Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
4 wöen ab 1967 tűni us 28, swwámap I¥agy iddk tanát Lenin a visszapillantó Fáradt emberek tükörben A Proszpekt Mira forgatagában került elénk. MOK 85-01 volt a rendszáma. Feljegyeztem, mert moszkvai kollégám ajánlotta, hogy ne mulasszam el megismerni a vezetőjét. Ivan Pavlenko 1917 tavaszán önként vonult be a cári gép- kocsizókhoz. A gőzfűrész Után autó volánjához ülni — legszebb álmainaik megvalósulása volt. Némi szerepe persze neki is jutott abban, hogy százada még október előtt a forradalmárok oldalára állt „Pac- card”-jával vitte a vörösgárdistákat a Szmolnijba. — ötven év a volán mellett, nagy idő — meséli kedélyesen. Vagy negyven típuson jártam már. Mintha a Holdig mentem volna, meg vissza. Több mint hétszázezer kilométer ... Amúgy terven felül csak egyszer álltam le életemben, mikor Pétervárott Lenint láttam lejönni az intézet lépcsőjén. Vftgy félszázan voltak a kocsimon. Nem is engedtek volna továbbmenni... Basmakok golyózápora között vitt gabonát Kirgiziába, éveken át rótta Szibéria útta- lan utait. Felragyog a szeme, amikor az 1940-es moszkvai így is szokták mondani: ki a színházat szereti, rossz ember nem lehet. Nem tudom, jó avagy kevésbé jó emberek (pontosabban fiatalok) a mát- raverebélyi fogyasztási szövetkezet színjátszói, de azt igen, hogy amibe belekezdenek, azt jól csinálják. Ezesetben legstílusosabb bizonyíték: a bemutató, a vendégszereplések száma. A színjátszás világába belekóstol ga tó 18 fiatal vezetője Csukly László helyi pedagógus, a Palócföld szerkesztő- bizottságának tagja, ö mondja: — Ha dicsérném az együttest, fennhéjázónak tartanának, és joggal. Alkosson ítéletet a kívülálló. Mindenesetre a fogyasztási szövetkezettől autóversenyről beszél. Második lett Zisz—101-esével. Tíz éve nyugdíjba küldték. Szép pénzt kapott, dehát a kocsitól nem tudott elszakadni, örökké fiatalon járja a moszkvai utcákat, zsebében a 18 190 számú jubiláló jogosítvánnyal... Ha sötétzöld sapkájában megpillantják a leningrádiak, barátságosan integetnek neki. Fjodor Szoncev a 66—22-es Volgával jár. Negyvenkilenc éve a Szmolnij sofőrje, ö is amerikai „Paccard”-on kezdje, tüzérként: muníciót szállította frontra. Aztán röplapokkal, újságokkal, vörösgárdistákkal, csekistákkal száguldozott a névaparti város utcáin. — Vittem én kérem Krupsz- kaját és Clara Zetkint, Kun Bélát és Thälmannt. Huszonnyolcban elvittem Gorkijt a petropavlovszki erődbe, ahol 1905-ben raboskodott. Aztán jött a háború. Vittük az utánpótlást a Ladoga tó jegén a körülzárt Leningrádnak. A téli blokád, a könyörtelen éhség elvitte anyámat és nővéremet. Leningrádnak ma alig van jobb ismerője, mint a Szmolnij veterán sofőrje. Postájában majd minden nap akadnak amit kérünk, megkapjuk. Pénzben, mindenben. A csoport 1958-ban alakult. Cserélődtek a tagok, de a folytonosság mindig megvolt. Kulturális szemléken többször nyertek aranyérmet Nemcsak társadalmi ünnepeken álltak közösség elé, a hétköznapok során a környező falvakban „tájoltak”. Repertoárjukat egységes koncepció alapján alakították ki: — Célunk kettős: ízeíftőt adni a mai magyar és külföldi szocialista színháziéul túrából, másrészt nem feledkezünk meg a klasszikus drámairodalmi „termésről” sem. Az előbbire példa Dobozy Imre: Szélvihar, és Holnap folytatjuk című kortárs, falusi témájú bemutatott darabja, és Barta baráti levelek szófiai és pesti, bukaresti és belgrádi keltezéssel ... A moszkvai Lenin Múzeumban kiállított Rolls-Royce mellett ismerkedtem meg Lev Go- rohovval, Lenin egykori sofőrjével. Ez a szemüveges, őszhajú bácsi olyan megkapó közvetlenséggel mesélt a pi- rosnyakkendős gyerekeknek Leninről, mintha most is látná, vagy hallaná dudorászni a hátsó ülésen. — Gorkijba mentünk véle. A tükörben láttam, hogy magába mélyedve ül, valamin nagyon elgondolkozik. Azután dúdolni kezdte azt a fáradt, szomorú dalocskát, amelyiket én is szerettem. Lelassítottam, nehogy abbahagyja ... Sárgult papírlapot mutat: „Adatott Lev Tyimofejevics Gorohovnak, aki 1918-tól 1924- ig ténylegesen V. I. Lenin személyes sofőrje volt.” Az aláírás: N. Krupszkaja. Lev Tyimofejevics nyugdíjas. Már nem autózik, de sokszor ünneplőbe öltözik, elmegy kedves múzeumába, hogy fiatalságára emlékezzék, amelyet Vlagyimir Iljics mellett töltött. Pirityi Sándor Lajos: Zsuzsája. Az utóbb mondottra pedig Madách: Ember tragédiájának egyiptomi színe, és egy részlet Katona: Bánk bánjából, a tanúság. Jelenleg Tóth Eszter: Szeretlek, Ágnes! című egyfelvo- násosát próbálják. Emellett megkezdték R. Merle: Sziszi- fusz és a halál című darabjának betanulását is. Nem kis fába vágták fejszéjüket őszi terveik közül kiemelkedik a következő: — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére betanuljuk Makarenkónak az Űj ember kovácsát, és szovjet szerzők műveiből irodalmi színpadi összeállítást viszünk közönség elé. (rozgonyi) — Huszonkét év óita vagyok bányász — mondja Oravecz János. — Kőbányában kezdtem a munkát, 1954-ben kerültem ide a szénhez. Szenet és követ bányászni különböző dolog, de ezt bonyolult lenne elmondanom. Lehet, hogy nem is tudnám. Most már régóta „szenesnek” érzem én is magamat, mint a többiek itt. Törzstag vagyok... Tudom, most nem erről van szó, inkább arra kíváncsiak, hogyan jutottam el a vizsgáig, miért is csinálom az egészet? Szóval, én azt hiszem, nem buta ember az, aki gondol a jövőre. No, nem azért mondom, mert én sokat gondolkodom rajta, hiszen ezt teszik a többiek is. Csakhogy nem elég a gondolkodás, le kell vonni a tanulságot is, aztán pedig dönteni kell, mit tegyen az ember a maga, családja és a társadalom érdekében. Így, együtt jó vizsgálni ezeket a dolgokat. Száz szónak is egy a vége, mi nagyon jól tudjuk, hogy északi bányáink egy része megszűnik majd Borsodban is, Nógrádban is. Ami nem gazdaságos, nem kell. A bánya- megszűnésekkel leépítésre lehet számítani, ez természetes. Az is természetes, hogy a minimális általános műveltség, képzettség nélkül más iparágban egyre nehezebb az elhelyezkedés. Én azt gondolom, ha esetleg én is elkerülnék a bányából, ne legyen akadály a műveletlenségem. Egyébként most szocialista brigádtag vagyok, kulturális vállalásunkban is szerepel a tanulás. Szeretek itt lenni a munkásszálláson, tiszta, világos, csöndes. Lehet tanulni, szórakozni, művelődni, két klubhelyiség van, rádió, televízió, újságok. A családom Szán dán éL, feleségem és ötödikes kislányom, Teréz. He-, tenként látjuk egymást. A mizserfai bányász-szállóban a napokban tett osztályvizsgát az általános iskola VII. osztálynak anyagából tizenkét ember, a szállás lakói. — Tudja, sokat gondolkodtunk mi már, hogyan lehetne az embereket tanulásra ösztönözni — mondja Gaál István, üzemi SZB-titkár. — Mert a tanulásra szükség van. örülök a mai vizsgának, nem volt Műkedvelésb ől csin álj ák, de jól Újra lehet kezdeni Doboay Imre regénye 18. Gáldy feláll, sokáig nézeget egy lágy színezésű akvarellt Aztán a hamutartóhoz lép. de meggondolja magát, szivarja hamuját a remek szőnyegre üti. Azt hiszem, ezzel a mozdulattal búcsúzott él igazán a kastélyától. — Kedyes tanár úr — mondja, és leül —, maga talán érti a történelmet. Mi csináltuk. Nem biztos, hogy a kettő ugyanaz. Dehát mi biztos? A főjegyző úr hatszáz évet emlegetett. Több is, pontosan hatszáznegyven. A családi levéltár itt marad, ha kedve tartja, belenézhet. Nos hát, talál majd Gáldyt Ferdinand oldalán, egy másikat Zápolya udvarában. A Gyapán vár volt valamikor, ha már járt ott hóvirágot szedni, láthatta a falak omladékát. Abban a várbán Gáldy Boldizsárt. kétheti ostrom után, hetven vitézével együtt kaszabolta le a török. Boldizsár fia, István, a budai basa menlevelével és támogatásával kezdte újjáépíteni ezt a kastélyt. Harcoltunk Rákóczi seregében, és Rákóczi ellen. Képzelheti a szituációt, Majténymél az egyik Gáldy lerakja a fegyvert a másik előtt. Két Gáldy esett el negyvennyolc csataterein, Nagysallónál és Vácott, a harmadik Világosnál lőtte . főbe magát, a negyedik egy osztrák tüzértábomok adjutánsa volt Furcsa a mi történetünk. Majdnem bolond. De kegyetlen logikájú. A hősöket tiszteltük, a kiegyezőkből éltünk, ök őrizték meg a családnak a birtokot... Ez persze, ahogy ön nevezi, rohadt alku. — De egy kis ország urai nehéz helyzetben vannak, akár arisztokraták, akár nem. Vagy kívül keresnek kompromisz- szumot, nagyobb urakkal, és akkor megmaradnak: vagy belül, más néprétegekkel, és akkor már fel is számolták magukat. Ki vállalja ezt? Minek? Az istenadta nép úgyis új urakat csinál magának, hát akkor inkább, ameddig lehet, maradjanak a régiek. Nem, most ne szakítson félbe... Még valamit, és be végzem. Ismeri Palmerston nyilatkozatát az angol parlamentben, a szabadságharc legnehezebb időszakában? Igen? Látja, hát így fest a magyar ügy ... Maguk értelmiségiek évtizedek óta nyaggatják egymást, ádáz polémiákban. Ugyan, mi magyarok mi is vagyunk voltaképpen: Kelet-e vagy Nyugat? Micsoda szószátyárkodás, úristen! Turista stúdium. Azok fontoskodása, akik csak kirándultak valahová, de nem éltek ott. Nem, tanár úr ... nem vagyunk sem ez, sem az. Ez itt Közép-Európa. Levakar- hatatlanul és menthetetlenül. Egy csomó egymás ellen vadított izgága, nagyszájú népség, amely — épp azért, mert külön-külön mindnyájan a tulajdon nemlétező nagyságának gőzében fő — hol innen, hol onnan kapja nyakába a kívülről odavetett borjúkötelet. Azt hiszem ... most is csak erről lesz szó. Ha a Nyugat, hatalmi és katonai érdekből, ragaszkodni fog, pontosabban szólva... ragaszkodni képes Európának ehhez a zagyva, de fontos részéhez, akkor én, történelmi vétkeim ellenére, visszajövök Gáldra, és ha közben szétlövik a kastélyomat, majd felépíttetem. De ha nem bírnak elébe vágni a szovjet előnyomulásnak, ami, sajnos, valószínűnek látszik, s ennek következtében majd a béketárgyalásokon is mérsékletet kell tanusítaniok... nos, a cselédeim még nem tudják, de én tudom, hogy akkor itt többé semmi sem az enyém. — Azt hiszi, hogy az orosz megszállás az életformát is determinálja? — Kedvesem, én szkeptikus ember vagyak. Semmit sem hiszek. Én csak következtetek. Nálunk, ami a vezetést és a hivatalnoki-tiszti garnitúrát illeti, csak végletes tradíciók élnek. Középút nincs. Vagy kuruc, vagy labanc ... vagy Kossuth, vagy Ferenc József... Tizenkilenc óta, ha lehet, ez még rosszabb. Vagy fehér, vagy vörös. Olyan típusú társadalmi berendezkedésre, mint például az angol demokrácia, egyszerűen nincs emberünk, se fent, se lent. Elnyomja szivarját, feláll, még egyszer teletölti a poharakat. Nagyon örültem, mondja, és kiissza konyakját- Nem kíván vitatkozni tovább, nem kíváncsi Deső ellenvetéseire, még kevésbé az enyéimre. Jobb is. Azt hiszem, a báró logikusan felépített határozott véleményével szemben nekünk jobbára csak homályos indulataink. összefüggéstelen részletkoncepcióink lennének. Én is, ha haragszom, inkább magamra, mint Gáldyra. Ez az ember, ha egyetlen család létének szemszögéből is, de tisztázta helyzetét, és könyörtelenül levonta a szükséges konzekvenciákat. Épp azt tette, amire mi képtelenek vagyunk. A hatszáznegyven esztendő ellenére, vagy abból következően, szinte vallásosan önző. De cselekvőén az. (Folytatjuk) hiábavaló a fáradozás. Gondolom, ezt érzi az üzemvezetőség is. Az öt hónapban, mialatt felkészültek dolgozóink a vizsgára, néhány aknavezető esetenként nem értett egyet a tanulással. Hallatszott olyan hang: ha mindenki tanul, ki dolgozik. Hangsúlyozom, ilyen megjegyzés csupán egy-két helyen és alkalommal hangzott el, hiszen a gazdasági vezetők is mindent megtettek azért, hogy a dolgozóknak biztosítsák a tanulási lehetőséget, időt. Természetesen, dolgozóink is áldozatot hoztak azért, hogy tanulhassanak. Nemcsak a szórakozásról, szabadidőről mondtak le sok esetben, hanem néha anyagiakról is. Azoknak a szerveknek pedig, amelyek segítettek e népművelési forma megszervezésében, ugyancsak köszönettel tartozunk. Miről is van szó tulajdonképpen? Kádár János mondotta egy alkalommal, hogy a hagyományos iskolai formákon kívül a szervezett oktatásnak más formái is vannak. Nos, a mizserfai példa e mondást igazolja. A tizenkét dolgozó ugyanis nem „hagyományos” osztályt képezett öt hónapon át, tulajdonképpen mindannyian magánvizsgára készültek — csak éppen csoportosan történt ez a felkészülés, illetve felkészítés. — Másik lényeges dolog — tájékoztat Szabó Béla, a megyei József Attila Művelődési Ház munkatársa —, hogy népművelési eszközökkel készítettük fel a tizenkét embert a vizsgára. Ez a megyei művelődési ház és a járási művelődésügyi osztály közös kísérlete volit, a vizsgaeredmények tanulsága szerint sikerrel járt. A felkészítésben beváltak a népművelési módszerek, az előadássorozatok felépítése, a magnetofon, filmvetítés lehetőségeinek felhasználása ... Ügy hiszem, a sikeres kísérletben jelentős része volt a szakszervezet segítségének, s erről ezúttal sem feledkezhetünk el. A szervezési gondok nagy részét ugyanis ők oldották meg. Huszár Imre, Kaposi József országos hírű újítók, Repka János és a többiek vizsgára várnak a folyosón, amelyet beleng a vizsgaizgalom. A teremben éppen Wolfram Sán- domé felel földrajzból. A többiek kicsit érte is izgulnak, Wolframné ugyanis igen nagy izgalommal készült a vizsgára, s mint mondják, nagyon izgult. A szálló gondnoka, Máthé Béla szintén a vizsgázókkal álldogál a folyosón, bár ó nem felel ma. Máthé Bélának nemcsak a szálló 90—100 lakója tartozik elismeréssel a gondoskodásért, sokat köszönhet neki a tizenkét vizsgázó is, amiért nyugodt, csendes környezetben tanulhattak. Kun András vizsgaelnök. Szabó Béla, s a kazári általános iskola igazgatója ül a „vizsgaasztalnál”, amely a mostani vizsgázók szemében éppoly ünnepélyes, mint minden más iskolában. Nézem a vizsgázókat, Kiss János már 52 éves, a többiek 40 körüliek, s arra gondolok, amit nemrégen hallottam valahol róluk: fáradt emberek. De vajon igaz-e, hogy fáradtak? Kemény fizikai munka után öt hónap alatt felkészültek az általános iskola hetedik osztályának anyagából. JTrisseség lengi körül ezeket a fáradt embereket! T. E. BABÁK Egy élő és egy játék jubileumi kiállítások A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a megyei előkészületeken túl, nagyszabású országos gyűjtőmunka, illetve rendszerező tevékenység is kezdődött. Jelentős, társadalmi szerveket is mozgató gyűjtőmunkát kezdeményezett az évforduló alkalmából a miskolci Herman Ottó Múzeum is. Eddig tíz, volt vöröskatona elbeszélését vették hangszalagra és számos értékes dokumentumot gyűjtöttek a készülő kiállítás részére. Budapesten a Műcsarnokban készül megrendezni a jubileumi kiállítást a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum. Már elkészült az 1 200 négyzetméteres területen nyíló tárlat forgatókönyve, s e hónapban kezdik meg a kivitelező munkát.
