Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-03 / 208. szám

1987. szeptember 3., vasárnap

NÖGK 4 D

Va sár na fti levél

A szellemi fényforrásról

A nyugalmazott tanító még abból a nemzedékből való, akit valaha iskolamester címmel tisztelt a köztudat. Együtt baktattunk a Pécskő utca jobbról-balról tárulkozó friss látványai között, s meg-megállított.

— Tudja-e, kérem — magyarázta —, hogy az én időmben az utca közepén patak folyt. Ügy bizony. Aztán lefödték. Ugyan, ki hinné a fiatalabbak közül, hogy valahol, az aszfalt alatt egy halott patak van.

Megint megállított. Az új általános iskola emeletes pompájára fordított. De nem azért.

Az új mellett, a régi tanodát már emberek csákányozták. Bontották, döntötték a vályogot. Nem sok erejüket kívánta a munka: omlottak, porlódlak szerteszét a falak.

— Na, ezt is megértem! — mondotta.

Valami rezignáltság úszkált a szavak melyén, nem lehetett pontosan érzékelni, mire érti, mire gondol, hát megkérdeztem:

— Sajnálni tetszik?

— Tudja, kérem, éppen háromnegyed századot szolgait. Nagy idő, ha azt vesszük... hogy hányán tanultak benne!... Hányán tanítottak!? S uramisten, micsoda állapotok közt, ha visszagondolok!... Már az építés idején korszerűtlen volt, arra feleli meg egyedül, hogy elszigetelje a legszegényebb negyedet, a Pécskő utcai sort, a Cigányhegyet, ezek gyerekeit a finnyás polgárok csemetéitől.

— De nem volt itt álom tanítónak lenni sem — folytatta kevés tűnődés után. — A város leglenézet- tebb iskolája volt ez, ahova büntetésszámba ment kerülni. S mondhatom: egész mostanig. Mégis jónéhá- nyat sorolhatnék, akik tisztességgel helytálltak, vállalták az itt élők gondjaiban, mindennapos nehéz sorában való osztozást, igazító, tanácsadó szolgálatát, — tágítani az ismeretek rettenetesen szűkös körét a külön kis világban, szítani az emberi tudásvágyat. Bizony, missziós szolgálatot vettek magukra ezek, kevés jutalommal biztatót. De valamire mégis számíthattak: a ragaszkodó szeretetre, ha megtalálták az emberek szívéhez nyitó kulcsot. Tudok olyat, aki a kedvükért cigányul is megtanult. A legtöbb azonban menekült, ha tehette. Látványos eredményekre bizony kevés lehetőséget kínált a Pécskő utcai iskola.

— Most már másképp lesz — mondom.

— Ezt is megértem!

— Mégsem tetszik hát sajnálni?

— Sajnálni? — és megütköző nagy csodálkozással tekintett rám. — Hát mit gondol: mit sajnálnék rajta? A nyomorúságot? ... A szellemi életre méltatlan állapotot? Hogy négy-öt tanítóval öt—hatszáz gyerek zsúfolódott egér- és bacilusfészek termekben? Az indít meg engem, az a palota, amit a helyébe emeltek... Hogy tanúja lehetek a csodálatos újnak. A nagyszerű lehetőség, mely itt a ma pedagógusaira vár.

— Tudja, kérem — vont közelebb, hogy bizalmasat mondjon —, azelőtt kötéllel fogták ide a tanítót, vagy csakugyan büntetésből osztották a Pécskő utcába, most úgy hallom, versengenek a bekerülésért.

Június elejéről őrzöm ezt a diskurzust az öregúrral, s napirenden emlékezetembe jön, arrajárva és ellenőrizgetve, mint válik formásabbá minden. Csaknem tízmilliós érték, amit új általános iskolájával a városnegyed kapott, s mondhatni országosan rangos igényű, amit ebből az új gimnázium után Magyar Géza tervező főmérnök számunkra remekelt. Tiszteletünk és köszönetünk érte, bizonyára így érzik a mai avatóünnep részesei is, de legfőképp azok a nevelők és gyermekek, akik mindennapos használói és birtokosai lesznek a hagyományos építési formákkal szakító, otthonos, tágas és napfényes iskolának, a tudásszerzés szép új hajlékának. Annak az intézetnek, melyben talán nem is sok idő múltán, az egészséges szellemi nevelés korszerű feltételei mellett uszoda szolgálja az egészséges testkultúrát. Ilyenről, húszegynéhány év előtt álmodni is vakmerő és lázitó lett volna, s ez most mindnyájunk láttán tart a megvalósulásba. Szívében épp a nyomor valahai negyedének — a mai város szívében. De ma az álmokat túlíveli a valóság, az alkotó energiáinkkal táplált akarat, mélynek nyomán új városunk nőtt a régi helyén, új hajlékai születtek és születnek a művelődésnek, a tudásnak.

Tavaszi pezsgéssel telt meg néhány napja a nyárutó. A vakációs hónapok mélyéből csivitelő gyermekhadak áramlottak elő, telve sugaras, friss energiákkal az elkövetkezett kötelességekre. Ünnepire rendezték magukat, s immár beültek a hosszan árva tantermek padjaiba.

Megkezdődött a suli!

No, még nem egészen igazán, nem egészen komoly a dolog, — akad sok elmondandó egymásnak a nyár izgalmas és szép kalandjaiból. Eltelik jónéhány nap, vagy hét, míg megcsitul a rakoncátlan kedv, medret teremt magának a rendszeres, fegyelmezett munka, a tanulás, — de mégis elkezdődött.

Országos egészben kétmilliónál többen, s csupán Salgótarjánban is tízezret megközelítőn kezdték el a tanévet gyermekeink különböző szintjein az iskoláknak. S majdminden helyütt jobb, korszerűbb, kedvezőbb feltételek közt, mint korábban. Arculatukban megfrissült, felszereltségükben gazdagabb intézetek fogadják növendékeiket, — szocialista-szépre és jóra és emberért való ismeretekre tanító Alma Materek.

A „lenézettek” egykor-volt negyedében pedig az egykor-volt tanoda helyében új palotája az általános (nép-) oktatás ügyének.

Ünnepi díszben, ünnepi avatóra várja ma vendégeit az új iskola, betonból és üvegből emelt büszkeségünk. Ám a benne munkálkodó nevelőkön múlik, hogy ne csak dísze, de szellemi sugárzó forrása is legyen teljesedő szocialista életünknek és útjaink távlatának.

Barna Tibor

Ismeriük-e

Bulgáriát?

Értékes nyeremények a díjak között

A szocializmust építő bolgár nép életéről számol be rendszeresen a színes totókkal, rajzokkal gazdagon illusztrált, havonként megjelenő „Mai Bulgária” című magazin. A folyóirat szerkesztősége „Ismerjük-e Bulgáriát?” címmel pályázatot hirdetett. Ez évi ötödik számától folyamatosan közli a kérdéseket (összefoglalóan megtalálhatók a Magyar Ifjúság,

m

1967. szeptember 8-i számában.) A válaszok beküldésének utolsó határideje: december 31. Minden helyes válasz egy pontot kap, s a legtöbb pontot szerzett 80 pályázó az elődöntőbe, és onnan a legjobb 24 a döntőbe jut. amelyről a Magyar Televízió is követitést ad. A pályázat nyerteseinek jutalmazására kitűzött díjak: tíz—tizenöt napos bulgáriai utazás, magas pénzjutalom, értékes tárgynyeremények. Díjazásban részesülnek az elődöntőbe és a döntőbe jutottak is. Mindkét rendezvény részvevőinek nevét, valamint a nyertesekét a folyóirat 1968 márciusi száma közli. A ,Mai Bulgária” című folyóirat a megyeszékhely főbb újság- standjain kapható.

Szakemberképzés és szükséglet

Nem azzal kezdődik a vállalatok szamára a szakmunkás-utánpótlás, hogy frissen végzett fiatalok munkára jelentkeznek, hanem már két- három évvel korábban, amikor beiratkoznak az iskolába. Az idén jórészt befejeződött a beiskolázás, bár még vannak szakmák, ahova lehet jelentkezni, s úgy hisszük, az előbbi gondolat jegyében sem árthat Ismételten szót ejteni a szakmunkás-utánpótlás bonyolult, s a megye iparával, további ipartelepítésével összefüggő kérdéseiről. A szakmunkástanuló-képzés, színvonalának emelése, arányainak megfelelőbb kialakítása sohasem volt ennyire időszerű, mint most, amikor a fejlődő és korszerűsödő ipar Nógrádban is évről évre jó képzettségű szakmunkások százaira tart igényt.

Nem feledkezhetünk meg arról sem: a szakmunkástanuló-képzés az iskolareform szerves része. Feladata, hogy lépést tartson a gazdasági élet. az ipar fejlődésével, s olyan szakmunkásokat neveljen, akik képesek a legkorszerűbb gépeken és berendezéseken dolgozni. A tanévnyitás előtt elmondhatjuk: ehhez rendelkezésre állnak legfontosabb eszközeink. A képzés színvonala nem marad el a többi iskolatípusétól.

Üj oktatási év előtt állunk. A tanévet előkészítő munkálatok nagyrészt befejeződtek a szakmunkásképző intézetekben is. Salgótarjánban, a MŰM 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben és Szakközépiskolában például az 1967/68-as tanévre lényegesen több tanulót vettek fel az első osztályokba, mint az előző években. Egyrészt, ez a vállalatok reális igénye, másrészt már a megyei tanulóintézetekben is gondolnak a központi vasöntöde leendő igényeire, a 211. számú intézetben például a jelenleg szükséges 95 lakatos tanulóval szemben 120-at iskoláztak be. A beiskolázásnál azonban állandó gondot jelent, hogy strukturális szempontból nem megfelelőek a jelentkezések. (A forgácsoló szakmára például a szükséges 42 helyett 39. kovács szakmára 25 helyett 13. kőművesnek 43 helyett 25, egyéb építőipari szakmára 56 helyett 29 fiatal jelentkezett.)

A harmadik ötéves terv időszakában mintegy nyotc—kilenc ezer szakmunkást igényel a megye ipara, az ipar- telepítéssel is számolva. Főleg ez utóbbival összefüggésben nemrég közöltük például, hogy a váci 204. számú Kilián György Ipari Szakmunkásképző Intézet e tanévre még több mint fétszáz tanulót tudott volna felvenni öntő szakmára. Ugyanakkor Nógrádban megkezdődtek az öntöde számára szükséges egyéb szakmunkások képzésére való törekvések is. Tizenheten jelentkeztek például a megyéből a váci intézetbe mintakészítőnek. budapesti fiatalokkal együtt idén tehát indulhat Vácott egy mintakészítő osztály.

A Nógrád megyei munkaügyi osztályon nyert tájékoztatás szerint a vasipari szakmunkásigénylés kielégítése egy-két év múlva nem jelent gondot, megoldandó viszont — egyében kívül — a mintakészítők és öntők képzése a jelentkező igények kielégítésére. S még egy gond: a gyerekeket ma is, a jövőben még- inkább, tanműhelyekben kell oktatni. A tanműhely az üzemeknél a járulékos beruházások közé tartozik, legtöbb helyen pedig ezekre nem adnak megfelelő fedezetet, bár a színvonalas szakmunkásképzés csak jól felszerelt tanműhelyekben oldható meg. A megoldás? Célszerű lenne például a salgótarjáni üzemeknek a tanulóképzésben kooperálni. Egy-egy üzemben a város

többi üzemei számára is képeznek szakmunkásokat. így a szórványos képzés helyébe léphetne a korszerű tanműhelyi képzés.

Végül ejtsünk neliány szót a szaiüiiuul.uakfcpzes néhány gondjának einiíiese után, a szakéin beikepzes egy masis fontos részéről, a középfokú szakemberképzésről, illetve a középfokú képzettséggel rendelkező műszaki gardáról. Salgótarjánban, a Stromfeld Aurel gépipari technikum ne- velüteslüietenek es vezetőségének eddigi tájékozódása szerint, például az Acélárugyárban körülbelül 80 technikusi képzettseggel rendelkező fiatal dolgozik technikusi beosztásban Tulajdonképpen tehát „tartalék-gárdát” képeznek, segítségükkel az üzem esetleg valamiféle „belföldi”, vagy éppen megyei méretű „szellemi exportra” is képes. Az intézet villamos tagozatán (esti) szintén körülbelül hatvanan fejezték be tanulmányaikat, s közülük is csak fele dolgozik technikusi munkakörben, s még sorolhatnánk a hasonló példákat.

Ami azonban e kérdésnél is fontosabb, a középfokú képzés előfeltételei a technikumban — az öntőszak kivételével — részben adottak. Mivel azonban a jövőben a központi szürke 1 vasöntöde számára felsőfokon végzettekre ugyancsak szükség lesz, a felsőbb szerveknek mérlegelniük kellene azt, hogy a gépipari technikumot továbbfejlesztve felsőfokú technikumot hozzanak létre Salgótarjánban. Ennek jogosultságát indokolja mind a szükségletek biztosításának igénye, mind pedig az a tény, hogy elegendő számú középfokú végzettséggel rendelkező

szakember áll már- rendelkezésre, így a felsőfokú intézmény iránt méginkább növekvő érdeklődés nyilvánulna meg.

T. E.

Házasságkötő gyerekek

Rámutattak:

— ö az. A tizenötödik életévét még alig töltötte be, de már harmadik hónapja asz- szony. Hét határra szóló lakodalmat tartattak.

Másik:

Nincs még tizenhat éves, de bátran mondhatná magát tizennyolcnak. Erős, fejlett teremtés. Biztosan ez is közrejátszott abban, hogy megkapta a gyámhatósági engedélyt. A fiatalkorúakat ugyanis a házasságkötésd kérelem előtt minden esetben orvos vizsgálja meg. Az a kérdés, testileg érettek-e?

S vajon szellemileg elég érett-e — ha biológiailag érett is —, egy mégiscsak gyermeknek nevezhető teremtés ahhoz, hogy a családon belül kellő felelősséggel, önállósággal töltse be szerepét, hivatását?

Erről a kérdésről orvosoknak, pedagógusoknak, jogászoknak az a véleménye:

— Nem jó a túl korai házasság, hiszen egy fiatal gyerek semmiképpen sem 'ehet felkészülve a családalapítással együttjáró kötelességvállalásokra. Ez meg is látszik a válási statisztikákon: a túl fiatalon kötött házasságok nagyrésze egyáltalán nem bizonyul tartósnak.

Egyik községünkben történt a következő eset: A szülők mindent „elrendeztek”. Megvolt az ifjú vőlegény, megtartották az eljegyzést és kitűzték a lakodalom időpontját. Egyáltalán nem zavarta öltét az a szerintük mellékesnek látszó körülmény, hogy a házasságkötéshez az engedélyt nem kapták meg. A menyasz- szony alig töltötte be a tizenötödik életévét.

Feltételezhetjük, hogy a korai házasság részben nem más, mint a régi gazdasági kényszerűség tovább élése, — valamint az attól való rettegés, hogy a lánynak akkor kell mennie, amikor viszik, mert különben egyedül marad, megvénül.

Ez már megszűnt, de a pártában maradás veszélye nem. Ráadásul sok faluban a tizenhat—tizennyolc éves korban levő lányt, eladósorban levőnek tartják, de a húszévest már vénlánynak. Olyan mélyen gyökeresedett meg ez a tévhit, hogy a húsz—huszonöt éves lányok közül sokan maguk is azt hiszik, felettük már eljárt az idő.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az elmúlt években főleg a fiúk özönlöttek a városokba, a lányok otthon maradtak. Ezzel a férj- hezmenés esélye csakugyan csökkent, a pártában maradásé nőtt. A termelőszövetkezetekben lánybrigádokkal a legnagyobb elvándorlás időszakában is találkozhattunk, fiúbrigádokkal, csak nagyritkán.

Szerencsére, már megkezdődött a „visszaáramlás”.

Sokan állítják: a korai családalapítás gondolata elsősorban a jól kereső gyerekembereket foglalkoztatja. A tapasztalatok ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Inkábba lányos szülők élnek abban a tévhitben, hogy egy tizennyolc éve6 ifjú ember havi kétezer forintos keresettel már megalapozott egzisztencia, családalapításra érett, holott nyilvánvaló, hogy ilyenkor az érettség, a megfontoltság még hiányzik. És itt kap ismét szerepet a szülők aggodalma, különösen értelmezett felelősségérzete. A legtöbb szülő ugyanis — abbéli buzgalmában, hogy megóvja gyermekét a házasság előtti nemi élettől és annak következményeitől, szorgalmazza a korai házasságot, amelynek kilátásairól eleve nem lehetnek illúziói. És teljesen indokoltnak látszik az a feltételezés, hogy ezeknek a házasságoknak a nagyrésze érzelmileg is, anyagilag is megalapozatlan. A korai házasságok ténye ezenkívül egy egész sor, társadalmat terhelő problémát vet fel. Ez igazolja azt a megállapítást, hogy a korai házasság, a „gyermekesküvő” nem egyszerűen magánügy, nemcsak két ember, két család, hanem a község, a járás, a társadalom ügye. A község vezetőinek, a tanács, az iskola irányítóinak, az orvosnak, a helyi üzemek, a tsz-ek vezetőinek, s mindenkinek aki felelősséget érez más emberek sorsáért, bőven van tennivalójuk ott, — ahol gyakoriak a „gyermekházasságok”.

Szekulity Péter

A Mária Magdolna loronv

Augusztus 20-án megnyíltak a budai Várban levő Mária Magdolna torony kapui a nagyközönség előtt. Azóta sok látogató ismerkedett meg a Vár új nevezetességével. A TIT képzőművészeti sétát indít vasárnaponként a toronyba.

Valamikor templom állt itt, amely a Mária Magdolna nevet viselte. A középkori okleveles adatokban már szerepel. A török időkből, fennmaradt krónikák győzelmi mecset (Fethijje Dzsámi) néven említik. A törökök kiűzése után a ferencesek temploma lett.

A templomban azonban rövidesen főlevéltárat rendeztek be. II. József rendfeloszlató rendelete után a ferencesek átadták helyüket a tudósoknak. 1817-ben ismét gazdát cserélt a Mária Magdolna templom. A hadsereg kapta meg az épületet, s ettől kezdve a Helyőrségi templom néven szerepel az okiratokban. A Várnegyed értékes műemlékét sem kímélte a háború. A II. világháborúban olyan súlyosan megsérült az épület, hogy a restaurátorok leggondosabb igyekezete sem tudta megmenteni a pusztulástól. Csak a tornyot tudták helyreállítani. 1952-ben kezdtek hozzá az újjáépítéshez és restauráláshoz.