Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-02 / 154. szám
4 wöobäd 1967. Juttas 2. ffasiSrwae A mi dolgunk Vízibusz. Címszó a lexikonban, sétahajó Velence lagúnáin, átkelőjárat a Balatonon, tengervizet hasító ezüst- tes Guinea partvidékén, külföldi turisták különjárata a Dunán, s mi minden még! Tíz esztendeje kezdték el a teljesen alumíniumból készült, 150 személy szállítására alkalmas vízibuszok gyártását a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységében. Hatvan darab készült belőlük egy évtized alatt, s több mint a féle exportra került. Hová kellett eljuttatni vízen vagy szárazon a hajókat? Csehszlovákiában 22 darab. Jugo- szláviájban 5, Ausztriában, Guineában és Lengyelországban 2—2 közlekedik belőlük, s jutott a magyar ezüsthajóból a velencei lagúnákra is. A közelmúltban zárult Budapesti Nemzetközi Vásár hajóipari kiállításának egyik érdekessége volt az első magyar vízsugármeghajtású közlekedési eszköz, a 25 személyes mikro-vízibusz. Két hajtóműve a vízsugarat fogta munkára: a beszívott, majd nagy erővel kilövellő vízsugár „tolja” előre, vagy hátra a hajótestet. A 25 személyes hajó építésének tapasztalatit tovább gazdagítva, megtoldva újabb konstrukciós megoldásokkal, két hónap múlva vízreszáll- hat a vízsugármeghajtású család újszülöttje, az ötven személyes vízibusz. — A vízsugármeghajtös új dolog hazánkban — mondja Beledi Rezső, a tervezési csoport vezetője —, de igen sok előnyös tulajdonsága minden bizonnyal polgárjogot szerez számára. A 25 és 50 személyes hajók rendkívül mozgékonyak, merülésük csekély — tehát alacsony vízállásnál is közlekedhetnek. A megrendelésekben is mérhető vásári siker egy, csak a gyáriak tudta rekordot hitelesített: januárban húzták az első vonalat a 25 személyes mikro-vizibusz tervrajzán, s május közepén már a vizet hasította a hajó. Az ötven személyes tervezését márciusban kezdték el, s augusztus 20-án lesz a víz- rebocsátás. A mind határozottabb alakot öltő hajótest mellett a tervrajzokat nézegetjük: mutatós, szemre is szép belső kiképzése, zavartalan kilátást nyújtó, panoráma megoldású borítószerkezete, a tetszetős színvariációk az utas dicséretét hivatottak kiérdemelni. A jól bevált 301-es, valamint a Balatonon közlekedő, 303-as típusú, 220 személyt szállító vízibuszok mellé felsorakozó vízsugármeghajtású család már a speciális igények kielégítését szolgálja: könnyen kezelhető. kisebb turistacsoportok kirándulására, városnéző vízisétájára módot adó alkalmatosságok lesznek. Vízibusz. Címszó a lexikonban, sétahajó Velencében... A gyár tervezőinek rajztábláin már a kétszáz személyes, tengerparti városok közötti közlekedésre alkalmas, műszakilag, formatervezésileg egyaránt magasabb mércét elérő vízibusz bonyolult részlet- vonalai öltenek formát. örök az építészet fejlődésének folyamata. Még archaizált például Augusztus kora. A Colosseum a római ívezetes rendszert együtt alkalmazta a taszkén és görög—ión oszloprenddel. A kupola dekoratív támasztó elemeként tűnik fel a reneszánszban a centrális görög tholos rendszere. Pompázatos megjelenését Bramamte San Pietro tervénél, majd Michelangelo kiviteli tervénél is megfigyelhetjük, s még sorolhatnánk a példákat. Egy bizonyos, évezredek építészete tanult az előző építőművészet formaképzéséből, amelyen át aztán eljutott a művészi önállóságnak akár a legmagasabb fokára. Babits mondotta egyszer, hogy a művészetben az egész múlt benne rejlik, és még egy kicsi. Vajon milyen múlt rejtőzik ma épülő városaink, lakónegyedeink, akár a jelen Salgótarján architektúrájában? És miféle jelen? Sokszor hallani, ma leginkább a funkcionális, technikai igény alakítja az architektúrát. Erről értekezni azonban mindenekelőtt az építészet, művészettörténészek feladata. És a mi dolgunk? Daru „bocsátja vízre” a vízibuszt (Foto: Gábor) Benépesíteni, lakhatóvá, emberi léptékűvé tenni településünket. Nyilvánvaló, persze, hogy ehhez sok minden szükséges. A városképek például mindennél és mindenkinél őszintébben, kíméletle- nebbül vallanak lakóik kulturáltsági fokáról. Nem elég például szép vasbeton-üvegpalotákat, középületeket, művelődési intézményeket, lakóházakat építeni — bizonyos értelemben ez az egyszerűbb, a könnyebb része a dolognak! —, az épületekben, intézményekben, lakásokban élni, dolgozná is tudni kell. El kell sajátítani — ha eddig még nem sikerült teljesen — a kulturált érintkezés formáit, a jó modort, az egymáshoz való emberibb közeledést. Természetesen, mindezt egyáltalán nem a forma kedvéért A formának megfelelő tartalmakat kell takarnia, belső igénnyel kell párosulnia, elsősorban kinek-ki- nek önmagával szemben. Igényességgel az életével, a munkájával, embertársaival, környezetével, általában — s ez nem paradoxon — igényességgel az igényeivel szemben. Ne beszéljünk most még- csak a faragatlan művelődési házi alkalmazottakról, a színházi előadásokon közbekiabáló közönségről sem. (Egyébként is, ki és hogyan neveli ezt a közönséget)? Szóljunk inkább arról, amiben már kezdünk igényesek lenni, pontosabban kezdenek igényessé válni a megye, a város vezető testületed. Szobrászati, képzőművészeti díszeinkről van szó. amelyek nélkül — azon túl, hogy az architektúra szerves részei — jóval szerényebb meg- jelenésűek lennénk. Hogyan fogadjuk ezeket a díszeket, alkotásokat? A táj, a környezet az épületek tömegével ölelkezik. Ugyelünk-e mindig az építmény, jelen esetben, a köztéri alkotás és a táj kapcsolatára, összetartozására, hiszen az lépték a tájhoz, környezethez, arány a formához. A salgótarjáni városi tanácson, a Nógrád megyei tanácson azt mondják, általában gondos térrendezés előzi meg a köztéri alkotások megyébe, városba érkezését. Valóban, Nagybátony-Bányaváros, Salgótarján, Balassagyarmat illetékes szervei nem fáradoznak hiába. A tereprendezésbe, természetesen, nemcsak a tanácsok kapcsolódtak, és kapcsolódnak be, hanem azok a szervek, intézmények is, amelyeknek „közük van” az alkotáshoz, amelyek közvetlen környékét díszíti. Néhány példa a képzőművészeti alkotások „fogadásának” előkészületeiből. Salgótarjánban a városrendezés egyúttal ezen „vendégek” fogadására való felkészülést is jelenti. A Karancs Szálló, a megyei művelődési ház szögében rekkenő hőségben készül a felszabadulási emlékmű helye. A Lenin-portré környezete a megyei tanács előtt adott. A gondnok szerint legfeljebb arról lesz majd szó, hogy egy-két fenyőt máshova helyeznek. Megnőttek ugyanis a nemrég még kis fenyők, átültetik őket. ne takarják el a portrét. Idős Szabó István Bizalmi című alkotása a városi pártbizottság elé kerül, ugyancsak „készen” várja környezete, a megyei könyvtár díszudvara szintén így fogadja az ölén elhelyezendő bronzszobrot. Blaski János mozaikjának a helye egyelőre üresen ásít a megyei művelődési ház üvegcsarnokában, adott a belső tér. Akárcsak a megyei kórház belső tere, ahova kilenc mozaik kerül. A kórház udvarán már felépült Czebe János díszkútja, harmonikus környezet Kalló Viktor ülő nőfigurája számára. A KÖJÁL székhazának környéke is nemsokára méltón várja az oda kerülő Fodor József portrét. Nagybátony-Bányaváros bányász művelődési otthonában izgalommal készülnek a csarnokba kerülő- Konfár—Szur- csik alkotás fogadására, Szé- csényben Kurdy Gyula mellszobrának leleplezésére, amelyre az író leányát, Krúdy Zsuzsát is szeretnék meghívni a lelkes patrióták. Igen, ez a mi dolgunk, az ember dolga elsősorban átalakítani a kubost, kialakítani a krisztálytiszta gondolati, majd tárgyi formákat. Eggyé válni tárgyi produktumaiban is a tájjal, amely felett uralkodik. És uralkodóvá válni ezáltal önmaga felett is, T. E. r()iktéiria Újra lehet kezdeni Doboay Imre regénye megy a szekérig, mint a köA válságos magasságnál Badalik fültépő nagyot üvölt, el ne eresszétek disznók megint, erre akkorát emelnek rajta, a láda átlendül a szekér oldalán, dübbenve esik Ó kavicsos útra. Fésűs Járó is mosolyog, egyre jobb az egész, addig játszanak a ládával, míg az oroszok ide nem érnek. Közben a majoriak sorba előszállingóznak a cselédházakból, falkába verődnek a kútnál. Különös, de közülük senki sem nevet. Az asszonyok bátortalanul szipognak, az emberek komoran bámulják a kastély előtti sürgés-forgást. Valami korcs kutya kezd vonyítani, orrát a hideg székiek fordítva, oldalba rúgják. Hirtelen csend lesz, a barna láda, mintha zsinóron húznák, felsiklik a szekér derékba. Két csendőr jön a szélső cselédház felől, közrefogva hozzák Dor- nicsot. Jellemző, mondja Fésűs Járó, még elmenni se tudnak csendőr nélkül, Badalik a fejét csóválja, látod te ostoba vadrác, kár volt ma- kacskodni, úgyis menni kell: és miért nincs tarisznyád, miért nem pakoltál élelmet az útra? Sitkény felkapja kabátját. ravasz malacképe ijedten megnyúlik, majd én hozok neki valamit, és elszalad. A csendőrök a hintóig kísérnék Domicsot, jelentést kell tenni a bárónak, Gáldy azonban türelmetlenül int, indulni akar. A Duna felől vadászgép bukkan ki a rongyokra szakadt felhők közül, sivítva ereszkedik lejjebb. Fenébe is, mondja Gall3i, még közibénk cserdít. A vadászgép mélyre lecsap, szinte súrolja a víztorony hegyét, de nem lő, egy kör után felhúz a magasba, délnek fordul. Deső rám néz, egyszerre mondjuk, Rata. Egy sovány szalimaszőke hajú, lapos mellű asszony, Domics felesége, sikoltozva szalad ki a szélső házból, de nem mer tovább menni a kútnál, kezét hasára szorítva megáll, és elhallgat. A csendőr szakaszvezető elengedi Domics karját Tedd a dolgod, ne ellenkezz, nem lesz annak jó vége. Nyúlarcú, csontos nagy- fülő ember a csendőr, nem beszél gorombán, restellked- ve néz körül. Domics mozdul a szekere iránt, kezét is emeli, nagyon szereti a lovait, szereti tenyérrel megtapogatni őket. De aztán elfordul, hogy visszafelé lassan, mint akinek semmi keresnivalója a kastélynál. Badalik elébe térül, botját emeli. Domics kitér, megy tovább. Állj, mondja idegesen a szakaszvezető. A fiatalabb csendőr lekapja puskáját, a kocsis után szalad. Amikor utoléri, szuronnyal tereli visz- szafelé. Domics nem szólt semmit, bárgyúan huzakodva télre fogott állat, innen fent- ről mindenképpen olyannak látszik az egész, mint mikor az emberek körültekintenek egy engedetlen állatot, de mihelyt a csendőr odébb emeli szuronyát, megint megfordul. Elég, mondja a báró keményen. A szakaszvezető nyakon ragadja Domicsot, odapenderíti a lovai mellé. Nyúlaroa vörös. Az istenedet, hát mi ez, mondja lihegve. Domics rácul káromkodik, vakkantó torokhangon, hirtelen nekiugrik a csendőrnek. A szakaszvezető puskatussal lökné vissza, de a kocsis meggörbedve ugrik, fővel a csendőr hasának, melle helyett, álián éri az ütés. Idáig hallatszik a reccsenés. A szakaszvezető hátrálva lóbálja puskáját. Marha, mondja, és nekiveti hátát a szekér oldalának, te vagy az oka, én nem így.„ Domics estéből négy kézlábra áll, csendben van, nyöszörögni se tud, állkapcsa lóg, szája sarkából véres nyál folyik. Tarba szétlök minket, a ringyó anyjukat, adok én nekik. Deső rákiált, itt maradsz. Tarba szeme vörös, de főhadnagy úr, ezt csaik úgy bámulni, a kutya úristenit... Itt maradsz! Fésűs Járó dühöng, ha neki fegyvere volna .tudná, mit tegyen. Deső megvetően feleli hogyne, egy szál puskával kiirtanád a csendőröket, aztán az egész Őrsöt, a nyilasokat* a németeket, a vezérkart, hát miért nem szaladsz, tessék a pisztolyom, ha olyan veszett nagy hősködés dúl benned. Ezek te csak a dolgukat teszik, dörmögi Sorki, ez a dolguk, ezt parancsolták nekik, Fésűs Járó karót ránt ki a helyéből, kettétöri a térdén, földhöz vágja tehetetlen mérgében. Sitkény jön a cselédházak felől, degeszre tömött vászontarisznyát lóbál. Amint megpillantja a még mindig négykézláb álló Domicsot, a kitárt kapu szárnyába kapaszkodik, berogy a térde. Badalik azonban elébe siet, karon kapja, feltuszkolja a szekérre, te mégy, ez az állat elbánt magávaL Meleg kabát sincs rajtam, és a zsebemben egy krajcár... Mozgás, ne kezdd te is, de azt megmondom, a lovakra vigyázz, mert lenyúzom a pofádról a bőrt. Sitkény hallgat, szél- ütötten ül a bakon, fogja a vászontarisznyát. Gondolom, elkeseredetten átkozza szolgálatkész fejét, maradt volna otthon, ha már elpucolt. Indulás, mondja a báró, a hintóhoz megy, nem nézve senkire. Vasderesét Sitkény szekere mögé kötik, a sa- roglyához. Az öreg inas szalad ki a kastélyból, kezében szíjjal átkötött, fekete bőrönd, vékony fekete felöltője lobog rajta, mint a palást. Méltóságos uram, méltóságos uram. Gáldy kidugja fejét a hintó ablakán. Nem, mondja kurtán, a te korodban maradjon az ember, ahol van. De méltóságos uram, hogy is lenne az, nélkülem... öltözni se tetszett egyedül, még soha, méltóságos asszonyom, ne tessék engedni... (Folytatjuk) A Szolnoki Szigligeti Színház szombaton este Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Házban kezdte meg tíznapos Nógrád megyei vendégjátékát. A nyári vendégjáték első bemutatója Ábrahám Pál híres nagyoperettje, a Viktória volt. A darab ma délután és este is színre kerül a művelődési házban. Ezt követően Balassagyarmaton és a megye több községében várják nagy érdeklődéssel a Viktóriát. Képünkön az előadás két főszereplője: Hubay Anikó és Dömsödy János.
