Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-30 / 283. szám

2 HOSR AB 19(57. november 30., csütörtök A* EAK kormányának véleménye: Sikeres akció Külpolitikai kislexikon ÄVm lebet a palesztinai nép akaratának ellenszeg ilMiii Anglia rendezi diplomáciai kapcsolatait KAIRO (MTI) Hasszán El Zajjat a tájékoz­tatási hivatal elnöke, az egyip­tomi kormány szóvivője szer­dai sajtóértekezletén kijelen­tette: az EAK nyomban elis­meri a Dél-jemeni Népi Köz­társaság kormányát, amint az megalakul. A dél-arábiai nép független­ségével jelentős akadály há­rult el az egyiptomi—brit kap­csolatok normalizálása útjából. Nem titkoljuk, hogy segítet­tük a dél-arábiai nemzeti füg­getlenségi harcot és örülünk, hogy ez a küzdelem sikerrel járt. Násszer elnök legutóbbi par­lamenti beszédében azt mond­ta, hogy Dél-Arábiában befe­jeződött a kis háború és most megkezdődik a nagy háború. A szóvivő megmagyarázta mit jelent a nagy háború. Az előb­bi a tényleges harc, vagyis az elnök arra utalt, hogy véget ért a nemzeti felszabadító há­ború. Amikor a nagy háború folytatásáról szólt, az arab em­bereknek önmaguk ellen, vagy­is hibáik ellen saját újjátépíté- sükért folytatott küzdelmére utalt, amint ezt az iszlám ta­nítja. Vagyis, a dél-arábiai nép számára megkezdődött az államépítés, a népi állam meg­szervezésének feladata. A szóvivő kijelentette, hogy az EAK népe nagyon hálás De Gaulle francia elnök báto­rító nyilatkozatáért. Az EAK különösen bátorítónak tartja azt a francia nézetet, hogy el kell ítélni Izrael terjeszkedő hódító politikáját. Megkérdezték a tájékoztatási hivatal elnökétől, mi a vélemé­nye a Palesztina! állam létre­hozásával kapcsolatos tervek­ről. El Zajjat azt válaszolta, hogy a Palesztinái nép és az EAK is elutasítaná valamilyen Palesztinái báb-állam létesíté­sét, ha ez az állam Izrael csat­lósa lenne. Helyeselte viszont egy olyan Palesztina létrehozá­sát, amely az ország történel­mi határai között valamennyi lakosát szabadon egyesíti. LONDON (MTI) Londonban szerdán bejelen­tették, hogy az Egyesült Ki­rályság és az EAK diplomáciai kapcsolatát december 12-ével helyreállítják, Nagv-Britannia kairói nagykövetévé Sir Harold Beeley-t nevezték ki. Beeley korábban nagykövet­ként már működött Egyiptom­ban. Amerikai ^boszorkányuldozes” A Pentagon különleges csoportokat küld a városokba WASHINGTON (MTI) Az amerikai képviselőház Amerika-elienes tevékenységet vizsgáló bizottsága kedden megkezdte a kihallgatásokat annak tisztázására, milyen szerepet játszottak a nemrég lezajlott néger felkelésekben „a felforgató elemek”. A bi­zottság ugyanis nem a nége­rek kétségbeejtő helyzetében látja a néger megmozdulások ókait, hanem az amerikai vá­rosok néger negyedeiben ál­lítólag működő „felforgató elemek és bújtogatók” tevé­kenységében. A polgári jogok kérdésével foglalkozó amerikai kormány- bizottság a napokban nyilvá­nosságra hozott jelentése hangsúlyozza, hogy „bűnösök vagy összeesküvők keresgélése nem oldja meg az amerikai városok és lakóik problé­máit” A jelentés szerkesztői elismerik, hogy a néger meg­mozdulások „az állandó nél­külözésekre, a hátrányos meg­különböztetésekre és előíté­letekre” vezethetők vissza. A jelentést annak alapján ké­szítették, hogy húsz amerikai városban majdnem két éven át vizsgálták a lakosok élet- körülményeit. Ez a jelen­tés — készítői akarata ellené­re — képet ad az amerikai városok négernegyedeinek si­ralmas életviszonyairól. A hatóságok nem akarják meglátni a megmozdulások igazi okait, továbbra is „ösz- szeesküvőket” keresnek. Lap- jelentések szerint az illeté­kes kormányhivatalokban most mérlegelik, hogy lehe­tővé tegyék: a rendőrség újabb harci eszközöket hasz­náljon a megmozdulások el­len. Különféle vegyianyago­kat, sőt helikopterekről az emberekre ledobott hatalmas hálókat. Ugyanakkor a Pen­tagon a hadsereg kötelékébe tartozó különleges csoporto­kat küld a városokba. Losgnczi Pál megiiivia Burgibát Habib Burgiba, a Tunéziai Köztársaság elnöke november 29-én fogadta Mátyás Lászlót, hazánk tunéziai nagykövetét, aki Losonczi Pálnak, az El­nöki Tanács elnökének nevé­ben magyarországi látogatásra szóló meghívást nyújtott át neki. Habib Burgiba a meg­hívást elfogadta. Jószolgálati küldöttségünk Dél-AmerLs ában A Szarka Károly külügymi­niszter-helyettes vezetésével Dél-Amerikában tartózkodó magyar jószolgálati küldött­ség kétnapos limai tartózko­dása alatt megbeszélést foly­tatott a magyar—perui kapcso­latokról Javier Perez de Cuellar külügyminiszter-he­lyettessel, és eszmecserét foly­tatott a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról Al­berto Rodriguez Carpi pénz­éé kereskedelemügyi minisz­terhelyettessel. Látogatást tett Armando Villanueva de Com- ponál, a perui képviselőház elnökénél. a kambodzsai határ közelében A dél-vietnami partizánok szerdán hajnalban nagyszabá­sú támadást intéztek a kam­bodzsai határ közelében Bu Dop-nál (Phuoc Long tarto­mány) a dél-vietnami kor­mánycsapatok helyi parancs­noksága, az ehhez tartozó ame­rikai—dél-vietnami támasz­pont, valamint az amerikai kü­lönleges erők öt kilométerre fekvő tábora és repülőtere el­len. A támadás röviddel éjfél után kezdődött. A partizánok gyalogsági támadással rövid időre elfoglalták a dél-vietna­mi parancsnoksághoz tartozó tábort, majd — a partizántak­tikának megfelelően — vissza­vonultak. Az AP amerikai hír- ügynökség szerdán reggel, ma­gyar idő szerint 7,48 órakor keltezett jelentésében már s csata befejeződéséről számolt be. A támadó partizánok ellen az amerikai parancsnokság azonnal taktikai vadászbombá­zó gépeket küldött ki, majd később oda vezényelték a 1. amerikai gyalogoshadosztályt is. Az AP megjegyzi, hogy Dél- Vietnamban szombat óta a par­tizánok az amerikai különle­ges erők, a „zöldsapkások” két tábora, három repülőié’- és két tüzérségi támaszpont ellen in­téztek támadást. Dél-iemeni Népi Köztársaság ZVía, éjfél óta új állam jelent meg a világ térképén: a Dél-jemeni Népi Köztársaság. Területe mintegy 300 000 négy­zetkilométer, lakosainak száma 1 millió. A lakosság 80 szá­zaléka adeni és jemeni arab, a többiek indiaiak, Pakisztánok, Szomáliák. Fővárosa a 220 ezer lakosú Aden, „az Indiai­óceán Gibraltárja”, a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal ösz- szekötő keskeny Bab-El-Mandeb szoros partján. Kikötőjét évente hatezer óceánjáró érinti, amelyeket a város 6 millió tonna kapacitású kőolajfinomílója termékeiből látnak el üzemanyaggal. A város híres negyede a Kráter, jemeniek lakják. Az eddig hivatalosan Dél-arábiai Államszövetségnek nevezett területről már időszámításunk előtt 2200 évvel megemlékeznek g krónikák. 1538-ban Adent a törökök foglalják el, 1630-tól Je­menhez tartozik, 1704-ben pedig a dél-arab törzsek függetle­nítik a területet Jementől. 1839-ben az angolok veszik bir­tokukba, 1868-ban formálisan is megvásárolják arab urai­tól, és a kikötőt fontos utánpótlási, hajózási és hadi bázis­sá építik ki. A Szuezi-csatorna megnyitása után a brit gyar­matpolitika egyik legfontosabb pillérévé építik ki az adeni sziklaerődöt. Most, a függetlenség kikiáltásakor mintegy húsz sejkség- bői alakult meg a Dél-jemeni Népi Köztársaság. Az új, füg­getlen állam megszületését véres események előzték meg. Néhány éűe a brit gyarmatosítók megpróbálkoztak a velük együttműködő feudális sejkségek kezébe átjátszani a ha­talmat. Dél-Arábia lakosai ellenállási harcot indítottal:, ame­lyek egészen a legutóbbi időkig tartottak. A függetlenségi harc sikerei végül ts a tárgyaló asztalhoz kényszerítették Nagy-Britanniát. A genfi tárgyalásokon a nemzeti felszaba- dítási front, a NLF képviselte a dél-jemenieket. Az angolok november 29-én éjfélig átadták a hatalmat az NLF-nek ét 128 éves gyarmati uralom után kivonták csapataikat Aden- bői. McNamarát feláldozták a háború oltárán? Francia vélemények a miniszter lemondásáról PÁRIZS (MTI) A francia lapok már kész tényként kezelik McNamara amerikai hadügyminiszter le­mondását. A Combat szerint McNama­ra távozása maga után von­hatja a Vietnamban folytatott amerikai politika további me­revedését. A katonák nem fog­ják elmulasztani az alkalmat, hogy növeljék nyomásukat a kormány fejére, és diadalra vigyék nézeteiket, amely ed­dig McNamara ellenállásába ütközött. Ami pedig Johnson elnököt illeti, kérdés, hogy vajon nem tartja-e túlságosan is kívánatosnak, hogy katonai sikereket arasson a jövő no­vemberi elnökválasztás előtt. A lap más helyén Georges Andersen kommentárjában rámutat: amíg McNamara Kennedy elnök oldalán állott, a katonáknak a döntő pilla­natokban meg kellett hátrál- niok előtte. A dallasi tragédia óta azonban a tábornokok új­ra felülkerekedtek. Ez egyéb­ként is szabály: egy kevésbé kiemelkedő elnök alatt a Pen­tagon mindig a helyzet urává válik. A Paris Jourban, Tabouis asszony megjegyzi: McNama­ra kinevezése a Világbank élére azt mutatja, hogy az Egyesült Államok rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a jelenlegi helyzetben a nemzet­közi pénzügyi frontnak, talán nagyobbat, mint a vietnami háborúnak. A lemondásból ar­ra is lehet következtetni, hogv Johnson elnök a legutóbbi haditanácson a bombázások folytatása, és talán a straté­giai eszkaláció folytatása mel­lett döntött. A L’Humanité kommentárja szerint a lemondásból arra lehet következtetni, hogy McNamarát feláldozták a vég­letekig folytatandó háború ol­tárán. A hadügyminiszter le­mondását követő bejelentés, Frankel, külügyi államtitkár visszavonulása, jele az ameri­kai vezetőkörök nehézségei­nek, amelyek a harcmezőkön elszenvedett vereségekből, a nemzetközi elszigeteltségből erednek. 3 rád ó és a tv mai műsora KOSSUTH RADIO: 3.22: Könnyűzene Csehszlovákiából. — 9.4«: Dávid Ojsztrab hegedül. — 10.10: Orfeusz az al­világban. — 10.59: A kontraktus. — 12.15: Márta. — 13.00: A budapesti színházak műsora. — 13.03: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.18: Fehér Sán­dor népi zenekara játszik, Jákő Vera és Szabó József énekel. — 14.00: Törvénykönyv. — 14.20: Magyarországon először, — 14.45: Mai témák, mai dalok. 15.15: Iíimszkij- Korrzaltov: Scherezade. — 16.03: Hófehérke és a (tót törpe. — 10.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkara tuvkel. — 16.37: A fák sokáig élnek. — 16.57: Hallgatóink figyelmébe. — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: A «agyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik Kozák Gábor József vezetésével. — 17.45: Mikrofórum. — 18.00: 0.-*;z Júlia operettdalokat énekel. — 18.15: Kulisszák mö­gött. — 18.30: A hoinap slágerei. — 19.29: Hallgatóink fi- r yt niföt'. — 19.30: Verdi: Az álarcosbál. — Közben: 30.24: Szemmel is hall az okos szerelem. — 22.15: Két Afrika a Ion-ó két partján. — 22.25: Nemén.vi Lili énekel. — 22.10: József Attila emléke. „Kész a leltár.” — 23.00 Tánc- zem — 23.39: Kamarazene. — 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RADIO: 10.00: Zenekari muzsika. — 10.50: Meg­hívtuk — elmentünk. — 11.00: Mindenki kedvére. — 13.00: •vau arazene. — 11.47: Vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől Dali ; ... A retöfl rádió zenés délutánja — 18.10: Brahms: t, szimfónia. — 18.51: A lillafüredi barlangokban. —.19.01: Hangverseny a stúdióban. — 19.36: Lakatos Sándor népi ze­nek -.tra játszik. — 20.30: A Magyar irodalom kinesesháza. — 21.05: Tánczené. — 21.30: Nőkről nőknek. — 22.00: Ze­nekari muzsika. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 8.10: Iskola-tévé. — 9.55: Néz­ze meg az ember! — 11.05- Iskola-tévé. — 11.25: Műsor- I mertetés. — 11.2«: Victor Hugó. Francia dokumentum­aim. — 13.40: Iskola-tévé — 17.58: Műsorismertetés. — ’8.0Ö: Hírek. — 18.05: I. Nemzetközi Rallye, Szentendre. ’Mportfilm. — 18.20: Telesport. — 18.45: A világ térképe-lóit. — 18.55: Kapcsoljuk ... — 19.25: Esti mese. — PM9: Vállvetve. Dokumentumfilm n. — 20.00: TV-Hfradö. 20.20: Halló fiúk! Halló lányok! — 21.20: Képről kép­ve... — 22.05: TV-Híradó 2. kiadás. — 22.25: Pedagógusok Mrunu. — A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: — 13.25: A Spar­tak Trnava — Torpedo Moszkva labdarúgő-mérk. közvetí­tése. — 17.15: Gyermekműsor. — 19.00: TV-Hiradő. — 19.35: Szibériai riport. — 20.05: Arcképcsarnok: Olga Scheinpflu­ova 65 éves. — 20.40: Vecsernye (színházi előadás, felvétel- öl.) A pártmunka fejlesztésének néhány kérdése III. Teljesedjék ki a szövetkezeti demokrácia A következőkben vizsgáljuk meg a párt gazdaságszervező munkájának fő területeit a mezőgazdasági üzemekben. Minden pártszervezetnek há­rom alapvető feladatot kell megoldania gazdaságszervező munkája során az új gazda­ságirányítási rendszerben. 1. Részt kell venniök az üzem tervének kialakításában úgy. hogy a tervben maradéktala­nul érvényre jusson a nép- gazdasági érdek . és a párt gazdaságpolitikájának irány­vonala. 2. A jóváhagyott terv­ben foglalt feladatokat a tö­megpolitikai munka során ösz- szehangoltan, a gazdasági és tömegszervezeteknek megma- gyarázniok, elfogadtatniok a mezőgazdasági üzemek dolgo­zóival és a végrehajtásra moz­gósítani. 3. A terv végrehaj­tását menet közben ellenőriz­ni A tervezésnél a tsz-ek és a mezőgazdasági üzemek új helyzetéből kell kiindulni. A Irta: Matűz József most elfogadott termelőszö­vetkezeti törvény kapcsán a tsz-ek mint mezőgazdasági üzemek jelentős korszerűsíté­sen mennek keresztül. A pártszervezetek teladalai a tervezésben A törvény kimondja, hogy a tsz-ek az önkéntesen tár­sult dolgozó parasztok társas szervezetei és ugyanakkor szo­cialista nagyüzemek, amelyek önálló, vállalatszerű gazdál­kodást folytatnak. A törvény­nek ez a fogalmazása a tsz- ek kettős természetét mutat­ja meg. Egyfelől: a dolgozó parasztok önkéntes társas szö­vetkezése: másfelől: önálló nagyüzemi gazdálkodást foly­tatnak. Ezt kell érteni első­sorban a tsz-ek korszerűsíté­sén. Ugyanakkor a tsz-eknek eb­ből a kettős természetéből le kell vonni néhány következ­tetést, feladatot is a pártszer­vezetek számára. A tsz-ek éle­tében következetesebben való­suljon meg a szövetkezeti de­mokrácia és a vállalatszerű gazdálkodás egysége. Eddig erről így nem beszéltünk. Most beszélünk először követ­kezetes tsz-demokráciáról és önálló vállalaii gazdálkodás­ról, mint egységről. Le kell vonnunk továbbá azt a következtetést is, hogy a tsz-ek fejlesztését az új gazdaságirányítási rendszerben két irányban kell folytatnunk: a) Fejleszteni a tsz-eket. mint a parasztok társulását, tehát szövetkezetibbé tenni a tsz-t, erősíteni annak szövet­kezeti jellegét; b) Fejleszteni a tsz-eket, mint szocialista nagyüzemet, hogy mindinkább vállalati jel­legűek legyenek és alkalma­sak az önálló gazdálkodásra. Milyen feladat hárul ebből a tsz-pártszervezetekre? A tervkészítés során abból kell kiindulniok, hogy 1968-ban — és a további években is — a megjelent intézkedések cél­ja, hogy az üzemi vezetők saját adottságaik felmérésével, a piaci igények és a közgaz­dasági ösztönzők ismeretében a legmegfelelőbb termelési szerkezetet alakítsák ki. Az üzemi döntéseket és a terve­ket az állami szervek a jö­vőben elsősorban közgazdasá­gi módszerekkel, az árak. az ártámogatás, a jövedelemel­vonás útján kívánják befo­lyásolni. A tsz-eknél a válla­latszerű gazdálkodás azt je­lenti, hogy a tsz-eknek nyere­ségesnek, rentábilisnak kell lenniök. A tsz képes legven a termelés eredményeként ke­letkező bevételből a kiadáso­kat, a ráfordításokat fedezni és a termelés fellesztéséhez szükséges eszközöket beszerez­ni. Ebből adódik, hogy a párt­szervezetnek csak olyan ter­vet szabad támogatnia, amely eleve nyereséges, rentábilis. Mérleghiányos vagy deficites tervet nem szabad elfogadni; A pártszprvezetnek ösztönöz­nie kell a tervkészítés során v a gazdasági vezetékei arra, hogv olvan termékek ternie- lését irányozzák elő ame­lyeknek van mrafelelö nt--uki nmeinek irS-nt 1-r­rrslet m.iitnlkorlk Tehál lg. merni és kutatni kell a pia­cot, és csak biztos piacra sza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom