Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-26 / 174. szám
1 1967. július 26 szerda N rt G R A T) Savanyú-e a szamóca? EZT A SZOKATLAN, de nagyon időszerű témát szándékosan halasztottam arra az időre, amikor már megyeszer- te betakarítják a földiepret, s még a legutolsó, apró és törődött szem is hordóba kerül a drégelypalánki, honti és ipoly- vecei közös feldolgozó üzemben. Ügy éreztem, fölösleges lenne hangulatot kelteni, vitára adni alkalmat addig, amíg az érzelmek le nem csillapodnak. Pedig az írásra éppen a szamóca termelőinek izgatott, feszült, túlfűtött megjegyzései ösztönöztek. Az idén ugyanis aligha talált valaki is olyan szamócatermesztő községet, amelynek tsz-tagjai elégedetten nyilatkoztak volna a földieper-árak- ról. Míg az exportminőségű gyümölcs árai nem, a belföldi árak általános felháborodást keltettek... A pataki asszonyok — jól emlékszem — azzal fenyegetőztek, hogy abbahagyják a szedést, a kilónkénti 3—i forintos árért kár hajladozni, a derekukat tönkretenni. A drégelypalánkiak közt is akadt, aki kijelentette, hogy csak addig szedi az epret, amíg exportra megy, a többit hagyja elpusztulni a bokrán. A patvarciak is há- borogva mutogatták a hatalmas szamócaszemeket, amelyek sajnos, pirosra értek, s így nem mehettek exportra, viszont belföldi áron éppen egyharmadát fizette értük a MÉK. Zúgolódtak a szügyiek és az ipolyveceiek, panaszkodtak a marcaliak és a dej- táriak. Azit mondhatjuk: ha másban nem is, de a belföldi árak kicsinylésében tökéletes egységet mutattak a Nógrád megyed szamócatermesztő tsz- ek. A panaszok és sérelmek hallatán eleinte teljes szívvel a termelők mellé állottam, hiszen láttam, hogy valóban szép gyümölcsöt kell átadniuk viszonylag olcsó áron, ki is próbáltam, hogy bizony az eperszedés nem könnyebb munka a gerinctördelő répa- egyelésnél, azonkívül jól ismertem azt a bizakodó reménykedést is, amely a bogyósok telepítését kísérte mostoha körülmények között gazdálkodó szövetkezeteinkben. A fogyasztókkal folytatott beszélgetés azonban megosztotta szívbéli érzelmeimet. Egyet kellett értenem azzal is, hogy ipartelepeinken, városainkban a bő termés ellenére is kevés és változó minőségű a földieper az üzletekben és a piacokon, s az ára sincs arányban a bőséggel. S mint keresetből élő és fogyasztó egyre Inkább túlzottnak találtam a termelők sopánkodá- sát. A tények is ttnindinkább meggyőztek: ha savanj’-ú a szamóca, elsősorban a fogyasztóknak az, akik nagyob- bára 6—8 forintért kényszerültek megvásárolni a dzsemnek és szörpnek való szamóca kilóját is. A GOND, A PROBLÉMA nem egysíkú, s éppen bonyolultsága teszi alkalmassá arra, hogy az új gazdasági mechanizmus előszeleként, tanulságos példájaként tegyük vizsgálat tárgyává, mégpedig úgy, hogy kapcsoljuk ki az érzelmeket, s egy kicsit a vágyakat és óhajokat is, a tárgyilagosság érdekében. A termelők oldaláról megközelítve a kérdést, el kell ismerjük, a szamóca nagyon munkaigényes. Ahol értik a módját, tehát megtesznek mindent a nagyobb hozamokért, a jobb minőségért, ott évente nyolcszor, kilencszer is megkapálják az eperbokrok sorát, háromévenként új telepítést végeznek, megteszik a szükséges növényvédelmi intézkedéseket, a szedésnél messzemenő gonddal járnak el, előírásszerűén osztályozzák, nagy vigyázattal szállítják az átvevőhelyre a gyümölcsöt. Látni is kínos, sziszifuszi munka (s erre nem egyszer sor kerül!) amikor eső után az exportra alkalmas eperszemeket kis körömkefével tisztogatják a rárakódott homoktól. Viszont az is igaz, hogy a szamóca munkaigényességét a jövedelem messzemenően kárpótolja. A szamócatermesztő tsz-ek jelentős hányadában negyvenezer forintot is elérte, vagy meghaladta a holdanként! jövedelem, s ennek felét a gondozást elvállaló tsz- tagok kapták, minthogy a legtöbb tsz-ben felesben művelik a bogyósokat. Még a gyengébben termelő fcsz-ekben is eléri a húszezer forintot a holdanként! bevétel, s ahol ez elmaradt, ott nagyobbára gondatlansággal, hozzá nem értéssel, esetleg elemi csapással lehet számolni. Vajon van-e Nógrádban más növényfajta, amely ekkora, vagy akár megközelítőleg ekkora jövedelmet ad? Más kérdés, hogy ez a jövedelem valamivel nagyobb is lehetett volna, ha az átvételi minősítések nem sújtják a kisebb szamócaterülettel rendelkező tsz-eket. Bizony előfordult, hogy az exportminőségű eper azért nem jutott el Hamburgba, Zürichbe, vagy Londonba, mert nem töltött meg egy hűtővagont, s a hiányzó néhány mázsa miatt el kellett viselni a termelőnek áruja leminősítését. Olyan esetről is tudomásunk van, hogy a MÉK a gyengébb, harmadosztályú szamócát a szövetkezet nyakán hagyta, s mire hosszas vita után átvette, a gyümölcs már megpos- hadt. Ezek és az ezekhez hasonló okok valóban felhábo- rítóak, és jogos, ha a tsz-tag nem tűri, nem hagyja szó nélkül. KEVÉSBÉ JOGOS AZONBAN az árak és a jövedelem miatti neheztelés. Az összes bevétel és az összes jövedelem azt bizonyítja, hogy még így is rendkívül nagy összeget vág zsebre a tsz-tag, s nagyon jól jár a tsz, a közösség is. Igaz, hogy az ex portás a belföldi ár között elég nagy a különbség (négy—öt forintért vették át a belföldi árut, és az exportáru kilója ugyanakkor 15 forintért ment!), de az is igaz, hogy szövetkezeteink szamócatermése az idén mintegy nyolcvan százalékban exportra ment. tehát csak jelentéktelen hányada maradt belföldi feldolgozásra és fogyasztásra. S azt is. tudomásul kell venni, hogy az újabb telepítésekkel mindinkább megszűnik a „kezdők” egyeduralma, a kereslet és kínálat törvényszerűsége alapján nagyobb belföldi fogyasztásra csak az eladási árak egyidejű csökkenése ese- tén várhatunk. Az eladási árak csökkentése viszont a felvásárlási árak függvénye. (Más kérdés, és erre most szándékosan nem óhajtok kitérni. a kereskedelem részesedése, és az a törekvése, hogy a kockázatot kizárólag a termelő nyakába varr ja! Ez azonban külön elemzést érdemel!) Óhatatlan, hogy a termelés növekedésével, a hozamok emelésével, a szakértelem javulásával, a költségek csökkenésével csökkenie kell a szamóca felvásárlási árának is. Az úttörő tsz-ek monopolhelyzetének megszűntével máris nagyobbarányú kiegyenlítődési folyamat indult meg, s a további szamócaterületek termőre fordulásával a belföldi áraknak a fogyasztók igé‘ nyeihez kell igazodniuk. Lesz olcsó szamóca, s minthogy országosan a belföldi minőségű termést a lakosság előreláthatólag nem győzi felvásárolni, nagy lehetőségek nyílnak a tsz-közi feldolgozó üzemek létesítésére is, ahol az olcsó gyümölcsből értékes exportáru, pulp, szörp és dzsem készül. MINDENT EGYBEVETVE: a szabad adás-vétel minden áru esetében az érték körüli árak kialakulásához vezet, s ez alól a szamóca sem kivétel. Megfelelő bőség esetén, amivel mindinkább számolni kell, már nem kívánhat a termelő kivételes árat és jövedelmet, s nem várhatja, hogy a hozamok növelése és a költségek csökkenése után is állandóan egyforma magas árat kapjon. Természetesen ez egyáltalán nem jelenti azt. hogy a termelő igyekezete hiábavaló, vagy ráfizetéssel jár. A szamóca egyelőre külföldön annyira keresett cikk, hogy nem tudunk any- nyit termelni, amennyire megfelelő minőség esetén ne akadna vevő. A felvásárló szervek ezt a lehetőséget, mint a tények bizonyítják, jó árakkal respektálják. A belföldi olcsóbb ár és az exportár egyenlege jó átlagárat ad. legfeljebb az itthoni fogyasztó is élvezni fogja a többter- més előnyeit. Mert kétségtelen, hogy a termelő sehogyan sem járhat rosszul, még - akkor sem. ha a földieper holdanként! bevétele valóban lényegesen csökkenne. Egyelőre azonban erről nincs szó. legfeljebb csak arról, hogy a szamócatermelő tsz-ek számszerű növekedésével a versenytársak is szaparodtak. A MINŐSÉGI KÖVETELMÉNYEK és a hozamok szakadatlan növelésével, a költségek állandó csökkentésével az átlagos árszínvonal azonban még akkor is tartható, ha a hazai fogyasztó olcsóbban jut hozzá a szamócához, a szamóca hazájában. Nem savanyú, nagyon is édes ez a gyümölcs. Lakos György Ssécsényi emberek A határ szinte izzik a júliusi hőségben! A kombájnok, aratógépek nyomán egyre zsugorodnak a búzatáblák, megtelnek a zsákok szemmel. Aratnak a szécsényi II. Rákóczi Termelőszövetkezetben is. Az egyik kombájn Magulya István alcaratának engedelmeskedik. Középkorú ember. Napbarnított arcáról patakzik a veríték. Keze a kormányon, éles tekintetével a gép munkáját kémleli. Tálán egy pillanatra eszébe villannak az elmúlt évék. Akkor még a kasza uralkodott a földeken, nem a kombájn. Persze túl sok ideje nincs az ilyen töprengésekre. Terve az, hogy túlszárnyalja tegnapi teljesítményét. Ez nem kis dolog, hiszen tegnap 450 mázsa gabonát takarított be. — Remek munkás ... Kitűnő érzéke van a gépekhez. Az őszi szántás nagy részét is 6 végzi... A komolyabb munkát, szakértelmet kívánó gépjavításokat is rábízzuk — újságolja Sümegi János, a termelőszövetkezet elnöke. Figyeljük a távolodó gépet, s Magulya Istvánra gondolok, aki a szövetkezetben megtanult lelkesedni, örülni a munkának. Közben traktorosok haladnak el mellettünk, a pótkocsik megrakva gabonával. Vjszik a magtárba. Bizony ilyenkor a betakarítás idején a raktárosnak is több a munkája, mint egyébként. Rigó András, a magtáros egyéni gazda korában bizony nem gondolta, hogy itt a közösben 200 vagon gabonáért vállal majd felelősséget. — Nem volt könnyű megszokni ezt a munkát, különösen ami a könyvelést illeti — mondja. Aztán hozzáteszi még, most már ismeri, sőt meg is szerette. Mióta a termelőszövetkezet megalakult azóta mindig az ő gondjaira bízták a termést. András bácsi meg jobban vigyáz rá. mint annak előtte a sajátjára. Azt tartja, ez is az övé, a tagoké. Mint mondja, az az elve: — Mindent mérni, pontosan felírni, mindenről tudni kell, ami a raktárban történik. Ezért aztán már reggel négykor ott van a magtárban. Az első dolga a mérés, aztán indulhat a kocsi a terményforgalmi telephelye felé. Amikor gabona érkezik a mezőről, akkor is gondosan mérlegel, mielőtt átveszi. S közben arra is ügyel, hogy csak a jó minőségű gabona kerül- jön be a zsákokba, a magtárba. — Emberek! Ezt a részt forgassák át, nehogy bepenészed- jen a mag... Az új szállítmányt pedig rostálják át — adja az „utasításait", ö maga meg átszámolja a zsákokat, nézi, vizsgálja a szem minőségét, Aztán a „könyvelést” ellenőrzi. Még akkor is akad dolga, amikor este az utolsó szállítmányt is biztos helyre tették. Gondosan körülnéz. minden ajtót bezár. Majd keresi az elnököt, mert fontosnak tartja, hogy tájékoztassa őt a napi munkáról, eseményekről, eredményekről. így ér . véget egy-egy dolgos nap Ssécsényben. Másnap aztán pihenten, újra kezdi a munkát. Pontosan, gondosan dolgoznak mind, hiszen Szé- csényben nagyon sok a Magulya István, a Rigó András. s*. r. Expressel Nógrádba Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda több új út- nonal-jávaslatot hirdetett meg ez évre is. A magyarországi javaslatok között szerepel a Budapest — Verőce — Balassagyarmat — Salgótarján — Hatvan — Budapest útvonal is, amely összesen körülbelül 250 kilométert jelent. Ez a körutazás hat—tíz nap alatt Észak-Magyarország legszebb tájaival ismerteti meg az utazót, bemutatja a palóc tájegység folklórját, s ízelítőt ad a jelenkor építő- alkotó tevékenységérőL Málna — közjátékkal A Véndiófa kisvendéglő Diósjenőn. Lenke napja (V1L 23.) vasárnap este. A három szál zenész muzsikál: „Fáj a szívem, fáj..A fagylaltpult mögül viszont a lemezjátszó Kovács Kati érces hangját zengi. Vagyis hangorgia a javából. Korog a gyomrom is, vacsorázni szeretnék. A falon felirat: mai ajánlatunk „Palóc gulyás”. Ilyet még úgysem ettem, intek a pincérnek. Sajnálkozik, hogy nincs. Semmi! A szakácsnő elment valahová. Hogy hová, miért, kivel? Nem követek el indiszkréciót, meg se kérdezem. Elment! Sört kérek. Nincs — mondja a fiatal pincér. Bort kérek. Nincs — mondja a pincér. Málnát kérek — hozza a pincér. Ülök. Aztán becsap a villám! Asztalomhoz lép egy szemüveges pincérnő és megmásíthatatlan hanghordozással közli: „Az asztalt elviszem, meg a székeket is!" Zavarba jövök. Rossz vicc — gondolom. „Rendezvény van a belső teremben, oda kell” — magyarázza és nyúl az asztalért. Szondy nem védte úgy Drégelyvárt. mint én hosszú álldogálás ntán kiérdemelt asztalomat. Elszántságom megriasztja, visszavonulót fúj. A szomszéd társaság asztalát viszi el. Meg a székeket. Furcsa. Ha nem látom, el se hiszem. Üzemen belüli vízrendezés A magas talajvízszint megnehezíti a művelést, a réteken a fű pedig savanyúvá válik. Ezért okozott gondot Lit- kén, Mihólygergén és Egyhá- zasgergén, valamint a karancslapujtői tsz-nek, hogy a fő belvíz elvezető: a Dobroda- patak medre szinte már magasabban volt, mint a földek. A Dobrodán megindult, és augusztusban véget érő vízszabályozási munkálatok a szövetkezetek üzemen belüli vízrendezési problémáit is megoldják. A főelvezető rendezése után lehetővé válik a mellékbefogadók újjáalakítása, amelyek a mélyfekvésű területekről elvezetik a pangó belvizeket. m fgfy készül az ár Az új gazdasági mechanizmusban — mivel a termelés és az értékesítés folyamatát többé nem terv- utasítások szabályozzák — megváltozik az árak szerepe is. Olyan árrendszert kell megteremteni, amely képes lesz híven tükrözni a termelés költségeit is, de a vevők értékítéletét is az egyes termékekről. Tehát az új termelői árrendszer megszerkesztése közben az Árhivatal szakembereinek számtalan körülményre kell ügyelniük. Nézzünk néhány példát: Elsősorban mielőtt a termelői árrendszer „elkészítéséhez” hozzáfoghattak az új ipari nyersanyagárakat kellett kidolgozniuk. Itt az importbeszerzés arányainak helyes meghatározása volt a legfontosabb kérdés. A felhasználók a jövőben a behozott nyersanyagokért a devizaszorzókkal átszámított forint árat fizetik. Az új nyers- anyagárak általában fedezik majd a népgazdaság tényleges kiadásait, s ugyanakkor jól tájékoztatják majd a termelőket az anyagok valódi költségeiről. (Ez lényeges szempont, hiszen az ipari nyers- és műgumi szükséglet 100 százalékát a textil, bőr. és faanyagok, 50 százalékát, a vegyiiparianyagok, 40 százalékát, a színesfémek, 50—60 százalékát importból fedezi a népgazdaság.) Például a réz áránál is arra kell törekedni, hogy abban kifejezésre jusson a világpiaci árhelyzet. így a világpiaci magas rézárak vagy arra ösztönzik majd a vállalatokat, hogy helyettesítő anyagok után nézzenek, vagy arra, hogy olyan technológiát dolgozzanak ki, amellyel takarékoskodhatnak a rézzel. Továbbá: a vas és nehézfémkohászati termékek és az alumínium termékek közötti helyes árarányokkal elérhető az, hogy a hazai nyersanyagból készült alumínium felhasználása — a műszakilag lehetséges esetekben — kedvezőbb legyen a gyárak számára, mint a zömében importból származó acélféleségeké. Ugyanígy a műanyagok árát pl. nem lehetett a jelenlegi magas, hazai előállítási költségek alapján meghatározni, hiszen köztudott, hogy a hazai műanyag-gyártás gyors ütemben fejlődik, a ráfordítási költségek tehát minden bizonnyal csökkennek majd — s egy mai termelés költségeket tükröző műanyagár a műanyagok rendkívül kívánatos terjedését gátolná. Hogy mennyire érzékeny a gazdasági élet az árakra, s hogy az Arhivatal munkatársainak ezt az érzékenységet .mennyire figyelembe kellett venni, amikor az árképzés alapelveit dolgozták ki, arra nézzünk még egy példát: a gyapjú belföldi felvásárlási ára a világpiaci árnál jóval magasabb. Ebből az következik, hogyha a belföldi gyapjú átvételi árát a világpiaci árhoz akarnánk igazítani, le kellene szállítani a gyapjú felvásárlási árát. Ha viszont az árat csökkentenénk, bizonyos, hogy az utóbbi években nekilendült magyar juhtenyésztés fejlődése megtorpanna, mert pusztán csak a juhtej értékesítése önmagában nem lenne jövedelmező. Nem nehéz elképzelni, hogy ilyen fejlemény milyen nehéz gondokat támasztana éppen a mostoha viszonyok között gazdálkodó mezőgazdasági üzemeknek. Az árszámítások tehát a nyers és alapanyagok új árainak „elkészítésével” kezdődtek meg. Csakhogy probléma itt is akadt, éspedig az, hogy a nyersanyagok kitermelésénél szükség van olyan anyagokra, termékekre is (pl. a szénbányászatban bányafára), amelyeknek árát egy későbbi fázisban lehet csak meghatározni — a termelői árrendszer kidolgozásakor. A szén új árához azonban kellett a bányafa költsége is, hiszen ez a költségtényező is szerepel a szén önköltségében. Nos, az ilyen termékek órait előre el kellett készíteni —• ez matematikai módszerek, elektronikus gépeken végzett modellszámítások segítségével meg is történt. 1966 őszére elkészültek az ipari nyers- és alapanyagok, segédanyagok, energiahordozók új árai és az új közlekedési tarifa kalkulációja. Elkészültek azóta már a feldolgozó ipar alsó vertikumaiban előállított termékek árai is: pl. a vas és színesfémkohászati termékek, az alumínium és műanyagfélgyártmányok, fűrész-lemez- ipari árúk, textilfonalak, készbőrök árai. Elkészültek a könnyűipari árszámítások alapelvei az un. kalkulációs sémák, a textilméteráru iparokban, a konfekció és cipőiparban, a papír-nyomda és bútoriparban. Elkészültek a gépipari, szilikátipari, élelmi- szeripari árképzési irányelvek is, sőt a feldolgozóipar egyes területein már be is fejeződött az új termelői árak kiszámítása is. Voltaképp 1967 közepéig — néhány hét múltán tehát — befejeződik a teljes feldolgozó- ipari új termelői árrendszer, s az új kereskedelmi árrések, kidolgozása is. Az új termelői árrendszer és az egész új ármechanizmus (az új gazdasági irányítási rendszer lényeges alkotó része) valójában évtizedes munka eredménye lesz. Tárgyalások, hazai és külföldi viták, elemzések, számítások serege előzte meg az alapelvek kidolgozását, amelyek alapján a minisztériumok, vállalatok hozzáfoghattak az új árak kiszámításához, a részletes kalkulációk, árvetések elkészítéséhez. A kimunkált részletes árakat a megszervezett szakmai árreform bizottságokban valamennyi érdekelt fél mégegy- szer alaposan megvitatja, elemzi, hiszen egyetlen rossz ár a káros következmények egész sorozatát képes elindítani. Most a napokban kell eldönteni azt is, hogy mely termékek árai lesznek majd szabadok, melyek rögzítettek, vagy maximáltak. (Az árak „szabadsága” azonban az új mechanizmusban sem lesz korlátlan. Különböző árképzési szabályok, adórendelkezések és a vevők magatartása megadják a vállalati hatáskörben változtatható árak mozgási lehetőségeit is). Sokszáz szakember — közgazdász és műszaki — több ezer adminisztratív dolgozó munkája érkezik most júniusban a befejezéshez — elkészül as új termelői árrendszer, s most már kezdődhet a vállalatoknál a konkrét kalkuláció, a vállalatok pénzügyi és üzletpolitikájának kidolgozása. G. F.
