Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-19 / 247. szám
4 NÓGRAB 1967. október 19., csütörtök Szerencsemalacok Elfelhősödik az elnök arca, amikor a tavalyi helyzetről beszél. — Az egész megyében azzal foglalkoztak a termelőszövetkezetekben, hogyan lehetne megszabadulni a sertéstől, mi meg fejlesztettünk. Elkészült a hatszáz férőhelyes hizlalda, újabb tizenöt kocát állítottunk be szaporításra. A környező szövetkezetek visz- szaléptek a társulásos hizlalástól, a rengeteg malac a nyakunkon volt, az árak meg... — idegesen legyint, mintha az emlékeket akarná elűzni. Kollár János, a romhányi közös gazdaság elnöke biztos nem felejti el sosem a tavalyi évet. Nem is szívesen beszél azokról a lidércnyomásos hónapokról, amikor nem tudta, mit tegyen. Hová, kihez forduljon? Nagy reményekkel, tervekkel várta a csaknem hárommillió forint értékű „sertésgyár” elkészülését, s amikor minden kezdődhetett volna, beütött a baj. — Nem vagyok már mai gyerek, de akkor sírni lett volna kedvem — emlékezik. — Kimentem a hizlaldába, s bámultam a malacokat. Nem tudtam, mit tegyek- Akikhez fordultam, azt tanácsolták, számoljam fel a sertéshizlalást. Néztem rájuk, mint a szélütött. Azok, akik korábban biztattak, ösztönöztek, hogy csak hizlaljunk, építsük meg a hizlaldát, azt mondták könnyedén: számoljam fel. Jobb ötletük nem volt, de még egy bátorító szavuk sem. Féltem, hogy belebukunk a vállalkozásba. Reszkettem a közösségért, féltettem magamat... A nehéz hónapokat kihúzták valahogy Romhányban is. Az élet nem állt meg. A kocák szaporulatát süldőként értékesítették. így nem fizettek rá. A felvásárlási árak emeléséről a hírek már közszájon forogtak, de a romhá- nyiak csak nem merték megtartani a malacokat. Az idén is eladtak az év elején száz süldőt. Erre mondja az elnök: — Bárcsak ne adtam volna el. De jó lenne most! Felderül az arca. — Amikor már biztosak voltunk, hogy felemelik az árakat, visszakozt fújtunk, nem értékesítettünk több süldőt Mindegyikünk örült, na végre, hizlalhatunk a modem hizlaldában. Megegyeztünk az állatforgalmival, s már minden jó úton halad. Azt még hadd mondjam el, hogy az állatforgalmi vállalat nagyon barátian, igazi partnerhez méltóan sietett a segítségünkre akkor is, amikor bajban voltunk. Az elnök azt mondja, minden rendben halad- Szekeres István főagronómus azonban közbeszól. — A hizlaldában nincs is baj, csak lenne elegendő abraktakarmányunk. Egyelőre azonban vásárolnunk kell a tápot, mert hiába van saját keverőüzemünk, elfogyott a kukoricánk. Az újat meg még nem tudjuk „bedobni”. Az elnök tiltakozik. — Én nem úgy értettem, hogy most már semmi baj sincs. De végre már hizlalunk. S ennek a munkának nem szabad megakadni. Való igaz, amit a főagronómus mond, egyelőre az abrakkal bajlódunk. S adddig, amíg meg nem oldjuk a gazdálkodás szerkezetét úgy, hogy elegendő abrak teremjen* fájni is fog a fejünk. Vajon miért sújtják a szövetkezetei, mert hizlalni akar? A salgótarjáni munkás nem mehet Debrecenbe húst venni! — Az elnök izgalomba jön. — Mi az ártámogatásos rendszerben a négyes kategóriába tartozunk, s a dotációból minden mázsa vásárolt takarmány után visz- szatartanak negyven forintot. Olyan ez az egész, mintha egy szekérre egyik oldalról villával dobálnák a szénát, a másik oldalon meg gereblyé- vel húznák lefelé. Időközben megérkezik Marosi István főállattenyésztő is. Igen sok az elfoglaltsága a különböző elszámolásokkal, azonban néhány mondatra mégis bekapcsolódik a beszélgetésbe. Némi önkritikával kezdi. — Van még nálunk javítanivaló. A sertéstenyésztésben egy kiló húst harminc forint harminchárom fillérért állítunk elő, a hizlaldában pedig tizenöt forint húsz fillérért Ez együttesen tizennyolc forint két fillér. Még magas. De ugyancsak magas az abrak-felhasználás is. Egy kiló hús előállításához négy és fél kiló takarmányt használunk fel. A szaporulatnak is kevés az átlagos nyolc malac. Jó, jó! — vág közbe az elnök. — Tavaly tizennyolc malacot ellettek a kocák, de most nem is lehet több, hiszen fiatalítjuk az állományt Az öreg kocák helyett előhasia- kat állítunk be. A főállattenyésztő bólint Hadd tegyem még hozzá, hogy jelenleg már megvan nálunk a kettős kocaforgó. Azt hiszem rövidesen sokkal jobb számokról ■ beszélhetünk. Valóságos kis vitafórum alakul ki a három vezetővel való beszélgetésből. Az elnök javaslatára azonban hintóra ülünk a főagronómussal és a f Óállattenyésztő vei s kikocsi- zunk a híres hizlaldához. A korszerű „hízógyárban” egyetlen ember, *Kovács István látja el a malacokat. A hizlalda két oldalán helyezkednek el a kutricák, egybe- egybe általában ötven-ötven jószágot helyeztek el. Középen csillével lehet szállítani a takarmányt. Meglepve olvasom a kutricákon elhelyezett ellenőrző táblákat: IV. 1. 63 kg; IV. 17. 94 kg; IV. 17. 103 kg. A számok azt jelentik, hogy a jelzett napon helyezték hízóba a malacokat, s már ennyi kilóra híztak meg. — Kérem, mire végigmennek a malacok a hizlaldán meghíznak száz, száztíz kilóra — mondja Pista bácsi. — Ebben a hizlaldában általában öt hónap alatt hizlaljuk meg a jószágot. A hizlaldából a közelben álló fiaztatóba megyünk, ahol hidegebb időben infralámpák melegében növekszenek a kismalacok. Ebben a szövetkezetben még nem jutottak odáig, hogy négy hétre válasszák el a malacokat, mert ehhez expresstakarmány kellene. De rövidesen ezt a célt is elérik. Visszafelé, Szekeres István a takarmánytermelés fokozásának lehetőségeiről beszél. — Az idén jó eredménynyel termeltünk kétszerest, búzát vetettünk őszi árpával. Holdanként megadta a tizennégy mázsát. Most viszont szereztem egy új, nagyhozamú őszi árpafajtát. De a kukorica termesztését, a hozamok fokozását továbbra is szorgalmazzuk. A növénytermesztésben a gépesítéssel, fokozottabb kemizálással is „ösztönözzük” a nagyobb termést. A romhányiak megkötötték a hizlalási megállapodást a következő évre is. Vállalták, hogy több mint nyolcszáz malacot meghizlalnak, ha az illetékesek átmenetileg segítenek a takarmánygond megoldásában. Ha ez meglesz, nem lesz akadálya a hizlalásnak. Ezért is örülnek, hogy nem számolták fel a hizlalást. Tudták, hogy a malacok, szerencsemalacok. Pádár András Ezek az alkotások nem « tárlatlátogatóhoz, hanem az utca emberéhez szólnak, aki — persze — maga is tárlatlátogató az „utcai tárlatban”. Mert az utcán, téren is Jogad bennünket egyfajta mindennapi tárlat, amely a falakról, egyéb felületekről, különböző csatornákon át szól hozzánk. A Művelődésügyi Minisztérium kiadásában „Népművelési propaganda és reklám” címmel nemsokára napvilágot lát egy kiadvány, amelyet Vitár Zoltán pszichológus és Kerekes László irt. — Én az anyag pszichotechnikai kérdéseivel foglalkozom, ez a kiadvány egy része — mondja a Salgótarjánban élő, tevékenykedő fiatal grafikus, Kerekes László. — A reklámcélok megvalósításánál felhasznált reklámeszközök megválasztásával, amelyek magukba foglalják az akusztikai és a vizuális eszközöket. Szó van ezen belül a reklámakciók technikai lebonyolításáról (például a grafikai tervezésről itb.), s egyéb más kérdésről. Kerekes László öt éve fogJlíűnhzei lalkozik — egyéb képzőművészeti tevékenységen kívül — az alkalmazott grafikával, ennyi idő óta szól közvetlenül is az utcához. A salgótarjáni Állami Áruház, majd a Nóg- rád megyei Moziüzemi Vállalat grafikusaként, jelenleg a megyei József Attila Művelődési Ház helyettes igazgatójaként tevékenykedik a fejlődő városban. A ház népművelési tevékenységének egy részét képezi az alkalmazott grafika színvonalas, helyes felhasználása. E munkára a Népművelési Intézet is felfigyelt, elhangzott már olyan terv, hogy 'Salgótarjánban módszertani központ létesüljön az ezirá- nyú tapasztalatok kicserélésére. A ház kiadványai, műsorfüzetek, a falragaszok, dekorációk, díszletek tehát nemcsak az utca, hanem a „szakma” elismerését is kivívták maguknak, s ez mindenekelőtt Kerekes László elképzeléseit dicséri.- az ideáit A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója méltó megünneplésére készülve különösen fontos népművelési, sőt politikai feladat színvonalasan szólni — az utcához. Kerekes László például N agy bátony -Bányaváros számára rendkívül ízléses, elegáns műsorfüzetet tervezett, Salgótarjánnak is készíti az ünnepi program grafikai borítólapját négy színnyomásban, s már dolgozik a központi ünnepség díszlettervein. Természetesen nemcsak falragaszok, műsorfüzetek, díszlettervek kerülnek ki a keze alól. Az év elejétől a Palócföld grafikai szerkesztését is végzi. Kitűnőnek találja többi között az Űj Írás, illetve a Kass János által megadott folyóiratformát; terve, hogy a viszonylag szegényes megyei nyomdatechnikai lehetőségeket kihasználva, s figyelve a legkorszerűbb külföldi folyóiratok megoldásait is, minden Dicső múltra emlékezünk! (1.) A szocialista forradalom lenini elmélete Az első imperialista világháború kitörése nyomán előállt új helyzet tisztázásához Lenin Svájcból írott levelei nyújtottak felbecsülhetetlen értékű segítséget. Bebizonyosodott, hogy Lenin mindenkinél világosabban látta a tennivalókat. Hirdette, hogy a szocialista forradalom szükségszerűsége az imperializmus fejlődési törvényszerűségeiből fakad. Követelte a proletariátus felfegyverzését, amely nélLenin — a szocialista forradalomról szóló elméletében — feltárta a forradalmi helyzet ismérveit is. Forradalmi helyzet akkor következik be — tanította —, ha mély politikai válság van, ha az uralkodó osztály már képtelen uralmát fenntartani a régi formában, ha a dolgozók elégedetlensége fokozódik, s a tömegek aktivitása magasra emelkedik. A forradalom csak akkor győzhet, ha „az alul Vlagyimir Iliics Lenin (1910) kül a béke megteremtésének és a parasztság földhöz juttatásának követelése nem valósítható meg. A háború idején jelentős elméleti munkát végzett, s továbbfejlesztette a marxizmusnak a demokratikus és a szocialista forradalomról szóló tételeit. Mindenekelőtt hangoztatta, hogy az imperializmus a szocialista forradalom előestéje, mert meg te-, remtette annak objektív előfeltételeit. A. forradalom ki- teljesedéséhez azonban emellett olyan általános politikai válság is szükséges, amely a lakosság minden rétegét érinti. Az első világháború ilyen válság tükröződése volt, mert nagymértékben kiélezte az imperializmus összes ellentmondását, s ezzel közelebb hozta a szocialista forradalom kivívását. szám vonzó formában kerülhessen az olvasó asztalára. Jelenleg a Centrum Áruház reklámszövegén, illetve , emblémáján dolgozik. A szöveg: áruház a város középpontjában, áruház az érdeklődés középpontjában, a vásárló a figyelem középpontjában. S az embléma? Nos, reméljük mielőbb megjelenik Salgótarjánban a Centrum (az új üzletház) csomagolópapírján. Kerekes László alkalmazott grafikái az utcához szólnak, színvonalasan szolgálják a megrendelő által kitűzött célt, közvetlen hangúak, igényetek, éppen ezért művészi alkotások. A fiatal művész most végezte el a főiskolán a rajz-szakot, jelenleg egyéb tervein kívül az alap-tagság gondolatával foglalkozik. Egyéni hangja, művészi igényessége és fegyelme bizonyára a tárlatlátogatót is megnyeri. Érdeklődéssel várjuk alkalmazott grafikáit követően egyéb képzőművészeti alkotásai is, az utca után a kiállítási csar nokokban. (tóth) lévők nem akarják a régit, a felül lévők pedig nem tudnak tovább élni és kormányozni a régi módon!” A forradalom győzelme azonban az objektív forradalmi helyzet mellett szubjektív tényezők meglétét is Igényli. Elsősorban arra van szükség, hogy a munkásosztály képes legyen a forradalmi harc vezetésére, hogy maga mellé tudja állítani a tömegeket, hogy élén olyan forradalmi párt álljon, amely képes irányítani a régi társadalmi rend megdöntését célzó küzdelmet. Szemben az opportunistákkal bebizonyította: a szocialista forradalomnak nem feltétele, hogy a proletariátus a társadalom többségét alkossa. E forradalmat a munkásosztály a szegényparasztsággal szövetségben vívja meg elnyomói ellen. A szocialista forradalom nem egyszeri aktus, nem egyetlen ütközet, hanem az osztályütközetek egész korszaka, amelyet a dolgozó tömegek — a munkásosztály vezetése mellett — politikai, gazdasági és ideológiai téren vívnak. A proletariátus éppen arra hivatott, hogy ezeket a rész-csatározásokat egy cél, a szocializmus megvalósítása felé irányítsa. Állandóan hangsúlyozta, hogy „tiszta” szocialista forradalom nem létezik. A különböző jellegű demokratikus mozgalmakat, az imperializmus és a feudális maradványok elleni harcot ötvözni kell tehát a szocialista forradalommal. A munkásosztály és a burzsoázia nyílt összecsapása keretében más rétegek is részt kérnek a harcból. A gyarmati és félgyarmati nemzeti felszabadító mozgalmakat világméretekben a szocialista forradalmak szövetségesének tekintette. E népek harcai ugyanis az imperializmust alapjaiban rendítik meg. gyengítik erejét, s ezzel fokozzák a fejlettebb országok munkásosztályának a tőkés rend megdöntésére irányuló rohamát. De kölcsönhatás is érvényesül: a fejlett államok proletariátusának küzdelme bátorítja a gyarmati felszabadító törekvések zászlóvivőit. A szocialista forradalom elméletének egyik — Lenin által megfogalmazott — sarkalatos tétele szerint az imperializmus világrendszerré válása következtében nem szükségszerű, hogy a szocialista forradalom a legfejlettebb tőkésországokban arasson győzelmet. Sőt, az imperializmus éppen a leggyengébb láncszemnél fog átszakadni, ahol a szükséges objektív és szubjektív feltételek adottak. Ott, ahol a kapitalizmus már kifejlődött, van proletariátus, a tömegek vezetésére képes forradalmi párt, s a társadalmi ellentmondások sürgős megoldást követelnek! Az is bizonyossá vált, hogy az új helyzetben nem szükségszerű a szocializmus egyidejű győzelme valamennyi, vagy legtöbb kapitalista országban. Marx és Engels ezzel ellentétes korábbi következtetése a klasszikus kapitalizmus idején helyénvaló volt. A szabadversenyes fejlődési periódusban valóban csak az egyidejű, nagy frontális támadás kecsegtethetett volna sikerrel. Az imperializmust azonban már a tőkés országok egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődésének meggyorsulása jellemzi. Ebből ádódik az a lehetőség, hogy a szocializmus kezdetben egy, vagy néhány országban győzedelmeskedjék. „A kapitalizmus fejlődése a különböző országokban a legnagyobb mértékben egyenlőtlenül megy végbe” — írja Lenin. „Az árutermelés mellett ez másképp nem is lehetséges. Ebből adódik az a vitathatatlan következtetés, hogy a szocializmus nem győzhet egyidejűleg valamennyi országban." A forradalom jellegét nem az dönti el, hogy fegyveresen vagy békésen vívják, polgár- háború zajlik-e vagy sem. hanem az: milyen ellentmondásokat old meg és a győzelem nyomán milyen társadalmi rendszer kel életre. Lenin a győzelem útjait-módjait kutatva, arra a megállapításra jutott, hogy a forradalom fegyveres felkelés — azaz polgárháború révén — és békés úton egyaránt célhoz vezethet. Amidőn az imperializmus még egyetlen, mindent átfogó világrendszerként létezett, a győzelem elsődleges eszközeként nyilvánvalóan a polgárháború került előtérbe. Ugyanakkor Lenin azt is vallotta, hogy egyes esetekben, kivételképpen, a proletariátus az osztályharc békés körülményei között is legyőzheti a burzsoáziát. Nagy tanítómesterünk — az opportunista nézeteket vallókkal szemben — azt is leszögezte, hogy a proletariátus győzelme a szocialista forradalomban szükségképpen a proletárdiktatúra megvalósulását kell jelentse, amely azonos osztálytartalmán túl az egyes országokban saját:» formákat ölthet. Mivel pedig a szocialista forradalom kezdetben csak egy, vagy néhány országban győz, a tőkés környezet minden bizonnyal restaurációé kísérletekkel fog próbálkozni. Ebből viszont az következik, hogy az új proletárhatalmat feltétlenül fegyveresen kell megvédelmezni a ragadozóval szemben! Lenin ezekkel az új tételekkel gazdagította a forradalom marxista elmélétét. A bolsevik párt gyakorlatilag és elméletileg, az új koncepciók alapján készült a forradalomra. S bár a bolsevikok számoltak azzal, hogy még mindig csak újabb polgári demokratikus forradalom van napirenden, azt is világosan látták, hogy közeleg a végső leszámolás ideje: a szocialista forradalom elérhető közelségbe került! Gyürky Zoltán
