Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-05 / 104. szám

Barna Tibor Ivényi Ödön: Béke Állott szívű béke történet olyan romantikus és érzelgős záradékú, alig merem elmesélni. Pedig szóról szóra igaz; aki elmondta egykor, saját életét mesélte: — Együtt nőttünk fel Annával a vidéki város egy kültelki házában, öreg, föld­szintes ház volt. Két család élt benne, a mienk és az Annáéké. Érthető, hogy a gye­rekek testvérként ősz. szeszoktak. Egy isko­lába jártunk Annával, játszottunk, tanulgat­tunk. szüléink úgy is tréfálkoztak: na, i>tt a kis vőlegény, a meny­asszony —, aszerint, melyikőnk volt for­dulatos a másiknál. — A gimnáziumot fc közösen jártuk, s akkor már csakugyan bimbózott a szerel­münk. Üde és tiszta vonzalom volt ez, nem akartunk semmit egy­mástól, csak a közel­iét boldogító melegét éreztük együttlétünk- ben. Pad alatt irtunk és küldtünk egymás­nak rejtjeles üzene­teket, — például egyetlen tömör ceru­zapontot, s ennek ér. telme aszerint válto­zott, milyen színű ce­ruza rajzolta. Feketé­vel: haragszom, pi­rossal: szeretlek. és a többi. Ma már nem emlékszem pontosan, de minden színnek megvolt a maga ér­telme, Csak mi. ket­ten tudtuk, meg per­sze a legbizalmasabb barátok, barátnők. — mert valakikkel meg kellett osztani a bol­dog titkot is. — En közepessel érettem. Anno. kitű­nőre sikerült. Egye­temre készüli, egé­szen reménytelen am­bícióval, mert Annát akkor már egyetlen egyetem sem vette fel. Zsidó volt, 1943-ban. E kettő mindent meg­magyaráz. En az elégségessel egy ma­gánbanknál kezdtem szokásos kistisztviselő életet, s azt tervez­tük, összeházasodunk. Anna is elhelyezkedik valahol, s talán majd a jövő utat enged az álmoknak a diploma felé. Ha nem, szeret­jük egymást így is, — Akkor már min­den gondolatban együvé tartoztunk. Nagy. barna tölgyfa- kapu volt a házun­kon, — ezt eddig el­feledtem említeni — erre a serdülő érze­lem idején apró szí­vet véstünk egy szép koraesten. Névbetű­ket karcoltunk a SZÍV be. Egy darabig olyan élénken virított a metszet, hogy za­vart. szegett fejjel jártunk el mellette. Később megszoktuk, színében is eggyé bar- nult a kapuval, de ott volt, s éreztük, hogy végleg egybezá­rultunk a szívben. — Negyvennégy ta­vaszán katonának hívtak. Szinte egyidő- ben azzal, ahogy a gettózások, a deportá­lások kezdődtek. Mi­kor bevonultam, An- náék még ott laktak, de mindennap vár­ták a rendelkezést. hogy menniük kell. Az alakulattal Ukraj­nában jártunk. To­vább nem is jutót, tunk, csak hátrál­tunk. visszakoztunk a Kárpátok felé. Anna irt, hogy búcsúzik. Minden széptől, ami hozzám köti. A leve­lei csak anyám ajta­ja elé tudta letenni a hajnali deportálásom Viszontlátásra, dráoa! — így fejezte be. Többet senkitől nem tudok róluk. — Hátráltunk a fronttal. Gondoltam, megszököm az alaku­lattól. de gyáva vol­tam a tettre. Végül Máramarosz-szigetnél bekerítették ezredün- ket. Irány vissza: a hadifogság. Két és fé' keserves esztendő után vergődtem ha­sa. A régi házból csa k szenes téglatörmelék maradt. Szerencsé-1’ családunk még a bombázás előtt falu­ra húzódott. Nálunk mindenki megmaradt. — És Annáék?... — kérdeztem végül közbe. — Az öreg kapu ál­lott mindenből. De valami repesz-, vagy géppisztoly-sorozat végigszaggatta. A ré­gi szívet is kitépte. Higgye el, akkor sír­tam először férfi- mádon. Hogy nekem ilyen szerencsétlenül sikerült a béke. Vietnami keltik versei Memento a háborúról POLGÁR ISTVÁN Egy t&m orgyilkoshoz LE ANH SUAN Találkozás Széflel birkáivá lépkedett az esőben a raj. a csupasz rizsföldek felelt dühöngött e vihar. Mennydörgés dorgált cikkező kis villám-kölyköket, s mi mentünk, mentünk szótlanul, álmodva tűzhelyet, duruzsold, jó meleget, s mellette pihenőt, - de tűzhely nem veit, s tűz se veit, s csak tűrtük az esőt Aztán elállt, s hirtelen reánkszakadt az éj, s az éjben könnyed lépteket hallottam akkor én. Szembejött velünk vidámon egy harsány kis csapat, s - mint röpke fénysugár - egy fürge lány szaladt Épp csak a hangját hallattam:- „Előre! Vár a harc! Gyorsabban I Rajta, küzdeni, ha veszni nem akarsz I" ­* is elnyelte a voksölét,- mint bennünket a csend - mi Deng-thap fefé tartottunk, ö meg keletre ment... Ahogy visszagondolok - a neved sem tudom. Rövid kabátban, puskával imntél ez úton, s messze vagy, mint a hajnaltól a késő alkonyat - fényt látok, fényt a távolban, vagy inkább arcadat? ... S újra hollem a hangod is:- „Élőről Vár a harci Gyorsabban! Rajta, küzdeni, ha veszni nem akarsz!'' VAN DAY Menetelés Három teljes éje, hegy folyton esek megyünk, megyünk, menetelünk. Mily jó, ha o zöld dzsungelben egy kicsit megpihenünk, s lábunknál futva kanyarog a selymes, gyíkfürge patak, s fenn a fiatal ágakon millió daloló zsenge rügy fakad. Banánvilágok fehér lepedőjét húzza magára a távoli domb, s lenn az ösvényen tavaszi szirmok, tavaszi illatok dallama zsong. Virágok1 Ha tudnátok, mily veszélyes és mily nehéz útra megyünk! - Várjatok ránk. és akkor nyitjátok mind, ha visszajövünk!.. ■ Krecsmáry László fordításai Egyedülálló váll alkotóénak voltak szemtanúi a televízió nézői a közeli napokban. A Memento című háborús do- kumentumfilmet láthatták. A második világháborúról már rengeteg film készült, ez a magyar vállalkozás azon­ban azért kiemelkedő, mert ilyen összefüggő dokumentá­ciót a második világháború történetéről eddig még sehol nem készítettek. A film alko­tói Lakatos Vince rendező, Vitéz Gábor író és Tóth Sán­dor alezredes katonai szakér­tő Berlin. Moszkva, Szófia, Bukarest. Prága és természe­tesen Budapest filmarchívu- maiban, négy évig kutatták a második világháború filmdo­kumentumait. Ennek során több mint egymillió méter filmet néztek át. és ebből született az a négyrészes. 12 ezer méter terjedelmű alko­tás. Az előttünk elvonuló film világosan feltárja az alkotók elképzeléseit és annak érté­két. A Mementó ugyanis nem a kronológia sorrendjében egy-egy eseményt kiemelve viszi végig a második világ­háború eseményeit, hanem megmutatja azok összefüggé­seit, egymásra hatását, érthe­tővé teszi a néző számára az egyes frontok alakulását. a nyugati fronttól a Szovjet­unióban folvó Honvédő Hó- barún át a Dól-Csendes-óceá- nl hadszíntérig. A néző előtt valóban egy világ háborúja bontakozik ki, olyan doku­mentumokból, amelyet maga a film megelevenít, de for­rásait és az alkotás körülmé­nyeit természetesen nem je­löli meg. Ezért érdemes elmondani, hogy a négy' éven át tartó felderítő munka során az al­kotóknak tulajdonképpen al­kalmuk volt megtekinteni a második világháború úgyszól­ván valamennyi jelentős hó- barús dokumentumfilm anya­gát. Az általuk felkeresett archívumokban ugyanis ez az anyag is megtalálható. Így nemcsak a szovjet, a német, cseh. román, bolgár doku­mentációt vizsgáltatták meg, hanem a francia, japán, an­gol és amerikai és sok más forrásból eredő dokumen­tumfilmeket is végignézhet­ték. így történt, hogy a film készítői a hatalmas anyagból a történelmi jelentőségű és többé-skevéebé már ismert részletek mellett olyan meg­döbbentő pillanatokat is ki­válogathattak, amelyeket magyar közönség soha nem látott, és egyrészük talán a világon még sehol nem került nyilván osságra­A néző megfigyelhette, és he visszaidézi a film részlete­it, utólag is megállapíthatja, hogy az összefüggéseket ma­gyarázó összekötő részektől eltekintve a film „az első vo­nalban” készült. A rendező törekvése mindenekelőtt azért érdekes és figyelemreméltó, mert dokumentumaival az el­ső vonalban, a frontvonalban áll. A döntő pillanatot hozza, az élet és halál pillanatait rögzítő csúcsot adja, a fasiz­mus ellen küzdő szövetsége­sek erőfeszítéseinek döntő mozzanatait. A dokumentum­filmből is jól kivehetően, a szövetséges hadseregek, a rendkívül nehéz háborús helyzetben, csak súlyos ku­darcok árán és energiáinak maximumát nyújtva tud las­san felülkerekedni, a győzel­met győzelemre halmozó fa­siszta Németország és szö­vetségesei fölött. A Memento című doku­mentumfilm összeállítása két évig tartott. A film mostani alkotói valósággal a történel­met tartották kezükben, amikor szemük előtt elvonult a több mint egymillió méter’ hosszú filmszalag. Ám a ka­merákat mégsem ők tartották, hanem a fiimoperatőrök és közülük is elsősorban azok, akik a háború szörnyűségeit nem a hátországban, hanem a front első vonalában örökí­tették meg az utókor számá­ra. Vállalkozásukat nem tük­rözheti beszédesebb bizonyí­tók, mint az. hogy mintegy kétezer filmoperatőr felvéte­leiből állt össze ez a doku­mentáció, s közülük ezer ma­ga is elesett a fronton. A képek ezt nem mondják el. de a történet fennmaradt, hogy olyan részletek is sze­repelnek a filmben, amelye­ket a kamerát tartó riporter már soha nem láthatott. A halálos találat után a geo még tovább forgott és most mintegy negyedszázaddal a történetek után ismét elvo­nul szemünk előtt: milyen volt az a háború. Éjfél fele jár már, perc még, $ reszketeg sápadt szellemek lomok rád ai Agynál, otthonodban rád vár egy halott sereg. Utad merre vedd? Utcasarkon itráisálj, míg hajnal hasad éles kakassiára, vagy öld meg megad, élni úgyse hagy ** az éjféli ára, '%

Next

/
Oldalképek
Tartalom