Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

A nevelők felelőssége Raffai Sarolta: Egy szál magara című regényét olvasva Vidéken élni Budopest-köipontú irodalmi életünk szempontjá­ból sokak szemében száműzetést jelent, olyan magányt, amelyet a legfeljebb befutott irák engedhetnek meg maguknak. Kezdő író a társtalonság, és tórsaságtalanság szorításából olyan hát­ránnyal indul, amellyel szerencsésebb fővárosi pályatársainak nem kell megküzdeni, S ha a vidéki folyóiratok sokat enyhítenek is n;en 0 magányon, o kezdő iró. foként ha van benne hajlam az önsajnálkozásra, még ma is „magányos esalogány”-nak tekinti magát, amely megnemérto környezetben „torka vérzéséig énekel". Kü'önos öröm számunkra, hogy mintegy a fentiek cáfolataként az idei József Attila-díjusok között Raffai Sarolta személyében egy olyan jelentős tehetséget üdvözölhetünk, aki falusi tanító­nőként él Uszodon, s immár második könyvével jelentkezik, át­törve a magány korlátáit. Első könyvében a Részeg virágzás-bon o költő mutatta meg, hogy miként vállalja a „lámpás” szerepét a mindennapi neve­lői munkában és o társadalom javán munkálkodva. „Hol udvara a tanyában: kis iskola egy marok láng. Tüzkígyéit dűlő utak dülöngélve szertehordják." Kérlelhetetlen szigorúsággal ítélkezik önmaga, de embertársai felett is, a „látszat-munkában ügyködők", a lakomába-fultak, a „langyos vízben tapsikolok" nem kerülik el ítélete sújtásuit, a gyégyitás szándéka vezeti a társadalmi visszásságok megítélésé­ben. Az „Egyszól magam” - című regényében a prózaíró mutatja fel a személyi kultusz torzulásaitól terhes magyar életről szigorú ítéletét. A regény Kúti Anna és Molnár Gábor házasságának, egy falusi tantestület életének elemzése során döbbenetes hi­telességű bírálatát adja az ötvenes évek magyar társadalmának. Az olvasó Kúti Anna tanítónő elsöszemélyű elbeszéléséből isme­ri meg szerencsétlen házasságának történetét, karrierista férje visszaélésének erkölcsi és gazdasági megnyilvánulásait. A hős­nő egyszól maga van, küzdő társakra nem talál, és így nem csoda, ha küzdelme során maga is beszennyeződik. „Éppen olyan mocskos vagyok, mint te... Kezdünk hasonlítani.” - döbben rá maga is az igazságra és a fokozatos rásbredés előbb csak elhidegüíést, később iszonyatot, végül pedig itéletvégre- hajtást vált ki belőle. Meggyilkolja a szerelmi téren már min­den emberségéből kivetkőző, saját lányát elcsábítani igyekvő fér­jét. At írónő művét azoknak ajánlja, akik megaláztalak már hi­tükért, bármiben hittek is akik kiszolgáltatottjai voltak az em­bertelenségnek, töltetesnek, önzésnek, oktalan hatalmaskodás­nak, de akik hinni akarnak a maguk és az összefogás erejében, hisznek az emberségben. E célkitűzés megvalósítása során an­nak az ábrázolására törekszik, hogy a társak nélkül, egyszól ma­gára maradt ember bukásra, vagy olyan öntisztító lépésre van ítélve, mint Kúti Anna. A regény leleplező realitását szomorú tényként elfogadjuk, de fgy is marad néhány elgondolkodtató kérdés. Az első — s itt szerelném hangsúlyozni, nem a szokásos mundér védelméről von szó, erre nincs is szükség, hisz aki a bírálatot adja, maga is a mundér viselője - az a megdöbbenés, hogy az adott közös­ségben, amely pedig egy egész falu, sőt körzet szellemi éle­tének irányítója, alig akad igaz ember, aki ellent mondana, aki erkölcsileg más lenne, mint a rothadást sugalló Molnár Gábor. Ennyire szolgalelkűek, Igénytelenek, puhanyok a pedagógusok? kérdezheti az olvasó. Nem igazságtalan dolog-e egy kisebb kö­zösség életéből az egészre általánosítani? — pedig az olvasó ezt teszi - bizonyítják ezt nemcsak a regény kerül támadt éles viták, hanem a kecskeméti színház előadását követő megbeszé­lések is. Hol van az adott közösségben a pártszervezet, a fel­sőbb szervek irányító, rendet és igazságot tevő útmutatása. Amit a regényben kapunk, az bizony elszomoritóan kevés. Er a hiányérzetünk vezet el bennünket a főhős újraértékelé­séhez. S amikor a bírálatot mondó főhőst erkölcsi ítéletének piedesztáján nézzük, rádöbbenünk, hogy bármennyire is szeret­nénk öt minőségileg másnak látni, mint az általa negatívan ér­tékelt környezetet, ez nem sikerülhet maradéktalanul. Ez az asz- szony ugyanis, minden szóbeli ítélkezése ellenére, részese mind­azon visszaéléseknek, amelyeket bírál. Még érzelmi életében sem érezzük egyértelműen az igazságát, hiszen mérhetetlen utálatát a férjével szemben csak akkor látnánk erköl­csileg alátámasztottnak, ha látnánk honnét jutott, milyen tiszta szerelmi lángolásból, erre a mélységre. A felsorolt kifogások ellenére mai prózai irodalmunk jelentős alkotásának érezzük Raffai Sarolta könyvét és különösen oz emberek nevelésével, irányításával foglalkozó olvasóknak ajánl­juk, azzal, hogy termékeny vitákban jussanak el az öntisztulás­nak arra a fokára, amelyre az írói szándék el akarta juttatni minden olvasóját. Csukly László Kiss Sándor ült szerelem KOSZOS. KIS presszóban ismertem meg. Sokat jártam oda. Minek? Magam sem tu­dom. Utáltam egyedül lenni. Van olyan időszak az ember életében, amikor azt gondol­ja. ha egyedül érzi magát, csak emberek közé kell men­nie. Igen, emberek közé. Mek­kora tévedés! Sehol sem Jlyan fojtó a magányosság érzése. mint azok között, akikhez nem tartozunk. Ne­vetséges lenne most idézgetni a régvolt délutánok kesernyés izeit. Amit el lehetne mon­dani, nem is lenne maradék­talanul igaz. Hiszen nem voltam magá­nyos. Számtalan lányismerő­söm. haverom volt, mint Ska­la, ez a szélsőséges, érzékeny, buta fiú. Kokká. Joe, meg a többiek. Györgyit is közéjük lehetett sorolni. Könnyű kis nő volt. Már amikor megis­mertem. akkor tudtam, és mégis. Ültem az egyik kopott széken, a szomszédos asztal­nál Györgyi. Nem volt szép, túlságosan fiatal sem, nálam három vagy, négy évvel bi­zonyára idősebb volt. Nem tudom, miért bámultam meg. Rajta kívül alig akadt valaki a presszóban. Talán ezért, Egyébként is rossz napom volt. és kutató szemmel für­késztem az emberek arcát, ha nem is tudatosan, határo­zott szándékkal, csak néztem az utcán, a szórakozóhelyeken az idegen arcokat, s arra gon­doltam, kivel tudnám egy­szer végre őszintén megosz­tani mindazt, ami bennem van. Ha sokat kell várni va­lamire, várakozásunkban any- nyira igénytelenek leszünk, később elhinni is nehezünkre esik. Mert mit várhattam én Györgyitől? Esetleg egy jó estét egy szánalmas albérle­ti szobában. Lehet, arra szá­mítottam, s megint, szinte magam sem tudtam róla, hogy a feloldódás perceiben megnyílnak az őszinteség zsi­lipéi, a kitárulkozás sokszor olyan önkéntelenül jön, nem tudni, mikor kezdődik és miért. S akármi kerül fel­színre. néha szomorú, tragi­kus, szánalmas dolgok, a kö­zelség. az együvétartozás ér­zése előtt gyakran csak meg­erősödik, megizmosodik, mint a sok viliart kiállt jegenyék az országutak szélén. De voltam annyira fásult, lusta és gyáva is, lehet, hogy nem szólítottam meg. Még akkor sem, amikor beszédes fekete szemét szinte paran- csolóan az enyémbe akasztot­ta. — Most már csak azért sem — gondoltam. Talán örömem is telt benne, hogy megfoszthattam magamat at­tól, amit pedig szerettem volna. Nem szóltam hozzá, nem hívtam az asztalomhoz, bár éreztem, csak annyit kel­lene neki mondanom, hogy Végül már úgy látszott, nem ján, mosolygó arcán, A szeme üljön át hozzám. A többi lehet megállni, az érzéseink tiszta volt, kis, apró, fényes ment volna, mint a karika- elszabadullak, elsöpörték a pontok égtek benne, mintha csapás. Attól kezdve akár gátakat, már nem számított csillagok lettek volna- Meg szóval tartott volna, határo- semmi, sem ész, sem józanság, kellett csókolnom. S ebben zottan éreztem, anélkül, hogy már nem is voltunk, csak az már minden benne volt, hála, a legkisebb erőfeszítést kelle- érzéseink voltak. S akkor el öröm, szerelem, bizalom, min- ne kifejtenem, még a lakása- kellett válunk. Mert én min- den, minden, ami jó. ra is meghívna, ha — denhová későn, vagy korán mint később megtudtam — érkeztem mindenhonnan ha- H lenne neki. A tömegszállásra, marabb el kellett mennem. uszuloua­ahol lakott, nem hívhatott. __ _ Hatan lányok egy lépcsőházi, s‘0'ha” ér«enTjütottam odáig.' VASÁRNAP GYÖRGYI ki­kivasalta a ru­háinkat, kimosta az ingein­eredetileg lomtárnak használt helyiségben. Csak el kell kép­mint szerettem volna, vagy , . . • . ... . .... * .. két is es kitakantott. Ebed után elmosogatott. Még szom­baton bevásároltunk, ebből székkel, kopott függöny, ócs­ka rongyszőnyegek. GYÖRGYI MESÉLTE el, Györgyi aztán este, a bár­zelni. Emeletes ágyak egymás baf‘> egy . . ismerősével Györgyi jókat és örömmel fö­mellett, egy rozoga asztal két n®kem- kerjem föl, tanco í zött kedve telt benne, s atri­al1- velem. Mintha simogat- n0zhataitlan ízeket varázsolt ták volna a hiúságomat, meg- ^ mindenből. Jóízűen ettünk, _____________ „ «** kapaszkodtam úgy ittunk> beszélgettünk. Leeresz­h inni lehetett-e neki. akkor he'6- ha nem is a szo^ szoros tett redőnyök mellett feküd- még nem tudtam. De én ak- értelmében, mintha soha sem tünk a puha heverőn, fürdés kor még mindenkinek hinni akartam volna elengedni hí- cfia]í úgy. ruha nélkül, akartam. Ezért is vettek sok- szén nem voltak illúzióim. teUen> zsibbadtan ióleső szór balekra. Hinni akartam Tudtam róla, ha nem is való- könnyűséggel, elégedetten mindenkinek, nem zavart gatás nélkül, de minden fér- ^-g Skat-; fát vágott a pincéJ volna az sem, ha rablógyil- fit megszerez maganak, akit ^ táskarádiói hr,™ kos az illető, semmi sem ment akar Az erkölcsök nála nem böltette a olyan könnyen, mint megér- jelentenek semmit, csak az • teni akárkit. És nekem ha- örömök. De szükségem volt A bore J zudhattak, hittem, a légért- rá. Kellett valaki. Hogy ép- szép formai a leeresztett Te­hetetlenebb húzásokat is meg pen ő? S neki miért éppen dőnjon atszűrodo napfényben tudtam érteni. Mit vártam én? Az ember ne töprengjen mintha kigyultak volna, ak- ezért? Mert nyilván vártam sokat, mert mindent elronthat kor szebb volt,_ mint a leg- valamit. Azt hiszem, mindent. Kell, és kész. Tetszik? Igen. f**150 aktfestmény, ami egy És mit kaptam cserébe? Jó alakja van. Jól öltözik. klasakus ^ mester ecsetjere Semmit. Azok. akiket mégis- . méltó. Erő, béke, nyugalom, mertem, mindig csak önma- ^* VOLTAM, hogy válogat- szépség, elet sugárzott belőle, gukat akarták igazolni, sem- hassak? Nem, csak semmi a buták csak szégyellni, tá­rni sem állt távolabb tői ük, sem elszalasztani, ami keiet- kargatm tudják a testüket, minthogy mások problémáit is lenül is adódik, hiszen cs-ar, mások kitárulkoznak a kivá- a nyakukba vegyék. Éppen szegényebb lehet bárki apró lasztottak előtt, mint amikor elég volt nekik a sajátjuk, örömök, ártatlan játékok nél- kinyílik a virág, föloldódva, leül. S a komoly, szép eszmek, önkéntelenül, boldogan, a bűn, a mély érzések? Üsse kő erkölcstelenség árnyéka őket, ha olyan keveseknek és sem férhet hozzájuk, s gazda- kevésszer jut belőlük! De im- gok lesznek, mint mindenki, ponálnl is akartam a have- akj nem magán kívül, hanem roknak. Hogy nekem a kis- magában hordja a gazdagsá­giamat sem kell megmozdí- got- tanom, az ölembe hull. amit A hétfő t.eggel Ezért éreztem közöttük min­dig egyedül magamat a leg­mozgalmasabb napokban is. , , Pedig nekem annyi kama- kevésszer szos gondom volt. A tűzke­resztségen már keresztül es­tem, mégis. Szép Emília, soha nem fogom elfelejteni, hagy­ta, hogy megkóstoljam a sze- ---------­r eimet, de megtanítani rá, és a legjobb? Hat, en a \a%- hétre jártunk dolgozni már nem maradt ideje, olyan szebb és a legjobb^ vagyer^ hamar elsodródtunk egymás- ~............ t ói. Az érzésekből nem ma­radt más bennem csak a sze­relem éhsége, valami mérhe­tetlen mohóság, ami nehéz­akarok. Hogy nem a legszebb los volt Mi_ SkafivaJ ■ , ,_ Landlerba. Rosszkedvű, inae­F ölkértem. Felesleges lenne rült voltam De cäak azél^> részletezni, de nő még olyan mert e, kellett búcsúz­zavartalanul, azonnal, minden nom Györgyitől A villamos­“Ó 1«! v^lcettünk A -megállóig ™ég együtt men­zám. Alig beszélgettünk A tüpk Gy&rgyi Pagyogó -iakást késsé tett, gátlásossá és a sze- félhomályban, a zene üteme- h ' utón ... . ÍST*1"'”’ S-JSTÄ,Ä: ” SZÉP EMILIA, kis, barna Ügy ízlelgettük egymást, mint *’ “ asszony, talán a nevemet is a kábítószert. Egy pillanatra Csak este vettük eswe. hogy elfelejtette már. Mit jelentet- az a gondolatom támadt, nem őrien forint eltűnt a lakásból, tem én neki? Azt hiszem nem is emberek vagyunk, csak bu- A konyhában volt, a konyha­sókat. Csak annyit, hogy egy- ta szánalmas, kis állatkák, szekrényben, a legfelső pol- szer föllélegezhetett, de lehet- éhesek, védtelenek, ki va- con. Raadasul nem is a séges, ez mindennél többet »vünk szolgáltatva az ösztö- miénk volt, hanem Skafi bú­ért a számára. Mostohaszülők neinknek. ®fe- Hova leh,^;ett? Skafi ha­nevelték fel mint engem, ko- Talán éppen ezért is volt tározottan emlékezett ra, hogy rán férjhez ment, a szerelmet meglepetés a számomra más- szombaton még ott }^tta. sem ismerte még, s a férfi, nap, szombaton reggel. — Egyébként is. Mari. Skafi nu~ aki elvette, nem adott neki szabad szombatos voltam azon ga’ €_51°?ő1 nap, °^a. f? semmit, csak kisajátította ma- a héten, Györgyi meg, azt ® lelkünkre kötötte, vigyük gának a fiatalságát, kisajátí- hiszem, akkor mé'*' sehol sem ^ a szomszédba Birinek. ne­tolta, mint egy rongybabát, dolgozott. Engem végre nem megalázót- kásán fölébredtünk, Skafi a tan, hanem bölcs nyugalom- heverőn a másik szobában, mai, szinte anyáskodva sze- én a r0Zoga, kettős, családi rethetett, s maga sem vette fekhelyen, hogy Györgyi már észre, hogyan forrósult, izzott nem vol+ mellettem Még Cí ' sillárszerelés közben ki­csúszott alólam a szék. Miközben lefelé zuhantam, lepergett előttem életem film­je. azazhogy előtte reklámfii. mehet láttam: Tedd a pénzed takarékba! Igyunk Almuskát! Vásároljon mindent egy he­lyen! Aztán még mindig nem az életem filmje jött. Híradó kö­vetkezett: X. nagykövet be­mutatkozó látogatása, erőmű­építés, vizierömű-építés. ügyes­kezű, csinos, fiatal lányok vas­karikát készítenek fából, csir­keetetés, ürgeöntés B retagne- ban, árvíz a Szaharában, rész­letek az örök rangadóról, be­szélő Szepesi György. Na, láttam már jobb híradót is. gondoltam, miközben alá­hullottam a mélybe, mint egy sebzett liszteszsák. Nagy izgalommal váriam eletem filmjét. De még min­dig nem az jött. Előzetest lát­tam Lipták Ottó élete filmjé­ből. Nem tudom, ki as a Lip­ták, de az előzetes nagyon iz­galmas volt, a hős óriáspon- tyokkal harcolt hínáros zöld ■víz mélyén, habosszájú vai- déresen vágtatott az alknnin pusztán, nyergében egy áléit, Mikes György Életem filmje ifjú leánnyal, züllött vértesek­kel verekedett egy omladozó csárdában és egy csodálatosan szép, mandulaszemű asszony­nyal csókolózott sötétrajzú szivarfák alatt. Irigyliedve nézegettem a ké­peket. Ennek aztán volt egy élete! Magamban irigykedtem cs szégyenkeztem: vajon mi­iyen lesz az én életem film­je? Megéri--, a kék foltokat, és a tipliket? Azt hiszem, már mondtam, hogy közben lefelé hullottam, mint egy csillag az augusztu­si éjszakában. Na, most :iön a nagy film, az életem filmje — izgultam ma­gamban. — de nem az jött. Még mindig nem. Népszerű, tudományos kisfilm követke­zett. Most már kezdtem türel­metlen lenni. legnagyobb megdöbbené­semre, a tudományos népsze­8 NÖGRAD — 1968. június 9., «jsärns» rűsítö kisfilm rólam, szólt. Szakértőként a feleségem mű­ködött közre. A kisfilm úgy kezdődött, hogy a nap méltóságteljesen felkelt a lakásomban, valahon­nan a szekrény mögül és nem­sokára ébredezni kezdett a természetem Láttam magam, amint ásitozva, nagyokat nyúj­tózva kilépek az ágyból. Fan­tasztikus! Nem tudtam, hogy filmeznek. Valószínűleg tele- objektívvel fényképeztek, mi­után megismerkedtek életkö­rülményeimmel, időbeosztá­sommal, szokásaimmal. A következő képeken behúzott nyakkal, kilógó nyelvvel, le­konyult fülekkel, csapzottan, autöbuszvadászatra trappol- tam a házrengetegben. Ezer­szeres nagyításban láttam a bajuszomat. A beszélő — kel­lemes. bársonyos hang —, ép­pen azt magyarázta, hogy ét: a bajuszom billegelésével szoktam kifejezni érzelmei­met. A türelmes aperatőr ki- teste. mikor blllegtetem a be­amikor Skafi la- ki tartozott' vele, én is láttam. Hova lett? Ki vihette el? Ma­ri elutazott még pénteken. Fölforgattuk az egész lakást, hátha leesett valahova. Sehol ^ ^ . ....................... sem találtuk meg. Skafi es­f öl benne valami furcsa láz. ^TezterrTa párnából áradt fe- küdözötl h°8T hoz2>á se™-------- ém a bőrének illata, s a tes- n^ult:. Rajtunk kívül senki l ének melege ott kucorgóit ^ « akasban- Mi meg még velem a paplan alatt, de ket ^apig ki sem mozdultunk Györgyi már a konyhában onnan, ba azt a rövid időt matatott Mire felöltöztünk. nfm, számoljuk, amíg bevá- reggelit ' készített, vagy ebéd sárolni voltunk, volt? Hiszen dél felé járt már CSAK GYÖRGYI lehetett, az idő, forró fekete, gulyás- Már nem akartam látni töb- leves. paprikásburgonya, csak bet. Amikor hetek múlva vé- úgy magában, istenem, milyen étiemül mégis összetalálkoz- jó'is lehet, bármilyen szegé- tani vele, felháborodottan til- nyes is- Üjjongni tudtam vol- takozott, nem, nem. o akar- na, hát mégis emberek va- de lopni soha, soha nem gyünk, nemcsak ösztöneink Tőled? kérdezte, vannak, de értelmünk, érző- Töprengtem, mit gondo.ja.v. seink, gondolataink, tapinta- Skafi fedhetetlen ^ volt a tunk, szeretetünk és minden, szememben, évek óta tem. De ki az, aki másokért ÖRÖMÖMBEN fölkaptam gondolkodás nélkül tűző? Györgyit és körbetáncoltam tenné a kezét? Magamban vele a konyhát. Aztán falni nem kételkedhettem. Csak le- kezdtünk, mint a farkasok, gyinteni tudtam- Azt mond- mohón, elégedetten, széles vi- tam Györgyinek, nem érde- gyarral. Györgyi ennivaló kés. Meg azt, hogy nem aka- volt, festett, szőke haja jól rok soha többet találkozni ve- illett kipirult arcához, aprócs- le. Soha sem fogom elfelejte- ka kötényt halászott elő va- ni a szemét. Nem látszott ben- lah onnan, azt kötötte maga ne sem bűntudat, se lelkiis- elé. csak kínálgatott bennün- meretfurdalás. csak valami ket. Valami lassan melegedni szomorú kutyahűség, olyan, kezdett bennem iránta, ami mint a loncsos házőrző sze- a hirtelen jött szerelem lob- mében, amikor oktalanul bánásával szemben tartósnak, megvesszözi a gazdája. Arca kiegyensúlyozottnak (géi-ke- lassan teljesen elborult, mégis, zett, s ez boldogsággal töltött még mindig, egyre halkabban, el. Hiszen már azt hittem, szinte már rémülten, kétség- hogy magam 6em tudok sze- beesetten védekezett, néni, retni igazán senkit. Már job- nem, ő soha, mit képzelek ban is kívántam. Véglgsik- róla? lőtt a tekintetem csupasz kar- De n-em tudtam hinni neki. mszómat. Mennyi munka volt ezekben a képekben! A későbbiek folyamán az operatőr élelemszerzés közben örökített meg. Morogva, vicso­rogva törtem magam előre a Közértben és szimatolva, ide­gesen néztem körül a pultnál. Hirtelen nagy, kövér férfi lé­pett elém, s könyökét bele­vágta az oldalamba. Dühösen csattogtattam rá a fogaimat, és ugrásra görbítettem a há­tam. Miután beszereztem a betevő falatokat, vidoran, elé­gedetten ügettem ki. az üzlet­ből. Mellső lábammal ügyesen fogtam az aktatáskát, és olyan okosan néztem bele a felvevő­gép lencséjébe, hogy magam is elcsodálkoztam. A kisfilrr. még azt is bemutatta, hogyan szövöm hálómat Piriké, a gép írónő körül, hogyan dürrögök a büfében. Láttam magam gyermekeim körében is: fióká­im nyakulcat nyújtogatták, mi­dőn beléptem és összevissza csipogtak: mit hoztál?, mit hoztál? A film azzal ért vé­get, hogy a nap lassan begu­rult a szekrény alá, és besöté tedett. A nagy filmet. életem filmjét, amely nagy dí­jat nyert Papalacualpában és Rákospalotán, sajnos, már nem láthattam. Parkettet értem.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom