Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-02 / 154. szám
1Ö67. július 2. varsároap NO(SH AD Lakott György Menyecske a kúton S usinika Mihályné született Mihály ka Juci és Börcsök Jánoené született Csermely Krisztina összetalálkozik a kútnál. K risztinka fiatal, kis pörgety- tyű asszony, míg Susinkáné túl van már a negyvenen és a mások életeseményein többet szórakozik, mint a sajátján. Emiatt „pletykás” Susinkáné- nak nevezik. Adott esetben lakatot tesz a szájára. Krisztin- ka nyelve viszont állandóan pörög, mint az ördögmotolla. Amilyen kicsi asszony, olyan bőbeszédű. Hírlik, hogy a Börcsök Jani éppen a beszélőkéje miatt hagyta ott, amikor összeállt Szeretni Sárikával, a híres fejőnővel. Lévén Börcsök Jani brigádvezető a tehenészetben. Alkonyodik, s a visszanéző Nap pírja befesti Krisztinka arcát. Susinkáné sajnálkozva méri végig. — Sofese szégyenkezz! — mondja aztán. — Szégyellje magát a Sári, ha volt pofája egy nős emberrel kikezdeni! Nagyon megtanulta a fejest. Már nem csodálom, hogy olyan nagy reklámot csaptak neki, mint egykor a Schmoll-pasz- tának! — Hagyja csak Juci néném! — szói szerény és eltökélt hangon az elhagyott menyecske. — Ha engemet nem »sere roz, maga cseppet se emész- sze magát. Nagyon is hálás vagyok a Sárinak, hogy ezt cselekedte. Amit főzött, egye meg! Mert nem olyan ám a tojás, amilyennek festik. Örülök. hogy megszabadultam. — Dolgos gnbernek ismertem a Janití — adja nyelv alá a szót a ravasz Susinkáné. — Igyekszik hát, mert annak semmi pénz nem elég. A földművessaö'vetkezeti italbolt belőle él. Csak amikor elvett, akkor értettem meg, miért mondta anyósom a lakodalmon: „Aztán dugd előle a pálinkás yveget.” Én el is dugtam, de a kocsmában kínálták neki. Hasít az még szíjat a Sári hátából, ha egyszer jó mátósan tér haza. A szarvasmarhának több becsüle. te van előtte. Meg fogom én még köszönni a Sárinak, hogy ezt a jót megtette velem. — Majd kiteszi akkor a szűrét a Sári kisasszony. Jön még Jani könyörögni hozzád. Te meg, amilyen jó szíved van, visszaveszed! — No, ebben nagyon téved, Juci néném. Olyan isten nincsen az égben, hogy én még- egyszer beengedjem. Lakatot vettem az ajtóra, az én lakásomba ugyan be nem teszi a lábát Majd elalszik a gazdasági istállóban, mint rongyos cseléd korában. Ha már a Sáriinak se kell, akkor legjobb, ha kibújdosik a világból. Mert a Sáriról mindenki tudja, hogy egy gatyáért elgyalogolna Éét- ságig. Nem azért mondom, mert én csak köszönettel tartozom neki. Külön kap tőlem száz forintot a kedvességéért — És nem rossz így egyedül? — Hát azelőtt nem voltam egyedül? Törődött az velem? Még egy kis gyújtófát se vágott. Örökösen csak azt papolta: negyedéves terv, fejé- si átlag, meg hogy vemhes a Bimbó és hogy leborjadzott a Ciklámen. Mintha engemet csak a marhák érdekelnének. Ha moziba hívtam, azt mondta, menjek egyedül, ő inkább kuglizik egyet a társakkal. — Kuglizott az a Sárival! Te meg a mozit nézted. — Hát nem jobb így? Most szabad vagyok. Semmi gondom. Meg tudnám csókolni a két orcáját annak a cafka Sárinak. Legyen boldog vele. Én nem kívánom neki az én szenvedéseimet. Nekem tökéletesen elég, hogy nincs már a nyakamon a Jani. Ha bútort kémének, még azt is adnék. Susinkáné feltűnően megszorongatja a fecsegő Krisztinka karját. — Hallgass már! Ott jön a Sári. Idefele tart a kútra. És Krisztinka csakugyan elhallgat egy pillanatra. Megigazítja a kötényét, mintha csak ez volna minden gondja. Közben Szerémi Sári melléjük ér. Álmodozva jön a lány, nem érdekli, kik állnak a kútnál. Megtudja azonban hamarosan, mert Krisztinka úgy ront neki, akár a sebzett nőstény. Belekapaszkodik a lány hajába és cibálja, mint a kender - kócot. — Te falu csúfja, végre a kezemben vagy! — kiáltozza a jámbor Krisztinka. — Kellett neked az én uram, mi? Mert jókereső ember. A magadforma csak a pénzre megy. Mivel fontad be azt a jó embert, aki olyan volt mindig, mint a falat kenyér? Majd adok én neked! Elveszem a kedvedet attól, hogy a más urára vesd a szemed! — S most már rúgdosni kezdi a lányt, egészen elfeledte, hogy az imént még csókolni akarta a két orcáját. Végülis Susinkáné választja szét őket. Sári nagy testes lány, de erélytelen, A menyecske durva erőszakosságától elpityeredett. Sírós szavakkal magyarázkodik: — Nekem nem kell a te urad. ö könyörögte be magát hozzánk, apámnál, hogy nem főzöl rá, nem mosol rá, csak a füllt rágod mindig a nagy féltéssel. Beengedtük, mert... brigádvezető. De ma lesz a napja, hogy elküldöm tőlünk... K risztinka enged a nagy hevességből. — Elvárom tőled! — mondja azért fennhangon, majd csendesebben hozzáteszi: — Mondd meg neki, hogy aztán hazajöjjön ám! Nem kaparom ki a szemét. S ha úgy akarja, tudok ám én hallgatni is... Veress Géza: Falusi nyár J. Minutkox Első szerelem Nem siettem. Csak a bélyegeimmel törődtem. Szabad időmben az utcákat jártam, az üzletekben kerestem érdekes bélyegritkaságokat. így a szerelemre nem igen maradt időm. Osztálytársaim közül azonban már majdnem mindenki volt szerelmes. Ekkor világossá vált számomra, tovább nem szabad késlekednem. Először is, mert már kényelmetlen, másodszor, mert lassan már nem marad lány nekem. Elhatároztam tehát, sürgősen szerelmes leszek valakibe. De kibe? Igaz, a suliba sok szép lány járt Hosszú habozás után kiválasztottam Lju- sza Tyimorénát. Bizonyítékokat hoztam fel ellene és mellette. Ellene csak egyetlen érvem akadt: Ljuszát nem lehetett szépnek mondani. Lába hosszú és arca mindig pi- roslott. Mellette viszont sok érv szólt: először is a szomszéd udvarban lakott, másodszor ugyancsak hetedikes volt. Mindezen kivül Ljusza a távolugrás iskolai bajnoka, és a legfontosabb: még senki sem szeretett bele. Sietnem kellett tehát. De mivel kezdjem? Hogyan mondjam el néki? Genykához, legjobb barátomhoz fordultam tanácsért, aki fülig beleszeretett már a kövér Zsánnába. Odamentem hozzá és azt mondtam: — Gén yka, én szerelmes vagyok! Genyka végignézett és minden érdeklődés nélkül válaszolta: — Már éppen ideje. — És most mit csináljak? Éreztem, hogy ég az arcom. — Kibe? — érdeklődött Genyka. telkembe!” Ezeket a változatokat összetéptem, és a levél végleges formája ez lett: „Szeretlek! Gyere ma öt órára a mozihoz. Moziba megyünk. SZ. L?’ (Ez Sztyepán Lebegyevet je.tent.) Másnap tanítás után odaadtam a levelet Ljuszának. Fél ötkor már a mozi széles bejáratánál álltam. Az előcsarnok tele volt lármás emberes- kel, és én ebben a lármában reménykedtem, hogy szerelmem ..; nem jön el. Mire azonban az óra kismutatója pontosan a cifra ötöshöz ért és Ljusza még mindig nem jött, kétségbeestem. Már jobb lett volna, ha eljön. De Ljusza nem érkezett. Az óra húsz perccel túlhaladta az ötöt és én izgatottan járkáltam a mozi előtt. Csak fél hatkor ballagtam szomorúan haza ... — Na, mi volt? — kérdezte Genyka a következő nap. KONCZ ANTAL: Aiavizntus Babonás! — Nem lesz szerencsém — sí költ ja — mert az úttesten fekete kandúr szaladt át. Üjévkor megsimogatta a kéményseprő malacát s tegnap, míg mély áhítattal nézett föl egy nyurga papra kétszer keresztet is vetett. 17 éves. Gyermeket vár — kinek nem tudja ki az apja! SALGÓI NAGY ISTVÁN: A fák új ruhában A tölgyek sem gyászolták már a citrom-ízű évszakot, hűs Üveglapban pihegtek a térképzöld levelek, de ha a Nap teljes családjával a Földre látogatott belekeveredtek a szél árjába, a mézga illatú mezőig baktatott erdő zúgása csalogatta elégedetlen hangon rácsozott boltjába az ütemtelen kocsizörgést. Ahova csak madár-törvény hatol, már ezüst szálak feszültek a fákon, tartalmas munkát hirdetve a kék hátú légy sem mozdult már, előadáson kívül lengett a felső szálon a pók, az elkészítést meditálva, amíg megérkezett a déli locsoló szerkezet villámló futásban és mindent belesöpört a törülközetlen föld szemétkosarába. Kiss Attila: Kamaszlány — Ljusza Tyimorénába. — Aha... Az volt az a lány, aki újévkor szavalt az ünnepségen. Egy olyan hosz- szú ... Igesn egyszer. Írjál neki levelet, és hívd moziba. — És, ha nem akar jönni? — dadogtam félve. — Miért ne? — Genyka szeme tele lett ravaszsággal. — Ki ne akarna moziba menni ingyen? — Ingyen? — Ej, te... Természetesen meg kell venned előre a jegyeket. Egy zacskó cukorkát is, a szünetben pedig hívd limonádét inni. — És a mozi után? — Hazakíséred, és a kapuban megcsókolod. — Megcsókoljam ? — ennek hallatára minden erőm elhagyott. — Miért, mit képzeltél? — vert vállon Genyka néhányszor. — Világos — mondtam mindenre elszántan. — Köszönöm! Milyen szép is az élet, amíg nem szerelmes az ember. Most levelet kell írnom, mozijegyet vennem. Cukorka, limonádé és mindennek tetejébe még meg" csókolni... Titokban reménykedtem, hogy addig nem jutok el. Legjobb lenne, ha Ljusza egyáltalán nem jönne el a moziba. Vagy ne is írjak neki? Azt nem! Már késő visszavonulni. Eiste bezárkóztam a szobám ba. Egyik változat készült a másik után. Az első levél így kezdődött: „Ljusza! Mikor a nap tüzes aranykorongja ráül a hideg csúcsokra,...” A második: „Olyan vagyok, mint egy csillag. Ha belenéznél a — Nem jött — keseregtem. — És te szomorkodsz ? A lemondás a férfi természetéhez tartozik. Meg kell, hogy magyarázza! — mondta Genyka határozottan. — Tanítás után beszélsz vele. Ha akarod. elkísérlek. — Nem. Jobb lesz egyedül. Megmondok neki mindent, határoztam el. Hadd tudja meg újból, hogy szeretem. Néhány óra múlva, mikor megláttam Ljuszát, oda akartam menni hozzá. De Ljusza átment a másik oldalra, amikor észrevett, hozzám pedig odafutott a barátnője. — Te vagy az Sz. L.? — kérdezte ravaszul. — Itt a leveled Ljuszától! Odanyomott a kezembe egy borítékot és elfutott. Szörnyen vert a szívem. Levél Tőle! Biztosan megmagyarázza, miért nem jött Talán bocsánatot kér. Vagy máskor akar találkozni. Lelet, azt írja: ő is szeret engem? A sarokba húzódtam. Remegve nyitottam ki a borítékot. Benne, nagj papíron, gyönyörű betűkkel mindössze ennyi volt: „Hülye vagy!” Aláírás nélkül. Magam sem tudom miért, visszafutottam az iskolába. Leültem a helyemre. Ezek az alattomos, lelketlen nők! — sóhajtottam, majd a zsebkésemmel nagyon nehezen belevéstem a padba: „Ljusza + Sztyopa = szerelem!” Lassan felengedett a szomorúság. Még nerp tudtam, hogy ezzel befejeződött a gyermekkor és elkezdődött életem új, eddig még ismeretlen része. (Fordította: Révész Mária)
