Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-26 / 174. szám
4 NÖGRÁD 1967. július 26. szerét» Isten veled, nyomorúság „Ci gúny tör vény” — Tévé ém három Tül a topolyaligeten, innen a domb meggyszín, sárga és fehér házikók. Az útról tekintve: mesetalu. Közelebbről: nyomorúság. Tizenhét kicsiny épület egymásra zsúfolva. Villany nincs, nem is lesz. Jó arról hallani, hogy a nógrádmegyeri alsó cigánytelepen senki sem erőszakoskodik a bevezetéséért. Kár volna a huzalért. A telepet halálra ítélte a haladás. Az a Botos József látja ezt így, aki nyugdíjba vonulása alkalmából kapott karóráját igazítja a telepes rádió ideszűrődő időjelzéséhez. A férfi ötvennek látszik, pedig hatvanhat éves. ö is építkezik. — Ebben a korban ? — Építeni sosem késő, — viszonozza az acélgyári nyugdíjas. — A java teher a fiamé, Eleméré. — ö is acélgyári? — Kátéeszes, drótfonatos. Mint a menyem. Még a nyáron felköltözünk az Orgonás útra. Ott parcelláztatott a tanács. Körülöttünk hallgatag, kíváncsi gyűrű. Elől aranybarnára sült gyerekhad a legősibb napozó ruhában. (Fönt semmi, lent ugyanaz.) ölnyi cicfark-virággal a hátán — jól fizet érte a földművesszövetkezet — öregasszony megy el mellettünk. — Szép helyen leszünk, belátni onnan az egész völgyet. Ezt Botos Elemérné mondja a teknő mellől. Facsarás közben toldja meg ennyivel: — Ott könnyebb lesz tartani a tisztaságot. — Bár mi is ott tartanánk már! A közbeszóló idősb Görcsi Józsefné. Kilenc főnyi családja két kis helyiségben szorong. Hogyan férnek el, rejtély. A vályogviskót megnézni Invitál a férfi. Ringó csípőjű, fehér fogú leány húzódik félre illendően, hogy utat engedjen. Épp kezdte volna, hogy tapassza a sárpadlót. — Amott már kidőlt egyezer a fal; csoda, hogy csak egyszer, — mutatja Görcsi. — Méter magasságig vizes. Már nem soká nyomorgunk itt. Segített rajtunk a cigány- törvény. A telepiek azt a kormány- határozatot nevezik így, amely nagyon nagy kedvezményeket biztosít a munkában helytálló, becsületes cigányságnak. Másfél éve lehet, gyerek hogy Görcsiék az újságban olvasták: Így építkeznek a 6zendehelyiek. — Kilencünkre kétezer-kétszáz forint jut havonta meg a családi pótlék; nem vet fel bennünket a pénz. Hétezret mégis összekuporgattunk a kezdéshez. A többit az állam adja kölcsön. Havonta százki- lencven forintot törlesztünk. Ezek — persze — Görcsiné szavai. Mint minden rendes famíliában, itt is az asszony a pénzügyminiszter. — Kaphatnánk-e mi is? — kérdi ifjabb Rácz Bertalanná. — Tíz éve jár az uram az öblösbe... — A tanácsházán mindent megmondanak! — érkezik valahonnan a válasz. — A titkárhoz menjen. A Botos-házhoz közben megérkezett Elemér. Széles vállal, fekete haja között hófehér az arca, a nyaka. Csupa szappanhab. Az Orgonás útról, az új háztól jött, ahol már az ácsok csattogtatják a szekercét. Segíteni volt, s most siet, nehogy elkéssék a délutáni műszakból. — Mi az OTP-től kaptunk kölcsönt. — szól az anyagiakról, mikor már rendre megvitattuk, milyen más is lesz odafönn, mint itt az alsó-telepen. — A cigánykölcsön azoké, akik szegényebbek nálunk. Megértés, de jogos rátarti- ság is lappang szavában. Irigyelni való a fiatalsága, akaratereje, öntudata. Három kislányt nevel; mindhárom négyes rendű. Dolgozik a ktsz-ben, a házon, s híven teljesíti a munkásőr-6zolgála- tot Szécsényben. Nem tudni, mikor pihen, — de tény, hogy sosem fáradt. Vagy nem mutatja? — ki tudná. Az elvágyakozás a telepről nagy: az álmok megvalósulásának üteme aránylag kicsi. Mert igaz ugyan, hogy az idén hat cigánycsalád épít; de közülük csak három alsó-telepi. Az a fő akadály, hogy a telepen álló ház anyaga kellene az újhoz, de hol lakjanak felnőttek s gyerekek a bontás-építés idején? Életrevaló ötlet születik a halálra ítélt telepen: meg kell találni a módját, hogy egy elköltöző család átadja házikóját annak, amelyik utána leghamarább kezdi az építést. Így gyorsan semmivé lesz az alsó-telep. Ki bánkódnék miatta? — b. s. — A víz útja A mai embernek, természetes, hogy megcsavarja a vízcsapot, s máris ömlik a friss, tiszta ivóvíz. Ha nem folyik, szidja a vizeseket — s ez is természetes. Arra kevesen gondolnak hogyan jut el a víz a pohárba. Nagy Tibor, a balassagyarmati Vízmű megbízott vezetője egy szóval sem akar lebeszélni a témáról — ami neki nem téma, hanem a mindennapok gondja, — Az egyszerűség kedvéért ennyi az egész — mondja —: kutak, szivattyúk, gyűjtő- medence, ismét szivattyúk, csővezeték, 6 máris fogyasztható a víz. ö rövidnek tartja, én hosz- szúnak, amíg a víz eljut a fogyasztóig. Képzelje el valaki, ha hiba keletkezik valahol ebben a rendszerben, mennyi fejtörést okoz a megkeresése, kijavítása. S nincs pardon — zuhoghat a zápor, csapdoshat az istennyila — a víznek folyni kell. — Helyesebben kellene — javít ki Nagy Tibor. — Mi történt egyik reggel is. Az ÉMÁSZ minden bejelentés nélkül kikapcsolta az áramot. A nyomószivattyúk leálltak, a víz a földszinteken csöpögött, az emeletiek pedig csak sóvárogtak utána... Az ilyen esemény Balassagyarmaton nem ritka jelenség. A vizes szakember a bírálatra a villamosokat sza- pulja, s hiányolja, hogy nincs még a városban víztorony, amely segítene ilyen esetben. Örömmel mondja azonban, hogy a víztorony nemsokára megépül, s ez sokat javít a helyzeten. — De nemcsak emiatt kiegyensúlyozatlan a vízellátás — panaszolja az üzemvezető. — Sok bajunk van a pazarlókkal is. A vidékiek rendszerint az utcai vízcsapoknál mossák a lábukat, a gépkocsi- vezetők pedig rengeteg vizet pazarolnak el a „maszek” kocsimo6ással. Sajnos tehetetlenek vagyunk ezekkel szemben. A város egyetlen nagy víztárolóból kapja a vizet A tárolót kutak táplálják. Sajnos kevés a kút, kevés a víz. Még nagyobb takarékosságra Int hogy rövidesen újabb lakásokat kapcsolnak a vízhálózatra. Tehát „centizni” kell a meglevő vizet Napközben az ilyesmi lehetetlen. Marad az éjszaka. Nagy Tibor az órájára pillant. Máris búcsúzik. Indul ellenőrzésre. P. A Újra lehet kezdeni Doboay Imre regénye 44. — Én — mondja Géza — orvos vagyok, nőgyógyász, kérem nekem semmi közöm a katonasághoz. — Természetesen — jelentkezem én is — az igazsághoz híven nekem is közölnöm kell, hogy annál a bizonyos tűzharcnál nem voltam jelen. Én csak tegnap csatlakoztam Deső főhadnagyhoz. Golovkin int. — Jó, majd később, ezek részletkérdések. A lényeg: hol az ön százada? — Nem tudom — feleli Deső. — Nos, van itt elég katona. Ügy értem, a nyilasokon, csendőrökön kívül, mert ők nem jöhetnek szóba, és persze a sebesültek sem: vállalnák önök, hogy beszélnek velük? Deső nagy szemeket mereszt — Miről? — Már szervezik az új demokratikus magyar hadsereget. amely — velünk együtt — harcolni fog a németek ellen. Szeretném, ha minél több katona jelentkezne ebbe a hadseregbe. Természetesen nem erőltetünk senkit. De végül is most arról van szó, hogy az önök hazája milyen gyorsan szabadul fel a náci megszállás alól. És, ezt is közölnöm kell, aki nem jelentkezik, hadifogolyként kezeljük. — Én — mondja Deső — semmit sem tudok az új magyar hadseregről. Fésűs Járó rámered. — Hogy-hogy semmit? Hát nem elég, hogy demokratikus? És harcolni fog a fasizmus ellen? Sorkinak megfeszül a bőre, fényleni kezd. A semmibe volt zuhanóban, a fogság bugyraiba, a legrosszabba, mely katonát érhet, és íme egyszerre megnyílik a menny, tovább lehet taktusra lépni, fegyvert markolni, parancsolni, élelmet felvenni: ez nem kicsiség, nem is szabadna soká latolgatni, hátha visszaszívja az orosz tiszt. — Főhadnagy úr, tisztelettel — mondja, és nyálzik izgalmában — akármilyen hadsereg, de hadsereg... hát csak nem akar kivitetni minket a főhadnagy úr, erdőt irtani? Golovkin az óráját nézi. — Nos? — kérdi, majd odalép Desőhöz. — Azt hiszem, egy lövész századot össze lehetne verbuválni az itteni katonákból. Szeretném, ha ön lenne a parancsnok. Várakozókig áll, szeretné már hallani az igent, sok a dolga, s összehúzott szemén látszik, kicsit bosszantja is, hogy ajánlatán — épp csak kiszabadulva a bunkerből — nem kapunk kapva. Deső azonban, mint mindig, most is okoskodik: a helyett, hogy majd a körülményekkel s önmagával alkudozna, itt akar alkudni, ahol nem lehet. — Többet — kérdi, aggodalmas képpel — nem lehet tudni erről az új hadseregről? Például, hogy... katonailag és politikailag kinek van alárendelve? — Katonailag természetesen hozzánk tartoznak. Gondolom, ezt ön is magától érthetődének tartja: egy most alakuló, kis hadsereg nem fog önállóan operálni a mi frontunkon. — Igen, de milyen magyar hatóság rendelkezései szerint szerveződik ez a hadsereg? — Értem! Ügy tudom, most alakul Debrecenben az ideiglenes magyar kormány. Talán már meg is alakult. Sajnos, bővebb információval nem szolgálhatok, tegnap reggelig én is csapatiászt volVízmosásokon keresztül Bármennyire tombol a kánikula, a falragaszokon megjelent a felhívás, már most vásárolja meg gyermekének tanszereit. Közeleg az 1967— 68-as oktatási év, s erre, természetesen, nemcsak a kereskedelem készül. Időben megkezdődtek a tanácskozások Nógrádban is a megyei, járási, városi, községi fórumokon, általános- és középfokú intézményekben. Miről vitatkoznak, miféle gondok megoldását sürgetik elsősorban ezeken az összejöveteleken? Kétségkívül igaz, más idők más gondjairól esik szó, mint korábban. Mások a közoktatásügy időszerű gondjaihoz kapcsolódó kérdések, essék szó akár az oktatásügy fejlesztésének tárgyi és személyi feltételeiről, a köznevelési problémákról, vagy éppen a vezetés, irányítás szerkezetében bekövetkező változásokról. Amikor azonban arról Szólunk, hogy Nógrádban is sokat javult a személyi ellátottság, változott a szakrendszerű oktatásba bevont tanulók aránya, kísértenek régebbi gondjaink is. Szóljunk néhány szót ezekről. A napokban azt mondotta Daróczi Ferenc, a balassagyarmati járási tanács művelődésügyi osztályvezetője: „Nem tudom, mihez kezdenénk, ha mondjuk, Ordaspusztáról elköltözne a már régóta ott tanító idősebb pedagógus házaspár. Aligha kapnánk embert helyettük arra a helyre, a Bércéi környéki pusztára, bizony, vízmosásokon vezet ki az út.” Daróczi Ferenc szavai önkéntelenül epük égető gondunkra, a kistelepülések pedagógus ellátottságának nehézségeire hívják fel a figyelmet. E nehézségek, persze, nemcsak a vízmosásokból, azaz e települések istenháta- mögötti voltából, s annak következményeiből adódnak. Esetenként szemléletbeli gondokra is figyelmeztetnek. Nemrég hangzott el egy megyei értekezleten, hogy a következő tanévben a balassagyarmati, a szécsényi és a pásztói járásban még mindig több, mint 30 képesítés nélküli nevelőt alkalmaznak majd. Ez önmagában is nagy szám, még veszélyesebb azonban az a szemlélet, amelyet itt-ott takar. Néhány községben ugyanis hajlamosak a tanácsok „könnyen” napirendre térni afölött, ha a pedagógus a kedvezőtlen körülmények miatt (lakásgond stb.) eltávozik a faluból. Majd jön helyette másik, vélekednek. E vélekedés pedig gyakran a kedvezőbb feltételek kialakítására irányuló erőfeszítéseket „pótolja”. Nehéz helyzetbe kerülhetnek e községek a jövőben, a következő évtől ugyanis a pályázati rendszert az egész országra kiterjesztik, tehát a járásoknak kevesebb lehetőségük lesz arra, hogy a „mostoha” helyekre új nevelőt küldjenek. Más gond is akad. A balassagyarmati járásban például különös módon a körzetesítés okozott, remélhetőleg átmeneti, lakásínséget a körzeti központokban. Nehézséget okozott az is, hogy több kisközségben, ahol — úgymond — azelőtt egy-két tanító működött, most 8—10 pedagógus látja el az oktató-nevelő munkát, s ez, különösen ott, ahol a volt kastélyokat nem sikerült oktatási célokra felhasználni, ismét súlyos gond. Természetesen, ezen érvelések az idő múlásával mindinkább tarthatatlanok, 1943 óta évtizedek teltek el. Mit tehetünk a problémák megoldására? Egyértelmű a válasz, mielőbb szüntessük meg a „vízmosásokat”, azokat a nehézségeket, kedvezőtlen körülményeket, amelyek most még „riasztóvá” tehetik az ifjú pedagógusjelöltek számára a kisebb településeket. Itt elsősorban a lakásgondokra célzunk. Meg kell változni azonban sok esetben a fiatal nevelők szemléletének is, akik úgy gondolják: az iskola elvégzése után aszfalt, vagy legalább is aszfaltközeli komfort várja őket A szellemi komfort megteremtése például éppen az ő feladatuk elsősorban falvainkban. A balassagyarmati járásban öt—hat évvel ezelőtt 257 nevelő közül 70 volt képesítés nélküli. Az arány változott, a gond még mindig nem tűnt el véglegesen. A „vízmosások” tárgyi, anyagi feltételekben, szemléletben itt-ott még mindig makacsul tartják magukat. Pedig a gond megoldásához vezető utat mielőbb meg kell tisztítani tőlük közös anyagi és szellemi erőfeszítésekkel. Persze, addig is lehet haladni, a vízmosásokon keresztül is, bár így kétségkívül nagyobb az erőfeszítés. Tóth Elemér c/l liorqász Vitatkoznak. Egyesek szerint a horgászat sport, mások szerint nem. Több annál, nemes szórakozás, testi és szellemi felüdülés. Herman Ottó, a nagy magyar természettudós az üdülés nemes módjai közé sorolja, és nem osztja azt a nézetet, hogy „a kosztam, zászlóaljparancsnok: a nem kifejezetten katonai intézkedések és hírek csak mellékesen érdekeltek. — Ha már magyar kormány is lesz — véli Gallai —, mindjárt egyszerűbb a dole®. Siettetné a döntést. Deső azonban ingerülten kérdi. — Mi egyszerű itt? A tolmács, persze, mindent fordít. Golovkin őrnagy leint egy küldöncöt, aki 3 fülébe darál valamit. — Nem értem — mondja Desőnek — mi az, amit ön nem lát tisztán? Deső keresi a szavakat, nagyon pontosan akar fogalmazni. — Szeretném, ha nem értene félre, őrnagy úr. Nem akarom megbántani önt, még kevésbé a zászlót, mely alatt szolgál, ellenkezőleg... De engem aggaszt, hogy az fgyik alárendelt magyar hadseregből csak úgy átlépjek a másik alárendelt magyar hadseregbe. Semmiféle párhuzamot nem vonok a német hadvezetés és az önöké között, néhány alapvető különbségről magam is tudok. De a mi helyzetünk... értse meg, egy nemzet keresi a lelki ismeretét, a becsületét :s maga kell meglelje, ezt az úristen sem végezheti el helyette. .. Ne haragudjon, hogy feltartom önt, de gondoljon arra, miféle élet vár ránk, ha megint mankóval kezdünk járni, ha nincs egyetlen önálló lépésünk? (Folytatjuk) tos horog olyan szerszám, amelynek csapó végén egy féreg, a fogó végén egy ri- pők fityeg”. Az élcelődő horgásztörténeteket sem ők találják ki. Az igazi horgász szereti a természetet és az igazmondást. Persze más is kell ahhoz, .hogy valaki jó horgász legyen. Ismernie kell a víz, a halak tulajdonságát. Meg kell barátkoznia a part növényzetével, a rovarok életével, és mesterien bánjon szerszámával. Tanulmányozza a legújabb szakirodalmat is. Akinek mindezek az adottságok, tudnivalók a kisujjában vannak, az vízre vetett egyetlen pillantással csaknem bizonyosan tudja, hol érdemes a horgászállást megválasztani. Családi „betegség” A nemes szórakozás legképzettebb, és eredményesebb képviselője jelenleg Nógrádban Furia Károly, a rétsági Búzakalász Termelőszövetkezet 42 éves főkönyvelője. Elsőségét a megye 1000 horgásza egyöntetűen vallja. Apró keszeget fogott először Csák- váron, egy kubikgödörben. Meghajlított gombostűvel és cérnával, ötéves volt ekkor, Korán kezdte, dehát apja, nagyapja, dédapja is a horgászat mesterének számított. Családi ..betegséggé” vált az emberöltők folyamán. A diákévek során „vizes vidékre” került. Szarvason, Szekszárdon, a velencei tó oartján tanulta meg a szakmai fogásokat, örákig csendes kibicként leste a gyakorlott horgászokat és eltanulta technikájukat. Este viszont szakkönyveket forgatott. Megtanulta, hogy a folyó és állóvíz miként befolyásolja a horgászás módját. Hol, milyen hal él. mire harap, a nan mely időszakában érdemes rá kivetni a horgot. Az életre- szólő ..nagy fogás” még nem jött el. de mindig inkább a darabszámot és nem a súlyt nézte többre. Eddigi legnagyobb fogása egy 7,5 kilós harcsa, Győrben akadt horogra. Világbajnoksági Harminchat évi szenvedély eredménye az idén gyümölcsözött. Az , Ipolymenti Horgász Intézőbizottság Bánkom rendezte meg kishalfogó bajnokságát. A 11 egyesületet összefogó IB versenyén 50 induló közül kimagaslóan a legjobb eredményt érte el. A reggel 7-től 10-ig tartó versenyen egy horoggal 661 halat fogott. Horgászkörökben úgy beszélik, hogy ez jobb mint az országos rekord, sőt közel jár az Euró- pa-bajnoki cimhez is. Az irí- gyei szerint, „hazai pályán” — ugyanis hat éve a Bánki Horgász Egyesület tagja — könnyű volt jól szerepelni. De megmutatta Dunaújvárosban, az országos bajnokságon is, hogy eredményét nem a szerencsének köszönheti. Kilencven mesterhorgász közül a tizedik helyen végzett, és bekerült a horgász világbajnokságra készülő válogatott keretbe. Augusztus 26-án szintén Dunaújvárosban rendezik meg ötfős csapatok részvételével. Nem valószínű, hogy indul a VB-n, de nemzetközi versenyeken már számítanak rá. A három fordulós Duna Kupa versenyen augusztus elején a magyar csapat tagja lesz. Augusztus közepén pedig Gdanskban, a lengyel tengerparton vesz részt a lengyel —magyar horgászversenyen. Addig is, ha teheti, minden hajnalban és este ott ül a tó partján és úgy örül, ha mozdul az úszó, mint mikor ötéves korában az első sovány keszeget fogta. Rozgonyi István
