Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-22 / 145. szám
Ötvenöt törvényjavaslat a jugoszláv parlament előtt Befejeződött a moszkvai tanácskozás anyagait BELGRAD Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Ötvenöt különböző törvénytervezet került az utóbbi napokban a jugoszláv szövetségi parlament házai elé. A javaslatokról előreláthatóan július végéig döntenek. A törvénytervezetek között szerepel például a gyakornokok alkalmazásáról szóló rendelkezés módosítása, — lényegében megszigorítása — amely büntetés terhe mellett fogja kötelezni a vállalatokat gyakornokok felvételére. Tanács elkészítette első beszámolóját arról, hogy mit tettek eddig az egyetemi hallgatók követeléseinek teljesítésére. A tanács az eredményt kielégítőnek minősítette, mivel az ország valamennyi tag-köztársaságában gyorsított ütemben dolgoznak azokon az előírásokon, amelyek újra szabályozzák a diákok részvételét az iskolák igazgatásában, s előkészületek történtek az egyetemi hallgatók anyagi helyzetének javítására, a diákság szocialista összetételének módosítására, az ösztöndíjak és tanulmányi o.telel; növelésére is. clők^MÍtő ni unkacsoport ülése Június 21-én befejeződött a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának anyagait előkészítő munka- csoport e hó 18-án megnyílt ülése. Cáfolat BONN A kisipari törvények módosítása valószínűleg lehetőséget fog nyújtani arra, hogy a kisiparosokat ne kötelezzék megfelelő számú ipari tanuló tartására. A munkatörvény átalakítása — több jogot ad a vállalatoknak a munkaerők belső átcsoportosítására és így a szakképzettségi összetétel javítására. Remélik, hogy ezek a rendelkezések alkalmasak lesznek a munkanélküliség enyhítésére is. A köztársasági parlament illetékes háza a gazdasági tanács elé egyébként javaslatot terjesztett a polgárok állal alakított vállalatok felszámolásáról. kivéve azokat, amelyek szolgáltatással foglalkoznak. A javaslat a köztársasági képviselőház társadalmi felügyelő bizottságának vizsgálata nyomán hangzott el, amely arra a következtetésre jutott, hogy ezek a vállalatok mind Több francia lapban hír jelent meg arról, hogy az NSZK és Csehszlovákia között titkos tárgyalások folynak egyrészt a diplomáciai kapcsolatok felvételéről, másrészt arról, hogy az NSZK kezességet vállalna egy, a Világbanknál felveendő csehszlovák kölcsönért. A bonni külügyminisztérium szóvivője pénteken megcáfolta ezeket a híreket, s kijelentette, hogy Prága és Bonn között jelenleg semmiféle titkos tárgyalás sem folyik. Egy törvényjavaslat az év végéig rheghosszabbítja a személyi jövedelmek tavaly decemberi színvonalon történt befagyasztását az indokolatlanul magas jövedelmeket osztó ágazatokban és vállalatoknál. A tervezetekben megtalálható indítványok kivétel nélkül szerepeltek a legutóbbi jugoszláviai diákmegmozdulások különböző követelései között. A Jugoszláv Szövetségi Közoktatási és Művelődést gazdasági, mind politikai szempontból Inkább károsak, mint hasznosak. Szerbiában jelenleg 157 ilyen vállalat működik — közülük 58 áruforgalommal és közvetítéssel foglalkozik — ezeknél legtöbb a szabálytalanság és igen magasak jövedelmeik. noha Szerbia össz-bevételének mindössze 0,34 százaléka származik belőlük. Rendőrprovokáció Washingtonban Csütörtökön este Washingtonban súlyos összecsapás robbant ki a szegények menete és a rendőri alakulatok között. Az esti órákban több száz néger és fehér tüntető indult el a város központján át a mezŐ- gazdaságügyi minisztérium elé. hogy ott tiltakozzanak a szegénység és a nyomor ellen. A rendőrök gumi botokkal, és könnyfakasztó bombákkal igyekeztek őket szétkergetni. Fcszülíség Malaysiában n szakszervezet is bekapcsolódik a tervezésbe Ülést tartott a SZOT Pénteken az EDOSZ székhazában ülést tartott a Szak- szervezetek Országos Tanácsa. Somoskői Gábor, a SZOT titkára beszámolt az előző ülés óta végzett munkáról, s az év hátralevő időszakának néhány fontosabb feladatáról. Ebben az időszakban kell felkészülni a szakszervezetek alapszervezeteinek újraválasztására, mégpedig oly módon, hogy a vezetőségekben azok kapjanak helyet, akik bebizonyították, hogy az új követelményeknek meg tudnak felelni. A szak- szervezeti bizottságokban tovább kell javítani a termelésben közvetlenül részt vevők arányát. Ezután dr. Beck) Sándor SZOT-titkár az időszerű gazdasági kérdésekről és a szak- szervezet gazdasági jellegű feladatairól tartott tájékoztatást. Elmondotta, hogy az új mechanizmusra való átmenet zökkenőmentes volt, gazdaságúnk egyenletesen, fő arányaiban a gazdaságpolitikai céloknak megfelelően fejlődik. A dolgozók élet- és munkakörülményedben semmilyen vonatkozásban nincs visszaesés. Erőteljesebbé vált a vásárlóerő, az áruösszetétel némileg javult, A vállalati juttatásokat a dolgozók változatlanul megkapják. Az év első öt hónapjában az állami ipar termelése 5 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. De a tervezett szinttől elmaradt. Kedvező viszxxnt, hogy a népgazdaság struktúrája a tervezett módon alakult. A külkereskedelmi fizetési mérleg egyensúlya ugyancsak a tervezett kereteken belül maradt, számolnunk kell ízonban a tőkés országokból származó import növekedésével, mivel a vállalatok élénkülő beruházási tevékenysége a második félév folyamán realizálódik. Ezután azzal foglalkozott, hogy az év eiső öt hónapjában a termelékenység a termelés növekedésének kisebb hányadát adta. mint tavaly, vagy tavalyelőtt a hasonló időszakban. A szocialista munkaversenyről szólva a SZOT titkára különösen azt az új vonást méltatta, hogy a versenyeknek ma már nemcsak a magasabb színvonalú termelés, hanem a fogyasztók igényeinek jobb kielégítése is Célja. Sokhelyütt a szocialista munkaverseny segíti a 44 órás munkahét bevezetésének megalapozását is. Ma még nem általános. de egyre gyakoribb és követésre méltó, hogy egyes vállalatoknál a negyedév végén ismertetik a dolgozókkal a vállalati nyereség pillanatnyi helyzetét Ez igen alkalmas módszer a dolgozók ösztönzi« sére. Beckl Sándor ezután arról tájékoztatta a tanácsülést, hogy készül a SZOT Elnökségének irányelve, amely azt szabályozza, hogy a szakszervezetek milyen módon kapcsolódhatnak be a népgazdasági és a vállalati tervezésbe. A jövedelmekről és a bérek alakulásáról szólva megállapította, hogy az év első öt hónapjában a lakosság pénzbevétele 10 százalékkal volt nagyobb, mint az elmúlt év azonos időszakában. A feladatok között említette, hogy az idei tapasztalatok alapján módosítani kell a kollektív szerződésekről szóló munkaügyi miniszteri—SZOT irányelveket. Az 1969—70-e» kollektív szerződéseket már a módosított irányelvek alapján kell megkötni. A beszámolót vita követte. Harmadik napirendi pontként Putics József, az EDOSZ főtitkára a szakszervezeti jogkörök alkalmazásáról, az üzemi szakszervezeti tanácsok munkájáról számolt be. •• Ülésezik a Román Nagy Nemzetgyűlés BUKAREST mélyiség. Első napirendi póntBukarestben pénteken foly- ként megvitatták a Román tatta munkáját a Nagy Nem- Szocialista Köztársaság bün- zetgyűlés 5. törvényhozási tető törvénykönyvének teí-veae- ciklusának tizedik ülésszaka, tét. A vita után a büntető tör- Az ülésen részt vesz Nico- vénykönyv tervezetét elfogad- lae Ceausescu, Ion Ghéörghe ták. Maurer, valamint több más Az ülésszak folytatja mun- párt- és állami hivatalos sze- kaját. KUALA LUMPUR (MTI) A malaysáai kormány pénteken mozgósította a fegyveres erőket, hogy a rendőrségi alakulatokkal együttműködve kerítsék kézre azt az állítólag 50 főből álló partizáncsoportot, amely legutóbb rajta ütött egy katonai menetoszlopon. A UPI kommentátora szerint az 1960-ban véget ért 12 éves partizánháború óta most történt első ízben, hogy katonákat küldtek gerillavadászatra a dzsungelek be. A partizánok — mint korábban beszámoltunk róla — a malaysiai thaiföldi határon húzódó ősrengeteg ben, az aljnövényzet és a fák lombjai között megbújva, ismétlőfegyverekből valósággal letarolták a központi kormány hadseregének egyik őrjáratéit. 15 katona elesett, 18 megsebesült. Az eset óta politikai feszültség tapasztalható Malaysiában. Szerdán Kuala Lumpurban lá- zító röplapok terjesztéséért letartóztattak több személyt, s ezzel egyidejűleg az ország egész területén rladókészült- sógbe helyezték a rendőrséget. A rádió cs a tv mai műsora KOSSUTH RADIO: 8.18: Lányok, asszonyok. — 8.38: Gershwin: ÍSgy amerikai Párizsban. — 8.55: Orvosi tanácsok. — S.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — 9.35: Verbunkosok, katonadalok. 10.10: Zenes műsor üdülőknek. — 11.30: Útikalauz üdülőknek, — 11.15: A királyné cslpkekendője. — 13.00: A világgazdaság hírei. — 13.05: A budapesti színházak műsorából. — 13.08: Írók műhelyében. — 13.32: Albert István népi zenekara játszik, a László kórház énekkara énekel. — 13.51: Hirdetőraüsor. — H.00: Néhány pere tudomány. — 14.05: Lotte Lehmann és OiacOrao Laurl-Volpl operaáriákat énekel. — 14.45: Hétvéjj külpolitikai figyeld. — 15.10: Csak fiataloknak! — 15.55: Hétvége. — 17.35: A 07-es ügynök. — 18.15: Hermann Abcndroth vezényel. — 19.00: Esti Krónika. — 19.39: Hallgatóink figyelmébe. — 19.30: Lemezek közt válogatva. — 20.00: Kapcsoljuk Karlovy Varyt... — 32.15: Sporthírek. — Kb.: 22.20: Az erőd. — Kb.: 22.55: Táncoljunk! — Közben; 24.00: Hírek, időjárás, PETŐFI RADIO: 10.00: Oliver. — 10.30: Kamarazene. — 11.40: A Rádió Hangmúzeumából Ürmössy Anikó emlékezete. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.08: Népek zenéjéből. — 14.45: Orvosi tanácsok. — 14.50 Hangverseny a Fültörö megfejtőinek. — 16.04: Részletek Zsolnai Hédi előadóestjéből. — 16.40: Romberg operett- és filmzenéjéből. — 17.05: A kinetoszkóptól az ikonográfig. — 17.20: Hangverseny a stúdióban. — 18.05: Meg kell előznöm saját sorsomat. Rádiójáték. — 19.01: Közvetítés az FTC — Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésről, a Népstadionból. — 20.45: Vivaldii A hűséges menyasszony. Három- felvonásos opera. A TELEVÍZIÓ MŰSORA; 9.00: Műsorismertetés. — 9.01: Az „O” ügynökség aktái. Az idős hölgyek klubja. — 9.55: Nótaszó (Ism.) — 10.15: A kijevi Szófia székesegyház (kisfilm) — 10.35: Delta, tudományos híradó (ism.) — 11.05— 11.35: Sheila és Mick Michel énekel. Francia könnyűzenei film (ism.) — 16.23: Műsorismertetés. — 16.25: Futballcsapat. Magyarul beszélő angol ifjúsági játékfilm. — 17.35: A Centrum Áruházak kirakata. — 17.31: Hírek. — 17.35: Az ember arca a művészetben. — 18.00: A TV jelenti. — 18.45: Cicavízió. .. — 18.55: FTC — Vasas bajnoki labdarúgó- mérkőzés közvetítése a Népstadionból. Rinorter; Vltray Tamás. — A szünetben: /S Magvar Hirdető műsora. — 20.50; TV-Hiradó. — 21.10: Halász Judit énekel. — 21.30: AUW TV-vígjáték. — 22.00: TV-Hlradó — 2. kiadás. — 22.20: Aranykulcs Fesztivál Tánedalverseny közvetítése Karion» Vary-ból. Az Ihtervlzió műsora. A BESZTERCEBÁNYÁT TV MŰSORA: 18.10: A természet csodái. — 19.00: TV-Híradó. — 19.35: Szlovákiai színházak. — 19.55: Dokumentumfilm-sorozat. — 21.00: FeaztiváH krónika — Í2.Í0: Nemzetközi TV-napok. 2 NÓGRAD - 1968. június 22., szombat (3J to$\ Adandót- "Ss ***•*’'" KOPASZ OROSZLÁNBAN Jan a kisírt szemmel jelent meg reggel az üzletben. A segédek együttérzésükről biztosították, amikor hírül vették, hogy egyre rosszabb az autóbalesetet szenvedett „férj” állapota. Nem tudják magához téríteni és a kórház arra kéri, hogy az elkövetkező napokban — amelyek nem sok jót ígérnek — tartózkodjék a ..férje” mellett. A segédek fájdalmát némiképpen enyhítette. hogy Jana egész havi fizetésüket kiadta, és arra kérte őket, a lehetőség szerint pihenjenek, hiszen ha a tragédia — amelyre az orvosok egyre gyakrabban céloznak — bekövetkeznék, akkor ő, a tapasztalatlan üzletasszony bizony nem sokra menne a segítségük nélkül. Jana képráz- tatóan elegáns volt, olyan ékszereket viselt, amelyek egy- egy darabja többet ért, mint az egész üzlet. Arra a következtetésre tehát senki nem jutott, hogy esetleg az az áutóbaleset a csodaszép ifjú hölgy öröklésvágyának lehetett következménye. Jana vigyázott arra, hogy szerelmi házasságuk még most is olyan szenvedélyesnek tűnjön. mint amilyennek akkor látszott, amikor a segédek jelenlétében Schirmbaummal enyelgett. A Mercedes-szel sem volt baj, a helyén volt. Hazaauto- zott. becsomagolt, megfürdött. Ezután a lakás fö áramkapcsolóit kattintottá le, majd néhány iratot vett magához. Végül egv melltűt keresett ki ékszeres dobozából. Ez egy hárompettyes katicabogarat ábrázolt. Láthatóan nagy gondot fordított a vörös és fehérarany kombinációjával készült melltű elhelyezésére. Amikor elkészült, lement kocsijához. .. Magyar földön öt kilométert sem utazott, amikor kocsiját két terepszinű katonai autó fogta körül. Jana hátradőlt a széken, leállította, a motort, cigarettát vett elő, rágyújtott. Akik a kocsiba néztek, csak egy vakítóan szép, pirosra gyűlt arcú leányt látták maguk előtt.. Gömöry egyre inkább rettegett. Az elhárítástól is, az ODESSZÁ-tól is félt. Tulajdonképpen magányos volt, mint minden áruló. Amikor pedig az újságbari megtalálta Schirmbaum rejtjelzett üzenetét, vagyis az apróhirdetést, a fejét tudta volna a falba verni, hogy azt a luftspriccet nem az egykori SS-legény vénájába döfte. Hiszen az lett volna a legegyszerűbb — gondolta — mert Schirmbaum érkezéséről rajta kívül senki nem tudott. Ha az első nap meghal, az ODESSZA gondoljon, amit akar, nem fenyegeti őt sem a lebukás sem az árulás következményének veszélye. A házvezetőnő elég furcsa szemmel tekintett az orvosra, amikor a távirat vétele után hazaindult. Éppen befőzés közben volt, nem hágyta tönkremenni dunsztosait; az orvos legnagyobb félelmére, niég két napig Siófokon tartózkodott. Ha Gömöry—Gem- ner arra gondolt, hogy az idős asszony éppen befőzés közben van, amikor Schirmbaum az orvos kulcsával a lakásba lép, — szinte vacogott félelmében. Irtózva vette tudomásul, hogy egyre többet gondol a halálra, egyre gyakrabban töpreng azon, hogyan és mikor buktatják le. Azután néhány nappal az ál-Wocheck elleni sikertelen merénylet után csengett a telefonja. — Nagykanizsáról keresik a doktor Urat — jött be a házvezetőnője. Gömöry Schirmbaum hangját ismerte fel a telefonban. — Kedves doktor úr... Talán emlékszik, két hónapja operálta az anyósomat vakbéllel. Nagyon szeretné, ha újra megvizsgálná őt. mert fájdalmai vannak. De talán megmondhatná a címet, ahol megtalálhatjuk Önt, hiszen privát betegként szeretnénk a szolgálatait igénybe venni. — Keressenek fel a Bonzó villában! . .A fehér Mercedes valósággal falta a kilométereket. Jana élvezte az utazást, a tájat, amely mintha gyermekkorát idézte volna. A lankák és a dombok szinte egymás kezét fogva sorakoztak a határtól és vállukon könnyedén viselték a betonút ezüstös szalagját. Néha feltámadt egy kis szél. ilyenkor a fák kényesen rázták meg levelüket és az utat követő árok zöld füve bársonyként ragyogott a fényben. A győri iparvidéket szem- villanásnyi idő alatt hagyta maga mögött, azután a bányaváros következett. Az úttest felett drótkötélpálya húrja feszült, a bányából a szenet légi úton szállították valahová. Azután a fehér Mercedes tovasuhant, újabb dombok, huppanok következtek, egy éles kanyar, majd a tábla: „BUDAPEST”. Lépésben haladt a város közepe felé, híven követte a forgalomirányító táblákat. amelyeken egy nemzetközileg használt szó: „Centrum” igazítja útba a turistákat. Jana persze nem érezte turistának magát, de minden szép iránt fogékony lelke nem tudott napirendre térni a magyar főváros meglepő, sajátos és egyéni varázsa felett. Néhány házzal az orvos otthona előtt állította meg a kocsiját. Kiszállt, gondosan lezárta az ajtókat, majd bement abba a házba, ahol Gömöry lakott. A házfelügyelőt kereste, és először cseh, majd német nyelven érdeklődött, hogy Gömöry doktor melyik kórházban dolgozik. Gömöry éppen operált. a főnővér a műtő előtt levő pádon hellyel kínálta Janát. Nehezen teltek a percek. Eközben az asszony újra felidézte magában a Gömöryről Bécsben látott fényképfelvételeket és a rendkívül pontos és mindenre kiterjedő szent élvleírás részleteit. Oszbe- hajló, magas és vállas férfit várt, rövid erőteljes ujjakban végződő kézzel, és kissé kacsázó járással. Tudta, Gömöry arcán egy rendkívül fontos ismertetőjelet fedez majd fel, a szemöldök níagassagában a homlokon három pontból álló sötét anyajegyet, vagy annak nyomát, vagyis az operáló kés hagyta forradást. A műtőből végre egy kerekes kocsit toltak ki, s azon egy halálsápadt asszony feküdt. Jana felállt, és az ablakmélyedésbe húzódott. Kisvártatva három orvos lépett ki, két fiatal és egy idősebb. Jana tudta már, hogy itt van az ő embere is. Megvárta, amíg az orvos a szobájába megy. lélegzetvételnyi pihenést is engedélyezett neki, csak ekkor kopogott. Gömöry doktor ingerülten tárta sárikig az ajtaját. — Mit akar kérem? — mordult Janára. Az asszony elővette legbá- josabh mosolyát és egy cigarettát nyújtott az orvos felé. Tüzet — mondta németül. Gömöry hátralépett és hívta Janát is. Az asszony becsukta az ajtót, majd ráfordította a kulcsot. (Folytatjuk)