Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-16 / 140. szám

Diósgyőri vélemény: Rossz a csapat, de... „Rossz volt nézni..hihetetlenül gyengén játszott a csapat..ha a kassaiak nagyobb akarattal játszottak volna, mégegyszer annyi- gólt érnek ed .. Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések hang­zottak el hetküzben a Kassán lejátszott K. Lokomotív — DVTK barátságos nemzetközi mérkőzés után, néhány diósgyőri szurkoló ré­széről. Huszonöt perc alatt három gólt rúgtak a kassaiak, utána kiengedtek és nem erőltet­ték tovább. (A kassai együttes a most befe­jeződött csehszlovák bajnokságban 14 csapat közül a 9- volt). A nagyon gyengén játszó DVTK — Tamás — Kovács, Horváth, Kiss — Gál, Szucsányi — Ruttkai, Hajas, Szurgent, Sikora, Vass összeállításban játszott. Bizony elég nagy volt az elkeseredés a csapat tábo­rában — otthon, Miskolcon. De ha a táblázatra rátekintünk, nem is le­het csodálkozni a diósgyőri szurkolók tízez­reinek az elkeseredésén . .. Tavaly a 7. he­lyen végzett a csapat, most a 16. utolsó he­lyen áll. Hogyan lehetséges, hogy a nagy- múltú együttes ide jutott? A kérdésre az óriási szurkolótáborral ren­delkező csapat körében még a legutóbbi idő­ben is más és más volt a válasz. Az elmúlt hetekben Diósgyőrött a DVTK-han, jelentős események játszódtak le a kulisszák mögött. Üj emberek kerültek a szakosztályvezetésbe, pontosan kielemezték az eddigi rossz szerep­lés okait, megállapították a hibákat. Pécsre már nagy elszántsággal készült a csapat, a harcos akaratból azonban csak egy félidőre futotta... A bizonyítás tehát Salgótarjánra maradt. Sokan azt vallják az északi rangadó Salaótarjáni vélemény: diósgyőri fellegvárában, hogy az ősi elleniéi kihozza a csapatból azt, aíni benne van. Ami viszont nem egészen így áll, hiszen a közel­múlt mérkőzésein (MTK 2:4, Pécs 1:4, Kassa 0:3) egyáltalán nem azt mutatta a csapat, hogy erre remény lehet. Rengeteg hiba a védelemben, még több a támad,ósorban.. Nincs meg a csapat előző évekbeü harcos el­szántsága, lelkessége, a játékosok közül nem is egy mintha nem teljes erőbedobással küz- dene... Taktikailag is sok a hiba az idén a DVTK játékában. Mégis sokan vannak, akik azt mondják, hogy az SBTC ellen másként játszik majd a vasgyári csapat. Feltétlen hatással lesz rá, a mérkőzés rangadó jellege, no meg más is. A közel 40 éves párharc történetében nem egy­szer adódott olyan találkozó, amikor a DVTK teljesen esélytelenül indult a küzdelembe, és mégis győztesen vonult le a pályáról. Ezek a szurkolók most is erre számítanak. No meg arra, hogy több száz miskolci sportbarát is buzdítja majd csapatát Salgótarjánban. A DVTK mai csapata tudásban nem éri el a tavalyit, bér sokan vannak, akik ennek az ellenkezőjét állítják. Az eredmények nem az utóbbiak igazát bizonyítják. Diósgyőrött még­is azt várja a szurkolótábor, hogy a két nagy­múltú északi együttes küzdelme még nem le­futott, s ha a kitűnő formába lendült Ta­máshoz fel tudnak nőni a többiek, akár mind a két pontot is elhozhatja a DVTK Tarjánból. Az együttes összeállítása valószínűleg ez lesz: Tamás — Kovács, Gál, Kiss — Salamon, Szu­csányi — Vass, Hajas, Szurgent, Ruttkai, Si­kora. Számításba jöhet még Várkonyi. Ideje lenne győzni. Mérkőzés efőtt Győzelmet várnak Várpalotán Búcsú a közönségtől (csak­nem két hónapra), búcsú az edzőpályától (talán örökre)! E két búcsú jegyében játssza ma délután 17,30 órától utol­só tavaszi hazai bajnoki lab­darúgó-mérkőzését az SBTC NB. I-es csapata a DVTK- val. Kispesten a Bp. Honvéd ellen fejezi be a tavaszi idényt, és csak augusztus 11- én a Szeged ellen játszik új­ra. otthonában a fekete-fehér csapat. Az SKSE-stadion gyeptégiázása a várakozáson felül sikerült és befejeződött. Így az edzőpálya ismét „ta­lonba” került, melynek külö­nösen az állóhelyi szurkolók örülnek. A látási viszonyok ugyanis enyhén szólva mos­tohák voltak. Az északi rangadó a DVTK- val mindig nagy küzdelmet hozott. Mindkét csapatnak égetően szüksége van a pont­ra, vagy pontokra. A vendég­csapat az utolsó helyezett kényelmetlen érzésével érke­zett tegnap Salgótarjánba, míg az SBTC egy nyolc együt­tesből álló középboly végén helyezkedik el. A Csepel (5. hely) csak négy ponttal gyűj­tött össze többet, az utolsó Diósgyőr négy ponttal keve­sebbet, mint az SBTC. A mai találkozón tehát izgalmas, jó mérkőzésre van kilátás. A Győri ETO ellen a fe­kete-fehérek nem remekeltek. A második félidőben már va­lamivel jobban játszottak, de a döntetlen eredménnyel sen­ki nem lehet elégedett. Most egy újabb sereghajtó csapat látogat Salgótarjánba, és jo­gos a szurkolók azon kérése, hogy kit győz le a csapat, ha a sereghajtókat sem. Szerdán MNK-mérkőzést játszott az SBTC az NB II. Középcsoportjának harmadik helyén álló Kisterenyei Bá­nyásszal. A játék nem volt egészen megnyugtató. A vé­delem meglehetősen könnyen zavarba jött, a csatárok pe­dig mindent a bal oldalon erőltettek. A 6:2 arányú ha­zai győzelemmel végződött mérkőzés góllövői: Répás (2), Horváth F., Baranyai, Szalai. Básti, ill. Verbovszki és Far­kas voltak. A több évtizedes hagyomá­nyokra visszatekintő északi rangadó tavalyi eredményei: DVTK—SBTC 1:0. SBTC— DVTK 4:3. A tavalyi eredményt és táblázatot nézve sok szurkoló biztos hazai győzelmet vár. A vendégcsapat azonban bizo­nyára az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodik és nem adja meg magát könnyen. Pénteken az SBTC Parád- iürdőre utazott, és onnan csak a mérkőzés előtt tér vissza. Kmetty továbbra is sé­rült, csakúgy mint Zöldi. Ma­rosvári Béla edző bizalmat szavazott a Győr ellen va­sárnap szerepelt csapatnak. Elmondotta, hogy az utolsó hazai tavaszi mérkőzésen a csapat jó játékkal és győze­lemmel szeretne búcsúzni a szurkolótábortól. A várhajtó összeállítás: Horváth K. — Baranyai, Fe­renc, Gajger — Toldi, Sza­lai — Kriskó, Horváth F., Répás, Básti, Jeck. Csere: Szőke, Vertig. A mérkőzést Vincze dr. (Borzási, Fáth) vezeti. VASARNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: A tit­kos kunyhó. Rádiójáték gyer­mekeknek. — 8.41; Édes anya­nyelvűnk. Lőrincze Lajos mű­sora. — 8.49: Színészek énekel­nek. — 9.20: Vasárnap délelőtt. A Magyar Rádió magazinja. — 11.00: Kapcsoljuk a bécsi Mu­sikverein nagytermét. — 13.00; Jó ebédhez szól a nóta. —13.40: Rádiólexikon. — 14.10: Hangver­seny Johann Strauss műveiből. — 14.50: Moszkvai tudósítónk le­vele. — 15.08: Az Ifjúsági Rádió- színpad bemutatója. Repi-lagzi Ekecsugornyán. — 16.04: Jussi Björling énekel. — 16.25: Fiatal tehetségek. Portrék tánczenével. — 16.58; Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek, időjárás. _ 17.05: Visszhang. Félóra moziról, szín­házról, olvasásról, tanulásról. — 17.35: Lakatos Sándor népi zene­kara játszik, Szabó Miklós éne­kel — 17.52: tJj lemezeinkből. — 18.30: Mérkőzések percről, percre. — 19.30: Közvetítés a Madách Színházból. Az áruló. Történelmi dráma két részben. — 21.47; Táncdalok. — 22.10: A vasárnap sportja Totó. — 22.20: Az 1967. évi Wicniawski hegedű­verseny győzteseinek hangverse­nye Moszkvából, felvételről. *— 23.36: Verbunkos muzsika. — 0.10—0.25: Operaáriák. PETŐFI RAD1Ö: 8.00: Opcraka- lauz. — 9 00: Miska bácsi leme­zesládája, — 9.30; Mit hallunk? — 10.00: Üj lemezeinkből. A Julliard-vouósnégycs játszik. — 10.58: Rózsafa néni. Tamási Áron elbeszélése. — 1110: Tánc­zene. — 12.29: A kritika.' hite­léről. Kovács Julis riportja. — 12.49: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. — 13.05: A macska háza. Marsuk mesejá­téka. s_. 14.03; Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15.03: Müvészlemezek. — 15.45: A magyar költészet századai. József Attila. V. — 16.00: Virág­énekek. — 16.25: Magyar tájak. Iuolytarnóctól Salgótarjánig. Nagy Piroska műsora. — 16.55: Könnyűzen« Cole Porter szer­Átvették az SKSE-stadion gyepszőnyegét július végén használható Aláírtak pénteken, Salgó­tarjánban, az SKSE-stadion pályafelújításának átadási-át­vételi jegyzőkönyvét. Az át­adáson a kivitelező részéről jelen volt Varga Ferenc, az Öbud,ai MGSZ elnöke, Bíró György, a munkálatok vezető­je, az SKSE részéről Őrlik Fe­renc elnök és Hernádi István műszaki ellenőr. Az MTS Nógrád megyei Tanácsát Praznovszki György főelőadó és Tordai György műszaki munkatárs képviselte. A pompás gyepszőnyegű, jól összeállt játéktér gyeptéglázá- sának munkálatai tavaly no­vember végén kezdődtek. Er­re az SKSE 400 ezer, az MTS 200 ezer forintot biztosított. A kivitelező az altalaj kicserélé­se után 7600 négyzetméter alapterületű gyeptéglát fekte­tett le. A sima gyepszőnyeget hengerelték, rendszeresen vág­ják és öntözik. A kivitelező szövetkezet szakembereinek véleménye szerint július vé­gén már bajnoki labdarúgó­mérkőzéseket lehet játszani a gyepszőnyegen. Kijelentették, hogy szakszerű kezelés esetén másfél évtizedig megfelelő lesz az SKSE-stadion játéktere, melyhez a gyeptéglákat Ecser mellől szállították. Aktuális kérdésekről Sportvezetők tanácskoztak Járási és városi sportelnö­kök értekezletét tartották meg tegnap Salgótarjánban, az MTS Nógrád megyei Ta­nácsának székházában. Fa- uchli Rudolf szervezési és személyzeti főelőadó a sport­káder- és személyzeti munká­ból adódó feladatokról, és a káderhatásköri listáról be­szélt. A tömegsport-rendezvé­nyekről, és a megye termé­szetjáró sportjának helyzeté­ről Mikes László módszertani főelőadó számolt be. Időszerű sportpolitikai kérdésekről Szúnyog Tibor, az MTS Nógrád megyei Tanácsának elnöke tájékoztatta a városi, járási sportvezetőket. és a televízió zeményeiből. — 17.25: Mérkőzé­sek percről, percre. — 18.20; Színházi évad. Almási Miklós jegyzete. — 18.30: Jussi Björling és Robert Merrill operakettősö­ket énekel. — 19.10: Hallgatóink figyelmébe: — 19.11: Népdalcso­kor. — 19.50: Jó éjszakát, gye­rekek! — 20.10: Ritmikus per­cek. . . Könnyűzene — 20.48: Ta­lálja ki, hol járunk! Földrajzi fejtörő. — 21.08; A Suisse Ro- mande zenekar hangversenye Géniből. — 22.20: A cigányprí­más. ~ 23.00—23.10: Hírek. Idő­járás. A TELEVÍZIÓ MŰSORA; 8.28: Műsorismertetés. — 8.30: A mű­vészet világából. — 9.00: Szu­rony és szegfű. — 0.30; Hétmér- földes kamera. — 9.45: Csak gyerekeknek: — 10.30: Műhely­titkok nyomában. — 11.30—11.50: Daloljunk együtt! — 14.53: Mű­sorismertetés. — 14 55: Nyári mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 15.25: A Magyar Hirdető mű­sora. — 15.35; Klasszikusok tv- filmen. Agglegények. — 17.20: A félreismert XVIII, század, David és Chardin. — 17.35: Mesterfokon . . Riportfilm a szovjet női tomászválogatott bu­dapesti látogatásáról. — 18.00: Magyarország — Jugoszlávia ví­zilabda-mérkőzés közvetítése. —■ 18.50: Vendégjáték. — 19.05: Kis- film. — 19.15: A világ nagy vasútjai. — 19 40: Esti mese. 20.00; TV-Híradó. — 20.20: Ki mit tud? III. Középdöntő. —: 22.20: Sporthírek. — 22.30: TV­Híradó — 2 kiadás. A BESZTERCEBÄNVAI TELE­VÍZIÓ MŰSORA: 14.00: NSZK — Csehszlovákia Davis-Kupa te­nisz-mérkőzés. — 19.00: TV-Hir- adó. — 20.05: Románc szárny­kürtre. Cseh film. 21.30; Bra­tislava! líra 68. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO: 8.15: Ked­velt régi melódiák. — 9.04: A hét előadóművésze. Hermann Abendroth. — 9.39: Óvodások műsora. — 10.10: Zenés műsor üdülőknek. — 12 15: Tánczenei koktél. ~ 13.16; Zenekari mu­A Várpalotai Bányász és a Nagybátonyi Bányász első al­kalommal találkozik NB I. B-s bajnoki labdarúgó-mér­kőzésen. A hazai csapat a 4., Nagybátony a 13. helyen áll. A találkozó esélyese tehát a Várpalota. Mindez nem jelen­ti hogy lebecsüli ellenfelét. Tudják, hogy a Nagybátony idegenben csaknem többre képes mint otthonában. A Várpalota most jó sorozatban van. Hat hete veretlen és eb­ben az időszakban 11:3-as gól­aránnyal 10 pontot gyűjtött össze. Szerdán l:l-es döntet­lennél, nagyiramú mérkőzé­sen kiütötték az MNK-ból a Négy turnusban csak sport­iskolái tanulók részére nyári sporttábort szervez Salgótar­jánban a Tóstrand területén a városi sportiskola. Egy-egy turnus két hétig ■ ismerkedik azzal a sportággal, amelyet évközben nem művel a sport­iskolában. Megtanítják úszni a tanulókat, kosárlabdáznak, atlétizálnak, tornásznak, és kergetik a labdát. A jelentke­zések már megkezdődtek, to­vábbra is lehet jelentkezni szerdán a Lovász József úti Meglepően nagyszámú ér­deklődő előtt rendezték meg Rónabányán és Homoktere- nyén a salgótarjáni járás ser­dülő sportolóinak röplabda (női) és kézilabda (női) tor­náját. Röplabdában az alábbi sorrend alakult ki: 1. Kiste­renyei Bányász, 2. SBTC, 3. Rónabánya, 4. Közgazdasági T., 5. St. Ingatlan, 6. Zagyva­róna. műsora zsika. — 13.56: Szép magyar novella. Ambrus Zoltán: Győ­zelmes harc. — 14.li: Adám Je­nő: Danfcó Pista dalai. — 15.15: Gounod operáiból, születésének 150. évfordulóján. — 15.55: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 16.10. Harsan a kürtszó! A Gyer­mekrádió műsora. — 16.53; Édes anyanyelvűnk Lőrincze Lajos műsora. — 17.20: Beethoven: I. szimfónia. — 17.45: Van új a Nap alatt! Tudományos híradó. —• 18.00: A húszas stúdió klubestje. Riporter: Molnár Tamás. — 19.00: Esti Krónika. — 19.36; Kapcsol­juk a Do-re-mi áruházát! — 22.20: Üj lemezeinkből. — 23.10: Operettfinálék. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10—0.25; Opera­áriák. PETŐFI RADIO: 10-00: Opera­részletek. — 10.45; Emberek a pusztán. Tamás Aladár elbeszé­lését rádióra alkalmazta: Dorogi Zsigmond. — 11.15: Operettkettő­sök. •— 11.45: Könyvtári szarkák. Asperján György riportja. 12.00: Hermann Abendroth vezé­nyel. — 13.13: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról — 13.28: Tánczene. — 14.00; Kettőtől - hatig. . . A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: Bar tők-kóru­sok. — 18.20: A dohányzás múlt­jából. Bogdán István összeállítá­sa. _ 18.40: Endrédi Mimi és Fo­dor János énekel, Lukács István cimbaimozik. — 19.10: Hangver­seny a stúdióban. Hambalkó Edit zongorázik. Kovács Péter énekel, zongorán kísér: Frey- mann Magda. — 20.00; Esti Krónika. II. — 20.25: Spovthíradó. *— 20.35: A hét előadóművésze: Herman» Abendroth. — 21.10: Őrangyal. Vaclav Havel cseh­szlovák író jelenete. — 21.23: Radios József népi zenekara ját­szik. — 21.53: Dávid Gyula — Raics István; Ének arról, aki megtanult repülni. — 22 07: Rá- diószinház. Emberrablás. Keszi Imre rádiódrámája. — 23.00— 23.20; Hírek. Időjárás. A BESZTERCEBÁNYÁI TELE­VÍZIÓ MŰSORA: 17.45: Riport- műsor — 18.45: Ostrava, 68. — 19.00: TV-Hiradó. — 19.50; Közöt­tünk élnek, (riport.) ~ 20.05: TV- játék. háromszoros kupagyőztes Győri ETO-t! Pedig sérülések miatt hét­ről hétre összeállítási gondok­kal küzd Terbe Benjámin ed­ző. A közelmúlt sérültjei: Müller, Szekér, Szabó, Csa­pó, és a középhátvéd Feny­vesi. A keménykötésű kö­zéphátvéd a Nagybátony ellen már pályára lép. — Ha a nehéz szerdai mér­kőzés fáradalmait kellően ki­piheni a csapat, akkor a Nagybátony ellen szép játé­kot és biztos hazai győzelmet várok, — mondotta Terbe Benjámin. F. I. általános iskolában. A fog­lalkozások reggel 8-tól 16 órá­ig tartanak. A tanulók szüleinek prog­resszívon csak étkezést kell megtéríteni, az MTS egy-egy tanulóra a két hét időszaká­ban 450—500 forintot költ. Az első ízben megszervezésre ke­rülő nyári sportrtábor kialakí­tásához a sportiskolának nagy segítséget nyújtott a városi tanács művelődésügyi osztá­lya. Kézilabdában Homoktere- nyén a helyezési sorrend: 1. Rákóczi bt, 2. Mátramind- szent, 3. Ménkas, 4. Homok - terenye. * Serdülő röplabda-csapatok részére tornát rendez ma reg­gel 8 órától Salgótarjánban a Petőfi pályán a Nógrád me­gyei Röplabda Szövetség. A tornán hat fiúcsapat vesz részt. Szécsényi járás Befejeződött a labdarúgó­bajnokság Befejeződött a járási labda­rúgó-bajnokság tavaszi sze­zonja a szécsényi járásban az A- és B-csoportban. A korábbi évekhez viszonyítva jóval kevesebb volt az elma­radt, és félbeszakadt mérkő­zés. Szalmatercs kivételével már a bajnokság beindulása előtt minden csapat rendezte igazolásait. Az A-csoportból elmaradt Ságújfalu — Egy- házasgerge és Eimóc — Nőg- rádmegyeri Spartacus találko­zót július 14-én játsszák le. Az A-csoportban Rimóc végzett az első helyen, míg a B-csoportban Piliny csapata» Tavaszi végeredmény (A-esoport) 1. Rimóc 6 5 1 _ 23t 6 11 2_ Ságújfalu 6 3 2 1 3: 3 8 3 Varsány 7 3 2 2 13*13 3 4. Endrefalva 7 2 3 2 13:17 7 5. Egyháza sg. 6 3­3 13:13 b* 6 N.-megyeri Spartacus 6 2 1 3 7 Ml 5 7. N.-sipek 7 2­5 3M3 4 8. Ludányh. 7 1 1 5 10:19 3 (B- csoport) 1. Piliny 6 4 2 _ 20: 3 10 2. Hollókő 6 3 2 1 10: 7 9 3. Szécsényfelf. 6 4­2 1: 4 8 4. Magyargéc 6 3­3 11:11 6 5. Pöstényp. 6 2 2 2 5: 7 6 6. Benczúrt. 6 1 1 4 4:11 3 7. Szalmatercs 6­­6 — —­APRÓHIRDETÉS Építőipari szakmunkások figyelem! 1 és 2 éves építő­ipari művezetői tan­folyamot indítunk. Foglalkozások szep­tember 2l-től minden szombaton 8—14 óráig. Jelentkezési határidő: Július 20 Részi oí?es felublágo- sitást levélben, vagy személyesen. A le­vélben válaszbélyeget kérünk. Építők Művelődési Otthona Vác, Köztár­saság út 19. HIRDESSEN A nőgrAdban: Adás, vétel, cse­re esetén segí­tünk megoldani gondjait. Lapunk hirdetése mindig eredményes. Az apróhirdetés lakossági díjsza­bása: Hétköznap 1, vasárnap 2 fo­rint szavanként. H1RDETESFEL- VETEL SALGÓ­TARJÁNBAN: Nógrád megyei Lapkiadó Válla­lat. Petőfi u, I. Magyar Hirdető Vállalat salgótar­jáni kirendeltsége, Karancs u. 6. Sürgősen eladó, kétszintes családi váz. garázzsal és melléképületekkel. Érdeklődni bármikor. Mátraverebély, Liget út 9. A Budapesti Lakás­építő Vállalat azon­nal felvesz — jó ke­reseti lehetőséggel — kizárólag nagy-buda­pesti munkahelyekre — kőműves, ács. áll­ványozó, vasbetonsze­relő, ép -asztalos, ép.- lakatos, parkettás, épület-villanyszerelő szakmunkásokat. va­lamint kubikosokat és férfi segédmunká­sokat. továbbá festő­mázoló és üveges szakmunkásokat. Munkásszállást, napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. 15% idénypótlékot és kü- lönélési dijat fize­tünk. Kéthetenként szabadszombat. Je­lentkezés: Budapest. V.. Kossuth Lajos tér 13—L5, földszint. Eladó jó állapot­ban levő 1000-es, Cl rendszámú Wartburg. Cím: Jávor István Balassagyarmat, Óvá­ros tér 40. NÓGRÁD - 1968. június 16., vasárnap A rádió Július 1-től augusztus 24-ig Nyári sporttábor Salgótarjánban Serdülők tornája Rónabányán és Homokterenyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom