Nógrád, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-22 / 223. szám
A művészeti hét vendége volt GA 11A1 GÁBOM Az „ÉS" 1958 tavaszán közölte Tűztánc című versét, amely a Tűztánc című antológia címadó verse lett. Válogatott verseit tartalmazó kötetét, a Nyárvég-et két kiadásban, több mint tízezer példányban kapkodták el. Esszé-, tanulmány-, s műfordításkötetei jelennek meg. Sőt. egyik slágerét, a Villa Negrá-t, énekli az ország ... Tulajdonképpen nem szeret — Miről beszél, legszívesebben! — Először hadd válaszoljak arra, hogy miért nem szeretek a költészetről beszélni. Azért, mert szerintem az ember a költészetet csinálja, ha tudja, de magyarázni nem nagyon érdemes. Magyarázzák azok, akiit nem csináljál?, akik maguk nem írnak verset. Egy kicsit olyan ez, mint ahogy egyik klasszikus költőnk mondta, a csókot gyakorold, ne magyarázd. Egy kicsit a lírával is így van az ember, ha csak magyarázni tudja, de csinálni nem, akkor nincs sok értelme. Persze, azért a költő, akár szeret költészetről beszélni, akár nem, mégiscsak kénytelen róla szót ejteni. Ha nem is a saját verseiről, de másokéról. Tehát például mások költészetéről szeretek beszélni, és azonkívül még nagyon sok minden másról, az élet, a társadalom ezerféle dolgáról, amj talán nincs is ellentétben azzal, hogy az ember hivatására nézve költő, mert a versek nem a költészetről való beszélgetésből születnek, hanem az életünkről való beszélgetésekből. — Hallottuk, nem szereti, ha intellektuális költőnek nevezik. Hallhatnánk véleményét a költészet és intellektualiz- mus kérdéséről? — Az Is majdnem mindegy, hogy én minek tartom magamat. Szerintem az egész felosztás, hogy vannak intellektuális költők, és vannak mások, alapjában téves. Ha nem téves, akkor, ám, legyek intellektuális költő, végül is ezt nálam sokkal jobbakra, József Attilára Is rászoktok mondani. Tehát én nem érzem ezt becsmérlőnek, csak leszűkítő és egyszerűsítő csoportosításnak tartom. Szerintem a világirodalom egyetlen érdemleges és jelentős költője sem lehetett meg a gondolatok közlése, tehát intelleka költészetről beszélni. tuális funkció nélkül. Ugyanakkor önmagukban csak a gondolatok, képek, víziók és a költészet ösztönös indítékai nélkül, nem jelenthetnek lírát. A kettő együttes feszültségéből származik csak igazi vers, ahogy erre talán Petőfi, a legjellemzőbb példa, akiről csökönyösen, több mint száz éve azt tanítjuk, hogy „lánglelkű” poéta, akit az isteni szikra, meg a múzsa a homlokán csókolt meg stb. Ma is, szerintem, az átlagemberek Petőfi-képe ezért hamis. Petőfi tényleg ösztönösen zseniális költő volt, de amit tudatosan meg lehetett tanulni, azt ő már nagyon korán, még húszéves kora előtt megtanulta, hogy úgy mondjam, a kisujjában volt a mesterség minden csínja-bínja. — Maradjunk még a kérdésnél. Hogyan ír verset? — Nem tud,om. Mindig másképpen. Semmi esetre sem spe- kulatívan. Talán azok, akik azt szokták mondani, hogy valaki intellektuális költő, ezt olyan szépítésképpen mondják. Voltaképpen arra gondolnak sokszor, hogy ez csak úgy kispekulál valamit, élmény, s hogy ezt a talán nem is nagyon találó szót használjam, ihlet nélkül. Így nem lehet verset írni, természetesen. Én még soha úgy nem írtam, hogy elhatároztam: most erről verset írok, és akkor abból vers lett. Az volt már, hogy érzelmileg foglalkoztatott valami, de gondolatilag nem tudtam megfejteni, hosszasan hordoztam magamban, míg végre megtaláltam a gondolati megfejtést is, akkor tudtam megírni. Vagy fordítva: az is volt, hogy valamilyen gondolat foglalkoztatott, de nem találtam meg a képi, a lírai megoldást, amivel a szikár gondolat érzékletessé válik. Tehát vagy így, vagy úgy, mindenképpen az indulat és a gondolat együttes feszültségéből tudok csak verset írni. — Min dolgozik jelenleg? Tervek? — Versek mindig készülnek, hol kevesebb, hol több. Nemrég jelent meg egy verseskö- tetem, a Kis csodák, azóta már összegyűlt néhány újabb vers, talán egy éven belül összegyűlik megint egy kötetre való. Ezenkívül nemrég írtam egy filmforgatókönyvet Balassi Bálint életéről, együtt a film leendő rendezőjével, Ba- novich Tamással, remélem, hogy ebből film is lesz talán egy év múlva, másfél év múlva látni is lehet. — Egyéni megítélés szerint, milyen helyet tölt be a műfordítás munkásságában? — A műfordítás nekem nagyon fontos műfajom. Egyrészt verset viszonylag ritkán tudok írni, és két vers között, hogy úgy mondjam, tréningben tartja az embert a műfordítás. — Kit vagy kiket fordít legszívesebben? — Ezt nem tudnám megmondani. Shelley-től, Jevtu- senkóig, Shakespearetől Peter Weisig sok mindenkit fordítok szívesen. Azt fordítom majd legszívesebben, akit legközelebb fordítok, még nem tudom, ki lesz. — Önt sikeres költőnek nevezik. Mi a véleménye erről? — Nem feltétlenül pejoratív jelző. Lehet, ezt is el kell viselni, hogy az embert sikeres költőnek nevezzék. Azt hiszem, hogy olyan nagyon korán nem ért a siker, hogy ettől rettenetesen elkábuljak, vagy azt gondoljam, hogy én most már hibátlan dolgokat írok. Szeretnék jobbakat írni, és ebben sem siker, sem sikertelenség nem fog befolyásolni. — Mit szeret legjobban csinálni az íráson kívül? — Hát az írást nem szeretem, azon kezd,em. Nem nagyképűségből mondom, tényleg nem szeretem ezt a tevékenységet, és nagy közegellenállást kell legyűrni, vagy nagyon nagy impulzus kell ahhoz, hogy egyáltalán tollat fogjak. Verset írni, persze, szeretek, de az nagyon ritkán megy. Amikor már benne vagyok, jó. Tóth Elemér Festő Az ember gyanakszik. Festő, képek nélkül? Miközben nézi a műterem fehérre meszelt falait, hunyorog. Ügy érzi, be kell hunynia a szemét, ennyi vakító ürességet már nehéz elviselni. Vagy hát éppen ez lenne az a bizonyos „silver lining”, az ezüst szegély? (Van egy angol kifejezés: every cloud has a silver lining, szó szerint, minden felhőnek ezüst szegélye van. Értelme: borúra jön még derű is, vagy, minden rosszban van valami jó.) Ez az üres fal lenne az ezüst szegély? Egy bizonyos, valamije már van, akinek ennyi helye van. De mije? A helyen kívül. * Rengeteg almája. Nagy Ferenc, a salgótarjáni Rákóczi úti iskola rajztanára sokáig tervezgette, ha majd egyszer műterme lesz, a műterem kimenjen a kertbe. Természetesen, csak kerttel tudta elképzelni a műtermet. A ház a Kun Béla úton öt—hat éve épült műteremmel, kerttel. A műterem kiment a kertbe, s a kert bejött a műterembe. így most, lehet, hogy a kertben beszélgetünk. A ház tetőteraszos, a körülötte épültek is lapos tetejűek, így befolyásolta ez a ház a város- rendezést. — A natúrából indulok ki, hogyan motifikálom aztán a témát, az más kérdés. Igényemnél, nem teljesítményemnél fogva, nagyigényű vagyok a művészettel szemben. Ezt mondja az a festő, akinek alig van képe. Évtizedek óta egyetlen egyet sem festett. Mit csinált? *• Az ember önmagát építgeti. Nap mint nap a mélység és a magasság közötti mérhetetlen távolságot járja. A mélységben és a magasságban végtelenségük a közös. Amit az ember megcsinál, mindig kevesebb annál, amit elgondol. Ahonnan a látottakat megéreztetni akarja, nagyon magasan van. S mivel az ember és a művészet nem választható el egymástól (ember és művész sem!), az embert kell hihetetfyasaPHapf jegyzet Találkozás az olvasóval Ezen a héten szinte mindennap megfordultunk mintegy ötezer lelket számláló Szécsényben, és ismerkedtünk örömökkel, gondok- kal, problémákkal, múlttal, jelennel, jövővel és mindennél többet az emberekkel. Már az első napokban meghökkentett, hogy noha a mejgyében élünk, mégis milyen keveset tudunk a község színes és gazdag múltjáról. Gondolni se mertem például, hogy Katona József Bánk bánjának egyik tragikus sorsú szereplője, a Gertrud ellen lázadó Simon bán nem költött alak, hiszen valóban élt, mégpedig Szécsényben volt birtoka. Ezt a „részbirtokot” Endre király azután elkobozta tőle és egy másik nemzetségnek adományozta. Ki hitte volna, hogy Károly király Szécsényt már 1334-ben ugyanolyan kiváltságokkal ruházta fel, amilyenekkel korábban csak Buda városi polgárai rendelkeztek. Az is új dolog, hogy a várat, amelynek két henger alakú bástyája szinte ma is ép, már a XVII. század végén, a törökök kivonulása után felégették. Az 1705-ös szécsényi országgyűlésről már több szó esik, de azt kevesebben tudják, hogy szeptember 12-én itt választották meg 11. Rákóczi Ferencet vezérlő fejedelemmé. És sorolhatnám azokat a történelmi és kulturális emlékeket, nevezetességeket, amelyek jeles hellyé emelték a községet. Itt őrizték például Pintér Sándor országos hírű. kincset érő könyvtárát, itt jelzi az emléktábla a filozófus költő, Komjáthy Jenő születésének helyét. Ilyen gazdag hagyományokból nőtt ki a mai szécsényi nép: török, magyar, német és szláv emberek házasságából. Talán ez a hadi út menti vérfrissülés teszi, hogy lelkes, nyugtalan és mesélőkedvű emberek áradnak ki belőle a földekre és a gyárakba. Mi ennek a széptermetű, nemes testalkatú, erős népnek a képviselőivel ismerkedtünk, barátkoztunk egy héten át. Régi barátokat látogattunk, újakat szereztünk. Az „újság" találkozott az olvasóval, vagy a jövendőbeli új előfizetővel. Természetesen lapunk és a nógrádi emberek kapcsolata nem az efféle idénylátogatásokra épül és nem is frisskeletű. de igazán elmélyültté és széles körűvé igazából most válik. Minden lépés, minden ismerkedés és találkozás a megállapodott, őszinte vonzalomról árulkodott. Amint a múltat tárták elénk jóindulatú értelmiségi kutatók, ugyanúgy dicsekedtek nekünk a község fejlődéséről lépten-nyomon éppen azok, akik traktorral és esztergagéppel Szécsény legújabbkori történelmét Írják. Lelkesítő érzés volt, hogy fiatalok és öregek úton-útfélen megállítottak bennünket, hogy tájékoztassanak vagy kikérjék tanácsainkat. Az egyik például azért állított meg bennünket, hogy mind jó az, amit szóvá tettünk, de ne feledkezzünk meg játszótérért protestálni, minthogy a szécsényi gyermekeknek nincs hol szórakozniuk. Egy fiatal- asszony derékbatört házasságára remélt tőlünk gyógyírt. jótanácsot. Többen úgy invitáltak otthonaikba bennünket, mintha távolról érkezett rokonaik érkeztek volna látogatóba. Üzemek, vállalatok dolgozói kapacitáltak bennünket: vajon az ő munkahelyüket nem óhajtjuk-e megtekinteni. S naponta számos propagátora nőtt ki lapunknak aki biztatta, lelkesítette a község lakóit: oldassák is azt, amit az újság életükről, gondjaikról ír. Még friss a kép előttem, amint a szerdai számunk megjelenése után, a fiatal és értelmes pincér újságért fut, hogy megörvendeztesse a NŐGRAD-dal az egyik kíváncsi vendéget. Sugárzott arcán az öröm, amikor nekünk azt a hírt hozta meg, hogy a postán és a pavilonban már csaknem minden áruspéldány elkelt. Mintha az övé is lenne a NÓGRÁD, a megyei lap... S éppen ez, amilyen mély érzéssel magukénak érzik Szécsényben az újságot (és nyilvánvalóan megyénk más községeiben is!), győzött meg bennünket arról, hogy jó úton járunk, ha közelebb megyünk olvasóinkhoz, az érdeklődőkhöz, megannyi jó barátunkhoz. Kapcsolataink elmélyülnek, azonosulnak egymással abban a szép és felemelő elképzelésben, hogy tegyük szebbé életünket, lakóhelyünket, az emberek sokrétű társadalmi kapcsolatát. Nemcsak a gondok és örömök kicseréléséhez jutottunk el, hanem hasznos munkatársakra és aktívákra is találtunk. Sok az önkéntes vállalkozó arra. hogy a jövőben is leveleikkel, tudósításaikkal segítsék lapunk változatossá, színessé tételét. De még több az olyan vállalkozó, aki lapunk terjesztésével önkéntes előfizetésgyűjtéssel akar hozzájárulni ahhoz. hogy még szélesebb körben, még sikeresebben betölthessük hivatásunkat. Szép és dolgos, nagyszerű és tanulságos hét után búcsúzunk Szécsénytöl. Természetesen ez a búcsúzás nem megrázó. nem követel könnyeket. Olyan ez, mint amikor a család valamely munkabíró tagját más vidékre szólítja a kötelesség, de mindenki tudja, hogy a távozó úgyis mielőbb visszatér. Ez már az őszinte, közvetlen kapcsolatból következik. képek nélkül? len magasságba emelni. Az emberréválás is alkotás. Miután önmagát készre formálja az ember (sohasem lehet készen!), próbálhat képet festeni, szobrot faragni, piramist emelni. Szoborral kezdeni sohasem szabad, csak az emberrel. Szobor nélkül talán meglehet az ember. Ember nélkül szobor nem lesz soha! Persze, az alkotás is az ember elválaszthatatlan része. Az ember a képben, a szoborban, a piramisban is önmagát formálja. Készülni kell erre a munkára, a legemberibb tevékenységibe, senki sem lesz véletlenül jóvá nemcsak etikai, kvalitásbeli értelemben sem. Nem árt azonban, ha valaki mind több gyakorlattal, nemcsak szellemi, hanem manuális értelemben is. Nem az emberek, a „bizonyítás”, miatt van szükség erre, hanem a kéz miatt, ha festőről, képzőművészről, a tüdő miatt, ha futóról van szó. — Engem nem sürget az idő, időtlenül élek. Feladatom, mondanivalóm van, amelyet el akarok mondani. Ha nem sikerül, akkor is eljutottam idáig, a kezdetig, s nekem ez megnyugvás, a bizonyosság nyugalma — vélekedik a „kép nélküli” festő. Azonban a mondanivaló „természeténél” fogva mindig egy közösségért, vagy legalábbis a másik emberért is van, egy közösséghez, a másik emberhez szól, aki ezt várja. S az idő is valami! Nagy Ferenc rajztanár egy Vas megyei kis faluban, Bö- götén született. Gyerekként Jánosházára került. Rajzkészségét az elemiben egy tanítónő fedezte fel, 12 éves korában megnyerte egy országos gyermekrajz-kiállítás első díját. A soproni líceumban érettségizett, aztán Pestre került a főiskolára. 1933-tól 35-ig Rud- nay tanársegéde volt. Mielőtt végzett, 1935-ben Rudnay azt mondta neki: „Most már látom, tanársegéd úr, öntői jobbra, balra történhet, ami akar, önt az Ön determinizmusából nem mozdítja ki semmi, ön későn érő ember.” 1935-ben, tanári diplomával hazamegy Jánosházára, de hamarosan Pápára, egy manzard- szobába költözik, az akkori já- nosházi értelmiség apanázsából él, azt képekkel viszonozza. Volt festéke, vászna és köve (a szomszédban egy sírköves dolgozott), nappal festeti éjjel faragott. Szénparázsoi sült krumplit evett, boldog volt. 1937-ben festett egy parasztfejet Pápán. Utána egy évig Jánosházán tanított. De nem tetszett a szombathelyi püspök titkárának, ezért 1938- ban Salgótarjánba került. Azóta él itt. A parasztfej ott lóg a műterem falán, 1955-ben egy Nóg- rád megyei kiállításon is szerepelt. Lehet-e 30 évig nézni egyetlen képet? — Ez nem passzió, passió — mondja. * Mégis, nem a passiót, inkább valamiféle középkori kimondatlan derűt érzek. Ügy él itt Nagy Ferenc, hogy elsősorban az almafák és a krumpliföldek között él. Szinte mellékes, az ország melyik pontján nőnek a fák és krumplibokrok. Nőnek, ez a lényeg. Talán az almáktól van, középkori a nyugalma is. Ha lesz képe — tanév végén nyugdíjba megy, s utána festeni szeretne „37 Celsius fokos benső hőmérsékletben” — nem is írja alá a nevét? Nem érdekes hol csinálták, ki csinálta, csak legyen. Addig még azonban rendet csinál maga körül. Leszedi az almát, kiszedi a krumplit, hogy ha majd festeni kezd, s „egyedül” marad a. munkában, legyen mit ennie. Teljesen nyugodt. Festő — képek nélkül? Az idő is valami! —tóth— Pataki József: Szekeresek az utcán Tanulmányút Közép-Ázsiába Az UNESCO indiai nemzeti bizottsága elhatározta, hogy részt vesz Közép-Ázsia civilizációjának tanulmányozásában. Az akció célja, hogy kibővítsék a Közép-Ázsia kultúrájára és civilizációjára vonatkozó ismereteket. Lehetséges, hogy Afganisztán, Észak- India, Kelet-Irán, Nyugat-Pa- kisztán, valamint a középázsiai szovjet köztársaságok is részt vesznek ebben a munkában. NÓGRÁD — 1968. szeptember 22., vasárnap 7
