Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-07 / 56. szám

„A diák — fáklya” Egy esztendeje, a megye el­ső diákparlamentjén, még ar­ról szólt Karczagi Ottó, vita­indító referátumában, hogy a diákok, de sokszor bizony még az iskolai KISZ-végrehajtó bizottság tagjai is a „nevelés tárgyának” érzik magukat, nem vonják be őket ügyeik intézésébe, nélkülük döntenek, és gyakran csak a végrehaj­tandó feladatot kapják...” A társadalomnak és önmagunk­nak hasznos jó tulajdonságok pedig csak úgy alakulhatnak ki bennünk, ha lehetőséget ka­punk az iskolában az öntevé­keny, alkotó, kezdeményező­készség, a társadalmi, köz­életi tevékenység gyakorlá­sára is.” Vasárnap, ünneplős diák­küldöttek töltötték meg a sal­gótarjáni új gimnázium aulá­ját, s bármennyire is szűkebb iskolai gondokról szóltak a di­ákparlamenten — a- tavaly még hiányolt közéleti tevé­kenységet gyakorolták. A di­ákparlament meghívott ven­dégei, a város politikai, tár­sadalmi, kulturális életének első számú vezetői, ezúttal az utolsó sorokban foglaltak he­lyet. Az elnökség tagjai ta­nulók voltak: Morvái Judit, Bereute Tibor, Majláth Tibor, Hlaveczka Edit, Orosz Mihály és Földi Mária. Első. máso­dik, harmadik osztályos gim­nazisták. Miről volt szó a parlamen­ten ? Elsősorban diákgondok­ról, s talán túlságosan is ke­vés szó esett a diákörömök­ről, az eredményekről, ame­lyek azért nem hiányoznak a „nevesincs’ gimnázium életé­ből sem. Orosz Mihály, az is­kolai KISZ-bizottság titkára vitaindítójában foglalkozott az intézet névtelenségével is: — Másfél éve áll. működik eredményesen iskolánk, és a mai napig sem sikerült ne­vet adni neki. Meghirdettünk egy pályázatot: adjunk nevet mi, a mi iskolánknak... A tanulók közül egyetlen egy jelentkezett... Közömbösség... Erről Kottái Éva pártössze­kötő tanárnővel beszélgettem a szünetben: — Mi is sokat töprengtünk, mi lehet az oka a közönynek... A pályázat élég szűk területet jelölt meg. A névadó kiválasztása két szempont szerint történhetett volna: a hős, vagy nevezetes ember megyei legyen és köz­ismerten kapcsolódjon a mun­kásmozgalomhoz ... Szűk terület? A szomszéd utcát Lovász Józsefről nevez­ték el. Egyik közeli kisközség­ben a hős partizán, Bandúr Árpád kapott utcát — a he­lyi pajtások kezdeményezésé­re ... Azután sorra következtek' az általánosabb érvényű fel­szólalások: akadozik, nem tud talpraállni áz iskolai Ifjú Gárda (Szabó Ferenc, a KISZ városi bizottságának munka­társa elismerte: eddig nem fordítottak elég gondot a gár­disták szervezésére, képzésé­re), az iskolai KISZ-munkát csak néhányan végzik lelki­ismeretesen (a tavalyi diák­parlament kereken kimondta: sokan számításból lépnek az iskolai KISZ-szervezetekbe). ,,nincs tiszta képünk arról, miként tanulhatunk tovább, hol helyezkedhetünk el az érettségi után — panaszolták a negyedikesek. A legnagyobb felkiáltójel kétségtelenül (és persze jo­gosan is), az iskolai KISZ- klubot követelő mondatok után került. Az intézet zsú­foltsága arra kényszerítette az Iskolavezetést, hogy tanterem­mé nyilvánítsa a klubot. A kérdés így vetődött fel a parlamenten — „mi a fonto­sabb, a klub létezése, vagy az iskola kapuján kopogtató, ta­nulni vágyó fiatalok bebocsá­tása?!” — Jövőre — mond­ta az igazgató — még több osztályra lesz szükség, na­gyobb lesz a tanulólétszám, mégis... Bármilyen furcsán hangzik is, így válik lehetővé, hogy a KISZ-klub felszaba­duljon. Áttérünk a kabinet­rendszerű oktatásra. Súlyos gond diáknak, ne­velőnek. szülőnek a pályavá­lasztás Érzik ezt a negye­dikesek. de a riadalom — mi lesz velünk, ha innen ki­kerülünk? — ott bújkál az elsősök szemében is. — Érde­mes-e tanulni, mit érdemes tanulni? — kérdezték a fia­talok. — Tanácsot, tájékozta­tást, irányítást kérünk... Sok pályáról, szakmáról nem is tudunk... — A munkahely kiválasztá­sa ma már elsősorban ver­seny kérdése — figyelmezte­tett válaszában Kmetty Fe­renc, a megyei tanács művelő­désügyi osztályának helyet­tes vezetője. — Érdemes tanulni, min­den művelt emberre szükség van társadalmunkban — mondta a fiataloknak Szalai Gáspár, a városi pártbizott­ság első titkára. — Hogy mennyire érdemes, arra ép­pen a társadalom teljes szé­lességében kibontakozó ver­seny adja a megfelelő vá­laszt A megyei diákparlamentre, ahol a tanulóifjúságot érdek­lő kérdések nagyobb súllyal, szélesebb körű „odafigyelést” igényelve kerülnek szóba — nyolc küldöttet választottak a gimnázium diákjai. Gyakran talán soknak, fe­leslegesnek tűnnek azok a „felnőttes” formák, amelyek úttörőink kiszeseink, diák és munkásfiataljaink tanácsko­zásait, sőt, mert ilyen is van, értekezleteit foglalják keret­be. Mégis, most már jó néhány ifjúsági megyei parlament kedvező tapasztalataiból ítél­ve mondhatjuk: az ifjúság kö­rében is megfelelők lehetnek a parlamentáris formák, ha lényeges a tartalom, amelyet körülfognak. „A diák nem bögre, amit meg kell tölteni. A diák — fáklya, amelyet fel kell lob­bantam ...” A jó pedagógus vélekedik így. Azért a jó, mert fellobbantani mindig ne­hezebb, mint ismeretekkel el­halmozni, azután szigorúan számonkémi. A diák fáklya, és a jó pedagógus sem „csupán” tanár. Nevelő, idősebb társ is, aki embernek (nem üres bög­rének) tekinti a tanulót. Az Idézet, a neves szovjet szakembertől vett mondás, el­hangzott az új gimnázium di­ákparlamentjén is. Fábulya András igazgató mondta a mikrofonba. Mondott mást is. — Ügy érzem most magam, mint fiatal, gyakorló tanár koromban — szólt az iskola tapasztalt, őszülő hajú veze­tője, amikor a fiatalok kon­zultáció-, kérdéseire válaszol­va a diákplénum elé állt. Pataki László — A termelési tervvel tu­lajdonképpen elkészültünk — újságolja az 1200 holdas mo- horai termelőszövetkezet fő- agronómusa, Nagy Mihály. — A pénzügyi rész van még hát­ra, és aztán jöhet a tervtár­gyaló közgyűlés... Nincs benne semmi izga­lom, ahogy mondja. Mohorán már nem kell tartani a köz­gyűlésektől, az elégedetlen ta­gok háborgásától. A közösség ha lassan is, mind feljebb hág azon a lépcsőn, amely a tel­jes gazdasági megerősödéshez vezet. Tavaly 31 forintot ért egy munkaegység, de azt mondják, ha tízórás munka­nappal számolták volna el a tagokat, sokkal kedvezőbb lenne a kép. Mert akkor a na­pi kereset 57—60 forint kö­rül állapodott volna meg. S ez a mostani terv is gondosan, nagy körültekintéssel készült; csak feljebb haladhatnak ama bizonyos lépcsőn. Mindenliől többet — Kialakult szokás már ná­lunk, hogy 260 holdon ke­nyérgabonát termelünk — mondja a főagronómus. — Egyrészt azért, mert szükség van rá, másrészt, nekünk is megéri. Tavaly majdnem 17 és fél mázsa volt az átlagter­més. Ebben már utolértük a szomszédban gazdálkodó Ma- gyarnándori Állami Gazdasá­got. — Mosolyogva jegyzi meg: bárcsak egyéb területen is lenne ilyen viszonyítási alapunk... Jön az elnök, Glözik Pál. Ne várjuk meg a kárt Kátyú bőven található Salgötar- j járiban, a Rákóczi út alsó szaka­szától egészen a Karancs utcáig, jj A tősgyökeres tarjániak már J megszokták, hogy ez így van. < mert hol az egyik, hoi a másik utcában dolgoznak a vizesek, a postások, vagy a villanyszerelők. Munkájukat mindig árokásás elő­zi meg. Amikor végeznek, betur­kálják a gödröt, aztán visszarakják a macskakövet, s megy mindén, mintha mi sem történt volna. Az­zal már alig törődik valaki, hogy a frissen betömött árok fölött megmozdul a föld, s hatalmas kátyú keletkezik. A Május 1. utca, a Fürdő utca és a Karancs utca kereszteződé­sében naponta több száz autó­busz, nehéz teherautó, még több személygépkocsi közlekedik. A vá­ros egyik kapuja a Karancs utca. Az a gépjárművezető, aki is­merős, ezen a szakaszon szinte leáll a járművével. Az idegen vi­szont szinte átrepül az út má­sik oldalára, akkorát dob rajta az a kátyú, amelynek mélysége legalább fél méter. A mentő is szirénázva fut ki a Fürdő utcá­ból. de ezen a környéken érté­kes másodperceket veszít. Csatornát fektettek le ezen a szakaszon, attól a gödör. Igaz, még nem történt baleset, kisebb, vagy nagyobb törés, de bekövetkezhet minden percben. Fs ha inár ed­dig nem tudták elhárítani a bal­eseti forrást, a nagyobb kárt, a megelőzés érdekében legalább jelzőtáblát helyezzenek el a kri­tikus környéken. —So— Segffséis a háitáli gazdaságai™!* Segíti a háztáji gazdaságok baromfitenyésztését a szécsé- nyi fogyasztási szövetkezet. Mintegy harmincötezer napos­csibére, 12 ezer naposkacsára, hatezer naposlibára és fél­ezer napospulykóra kötött szerződést a mátraverebélyi és a balassagyarmati keltető üzemekkel. A szárnyasok nagy részét a környék háztáji gaz­daságaiba szállítják. Ezenkívül áprilisban mintegy 130 ezer tenyésztojást vásárol a szö­vetkezet. Ugyanis korábban két keltetőgépet vettek, S másfél—két hónap múlva üzembe helyezik ezeket is. Természetesen ezzel is az a cél, hogy tovább javítsák a baromfitenyésztést és hizlalást a háztáji, valamint az egyéni gazdaságokban. Nem lehet teáséit Ja»* élt motion,.. fleg-venné-e, amit gyári ? Kezdetben döcögött a válasz Balassagyarmaton, a Finomkö- töttáru-gyárban. Az első pil­lanatban törték a fejüket az asszonyok, lányok, mit mond­janak erre a kérdésre: miből érzik az új mechanizmus szel­lemét, van-e változás a régeb­bi időszak és a mostani köve­telmények között. Tóth Magdolna KISZ-fiatal, a szocialista címért küzdő Zrínyi Ilona brigád vezetője azok közé tartozik, akik első­nek tanulták itt a szakmát és kapták meg a segédlevelet, így kezdi: — Az év elején éreztük, hogy valami nincs rendben, lassan jött az anyag a sza­bászoktól, alacsonyabbak let­tek a teljesítmények. Megtud­tuk: a kereskedelem, ahogy mondani szoktuk: mindenben hibát talált. Nem úgy mint régen. Akkor egy kis hiba még elcsúszott. Most nem. Nem volt mit tennünk, szalag­gyűlést hívtunk össze, s el­határoztuk: ezentúl csak jó minőséget adunk. Érdekünk, mert, ha nem értékelik le ter­mékeinket, több pénzt kapunk érte. Elhatározásunk óta nem is kaptunk vissza árut javí­tásra. — És aki megfeledkezik magáról, azzal mi történik? — Magára vessen. Ha keres­ni akar, jól kell dolgoznia mindenkinek. Egy dolgot az elmúlt időből jól megtanul­tunk: Ha az üzletben ragasz­kodunk a jó áruhoz, akkor mi, milyen alapon gyártunk rosz- szat? Ennek a megértetése persze nem megy máról-holnapra, de a két kényszerű „szabad szombat” erőiteljesen figyel­meztette a dolgozókat: a piac­cal nem lehet kukoricázni. — Valóban két „szabad szombat” délután, rendelés- hiány miatt nem dolgoztunk. A kiesést a következő hét többi napján pótoltuk. Anya­giakban nekem ez nem oko­zott gondot, pedig a forintnak ezer a helye. Szüleim idősek, édesanyám beteg, nemrég épí­tettünk egy házat, bútor is jó lenne, aztán segíteni kellene a nemrég férjhezment nővé­remnek is. Kissé meglepődött Jusztin Istvánná, amikor tőle is meg­kérdeztem: miből érzi, hogy új szelek fújdogálnak gazdasá­gi életünkben? — Egy-egy hétig kevesebb volt a munka, mint azelőtt. Vezetőink mondták is: a ke­reskedelem igen magas mér­cét szab a minőségnél. Ahogy javult a termékek minősége, úgy növekedett a rendelés, lendültünk bele a régi kerék­vágásba. Nem, szó sincs róla, a keresetben nem éreztem meg a kiesést. Egy azonban biztos: azóta jobban ügyelünk a minőségre, mert tudjuk: másképp nem vagyunk képe­sek eladni termékeinket. — Megvenné-e, amit gyárta­nak? — Ha szükségem lenne rá, igen. — Akor is, ha nem itt dol­gozna? — Igen. — Ismerősei, barátai is így vélekednek? — Eddig még egyik sem mondott rosszat, sőt többtől hallottam: elégedettek a ban- loningek minőségével és for­máival. — Tartós, strapabíró, köny- nyen tisztítható, tetszetős. Férjemnek is van egy, ve­szünk hozzá még egyet. Ne­kem is jő, mert nem kell so­kat vasalni. Előnye, hogy ta­vasszal, ősszel nem kell hoz­zá nyakkendő, nyáron viszont nem jó, mert nagyon meleg — folytatja az előbbi gondo­latot Tóth Istvánná, kétgyer­mekes édesanya, aki a jelen­legi vállalat elődjénél, a Kéz­műipari Vállalatnál is dolgo­zott. Régen, ha a tervelőírást telje­sítettük, nem volt több gon­dunk — folytatja Tóthné- Nem tartozott ránk, nem törődtünk azzal, vásárolják-e, vagy sem a termékeinket. A bérünket mindenképpen megkaptuk. Most meg, ha nem jő az áru, visszaküldik. Lehet, hogy ár­engedménnyel sem tudjuk ér­tékesíteni. Ha meg akarunk élni, már pedig azért dolgo­zunk, akkor a megnövekedett minőségi követelmények tel­jesítése elől nem lehet kitér­ni. — Ön kapott már vissza ru­hát? — Soha! Inkább kevesebbet teljesítek, de addig nem adom ki « kezemből amíg nyugod­tan ki nem mondhatom: me­het. Legalábbis én így vagyok ezzel. Lehet, hogy másnak ellenkező a véleménye. — Mondták nekem, amikor idejöttem, nem kell annyit bí­belődni a ruhákkal. Dobja, vágja, ahogy jön, úgyis átve­szik. Nem hallgattam rájuk. Azt gondoltam: jöttök ti még az én utcámba. Elérkezett en­nek az ideje. Ma már csak szép árut vesz át a kereske­delem. — Megszokta? — Nincs mit megszoknom. Nyolc évig exportra dolgoz-, tam a Szarvasi Háziipari Szövetkezetnél. Szép és igé­nyes munkát követeltek. Egy­két milliméter eltérés ese­tén is visszaadták. Hiába az igények nőnek, nem lehet úgy dolgozni, mint régen. Az év elején volt egy kis zökkenő. A kényszerű „szabad szombat” nekem 100 forint mínuszt je­lentett, de most már van elég munka, pótolhatom a kiesést. Nem nehéz, amit csinálok, csupán egv kis figyelem kell hozzá. Zúgolódni a kényszerű „szabad szombat” miatt? Ezt senkinél sem tapasztaltam. — öntől is érdeklődöm: szí­vesen vásárolná az itt gyár­tott holmikat? — Megvallom őszintén ed­dig nem. most már igen. Olyan ízléses, szép fazonú gyermekruhákat gyártunk, hogy akinek pénze van szí­vesen megvásárolja. Ha állan­dó piacot akarunk szerezni, akkor új formákkal, megoldá­sokkal kell kísérletezni, vá­laszol — miközben keze alatt ügyesen siklik az anyag. W A kérdés valóban szokatlan volt, ezért ahányan voltak, annyiféleképpen közelítették meg, közölték gondolataikat, véleményüket a dolgozók, amelyből egységesen kivilág­lik: értik, tapasztalják a va­lóságot; az új mechanizmus­ban nem lehet tessék-lássék munkát végezni. Ven esz Károly Feljebb a Kint járt a majorban, s a csípős szél vörösre marta a képét. Alig melegszik meg, máris sorolja a főagronómus- sal együtt, hogyan serkentik hasonló termésre az idén a Bezosztáját. Mert az ősszel már nem vetettek más magot. Három mázsa alapműtrágyát kapott minden hold. Most egy mázsával fejtrágyázzák a kalászosokat, — Nem rosszak a vetése­ink. A tizenöt mázsa alatt aligha egyeznék meg bárkivel — fogadkozik Nagy Mihály. Az elnök csendes mosollyal szemléli a fiatal főagronómus hevületét. Magában igazat ad neki, mert amikor megszólal, már az őszi árpáról beszél, meg a kukoricáról, amely az abraktakarmány-alapot jelenti a közösben. Azt megintcsek a főagronómus meséli: a kuko­ricával a vegyszerezés mel­lett. érdekes műtrágyázási kí­sérletet végeznek. A műszaki vezető Előszálláson volt, s ott leste el a kukorica sormfltrá- gyázását. Most azzal foglala­toskodnak, hosy mire elérke­zik a vetés ideje, átalakítsák a vetögépet. Mert ez a módszer 2—3 év leforgása alatt húsz mázsás termést hozhat. Majd a pénzes növény elír e terelődik a szó Az elnök az uborkát dicséri. — Tavaly húsz hold volt belőle, és félmilliós bevételt hozott. Most harminc holdat terveztünk. Megmarad a do­hány, meg a cukorrépa. Igaz, a répa tavaly csak 165 má­zsát termett a nagy száraz­ság miatt... Azelőtt 230—250 mázsás répatermésünk volt... Nem várnak csodát Reálisan vetettek számot az állattenyésztéssel is. A szarvas- marha- és juhtenyésztésre építenek. Nagy Mihály azon­ban nem vár semmiféle cso­dát ettől az esztendőtől. — Nálunk csak 1969—70- ben lesz valóban minőségi változás az állattenyésztés­ben. .. Akkor már nem lesz­nek férőhely-gondjaink. Most májusban elkészül az új szarvasmarha-istálló. Lehető­ség nyílik az állomány össze­vonására. S még valamit: az idén elkezdtük a tbc-mentesí- tésí. Ez bizonyos nehézsé­geket okoz. A tejhozamot 2100—2200 literre terveztük. Többre nemigen mehetünk, legalábbis az idén... Figyelmesen hallgatja Gin­zik Pál az okos beszédet. Nem szakítja félbe, csak akkor szól, amikor magától akad meg a szavak fonala. Azt mondja: — Hizlalni azért csak fo­gunk. .. Harmincnyolcra kö­töttünk eddig szerződést. Nem ment az rosszul tavaly sem. Ötven körül szállítottak el tő­lünk, és harmincöt jószág exportra ment... A juhászaiban ugyancsak lényeges változásokra van szükség'. A kistestű, gyenge kondíciójú állatok aránylag kevés gyapjút adnak. — Eddig jóformán a rét és legelő nevelte a birkát — magyarázza a főagronómus. — Sok van ebből is, abból is... Mégsem jutunk előbbre... Vizenyősek, elhanyagoltak. Nem tudja ezt a füvet hasz­nosítani a birka sem... Kétszáz holdon mintalege­lőt létesítettek Mohorán. Kü­lönböző műtrágyázási eljárá­sokkal kísérleteznek. A bő­séges fűtermés, kiváltképpen ha jó minőségű is. sok állatot eltarthat. S a szövetkezetben az állattenyésztés erőteljesebb fejlesztése a cél. Megfelelő arányokat teremtenek ily mó­don a növénytermesztés és az állattenyésztés jövedelme kö­zött. Uj távok ’önnek A jövedelem- Tavaly már nem volt rossz a szövetkezet­ben. A tagok, az alkalmazot­tak egyformán igyekeznek most is, hogy ne legyen ke­vesebb pénz kevesebb ter­mény a tavalyinál. — A jövedelemelosztás meg­lehetősen tarka képet mutat nálunk — jegyzi meg az el­nök. — A kapásokat részért művelik az asszonyok. Egy hold kukoricát, fél hold bur­gonyát vállaltak általában... Jó gyakorlatot valósítottak meg Mohorán, amikor a vál­lalásokkal egyidőben azt is tudomásukra hozták az asszo­nyoknak, a burgonyában, ku­koricában, vagy éppen a do­hányban eltöltött idő hány tízórás munkanapot jelent. — Nagyon kell igyekezniük az asszonyoknak, hogy meg­dolgozzák a száz munkanapot — így a főagronómus. Később még hozzáteszi. — A dohá­nyosoknál nem lesz baj. Ha­nem egyéb területen nagyon jól keli szerveznünk a mun­kát, hogy minden asszony' dolgozhasson, aki csak akar. A traktorosoknál, az ál­lattenyésztőknél van munka_ bőven. Csak ember legyen, aki vállalia az állatgondozást. Pedig a fizetés nem mondha­tó éppen rossznak. Tavaly 1800—1900 forint körül keres­tek átlagosan. S mert nincs elegendő gondozó, a szabad napokat sem tudják biztosíta­ni azoknak, akik minden nap­jukat a majorban töltik. De úgy látszik szívesen dolgoz­nak ígv is. Két állattenyésztő, aki eddig alkalmazottja volt a szövetkezetnek, úgy határo­zott. belép rendes tagnak. Most a tervtárgyaló közgyű­lésen kérik majd felvételüket. Vincze Istvánná MÓGRAD — 1968. március 7., csütörtök 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom