Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-24 / 226. szám
8 NÖGRÁD WG7. szeptember 24., vasárnap Szeptember végén. (Koppány György fehr.) TersánasUy J. Jenő A nagyérdemű... —Mi dolgá van most? érdeklődött tőlem ellenállhatatlan mosolyával a művésznő. — Ha maga kívánja, akkor semmi! Mert ha aranyat érne minden percem másutt, ha magának áldozom, még mindig csak én nyerek! — feleltem gyalázatos elméskedéssel súlyosbított hízelgéssel. — Helyes! — vette igénybe önfeláldozásomat a művésznő egy biccentéssel. Aztán így folytatta: — Érdekes megbízatásom volna a maga számára, úgy, hogy kölcsönösen okulhatnánk és mulathatnánk a dolgon. — Rendelkezzék velem! — csaptam össze bokámat. — Hát nézze! Tegnap először énekeltem a rádióban. Szeretném tudni, milyen sikerem volt De valóban! — Hogyhogy valóban? — hüledeztem. — Maga tudja, hogy egy üzemben, az igazgatótól lefelé, rendező, szervező, mind, ha csak gázsdcsökkentést nem terveznek, megdicsérik a produkciót A kritika sem elfogulatlan és főleg szempontjai vannak. Az ismerősök, barátok, kartársak szem- tőiszemben való magaszta- lásait, vagy rajongó leveleit mind-mind érdekek vezetik. Saját magát magnetofonon visszahallgatva, az ember nagyon tévedhet. Egyetlen mód marad, hogy pontosan értesüljünk róla: hogyan hatott a mutatványunk... — Az mi? — kérdeztem őszinte kíváncsisággal. — Az, az, hogy teljesen ismeretlen, érdektelen, átlagos nagyérdemű közönség bírálatát leshetjük el, közvetlenül. Ez pedig úgy történhet, hogy elindulunk ketten kóborolni. Magának rengeteg ismerőse van. azoktól csak úgy véletlen faggatózni fog előttem, föllépésemről, de úgy, nem árulja el, hogy a tettes én vagyok!... — óriási! — egyeztem bele. Azzal nyakunkba vettük a fővárost Első ismerős, akibe néhány lépés után máris szerencsésen belebotlottunk, egy vidéki barátom. Csinos nővel jött karöltve. Először azt véltem a feleségével... Nem baj! Mindjárt megtudtam, hogy az illető hölgy, az édes... izé... unokahuga és itt Pesten mint előadóművésznő működik... Remek! Egyszerre két véleményt is hallhatunk a művésznő énekéről, egy laikus- és egy szakvéleményt. Rövid hogyvagyozás és mitcsinálozas kölcsönös kicserélése után ügyesen a tárgyra tériem: szokott-e vidéken rádióelőadásokat hallgatni barátom? — Ó hogyne! Állandóan! — hangzott a válasz. — Hát akkor nem hallottad, véletlen, a tegnapi műsor szenzációját, X. Y. művésznő énekét? — Dehogynem! Rég nem állott módomban ilyen üde, kedves női hangot hallani! Kár, hogy rövid volt a műsora. Ilyen számokat kellene többet és hosszabban a műsorba iktatni! — lelkesedett barátom. Mire én is fellelkezve az „unokanővérkéhez’ fordultam: — És kegyed nem hallotta esetleg? — Hallottam igen, én is! Csoda, hogy légelhárító szirénáknak nem csinálnak már számokat a rádióban, ha ilyen hangok is szerepelhetnek ott — mondta tompa, megvető hangon az unokanővér. Püff neki! Két homlok- egyenest ellenkező nézet! Mentünk tovább a művésznővel, kedves csacsogása kíséretében. Hogyhát: így-úgy, ez és az és miegymás!... De alig jutottunk odébb, máris ismerős arcot fedeztem föl a szemközti járókelők között. Éppen levitézlett operaénekes, jelenleg énektanár barátom jött felénk. Elcsíptem! Bár rendkívül sietős útjára hivatkozott, ámde amikor a művésznő rádiószereplését említettem, az egészen elfeledtette vele sürgős dolgát. így kezdte: — Á, én nem igen hallgatok rádiót. De a tegnapi hangversenyt véletlenül végigfüleltem. Az illető hölgynek, ha találkozol vele, megmondhatod. .. Itt jelentősen sandított a művésznőre. De az máris rá»» ta fejecskéjét: — Csak mondja bátran! Nem én vagyok az illető! — Hát még ha maga is az, akkor is kifejthetem, hogy maga a hanganyaga kitűnő. De a szövegkiejtése, különösen a magas fekvésekben katasztrofálisan rossz. Még vagy negyedórát hallgattuk a tanár magyarázatát, mielőtt eszébe jutott, hogyhát elkésett. .. És rohant. Mi pedig haladtunk tovább a művésznővel. Hogy tőle ugyancsak másik értekezést élvezzek végig hangja és általában az énekhang tárgyában. így érkeztünk egy üzlet elé. Ajtaján éppen idősebb nőismerősöm lépett ki. Hozzászegődtünk és érdeklődé- semré igazán sokatígérő választ nyertünk: — Hogy hallottam-e? Hiszen nékem a rádió minden szórakozásom. Mindent meg- jegyzek, ami csak érdemes adásai közül. Ez az új énekesnő nem rossz éppen. Csupán nagyon hogyismondjam. .. modorosán, agyoniskolázottan énekel. Talán ha a maga természetes hangját hallatná, az százszor hatásosabb lenne. így tiszta nyafogás néhol... De erre a következő harmadik ismerős ellenkezőleg azt kifogásolta a műsorból, hogy szüneteket kell egyes énekszámok között kivárni. A közvetlen második bírálótól azt tudtuk meg. hogy: tárgyilagos ítélettel silány komyikálás volt ennek a fölfedezett új csillagnak a hangja — és a konyha levegője terjeng inkább rajta, mint a műgonddal felépített hangversenyé. De az utolsó előtti bírálat egy kalap alá vette a műsort a rádiónak kínos igyekezettel összeállított sok más olyan műsorával, ami „magas” a rendes, művelt ember fülének és csak zenebolondok eszelősségét veszi számba. Elég! A további kísérletekről már szédülő fejjel, teljes lelki zűrzavarral mondott le a szegény művésznő. Az utolsó fórum az ismeretlen Nagyérdemű közönség, amiben bízott, így nyilatkozott neki... sajnos — sajnos! TÓTH ELEMÉR: I'ESZEJTŐ Ember menedéke, álom nem véd engem, ülök köves partra, onnan vízbe nézek, szárazföld meglódul, hajó fordul szembe, sötét ellenségem, temetőgyalázó, élőt félemlftő. titokban Ijesztő, nyíltan is garázda, mögöttem óvakszik, de a fény világra száll a magas napból, vakuljon meg tőle, szálljon rá nagy álom, ember veszejtője. KTÓBER FENYEBEN Magyar írók a szovjethatalom születéséről Móra Ferene Az orosz (enger Az orosz hadsereg elfogadta az új forradalmi kormány programját, fegyverszünetet és békét követel. A háború, s a világtörténelem elérkezett az elhatározással új fejezetéhez, ahol végre mezítelenül jelennek meg a küzdők szándékai, nem pedig a szólamok álöltözetében, kifestve, s a bölcsesség parókájával fejükön. Az orosz forradalom nem jelentette azt a változást, amit a benne bízók, a forradalmak hívői és álmodéi vártak tőle. A jogtalan nép a forradalom győzelmes pillanatában nem ért bele az országkormányzás felelősségébe. s amit uralkodó nemzedékek évszázadokon keresztül adtak egymásnak örökül, az uralkodás parancsoló pózát, hősi méltóságát, nem sajátíthatták el a kitagadottak a fölszabadulás első, lázas mámorában. Krenszki forradalma ezért lett folytatása a cári hatalomnak, befelé hajlíthatatlan despotizmus, vérengzés és elnyomás, be nem váltott ígéretek és lázitó beszédek, i kifelé összekovácsolása annak a szövetségnek, melynek meglazulá- sát a cári hatalom legnagyobb bűnéül rótták föl. A világháború folyt tovább, a fronton nem a cár, de Ke- renszki lelkesített, Lloyd George Kerenszki dicsőségét zengte, a vér, a reménytelenség, s a szenvedések kilátás- talansága tovább élt. Az orosz forradalom bukásában sem vólt hűtlen a francia példához, letűnő és felbukkanó osztályok adják át egymásnak a hatalmat, s a lelépő hőst várja az orosz Bastille: a Péter-Pál erőd. A színpad változott, a cári hatalom sárga világítását fölváltotta a forradalom izzó pirosa, reg- lamás tábornokok helyett nehézléptű kozákok léptek színre, a fojtott hangú beszélgetést durva káromlások követték, a cár helyett Kerenszki körül mozgott minden, de a darab, amit játszottak, ugyanaz volt. Am az első szó, ami ide- hallik a munkások és a katonák forradalmából már áj hang, friss reményeket keltő, s bátor várakozásokat ébresztő. Ez a hang már nem tesz különbséget a hadban állók nemzetisége között, csak az az ellenség, aki háborúra uszít, akár angol békéért. Az erfurti kiáltvány óta nem hangzott el ennyi magasztos, ennyi megrendítő erő, mint most abban a kiáltványban, amelyben az új forradalom első szervezete szól a népeihez. Álljanak meg a gyárak, hogy ne lehessen téli háború — ez a kívánság többé nem a kiirtandó lázadás uszító harci szava, de kormányprogram, s ami ennél is több, orosz program. Az orosz nép, amelyik csudálatos lendületében tűrni volt kénytelen eddig a francia és angol hivatkozásokat, amikor a háború demokratizáló célját kellett bizonyítani, most világtörténelmet és épochet csináló módon ad példát arra, amire eddig csak ürügyül használták. „Repül a nehéz kő: s ki tudja, hol áll meg?” Az események logikátlansága Taneveit bennünket arra, hogy szédítő események előtt se legyünk vakok, s a hallásunkat ne tompítsák el a világot dübörögtető változások sem. A hitünk virága, amiből a véröntözés nem tudott gyümölcsöt érlelni, kinyílik újra, s várja az orosz felhők áldását. Az orosz proletártömeg megmozdult, s ennek a tömegnek ellene tud-e állni a hazug érveknek, gyűlölködő uszításoknak homoktöltése? Az orosz tenger megmozdult. (Szegedi Napló, 1917. nov. 10.) |U óra Ferenc kiváló prózaíró és régész. (1879—1934.) Kiskunfélegyházán született paraszt— iparos családból. Tanár, majd Szegeden hírlapíró — míg a Tanácsköztársaság bukása után feketelistára nem kerül —, utóbb a városi múzeum és könyvtár tisztviselője, végül igazgatója. Szegednek és környékének írójaként Tömörkény István nyomdokait követte. LENINEK Sápadt arcú, üldözött apostolai a bilincseit most újabb rettenetes erővel feszítő orosz nép szabadságának, kik le- bujokban és más titkos helyeken álmodoztak a fölszabadításról és fölszabadulásról, úgy lehet, egész Európa megváltói lesznek. Az áldott munka, megszentelve az orosz nép szenvedései és könnyei mellett az emberiség három éve hulló vérével, ragyogóan érlelődik, és ha a polgári akaratból mindenhol olyan erő fog kisugározni, mint Oroszországban, a szegény proletárok, a forradalmi szellem üldözött, de elszánt helytartói meghozzák a békét a sanyargatott Európának. A szovjetek kongresszusa megállapította a békejavaslat alapelveit. Ezek az alapelvek nem a megtagadott tisztes múlt piszkos roncsaiból nőttek ki, hogy átvegyék és tenyésszék velük a köztársasági államforma mellett a cári uralom konok és gyalázatos szokásait, folytassák népgyűlölő és emberirtó kormányzását. A munkások és parasztok, kormánya az összes hadviselő államoknak javaslatot tesz, hogy haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat a demokratikus és közvetlen béke érdekében. A munkások és parasztok kormánya csak olyan békét ír alá, amely az ösz- szes nemzetekre jogos feltételek mellett vet véget a háborúnak. A munkások és parasztok kormánya megszünteti a titkos diplomáciát, megsemmisíti Kerenszki cár titkos szerződéseit és kész arra.i hogy béke javaslatának alapelveit írásbeli, vagy távirati úton, vagy az országok képviselőinek tanácskozásával megvalósítsa. A munkások és parasztok kormánya háromhónapos fegyverszünetnek azonnal való elrendelését kéri, mert ez alatt az idő alatt elkészülhet szerinte a béke, amelyet aztán véglegesíthet egy világkonferencia. A munkások és parasztok kormánya történelmet csinál, és a fejezeteknek, amelyeket ragyogó tettekkel tesz örökre dicsőkké, sorsdöntőbb hatásuk lehet Európa életére, mint amilyennel a nagy francia forradalom volt. Emlékezzünk csak a Leninekre, az orosz munkás és paraszt felszabad Húsának hazátlan és hajléktalan vándoraira, akik a cári trón ledőlte után részint előkerültek a titkos helyekről, részint zaklatott vándorúton indultak haza a világ minden tájáról. Emlékezzünk Leninre, aki összeütközött Kerenszkivel azon az első napon, amelyen cári hajlandóságai megnyilatkoztak. Leninre, akit üldöztek, aki eltűnt, akit halálra kerestek, aki az országból megszökött. Leninre, akinek nyughatatlan és forrongó szelleme titokban dolgozott most is, akárcsak a cár idején, aki fanatizmusával hónapok alatt évek munkáját végezte el, hogy töviskoszorús Leninek életét honfitársai teljes fölszabadításával petetőzze, és ugyanakkor a népek legsóvárabb álmának tárgyát, a békét, a beteljesedéséhez közel vigye. Nem tudni biztosan, hogy odáig mennyi tövissel van kirakva még az emberiség útja, de az már eldöntött dolog, hogy a Leninek nemcsak Oroszországnak, hanem az egész világnak szent szektája lesznek. (Délmagyarország, Szeged. 1917. nov. 11. Vezércikk)
