Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-21 / 93. szám
Egyedül. - Szabó Gáspár metszete <Szép oersek A költészet napja után el* tö az új paraszti életre, a só dolga az irodalom barátjának, hogy átolvassa a költészet napjára megjelent „Szép versek 1967.” című kötetet. A költészet rajongójának kell annak lenni, aki a kötetben szereplő 75 költőnek minden megjelent művét (több mint 500 1945 óta) ismerni akarja. Meg aztán pénzkérdés is évi 25—30 kötet verset megvenni, arra viszont jó ez a kötet* hogy tájékozódjunk és utána néhány írónak a művét — már amelyik megtetszik — megvegyük. Meg kell mondani, hogy új »»agy tehetséget nem találunk a kötetben. Az elhunyt Kassák Lajos búcsúztatására szánt versek, a nagy öregek: Illyés Gyula, Zelk Zoltán, Hidas Antal nemzeti költészetünk nagyjaihoz méltó versekkel1 örvendeztettek meg. A proletárdiktatúra kivívása után feltűnt tehetségek, Benjámin László. Csoóri Sándor, Nagy László, Juhász Ferenc, Simon István egymástól ugyan igen eltérő modorban, de szintén magas színvonalon mutatkoztak be. A második hullám az 1956 után kibontakozó Garai Gábor, Váci Mihály és Ladányi Mihály (villonias versével az utóbbi), a legélőbbek, érzelmileg és gondolatilag frissek, megragadok. A fiatalabbak is harminc éven felüliek. Közülük Baranyi Ferenc és Győré termelőszövetkezeti parasztság gondjaira, bajaira, eredményeire való reagálás sem. Csak mint nosztalgia jelent meg, a gyermekkor világaként, mintha a visszatérés, vagy legalábbis a hazalátogatás lehetetlen lenne. Formai szempontból az 1956 után kibontakozó korszerű tartalom és forma igényét és további kiteljesülését láthatjuk. A szabad vers az egyik —, a népköltészeti hagyományokhoz ragaszkodó forma a másik véglet. A franciás, verses próza, vagy prózavers ritkább, csak Illyés Gyulánál, Hidas Antalnál és Somlyó Györgynél találjuk meg. Egészében azt mondhatjuk, hogy kielégít bennünket ez a kötet, de a középpontban álló eszmei, ideológiai harcért, az új erkölcsért, a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért többet várunk költőinktől, már csak azért is, mert megmutatták eddig is, hogy népi demokráciánk nem egy szakaszában, 1948-ban és 1956—57-ben erre képesek voltak. A könyv kijavítása és nyomása hibátlan. Különösen kedves meglepetés és használható az oktatásban is a kötet elején 75 oldalon közölt hetvenöt költő fényképe. Fegyveres Zsigmond Híres földijeink Hét évtized a színpadon 1842—1931. Mennyi mindent kapcsol egybe emlékezetünkben ez a két évszám! Á reformkor végső harcait, a kossuthi Magyarországra következő Világos és Arad döbbenetét, a kiegyezés látszatnyugalmát, a milleneum ragyogását, az első világháború soknemzetiségű poklát, forradalmak viharzását, új fények felvillanását és a rájuk boruló sötétség újbóli kiúttalanságát. S mindezt egy színész élte át, akinek születésekor még csak öt esztendeje állt a nemzet színháza, és aki még megérte, hogy autón utazhasson legkedvesebb szerepelnek film felvételére. Egy színész, aki hetven évet töltött a világot jelentő deszkákon, egy színész, akit a legnagyobbak között tartunk számon: Szentgyörgyi István. Diósjenőn született 1842- ben, 136 esztendeje, és ha teljesül apjának, a falusi nótáriusnak akarata, ő belőle sem válik más, több, mint debreceni kollégiumi társaiból: megmarad valamely kisközség református lelkészének. De a zengő hang, a magabízó fellépés, a közönség előtti szereplés vágya más pályát is mutatott Szentgyörgyinek, a színészet ekhós szekérrel járt országútját, s ő rövid habozás után ezt választotta. Kell-e mondanunk, hogy e döntése a szülök rosszallásával találkozott. Olyannyira, hogy a di- ósjenői nótárius sohasemtudta megbocsátani, még az országos hírű Szentgyörgyi Istvánnak sem, a hajdani tizenkilenc éves Pista elhatározását, amellyel mindörökre hátat fordított a szülői terveknek, a lelkészségnek. Szentgyörgyi István a gyermekévek Diósjenője után Kolozsvárott talált második otthonra. Ö ezt az ott működő Nemzeti Színházhoz való rendíthetetlen hűséggel hálálta meg a városnak és játékszínének: 61 évet töltött Kolozsvár színpadán. Ennek az örökös szerződésnek csak a halál vetett véget. A színész azonban szerepeiben él s viszont: a szerepek lajstroma vall legjobban alakítójuk életéről, művészi alakjáról, kiváltképp a XIX. század színpadain, ahol kialakult szerepkörök várták a színészeket: hősszerelmes, apaszerepek alakítója, cselszövő, népszínművek énekes színésze. Természetesen Szentgyörgyi István sem térhetett ki az alól, hogy alkatától távoleső, vagy éppen értéktelen szerepeket játsszon el, ha a színház érdeke úgy kívánta. De vegyük magunk elé szerepeinek hosszú-hosszú listáját és látni fogjuk, hogyan tori át a határozott, egyszeri tehetség a lehetőségek szűkreezabott körét. Művészi teljesítményt statisztikai adatokkal jellemezni csak akkor hasznos, ha meghökkentően újat, érdekeset mondhatunk velük. Ezúttal érdemes. A számok lenyűgöznek és példátlanná emelik Szentgyörgyi István életpályáját: „Mindig az volt a kedves szerepem, amit játszottam, mert avval foglalkoztam, avval bíbelődtem. Hatvankét évi színipályámon keresztül (a feljegyzés 1923-ban készült) 1034 különböző színműben működtem, 1216 különböző szerepet játszottam bennük. Én mindegyiket szerettem. írójuk után második alkotójuk voltam. Hogy aztán melyik simult egyéniségemhez. felfogásomhoz, tehetségemhez, az más kérdés.” Nézegetjük a ma is élő és azóta már elfeledett színdarabokat, szerepeket, a világ- irodalom klasszikusai fognak itt láthatatlanul kezet. Shakespeare Julius Caesar ja, Falstaffja, Kentje, Shylockja és Jágója mellé Moliére Har- pagonja és Tartuffje társul, Goethe Mephistója Madách Luciferjével találkozott Szentgyörgyi István művészetében. A XIX. század drámaköltőinek sorában Schillert, Victor Hugót láthatjuk, hogy Hauptmann Henschel fuvarosa és Gorkij már a XX. századot jelezze. A magyar szerzők sora pedig olyan gazdag, hogy bízvást nevezhetjük futó dráma történetnek: Katona József, Szigligeti Ede, Csiky Gergely, Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond neve bukkan gyors egymásutánban elénk. Szándékosan nem szóltunk még Szentgyörgyi István legkiválóbb alakításáról, a parasztszerepekről. A panaszt hozo és panaszában a nagyúr mellé magasodó Tiborc szavait még 88 éves korában is fiatalos lelkesedéssel és alázattal mondotta el: ö cifra és márványos , házakat Építtet; és md — csaknem megfagyunk Kunyhónk sövényialai közt. •. Élete tán legnagyobb sérelmének is azt tartotta az idős művész, hogy az egyik pesti vendégrendező — neve azóta feledésbe merült már — avatatlan kézzel a modernség ürügyén nyolc sorral meg akarta kurtítani Tiborc híres panaszát. Katona halhatatlan parasztja mellett pedig ott sorakoznak a népszínművek figurái, megannyi remekbe formált, szívhez szóló Saentgyörgyialakítás. Ma már sokan mosolyognak a műfajon, — népszínmű! — de nem szabad elfelejtenünk, hogy — ha ünneplőbe bújtatottan, énekelve, táncolva is — de mégis a magyar falu világát emelte színpadra, típusokat formált és szerepeket adott Blaha Lujzának, Jászai Marinak, Tóth Józsefnek, hogy csak a legnagyobbakat említsük Szentgyörgyi István kortársai közül. A mai krónikás áldhatja szerencséjét, hogy a művész nemcsak a szó akkor még rögzíthetetlen varázsával hatott, hanem írásban is megörökítette szerepformálását. És e ponton bukkan elénk ismét a szülőföld, a nógrádi táj, amely — mint alább láthatjuk — egy életre szóló indítást adott Kolozsvárra szakadt fiának. „Nem mondok nagyot, mikor azt mondom, hogy kerek szép Magyarországon nincs olyan falu, mint az én szülőföldem, Diós-Jenő... Az én kis falum egy kifogyhatatlan tárház a jó színpadi alakokban. .. mind ott lakott és lakik, még az én kedves Zsiga cigányom is egész pereputy- tyával, ki nem más, mint Ádus, az éri falum volt öreg cigánya. Elszakadtam hazulról. Iskolába adtak. Onnan a színi pályára léptem. Megismertem Szigligeti müvét, a Cigányt. Nini! Hisz ez a mi cigányunk, Ádus! Honnan ismerte ezt Szigligeti?.. Nem is a színpadon érzem én magamat, mikor Zsigát játszom, Diósjenőn vagyok a falu végen. Ott díszeleghet nekem akármilyen színpadi díszlet, nem látok én mást, mint azt a faluvégi kunyhót, melyben az öreg Ádust láttam és hallottam, kinek emlékét szerepemben holtomig őrzöm.” E megkapó vallomás egyben perdöntő dokumentum is: Szentgyörgyi István minden alakítása lépcsőfok a kezdetben ösztönösen, később tudatosan vallott realista típus- ábrázolás felé. Sok zajos vagy bensőségesebb sikere közül most csak egyet idézünk: az 1880-as bécsi vendégjátékot, amikor kiderült, hogy Szentgyörgyi István művészetét nem a hazai pályatársakkal való egybevetés becsülteti magasra, hanem sikerrel állná meg helyet bármely világváros színpadán. Sonnenthal, Lewinsky, Thi- mig — idősebb színházkedvelő olvasóinknak ezek a nevek bizonyára sokat mondanak. A bécsi színpadok ünnepelt színészei voltak ők. világot járó, hírnevüket féltékenyen őrző művészek, a szó teljes értelmében vett, igazi sztárok. A Cigány című Szigligetinépszínmű előadása után azonban mindnyájan a Burg- theater színpadára siettek. meghátrálásé az idő kérlelhe- tetlensége előtt. Ennek a kivételes művésznek azonban kivételes fizikai adottságokat is juttatott a természet. Túl a hetedik évtized küszöbén os az 50 éves színészi jubileumon igazgatója felkérésére új birodalom meghódítása várt rá: Jamovics Jenő kolozsvári filmstúdiójában legsikeresebb szerepeit vették celluio- idszalagra. Így került filmre a klasszikus Tiborc és a népszínművek figurái, meg Bródy Sándor gazdagparasztja, öreg Nagy István, olyan partnerek társaságában, mint Jászai Mari, Berky Lili és a később világhírre tört Várkonyi Mihály. Ezekre a filmekre így emlékeztet Szentimrei Jenő, a művész életének legjobb ismerője. erdélyi monográfu- sa: „Némafilm volt valamennyi. Köztük különösen a Vén bakancsosban helyenként a színpadi ábrázolást felülmúló értékű alakítást sikerült nyújtania Szentgyörgyinek, mert mozgása gazdag változatosságát, érzelmeinek ezer árnyalatát tükröző arcjátékát ebben az alakításban mutathatta be legelőnyösebben. Ha valamelyik filmmúzeum ezt az egyetlen filmjét megőrizte volna, a klasszikus realista filmjátszást ma erről a filmről lehetne tanítani az iskolában.” Nos, a budapesti Filmtudományi Intézetben kérdésünkre elmondották, hogy a Kolozsvárott akkortájt tucatszám készült filmek közül — szerencsés véletlen folytán — ez az egy maradt fenn archívumuk őrizetében. A kópia ép, ma is élvezhető, vetíthető, bár természetesen a hang varázsa nélkül. A javaslat kézenfekvő: minden szónál többet mond maga a technika jóvoltából adódott lehetőség. Érdemes lenne mihamarabD megidézni Szentgyörgyi István élőnek megőrzött alakítását! Aminthogy a szülőföld azzal is tiszteleghetne nagy művészfiának emléke előtt, hegy Diósjenőn márványtáblára írja nevét. Méltán hozzuk javaslatba azt is, hogy szülőfalujában a Szin- háztudományi Intézet már megnyert segítségével, létesítsenek egy Szentgyörgyi emlékszobát. Ami leginkább illenék nevéhez: találkozzanak a megye amatőr színjátszói időnként az ő emléke jegyében. És ha egyszer saját színházunk lenne, annak a homlokára is az ő nevét írhatnánk. Fiatal korában, mint láttuk zsebből való ebéd és alacsony gázsi volt pályakezdésének két ismertető jegye, s 89 évesein ismét a napról napra küszködés réme fenyegette a kor rossz gazdasági viszonyai között. Minden idők egyik legnagyobb Tibor- ca, színháztörténetünk halhatatlan jelese szállt vele sírba 1931-ben, amikor még tervei voltak, játszani, dolgozni, használni akart. Koporsóját, melyet a szeretet melegítő árama emelt még egyszer magasra, Tiborc kopott szűre fedte. Imre valamivel halványabb, mint ahogy megszoktuk tőlük Témáját tekintve gazdag ez a kötet. A hétköznapi örökemberi témáktól kezdve, mint az öregedés, halálfélelem, az anyaság, a szerelem, a politikai témákig: a szocializmus féltése, előrehaladásának követelése, a mai fiatalok jelene és jövője (Garai, Váci); Arany János, Kodály Zoltán, Che Gevarra haláláról való emlékezés, a vietnami néppel való szolidaritás (Hidas, Veöres), valóban lényeges kérdésekre reagálnak, s bennünket, olvasókat is megragadnak. Mi az, amit e téren hiányolni lehet? Nem találunk a Nagy Október 50 éves évfordulójára. a Szovjetunióval való kapcsolatunkra egy verset sem. (Garai 900 napja, a második világháborús Leningrád- ra vonatkozik.) Nem kiclégiPataki József: Üt mentén .. feljöttek a színpadra, s Az erdélyi magyar kultu- Lewinsky ünnepélyes szavak- raUs élet azóta is híven megbán nyilvánította a jelenlé- őrizte és ápolja emlékét. A vők nevében köszönetét az marosvásárhelyi Színművé- élvezetért, amiben részesitém saeti Intézet homlokán az 6 őket. s mindnyájok nevében neve ra§>'°g, és az ő realis- karjaiba zárt, s mint kollégát, h* emberábrázolásának szel- össze-vissza csókolt.” — em- lemében indulnak útjukra lékezik vissza Szentgyörgyi innen ma is az új színész- István később a bécsi siker- nemzedékek. Fentebb má" re, amely azonban fel sem említettük Szentimrei Jenő vetette benne a kérdést: mer- kitűnő monográfiáját (Szentre tovább? A világhír, kül- györgyi István élete és műföldi színpadok felé, vagy ha- vészete), mely Bukarestben zatérni, családjához, majdani jelent meg, mint a magyar- örökös tagságához, amelyet román könyvkiadási egyez- 1906-ban kapott meg első- mény egyik méltó eredménye, ként a színház művészei kő- A Szentgyörgyi-kultusz ápo- zül. lása terén azonban — ehhez Az első világháború kitörő- kétség aligha férhet a sének évében Szentgyörgyi szülőföldnek kell kimondania István már 72 esztendős volt. a ■ döntő szót! A színészek életében ez a kor Herényi Ferenc a csendes visszavonulásé, a Kovács János NÖGRAD — 1968. április 21., vasárnap 9
