatig azt gondolom, ódon vidéki kastély vendége va­gyok, kint már napokig esik az eső, de bent valahol nagyon barátságos tűz ég­Kint süt a nap, és Salgótar­ján jelentős port kavaró for­galma zajlik az ablak alatt. Iványi Ödön festőművész pár éve él és alkot a Karancs ut­ca elején levő házban, ahon­nan gyakran éjjel is kiszűrő­dik a fény, bizonyítva töret­len alkotó kedvét. A tárlatlátogató kényelmi, vagy egyéb okból gyakran hajlamos arra, hogy alkotáso­kat, művészeket beskatulyáz­zon. Iványi Ödönnel nehéz dolga lenne. Evekkel ezelőtt, kiállítások után, gondolkod­tam azon, a nagybányai poszt­impresszionizmus, a hódmező­vásárhelyi magyar realista, életképiskola, vagy éppen a konstruktív elemeket hangsú­lyozó művészet egy-egy han­gulatát, elemét fedeztem-e fel valamelyik Iványi-képen. Ki­derült. hiábavaló volt a fára­dozásom- Ez az út nem jár­ható. ha valaki meg akarja ér­teni műveit. Courbet szavai igazak: Az ilyen jelzők soha­sem jelentették a dolgok igazi értelmét, ha másképpen vol­na, a művek feleslegesek len­nének. Iványi Ödön pedig azt mondja: — Nem vonatkoztatom el magamat a jelenségtől, inkább a jelenséghez keresem az utat Mindegyikhez külön-külön Ez lenne hát a „titok” nyit­ja? önmagában talán egyik sem. Iványi Ödön egy kis Nógrád megyei faluban, Cserhátszent- tvánban született. Rudnay-nö- vendék volt. Mesterét a ro­mantikus magyar festészet késett képviselőjének tartja, aki nem egészen találta a he­lyét korában- Iványira is, mint a többi tanítványra, mély ha­tást gyakorolt a borongós ma­gyar múlt, a betyárság, a ma­gyar mesevilág átírt megjele­nítése, hiszen Rudnay annyi­ra „jó” mester volt, hogy ta­nítványai öregebb korukban sem mindig tudtak és tudnak, szabadulni hatásától. Iványi is ezzel az örökség­gel indult. A főiskola után azonban katonaság, hadifog­ság következett, nem egészen hét esztendő. Utána sok min­dent újra kellett kezdeni. Hatalmas méretű kép ta­karja a műterem egyik falát, címe: 1514. Egyik korai műve aprólékosan „leirt”, elbeszélő jellegű kép. mélyebb tónusú színéiben, a.vörösben, a bar­nában az ábrázolt kor feszült­sége, lobbanékonysága. Mint ahogyan Rudnay sem csak el­beszélő, a tanítvány ezen ko­rai alkotásán is áttételesebben jelentkezett a téma. S a folytatás? Nézem a képeket, a hosszú mégis rohanó évek termését, változatos színvilágba, s kom­pozícióba örökítette emlékét A Beszélgetők két figurája a ház két ablaka közelében me­leg, barnás tónusban jól el­kapott, lírai falusi hangulat. Miről peregnek a szavak? Ezen életkép festője jól is­merheti az effajta beszélgeté­sek témáját. A Varrónők világa más szín­ben és kompozícióban is. A művész legkedvesebb képei közé tartozik, méltán. A gör- nyedtség, a nehéz munka lé­lekölő monotoniája, a varró­nők mindennap ,,kivarrt” sze­mei a zöldes alaphangvételben hiteles képet adnak. Felfedez­hető a képen egy párta is, a népi műhely szép tartozéka. S bár nincsen a képen, szinte látjuk a kis peitróleum- lámpát, ^melynek lángját a fényszükséglettől függően hol feljebb, hol lejjebb csavarják a varró asszonyok. Cserhát- szentivánban is sok ilyen népi műhelyt láthatott valamikor a művész­A Megáradt Ipoly egészen más, már-már bibliai hangulatú, lilás alapszínben. Általában Iványi nagy gondot fordít a színhangulatra, 'amely- lyel a kép tartalmi részét igyekszik erősíteni. Képeinek alapszíne más-más. Azt vallja: a színek, , mint a hangok, alap­vetően különböznek egymás­tól, s Jegalább olyan fontos elemei a képnek, mint a kép kivágása, a kompozíció. Nem törekszik egy színhangfa, min­den képért külön igyekszik megküzdeni, s természetesen a kép színéért is. Ismét merőben más felfo­gásban készült, a Győző Don Quijote, aki hitét, álmát ker­geti, s ha elvesz is, győz. Mindannyian kergetünk álmo­kat, kérdés, erős-e a hitünk? Ha igen, a győzelmi diadal nem marad el. Don Quijote győzelme alatt szinte megros- kad az állati test, lováról a hős magasba szökken talán beteg, de a győzelmi lázban. Nem egészen befejezett kép a Zene, amely a bartóki mu­zsika ihletésének terméke. A zongorázó, melegebb színek­ből álló alak előtt fekvő női akt, világos, hűvös színben. S az akvarellek? Iványi Ödön nemrég a Képcsarnok salgótarjáni üzletében állított ki belőlük egy kis gyűjte­ményt. Egy részük a nyári színhangulatban fogant. Kő­bányák, Tokaj, vízpart ná­das, bodrogkeresztűri utca, konflis, udvarbelső, egy egész világ, meghitt, lírai fogalma­zásban. Iványi Ödön idén kile-ns tárlaton szerepelt képeivel* ebben az évben három egyé­ni kiállítása volt. Tóth Elemér T udom, annyit ér ez a panaszkodás, mint a halottnak a szen­teltvíz. Sokak unszolására mégis szóvá kell tennem azt a mizériát, mely a tankönyv- ellátással kapcsolatos, s amely immár több esztendős múltra tekintő. Évről évre halljuk, olvas­suk nyár derekán a meg­nyugtató szavakat: az idén másképp, jobban lesz, mint az előzőkben, az illetékesek messzemenően gondoskodtak a tankönyvek, tanszerek szük­séges mennyiségéről, idejében való szállításáról, szétosztásá­ról. És íme — megkezdődött a tanulmányi év, de még na­gyon sok iskolás könyvek nélkül tanácstalankodik. Ki­derült: megint nincsen min­den rendjén. Aggódó és pa­naszos szülőkkel beszélget­tem az általános iskola al­sós és felsős tagozataiból egyaránt. Jogos a méltatlan_ kodásuk. ha komolyan ve­szik a gyermekük iránti fe­lelősséget, biztosítani szeret­nék az eredményes tanulás zavartalan feltételeit. S még az is érthető, — első­sorban egészségügyi indo­kolt törekvés —, ha legtöb­ben használatlan könyvekre vágynak, s annál is inkább, mert a könyvek egy részé­be a gyermekek szükséges bejegyzéseket végeznek a tan­anyagról, így nem kívána­tos „puskák” szolgálnák az utódot. A szeptemberi csöngetést követő gondokra ahány „ház”, annyi a magyarázat. A szülő azt mondja: en­gem megnyugtattak, legyek csak türelemmel, az idén semmi probléma nincs, az Unalmas refrén ellátás bőséges^ mindenki­nek idejében jut könyv. A végső pillanatban aztán ki­derül, hogy... Nos, ami kiderül, már is­mert, mondhatni unalmas refrén; évek óta hallható. Akárcsak a Tankönyvkiadó vezetőinek augusztusi fogad­kozása az ellátás zavartalan­ságának .biztosításáról. Igaz. akkor még augusztus volt, s gondolhatták, az akkor tett ígéret szeptemberig úgyis el­száll az éterben. De ez az ügy nem tréfa­téma. Az általános iskolá­nak szinte egyetlen osztálya sincs, ahol teljes, kielégítő volna tankönyvekből az él­látás — sem régi, sem az át­dolgozott, új kiadást kívánt anyagokból. A szülők után pedagógusokkal beszélget­tem: — Mi a szükségletet idő­ben összeírtuk, jelentettük — mondották egybehangzón —, nem tehetünk róla. hogy az igényelt tételnek csak bi­zonyos hányadát szállították. A felelősség nem minket tér_ hel, eredményes munkát azonban ellátatlan gyerme­kekkel nem végezhetünk. Akinek nincs szükséges tan­eszköze, kétségkívül hátrá­nyos helyzetbe kerül. Mi csak egyet tehetünk: felhív­juk a szülőket, szerezzék be a kívánt könyveket úgy. ahogyan tudják. A beszerzés kézenfekvő forrásának természetesen a könyvesbolt kínálkozik, ám ez a logika csak az eladó pultig érvényes. Ott eléggé fura dolgokra derül fény, de a hibák bármely oldalról erednek is, a szenvedő fél a gyermek. illetve a szülő, akinek a szükségletek biz­tosítása legelsősoron gondja. A tankönyv szükségletet minimum és maximum szá­mítással minden évben ösz- szeírják az iskolák, annak figyelembevételével, mi az az mennyiség, amely hasz­nált könyvek begyűjtésével biztosítható. A járási okta­tási szervek — nem tudni, minek alapján —az összesí­tésen bizonyos korrekciót végeznek — az igényelt mennyiség rovására. És vé­gül: korrekciót végez az igénylésen — nem tudni, milyen címen (legfeljebb a rendelkezésre álló készlet alapján) — a Tankönyvki­adó Vállalat is, így aztán nem csodálható, ha a nebu­lók egy hányadukban a ta­nulás elemi feltételei nélkül kezdik az évet, s már kez­deti napokban egyessel men. nek haza figyelmeztetéssel, dorgálással az iskolából. Ilyen alapon mumussá válik a nevelő, tortúrává a tanu­lás. De hallani olyan felüle­tességről is (nem akarom név szerint pellengérezni), ami­kor az iskola az új kiadású könyvből egyetlen példányt sem rendelt — másik eset­ben a megrendelt könyvek­ből egyetlen darabot sem vett át. Birizgálja az embert a kérdés: ugyan milyen fel­mérés alapján összegezték ezeken a helyeken az igényt? Lelkiismeretes-e az iskola, a nevelőtestület ilyen eset­ben növendékeivel, vagy más intézetekkel szemben? Ügy mondják, nagyobb is­koláknál a könyvek jóváha­gyott darabszáma általában 14—15-tel kevesebb az igé- nyeltnél. Nekem az nem fér a fejembe, miképp lehet al­kudozni a tanköteles, vagy beiratkozott létszám rovásá­ra, mért kell évről évre el­látási bizonytalanságnak ki- tenni a tanulmányi évet? a probléma forrásait keresve egy furcsa megjegyzés is meg­ütötte a fülem. A tankönyv- kiadás az új gazdaságirányí­tási rendszerben elvesztette állami dotációját; a kiadó­nak nem érdeke — sőt anya­gi hátránya — a megjelen­tetés. megfelelő példányszám nyomása. Nos, ha erről van szó, alighanem sürgős felül­vizsgálatra van szükség a dologban, mert az oktatás­ügy nem lehet jövedelmező­ség — mondjuk ki: kufár- kodás kérdése. Általános is­kolát végezni mindenkinek törvényes kötelezettsége, de a kötelezőhöz a feltételekéi is biztosítani kell. S úgy ér­zem, az erőteljesebb műve­lődés érdekében nem csupán általános iskolai fokon. Barna Tibor Nemrégiben még csak a nyári napfény jiírt a lépcsőkön, egy hete azonban újra benépesült a salgótarjáni új gimnázium.: A legelső csengetésről mindig megemlékezünk, azután már nem számoljuk a többit. Pedig „már” egy hét eltelt az idei tan­évből — a képen látható tizenhárom kislánynak is: A kép a fotoriporter, a 13-as szám a véletlen műve vöt. A lányok szépek, miért lennének még babonásak is!? Éltető süketség Dorothea Lerousseau phila- í-osi embereknél meglehetősen delphiai asszony teljesen ritka magas kort filozofiku- egészségesen ' és kitűnő han- san így válaszolt: „A süketsé­gulatban ünneoelte meg 100. __ , TT ... ,, .,. * .... gémnek. Huszonöt éves ko­szuletesnapjat. Az idős asz­szony arra a kérdésre, hogy ronl óta nem hallom a város minek köszönheti ezt a vá- zaját és dübörgését.” NÖGRÁD — 1968. szeptember 8., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom