Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
4 MÖGT? * O 1967. november 19., vasárnap Drezdából „Csendélet” a v Pásztora Az asztaltársaság tagjai már kiválasztották a nekik tetsző etel különlegességeket. Jómagam is gyorsan döntöttem, majc szóltam a mellettem tovasiető talpig feketébe öltözött szemüveges fiatalembernek: — Legyen szíves ... Asztaltársaim ekkor azt mondták: hiába szólok neki, nem ért magyarul. Csodálkozva néztem rájuk, ök tovább folytatták: — Német fiú, tapasztalatcserére jött hozzánk. „ A hívó szóra mégis odajött. Közlésem nyomán csak akkor derült fel az arca, amikor rámutattam az étlap egyik sorára ... — Ja... Ja... válaszolt, s eltűnt a konyhába vezető ajtón. Fizetéskor már várt az alkalmi tolmács, Scheidi László egy kis beszélgetésre. Megtudtam, hogy a fiatalembert Reinhardt Schiffnek hívják, a drezdai Klubhaus Aufban dolgozik mint pincér. Október 25-én jött Tásztóra, a földművesszövetkezeti étterembe, ahol hat hónapig lesz tapasztalatcserén. Érkezésekor egy szót sem tudott magyarul. Amit viszont most tud, azt már itt tanulta meg. Kollegáitól és főleg Lacitól, a fizetőtől, aki szintén az ő korosztályához tartozik. Ma már nem okoz neki gondot, a jó étvágyat, a hozom, a bor, sör és néhány étel nevének magyar kiejtése. — Bár még most is ki kell spekulálni, vajon mit is jelent az az étel, amit a vendég kér, — mondja. — Nálam gyorsan kitalálta Elmosolyodik. Osztott műszakban dolgozik, vagyis déli időben és kora este egészen záróráig. Szabad idejében magyarul tanul. — Barátok? — Még nincsenek. — Kollegák? — Jók, segítőkészek. — Hogy érzi magát? — Jól. — Milyen a szálláshelye? — Jó. — Megbarátkozott már a magyar ételekkel? — Nem nagyon. Igen fűszeresek ... — Mit csinál szabad napján? — Tanulok, vagy Balassagyarmatra’ utazok egyik kollegámhoz, aki egy évig volt nálunk tapasztalatcserén és ez idő alatt jó barátságot kötöttünk egymással. Tervei között szerepel még Balatonfüred meglátogatása. Oda is egy kollegájához utazik. Szeretné megnézni Budapestet is. Fényképezőgépet hozott magával, hogy megörökítse a tájat, az embereket. A búcsúzáskor udvariasan meghajolva többször is elismét- li: Viszontlátásra... De most már magyarul. V. K. Községrendezési terv Hótranovóknak Mátranovák rendezésére is sor kerül. A hosszú területen fekvő községnek nincs tervszerűen kialakított központja, az utcák is rendezetlenek. A korszerű falu kialakítása megköveteli a tervszerűséget. Az illetékes tervező intézetnél megrendelték a községrendezési tervet, amelynek az elkészítése befejezéshez közeledik. A terv szerint rendezik az utcákat, kijelölték a középületek központosított helyét. Korszerűsítik a közvilágítást. Gondoskodtak az új gazdasági major helyéről is. A rendezési tervet folyamatosan valósítják meg. buszállomáson Több ezer ember utazik naponta autóbuszon. Az utasok nagy része; dolgozó, diák, alkalmi vásárló. Nagyon sokan megfordulnak a salgótarjáni buszállomáson. Különösen délután és a kora esti órákban nagy az áramlás. A pályaudvar már régen kinőtte az egykori kereteket. Lesz majd új, ahogyan tehetőségünk engedi. De addig is. Az utazás mindig igényelt bizonyos kulturáltságot. S ez alatt nem lehet mást érteni, mint: fegyelmet, tapintatot egymás iránt, méltányolását annak, hogy vannak idősebb emberek is, rokkant utasok. Ez ma a tarjáni busz-pályaudvaron inkább csak óhajnak, sóhajnak számít. A kocsiállások terelő korlátáit valamikor azért építették, hogy az utas rendhez igazodjon. Ám aki gyakorolja is a rendet, elöbb-utóbb bosz- szússá válik. A korláton kívül mindig több a várakozó, főként középiskolás fiatal. Mikor aztán a busz előáll, kezdődik a „csendélet”, azaz a tülekedés, amolyan kontra Zrínyi-féle rohanás. S mivel a fiatalok vannak erő- és mozgásfölényben, övéké az ülőhely. Szólni érte eléggé kockázatos. A megjegyzések nyílvesszői pontosan az önérzetbe találnak. Az öreg lánynak titulált nagymamák már tudják, hogy jobb hallgatni. A tanárok többnyire csak az iskolai fegyelmet minősítik. Ha ide néha elrándulnának puszta kíváncsiságból is, sok mindennel kiegészülne tapasztalatuk. S ha a megjegyzéseknél tartunk, talán a buszállomás alkalmazottjai is tehetnének valamit. Legalább néhanapján. Szólhatnának, ök közalkalmazottak, s az egyenruhának van tekintélye. Kár, hogy ezzel nem élnek, s hagyják, hogy teljesen polgárjogot nyerjen ez a visszatetsző állapot. —gulyás— Nyikolaj Amoszov Szív és gondolat «■ORDÍTOTTA: RADÖ GTÖRGT 64. Milyen bátor. Hogy nekem hány ilyen billentyűre telik az erőmből — nem tudom. Nem is érdekel: telik, amennyire telik, nem fogok velük takarékoskodni. Legyenek az emberek hasznára. Most tetszelgek magam előtt. Ronda dolog, ha ilyesmin kapja rajta magát az ember. ..Micsoda szenvedéseket vállalok a betegeimért! Önfelál- tíozóan harcolok a halállal!” Ördög tudja. Mindenki ilyen volna! Az ember mindenekelőtt cselekedni szokott. Jól, rosszul, így vagy úgy. Ezenkívül gondolkozik is a cselekvéseiről. Szintén különféleképpen. A harmadik szint: hogy mintegy külső szemlélőként figyeli a saját tetteit és gondolatait. Hasznos orvosság ez a bizonyos vétkek — például a hivalkodás — ellen. De még ezt is lehet mi itegy távolról szemlélni. És kiderülhet: hogy az ember — semmilyen se. Sem jó, sem rossz. Szürke. Fenya néni csak nem hozza azt az ágyneműt. Tapintatosan időt ad, hogy nyugodtan megigyam a teámat. Vagy még egyszerűbb az ok: éppen ágytálat kell vinnie egy súlyos betegnek. Helyes. Már jön. Még matracot is cipel. — Ugyan, Fenya néni! Minek ez a matrac? Puha a pam- lag. — Hogy még puhább legyen. Nagyon elfáradhatott. — No és mi van, a műtét utáni állomásról semmi rosszat se hallani? — Bizonyára rendben van minden, mert Marija Dmitri- jevna is bement pihenni a főnővérhez. Hiszen azért marad, hogy segíthessen, ha Szasa rosszul lenne... Aranyból van az ön keze... — Elég, elég, Fenya néni. — Mindenki mondja. — Jó, jó... Ez azt jelenti: néni, most már hagyjál magamra. Megértette-e vagy sem, mindenesetre jóéjt kívánt és elment. Az éjszakából már nem sok marad hátra. Az óra fél kettőt mutat. Hatnál tovább nem'fogok aludni. Levetkőzöm, eloltom az asztali lámpát. Micsoda élvezet: az ágyon végignyújtózni egy ilyen nap után! Egész testem sajog. Megjegyzem: ez jóleső sajgás. Aludni, aludni. Mozdulatlanul fekszem. Aludni... aludni... Nem, a gép működik. Megint az élet értelméről. „Két cselekvési program van”. Így mondta Szasa, és igaza van. Én meg alaposan megszoktam ezt a szót. Megtanultam a használatát ... Az egyik program: gyermeket szülni és nevelni. Hogy életben maradjanak és tovább szaporodjanak. Általában ez nem is rossz program. Csak nem veszi tekintetbe a más emberek iránti humanitást Fogd meg, ragadd meg, fojtsd meg. Hogy utódokat adhass, ahhoz magadnak is jóllakottnak és erősnek kell lenned. S ez közben még élvezet is: győzni, halmozni, parancsolgatni. Az agykéreg még fokozza is ennek a kellemességét Arcok, események suhannak ... Állati-programok. Társaságban dicsekedni a bevarrt billentyűvel: ez is ilyen. Raja sír: ez is. Vajon Irina hazaért-e már? Szereti őt: ez is ilyen. A másik program: a közösségi. Az embernek mások érdekében kell dolgoznia. Hogy JHit izinházi ez a bildet Kétszázezer és egy ... ön is lehet gyilkos ... Traviata ... S most a következő kedden: Optimista tragédia. Salgótarján színházi évadjának első negyede után adódik a kérdés: mit ér a színházi bérlet? A város kulturális életében jelentős állomás ez az év. Első ízben hirdetett bérleti programot az új művelődési ház és a kezdeti eredménnyel elégedettek lehetünk. Mintegy félezer bérlettulajdonost tart számon ma már a művelődési ház, ami annál inkább örvendetes, mert az előadási napok kötöttsége miatt a bérletek felhasználása nem mindig bizonyos. Ennek ellenére a színházi estek törzsközönsége a legszélesebb rétegekből tevődik össze. A színházművészet leglelkesebb hívei biztonságos magvát adják Salgótarján bontakozó kulturális életének, nem közömbös hát, miképp vélekednek az eddigi produktumokról, milyen kívánságokat tartogatnak a továbbiakat illetően. — Mit ér a színházi bérlet? — erről kérdeztünk meg néhányat közülük. Elsőként Vonsik Emőnének, az acélárugyári művelődési ház könyvtárosának engedném át a szót, már csupán olyan meggondolásból is, hogy családja három hely állandó gazdája az esteken, s ez anyagilag is figyelmet érdemlőn fejezi ki színházszeretetüket. Éves egészben 480 forintot jelent a bérlet, mégpedig előlegezett bizalom alapján a várható programra. — Az eddigiekkel — mondotta — rendkívül elégedettek vagyunk. A műsor a prózától az operáig változatos műfajú, a család minden irányú igényét kielégíti. Mondhatom, a legelsők között vásároltunk bérletet; az akció jóformán még el sem indult, s nem bántuk meg a vállalkozást. Hogy mit szeretnénk még? ... Nagyon tetszett nekünk a debreceni színház operatársulata. Ha jövőre esetleg még további operákat láthatnánk ... — Szó van arról, hogy a debreceniek januártól néhány produkciójukkal vendégségbe jönnek... hogy ezekre külön mindenki jobban élhessen. Ez nem nyújt semmi olyan koncentrált élvezetet, mint a szerelem vagy a gyermek. A társadalom oltotta belénk. Nekem élvezetet szerez és erőt ad a bajok elviselésére. Nyilván igen fontos, hogy az ember meggyőzze erről önmagát. Ettől lesz boldog... Én most boldog vagyok... Tehát? ... Aludj, te boldog ember... Aludj ... De nem, nem olyan könnyű elaludni. Üj gondolatok jönnek, sorban egymás után. Holnap milyen műtéteink lesznek? A szív-tüdő motoros műtétet elhalasztottuk. Kár, gyengék voltunk. Talán még vissza lehetne csinálni? Nem. Az anyának megmondták már, hogy elmarad. Az anyai szív nem játékszer, nem lehet vele ide-oda... A kis Ljova helyett vesszük a felnőtt Szorokint. aorta-szűkülete van. Petro fogja operálni. Ugyanaz a vércsoport. Igen őt vesszük. Csak, úgy rémlik, mészlerakódás is van a billentyűjén. Magamnak is ott kell lennem, hogy bekapcsolódhassam, ha nehézség támadna. De hiszen holnap korábban akartam hazamenni, hogy írhassak! Azt a cikket már rég el kellett volna küldenem. Nem baj, az még várhat. A betegek előbbre valók. Jó így elfáradni, aztán elnyújtózva feküdni. Ha nem nyomnának azok a gondok... Megint csak a gondok ... Tegnap ... Ma ... Holnap ... Egy életen át... Bennük rejlik a boldogság. VÉGE bérletet hirdetne a művelődési ház. Erre is igényt tartanának a mostani mellett? — Mi inkább az egységes éves bérlet keretében látnánk szívesen további operaműveket. Elég nagy a család különféle elfoglaltsága, a mostani havi egy színházi estet elegendőnek érezzük. És igazat szólva: anyagilag is. Ezt azonban a további időkben is tartani akarjuk. Régi színházbarátok vagyunk, s barátságunkat a színházzal a mostani évad méginkább megerősítette. — Mit ér a színházi bérlet? Dr. Marton Tiborné így fogalmazza válaszát a kérdésre: — Nagyon örülünk, hogy a város kulturális lehetőségei színházi téren is bontakoznak. A hiánypótló vállalkozás mellé örömmel csatlakoztunk férjemmel mint bérletesek. A szolnoki társulattal a műsor- kínálatot, a produkciók szintjét tekintve egyaránt elégedettek vagyunk. Véleményem szerint olyan színházat választott partnerül a város, amely alkalmas az igények kielégítésére és fejlesztésére. Nagy nyereség a debreceni színház hajlandóságának megnyerése is a vendégjátékokra, így nem bántuk meg, hogy a bérlők sorába iratkoztunk. Eddig csak a legjobbakat mondhatjuk, s a további műsorterv ismeretében nincs különösebb kívánnivalónk. Szabó Szaniszló esztergályosnak és feleségének a Pécskő utcai szép új otthontól „ugrásnyira” van a színház. — A napi munka fáradalma után — mondja — időnként kell egy kis kikapcsolódás, élményt adó szórakozás. Mindig nagy barátja voltam a színháznak, korábban is minden rendezvényre elmentünk, s ez a bérleti program nagyon biztatónak mutatkozott. Ha meg amúgy sem maradnánk el az előadásokról, miért ne legyen rendszeres, állandó helyünk a nézőtéren? így gondoltuk és így lettünk bérlettulajdonosok. S eddig nem volt okunk megbánni az elhatározást. Szép, igényes előadásokat kaptunk, olyanokat, amilyenekről a korábbi években álmodni sem mertünk. Megszerettük a szolnoki művészeket, s néhányat szinte már személyesen ismerünk és keresünk a színlapon. Reméljük, a következőkben sem lesz okunk csalódni, s akkor a művelődési ház tovább számíthat ránk bérlői között Németh Jenó oos u, vezető, feleségével esztendők óta rendszeres vendége a város szin.e valamennyi kulturális. művészeti eseményének. Legélénkebben mégis a színház iránt vonzódnak. A legtermészetesebb hát, hogy nevük az évad bérlői között sorakozik. Benyomásairól Németii Jenő igényes észrevételeket összegez: — Az évad eddigi időszakának legmaradandóbb élményét nekünk a debreceni színház Traviata előadása adta. Nagy- szerű élvezet volt hallgatni a kitűnő debreceni operisták. a bolgár vendégénekes, s a zenekar pompás teljesítményét. Hallottam, hogy a MÁV pesti utakat szervez színházi előadásokra. Szerintem, ha a továbbiakban is olyan értékes produkciókban lesz részünk itthon, mint amilyeneket mos- tanig kaptunk, a színházi vonatoknak nincs különösebb jövője. Mert a debreceni színház bemutatkozója és további várható előadásai mellett a legjobbakat mondhatjuk a szolnoki társulatról is. Sokakkal beszélgettem, akik hasonlón vélekednek. A város kulturális fejlődésének jelentős eredménye, hogy már bérletrendszerben járnak hozzánk színházak, s bérleti hangversenyciklust ' hallgathatunk. Ezek olyan élmények és értékek, melyek nagy-nagy hiánvi töltenek be Salgótarján életében. De ezzel kapcsolatban néhány észrevétellel is szolgálhatok. Az egyik technikai jellegű: a művelődési ház klíma- berendezésén okvetlen segíteni kell, mert a nézőtéren elviselhetetlen a hőség, olyany- nyira, hogy az élmény rovására megy. A másik: örvendetes ugyan, hogy a kezdethez képest szépszámú bérleti tábor képződött, de még mindig sokakat hiányolok, olyanokat, akiknek a nézőtéren volna a helyük. Tudom, a színházművészet iránti igény nem alakul ki máról holnapra az emberekben, azért hiszem, hogy a következő évadok a mostaninál is népszerűbbek és látó- gatottabbak lesznek. így vélekednek négyen — aa ötszázból. S bizonyára a négygyei ért egyet a többi közül is igen sok. A színházi bérlet tehát körülbelül annyit ér, amennyit a kérdezettek összegeztek róla. (b. U Már elkészültek az 1968-as fürlőruha-modellek. A jövő nyáron ez lesz a divat a strandon! (Bozsán Endre felvétele)
