Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

2 NŐGRÄÖ 1968. január 3.. szerda Az amerikai kormánykörök megszegték saját szavukat A vietnami távirati iroda közli, hogy a bejelentett újévi tűzszünet ellenére amerikai repülőgépek december 31-én és január 1-én több ízben megsértették a Vietnami De­mokratikus Köztársaság légi terét és bombatámadásokat intéztek a sűrűn lakott Thanh Hoa és Ha Nam tartomá­nyok ellen. A VDK légelhárító egységei egy amerikai gé­pet megsemmisítettek. A Vietnami Demokratikus csarában, és teljes vereség vár Köztársaság Külügyminisztéri- rá. Kambodzsának szent, el- uma vasárnap nyilatkozatot idegeníthetetlen joga, hogy tett közzé Kambodzsa ügyé- kormánya és népe segítséget ben. kérjen a baráti országoktól. A nyilatkozat többek között amikor ezt szükségesnek ítéli „A vietnami nép kész min­den körülmények között, min den tőle telhető módon ele­get tenni a kambodzsai kor­lyozták, hogy ha az Egyesült Államok beszünteti a VDK elleni bombatámadásokat, ak­kor „megkezdődhetnek” a tár­gyalások. Edward Kennedy amerikai szenátor hétfőn tíznapos dél­vietnami látogatásra Saigon­ba érkezett. Johnsont felelősségre vonta a pápa? Johnson elnök heves sza­vakkal cáfolta a Newsweek­mány és a kambodzsai néo masazin értesülését, amely kérésének” - hangzik a VDK ferint a PaDa valósaggal fe­lelossegre vonta ot néhány nyl’ nappal ezelőtt Vietnam miatt. A cáfolat Johnson texasi bir­Véres ütközet Dem Tutieng támaszpontnál megállapítja: köztudott dolog, hogy az Egyesült Államok egyre inkább kátyúba jut Vi etnarhban. Ha Washington ar­ra a gátlástalan cselekedetre ragadtatná magát, hogy ki­terjeszti háborúját Kambod­zsára, úgy még mélyebbre külügyminisztériumának fog süllyedni a háború mo- latkozata. tokán, azon a hétfő esti saj­tóértekezleten hangzott el, amelyen Johnson elsősorban a fizetési mérleg megjavítá­sára irányuló intézkedéseket hozta nyilvánosságra. Az el­nök azt Is közölte, hogy a Az utóbbi hetek egyik leg- Duy Trinh, a Vietnami De- pápával folytatott megbeszélé- véresebb ütközete zajlott le mokratikus Köztársaság kül- seken egyszer sem merült fel kedden reggel Saigontól mint- ügyminisztere nyilatkozatának, a Vatikán „vietnami béke- egy kilencven kilométerre Nguyen Duy Trinh hétfőn missziójának”’ terve, bár sok északnyugatra. A DNFF fegy- Hanoiban kijelentette: a Viet- olyan lehetőségről tárgyaltak, veres alakulatai meglepetés- nami Demokratikus Köztársa- amelyek esetleg ilyen lépre szerű támadást intéztek Dau ság tárgyalni fog az Egyesült vezetnének. Tutieng amerikai támaszpont Államokkal, ha az amerikaiak Kérdést tettek fel Johnson- ellen. Több órás kemény csa- feltétel nélkül beszüntetik a nak j^KMVen 0uy Trinh nvi ta után a partizán egységek VDK ellen intézett bomba«- ,a'tkozatá'val kapcsolatban is’ íaooius Jenson elmondotta: „értesült” a nyilatkozatról, ..Egyelőre Az amerikai külügyminisz- azonban ezek még csak hí- térium szóvivője mindössze rek. Most kiértékeljük eze- annyit mondott, hogy „Ngu- két a híreket.” yen Duy Trinh kijelentéseit tanulmányozzák”. Az AP szerint Washington­ban feltűnést kelt, hogy a kül­ügyminiszter a ,,tárgyalni fog” kifejezést használta. A VDK korábbi nyilatkozatai — írja az amerikai hírügynök­eltűntek a támaszpontot kö- madásaikat és más rülvevő dzsungelben. Saigoni cselekményeiket, hivatalos közlemény szerint az amerikaiak kétszáz katonát ve­szítettek. Közülük 75 meghalt. 125 pedig megsebesült. A köz­lemény a partizánok vesztesé­geit 75—150-re becsüli. A hazafias erők kedden reg­gel megtámadták a Shell és Esso ölajtársaság Saigon kör­nyéki berendezéseit. Egy olaj­tartály teljesen leégett. Hírügynökségek nagy fi­gyelmet szentéinek Nguyen ség — általában azt hangsú­Tűzharc izraeli és jordániai katonai erők között TEL AVÍV (MTI) Izraeli és jordániai kato­nák az új év első napjának reggelén tűzpárbajt vívtak a Jordán-folyó két partján. Egyelőre csak az izraeli ka­tonai szóvivő bejelentése szó­lott az esettől; azt állította, hogy a jordániai erők a Da­viszonozták a tüzelést, lentette ki a szóvivő. je­AMMAN Jordánia hétfőn este tilta­kozással fordult a Biztonsági Tanácshoz amiatt, hogy az új év első napján az izraeli had­sereg ágyútüzet zúdított egy mia-hídtól északra nehéz-gép- jordániai menekült táborra, fegyverekből lőni kezdték az Az incidensnek három halálos izraeli állásokat. Az izraeliek és hat sebesült áldozata van. 11 rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RADIO: 8.22: Legényélet. Rádiójáték. — 9.07: Egy szerelem három éjszakája. Részletek Ránki—Hu- bay—Vas zenés játékából. — 9.34: Kozmosz. — 10.10: Barokk muzsika. — 11.15: Rádió-gyermekkórusok Nem­zetközi Fesztiválja. — 11.30: A Szabó család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.18: Luisa Tetrazzini és Leo Sle- zak énekei. — 14.05: Nőkről nőknek. — 14.35: Könnyű­zene Horváth Jenő szerzeményeiből. — 15.15: Zeneka­ri muzsika. — 16.06: A pátriárka. Veres Péter elbeszé­lése. II. — 16.26: Magyarországon először. Alekszandr Bahcsljév zongorázik. — 16.43: A művelődéspolitikai ro­vat vendége. Benke Lajosné. — 17.20: Néptáncegyüt­tesek a mikrofon előtt. — 17.55: Húszas stúdió. Ripor­ter: Szilágyi János. — 19.00: Est^ Krónika. — 19.30: Enrico Caruso énekel. — 19.41: Magnósok, figyelem! — 20.26: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­karának hangversenye a stúdióban, vezényel Breitner Tá- más. közreműködik: Mező László — gordonka. — 22.20: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 23.00: Oscar Straus: Varázskeringő — részletek. — 23.29: Mozart: g-moll zongoranégyes. — 0.10—0.25: Filmzene. PETŐFI RADIO: 10.00: A mosoly országa. — 10.35: A magyar szavak története. Benkő Lóránd előadása. — 10.55: Verbunkosok, népdalok. — 11.29: A régi Metro­politan nagy énekesei. II. — 11.51: »»Légy hozzá hű, míg csak éisz . . .” 50 év dalai. — 12.26: Téma variációkkal. — 13.17: Könnyűzenei Híradó (Ism.) — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.10: Hangverseny a stúdióban. — 18.55: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. — 19.30: Aldcbolyi Naey György táncdalaiból. — 20.00: Esti Kró­nika II. — 20.30: Wilü Boskowsky együttese játszik. — 20.55: Isteni komédia, avagy a világ és az ember te­remtésének. az első bűnbeesésnek és a Paradicsomból való kiűzetésének, valamint annak részletes története, hogy mindebből mi származott. — 21.47; Szendlay László népi zenekara játszik. — 22.10: Üj lemezeinkből. A TELEVÍZIÓ MŰSORA; 9.21: Szünidei matiné. — 11.50- 12.20: A Pedagógusok fórumának különkiadása. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: A Ma­gyar Hirdető műsora. — 18.15: Sokszemközt. Aktuális ipari riportműsor. — 18.45: Show-hivatal ... A könnyűmüfaj rivaldája. — 19.35: Esti mese. — 19.50: A világ tér­képe előtt, — 20.00: TV-Híradó. — 20.20: A lalvarl va­dász. Magyarul beszélő szovjet film. — 21.30: Kihez le- *♦.$7 őszinte? — 22.00: TV-Híradó. — 2. kiadás. — A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: 8.50: Robin Hood, rancia film. — 11.25: Autósok, motorosok. — 18.25: Ke- et-Szlovákia életéből. — 19.00: TV-Híradó. — 20.10: A hivatal. TV-játék. A szovjet vezetők újévi üdvözlete Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa az új esztendő alkalmából üzenetet intézett a szovjet néphez. Bevezetőben emlékeztet ar­ra, hogy az 1967-es év a szov­jethatalom ötvenéves jubileu­mának esztendejeként vonult be a történelembe. „Az új esztendőt köszöntve baráti üdvözletünket és jókí­vánságainkat küldjük a szo­cialista országok népeinek, a kommunista és munkáspár­toknak, a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságnak, a fiatal nemzeti államok népei­nek, mindazoknak, akik har­colnak az imperializmus és a gyarmati rendszer igája ellen. Kívánjuk, hogy a testvéri, bátor vietnami nép érjen el döntő sikereket az amerikai agresszorok ellen, hazája sza­badságáért és függetlenségé­ért vívott harcában. Legyen az új esztendő a béke, a de­mokrácia, a nemzeti függet­lenség és a szocializmus erői újabb győzelmeinek éve a re­akció és a háború erői ellen vívott harcukban” — fejező­dik be a szovjet vezetők új­évi üdvözlete. Éléibe léped az íij gazdasági rán í í tá§i rendszer Mintegy két és fél évi elő- belőle igénybe. Az idén már 1968 elejére másfél milliárd készítő munka után, az ország csak 27 féle anyagra tartják forinttal nagyobb induló áru­lezajlott sokoldahf vélemény- fenn a kontingens-rendszert, készletet gyűjtött össze, mint csere alapján 1968. január 1- Központi gazdálkodás alatt egy évvel ezelőtt, hogy a vá- én életbe lépett az irányítási marad a takarmány és a hús. sárlók igényeit minél telje- és gazdálkodási rendszer re- Szabadon vásárolhatnak a sebben kielégíthesse. Életbe sorifavSt^enLuS^ mef- váUalatok ,olyan árucikkeket, lépett az új gazdasági mecha- szűnt sok kötöttség, lényege - mint peld<ml sl textil— es 3 nizmus követelményeihez ig<i* sen megnőtt a vállalatok ön- bőralapanyag, amelynek for- zodó árreform is, amelynek állósága. Megteremtődtek a galmát tavaly még központi- alapján sokfajta cikk ára vál- feltételek arra, hogy az új , . ... mechanizmus a következő há- lag szabályoztak. A kiutalt anyagokat elosztó, készletező vállalatok termelő­eszköz-kereskedelmi vállala­tokká alakultak át, s mostan­tól hatósági jogkör nélkül, csu­pán kereskedelmi eszközökkel dolgoznak. rom évben teljesen kibonta­kozzék, s fokozatosan, mind nagyobb mértékben éreztesse gazdasági hatását. Hz első önálló tervek tozott. A vevők ezentúl gyak­rabban találkoznak majd ár­változásokkal, mert nemcsak rögzített, hanem maximált, li­mitált. sőt a termékek egy cso­portjánál szabadon mozgó árakat is alkalmaznak. Ütvén vállalat egymilliárd íorlntos hiteligénye A nagyobb vállalati önálló­ság, a szabad árak kialakítá­sának joga, nagy gazdasági elő­nyei mellett a visszaélések ve­szélyét is magában rejti. En­nek megelőzése az Állami Ke- Ez évtől a vállalati beruhá- reskedelmi Felügyelőség egyik séget, és a termelés gazdasá- zásokhoz — amelyeknek költ- legfontosabb feladata. Mostan- gosságát javítja. Még az első f gei most már a vállalatokat tól fokozottan eUenőrzi a £o_ negyedévben Zalaegerszegen terhelik — az allam a hitelpo- ... megnyitja új üzemét, ahol sa- litikai elvek alapján hitelt gyásztól árakat es az arkep- ját járművei részére hűtőket nyújt. Ezzel a jelek szerint zési rendelkezések megtartá- gyárt, s így jelentős importtól egész 50r. vállalat élni is sát, az áruk előírás szerinti Január első munkanapján — ezúttal az első ízben — olyan tervek teljesítését kezdték el a vállalatok, amelyeket köte­lező mutatók nélkül, önállóan dolgoztak ki. A Ganz-MÁVAG nem a mennyiséget akarja az idén növelni, hanem a minő­mentesül. ván. Eddig 50 vállalat nyúj­minöségét, a vendéglátóipari Tizennégy új egyesülés tóttá be igényét közép- vagy ,, , hosszúlejáratú hitelre, s ősz- kalkulációkat, az osztályba so- szesen körülbelül egymilliárd Tolásokat stb. forintnyi összeget kértek. A , Magyar Beruházási Bank mí-n­Az uj gazdálkodási rendszer denekelőtt az áthúzódó beru- feleslegessé tette a közép- házások finanszírozási ügyeit irányító szerveket, azok de- . ^°gy a megfelelő szer­ződéseket mielőbb aláírhassák, az új beruházásokra vonatko­cember 31-én megszüntették működésüket. Az eddig ott zó igényekkel előreláthatólag dolgozók többsége a vállala- februárban tud csak foglalkoz- toknél kapott munkát. Háromezer kollektív szerződés Január 1-én életbe lépett az ni. A bank vezetőinek becsié- új Munka Törvénykönyve, s a se szerint az eddigi egymillí- kerettörvény alapján szinte va­A vállalati szervezeteknek ard forintos igény tovább nő- , _____. _ ... , , k ülönböző új formái alakultak fekszik, esetleg többszörösé- ® yi nagyvallalatnal, re is emelkedik a következő ezenkívül a kisebb üzemek többségénél újév előtt aláírták 86 vállala! foglalkozik ki. Megkezdte működését pél- ^pok^ daul 14 egyesülés, amelyek a vállalatok megbízása alapján összehangolják azok tevékeny­ségét, segítik őket a piacszer­zésben, a műszaki fejlesztés­ben. Ilyen egyesülés jött lét- Január um újabb 34 , re például a műszeriparban, a ri és kereskedelmi vállalat, vaskohászatban, az építő- mezőgazdasági üzem kapott anyagiparban stb. exportot, illetve importot, hogy Tíz szénbányavállalat létre- a terme10 vállalatok közelebb hozta a Bányászati Ellátó és kerÜljenek a kmföldi piachoz. Szolgáltató KFT-t, amely hazai kózvetlenül érezzék és importalt műszaki anyagok­változásait, igényeit. Most már a vállalati kollektív szerződé­seket. Összesen körülbelül 3000 vállalatnak lesz kollek­tív szerződése. Újabb 120008 ember dolgozik csökkentett munkaidőben A következő években a* látja el a megbízó vállalato­kat. kai, gépekkel, alkatrészekkel 058268011 86 vállalat ~ 32 ed’ iparban általánosan bevezetik diginek több mint kétszerese a 44 órás munkahetet. Kísér- — foglalkozik külkereskedelmi étképpen hetven vállalatnál j. i , «- ..., , , már januar 1-én eleibe lepett ügyletek lebonyolításával. Eb­be beletartozik az a tíz ügynö­ki vállalat is, amely január 1-én megkezdte működését. 307 helyett 27 féle myagkontingens Másfél milliárd fonntta! mostantól szabadon megvásá- nagyobb kereskedelmi Tolhatják a vállalatok. 1967- ben még 307 féle anyagra köz­pontilag szabták meg, hogy Hazai és külföldi beszerzé- egy-egy iparág mennyit vehet sek útján a belkereskedelem készletek a munkaidő-csökkentés. Minde­nekelőtt ott, ahol erre kellő­képpen felkészültek, s megte­remtették a feltételét annak, hogy rövidebb idő alatt is leg­alább ugyanolyan eredményt érjenek el, mint eddig. Ez újabb 120 000 ember számára jelent csökkentett munkaidőt. Ez a kedvezmény most már 400 000 dolgozót érint. Ahol a feltételeket meg tudják te­remteni, ott még az idén, vagy jövőre bevezetik a csökkentett munkaidőt. Újabb szívátültetési műtét Színes bőrű fiatalember szívét kapta dr. Biaiberg, a fehér FOKVAROS (MTI) Mint a hírügynökségek gyorshírben jelentették, ked­den reggel 9 órakor a tok­városi Groote Schuur kórház­ban megkezdődött az újabb szívátültetési műtét. A 24 éves. halálosan sérült színes bőrű fiatalember, akiről a kórház eddig csupán annyit közölt, hogy Clive Haupt-nak hívták és hogy baleset következtében szenvedett agysérülést, né­hány perccel kilenc óra előtt halt meg. Megjegyzik, hogy az orvosok mindent megtet­tek a fiatalember megmenté­séért. A sebesült állapota azonban reménytelennek lát­szott, s ezért Barnard pro­fesszort már hajnali öt óra­kor a kórházba hívták. A fiatalember halála előtt az orvosokból és egészségügyi személyzetből álló harminctagu csoport mindent előkészített a műtéthez. A vizsgálatok alap­ján Barnard professzor és se­gédei úgy találták, a halott szövetei kielégítő mértékben alkalmasak arra, hogy a ki­szemelt szívbeteg páciens, dr. Biaiberg szervezete befogadja őket. Dr. Biaiberg fogász kilenc hónappal ezelőtt volt kény­telen abbahagyni mesterségét egy súlyos szívroham követ­keztében. Néhány héttel ez­előtt feküdt be a kórház­ba és azóta az orvosok meg­állapítása szerint, állapota egyre romlott, félő volt, hogy beteg szivével nem éli túl azt az időt, amíg megfelelő al­kalmat, illetve szívet talál­nak az átültetéshez. A műtétről magáról a kór­ház még nem adott ki je­lentést. Az AFP jelentése szerint Barnard professzor kedden délután közölte, hogy páciense „eszméletnél van, és egész­ségi állapota igen jó.” Elkeseredeff harcok Szartaa környékén GENF (MTI) A Nemzetközi Vöröskereszt hétfőn este kiadott közlemé­nye szerint a jemeni főváros, Szanaa környékén elkesere­dett harcok folynak a köz­társaság hívei és a királypár­tiak között. A harcokban több polgári személy is életét vesz­tette. Hírügynökségek rámutat- jtak, hogy a jemeni főváros kör­nyékén a harcok annak elle­nére folynak, hogy Kairóban vasárnap . a köztársaság hívei % a royalisták megegyezésre tottak a béke helyreállítását [zó első lépésről: egy 15 ta­gú nemzeti békéltető bizott­ság felállításáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom