Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-10 / 214. szám

1967. szepTemßer TS., vas’Smag

wögsxö

Vasárnapi levét

Őssí dolgainkról

A természet váltakozó fordulásain túl, — vagy éppen azokkal szoros szinkronban — minden évszaknak megvannak a maga emberi vonatkozásai is. Az ősznek legjellemzőbben talán az, hogy megnyílnak az iskolák, kitárják kapuikat a művelődési-kulturális intézmények. Bármennyire forszírozzuk is immár huzamosabb ideje az egész esztendőt betöltő népművelési munkát, kulturális tevékenységet, az az igazság, hogy vajmi kevés látatja van az ösztönzésnek. Az év a gyakorlatban változatlanul évadokba zárul, s ez szubjektív és okjektív közrejátszókkal indokolható. Nyári időben majdminden helyütt meglassul, vagy egészen leáll a népművelési tevékenység, hisz az iskolák befejezték a tanítást, a pedagógusok pihenni mennek, tehát a művelődési otthonokban felelős és hozzáértő gazda nélkül marad az ügy. A színházak kapuzárásával, a hangversenyirodák nyári szünetével elapadnak a kulturális, művészeti rendezvények forrásai is.

Az ősz a szezonkezdés időszaka mindezekben. Megnyílnak az iskolák, megjelennek hirdető falainkon a tanfolyamokra, ismeretterjesztő rendezvényekre, színházi estekre, koncertekre, tárlatokra invitáló plakátok. Ha másból nem, csupán ezekből, csalhatatlanul megállapíthatjuk: közeleg, sőt beköszöntött az ősz.

Melankolikus évadnak tartjuk, pedig alig akad még egy eseménydúsabb, mozgalmasabb időszaka az esztendőnek. Szinte mindenkit megmozgat, feladatokra szólít, korra, nemre és „rangra”, — tehát: munkára, beosztásra tekintet nélkül. Ha úgy tetszik: az óvodától, az általános iskolától, az egyetemekig, főiskolákig, — és még tovább; ezreit és ezreit azoknak, akik munkájuk mellett vállalják, hogy esti iskolákon, tanfolyamokon szélesítik, tágítják általános, szakmai, politikai horizontjukat.

Csupán Nógrádban több tízezer általános és közép- iskolás diák kezdte meg a tanulást és több ezer a száma azoknak az üzemi dolgozóknak, falusi embereknek, termelőszövetkezeti parasztoknak, akik deresedő fejjel ezekben a hetekben megint iskolapadba ülnek, felfrissíteni, s újakkal kiegészíteni a rég szerzett ismereteket.

Van mit tanulni és pótolni bőséggel. Talán ötszáz éve nem lépett annyit előre a világ, mint legutóbbi két évtizedünkben. A tudomány, a technika korábbi ismereteinkkel felfoghatatlan csodái születnek körülöttünk nap-nap után, s eligazodni rajtuk, közöttük, a műveltség eddigi fogalmaival lehetetlen vállalkozás. Új normákkal mérjük az ember általános műveltségét, szakmai tudását egyaránt, s aki ezeknek nem felel meg: műveletlen hírébe keveredik, és munkája betöltésére, ellátására hovatovább a legtöbb poszton alkalmatlan lesz.

De éppígy elhanyagolhatatlan már az ember világnézeti, politikai tájékozottságának biztonsága is. A szocializmus építésének forradalmi lelkesedéssel táplált, ösztönösségtől vezéréit szakasza múltidejű eredmény. Mai és holnapi céljaink a tudományos-tudatosság jegyében fogannak és születnek, s az alapozó, kivitelező feladatok minden téren felkészültséget, szakértelmet kívánnak. Különösen időszerű követetelmény ez minden terén és posztján életünknek ma, amikor gazdasági életünk reformálására készülünk. A reform széles területének, összefüggéseinek, bonyolult hatásainak világos és átfogó betekintése nélkül nem válhat eredményessé, — egész szocialista közösségünk javát szolgáló sikerré a nagy vállalkozás. Ezért van különös jelentősége és fontossága az induló oktatási-népművelési időszaknak, fokozott felelőssége és feladata a pedagógusoknak, a népművelőknek. Az iskolák, tanfolyamok mellett a széles területű, politikai, tudományos, szakmai ismeretszolgáltatásoknak talán soha nem volt olyan becsük, mint napjainkban. Az új feladatokhoz kívánt tudást megszerezni, birtokba venni, vezetőknek és vezetetteknek egyformán elsőrendű érdek és kötelesség, önmaguk s a társadalom iránt egyaránt.

Eddig sem volt, most különösen nem közömbös az sem, hogyan szolgálja, segíti mindezeket az őszi évaddal újrabontakozó kulturális-művészeti élet? De az új gazdasági mechanizmussal a korábbinál jóval hangsúlyosabban érvényre jutó „kereslet-kínálat”, a „piac” elvének, ésszerű szükségességének a kulturális-művészeti szolgáltatás továbbra sem válhat kiszolgáltatott áldozatává és függvényévé. A szocialista céljainkat előbbrevivő művészeti alkotásnak, produktumnak ezután is, sőt méginkább, anyagi vonatkozásban is elsőbbségi, kedvezményes joga van a szórakoztató termékekkel szemben legszélesebb tömegeinkhez. A lényeg viszont itt is az, hogy éljünk a kínálkozó kedvezménnyel; váljunk az igények nemesebb, emeltebb szintjén a művészetek, a színház, a zene barátaivá. A szocialista világunkat tükröző művészet értékei nem lehetnek közömbösek számunkra, a szocialista típusú ember ezek ismeretében, eszmeiségformáló hatásában érhet mind tartalmasabbá és teljesebb arculatúvá.

Szocialista oktatási rendszerünk nem csupán az iskola. A fogalomban azt is értelmeznünk kell, ami az iskolatermeken kívül, művelődési otthonainkban, színház- és hangversenytermeinkben, kiállító helyiségeinkben történik. A széles értelmezésű oktatás és tanulás nemcsak környezetismeret, nyelvtan, földrajz, vagy matematika, de éppúgy az a társadalom-, vagy természettudományos ismeretterjesztő est is, a film, a színház is, vagy a hangverseny és a képzőművészeti tárlat. Ha jól használjuk eszközeit, megfelelően élünk velük.

Utcáinkon, hirdető falainkon nap-nap után szaporodó, változatos lehetőségei kínálkoznak a tanulásnak, művelődésnek.

A tanulás, a művelődés korunk elsőrendű követelményévé nőtt.

Barna Tibor

ülvén fekete az ördög?

Túlzsúfolódott egy Iskola, amelyet most adtak át Salgótarjánban. Miért?

Ferencz Imre, a Salgótarjáni városa Tanács VB művelődésügyi osztályának vezetője:

— A tanévzáró igazgatói értekezleten minden igazgatótól beszedtük a várható létszámalakulást, ennek alapján állapítottuk meg a körzethatárokat, s hogy a Csizmadia úti iskolából két osztályt áthozunk az új intézménybe, s a Rákóczi út megyei tanács felőli oldalát is ide csatoljuk a Rákóczi úti iskola tehermentesítésére.

— Ez körülbelül mennyi gyerek?

— Körülbelül 30. Itt volt bizonyos tévedés. A Rákóczi úti iskola ugyanis nem közölte, hogy náluk a létszám minimálisra csökken.

— Miért?

— Minden iskolának érdeke, hogy ne legyen zsúfolt osztályainak tanulólétszáma.

— A másik, ami befolyásait bennünket —, hogy a 13-as jelű épületet a Május 1. úti iskolához akartuk körzetesíteni, ami ellen a szülők tiltakoztak, s közben belépett a 15-ös épület, ahonnan például hárem tanulócsoportot kitevő gyermeket kapott az iskola. Ezek következtében növekedett a tanulólétszám, azonban a belváros többi iskolájánál nem zsúfoltabb. Mivel a Rákóczi úti iskolában volt 26-o6 osztálylétszám is, az új intézményben viszont több osztály létszáma jóval túlfutott az ötvenen, mintegy 20 gyereket vissza kellett küldenünk a Rákóczi-, a Csizmadia- valamint a Bartók Béla úti iskolába, ahova eddig is jártak. Természetesen, ezek szülei tiltakoznak, s nem akarnak belenyugodni a helyzetbe.

— Mi a jelenlegi helyzet?

— Megoldott A tanulócsoportok létszáma 30 és 42 között van, több mozgásra nem kerül sor. Ezzel a létszámmal távlatilag is számolunk. Volna viszont egy megjegyzésem: az a szülő, aki egy évvel ezelőtt minden érvet felhozott azért, hogy gyermekének ne kelljen a mostoha körülmények között működő iskolába járnia, amelynek körzetéhez tartozott most mindent megmozgat, hogy ne kelljen a gyereket, mondjuk, a Rákóczi útra vinni.

— És ha ez a szülő társadalmi munkát végzett az új iskola építésénél ?

— Kényszerhelyzetbe kerültünk, 4—5 gyereket szükséges volt elküldenünk.

— Nem lehetett volna mindezt előre látni.?

Pontosan előre látni ebben a körzetben nem lehetett.

Gordos János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának munkatársa:

— Érthetetlennek tartom, miért zsúfolódott túl az iskola. Körübelül egy éve a városi pártbizottság is tárgyalta az intézmény benépesítését. Akkor az az elképzelés alakult ki, hogy az új iskolát tegyük a város pedagógusainak szakmai, pedagógiai, ideológiai továbbképző helyévé, s ennek megfelelően alakítsuk a tanulólétszámot. Erről a városi művelődési osztály is tudott. Azok a szülők, akik odavitték a gyermeküket, nem felelősek azért, hogy odavitték. A művelődésügyi osztály „elfelejtett” számolni. Pedig többször figyelmeztettük őket, hegy túlzsúfoltság lesz, s ezt az iskolaigazgató is jelezte, önmagában helyes törekvés, hogy a várc« valamennyi iskolájának gondján enyhítsünk, de ilyen áron nem lett volna szabad ezt megtenni.

Buttyán Sándor, a Lovász József úti általános iskola igazgatója:

— A túlzsúfoltság tényleg fennáll. Mire az iskola elkészült, benépesedett a környék, s már kinőttük a körzetet Az

I. és a II. osztályokban alakultak ki 50-en felüli létszámok. Tanterem- és nevelő- hiány miatt, csak az első osztályokat tudtuk megbontani, a

II. osztályokat csak úgy, hogy 17 gyereket el kellett küldenünk, mind a 17 szülővel beszéltünk is ennek szükségességéről. Több „mozgás” nem lesz. 22 tanulócsoportunk van, 3—3 csoportnak délutáni oktatás is lesz. Hat napközis csoportunk vám, 278 gyerek, reggel 3/t 8-kor jöhetnek be.

— Addig kint ténferegnek

az utcán. Nem lehetne előbb beengedni őket?

— Ha legalább 10 szülő hivatalosan kéri, hogy egy órával előbb fogadjuk őket, akkor igen. Eddig még csak négy szülő kérte ezt

— Pedagógiai szempontból milyennek látja az iskola helyzetét?

— Nem a legjobbnak természetesen, de ezt a létszámalakulását nem lehetett előre látni. Az oktató-nevelő munka alapvető feltételei adottak.

— Hallottuk, az első napokban néhány nevelő .kiborult”

— Az első napok mindig zűrösek. Ketten sírtak, de már megnyugodtak.

— El lehetett volna ezt kerülni?

— Nem hiszem.

Molnár Pál, a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának vezetője:

— Megvallom őszintén, nemigen tudtunk foglalkozni ezzel az iskolával, elsősorban a megye középiskolai gondjaival voltunk elfoglalva. Óriási társadalmi nyomás nehezedett a városi művelődésügyi osztályra. Hiba, hogy nem segítettünk nekik megfelelően. Ok abban követték el a hibát, hogy nem kérték sem a mi, sem a párt- és a társadalmi szervek segítségét, akik esetleg most ősz; tozhatnanak a gondban. „Kívülről” bírálni ugyanis valóban könnyebb.

*

Íme, néhány vélemény, amelyekből kiderül, hiba történt a beiskolázásnál, s azt elsősorban a városi művelődésügyi osztály követte el. A felelősség azonban valóban, nem csupán egy osztályt terhel, az is hibázott, aki elmulasztotta az ellenőrzést, vagy segítsége csupán néhány figyelmeztető szóban nyilvánult meg. A hibáról, beszélni, úgy látszik, „társadalmi” ügy lett Salgótarjánban. Azelőtt kellett volna inkább foglalkozni a dologgal, mielőtt hiba történt.

A kedélyek, persze, most már lassan elülnek, nekünk sem célunk ismét bolygatni őket. Néhány tanulság azonban kínálkozik a jövőre vonatkozóan.

Köztudott, hogy Salgótarjánban a tanulólétszám és a tanteremszám nem áll egymással arányban. Kevesebb a hely, mint a gyerek. Ha nem a Lovász József útiban, akkor más iskolában csapódik ki a „felesleg”, s a délutáni „műszak.” A belváros létszámgondjain majd csak az Arany János utcai iskola segít, 1970 táján.

A gondokon azonban addig is lehet enyhíteni. Úgy azonban semmiképpen, ahogy a Rákóczi úti iskola teszi, elhallgatva az igazi létszámot, s „tartalékolva” a „levegőt”, A város valamennyi iskolájának egyaránt „be kell vetni tartalékait” a jövő években, senki sem helyezheti kényelembe magát a másik rovására.

A Lovász József úti iskola körzete valóban a legnépesebb, a legnagyobb. Most már azonban nem lenne helyes, ha a tanulólétszám újabb mozgatásával próbálnák megszüntetni a délutáni „műszakot”. Ez ugyanis mintegy 200 gyereket érintene, s ezek más iskolákba történő elosztása feltétlenül az oktató-nevelő munka rovására menne. (Mellesleg: ők valamennyien a körzethez tartoznak, csakúgy, mint az elküldött 17 gyerek. Utóbbi esetben, persze, most már valóban apellálnunk kell a szülők belátására.)

A Lovász József úti iskolában a jövő tanévben különösen az első osztályosok felvételénél lehetne gondosabban eljárni, illetve úgy alakítani a felvételt, hogy a jelenlegi szoros helyzetet ne nehezítsék.

Csupán néhány dolgot említettünk. Mint ahogyan a városban terjengő különböző „rémhírekkel” sem foglalkozhatunk. Pedig azok is vannak! Volt, aki már a városban össze-vissza csatangoló, vándorló gyerekekről beszélt, akiket nem fogad be senki. S még sorolhatnánk.

Az 1967/68-as tanév azonban most már zökkenőmentesen folyik. Ne zavarjuk meg újabb híresztelésekkel. Inkább a tanulság levonásával foglalkozzon ki-ki a maga hatáskörében és környezetében, Hiszen az ördög ezúttal valóban nem olyan fekete, mint amilyenre többen festik. Persze, jobb lett volna, ha erről az „ördögről” egyáltalán nem is kellett volna beszélni

Tóth Elemér

Aki napjainkban arra vállalkozik, hogy a megyei könyvtárba megy, arról bátran elmondhatjuk, hogy szenvedélyes könyvbarát. A körülkerített, árkos-buckás téren keresztülvergődni keserves művelet. Rendezik a terepet, formálják végső arculatát, ezért körülményes megközelíteni mindent, ami a művelődési ház falai között székel.

Szóval: akivel ez idő szerint

a könyvtár látogatói között találkozhatunk, vagy az irodalom szerelmesei vagy diákok. A kettő ugyan nem zárja ki egymást, de a diák, „foglalkozásával’ járón is megsokasodott most a látogatók sorában.

Megkezdődött a tanulmányi év s ez érezhetően megnövelte a kölcsönző forgalmát. Csizmadia Sándornéval, a részleg vezetőjével beszélgetünk erről.

A tanévkezdet óta naponta átlagban 200 kötettel adunk ki többet, mint előzőleg. A napi forgalmunk átlagosan hétszáz könyv. Ez a növekedés a diákolvasók megjelenésének eredménye. Velük most már háromezer beiratkozott tagja van a könyvtárnak s eddig mintegy 64 ezer kötetet kölcsönöztünk az esztendőben.

— Milyen az iskolák és a könyvtár kapcsolata?

— Általában jó és eredményes, hasznos. Különösen örvendetes az MTH iskolával, már évek óta. A kapcsolat minősége egyébként többnyire a szaknevelőtől függ. Az iparitanuló-intézet magyar szakos tanára például csoportosan hozza a könyvtárba növendékeit, rendszeresen tájékoztat bennünket az intézet igényeiről, szükségleteiről s mi messzemenően igyekszünk eleget tenni azoknak. De több iskolával hasonló eredményes az együttműködésünk. Éppen most várunk csoportos látogatásokat a gimnáziumból, az első és másodéveseket hozzák el tanáraik, ismerkedni a könyvtár életével, munkájával, a rendelkezésükre álló anyaggal.

— Mik a diákolvasók körében legkeresettebb müvek?

— Jelenleg a kötelező olvasmányok. Például, hogy a múlt heti tapasztalatból említsek: a görög drámák... a

Noszty-fiú esete ... Mikszáth regényéből ötven kötettel rendelkezünk, de polcainkon jelenleg egyetlen példány sem található. A szemfülesebbek idejében elvitték.

A megnövekedett igény betöltésének lehetőségéről is szó esik.

— A kölcsönzési időt — mondja — szigorúbban vesz- szük, mint eddig. Egy-egy olvasmányra — annak érdekében. hogy minél több kézbe juthasson el a mű — három hétnek elégnek kell lennie. A keresletet csak így láthatjuk el, pedig nem egy műből félszáz példány is található nálunk. A kötelező irodalomból polcsorok vannak a raktárban, mégis, a nagy „hajtás” idején „hiánycikkek” lesznek a klasszikusok. Az okos előrelátást javasoljuk tehát a diákoknak, hogy már most lássanak hozzá az anyag olvasásához, ne halogassák végső pillanatig. Ugyanez vonatkozik a javasolt irodalomra is. Ebben a tekintetben külön kérjük az iskolákat, adják meg igényüket, hogy a jelzett műveket megfelelő számban beszerezhessük. Minden ilyen

igénynek szívesen eleget teszünk, megvan rá a lehetőségünk, ha idejében szólnak.

— A kölcsönzés mellett felhívnánk a figyelmet a könyvtár olvasótermi szolgálatára, ahol zavartalan környezetben foglalkozhatnak a kívánt művekkel látogatóink. Sajnos, eddig meglehetős kevesen veszik igénybe az olvasótermet. Salgótarjánban mintegy kétezer a könyvtárban megforduló tanulók száma. Ha valamennyi szükségletét teljesíteni akarjuk, a kölcsönzés mellett a továbbiakban az olvasóterem szolgálatára is rá kell szoktatnunk őket. Mindenesetre a legmesszebbme- nően mindent megteszünk, hogy diákolvasóink tanulmányi feltételeit a magunk részéről zavartalanná tegyük. Ehhez a törekvéshez azonban az iskolák és a könyvtár harmonikus együttműködése, s nem utolsó sorban a kölcsönzési rend fegyelme szükséges. Egyébként minden új diák-olvasót szeretettel köszöntünk és szívesen hívunk, várunk gazdag választékú könyvtárunkba.

b. t