Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-14 / 164. szám

^lunkásmozgalom 1800—1018 (IV.)

A Guszfáv-afcna felrobbantása

1902. szeptember 19-én glbe^;

nés zaja rázkódtatta meg Salgótarjánt és környékét. A lakosságot rémület fogta el, ki- özönlött az utcákra, rémhírek terjedlek el, de csakhamar mindenki rohant a baglyasal- jai kőszénbányákhoz tartozó bikabiki Gusz- táv-akna felé. Akik odaértek, az egész építményből csak egy óriási romhalmazt láttak. Kétségbeesetten kezdték kutatni és keresni, hogy kik vannak a romok alatt, kik voltak a robbanás pillanatában a bányában. — Csakhamar kiderült, hogy ilyen aggodalomra nincs ok, mert a robbanás negyedórával azután történt, hogy a munkások fölszálltak és eltávoztak déli munkaszünetükre. Kiderült az is, hogy a bánya ellen dinamitos merényletet követtek el.

A tettest — aki egyáltalában nem igyekezett menekülni — csakhamar elfogták. — Szabó Rezső bányamunkás volt az, aki a kihallgatás során elmondta: feltörte a bánya- társulat dinamitraktárát és 47 kilogramm di- namittal és 14 000 gyutaccsal, 3 gyújtózsinór segítségével, robbantotta föl a bányát. Tettének okát is elmondta:

"V

„Bosszúból tettem, mert bosszút akartam állni a rossz bánásmódért, amelyben részesítettek, és azon keresetért, amelyet a munka után fizetnek. Nyolc hatos a keresetem és, ha palatáblák kerülnek a szén közé, egynapi díjamat lefogják. Mi marad hát nekem a heti munkámért, azon munkámért, melynél az életem minden pillanatban kockára van téve?” — Elmondta azt is, hogy tervét alaposan, jó előre készítette el, mivel nem akart ártani munkatársainak, akik hasonló nyomorúságos sorsban élnek. Megvárta míg munkatársai délben a bányából kijönnek, mert emberéletben semmiképpen sem akart kórt tenni. Ez utóbbit sikerült is elérnie. Nem szökött el, hanem távolabbról, biztos fedezékből várta be a robbanás eredményét.

|w I.:!, •litíLi bányarobbantás or- Wjí A UlHdUIKl szágos szenzációvá

nőtte ki magát. Az egész ügyben az a legérdekesebb, hogy a károsult bányatársulat igyekezett mindent a legnagyobb mértékben szépíteni és az egész ügyet jelentéktelennek minősíteni. Az egyes híresztelésekkel kapcsolatban a félhivatalos Budapesti Tudósító útján' cáfolt és kijelentette, hogy a kár mindössze tíz korona. — Ezt természetesen senki sem akarta elhinni, mert hiszen a robbantó anyag értéke — „amivel nem csak egy bányát, hanem egy egész várost is fel lehet robbantani” — messze túlhaladta a fenti összeget. — A társulat még így is titokban akarta tartani az egész kínos ügyet. Amikor pedig a hír mégis kiszivárgott, már nem tudta megakadályozni azt, hogy hírlapírók tömege utazzon le Salgótarjánba. Ekkor az

újságírókat nem engedte leszállni a bányába. Végül is kénytelenek voltak beleegyezni abba, hogy Jób Dániel a Magyar Hírlaptól és Németh Péter a Salgótarjáni Lapok felelős szerkesztője, két nappal a robbanás után, megtekinthették a romokat.

Arra nézve, hogy a társulat miért igyekezett mindent eltitkolni, nagyon szépen rávilágított a Pécsett megjelenő „Munkás” című újság szeptember 28-i száma „A bosszú” című cikkében:

Elmondván az esetet és azt, hogy a tények alapján nyilvánvaló, hogy Szabó Rezsőt szigorúan meg fogják büntetni, mert a büntető törvények értelmében bűnt követett el. — „De álljunk meg kissé e bűntettnél és keressük az okot, ami Szabó Rezsőt e borzasztó cselekedetre vitte.” — Ezután részletesen kifejti a kapitalizmus könyörtelen profitéhsége következtében előállott helyzetet, azt, hogy a munkásokat, „akik a munkájukból eredő értéktöbbletet a tulajdonos számára megteremtik” csak gépeknek tekintik.

Szabó tettét pedig így értékeli: a bányamunkások közül sokan még nem ismerték fel, hogy gépekhez hasonló életüket miként tehetnék jobbá. — „Akadnak közöttük, akik öntudatlanságukban, elkeseredésükben a bosszúhoz folyamodnak, és ebbe öntik ki minden keservüket, nem mérlegelve azt, hogy ezáltal helyzetükön semmit sem lendítenek, sőt önmaguknak ártanak. Öntudatlanság adta Szabó Rezső kezébe is a dinamitot, mellyel bosszút állott a bányatulajdonosokon.” így tehát „részben az öntudatlanság, részben a bányatulajdonosok kapzsisága és a durva bánásmód volt az indítóoka” Szabó tettének. — „Az öntudatlanságért pedig az osztályállam felelős, mely nem gondoskodik arról, hogy a nép kellő művelődésben részesüljön.” — Ez az osztályallam nem törődik a dolgozó nép legégetőbb szükségleteinek kielégítésével, nem akarja kényszeríteni a munkaadókat a munkások jogainak tiszteletben tartására.

Végül így zárja következtetéseit: ,„Az ily eseteknél domborodik ki legjobban az a rendszer, amely ellen mi küzdünk. Mert mégsem tűrhető, hogy amíg az egyik oldalon a fény, a pompa tündököl, párosulva a semmittevéssel, addig a másik oldalon a legsötétebb árny húzódik végig az emberek tömegén, melyet csak a nyomor és szenvedés követ, s melybe ezrek és ezrek pusztulnak bele.”

4 bányarobbantást

„pártszerű” cselekedetnek tekinteni, még akkor sem, ha Szabó Rezső így értelmezte „az egy mindenkiért, mindenki egyért” élvet. — Az eset azonban rendkívül jellemző a salgótarjáni szénmedence bányászainak századele- ji hangulatára, amely olyan elkeseredett cselekedetekre ösztönözte őket, mint aminő a Gusztáv-akna felrobbantása is volt. — Az ilyen jelenségek azt is bizonyítják, hogy a szociáldemokrata pártnak volt mit tennie a marxista ideológia és a forradalmi szellem igazi mivoltának megismertetése terén.

Dr. Belitzky János

Analfabéták és írástudók

Korai századainkban alig akadt betűvető. Leginkább a papság végezte az írásos munkát. Az uralkodó osztályok le is nézték az írást. Könyves Kálmán királyról, aki papnak készült, Frigyes császár titkára, Aeneas Sylvius jegyezte fel: a „könyves” név gúnyból ragadt rá. De nemcsak uralkodók és föemberek voltak analfabéták, — nem tudtak írni még a költők sem! Walther von der Vogel weide, a XIII. század nagy énekmondója, maga költötte dalainak verseit íródeákjának mondta tollba. A magyar udvar kancelláriáját, okleveleink írásos gyakorlatát az 1180-90- es években III. Béla király francia mintára szervezte meg: udvari jegyzőit —köztük a „Névtelen” jegyzőt is — Párizsban iskoláztatta. 1278-ban a pápa előtt vetik Miklós választott esztergomi érsek szemére, hogy nem tud írni. Újabban Margit hercegnőről (Szent Margitról) mutatták ki irodalomtörténészeink, hogy csak úgy, mint legtöbb műveltnek számító kortársa, olvasni tudott, de írni nem.

Amikor Zsigmond király a bázeli zsinaton egyik polgári eredetű tudósát lovaggá ütötte, az sietve átült a tudósok padjaiból a nemesek közé. Zsigmond így pirított rá:

— Balgán cselekszel György doktor! Mert tudd meg: ezer embert üthetek lovaggá, de egyetlen embert sem emelhetek doktorrá!

Feljegyezték, hogy például 1323-ban II szepesi kanonok közül csak 4 tudta leírni a nevét, a többi hét csak keresztet rajzolt és pecsételt. 1491-ben Báthory István erdélyi vajda, Roz- gonyi László főudvarmester írástudatlan, nevüket más írja alá helyettük.

Lassú volt a magyar betű útja! 1694-ben Eger város tanácsosai közül a püspökkel kötött szerződést egy sem tudja aláírni; a magisztrátus egyetlen írástudója, Csala Gergely városi jegyző.

rtzép sorokat írtunk már sokszor a társadalmi munkáról és a társadalmi munka többnyire névtelen részeseiről, de az, amelyről most szeretnék szólni, más, mint a megszokott, hogy itt, vagy amott járda-, iskola-, kultúrházépítésben segédkeznek önkéntes és önzetlen emberek.

Ifias 4PH api jegyzet

o huligánokra

Ennek a társadalmi munkának a névtelen részt válla- - lói apró emberkék; alig látszanak ki a földből, koruk öttől, talán tiz-tizenkét évig tehető, s hozzájuk mérten óriási lapátokkal, ásókkal, csákányokkal mozgatják a kővé szikkadt júliusi talajt Salgótarjánban, a Pécskő utcai új lakósor mögött. Izzadnak és nyögnek a tűző sugárban, rakják, hordják a feltermelt rögöket a kubikostalicskával napok óta, s lassan alakul már az ideiglenes játszótér homokozó terepe, — gondolom, —, legalább 300 itteni apróság örömére. A társadalmi munka törzsgárdája vagy harmincra tehető, de száma és személyi összetétele nap-nap után váltó, zik, töltődik aszerint, kiben, milyen nyomot hagyott az előző napi serénykedés izomláza. Jönnek mégis, legtöbben kitartó szorgalommal, tudják, hogy az eredmény mindnyájuk öröme lesz.

Persze, nem minden lehet mindenki kedvére való. A munka szervezőjével, irányítójával, a körzet tanácstagjával, Seprényi Lajossal beszélgetek, s hallom, a környező kertes házak egyiké- ben-másikában nem nézik jó szemmel a serénykedést. A homokozó zaja háborítja majd a nyugalmat — vélik, — s ez oly igen tűrhetetlen, hogy valaki már a városi tanácson is panaszt tett, szót emelt a gyermekjátszó ellen. Még jó, hogy a tanácsi illetékes a gyermekek oldalára megértőbb, s azon az állásponton maradt: épüljön csak tovább a homokozó ott, ahová szánták. Nincs apelláta.

Apelláta ugyan nincs, de a munka eredményét megrontani, hátráltatni, sajnos bőven van alkalom és tettre- kész kéz így is. Amikor az első hintát felállították itt, valaki a szomszédos házakból kátránnyal szennyezte el a játékszert, általa sok-sok gyermek ruháját.

S most meg újfajta kárté. konyságról hallok panaszt a gyermekek társadalmi szorgalma kapcsán. Azt az eredményt, melyet a nappal óráiban öt—tíz éves kicsinyek elérnek, az est beálltával' húsz, huszonkét éves su- hancok teszik tönkre, rontják semmivé. Rajokban lepik el a formásodó teret, om- lasztják a készülő homokozó frissen ásott peremét, tör- melékesítik a homok helyét.

Nyilvánvalóan két ellentétes tendenciájú társadalmi mozgás az, amit a környék lakói ily módon észlelnek: építő és romboló ösztönökből fakadó. Nem kétséges, melyik kíván pártolást, sőt az volna legtermészetesebb, hogy gátját vetjük a rontó szándéknak. Ez viszont csupán morális álláspont, gyakorlati valósággá váltása na- gyonis erőtlennek tűnik. S nem csupán a homokozó dolgában, — ez inkább legfrissebb aktualitás és ürügy, számomra most, hogy szót ejtsek a dologban. Mert az építő igyekezetei szinte mindenütt közvetlen nyomon követi a rontó szándék, mely most telepített csemetéket tör ketté, új parkokat tipor szét,

friss vakolatokat omlaszt le, járókorlátokat szakít ki helyükből, padok léceit tépi fel büntetlenül, a szemünk láttára, illetékes hatóságoktól megtorlatlanul.

A szemünk láttára. Szinte tragikus kórtünet már, hogy mennyire közömbösek, vagy gyávák lettünk a kártékonyakkal szemben. Közömbösek, — de inkább gyávák lettünk szót emelni a társadalom igaza, közös értékeink mellett, mert a fenegyerekek gátlástalanok, — tudjuk, olvassuk nap mint nap, — fejeket szakítanak be, falkákban terrorizálnak, s bicskát ragadnak, ölnek is, ha kell.

L

ehet, túl messze mentem következtetéseimben a Pécskő utcai homokozótól, a társadalom önzetlen kis munkásaitól, s a homokozókat rongáló suhancoktól is, de végre tenni kellene már valamit. Hatékony védelmet adni a rászorulóknak, a közösségi érdekekért szót emlőknek, s szigorúbban, éberebben figyelni a rendbontó jelenségeket — hatósági szinten, és keményebben torolni. Mert nincs, aki és ami a rombolókat riassza. A szó önmagában: falrahányt borsó csupán.

l (törők Rá-róson

A jelszó: .Barátság! Nyílik a táborkapu. s máris beléphetünk a szécsényi járási úttörőszövetség ráróspusztai táborába. Négy raj, kilenc őrs, összesen hetvenhat gyerek. Szécsény- ből két iskolából, Ludányhalásziból és Nagylócról táboroznak itt úttörők. Sokan közülük most vannak először táborban. Az árnyas fák, a sátrak, a közelben levő forrás és az Ipoly vize menedéket ad a kánikulában.

Minden napnak van érdekessége. Amikor ott jártunk István László táborvezető irányításával egy csoport lövészversenyen vett részt. A többieknek is maradt program. Dal- és játéktanulás, s egy hűvös helyen a Pajtás legújabb száma nyújt szórakozást. Ébresztő, körletszemle, zászlófelvonás. így kezdődik a reggel, s aztán irány az Ipoly. A pajtások egészsé gesek, vidámak, barnák.

Magasba kúszik a zászló, tisztelegnek az úttörők

A táborozás a V1T jegyében folyik. Este a tábortűznél a raj és őrsi foglalkozásokon a pajtások Bulgáriáról beszélgetnek, vetélkedőket rendeznek, dalokat tanulnak. A VIT-pró- ba követelményeit valamennyien szeretnék teljesíteni.

A meleg elől az Ipoly vize nyújt menedéket

A pajtások nagy élménye volt az az örsi portya, amelyet mindjárt a táborozás harmadik napján rendeztek. Különösen az Ifjú Gárda és a Tigris őrs tett ki magáért. A portya közben környezet-tanulmányozást folytattak, dalokat gyűjtöttek, s az úttörő határőrszakaszok tagjai pedig személy leír ást adtak azokról, akikkel portya közben találkoztak. A határőrség egyik tisztje a személyleírás alapján ráismert a személyekre, s erre különösen büszkék voltak az úttörők. A járási úttörőszövetség dicséretére legyen mondva: jól választották meg a táborhelyet, s a program is élményt jelent a gyerekeknek. Ügy tervezik, hogy jövőre tovább bővítik a tábort. Mosdókat, szertárat. raktárt építenek és még több úttörőt várnak. Végezetül, ami nem közömbös, kitűnő a konyha. Bözsi néni főztjét jó étvággyal fogyasztják a pajtások.

Szűcs Juli, Lovcsán Ilonka, Bartus Judit és Szintéi Erzsi a levest kanalazzák Koppány György felvételei

NÓGRÁD — 1968, július 14., sesómap 7