Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-25 / 252. szám

1967 október 25., szerda ween íp \ 3 Munkás öregkor Felül kell vizsgálnunk az öregségről kialakult fogalmainkat. Gondoljunk például a nagyma­ma szó jelentésére. Valamikor a nagymama kendös, sötétruhás, beteges öregasszony volt, aki gyerekei gondozására szorult. Ma már a nagymamák többsége megjelenésében is fia­talos, energikus: nem eltartottja, hanem tá­masza gyermekeinek, hiszen nyugdíjas évei­ben magára vállalja az unokák nevelését. Azért természetesen élnek még közöttünk az előző nagymama-típus képviselői is. Éppen a velük való összehasonlítás ad rá alkalmat, hogy az öregség tartalmát újra fogalmazzuk magunknak. Szociális otthonokban, kórházakban vagy a családban meghúzódva találkozunk még a régi öregekkel, a régi 60—70 évesekkel. A régii jelző nem a korukra, hanem az életfor­májukra vonatkozik. Ezek az emberek a nyugdíj biztosítéka nélkül öregedtek meg. Az öregség megváltása tulajdonképpen a nyugdíj, a viszonylagos anyagi függetlenség. Nemcsak azért, mert biztosítja az önfenn­tartást, hanem azért is, mert megőrzi az ön­tudatot, a méltóságot, tartást ad azzal, hogy ki-ki egy hosszú életben végzett munkával váltja meg a jogot az öregkori anyagi jutta­táshoz. Gyakran halljuk, hogy még középko­rú emberek áhítozva gondolnak a nyugdíjas évekre. A mostani nyugdíjas öregség nemcsak anyagi szempontból különbözik a másiktól. Tapasztalhatjuk, hogy az emberek nem sza­kadnak el munkájuktól egyik napról a másik­ra, s higgyük el nekik, hogy nemcsak az 500 forintért járnak vissza dolgozni régi munka­helyükre. Mindazok a tapasztalatok, amelye­ket 30—40 évi munkájuk alatt szereztek, nem múlnak el azzal, hogy nyugdíjba mentek. A fiataloknak — még akkor is, ha ezt' sokan nem akarják elismerni — szükségük van az öregek tapasztalataira. Az öregkor értéke emelkedik attól is, hogy a betegségek korai felfedezésével, gyógyításá­val nemcsak a halál érkezhet később, hanem a magatehetetlenség, a teljes elfáradás is. Meg kell szoknunk egy új jelzős kife­jezést: a munkás öregkor fogalmát. És meg kell tanulnunk a sokszor csak meghir­detett tiszteletet belülről igazán érezni ez iránt az újfajta öregkor iránt. Fenákel Judit Az önállóság jegyében Felkészülve várják az új mechanizmust — Jó az önállóság, de szük­50 éve» a sxovjethatalom A Forradalom és hazánk séges tíz év, hogy kikovacso- lódjék az egymást minden te­kintetben ismerő és segítő kollektíva, mindenki megta­lálja a helyét, s a legtöbbet adja tudásából. Aztán: ki kell nevelni a korszerű üzemveze­tést értő vezető garnitúrát is. Ehhez azonban idő kell — sorolja a fél évvel ezelőtt ön­állóvá előléptetett ÉVM Üveg. ipari Országos Vállalat Üveg­ipari Szerszám- és Készülék Gyárának főmérnöke, Pádár Sándor. Gy érmék beteg aég es sajátosság Tevékenységüket részben ismerik az ország különböző tájain. Egyik-másik üveggyár­ból érkezik már elismerő le­vél is. Kellemesen emlékez­nek rájuk a Miskolci Üveg­gyárban, ahol hűtősort szerel­tek. Orosházán is szíves szó­val illetik őket. Karcagon a vasszerkezeti szerelési mun­kákat végezték kifogástalanul. — Sokszor meg kellett lá­togatni a munkahelyeket, de nem volt hiábavaló a fárad­ság — mondja a főmérnök, majd így folytatja: Az igaz­gatóval felkerestük az ország üveggyárainak nyolcvan szá­zalékát és tárgyalásokat foly­tattunk. Arra a meggyőződés­re jutottunk: lehet velük dol­gozni, előnyös megállapodá­sokat kötni, de csak egy fel­tétellel : ha kifogástalan mi­nőségű munkát adunk. Más­ként nem megy... A minőség nem a legerő­sebb oldala a gyárnak. Mióta minden műszakban van mű1- vezető, aki felelős a folyama­tos munkáért, a technológiai fegyelem betartásáért, s az átvett munkát a MEO minő­síti, van némi javulás. Ked­vezően hatott az is, hogy egy utazó művezetőt bíztak meg a külső munkák ellenőrzésével. Ennek ellenére a partnerek egyike-másika még háborog: nem veszem át a berendezést, mert nem megfelelő. De mi lesz akkor, ha megunják a perlekedést és más gyárat ke­resnek, ahol kívánságaikat maradéktalanul teljesítik? — Erre nem kerülhet sor — mondja Pádár Sándor. Nem lesz könnyű legyőzni ezt a gyermekbetegséget. Ha élni akarnak, akkor ezt meg kell tenni. Az új mechanizmusban még inkább előtérbe kerül, az hogy az üvegáru divatcikk, az igények gyorsan változnak. Ezt bizonyítják a kül- és bel­földről érkező megrendelések. Nem marad más hátra, mint rugalmasan igazodni az igé­nyekhez. Az üzem sajátosságából fa­kad, hogy egyedi darabokat is gyárt, amelyekhez sablont, vagy más, termelést gyorsító kisebb-nagyobb készüléket nem nagyon lehet használni. Az egyedi gyártmányok tech­nológiai előkészítése körülmé­nyesebb, sok utánjárással tör­ténik a különböző apró anya­gok beszerzése, a munkás sem tudja úgy begyakorolni magát, mint a szériamunkán. Nehezebb, de ugyanakkor változatosabb is a termelő te­vékenység. Ilyen körülmények között is jól megbirkóztak a feladatokkal. Augusztus 31-ig évi tervük időarányos részét hét százalékkal szárnyalták túl, az előírt költségszintből egy-két százalékot takarítot­tak meg. Ha nem jön közbe váratlan akadály, akkor az eddig elért 150 ezer forint meg­takarítás, — amit nyereség­ként tartanak számon, — nemcsak megmarad, hanem szaporodik is. Körlevél és kapacitás Az a tudat, hogy jövőre már maguknak kell eltartani önmagukat, sokirányú cselek­vésre ösztönözte a gyár veze­tőit. Gazdasági számításokat végeztek, amelyből kiderült: kapacitásuk 70 százalékát kö­tik le a különböző üveggyári munkák, a többire bérmun­kát kell vállalniuk. A vitában szó esett arról is: ha alvállal­kozói minőségben tevékeny­kednek, az is kifizetődő. Ajánlásokat küldtek tehát különböző gyáraknak. Tudat­ták, mit vállalnak, milyen összegben és milyen határ­időre. Az elsők között vála­szolt a Salgótarjáni öblös- üveggyár. Finorncsiszoldájá- nak bővítéséhez kért szalagot, polírozót és egyéb kisgépeket, majdnem hárommillió forint értékben. A sajószentpéteriek négy hűtőszalag legyártását kérik. A szükséges anyagok beszerzése és a rajzok elké­szítése folyamatban van. A többiek még nem nyilatkoz­tak. Ha a megadott határidő­re nem jelentik be igényüket, akkor más gyárakkal tárgyal­nak a szabad kapacitás lekö­tése céljából. — Az üveggyárakat minden tekintetben előnyben részesít­jük, mert az országos vállalat azért hozott létre bennünket, hogy kielégítsük igényeiket — mondja a főmérnök. — Ettől függetlenül a késlekedő test­vérvállalatok vezetői is meg­érthetik: a gyár vezetői és dolgozói nem tehetik ki ma­gukat mégegyszer annak, ami az év elején történt: munka hiányában szabadságolni kel­lett a dolgozókat. Ez jövőre nem ismétlődhet meg. Már most van munka az első fél­évre — nyugtat meg a fő­mérnök. — Olyanok, amilye­nekkel a szakmunkásgárda képes megbirkózni. Ötletesen, széles látókörrel Pádár Sándor határozottan állítja: szakmunkásaik a je­lenleginél nagyobb és bonyo­lultabb feladatokat Í6 el tud­nak végezni. A lakatosok pél­dául ötletes készüléket készí­tettek műszaki segítség nél­kül, amely fémjelzi: ötletek­ben nincs hiány, s a legjob- baknál széles látókör tapasz­talható. Ami miatt többen berzenkednek: sokat kell kül­ső szerelésre járni. — Termelésünk jellege megkívánja, hogy az általunk készített gyártmányok egy ré­szét mi szereljük, járassuk be. Ez munkahelyenként hosz- szabb-kevesebb időt vesz igénybe. Ezen változtatni nem tudunk. így hát, aki nálunk akar dolgozni, annak ezzel is kell számolnia — indokol a főmérnök. Még megtudom, hogy a szakmai utánpótlás biztosítását szolgálja a 40 főt számláló iparitanuló-gárda. Végül a következőket jegyzem fel: bizakodva, felkészülten várják az új gazdasági me­chanizmus nyitányának esz­tendejét. „Ki a kicsit nem becsüli,- az a nagyot nem érdemli” — tartja á közmondás. A fillé­rekből lesznek a forintok, s így tovább — a milliókig. Ér­dekes azonban, hogy sokan nem tudnak számolni, csak százezrekben vagy milliók­ban. S megfigyelhető a kettős szemlélet is: ha a pénztáros nem. ad vissza tíz fillért, ki­vágják a magas cét: ám ha a vállalatnál pár ezer forinttal többe kerül valami — ha­nyagság miatt — az nem szá­mít. Vajon sokáig fájt-e a fe­je egy tsz-vezetőnek, hogy létrehozta a beruházást, s két-három év múlva kiderült, hogy elavult, nem elég haté­kony, s nem is a legkedve­zőbb helyre telepítették. Fi­zette az állam. Ügy tűnt, mintha aranybá­nyákkal rendelkeznénk a veszteségek, az elgurult száz­ezrek, milliók pótlására. A változás azonban bekö­vetkezett — helyesebben az átmenetnél tartunk. Sokan riadtan kapkodják a fejüket, mit hoz a jövő? Hogyan is lesz az az önállóság, miként alakul a felelősség? Elkezd­tek számolni gz emberek. Kezdik megbecsülni a forin­tot, s mielőtt aláírnák a számlát, többször is átolvas­sák. Akadnak azonban még spe­kulatív szellemek is. Jó néhány termelőszövetkezetben például pénzért adták el a sörárpát. Visszaemlékezések és tanul­mányok, történelmi és szépiro­dalmi művek gazdag tárháza áll rendelkezésünkre, hogy megmutassa: milyen hatást váltott ki és milyen következ­ményekkel járt a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom világszerte és hazánkban. E most következő néhány gondo­lat, korabeli sajtócikkekből vett szemelvények a magyar nép hangulatát tükrözik a for­radalmat közvetlenül követő novemberi napokban. A háborútól, éhségtől, ha­láltól, gyásztól elcsigázott nép megértette: az oroszok útja a béke, a kenyér, az igazság út­ja! Elismeri ezt még a hadi­fogoly leveleket cenzúrázó cs. és kir. bizottság 1917. novem­ber 17-i jelentése is: „Az egyre súlyosbodó viszo­nyok nyomósa alatt a szociá­lis mozgalmak iránti szimpátia is mindinkább erősebb. Nem külpolitikai áramlatok hatása, sem a nemzetközi szocialista áramlatok irányítják, hanem teljesen bent az ország hatá­rai között született okok te­remtik és erősítik: ... a béke és a megélhetés problémája.” A pétervári események híre a magyar sajtóban november 9-től látott napvilágot. Idéz­zünk fel néhányat az elsárgult lapok cikkeiből: „Pétervárott kitört a forra­dalom. A bolsevikek elfoglal­tak fontos állami épülete­ket .., Rendzavarásról eddig nem érkezett hír, kivéve né­hány apacs garázdálkodását.” (Az . Est) „A csodák korszakát éljük, s ebben a meglepetések orszá­ga Oroszország. Évszázadok tunya elnyomatásában lassan erjedt a nagy orosz néptömeg­ben minden modem eszme ... A béke kormánya győzött. Az antant búsulhat rajta.” (Pesti Hírlap november 14.) „A munkások és parasztok kormánya történelmet csinál és a fejezeteknek, amelyeket ra­gyogó tettekkel tesz örökre di­csőkké, sorsdöntőbb hatásuk lehet Európa életére, mint amilyennek a nagy francia Ezek a rossz kereskedők ar­ra számítanak, hogy majd kapnak állami takarmányga­bonát — az eddigi szokás szerint. Ebben viszont téved­tek. Nincs mód és lehetőség ilyesmire — különösen nekik. S egyébként is, a sörárpáért kaphattak volna takarmány- gabonát, amivel megoldhatták volna a hizlalási programot. Ezek szerint azonban majd pénzért vehetik meg a szemes takarmányt, drágábban — de jó lesz, ha kapnak valahol. Lám, a forintok még min­dig gurulnak. A gazdasági mechanizmus reformjának célja erőforrása­ink jobb kihasználása, a fej­lődés ütemének, aZ életkörül­mények javításának gyorsítá­sa. A mezőgazdaságban a leg­alapvetőbb erőforrás a föld. Hogyan használja ki jobban a földet az az agronómus, aki már harmadszor vet kalászost kalászos után. Az egyik nagy termelőszövetkezetünkben harmadik éve fordul elő, hogy búza után megy a búza. Szak­mai körökben nem véletlenül hadakoznak eme rossz mód­szer ellen, hiszen legalább 2— 3 mázsás termésveszteséggel jár. S, ha csupán 100 hold átlagában vizsgáljuk a kie­sést, mintegy 50 ezer forint veszteség éri a közös gazda­ságot. Ez a szakmai hozzá nem értés, vagy a felületes üzemszervezés következmé­nye. forradalom volt... Emlékez­zünk Leninre, akit üldöztek, aki eltűnt, akit halálra keres­tek ... aki hónapok alatt évek munkáját végezte el...” (Dél- Magyarország november 11.) A Magyarországi Szociálde­mokrata Párt november 11-i kiáltványában kijelentette: „Az orosz proletárság a forradal­mi bátorságnak, áldozatkész­ségnek és eszmé. iségnek ez a legmagasztosabb történelmi képviselője, hatalma ormára feljutva: a kölcsönös mészár­lás abbahagyására és a béke munkáihoz való visszatérésre szólítja fel az egész világot” — írja a kiáltvány. S hol állt, mit tett az or­szág népe? Hallatta szavát a béke érdekében — de ezen túl, túl a nagyobb darab ke­nyér, a demokratikus jogok követelésén is — az orosz pél­da követését fogalmazta meg gyűléseken, tüntetéseken. Hiá­ba próbálták a jobboldali szo­ciáldemokraták csendesítő szó­val mérsékletre inteni: „Nem romboló tüntetésre, hanem nagy békeeszméink mellett való nyilvános hitvallásra akarjuk elhívni a dolgozó és a háború igáját viselő Budapes­tet” — szólt a november 25-i városligeti Iparcsarnokban tar­tandó gyűlés felhívása. S a Népszava a gyűlés után így számol be: „A rendőrség és a belügyminiszter... nem tud­ták megakadályozni, hogy a főváros és a környék munkás- seregei ne olvadjanak egyet­len hatalmas tömegbe, amely elárasztotta a körutakat. és az Andrássy utat... A menetben százezernél több munkás vett részt... A házak ablaksorait és a járdákat a nézők nagy tö­megei lepték el és fehér meg vörös kendők lobogtatásával köszöntötték a béke harcosa­it ...” És ezen a napon, ezen a gyűlésen hangzott el a tömeg­ből: „Általános sztrájkot!” „A magyar proletárság tanuljon az orosztól!”. A gyűlés szónoka, Bokányi Dezső javasolta: „Meg kell alakítani mindenütt a ké­zi- és fejmunkások tanácsát ebben az országban ...” Egy közismert szólásmondás azt tartja: „Hiába húzzák az asztalra valakinek a fejét, ha mindenáron az asztal alá akarja dugni”. Valahogy így jártak a patvarci termelőszö­vetkezetben is. A szamóca­szüret idején figyelmeztették őket a szakemberek: kezdjék a munkát, mert túl érett lesz a gyümölcs, s a gyengébb minőségért kevesebbet kap­nak. A tanácsot elengedték a fülük mellett, a pénzügyi ter­vet viszont szamócából nem teljesítették. Ilyen — saját maguk okozta — kellemetlen­ség azonban nemcsak a pat- varciakkal fordul elő. Azok­ban a közös gazdaságokban, ahol a vezetők elhanyagolják a kellő irányítást és ellenőr­zést, napirenden szerepel az erőforrások rossz kihasználá­sa. Jó néhány esetben azon­ban nem a vezetőkön múlik a forint „elgurulása”. A hollókői termelőszövetke­zet az idén Gyöngyösre, a Budapesti Konzervgyár átve­vő telepére málnát szállított a MÉK közreműködésével. Illetve a MÉK csupán a köz­reműködési díjat — 36 ezer forintot — vette fel a közös gazdaságtól. Egyébként a gaz­daság magára maradt az üz­leti akció lebonyolításában. A termelőszövetkezet vezetői le­vonták a tanulságot — mivel méltánytalannak tartják a MÉK eljárását — jövőre köz­vetlen szerződést kötnek a Nemcsak a főváros nép® mozdult meg. Tüntetések, gyű­lések voltak Kisterenyén. Nagykanizsán, Győrött, . Mis­kolcon, tüntettek a vasutasok, a Diósgyőri Vasgyár vezetősé­ge karhatalmat kért a munká­sok felvonulásának megakadá­lyozására. A Galilei Kör békelevelező­lapokat küldött az országgyűlési képviselőknek, ezzel a felhí­vással: „A háború után nem kérdik öntől, hogy volt-e a fronton, de megkérdik öntől, hogy mit tett a békéért? Mit felel majd erre?” S idézzünk a levelezőlap szövegéből: „Ál­landó békét akarunk... Akar­juk a népek békeszövetségét, mely az államok között felme­rülő minden konfliktust hatá­lyos nemzetközi jogi szervezet hatáskörébe utal. A békeszö­vetséghez tartozó államok kö­telesek megvalósítani a férfiak és nők egyenjogúságán alapuló demokráciát, a teljes parla­mentarizmust és a külügyek demokratikus ellenőrzését.” Termékeny talajra talált a háború alatt a békéért harcoló Forradalmi Szocialistáknak 1917 decemberében a magyar katonákhoz intézett röplapja is: „Testvéreink, eszméljetek! Az orosz katonák már rájöt­tek arra, hogy a föld, amelyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van, hogy az el­lenség, amellyel ha kell fegy­verrel is szembeszállnak — » földesgrófok és iparbárók élős- di csapata, amely a különböző nemzetiségű Földtelen Jánoso­kat és Nincstelen Pétereket egymásra uszítja, nehogy az igazi ellenséget felismerve, el­lenük forduljanak.” S még egy dokumentum, minden kommentár nélkül — egy katonának 1917 novembe­rében a bukovinai orosz fron­ton írt leveléből: „Még mámo­rosak voltunk a hirtelen ránk robbanó orosz változások bom­baszerű hírétől... Mikor ma délelőtt ránkszakadt az újabb meglepetésszerű hír: Balra tő­lünk a pécsi hatosok, meg amodább a honvédek már ba­rátkoznak az oroszokkal. Havas Zsuzsa konzervgyárral. Erre viszont csak az új gazdasági mecha­nizmus nyújt lehetőséget, ami­kor a termelőszövetkezetek maguk is végeznek piackuta­tást, tárgyalnak szállítóikkal és építik ki kapcsolataikat megrendelőikkel. A jövő meggondolásokra készteti a termelőszövetkeze­tek, a mezőgazdasági üzemek vezetőit. Az új gazdaságirányí­tás célkitűzése — amely a legteljesebb összhangban áll pártunk elképzeléseivel — a rendszerezettebb, tartalma­sabb, ökonomikusabb gazdál­kodást követeli, s az anyagi eszközök jobb megbecsülését. Az egyszeri bankpénztárosnak az állásába került, mert el­számolta magát ötven pengő­vel. A példa szélsőséges, de bizonyítja, hogy a banktőkés­nek ötven pengő is számított. Akkor nálunk, a szocializmust építő országban, ahol a dol­gozó emberek jobb megélhe­tése a cél, hogyne, számíta­nának a forintok — az ezrek, tíz- és százezrek. „Aki a kicsit nem becsü­li. ..”. Minden közmondás tartalmaz igazságot. Ez is. Hi­szen ahol félredobják a drá­ga pénzen vett fejőgépeket, a még felújítható alkatrészeket — lehetne sorolni! — útját állják a nagy hozamot hozó korszerű tehenészetnek, a ki­sebb költséggel járó gépi munkának. Kicsi, de mégis jelentős dolgok. Ezeknek az el­hanyagolása vezet a később! nagyvonalúságra. Márpedig e forintok így kezdenek gurul­ni, csendben, észrevétlenül. Pádár András Venesz Károly ^(otjijaii (jtrad a (onnt?

Next

/
Oldalképek
Tartalom