Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-22 / 145. szám

6 ttö&ti 16 1967. iúníus 22. esSt&r*5te- wy:: NOGRAD c­r« •• Ünnepség a Posta megalakulásának 100, évfordulóján Nógrád megyeiek a kitüntetettek között 100 esztendővel ezelőtt ala­kult meg az önálló Magyar Posta. A centenárium alkal­mából június 20-án ünnep­séget rendezett a fővárosban a Budapesti és a Budapest- Vidéki Postaigazgatóság. A megemlékezést Nagy Be­lőné, a Budapest-Vidéki Pos­taigazgatóság vezetője nyi­totta meg, és az évforduló jelentőségét méltatta, majd Dejcző Gábor, a Budapesti Postaigazgatóság vezetője mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen Horn Dezső, a közlekedés- és postaügyi mi­niszter helyettese huszonhá­rom postásnak nyújtotta át a posta kiváló dolgozója kitün­tetést, 14 dolgozó kapott mi­niszteri, 37 pedig vezérigaz­gatói elismerést. Dejcző Gá­bor és Nagy Béláné igazgatói elismerést adott át 35 dol­gozónak. A jubileum alkalmával ren­dezett ünnepségen felszólalt Horn Dezső, aki a felszaba- badulás óta elért fejlődés több fontos adatát ismertet­te. Fadalin János, a Postás Dolgozók Szakszervezetének titkára a munkaverseny ered­ményeiről emlékezett meg. Az ünnepségen több Nógrád megyei postás vett át kitün­tetést. Kovács lAszlóné, a Nógrád községi postahivatal vezetője és Gulyás Imre, a Nógrád megyei Távközlési Üzem vezetője a posta kivá­ló dolgozója című kitünte­tést kapta. Miniszteri dicsé­retben részesült Kőszegi Sán- dorné távgépíró-kezelő Ba­lassagyarmatról, vezérigazga­tói elismerést kapott Tatár Gizella, a karancskeszi posta- hivatal vezetője, Gáspár Gyu­la, a salgótarjáni 1-es posta kézbesítője. Igazgatói elisme­rést kapott Lipták István, a drégelypalánki posta vezetője Salgai Mária rétsági kézbesí tő, dr. Kulhavi Antal, a sal­gótarjáni 1-es posta főpénz­tárosa, Herczeg Gizella, a sal­gótarjáni 1-es posta szám­adáskészítője, Gulyás Károly, a Nógrád megyei Távközlési Üzem hálózatszerelője és Ba­lázs Béla, romhányi kézbesí­tő. Hideg és meleg Hideg folyadékot nyáron iszunk leginkább, amikor ká­nikulában szomjunkat szeret­nénk oltani. Forró teát, for­ralt bort pedig hidegebb na­pokon fogyasztunk. Kedden végre beköszöntött a régen várt kánikula. Pestről jövet egy hideg italra betér­tünk a nemrég nyílt mátra- verebélyi bisztróba. A ven­dégek előtt az asztalokon be párásodott hideg nedűvel te­lített sörös üvegek voltak, s ezért bátorkodtam magam és társaim részére hideg narancs­italt kérni. Néhány perc múl­va hozták is, bár ne tették volna. Mert a langyos víz, az hidegebb volt a narancsital­nál. Reklamálásunkra csak annyi volt a válasz: azt hit­tük, hogy hideg. Szomorúan, és mérgesen néztük, amint a többi vendég nagyokat húzott a hideg sörből. Mátraverebélyböl Mizserfára, a vendég-szállóba vezetett utunk, ahol viszont készsége­sen szolgáltak ki mindennemű hideg italt, még üdítőket is. Mert így is lehet. t— Koppány — Új üzemág a gyümölcstermelés Az elmúlt években erőteljes gyümölcstelepítési munka in­dult meg a pásztói Béke Ter­melőszövetkezetben. A gazda­ságban minden lehetőséget ki­használnak, amelyek elősegí­tik a közösség, a tagok jöve­delmének növelését. A legna­gyobb területen szőlőt telepí­tenek. A tervszerű munka négy évvel azelőtt kezdődött, 14 hold szőlő telepítésével. A következő évben már 24 hold szőlő, s mellette 38 holdon körte telepítési munkáit vé­gezték el a szövetkezetben. A legnagyobb programot az Idén valósítják meg. A ter­vek szerint száz holdon tele­pítenek szőlőt a Mátra lan­káin. A munkát már tavasszal elkezdték, s mintegy harminc­öt holdon telepítettek szőlőt. Űj üzemágként jelentkezik a közösben a szőlőoltvány neve­lés is. Az idén mintegy 400 ezret, jövőre pedig már hét­százezer oltványt nevelnek a közösben a hozzáértő asszony­tagok. Balassagyarmat nyári szabadtéri programja Érdekes és színes kulturá­lis események helye lesz ezen a nyáron a balassagyarmati szabadtéri színpad. Az átala­kítási munkálatok után meg­újult színpad elsőnek július 8-án a Szolnoki Szigligeti Színház művészeit fogadja Johann Strauss: Mesél a bé­csi erdő című nagyoperettjé­vel, majd július 22-én Zenés camping címmel az ŐRI Sal­gótarjánban már ismert, mél­tán sikeres műsorát. A sza­badtéri színpad augusztusi el- iő eseményének 6-án az Állami Operaház és a Fővárosi Ope­rettszínház művészeinek ope­rettestje ígérkezik, augusztus 20-án népi együttesek parádé­ja keretében a lévai, a füleki és a balassagyarmati népi együttes ad műsort. Szeptem­ber 3-án az Állami Budapest Táncegyüttes Magyar életké­pek című zenés-, táncos, éne­kes összeállítását mutatja be a szabadtéri színpadon, n vonat alá vetette magát Tolnai János, 64 éves dej- tári lakos kedden reggel ön- gyilkosságot követett el. Tet­tének elkövetése előtt három napon keresztül italozott. Ko­rábban is több esetben csi­nált ilyet. Ebből kifolyólag munkáját nem végezte el. A gondjaira bízott lovak napo­kon keresztül gazdátlanul áll­tak. A tsz vezetősége ezért úgy határozott, hogy fogatos beosztásából felmenti, mivel italos állapotban kárt okoz­hat. Több esetben próbálkoz­tak elvonókúrával is, de ered­ménytelenül. A tsz-vezetőség legutóbbi döntése után kijelentette, töb­bé már nem iszik. Kedden reggel hat órakor kerékpárra ült, s a falu alatt húzódó vasúthoz ment. Megvárta a reggeli vonatot és alávetette magát. A helyszínen meghalt. A rendőrség megindította a vizsgálatot. Újabb külföldi megrendelők Balassagyarmat egyik legré­gibb üzeme, a Szabó Ktsz tizenhét évvel ezelőtt alakult 18 dolgozóval. Régi szabómes­terek alakították. Akkor az évi termelési tervük mind- ösze hárommillió forint volt. Az elmúlt évben szép mun­kasikereket értek el. Az éves 12 millió 540 ezer forint ter­melési tervet 12 millió 886 ezer forintra teljesítették. Ma már saját nevelésű szakmun­kásokkal rendelkeznek, akik­nek a képzése folyamatos. Ti­zennyolc—húsz tanulót képez­nek, ezek közül évente 6—7 kapcsolódik be a termelésbe. A jó munkaszervezés, a nagy szakértelemmel rendelkező dolgozók esztendőről eszten­dőre növelik a termelékenysé­get. Az idén nagy feladatok előtt áll a ktsz. A nagyke­reskedelmi vállalatok mind a hazai, mind a külföldi piacok számára újabb megrendelése­ket tettek. Az évi terv is 15 millió forintra emelkedett. A megnövekedett igény kielégí­tésére július elsején áttérnek a két műszakra. Jól haladnak az éves terv teljesítésével. Jú­nius elsejéig 6 millió 900 ezer forint értékű árut készítettek. Már megkezdték az előké­születeket az elkövetkező esz­tendőre is. Űj termékek gyár­tására kötöttek szerződést. Nyugati kereskedelmi cégek is szerepelnek a megrendelők között. Ilyen például Olasz­ország, ahol a férfi zakó tet­szett a legjobban. Az előze­tes számítások szerint jövő évi tervük eléri a 20 millió forin- tot. Naptár 1967. június 22. csütörtök Névnap: Paulina A Nap kel: 3 óra 46 perc­kor, nyugszik: 19 óra 45 perc­kor, a Hold kel: 20 óra 44 perckor, nyugszik: 3 óra 19 perckor. Hűvösebb idő Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, többfelé eső, zi­vatar. Időnként élénk északnyu­gati északi szél. A nappali fel- melegedés kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. — Június 25. és július 2. kö­zött a koreai néppel vállalt szolidaritás jegyében üléseket, találkozókat és más demonst­rációkat rendez a KISZ. — Kétszáz holdon termel­nek burgonyát a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszö­vetkezetben. A terméskilátá­sok alapján mintegy 5 mil­lió forint jövedelemre számí­tanak a szövetkezetiek. — El kellett távolítani egy papagájt Los Angeles állat­kertjéből, mert állandóan il­letlen kifejezéseket használt. A madár egy idős hölgy aján­déka volt, aki elhalálozásáig illemtanórákat adott, és isme­retségi körében az udvarias­ság mintaképének tekintették. — Elütötte egy teherautó tegnap Salgótarjánban saját motorkerékpárján közlekedő Pintér Sándor nemti lakost. Pótutasként vele utazó felesé­ge könnyebb sérüléseket szenvedett. A vizsgálat meg­indult. — A nemzetközi munka­ügyi konferencia genfi ülés­szakán felszólalt Nagy Imre, munkaügyi miniszterhelyettes. Egyebek között rámutatott, hogy a nemzetközi munkaügyi szervezetnek fokoznia kell te­vékenységét a fejlődő orszá­gok szakemberszükségletének kielégítése érdekében. — Szabadon alakíthatják ki július 1-től az eladók vala­mennyi szőlő- és gyümölcs szaporítóanyag értékesítési árát. A fa- és szőlőiskolák­ban, valamint a kijelölt ke­reskedelmi vállalatnál tehát az adásvételi ár megegyezéses alapon alakul ki. Járási, városi tanácsülések Balassagyarmaton A balassagyarmati járási és városi tanácsok ülésre készül­nek. A városi tanács június 22-én, csütörtökön tartja ülé­sét. Megtárgyalják a város munkaerőgazdálkodásának helyzetét. Napirenden szerepel a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok munkája is. A ta­nácsülés végül meghallgatja az Ipolyszabályozásával kap­csolatos jelentést. A járási tanács 23-án pén­teken tartja ülését. Első na­pirendi pontként a földműves­szövetkezeteknek a lakosság ellátása érdekében végzett munkájáról, a hálózatfejlesz­tésről tárgyalnak, majd a já­rás közegészségügyi-járvány­ügyi helyzetéről, a körzeti be­tegellátás színvonaláról hall­gatják meg a jelentést. A tárgyalóteremből A hetedik büntetés A ma harminchárom éves Zsorzsi István eddig hat íz­ben volt büntető intézetben. Legutóbbi szabadulása után ezernégyszáz forintos állásba segédmunkásként helyezkedett el Salgótarjánban. Tavaly augusztus végén a Kulacs Vendéglőben hivatlanul A. Zoltán vállalati igazgató tár­saságához csatlakozott, s azt fejtegette, hogy a demokrá­ciában nem érdemes dolgoz­ni. A vezető türelmes válaszát gorombasággal viszonozta. Még egy hónap sem telt el, amikor Zsorzsi a Karancs Ét­terem rendjét zavarta meg. A családi körben ott vacsorázó M. Ferenc rendőrszázados ek­kor megfékezte, majd a tör­téntekről értesítette a rendőr­őrsöt. A rendőrjárőr egyik tagját Zsorzsi ököllel halánté­kon ütötte, s mindkettőt lábon rúgta. A salgótarjáni járásbíróság Zsorzsi Istvánt izgatás és hi­vatalos személy elleni erő­szak büntette miatt másfél évi szigorított börtönre, és a köz­ügyektől három évi eltiltásra ítélte. Hangulatos borozót nyitott a földművesszövetkezet renyén. Kiste­*— Nyugat-Németország el­fogadja a náci tömeggyilkos Stangl kiadatásával kapcsola­tos feltételeket, — tájékoztat­tak hivatalosan is a brazíliai külügyminisztériumot. Egye­lőre nem tudják mikor veszi át Nyugat-Németország a treblinkai hóhért. — Űj útépítési technológiát alakítottak ki a Komáromi Állami Gazdaságban, amely­nek segítségével az év bár­mely szakaszában maximális megterheléssel használható szilárd utat nyernek, amely a karbantartási előírások be­tartásával szinte örökéletű. — Farkasfalkák támadták meg a hegyi legelőkre kiterelt állatokat a jugoszláv—bolgár határon fekvő Dimitrovgrád közelében. A pásztorok állí­tása szerint a vérengző bes­tiák között 3 fehérfarkast is láttak. — Mindössze 2,55 kiló ta­karmányt használnak fel egy kiló csirkehús előállításához a nógrádsápi termelőszövetke­zetben. A baromfitenyésztő munkacsapat fiatal szakmun­kásai tavalyhoz képest 11 de­kával csökkentették a takar­mányfelhasználást. — Szovjet gépkocsikaraván érkezik július 2-án hazánkba. A Komszomol kezdeményezé­sére kibontakozott „Október Zászlói útján” akció résztve­vői a szocialista országokba tesznek körutazást. — Atlantában ismét össze­tűzésre került sor a színes bő­rűek és a rendőrség között. Az incidensek során egy néger meghalt, kettő megsebesült. — A Szovjetunió nem vesz részt a június 25-re tervezett nemzetközi világkörüli tele­víziós közvetítésben. A Szov­jet Televízió azzal indokolta lemondását, hogy az izraeli agresszió következtében súlyo­san kiéleződött a nemzetközi helyzet, s a résztvevő orszá­gok közül több rágalomhadjá­ratot folytat az arab-országok, a Szovjetunió és más szocia­lista ország békepolitikája el­len. — Baráti találkozót ren­deznek június 29-én munkás­asszonyok részvételével a szé­csényi a bencúrfalvi és a pösténypusztai tsz-szocialista brigádok, amelyen Sümegi János országgyűlési képviselő ad tájékoztatót a külpolitikai helyzetről. — Az Egyesült Államokban évente 25 ezer ember követ el öngyilkosságot — mondotta a bostoni általános kórház or­vosa az orvostani társaság kongresszusán. Az öngyilkos­ság a halálozási okok között a 9. helyen szerepel. — Háztartási bizottsági ülést tart június 30-án Szé- csényben, a földművesszövet­kezettel karöltve a járási nő­tanács. Az ankéton az aratás­ban dolgozó nők háztartási munkájának megkönnyítéséről tanácskoznak. — Eredményes szarkák. Bolti tolvajok 80 millió nyu­gatnémet márka értékű árut loptak el az NSZK áruházai­ból. Az áruházak tulajdono­sai, a részvénytársaságok és a konszernek igazgatósági tag­jai most azon töprengenek, hogyan lehetne megakadá­lyozni az áruházi szarkák te­vékenységét. — A világ legnagyobb pa­rókakészítő gyárát helyezte üzembe az indiai kereskede­lemügyi minisztérium Mad­ras államban. Mivel az Egye­sült Államok politikai okok­ból megtiltotta a hajbehoza­talt Kínából és Hongkongból, az indiai nők haja iránt megnőtt a kereslet. NOGRA» A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megye! Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 23-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Riadja a Nógrád megyei Lapki­adó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi n. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál, es a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra; 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Felelős vezető PAPP GYÖRGY mb. Igazgató, Salgótarján Petőfi u. L Index-szám: 25072,

Next

/
Oldalképek
Tartalom