Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-24 / 224. szám

es t^a^usz^a^u^sGCi Beszélgetés Berki Mihály ©Marssal, a megyei tanács csúcsvezetőségének titkárával 4 HiŐGRÁl) mai kérdésé A párt IX. kongresszusán elfogadott szervezeti szabály­zat új feladatok elé állította a hivatali pártszervezeteket, jogot adott a területi munka ellenőrzésére és a vezetők be­számoltatására A megváltozott helyzet megkövetelte, hogy u megyei tanács pártszervezete is új munkastílust alakítson ki: amelynek fontos feltétele a felsőbb pártszervek, főhatósá­gok, választott testületek altat hozott határozatok, a megyei tanács előtt álló gazdasági, politikai, szociális és kulturális feladatok ismerete, a kölcsönös tájékoztatás. E feladatok végrehajtásáról, az eddigi tapasztalatokról beszélgettünk Berki Mihály elvtárssal, a megyei tanács pártszervezete csúcsvezetőségének titkárával. figyelembe veszik. Az alap­szervezetek többször foglalkoz­tak a káderek nevelésével es szakmai, politikai képzésévei. Ennek ellenére tovább kell javítani az ideológiai neveió- nminkát, küzdeni a téves né­zetek, a helytelen szemlélet el­len. Az alapszervezetek és a tö­megszervezetek együttműkö­dése jó, a tömegszervezetek vezetőit tevékenységükről be — A hivatali pártszerveze- alapszervezet részéről annak számoltatják. és megfelelő tek működésében az új fela- irányitó munkáját és pártépi- feladatokkal látják el őket. i ' lesi kérdéseket. Nemcsak a Ugyancsak jónak tartjuk az csúcsvezetőség, hanem az alap- alapszervezetek részéről a tő­szervezetek is úgy készítik megszervezetek bevonását a da tokkal egyidóben kezdeti nehézségek jelentkeztek. A probléma megoldásához a megyei tanács pártaiapszerve- munkaterveiket, hogy abban hivatal, az Intézmény életébe, zeteinek nagy segítséget je- lentett, hogy az 'MSZMP Sal­gótarjáni városi Bizottságának végrehajtó bizottsága 1966 jú­liusában tárgyalta a csúcsve- daságirányítási rendszerből által szervezett megbeszélése- zetőség munkáját, s a hatá­rozat feladatként szabta meg figyelembe veszik a gazdasá- továbbá azt, hogy szükség ese- gi vezetés előtt álló feladató- tén a pártszervezet a tömeg- kat. Az I-es számú alapszer- szervezeti vezetőkkel együtt vezet megtárgyalta az új gaz- vesz részt a gazdasági vezetés fakadó, az osztályok szerve- ken. zetére és működési szabály­aitokat a területeket, amelye- zatára vonatkozó elvi, Politi­ken elsősorban együtt kell kai irányelveket és feladato- működni a pártvezetőségnek kát. A VI-os számú alapszer­es a hivatalvezetésnek — mondotta Berkj Mihály. — A határozat és a szerve­zeti szabályzat alapjan 1966 novemberében a csúcsvezető­ség összeállította a munka- programját a hivatalvezetés­sel történő együttműködésre, amelyet a vezetőségi ülés a vezetők jelenlétében megtár­gyalt és elfogadott. A munka- program ismertetésre a tagság körében. — A kezdeti nehézségek kö­zül talán azt kellene kiemelni, ik!®1 — Hogyan alakult eddig a csúcsvezetóség és az alsóbb tanácsi pártszervezetek kap­csolata? — Az alsóbb tanácsoknál működő pártalapszervezetek és a megyei tanács csúcsveze­vezet többek között a párt vezetőség és a gazdasági ve­zetés együttes ülésén tárgyal­ta az aktuális feladatokat a tervező munkában. A példák tősége között alá-fölérendelt- mutatják, hogy az alapszerve- viszony nincs. A közös zetek és a csúcsvezetóség is feladatok megoldása érdeké- igyekszik a párt szervezeti hen azonban többször került szabályzatának megfelelően sor elvtársi segítségre, baráti együttműködni a gazdasági eszmecserére. Ilyen volt a vezetéssel, és az együltműkö- löbbi közölt a funkciójegyzék, került dési munkaprogramnak meg- az együttműködési program felelően segíteni a szervek elkészítéséhez nyújtott segít- előtt álló politikai és gazda- ség több járási, városi alap­feladatok megoldását, szervezet számára. Mindezek mellett azonban úgy összefoglalva: az alapszer­ÄTÄrra-s sr*r äS értelmezése, s bizonyos ese­tekben túlzottan be akartak közelebb kerülni a tanács aktivitás fokozása érdekében avatkozni a gazdasági vezetés előtt álló feladatok megválód- tovtót. keli tüneteim a m,mk,óiáha a tusához a partmunkaban. Er- partmunkát és a vezetőségi, re most a vezetőségek újjává- illetve taggyűlési témák osz­lasztása során lehetőség lesz. szeállíiásánál ezt figyelembe venni. A csúcsvezetőség to- — Mondjon néhány szót az vábbra segítse a hatáskörök aktivitásról, a tömegszerveze- egységes értelmezését. Legfon- tek pártirányításáról és a ká- tosabb tennivaló azonban, dermunkáról. hogy az apparátus figyelmét ., , , , az alapvető párt- és állami . A csúcsvezetóség úgy ér- határozatok végrehajtására és ramnak megfelelően alapszer- tekelte, hogy az alapszerveze- szemlélet formálására ter­vezeteink a munkatervek ősz- ti taggyűléseken az aktivitás dítsuk Javítsuk tovább a szeállításánál figyelembe ve- megfelelő, sok helyes javaslat, pártépítési. munkát, fokozzuk szak a hivatal előtt álló fo kezdemenyezés es bírálat gazdasági feladatokat és az hangzik el. Nem kedvező azon munkájába. A problémákat igyekeztünk megszüntetni, s ma úgy érezzük, hogy a párt- szervezetek és a gazdasági ve­zetők között az együttműködés jó. Azz elkészített funkciójegy­zék sok vitás kérdést tisztá­zott. Az együttműködési prog­a pártmegbízatások elosztásá­nak rendszerességét és terv­alapszervezetek arra töreksze- ban az aktivitás az összevont szerűségét _ mondotta Berki nek, hogy elősegítsek a párt taggyűléseken. Igaz ugyan, g t,. A*-! A«*«, + Viort,- rwnsLr áHoUKo« in íÁlrnntn JVXLIiaiJ XZ1 V 1/CXf.a. a kormány határozatainak hogy azok általában tájékozta- végrehajtását. A csúcsvezető- tó jellegűek, mégis úgy érte­ti vendég verés jogosultságáról Gáspár József ez év máju­sában lett a karancsalial Csengő Csárda nevű fmsz- italbolt helyettes vezetője; fe­lesége ugyanott vezetőként dolgozott. A munkába lépést követően a vendéglátó szakma történetében párját ritkító eset történt az italboltban. A teleségére féltékeny férj egy nála jóval gyengébb fizikumú férfivendéget előbb a nyilvá­nos helyiségben ütött kétszer arcul, majd a mosdóban verte, hogy beismertesse vele: viszo­nya van az asszonnyal. Pusz­tán azért, hogy a kegyetlenke­désnek vége szakadjon, a ven- dég ráhagyta Gáspárra, hogy levelezett a feleségével. Gás­pár Józsefné ezután rágalma­zás bűntettével vádolta meg a salgótarjáni járásbíróság előtt a méltatlanul bántalmazott vendéget. A járásbíróság előtt bebizonyosodott, hogy a férfi csupán a lelketlen kényszer hatására tett olyan kijelen­tést, amit az asszony magára nézve sértőnek érezhetett, ezért a vádlottat jogerősen fel­mentette. Kérdésünk: Helyes volna-e ha a vendéglátó szakmára szé­gyent hozó — attól az eset óta különben megvált —, Gás­pár József büntetlenül marad­na? A tisztaság A kis Péter a fürdőszobából jön. „Alaposan megmosakodtál?’' — kérdezi az anyja. „Alaposan!” — mondja a gyerek. „Megnézted magad jól a tü­körben?” — firtatja a mama, aki nagyon jól ismeri fiának „mosdásművészetét”. „Ehhez nem kell magam a tükörben megnézni” — mo­rogja a fiú. — „Hiszen a tö­rülközőn is látom!” ühg emfe©rss8^f Szürkületkor indultunk cl Salgótarjánból a Cl! S9—63 rendszámú személygépkocsival egy kis könnyű, esti por­tyára. Arra voltunk kíváncsiak, mit tapasztalhat az át­utazó a hét utolsó napján az italboltok, kisvendéglők, esz­presszók tájékán. Nekünk azonban vajmi kevés bajunk akadt az italos emberekkel, a duhajkodókkal, annál több a nyílt országúton a békés járókelőkkel, a kerékpárosok­kal, a kivilágítailan lovos kocsikkal. Rendőri szerveink mindent megtesznek, hogy a baleset- veszélyt a minimálisra lehessen csökkenteni. A járatlan ember azt gondolhatja, most már minden rendben van, pedig nincsen így. Szép számmal akadnak meg, akikről hatástalanul lepereg a rendőri szigor, a józan szó, s az intő példák sem tudják jobb belátásra bírni őket. Mit tapasztaltunk, láttunk végül is a hét végén? Két falu kö­zött, az országút közepén békésen zötyögő, kivilágítailan szekereket, mintegy két tucat kerékpárt, amelyek közül egyetlen egynek sem működött a hátsó világítása és fél útszélességben baktató, kedélyesen, nyugalommal társal­gó járókelőket. Nehezen tudnánk többet tenni annál, mint újra és újra fölhívni a figyelmet arra. hogy sötétedés után foko­zott a baleset lehetősége, rosszabbak a látási viszonyok, a szemben jövő jármű fénye sokszor elvakítja a „pilótát”, kénytelen lehúzódni az út szélére, lassít ugyan, de csak az utolsó pillanatban veszi észre a kivilágítailan szeke­ret. kerékpárt, óvatlan járókelőt, sokszor csak a szeren­csén, jó reflexein múlik, ha sikerül elkerülni a tragé­diát. Fogadja meg mindenki a jó szót: nem szabad fittyet hányni az előírásokra, ne vegyen részt senki hiányos felszereléssel a közlekedésben. A járókelők legyenek óvatosabbak, fegyelmezettebbek, ne bízzanak fenntartás nélkül abban, hogy a gépkocsi úgyis kikerüli őket. A köz­lekedés éber őrei pedig legyenek továbbra is határozottak, szigorúak és következetesek, fokozzák az ellenőrzést az utakon, vonják felelősségre az előírások ellen vétőket. Egy bírság soha sem rendíti meg annyira a család életét, költségvetését, mintha a családfő hónapokra munkakép­telenné válik vagy meghal. Azt hiszem, ebben az az apa is egyetért velem, aki ezen az estén hátsó világítás nél­kül, hétéves gyermekével kerékpározott hazafelé Balassa­gyarmat és tpolyszög között, s az említett okok miatt csak egy hajszálon múlott, hogy életben maradtak, elkerülték a tragédiát. K. S, 5g nem készüli el a talaja, annak a parkrésznek, kocsikázott az VB 68—33-as amit a nyomda és a Centrum forgalmi rendszámú Zsuk-ko- Áruház közé építenek. A vá- esi vezetője. Példáját sajnos, rosi tanács drága pénzen épít- mások is követték, nehezítve teti ezeket a zöldövezeteket, az így majd a kertészek munká- utcákat, parkokat. Sajnos, né­hány lelkiismeretlen gépkocsi­vezető mit sem törődve a A megyeszékhely nem di­MM#**. . #>*##• SS? S fordított munkával, már meg- . . ... , LrSr a rnnnn.ln.Bt mielőtt, el- törekvése, mert a városiakért Itezdi a rongálási, mielőtt el készült volna. így volt ez teg­nap délelőtt is, amikor a hoz áldozatot. Éppen ezért: büntessék azokat, akik rongál­nyomda előtti készülő parkon nah. ség munkatervében szerepel­nek témák, mint például a keljük: hogy az aktivitást fo­kozni kell. A hibát a vezető­megye kulturális irányításé- ség elsősorban saját munkájá­nak káderhelyzete, vagy a me- ban keresi, s úgy értékeljük: gyei párt-vb 1967 februári nem kapnak a pártcsoporton határozata végrehajtásának helyzete, a tanács vb elienőr­keresztül. a párttagok kellő tá­jékoztatást a taggyűlések fá­zó, irányító munkája. Tájé- májáról és sok esetben a be- koztatót. kért a csúcsvezető- számolók sem elég alaposak ség a tanácsi vállalatok új gazdasági mechanizmusra va­ló áttéréséről, a árak alakulásáról, zárszámadásáról. Természete­sen a feladatok mellett tár- minősítésénél, gyalta a csúcsvezetóség a kitüntetésnél pártdemokrácia és a tatás helyzetét, és és önkritikusak. A pártszervezetek tevé- fogyasztói kenysége a kádermunkában is a tsz-ek egyre nagyobb helyet foglal el. A dolgozók felvételénél, jutalmazásánál, a hivatalveze- pártok- tők kikérik az alapszervezetek egy-egy véleményét, és a javaslatokat Hiányzik tsikiki ebből az... A széesényiek szeretik áz konyha kiad. Az újságíró is egyes számú italbolt éttermét, tanúja volt ilyen esetnek, ami Hát még akiknek a községben arról győzte meg, hogy valami akad dolguk, vagy csak ke- nincs rendjén az egyébként resztüíutaznak a településen, jóhírfi konyhán. Am mégis: a Aki szereti a jó ételt, jó italt, kiszolgáló pincérfiú kapott or- biztosan beül Ide, Az utak rőt az esetért. Furcsa! Előfor- vándorai, a kiilszoigálatos dől- dúlt, hogy egy társaság jobb gőzök pedig bármikor betér- márkájú bort óhajtott inni, hetnek, előzékeny fogadtatás­ban részesülnek. Azazhogy valami nem stimmel az utób­bi időben! A múlt héten sokat jártunk Szécsényben, sokan emleget­ték: csökkent a színvonal az egyesben. Kevésbé ízletesek az ételek, és az adag sem a megszokott. A vendégeknek úgy tűnik, mintha az ő érde­keik háttérbe szorultak vol­na. De akkor kinek az érdeket szolgálja az étterem? Számos esetben előfordul, hogy nem azt ehet a vendég, ami az ét­lapon szerepel, hanem amit a mint amilyet a söntésben mér­tek, de mivel azért a pincébe kellett volna lemenni, nem kapott. Érthetően szokatlanok az efféle jelenségek, mert az ide­járok hozzászoktak, hogy az üzletvezető tüstént intézkedik, ha valami Hibázik, ö azonban most a szabadságát tölti. Nagy kár, hogy a kollektíva az ő lávollétében ennyire könnye­dén veszi a dolgot. Nem hiába hangoztatják stílszerűen a vendégek: „Hiányzik valaki ebből az utcából..." ’ P. A. Ipar a szövetkezetben Exportra dolgozik a nógrádi Béke valóan szükségessé teszik az üzem fejlesztését, a megtevő kapacitás bővítését. Ugyanis most mintegy 50—60 termelő­szövetkezeti tagnak adnak munkát és jó kereseti lehető­séget a korszerűen felszerelt üzemben. Jövőre azonban 150- en dolgoznak és a mostani két műszak helyett megszervezik a háromműszakos termelést. Ter­mészetesen ezzel párhuzamosan növekszik majd a bevétel, amit a szövetkezeti tagok szorgosko­Tolmácsi Ferenc úgy számol, akkor már gyűlik annyi gya­Amikor még csak a gondola- de ha a következő évben több ják, elmegy a 15 millió is, ta vetődött fel a szövetkezeti lemre, bizonyára nem tiltakoz- — Minőségi kifogások? , . . iparnak, Tolmácsi Ferenc, az nának sem a tagok, sem azok — Nincsenek. Csak exportra a a elnök, már akkor azt mondta: akik alkalmazottai a szövetke- dolgozunk — büszkélkedik — Ha csak azt érjük el ve- zetnek. Aztán beszélik azt is, Tolmácsi Ferenc. — Szállítót- ___ ^____ ____ l e. hogy hatvan—nyolcvan a pénzt jövőre talán többfelé tunk mái' a Szovjetunióba korlat, meg erő is, hogy ma­szövetkezeti tagnak rendszeres kell osztani, Nemrégiben veze- mintegy 300 laboratóriumba gukra vállaljanak olyan mun- munkát adunk, már akkor is töségi ülést tartottak a szövet- elegendő berendezést. Most kálatokat, amelyeket most még nyertünk. Persze azért az sem kezeiben, mert a berkenyeiek Belgiumnak és Pakisztánnak a ktsz-bem végeznek el, vagy baj, ha pénzt is látunk belőle... csatlakozni akarnak Nógrád- dolgozunk ... esetleg más szövetkezetben kell Mert a forintot bizony erősen noz. Olyan természetesen sorolja csináltatni. Ügy tervezik, jö­fogja a Börzsöny. A kevés szán- Így aztán érthető, ha két mindezeket, mint amilyen meg- vőre már Nógrádon préselik a tóval, ami a lankákon, az er- kézzel kaptak a magát kínáló szokottá válik lassan Nógrá- lemezeket, amelyekből most a dók mellett van, okosan kell lehetőség után. don a külföldi vendég. Járt bútorokat készítik. Sőt olyan gazdálkodni. Teremjen elég ke- — Pesten jártunk és megái- náluk a közelmúltban a szov- terveket is forgatnak, hogy nyérnekvaló, legyen elegendő lapodást kötöttünk a Műszer- jet mezőgazdasági mínisztéri- Nógrádon csomagolják.' indit- takarmány a jószágnak, s ma- és Fémipari Ktsz-szel — ma- um főosztályvezetője is. Ű tart- jak útnak az elkészült árut is. radjon — ha egyelőre nem is gyarázza az elnök. — Mezőgaz- ja kézben a laboratóriumok Ezt a műveletet most a Duna több száz holdnál — gyümölcs- dasági laboratóriumok bérén- ügyét, s ittjártakor a bereaide- Termelőszövetkezettel végezté­nek is. Mert a nógrádi Béke deaeseit, szekrényeket, asztalo- zések gyártását kérdezte. El- ti a ktsz. Pesten. De néhány Termelőszövetkezetben a 14 kát, székeket készítünk... vitték Nógrádya. Szívesen lát- nógrádi asztalos már ott áll a milliós árbevételt mindenek- — Megéri ez a szövetkezet- ták. akárcsak az örmény ven- szakemberek mögött. Tanul- eiőtt a gazdálkodásból, a jól nek? dégeket, akik a lemezből ké- ják. figyelik, hogyan kell a szerzett munkából kívánják — Miért ne érné meg? — szült konyhabútorok után ér- hosszú hajód tra ..bepólyálni” a előteremteni. így döntöttek an- csodálkozik. — Mindent pon- deklődtek. fémből készült bútorokat, nak idején a tervtárgyaló köz- tosan kikalkuláltunk, mielőtt — Ez lenne a jövő évi új tér- „ , .... gyűlésen a szövetkezeti tagok, leültünk tárgyalni. A ktsz ad- mókünk — mosolyog az elnök. VsaK a to leiekkel, amelyek A teremtő munkával eddig ja a nyersanyagot, gondoskodik — A prototípust már elkészí- ®r°s®,n . 0®AaR a torlntot> nem nincs is baj, sőt a nógrádiak re- a piacról is... Nekünk tu- tettük. Augusztus 20-án még halac*nanak gyorsan es bizto- malik nem lesz a jövőben sem. lajdonkeppen csak arra van kiállítást is csináltunk a fá­sán előre Nógrádon. Szerencsé­Órülnek, hogy több éves búk- gondunk, hogy kifogástalanul luban a termékeinkből. Aki rf, il. síöYe,tI<e^etieiS nem üjnek dácsolás után végre megtalál- dolgozzanak a tagok. Mert a csak megnézte, mindenkinek ták a járható utat. Az aratás műhelyekben szövetkezeti ta- tetszett az új lemezbútor. Re­íó volt. az állattenyésztés is gok dolgoznak. Főképpen asszo- máiJük, legalább olyan piaca szépen haiad, így aztán hónap- nyok ... lesz. mint a laboratóriumi bé­ről hónapra gyarapodik a sző- Később arról beszél, ötéves rendezéseknek, vetkezet, a tagság. Számolták, szerződést kötöttek a ktez-szel. Az új elképzelések nyilván- hogy naponta átlagosan 75—85 Tíz—tizenöt milliós érték ez forintot keresnek a tagok, az évente, A tízmilliót minden- I “ ~ " " alkalmazottak. Jó pénz ez már, képpen adniok kell. Ha bír- | NOGRAD — 1968. szeptember 24., kedd ölhetett kézzel. Megragadnak minden lehetőséget, amely a közösséget, a tagokat gyarapít­hatja, mint ez a szövetkezeti ipar is. Vincze Istvánná

Next

/
Oldalképek
Tartalom