Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-14 / 164. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK’ xxrn, ÉVF. 164. SZÁM ARA: 50 FILLER 1967. JÚLIUS 14. FENTEK Elutaztak a párt- ás kormányvezetök A szocialista országok párt- és kormányvezetőinek budapesti tanácskozásán részt vett delegációk elutaztak hazánkból. A tanácskozás résztvevőit Budapestre érkezésük és elutazásuk alkalmával fogadta, illetve búcsúztatta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára; Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára; Ajtai Miklós, a Politikai Bizottság póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára; Senket András, a Központi Bizottság tagja belügyminiszter, Péter János, a Központi Bizottság tagja, külügyminiszter és Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter. Közvéleményünk döntő többsége támogatja a reform megvalósítását A Minisztertanács beszámolója feletti vitával folytatta munkáját az országgyűlés Csütörtökön délelőtt 10 árakor folytatta tanácskozását az országgyűlés. Az elnöklő Kállai Gyula bejelentette, hogy napirend szerint a Minisztertanács beszámolója feletti vitát folytatják. A csütörtöki ülésen — amelyen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Fock Jenő, a kormány elnöke, Biszku Béla, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai és a Központi Bizottság titkárai, — az első felszólaló Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára volt. Myers Rezső felszólalása Tisztelt országgyűlés! A kormány elnöke széles körű. reális áttekintést, adott helyzetünkről, a feladatok számbavételekor pedig erőteljes cselekvési készséget nyilvánított, s ezek fontos előfeltételei az eredményes kormányzásnak. Megállapítható, hogy a kormány mind a helyzet megítélésében, mind a tennivalók megjelölésében kellőképpen épít pártunk legutóbbi kongresszusára, a Hazafias Népfront-mozgalom széles közvéleményére. Kifejezi tehát a hatszázezemyi kommunista párttagság törekvéseit és megfelel a szocializmust igenlő pártonkívüliek igényeinek. A9 imperializmus elleni hatékony ellenszer Oly korban élünk, amikor a nemzetközi problémák életbe- vágóak és kikerülhetetleneK, amikor állást foglalni nemcsak erkölcsi kötelességünk, de elemi érdekünk is. Nem élhetünk csupán önmagunknak, nem lehetünk kifelé tétlenek, mert ez idejétmúlt, és azért lem, mert az imperializmus még virulens és nem korlátozzak országhatárok. Ahol módjában áll, ott politikai eszközökkel nyomja el a népeket, ahol ez már nincs módjában, ott katonai erővel próbálkozik. Meddig folytatódhat ez. mi lehet az imperializmus elleni hatékony ellenszer? — vetődik fel ismételten a kérdés. Tudjuk, hogy az imperial izmus ereje nem korlátlan, hogy már neon uralkodik a világ nagy részén, de változatlanul uralomra tör, s mindig hajlamos arra, hogy erején felüli vállalkozásokat is megkockáztasson, mint ahogy megtette ezt a német—olasz—japán fasizmus is. Századunk egész történelme bizonyítja, hogy az ilyenfajta ármánynak az ellenszere csakis a sorozatos külpolitikai fellépés lehet, a határozott fellépés, amelyet széles nemzetközi tömegerő támogat és megfelelő katonai erő biztosít. Ezen kell tehát munkálkodnunk, összefogva a baráti szocialista országokkal, szélesítve együttműködésünket a világ haladó erőivel, különösen szorgalmazva a nemzetközi politika baloldali erőinek egységét. Ezért helyeseljük. hogy kormányunk teljes súlyával vegyen részt a szocialista országok közös akcióiban, hogy továbbra is aktívan tevékenykedjden az ENSZ-ben, más fontos nemzetközi fórumokon és szorgalmazza a haladás erőinek nemzetközi ösz- szefogását. A belpolitikai feladatok közül a beszámoló joggal helyezte előtérbe a gazdasági fejlődés problémakörét. E kérdések nagy horderejűek manapság a politikában, mert az állam egész fejlődését, s az állampolgárokat egyenként is erősen érintik. Mondanivalóm a továbbiakban a beszámolónak ehhez' a részéhez kapcsolódik. Egyszerre két feladat A harmadik ötéves terv végrehajtása és a gazdasági mechanizmus reformja időben egybeesik, és a következő években a két feladaton egyszerre kell munkálkodnia a kormánynak, a vállalatoknak, a szövetkezeteknek és a különböző intézményeknek. Két ilyen nagy feladattal nehezebb megbirkózni, mintha csak az egyik feladat állna előttünk. Éppen ezért különös gondosságot igényel a kormánytól az, hogy az állami irányítók mindenkor mindkét feladatra tekintettel legyenek, és megtalálják azokat az eszközöket, amelyekkel mind a két ügyet a cél felé vihetik. Az ötéves terv megvalósítása biztosítja a gazdasági növekedést, mentesíti a reformot a nagyobb zökkenőktől, a gazdasági reform viszont fokozza a gazdaságosságot, előmozdítja majd a legfontosabb tervcélok megvalósítását. Persze nem automatikusan, hanem csak akkor, ha megfelelő politikai légkörben cselekedhetünk, ha jó lesz az irányítás. Gazdasági fejlődésünk üteme egészében megfelelő. A legfőbb feltételek Fock elvtárs beszámolójából is kiderült, a gyakorlati élet is bizonyítja, hogy a reform gazdasági és szervezési előkészületei megfelelő ütemben haladnak. Így biztosítható lesz, hogy két—három hónappal az új tervév előtt minden vállalat ismerje az 1968-ra szóló központi jogszabályokat és gazdasági feltételeket, és zavartalanul végezhesse feladatát. Az eddigi előkészítő munkát jónak minősítheti az országgyűlés, és ha ezután is minden a tervezett szerint folytatódik, akkor létrejön a reform bevezetésének egyik fő feltétele. A másik fő feltétel a jó politikai légkör, ami nagy feladatok megoldásakor nélkülözhetetlen. Adott-e ez a feltétel? Közvéleményünk döntő többsége ma már felismeri a reform szükségességét, megérti céljait, tehát támogatja is a megvalósítást. Ma már szinte mindenki előtt világos, hogy amit szorgalmazunk, az a szocialista tervgazdálkodás továbbfejlesztése, nem pedig visszakany? rodás a múlthoz; hogy nem a szocialista vívmányok feladásáról, éppen ellenkezőleg, azok jobb anyagi megalapozás? vól és jövőbeni biztosításáról van szó. A dolgozó tömegek i nyagi érdekeltségét nem most találjuk fel, a kommunisták mindig elismer ték, hogy létezik és létezni fog, most csak jobb összhangba hozzuk az általános érdeket és az egyedi érdekeket. Bár akad még félreértés is. akad még aggodalom is bizonyos rétegekben, mégis túlsúlyban van már az igenlés, és előtérbe került a hogyan kérdése. Szükséges a fokozatosság Nem lehet vitás, hogy a mi viszonyaink között a gazdasági reformot csak egyszerre, az egész népgazdaságban egyidejűleg helyes bevezetni, mert a vállalati és ágazati kapcsolatok, kooperációk nagyon erősek és súlyos gazdasági diszharmóniára vezethetne, ha a különböző ágazatok és vállalatok más-más feltételek közepette lennének kénytelenek működni. A bevezetésben tehát nem helyes sem a részlegesség, sem a fokozatosság. Nagyonis szükséges azonban a fokozatosság az állam gazdaságpolitikai irányító munkájában A termelési struktúra módosulása elkerülhetelen. de egyik napról a másikra nem valósítható meg Ugyanez a helyzet a termelő berendezések korszerűsítésével, a gazdaságtalan termelés kiszorításával, a külkereskedelmi struktúra javításával, a nagyobb jövedelmezőség megkövetelésével. Ezek mindegyike szinte létérdeke a népnek, a társadalomnak, de hirtelen ugrásokkal mégsem juthatnánk előre, mert ha mindent azonnal akarnánk, csak nehézségeket okoznánk magunknak. Ezzel szemben az a helyes, ha az állam kezdetben minden vállalat számára biztosítja a folyamatos működés lehetőségeit, ugyanakkor a gazdaság- irányítás eszközeivel fokozó- dóan növekvő nyomást gyakorol a gazdaságosság érdekében rájuk, hogy jól sáfárkodjanak a gondjaikra bízott népva- gyonnal. Ez a módszer talán lassúbbnak tűnhet, mégis, így előbb célhoz érhetünk. Éppen ezért csak helyeselhetjük a kormány erre vonatkozó szándékait. Vállalatok, vezetők, felelősség Az ötéves terv sikere, a gazdasági reform jó megvalósítása döntően a vállalatokon és a szövetkezeteken múlik. A hatáskörök decentralizálásával elkerülhetetlenül együtt jár a felelősség bizonyos fokú decentralizálása. De néni lenne helyes azt képzelni, hogy az állam a jövőben áthárítja a maga felelősségét a vállalatokra. Az állam felelőssége mint eddig, ezután is meglesz a nemzeti jövedelem növeléséért és elosztásáért. A vállalati vezetők és dolgozók felelőssége azonban eddig csak formálisan — és szükségképpen eltorzítva — érvényesülhetett a vállalati jövedelmezőséggel kapcsolatban. Eddig az állam volt egyetlen igazi felelőse a vállalatok jövedelmezőségének is. Most a vállalatok érdekeltsége révén sok felelőse lesz a jövedelmezőségnek és több lehetőséget realizálhatnak a nemzeti jövedelem emelése, a népjólét érdekében. Érdemibb ellenőrzésnek kell viszont vigyáznia arra, hogy a jövedelmezőség ne tisztességtelen úton, a törvények kijátszásával növekedjen. Az állami szervek eddig is segítették, s ezután is segítik a vállalatokat és szövetkezeteket. A gazdasági munka megszervezése azonban valójában vállalati tennivaló. Csakis a vállalati emberek képesek eredményesen felkutatni és kiaknázni a meglevő tartalékokat, jobban megszervezni a termelést, felhasználni az álló- és forgóeszközöket. Ehhez pedig mindenütt, módszeresen kell hozzáfogni, és szakítani kell a megszokott rutinmunkával. Kétségtelen, hogy az új mechanizmusban a vállalati vezetés figyelmét jobban lekötik majd a kapun kívül problémák, a kapcsolat a megrendelőkkel és szállítókkal, a bankokkal való együttműködés, a piaci helyzet kötelességszerű vizsgálata. A kapun kívüli helyzet és probléma jobb ismerete segíti majd a kapun belüli rend és szervezettség fokozását. Számításunk reális A pártnak és a kormánynak. amikor számba vette az új szisztéma előnyeit, fel kellett tételeznie, hogy a vállalati vezetés túlnyomó, nagy többsége képes lesz együtt fejlődni a követelményekkel, hogy fokozódik a vezetők és a dolgozók egymásrautaltsága, de egyúttal fokozódik majd az egymást segítés is. Számos jó példa utal arra, hogy általában indokolt, reális volt ez a számítás. , A kormány-beszámolóból kitűnik, hogy az állami irányítás kellő gonddal és felelősséggel foglalkozik a dolgozó tömegek életszínvonalának ügyével. Vannak olyanok, akik nem tudják, vajon bizakodásra, vagy aggódásra van-e okuk és egyszerre gyakorolják mindkettőt. Dehát ezen nincs semmi csodálni való — lassanként, ahogy közeledünk az 1968-as évhez, minden tisztázódik. Világossá válik, hogy a foglalkoztatottság tervszerű szintje biztosított, hogy a személyi jövedelmek a termeléssel és a forgalommai arányosan növekednek, annak megfelelően, ahogy ezt a harmadik ötéves tervtörvény előírja. ötéves tervünk törvényben szabályozta, hogy a nemzeti jövedelem 24 százalékát felhalmozásra. 76 százalékát pedig fogyasztásra kell elosztani. A tapasztalatok szerint hazánkban ez a jelenlegi helyes fő aránya a társadalmi javak elosztásának, ezt helyes szükséges fenntartanunk és követnünk az előttünk álló időszakban, egészen 1970-ig. A fő arány persze társadalmi méretekben érvényes, amellett minden vállalatnál, vagy szövetkezetnél eltérő elosztási arányok szükségesek és helyesek. Eddig hazánkban az állami vállalatoknak nem volt jövedelemelosztási funkciójuk _ csak a szövetkezeteknek, — a jövőben viszont már lesz. A lakosság pénzbevétele évről évre mintegy 6—8 milliárd forinttal növekszik, és tavaly már L38 milliárd forint volt. Fontos kérdés azonban, hogy a személyi jövedelmek növekedése kellőképpen a széles dolgozó tömegek helyzetének javítását szolgálta-e? A háztartási-statisztikai megfigyelések azt mutatják, hogy igen, e politikai elv érvényes ült. 1960-tbam például az egy családtagra jutó pénzjövedelem a munkás és alkalmazottá háztartások 38,5 százalékában évi 12 000 forint felett volt, 1966-ban pedig már a háztartások 66 százalékában, az egyharmados kis- sebbségből tehát hat év alatt kétharmados többség lett. A paraszti háztartásokban is végbement ugyanez a folyamat. 1960-ban még csak a háztartások 19 százalékában jutott egy családtagra évi 12 000 forint pénzjövedelem, 1966- ban pedig már a paraszti családok 49 százalékában. Küzdelem, az egyenlősdiség ellen Mi kommunisták a jövőben is mindig a munkásosztály, a velünk szövetséges parasztság és minden dolgozó, alkotó ember életviszonyait akarjuk javítani, mert ez szamunkra ugyanolyan erős belső parancs, mint a hívő katolikus számára a tízparancsolat. Ugyanakkor fellépünk azért, hogy a dolgozók közötti jövedelmi eltérések sokkal jobban megközelítsék a képzettségbeli, a szorgalom és lelkiismeretességben eltéréseket. Be kell látnunk, hogy a mi társadalmunk egyik jellegzetes, mindig újra keletkező tendenciája az egyenlősdiség, s ezt nem engedhetjük elburjánzani, mert hamis gyakorlat, amely a szocialista egyenlőség elvét csak eltorzítja, igazságtalanná teszi. Nem lehet ellentétes az igazi munkásérdekkel, ha a jobban dolgozókat jobban megfizetjük. s ha ugyanezt az elvet alkalmazzuk a műszaki, gazdasági vezetőkre, az értelmiségiekre. Termelés és fogyasztás Az életszínvonal további emelkedését csak úgy biztosíthatjuk, ha a jelenleginél is nagyobb figyelmet szentelünk a kedvezőbb, ésszerűbb vásárlás és fogyasztás lehetőségének bővítésére. Az élet- színvonal persze mindig elsősorban a jövedelem nagyságától függ, de azért nemcsak ettől. Adott jövedelmet el lehet költeni kedvezőbb és kevésbé kedvező hatásfokkal is. Majdnem minden családban más-más fogyasztási struktúra tekinthető ésszerűnek, gazdaságosnak. Ha a központi tévézést a piaci mechanizmussal kiegészítjük, sokkal ésszerűbbé, kedvezőbbé tehetjük a tömegek fogyasztását. Az állami szervek legutóbbi felmérése szerint a fogyasztási cikkek mintegy kétharmad ré. sze megfelelő minőségű. Az áruk és szolgáltatások egy(Folytatás a 3. oldalon.)
