Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-31 / 308. szám
3987. december 31., vasárnap Nö6 R A O 7 Vasárnapi levél A születő évről Holnap pirosbetűs a hétfő. Az új héttel új év kezdetét jelzi az embernek a friss illatú naptár. A Nap kel 7 óra 32 perckor, de az évkezdet hírnöke inkább az éjféli pohárcsendülés. Megint öregebbek lettünk egy esztendővel — állapítjuk meg szelíd rezignációval, egyben mégis azzal az emberre jellemző bizakodással, hogy az új év jobb és szebb lesz, mint amit magunk mögött hagyunk. Ösz- szecsendítjük poharainkat, boldog új esztendőt kívánunk, ólmot öntünk és beleképzeljük vágyainkat az anyag bizarr formáiba. Az új év születése, a szilveszter a keresztény világban eggyé lett a sorsfordulás hitével. Kell ez a hit, mert, ha a történelmében hányatott, háborúkban és ínségekben tizedelt és próbáltatott ember nem bízna jövendője jobbulásában, sorsa kedvezőbbre fordulásában, élete távlatos értelmét adná fel. Ez a hit történelmileg meghatározott, társadalmanként korról korra változott. Tartalmában, formájában és irányában egyaránt. Az azonban tisztán kivehető, hogy az irreális túlvilági boldogság jámbor és együgyű óhajától korról korra távolabb kerül az ember. A vakhit boldogságóhaját mindinkább a társadalom, a világ tudatos formálhatóságába vetett hit váltja fel. Az, hogy önmagunk vagyunk sorsunk kovácsai. Szilveszteri, új évet köszöntő szokásaink között szívesen gyakoroljuk a hagyományokat; az ártatlan, játékos babonaságokat. Megcibáljuk a szerencsemalac fülét, szerencsepatkót tűzünk hajtókánkra, kezelünk a kormos kezű kéményseprővel, forró ólmot öntünk, — de persze jól tudjuk, hogy mindezeknek nincs sok közük céljaink sikeréhez, törekvéseink kimeneteléhez. Az ilyen játékosságok arra jók, hogy megszínezzék életünk szürkébb folyamatait, hangulati nekifutást adjanak holnapunknak, melyet megtervezünk, tudatosan munkálunk céljaink szerint. Mögöttünk immár a régi esztendő; eredményeit és kudarcait teljességében látjuk. Megmérhetjük: mit csináltunk jól és azt is: hol vétettük el a számítást terveinkben. Hónapra, napra, órákra ellenőrizhetjük önmagunkat, cselekvéseinket, vagy mulasztásainkat s jó tanulságokat szűrhetünk le a vizsgálódásból. A tervszerűen mozgó és épülő társadalom követelménye: megismerni, felfedni és segíteni a fejlődés törvény- szerű folyamatát; megismerni, felfedni és kizárni a társadalom haladását, boldogulását háborító, vagy hátráltató áramlásokat. Ezek ismerete nélkül helyben topogunk, vagy csak a régebbi tempót tartjuk, — várjunk bármit is az új esztendőtől, fűzzünk bármily rózsás reményeket az újhoz. A társadalmak történelme sokasodó tapasztalatok hagyatékán épül mind magasabb szintűre. A tapasztalások értéke különösen számunkra becses, akik a legmagasabb rendű emberi-társadalmi berendezésen fáradozunk, Ez az új típusú berendezkedés rendkívül .'felelősségteljes, és építőit nagy körültekintésre, elővi- gyázatra kötelezi. Rajtunk a nagyvilág szeme, nem véthetünk hibákat. Alig írtam le a tökéletességet feltételező igényt, már érzem is: hibás a fogalmazás. Ügy kell inkább mondani: nem véthetünk hibát, amit ne korrigálhatnánk, ne igazíthatnánk a fejlődés természetes menetébe. Igaz, a munkálkodásban ejtett hibát elismerni • nem a legkellemesebb, de ezt tenni a mi társadalmunk emberének mulaszthatatlan erkölcsi kötelessége. Nem tartunk jogot a tökéletességre, de a mérce, melyhez magatartásunkat, cselekvéseinket igazítjuk, — mégis felsőbb értelmezésben határozza meg az ember fogalmát. Szocialista építésünknek a nagyarányú eredmények mellett az évek során kétségkívül akadtak hibái, s lesznek tévedései bizonyára a következőkben is. Ha a szocializmushoz vivő útnak minden szakaszát, s nem csupán általános törvényszerűségeit látnánk, bizonyára könnyebb volna a dolgunk. De hazánkban, még járatlan utat járunk, és sok helyütt magunk vágjuk a cél felé vezető első csapásokat népek, nemzetek számára. De az a megnyugtató, a haladás további kilátásait illetően reménykeltő, hogy már győzzük erkölcsi erővel, — szembenézni téves, vagy korszerűtlenné lett nézetekkel, munkamódszerekkel. A bátorság imponáló és tiszteletet parancsoló irántunk, s bizonyító erejű, hogy , következetesen megvalósítjuk a magunk elé tűzött célokat. Új év jöttén szokás kérdezgetnünk egymástól: mit várunk a következőkre. Elmondjuk betöltetlen terveinket, vágyainkat, cselekvéseink, törekvéseink titkos indítékait. De mind az egyén, mind a társadalom méretében csak úgy vághatunk különleges eséllyel céljaink kivitelének, ha korábbi eredményeinkre, tapasztalatainkra támaszkodva jelöljük meg teendőink reális rendjét, irányát, a megvalósítás korszerű eszközeit. A ránk köszöntő új esztendőben, és az elkövetkező továbbiakban erre különösen nagy szükség les%. Utóbbi hónapjainkban sokat beszéltünk erről, s most a gyakorlat kezdetén nem árt még egyszer elgondolkodnunk: felkészültünk-e mindenre egyénenként is, a magunk és a társadalom iránti teljes felelősséggel és alapossággal. Az egyén és a társadalom élete nem éves ciklusokba zárt időegységek egymás mellettisége, hanem egymásba kötődő, új és új szemekkel bővülő láncsor, amely önmagába és egymásba zártan — egymást építi, szolgálja. Így szolgálja az óesztendő az újat, s a mindeddigi, a további ránk következőket. Egy nap múlva naptárunkban az 1968-as évre fordítunk. Január 1., hétfő. A Nap kel 7 óra 32 perckor. Ám poharaink már éjfélkor a születő újat köszöntik. E csendüléssel mi is: boldog új esztendőt kívánunk. Barna Tibor Év végi számvetés A városfejlődés íratlan törvényei azt bizonyítják, hogy a gazdasági és társadalmi életbén betöltött vezetőszerep után városainknak a kulturális élet alakításában is hasonló — egyben környezetére is kiható — vezetőszerephez kell jutni. Az 1964-es megyei párthatározat értelmében és szellemében napjainkban Salgótarján is a kulturális központtá fejlődés folyamatát éli. A megyeszékhelyek között kicsi, a kisvárosok között pedig nagy település az utóbbi években szinte páratlan kommunális fejlődésével, közponja teljes újjáépítésének' megkezdésével az országos érdeklődés középpontjába került. Az egykori „kenyeretlen Tarján” fejlődésének mintegy mércéje, hogy a megyének nemcsak hivatalos székhelye, hanem kulturális centruma is kíván lenni. A határozat komoly feladatokat rótt a közoktatásra és a népművelésre egyaránt. Mindkét területen — amelynek határai gyakran összemosódnak — a tervszerűség volt az első és egyik legfontosabb kritériuma a határozat sikeres megvalósításának. A művelődési folyamatok tervezésének szükségessége, a művelődés céljainak objektív jellegéből, társadalmi meghatározottságából fakad. A művelődés társadalmi folyamatában csak a hosszabb távon megvalósuló és megvalósítható célkitűzések, kívánatos tendenciák megfogalmazása indokolt és reális. Ezért készült 1966/67-re kétéves népművelési terv, az 1968. január 1-től 1970. december 31-ig terjedő időszakra pedig 3 éves népművelési tervet fogadtak el az illetékes fórumok. Ugyanakkor éppen a kulturális centrum kialakítására való törekvés indokolja, hogy évekre is megszabjuk a konkrét feladatokat és ilyenkor év végén számba vegyük elért eredményeinket és a munkánkban tapasztalható hiányosságokat. A helyi népművelés irányításának tervszerűbbé, összehan- goltabbá válásával, a tárgyi és személyi feltételek kedvező alakulásával érhettük el, hogy 1967 is gazdagon hozzájárult az általános feladatok — politikai-világnézeti nevelés, az alapműveltség iskolai rendszerű és iskolán kívüli terjesztése, a szakmai tudás növelése és korszerűsítése, valamint a művészetek tudat- formáló hatásának fokozása és a szocialista művészi ízlés fejlesztése — egy-egy konkrét területen történő megvalósításához. Elsőként a Nagy Októberi Szocialista Forradalom félévszázados jubileumát köszöntő ünnepségsorozatról kell szólni, amely célkitűzéseinknek megfelelően szinte az egész év népművelési tevékenységet meghatározta. A népművelők és kultúrmunkások számára is megtisztelő feladat volt, hogy segítsenek összefoglalni és a tömegekkel megismertetni a Szovjetunió közel 50 évének társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális eredményeit. A jubileum rendezvényei városunkban is gazdag, sokrétű programot nyújtottak és biztosították. hogy méltó keretek között hajtsuk meg az emlékezés zászlaját. A " központi ünnepségek, a városi szintű rendezvények és a munkahelyi, iskolai megemlékezések minden eddigi rendezvénysorozatot felülmúltak színvonalban, kivitelben és hatékonyságban egyaránt. A nagy ünnepre készülődve tovább gazdagodott városunk: kialakult a Tanácsköztársaság tér, amelyet Somogyi József szobrászművész modern vonalú, gondolatokban gazdag szobra díszít, a tér új világító oszlopról kapja a fényt. Megvalósult a város lakóinak régi vágya: felavattuk Lenin mellszobrát. Mindezek kedvezően befolyásolták az egészséges lokálpatriotizmus érzésének további elmélyítését is. 1967-ben is növekedett a szocialista jellegű családi és társadalmi ünnepek térhódítása, a múzeumi kiállítások látogatottsága, emelkedett a könyvtári tagok, a különböző szabadegyetemeket látogatók száma. Fejlődött, — ha nem is egyenlő mértékben az irodalmi műveltség, a vele szoros kapcsolatban álló színházi kultúra, a vizuális (film, foto, képzőművészet) és zenei műveltség és ízlés. Az objektív feltételek biztosításával évről évre egyenes arányban nő a városban megtartott országos rendezvények száma és színvonala, ami a kultúrcent- rum-határozatnak megfelelően szellemi mozgást, pezsdü- lést eredményez. (III. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál, TIT filozófiai választmányi ülés, népművelést módszertani tanácskozás stb) Ugyanakkor még mindig nem működött funkcióinak megfelelően a városi népművelési tanács; annak ellenére, hogy magas az általános iskolát nem végzettek száma, kevesen iratkoztak be az idén is a dolgozók általános iskolájába: kevesen tanulnak. a városban szervezett formában oroszul, sok üzemben nem megfelelő a szocialista brigádok kulturális vállalásainak tejesítésével való törődés. A népművelésnek csak néhány területéről hoztuk a fenti példákat, a teljességre törekvés igénye helyett az alábbiakban a kultúra feldolgozásának mikéntjéről szólnánk. A népművelés eredményeit ugyanis nem annyira mennyiségi tényezőkön — a kulturális programok részvételi adatain — kell mérni, hanem a tudat és a magatartás tényleges változásán. A Napjaink című miskolci irodalmi lap októberi száma érdekes cikket közöl Zirc Péter tollából A vidékiség szociográfiája és tanulságai címmel. A szerző egy lengyel városban végzett felmérés tapasztalatait közli a lengyel szociológiai folyóiratban megjelent tanulmány alapján. A tanulmányírók elsősorban természetesen a lengyel viszonyokra vonatkoztatják nézeteiket, de mint Zirc Péter megjegyzi „a lengyel videki- esség-problematika sok tek'n- tetben közeli rokona a magyarnak”. A kulturális élet vidéki sajátosságaiként emlegetett jellemvonások bármely magyar vidéki városra, köztük Salgótarjánra is valóban érvényesek. Egy város kulturális rangját azonban éppen az adja meg, hogy milyen mértékben vetkőzi le ezeket a nem kívánt jellemzőket. A z átlag-vidéki „kulturális létének” sajátossága, hogy az egyéni kulturális szükségletek kielégítése általában családon- háztartáson belüli módon — azaz odahaza — a televízió révén történik. E valóban meglevő tünetnek látszik ellentmondani a könyvtárak tevékenysége, a József Atti a művelődési házban és a szakszervezeti művelődési otthonokban működő szakkörök, klubok munkája. „Az emberek szerepe — a kulturális élet vonatkozásában — inkább passzív, befogadó jellegű” — állapítják meg a szerzők. — Nos. erre is tudunk ellenpéldát, nem is eavet felsorakoztatni. Az acélárugyári művelődési ház Petőfi színjátszó szakköre az idén ünnepelte megalakulásának 80. évfordulóját. Az elmúlt évi fesztiválgyőztes csoport az idén sem „lazított”, és többek között színvonalas előadásban mutatta be az Irkutszki történetet, valamint az „És megdördültek az Aurora ágjnii” című irodalmi színpadi produkciót. De kiválóan szerepelt a Bányász Művelődési Otthon férfikórusa, a bányász és az acélárugyári fúvószenekar a különböző fesztiválokon é* más nyilvános rendezvények alkalmával, valamint az öb- lösüveggyári művelődési otthon jazz-zenekara az országos fesztiválon és a pedagógus kórus tízéves jubileumi hangversenyén. H armadik megállapításként a szerzők azt emelik ki, hogy a befogadott kulturális tartalmak közül a könnyű, szórakoztató jellegűek dominálnak (tánczene, krimi), az ismeret- gyarapítóakkal szemben. Az elmúlt év néhány rendezvénye látszólag ezt igazolja; Hiszen gondoljunk csak az ..Illés—Honthy estre” az ŐRI műsorok sikerére, vagy a M.y fair lady bemutatását megelőző jegyigényekre. De — és ea a város lakóinak egyre növex- vő kulturális igényességét is biztosítja — nagy érdeklődés mellett folyik a Filharmónia hangversenysorozata, a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, telt ház volt a költészet napi műsoron a József Attila művelődési házban. S mindezek már komoly bizonyítékai annak. hogy eredményes esztendőt -hagyunk magunk mögött a müveit emberfők sokaságáért indított szellemi offenzívában. 1967 is fontos lépcsőfokot jelentett tehát a kulturális centrumhoz vezető úton. Csongrády Bel* Részlet Blaski Jánosnak, a megyei József Attila művelődési ház üvegcsarnokában látható mozaikjából
