Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-29 / 256. szám

Möep äo

7

1067. október 20. vasárnap

Vasnrnnni IpvóI

Ä nevelés árnyoldalairól

Tudom, a szülök szava nem mindig szentírás, ha gyermekük védelméről van szó némely iskolai, nevelői intézkedés ügyében. A szülő hajlamos részrehajló elfogultságra, s, ha különféle panaszokat hallok tőle a túlzott nevelői szigorról, kelfő fenntartással fogadom.

Akadnak azonban általánosabb panasztémák, melyek túlnőnek az olyan mindennaposakon, hogy például: beírást hozott a fiam az ellenőrzőben, mert civakodtak szünetben. Beírta a felügyelő tanár, pedig a gyerek azt mondja, nem ő kezdte, csak belekeveredett. Vagy: kettest hozott környezetismeretből a kislányom, holott nem is mondta a nénike, hogy tudni kell azt az anyagot.

Ilyenekben rendszerint kiderül: a verekedés vezér- kolomposa épp a fiúcska volt, a kislány babával szórakozott, vagy másra figyelt, mikor a kritikus anyagot megtanulni jelölte ki a nénike. De melyik szülőnek nem a sajátja a legjobb, a legokosabb, a legkü- lönb gyerek?!

Az általánosabb, több szájból hangzó panaszokra viszont fel kell figyelni, s nem árt utána nézni jogosságuknak. Annál is inkább, mert nemcsak bosszantóak, anyagi zaklatással járók, de arra is alkalmasak, hogy halalmi visszaélés vádjával árnyalják be a pedagógusokat.

Ismeretes, hogy rendelkezések szerint általános iskolai fokon semmifajta címen és ürüggyel anyagi terhelést gyermekre és szülőre róni nem szabad. A köteles tanfelszerelési kiadásokon túl olyan terhekre vonatkozik ez, melyek a korábbi években joggal váltottak ki sok-sok méltatlankodást a szülőkből. Tanulóköpenyek, formaruhák kötelezővé tételétől a legváltozatosabb dolgokra szóltak a különterhek, — iskolák és pedagógusok egyéni igénye, ízlése szerint. S habár a rendelkezés egyértelműen világos, a szülők anyagi igénybevétele máig sem szűnt meg teljesen, a lelemény számos „hivatalos” vagy önkényes utat-módot talál.

S van-e szülő, aki nyugodt szívvel tud szembeszegülni a kívánalmaknak? Ügy, hogy ugyanakkor ne aggódna retorzió miatt... hogy ellenszegülésével esetleges részesévé lesz a gyermek magatartási jegyében beállott kedvezőtlen változásnak.

De nézzük közelebbről az anyagi oldalú panaszok némelyikét.

Évek óta általános gyakorlat, hogy az őszi hónapokban elárasztják iskoláinkat a Szerencsesorsjegy szel- vénykötegei. „Ez a sorsjegy részt vesz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége sorshúzásán". A szelvények nagyon nemes célt szolgálnak, de mégis furcsa, hogy akár igénylik, akár nem, kiosztják a gyerekeknek. A szülők kifizetik. Vagy mit kezdjenek? Küldjék házaló árusnak a gyereket? Nem nagy pénz, mindösz- sze négy forint.

— De kérem!... — így az egyik panaszosom. — Nálunk öt iskolás van a családban. Valamennyi hoz a sorsjegyből. Kerek húszasunkba kerül az akció.

Jogosnak tartom a kifakadást már csak testületi alapon is. Az újságíró szövetség alig hiszem, hogy iskolásoknak, gyerekeknek szánta akcióját. És engedtessék meg kétségbe vonni továbbá a pedagógusok feladatát is a lutrira, a vakszerencsében való bizakodásra, a kevés pénzen nagy haszonra nevelésben.

De menjünk tovább. Alig zárult le a sorsjegyakció, új igénnyel álltak elő általános iskoláinkban. Az intézeti bizományosok a tantestület közreműködésével könyvvásárt kezdeményeztek. Szétosztották a köteteket, a szülőknek egyetlen kötelesség maradt: tessék fizetni.

Az ilyen természetű erőszakosságra talán semmit nem mondanék, elvégre, a könyv, az irodalom terjesztése a legszebb és legnemesebb feladatok egyike. Hanem az akciónak erős szépséghibáit emlegetik a szülők.

— Kérem, a gyermekem olyan művet hozott, melyet az ö értelmi szintjén olvasni egyenesen ártalmas.

A mondat szülői értekezleten hangzott el egyik iskolánkban. Az osztályvezető tanár válasza rendkívül meglepő volt:

— Mi figyelmeztettük a gyerekeket, hogy a könyvet ne olvassák el. Hogy nem nekik való.

Ez aztán igen!... Szakszerű és célszerű irodalomterjesztés! ... Fő az eredményesség, az elfekvő készletek „szocialista szellemű" elhelyezése. De alig hiszem, hogy önmaga hivatását becsülő pedagógus tiszta lelkiismerettel vállalkozik ilyen munkára.

Végül a szülők anyagi jellegű igénybevételei sorából hadd mondjam el a legkárosabbat, amit a kollektív felelősség különös értelmezéséről hallottam.

— Az általános iskolában, amelybe kislányom jár, a begyűlt sorsjegypénzböl valamely összeg eltűnt. A pénzt a tanítónő kezeli. Tőle tűnt el, a teremben felejtette, hogy, hogy nem, — nem tudom. A lényeg az: a tanítónő utasítást adott: minden gyerek 50 fillérrel járul a hiányhoz. Mondhatni: semmiség az egész, mégsem fér a begyembe, mert a követelés jogtalan és önkényes. Szerintem a személyes hanyagságért nem terhelhetünk, nem tehetünk másokat felelőssé, legkevésbé kollektive, a gyerekeket és a szülőket. A pedagógus felnőtt ember, tettéért, könnyelműségéért, hanyagságáért önmagának kell helytállnia.

Az állásponthoz kevés hozzáfűzni való lehet. A panaszos oldalán állok, mint ahogy együtt bosszankodom többi panaszosommal is, nem pusztán a szünet\ nélküli anyagi molesztálásokért, de elsősorban és főképp azért, mert a sorolt akciókba ölt buzgalom méltóbb célokra való energiákat fogyaszt. S mert nem szolgálja az iskola és a család, — a pedagógusok és a szülők együttműködésének összhangját.

Barna Tibor

Magyar térképészek szellemi exportja

Valósággal pókhálószerű kapcsolatokat épített ki az öt világrész valamennyi modern országával a budapesti Kartográfiai Vállalat egyik különleges kiadványa, a Cart- Actual. Ennek a hálónak a szálain egész évben szakadatlanul érkeznek a középpontba, a magyar vállalathoz a közlések arról, hol történt valami olyan változás — a határokban, az úthálózatban, a földrajzi elnevezésekben stb. — amelyet a térképészeknek figyelembe kell venniök. Évente négyszer azután minden szálon egyszerre indulnak meg a középpontból kifelé ennek a tpbb nyelvű kiadványnak a példányai, azok a térképgyűjtemények, amelyek az összes bekövetkezett változásokat rendszerezve és térkép- vázlatokon ábrázolva tartalmazzák.

Ez az egyre népszerűsödő kiadvány mind tovább erősíti a magyar térképészeti vállalat jó hírnevét, amit egyébként már eddig is számos exportmunkájának sikere bizonyít. Nemrég jelent meg a Larousse, amelynek teljes térképanyagát a magyar vállalat szakemberei készítették. Idén tettek eleget a jugoszláv Stampa cég megrendelésének a közép-európai autótérkép, és a jugoszláviai magyar iskolák részére magyar nyelvű középiskolai atlaszok elkészítésével. Nyugat-Európában évente 25 000—30 000 példány talál gazdára az ugyancsak itt készült kelet-európai autótérképből. Számos keleti és nyugati országban díszítik az íróasztalokat a magyar glóbuszok, egy részük átvilágítható változatban.

Egészen különleges exportmunkájuk volt a Kína-térkép, amelyet a stockholmi Esselte Map Service számára terveztek és rajzoltak meg. Kínának ez az első olyan térképe, amely a helyneveket a hivatalos latinbetűs átírásban tünteti fel.

Legújabban pedig a Rand McNally amerikai cég által kiadandó világatlasz lapjain dolgoznak a vállalat térképészei, testvériesen osztozva meg a feladaton amerikai, japán, nyugatnémet és svéd kollégáikkal. A magyar kartográfusok Észak-Európa és Ázsia egyes területeinek, valamint a magyar fővárosnak a térképét készítik el az atlaszhoz.

A talapzat, a nyers munká- lású, sárgás haraszti mészkő posztamens már kijelölt helyén áll a salgótarjáni fő tér szélső harmadában. Amikorra e sorok olvasókhoz jutnak, talán a mű is megérkezik: fel- szabadulásunk szoborba formált szimbóluma.

Időzített esemény lesz az avató: a félszázados nagy szosem meg a történelmi eseményt, ami népünk életében csaknem negyed százada játszódott. Nem akartam puszta illusztratív ábrázolását adni a felszabadulás tényének —, hogy például katonát mintázzak. Aztán, az igazat szólva, nem is nagyon hiszek az illusztratív ábrázolás művészi hitelességében. Többnyire pil

játosságok alapján, inkább nagyobb társadalmi méretben képzelem el. Például úgy, hogy létrejön egy bizonyos szocalis- ta jelképkulcs. Addig azonban a meglevőkkel kell dolgozni. Az idők során például a galamb vagy a kígyó szimbólumaivá lettek valaminek. A régi mitológiában és a keresztényeknél egyaránt. így nyúlcialista vállalkozás jubileumi ünnepébe illeszkedő. E fényes foglalatban pedig kettős szimbolikát kap Somogyi József műve: az Eszme gyakorlattá érésének nemzetközi és hazai dátumát ötvözi eggyé. Gondolom: így látják majd a városlakók.

És hogyan a művész, a gondolatok bronzba fogalmazója...

A Kossuth-díjas szobrász, ígv beszél erről:

— Idegenkedtem attól, hogy konvencionális módon közelítlanatnyiságot fejez ki. Egy jel- képrendszerben sokkal szug- gesztívebb módon lehet gondolatokat közölni. Én legalább így érzem, ezt vallom és ehhez tartom magam. Örülök, hogy álláspontom megértésre és pártolásra talált.

Milyen kívánalmakat szabott a művész elé a feladat kivitelezése?

— Ennek a kornak még nincs kialakult jelképrendszere, mint a nagy koroknak. Persze, ez évszázados dolog. Kialakulását nem nemzeti satam én is elgondolásaimban a galamb és a kígyó szimbolikájához, jelképeihez. Ezek két női alak együttesében kifejezik egyrészt az örömet, a boldogságot, másrészt azt, hogy a jó legyőzi a rosszat.

— A formai megoldást illetően jelentkeztek-e sajátos kötöttségek?

— Azt hiszem, igen. Például az, hogy beállva a művelődési ház, a Karancs Szálló, a szak- szervezeti székház, az állomás és az üzletház terébe, a feltörő vonalú és sima épületek között rusztikus, bontott formájú. erősen barázdált műre van szükség, nagyon durva felületekkel, mgrt a fény játéka így érvényesülhet megfelelően.

Somogyi József alkotása nemcsak gondolatilag, de méretében is impozáns dísze lesz a városnak. Méltón reprezentálja nemzeti történelmünk nagy fordulóját, s magas művészi szinten járul a város esztétikai gyarapodásához is.

Mindent egybevéve több mint hét méter magas a szobormű. Tömegére jellemző, hogy a tenyérről felröppenő galambok súlya mázsákat képvisel. Ám mégsem a külsődleges és súlybeli különleges méretek teszik jelentőssé a művet, hanem azok a gondolatok, melyeket Somogyi József anyagában munkált.

A távlatba tekintő nőalakok, az eltiport kígyó s a felröppenő galambraj jelképrendszerével a szabadság születését mutatja elénk a művész. Nem pusztán történelmet, históriai pillanatot illusztrál; sokkalta többet tesz ennél: gondolatokat mond egy történelmi pillanatról.

Szoborrá fogalmazott költeményt, bronzba öntött ódát az emberibb élet hírhozóiról.

Ódát, — frázisok nélkül.

(barna.)

CfjtLtcutuL a $LO-kálfútféDér fehérük reggelenként a

pásztói új házakon és a sok száz éves pásztói romokon. Elpihent a feltárásban serény csákány, ásó. Az ásatás vezetője őszi-téli foglalatosságához látott. Olvasóink ismerőse ő: dr. Walter Ilona. Ezekben a hetekben a fővárosban, az Országos Műemléki Felügyelőség ódon termében munkálkodik. Előtte a maradványok elhelyezkedését szemléltető térkép, a romokról és az ásatás egy-egy fázisáról készült remek fotó, temérdek jegyzet, s néhány könyv, amelyeket — úgy lehet — fél százada senki sem ütött fel rajta kívül.

— Egyre teljesebb kép mutatja, milyen gazdag Pásztó történelmi múltja, — így a régész. — Város volt ez a település a középkorban; város, a szó legnemesebb értelmében. A Rátót-nemzetség, amelynek V. István 1250-ben a kegyurasággal együtt adományozta, megtette, amit a helység érdekében a kor elvárhatott tőle. Fontosságára utal többek között, hogy már II. Béla királyi kúriát emeltetett itt. III. Endre vásártartási jogot adományozott Pász- tónak, s így az jelentős közbenső állomása lett a Buda és Eger között állandósuló kereskedelmi forgalomnak. 1407- ben Tari Lőrincé, Zsigmond király kedves emberéé lett a

város, olyan joggal amilyennel Budán kívül akkoriban

csak vajmi kevés település dicsekedhetett Magyarországon. A Tari-famíliát sem egyházi, sem világi bíróság nem vonhatta felelősségre a pásztói bíró és a pásztói esküdtek nélkül.

— Tari Lőrincről már írt a Nőgrád. Ö volt a magyar „pokoljárók” egyike, aki Írországban keresett bocsánatot bűneire. Az infernóból visszatérve mondotta el, hogy odalenn találkozott őfelségével, aki különféle pajzánságok miatt került oda... Holmi elcsábított leánykák... Köztünk maradjon a szó: a királynak nem lehetett nehéz dolga. Korának egyik legszebb férfia volt; az asszony, a leány pedig a középkorban is — nő.

— Efféléről is árulkodnak a néma kövek?

— Erről csak a logika: a legutóbb feltárt romok az elmúlásról beszélnek. A pásztói templom északi oldalán sokszög-alapú, kétszintes temetőkápolna alsó szintjére és a boltozatindítás nyomaira találtunk. A temető akkoriban kicsiny volt, s így negyven— ötven év alatt megtelt. A ki- hantolt csontokat gyűjtötték össze az alsó szinten. Azokat. amelyekre itt bukkantunk, közös sírba hántoltuk el. A temetőkápolna romjainak kiásásához értékes társadalmi segítséget adtak az archeológia ifjú barátai: a pásztói gimnázium kiszesei. A temetőkápolna romjaira visszakerült a föld, nehogy a fagy kárt tegyen bennük. Jövő nyáron már pusztulástól megvédett állapotban láthatják azokat az érdeklődők. A templom gótikus ülőfülkéjét azonban már most is.

— Tari Lőrinc pincéjét emlegetik gyakran a pásztóiak. Lehet, hogy borpince volt?

— Az lesz, de erről később... Az áruház tervezői tudtak arról, hogy a telken található egy pince, ezt széntárolásra szánták. Amikor jobban szemügyre vettük a falakat, akkor tűnt ki, kár lenne közéjük szenet szórni. A nyolcszor nyolc méter alapterületű helyiség emeletes, valószínűleg egyemeletes lakótorony, mai nevén : lakóház maradványa. Síkmennyezetét hajdan nyolc gerenda tartotta. Atboltozásá- ra valószínűleg a XVI. században került sor. A boltvál- lak szépen láthatók. Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a ház valóban Tari Lőrincé lett volna; a földművesszövetkezet tudománybarátságára és jó üzleti érzékére azonban van! Amint a szövetkezet vezetői megtudták, hogy a pince régészeti értékű, hallani sem akartak többé széntárolóról.

Borkóstolót rendeznek be ott; bizonyára hozzáértővel terveztetik meg a berendezést is, a felszerelési tárgyakat is. Azt hiszem, a Salgótarjáni öblös- üveggyár tervezőit nem sokat kellene biztatni, hogy a Zsig- mond-kor hangulatát árasztó poharakat, kupákat, kely beket rajzoljanak.

— Koccinthatunk-e ott jövőre valamire?

— Ennek részben az fmsz a megmondhatója. Ami a régészeket illeti- igen. Jövőre befejeződik a kolostor és a temetőkápolna teljes feltárása; ez még a Fuggereknek is megérne egy itce bort... Szívesen folytatnám a munkát a temetőben; a jelenleg is használt Szentlélek-kápolna sok archeológiái érdekességet ígér... Az ez évi ásatásokról még any- nyit, hogy — amint korábban említettem —, a pásztói tanács és a pásztói fiatalság segítségéhez jó szerencse is járult. Ez utóbbit kívánom a balassagyarmati Palóc Múzeum restaurátorainak ahhoz, hogy a Pásztón talált, Zsig- mond-korabeli cserépmaradványokból az edényeket minél teljesebben állíthassák helyre eredeti formájukba, — búcsúzott dr. Walter Ilona archeológus.

— b. z. —