Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-02 / 285. szám

6 »flemo 1957. december 2., «zombat Acélárugyár szabadalma Négy-kilences tisztaságú elektrolitvas hulladék pácléből Az év első felében végzett laboratóriumi kísérletek nagv eredményei alapján kezdődtek az üzemi sorozatok a Salgótar­jáni Acélárugyár és a Veszp­rémi Vegyipari Egyetem kuta­tói részéről a hazai vaskohá­szatban eddig hulladékként ke­zelt, már elhasználódott páclé hasznosítására. A húzott és hengerelt kohászati termékek felületi tisztítása ugyanis erős kénsavas páclében történik. Eközben a páclé vasporral szennyeződik, s a nagyobb mérvű szennyeződés után a páclé már nem alkalmas az úgynevezett revétlenítéssel já­ró feladat megoldására. Az ed­digi gyakorlat szerint -ilyenkor megsemmisítik a páclevet. Már eddig is köztudott volt, hogy nagy értékek mennek ve­szendőbe a hulladékpáclé meg­semmisítésével, hisz egy tonna hengerelt acélszalag Dácolásá- hoz huszonhét kiló töménykén- savat használnak el a salgótar­jáni gyárban is. Az értékes hulladék iránti figyelem annál inkább előtérbe került, ahógy nőtt az igény a termelés gaz­daságossága, a vállalati gaz­dálkodás hatékonysága iránt. Így került azután sor a gyár és az egyetem kutatóinak össze­fogására, melynek eredménye­ként a laboratóriumi kísérletek után most már az üzemi al­kalmazásban is kimagasló si­kerek születtek. Egyészt a pác­lében felhasznált értékes kén­savat is visszanyerik, másrészt nagymennyiségű és jó minősé­gű 99,99 százalékos, úgyneve­zett négy-kilences tisztaságú elektrolitvasat állítanak elő a páclébe került vasporból, s az elektrolitvasat a híradástechni­kai és elektromos ipar igényli A nagy sikert hozott kísér­letekkel kapcsolatban pénte ken közölte Széki Miklós az Acélárugyár műszaki fejlesz­tési osztályának vezető mér­nöke, hogy a páclé hasznosítá­sára kidolgozott új eljárást a Salgótarjáni Acélárugyár sza­badalmaként jelentették be, s tárgyalások kezdődtek, hogy egy országos központi hulla­dékpáclé feldolgozó üzeme! alakítanak ki Salgótarjánba, s itt dolgozzák fel Csepel, Mis­kolc, Ózd, Dunaújváros és Borsodnádasd pácléhulladékát Munkaalkalom — bogyós gyümölcsökből Már egv alkalommal kísér leteztek korai földieper-fajtá- val az őrhalmi Hazafias Nép­front Tsz-ben, s akkor úgy ta­lálták, hogy a szamócatermesz­tés feltétlenül hasznos dolog £ munkaerővel jól ellátott szö­vetkezetben. Azt is megállapították: nem mindegy, milyen fajtával és hol igyekeznek megteremtem az új munkaalkalmakat. A kísérleti parcella Örhalmor nemcsak azért nem hozta meg a várt jövedelmet, mert a tag­ság még tapasztalatlan volt hanem a korai fajta gyengébb minősége és a termőterület községtől való nagy távolsága miatt sem. Az idén ősszel már nagyobb területen telepítettek szamó­cát és jóval közelebb a köz­séghez: az úgynevezett Eme- rencia-dülőben tíz holdnyi Ma­dame Montout földieper-fajtá- tól várják az első termést. Az örhalmon egészen új nö­vényi kultúra iránt különösen az asszonyok körében nagy az érdeklődés. Az ötvenszázalé­kos jövedelemrészesedés is rendkívül vonzó, azonkívül ör­halmon évek óta gond az asz- szonyok foglalkoztatásának megoldása is. Naptár 1967. december 2., szombat Névnap: Auréllá A Nap kel 7 óra 12 perckor, nyugszik 15 óra 55 perckor. A Hold kel 8 óra 26 perckor, nyugszik 16 ,óra 09 perckor. Párás, ködös idő Várható időjárás ma estig: fő­ként a délelőtti órákban párás, ködös idő; csapadék nem való­színű. Fokozatosan mérséklődő szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 2—6 fok. A LOTTO NYERŐSZÁMAI 24, 46, 48, 70, 85 Háztartási szénből több kell A hideg idő beálltával meg­növekedett a forgalom a TÜ- ZÉP-t<plepeken. Szezonja van a tüzelőanyagnak. A Nógrádi Szénbányáknál átmeneti intéz­kedéseket foganatosítottak, hogy a lehetőségeket kihasz­nálhassák. A Mizserfai Bányaüzemnél a gyengébb minőségű, úgyne­vezett erőművi szenekről most átcsoportosítottak dolgozókat a jobb minőségű háztartási szén termelésére. Kisterenyén 20 dolgozóval erősítették meg az osztályozói létszámot és a két- műszakos osztályzásról három műszakra tértek át, hogy a le­hető legjobban kielégíthessék a TÜZÉP igényét. | '' Új lakások Balassagyarmaton Balassagyarmaton befejezés befejezésével Balassagyarmat előtt áll az új lakótelep el- 196 új, modem, összkomfor­só szakaszának építése. Az tos lakással gazdagodott. A idén még négy épületet adnak munkálatokra összesen 32 mil­át a lakosságnak. Az építkezés lió forintot fordítottak. A Salgótarjáni öblösüveggyárból naponta indul a világ kü­lönböző részébe a gyár kiváló minőségű és nagy keresletnek örvendő finom, csiszolt áruja. Képünkön: csomagolják az exportárut, rendeltetési hely: NEW YORK (Foto: Koppány György) Holnaptól új folytatásos regényünk : Egérfogó SS-módra Üj, izgalmas regény folytatásos közlését kezdjük meg lapunk vasárnapi számában. Szerzője nem is­meretlen az olvasóközönség előtt. Számos érdekfe­szítő kalandregényét olvashattuk az utóbbi évek során. Pintér István sajátos műfaj, a „politikai krimi” gyakorlott művelője. Vasárnapi számunkban indu­ló, Egérfogó SS-módra című regénye is ebben a műfajban és témakörben ad folytatásról folytatás­ra új fordulatokat tartogató olvasmányt. A regényben érdekesen olvadnak egybe a hiteles történések, valóságos tények az író által formált alakok és helyzetek anyagával, — annak szolgála­tában, hogy éles reflektorfényt vessenek a német fasizmus, az SS magyarországi bűntevékenységére. Pintér István regénye bizonyára szívesen vett olvasmánya lesz lapunknak. Vékony, száraz em­ber Vérségi Sándor. Gyűrött arcán baráz­dák. Karja izmos, ke­mény, a sok lapáto­lástól. Egy életen át az utat javította. Reg­gel letűzte a piros zászlócskát, és. ha esett vagy tűzött a nap, nyargalt a szél, dolgozott békében a világgal, barátjaként a jókedvnek. Ha jó az út az utasok kö­szöntik őt. - Megbic­centve kalapját, fo­gadja. Utánuk mor­molja. — Csak haladjatok, végezzétek munkáto­kat ... Mostanában ránco­sabb a gondtól. Töb­bet dolgozik, már nem egyedül, hanem bri­gádban, mégis kisebb eredménnyel. Már nagyon rossz az út, nem győzik javítás­sal. Gödrös, dombos, horpadt. Recsegve, ro­pogva rázódik rajta az autó. Jajgat a sze­kér. Dobálja magát a vontató. Az utasok is Az útőr kevesebbet mosolyog­nak. Nem dicsérik a megye legrosszabb útszakaszáért, amely Szécsény és Ipolytar- nóc között betegeske­dik. Pedig szép vidék, turistákat vonzó. Vérségi pedig mint a tehetetlen orvos, már csak kesereg. — Ismernek és en­gem szidnak. Tehe­tek én többet? Ezen az úton „nagyjavítás­sal” segíthetünk... A múltkorában fel- cammogolt hozzájuk egy henger. Versegi- ék teleszórták a mély horpadásokat, az pe­dig a földbe teperte a követ. Egy kis föld rá, még ezt is meg­gyötörte, aztán el­ment. Az útőr mit tehet? Magyarázza reszelős hangján. — Itt csak a teljes átépítés segíthet. A gyógyítgatás kevés ... És mondja egy élettapasztalattal szer­zett hozzáértéssel. So­rolja a naponta elvo­nuló járművek szá­mát. Külön az autó­buszokét, teherautó­két, vontatókét. Az Út jelentőségének hangsúlyozása kedvé­ért a személykocsik számával is próbál­kozik. Az úttestre irányítja mutató uj­ját. — Ezen a semmin. Fáj az ember szíve, hogy kopnak a gépek rajta. És bánt, hogy dolgozunk, erőltetve és nem látjuk ered­ményét ... Elővesz egy jegyzetfüzetet pott, piszkos a lapja, sokat forgathatja. Eb­be jegyzi, hány vagon követ, zúzalékot szór­tak már az úttestre. Tudja, mi kéne ... ' — Kő, henger, zú­zalék és fekete anyag, ami megköt­— A Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia állandó ENSZ-képviselője U Thant fő­titkárnál letétbe helyezte a világűr békés használatáról szóló szerződést. — Az MSZMP Központi Bizottsága Pártfőiskolájának meghívására hazánkba érke­zett G. A. Kozlov professzor, az SZKP KB mellett működő pártfőiskola politikai gazda­ságtan tanszékének vezetője. — Gyümölcsfeldolgozó üze­met létesít a varsányi Űj Ka­lász Tsz. Az ehhez szükséges épületet már megvették. — <Jj házhelyek kialakítá­sán dolgoznak a szécsényi já­rás több községében. Nógrád- sipeken, Ilqllókőn, Varsány- ban, Rimócon, Szécsényben és Ludányhalásziban már meg­kezdték a munkát. — Ma Balassagyarmaton ülésezik a Népi Ellenőrzési Bizottság. Napirendjén — töb­bek között — a fogyasztók ér­dekvédelme és 1968 első fél­évi munkatervének megvitatá­sa szerepel. — Elmarad a megyei műve­lődési házban december 19-re meghirdetett zenés műsor. Az elmaradást az Illés-zenekar akadályoztatása okozza. — Negyvennégy vagon ser­téshúst értékesít ebben az év­ben a Sziráki Állami Gazda­ság. — Sikeres író—olvasó talál­kozót rendezett Szentiványi Kálmán részvételével Nagyló- con és Pilinyben a szécsényi járási könyvtár. né. Ez kéne! Amíg ez nincs, addig ... Elakadt a szava. Egy személykocsi bukdácsolt keservesen az úton. Vérségi meg­ismerte. — Az orvos. Csák így haladhat. És ha sürgősen kéne men­nie? ... Az út nem játék, ér az ország vérkeringésében. Ki szorul érte a legtöb­bet? Az útőr... Fogja a sokágú, nagy villáját, megkö­pi markát, felszúr egy halom aprókövet, és nagy ívben szétteríti. Dolgozik, nincs több mondanivalója. Ilyen­kor értelmetlen eről­tetni, úgysem beszél többet. Pedig jó lett vol­na még megmondani neki, hogy a rossz útért nem az útőröket okolják. Azokat, akik többet is tehetnének a javításáért, de mos­toha nekik ez az északi, határmenti, hívogató szép vidék... Bobál Gyula kis Ko­— Fürdőt építenek a szécsé­nyi tsz-ben a kertészet és a gépműhely dolgozói részére. — Tegnap Salgótarjánban, a megyei nőtanácsnál kaptak a városi és járási titkárok tá­jékoztatást arról, hogyan se­gíthetik a nőtanácsok a jövő év elején esedékes népfront- v álasztásokat. — Halálos füstmérgezés ál­dozata lett vecsésd lakásán Fazekas Ignác tsz-nyugdíjas és felesége. — Ötszázmillió forintos költ­séggel újítják fel a Balaton északi partjának vasútvonalát. A munka befejezése után a vonatok a jelenlegi ötven— hatvan kilométeres sebesség helyett nyolcvan—száz kilo­méteres tempóban közleked­hetnek. — Drégelypalánkon térítés­mentes véradónapot rendezett a Vöröskereszt. Hetven donor huszonkét liter vért adott. — Hét év alatt hatszorosra emelkedett a szécsényi járás­ban a mezőgazdasági szak­munkástanulók száma. — Húszmillió forint kárté­rítést fizetett ki november vé­géig megyénkben az Állami Biztosító. A tekintélyes ösz- szegből tizennégymillió forint a termelőszövetkezeteknek ju­tott. — A lengyel bányásznapra tegnap indult el a nógrádi Szénbányáit öttagú küldöttsé­gé. _ Háromezer asszony csat­lakozott megyénkben a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom félszázados jubileuma tiszteletére indult munkaver- senyhez. Az asszonyok több­sége túlteljesítette vállalását. — Mennyi cipő! A Salgó­tarjáni Cipész Ktsz a belke­reskedelem részére jövőre ki­lencmillió forint értékű cipőt készít. A kereskedelem a tel­jes mennyiségre bejelentette igényét. — Tizenöt vagonnál több baromfit értékesített a balas­sagyarmati járás. Ez a meny- nyiség három vagonnal halad­ja meg a tavalyi év azonos időszakára jutót. — Az Állatorvostudománj i Egyetem januártól a felvéte­li vizsga tárgyaiból előkészítő tanfolyamot indít a vidéken lakók részére. Jelentkezni _ e hó 15-ig-lehet. A jelentkezni lap az egyetem rektori hiva­talában (Bp. VII., Landler Je­nő út 2.) szerezhető be. — Az üzemi demokráciának az új gazdasági mechanizmus­ban várható fejlődéséről ér­tekezik szerdán a Nógrádi Szénbányák szakszervezeti bi­zottsága. — Sütés-főzési tanácsadást tart e hó 11-én Zagyvapálfai- ván háziasszonyok számára — a nőtanács felkérésére — a Karancs Szálló cukrásza. — Megyénk ipari és keres­kedelmi vezetői tartanak meg­előző tűzrendészeti tanácsko­zást — a megyei- tűzrendésze- ti parancsnokság meghívására — e hó nyolcadikon az SZMT székházában. — Taron befejezték az új művelődési ház környékének parkosítását. Megnyitás előtt a művelődési ház egyik elkülö­nített termében, a presszó. — Karancskesziben szabó­varró tanfolyamot indít a jö­vő hét elején a községi nő­tanács. N O G R A D, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nők rád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. főszerkesztő: GOTYAK GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: VIL'A EBIT, a vállalat igazgatója, Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesitőknél. Előfizetési dij egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Salgótarján, Petőfi u. 1. index-szám: 23072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom