Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-23 / 146. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! HO-AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVF. 146. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1967. JÜNIUS 23. PÉNTEK Az állattenyésztés fejlesztése a megyei tanácsülés napirendjén Rendes ülésre gyűltek össze tegnap délelőtt Salgótarján­ban, a megyei tanács székhazának nagytermében megyénk tanácstagjai. Az ülésen részt vett Jedlicska Gyula, a megyei pártbizottság első titkára, Kiss Sándor, a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság osztályvezetője és Simon Gyula, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium termelési főosz­tályának vezetője is. Az elnöklő Ondrék László, megyei tanácstag, elsőként Géczi Jánosnak, a megyei tanács végrehajtó bizottsága el­nökének adta meg a szót, aki megnyitó szavai után ismer­tette a tanácskozás hat napirendi pontját. . a fiatalok állattenyésztésbe va­ló nagyobb arányú bevonásá­ra. Ezek után került sor a hoz­zászólásokra. Mészáros Gábor tanácstag, a kutasói Cserhátvölgye Tsz el­nöke az itatásos borjúnevelők építésének meggyorsításáról beszélt, s javasolta, hogy az ártámogatást terjesszék ki a sertésekre is, kérte továbbá, hogy mielőbb hajtsák végre a Szuha-patak vízrendezését. Ezek után került sor a na- kozatos emelkedése arra en- pirend első, egyúttal egyik leg- ged következtetni, hogy a har- érdekesebb pontjának előter- madik ötéves terv végére a jesztésére: a tanácsülés a me- tanácshatározatban előirány- gye állattenyésztésének hely- zott 2500—2600 literes tehe- zetét vitatta meg a megyei nenkénti tejhozam elérhető. pártértekezlet határozatainak A tsz-ek figyelembe vették a marha-létszám növelése fé- tükrében. A megyei tanács pillangós területek növelésével rőhelygondokat idéz elő. Szö- végrohajtó bizottságának ja- kapcsolatos javaslatot és ha- vetkezőtökben ezidő. szerint 70 vaslatához Tóth Béla, a me- tározatot is, s ennek eredmé- szarvasmarhának nincs megfe- gyei tanács vb elnökhelyettese nyeként a pillangós területek ieiő. téliesített szállása. Balga Gábor tanácstag, a dejtári József Attila Tsz tagja azt panaszolta, hogy a szarvas fűzött szóbeli kiegészítést. Szerkezeti változások Tóth Béla hangsúlyozta az állattenyésztés fejlesztéséről hozott határozatok helyességét, és elmondotta, hogy a községi és a járási tanácsok a helyes elveket magukévá tették. Ki­emelte, hogy a gyengén gaz- . dálkodó szövetkezetek közepes szonyítva mmtegy 6*0 darab­szintre emelésének egyik esz­arányát 13 százalékról 19 szá­zalékra növelték. Noha a gépi Kiss Ferenc tanácstag, ecsegi fejes bevezetésében is javulás tanácselnök az állattenyésztési következett be termelőszövet- szakemberellátás nehézségeiről kezeteinkben, meg kell jegyez- beszélt, és az idős, kiöregedett ni, hogy a lehetőségek sokkal tsz-tagok foglalkoztatásának nagyobbak, ugyanis jelenleg megoldását sürgette, mindössze 27 tsz rendelkezik a megfelelő fejőberendezéssel, és Simon Gyula, a Mezogazda- ebből csak 20-ban alkalmazzák saSi cs Elelmezesügyi Minisz- a gépi fejést. tórium átszervezéséről beszélt, A tanács határozatának majd megdicsérte Nógrád me- megfeleloen az 1965. évihez vi- állattenyésztőit, minthogy a szaporulat kedvező, kevés az bal növekedett a termelőszö- elhullás, s e tekintetben a me­gye országosan a legjobb. He köze az állattenyésztés meg- ^z^átlagos nrirósúly^'egy ly esel te, hogy megyénkben a fe,leSztese- A alitt fél8 kilöTaÄ 1? S s-rvasmarha- és juhtónyész- dotációs rendszer alkalmazásá- szorgalmazzák. A szarvas- val további növekedés várha- marha például alapvető ex­fontolt, ésszerű fejlesztése. A szerkezeti változásoknak a ta­karmánybázishoz kell igazod­ni, és indokolt az abrakigé- -- Aiühten vesztésnek kedvez portcikk. az országos export «SH* tJXSSSS&SvSSS- v nak az az elgondolása is, hogy érdeklődés a külföldi piacokon a nehezen és nem gazdaságo- a vagojuhok iránt is­megyében san művelhető, lejtős terüle- Tóth Béla összefoglalója tekból a következő években után a tanácsülés rátért a több ezer holdnyit legelősíte- második napirendi pontra, és nek. megtárgyalta megyénk ötéves _ ___ örvendetes jelenség, hogy a népművelési tervét. Napiren­h atott háztáji állatállomány csókke- c|en szerepelt még a megyei _zreve- nas€ megállt, sőt egyes állat- tanács végrehajtó bizottságá­h etően csökkent a kocaállo- fajoknál, ahol a tanács-hatá- nak és a Megyei Népi Ellenőr- mány és a koca-alapanyag is. r°zat is fejlesztést irányoz elő, zési bizottságnak második fél- a tsy-ektien olvkor túlságo- növekedés mutatkozik az évi munka-, illetne vizsgálati san nagrrhagyománytíszte- 1965-ös állatlétszámhoz viszo- terve, egyes végrehajtó bizotí- let. ami általában azzal jár, nyitva. Ma mar a legtöbb he- ságok működésének átmeneti hogy a termelési és a tenyész- lyen a tsz-ek vezetői is elose- szüneteltetése, és a szeptembe­gítik a háztáji állatallomany n tanácsülés előkészítése is. nyes csökkentése, vagy megszünte­tése. — A sertés kivételével az állatállomány a mindenhol növekedett — mon­dotta Tóth Béla elvtárs. Bi­zakodó a hangulat, a termelői áremelés különösen a szarvas­marha-tenyészetekben serkentőleg. Viszont észreve a tési szerkezet kedvező meg­változtatásával késlekednek. Több tsz-ben pedig a háztáji szerepét értik félre és a ház­táji gazdaságot nem tekintik a tsz kiegészítő gazdaságának. Az ártámogatásos rendszerben dolgozó tsz-ekben hatmillió forinttal növelhetnék a közös jövedelmet a háztájiban ter­melt áruk értékesítésével, de ezt a lehetőséget csak hiányo­san, kétmillió forintos érték­ben használják ki. Tóth elvtárs kiegészítő sza- állatra és az eevsés­vait azzal zárta, hogy minden iJÍLjE. fejlesztését. «lő minőséin! állományt A tapasztalatok alapján a tanácsülés határozatban java­solta a tsz-eknek, hogy az ál­lattenyésztést a harmadik öt­éves terv időszakában a bel­terjesség és a gazdaságosság irányába fejlesszék, növeljék A tanácsülés a órákban ért véget. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatásügyi Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö- nagyüzemek gazdasági tevé­kén ülést tartott. A honvédéi- kenységének kiszélesítéséről. mi miniszter vezetésével a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban járt küldöttség útjáról tájé­koztatta a kormányt. A Mi­nisztertanács a tájékoztatót tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter és az igaz­ságügyminiszter együttesen előterjesztette a mezőgazdasá­gi termelőszövetkezetekről, valamint a földtulajdon és a A pénzügyminiszter jelen­tést tett az 1966. évi állami költségvetés végrehajtásáról. A Minisztertanács a jelentést elfogadta, s felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a je­lentést, valamint az azzal ösz- szefüggő törvényerejű rende­let tervezetét a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa elé ter­jessze. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a Szak- szervezetek Országos Tanácsa földhasználat egyes kérdései- Elnökségének javaslatait, ame­ről szóló törvények tervezetét. A Minisztertanács az előter­lyek a IX. pártkongresszuson a társadalombiztosítási szol­jesztést megtárgyalta, elfogad- gáltatások fejlesztésére hozott ta, s úgy határozott, hogy fel­kéri az Országgyűlés elnökét: a tervezeteket az Országgyű­lés illetékes állandó bizottsá­gai vitassák meg. A kormány határozatok 1970-ig történő megvalósításának terveit tar­talmazzák. A kormány felkér­te a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a javaslatok megbízta a mezőgazdasági és megvalósításához szükséges élelmezésügyi minisztert és az jogszabályok tervezetét az igazságügyminisztert, hogy a illetékes állami szervekkel parlamenti bizottságok javas- együtt megfelelő időpontokban tatainak figyelembevételével a tervezeteket egészítsék ki, a szükséghez képest módosítsák, s terjesszék ismét a Minisz­tertanács elé. A mezőgazdasági- és élel­mezésügyi miniszter előter­jesztésére a kormány rendele­nyújtsa be a Minisztertanács­hoz, illetőleg a hatáskörébe tartozó kérdéseket szabályzat­ban rendezze. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottságának javaslatára a kor­mány határozatban kötelezte tét hozott a mezőgazdasági az állami szervek és intéz­mények vezetőit, és felkérte a szakszervezeteket és a szövet­kezeteket: segítsék az ifjúság körében végzendő munkát, a lehetőségeknek megfelelően messzemenően biztosítsák a KISZ szerveinek, választott vezetőinek és aktivistáinak szervező és nevelő munkájá­hoz szükséges feltételeket, az ifjúságot érintő ügyeket tár­gyalják meg a KlSZ-szerve- zettel, igényeljék és haszno­sítsák véleményét és javasla­tait. A Minisztertanács határoza­tot hozott a Nehézipari, a Könnyűipari és az Építésügyi- és Városfejlesztési Miniszté­rium hatásköréről és felada­tairól. A nehézipari miniszter elő­terjesztése alapján a kormány rendeletet hozott, amely lehe­tővé teszi, hogy a lakosság, valamint az állami, a szövet­kezeti és a társadalmi szerve­zetek önkéntes hozzájárulásá­val gázelosztó hálózatot léte­sítsenek ott, ahol a gázellátás kizárólag állami beruházással nem biztosítható. A Minisztertanács elfogadta a kormány és a Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság máso­dik félévi munkatervét. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Bővül a mezőgazdasági üzemek tevékenysége A mezőgazdasági termelő- dolgozás, szállítás, építő- eszközök elért színvonala, a anyag-készités, építés stb), meglevő, illetve megvalósu- ezzel ugyanis bizonyos mér- ló termelőkapacitások, továb- tőkben tehermentesíthetik, bá a helyi természeti és gaz- kisegíthetik az említett ipar- dasági adottságok jobb ki- ágakat. Emellett szól az is, használása lehetővé és egy- hogy a mezőgazdasági nagy­ben szükségessé is teszi a üzemekben a berendezéseket, mezőgazdasági nagyüzemek a felszereléseket — főleg a (mezőgazdasági és halászati szállítóeszközöket. gazdasági termelőszövetkezetek, termelő- műhelyeket — évközben nem szövetkezeti csoportok, ál- használják ki egyenletesen, s írrj-rami gazdaságok) üzemi tévé- ugyanakkor a lakosság egy kenységének ésszerű kiszéle- része nincs kellően ellátva sítését. Ez segíti a lakosság úgynevezett szerárukkal, s igényeinek jobb kielégítését, nem mindenben kielégítöek a új munkaalkalmakat teremt a különféle építőipari, javítá- íalusi dolgozók számára, si, kertészeti, növényvédelmi vagyis kedvező a mezőgazda- szolgáltatások. sági üzemek és egyben az termelőszövetkezetek te­egész népgazdaság szempont- ^ bán^ h^mok. bányák, mészégetők, szén- A szolgáltató ipar és az égetők stb. üzemeltetése — építőipar jelenlegi helyzete amennyiben a piac igen>.i megkívánja, hogy a termelő- ezeknek a termeket es arban szövetkezetek olyan feladatok versenyképesek a magyüze- elvégzésére is berendezked- rnékkel nemcsak a tér­jenek. amelyek szerves, részei uielőszövetkezetek, hanem a a mezőgazdasági termelésnek népgazdaság erdeke is. délutáni (például: gépjavítás, takar- A gyümölcs-, szőlő vagy mánykeverés, részleges fel- zöldségtermelésre specializá­lódott nagyobb mezőgazdasági üzemekben a szerződéssel ér­tékesített termékeken kívül mindig vannak olyan csök­kent értékű vagy egyéb gaz­daságosan nem értékesíthető termékek, amelyeket helyben lehet a legelőnyösebben fel­dolgozni. A mezőgazdasági nagyüze­mek állami élelmiszeripari vállalattal kötött szerződés alapján is végezhetnek élel- miszerfeldolgozást; a szerző­désben az állami vállalat — feladatkörén belül — a me­zőgazdasági nagyüzemet olyan tevékenységgel is megbízhat­ja, amelyet az egyébként nem végezhet. Az ilyen tevékeny­séghez az illetékes szerv ál­tal kiadott engedély szüksé­ges. A mostohá természeti kö­rülmények között működő termelőszövetkezetek gazda­sági helyzetük javítása cél­jából olyan ipari tevékenysé­get is folytathatnak, amilyen­re eddig nem volt lehetősé­(Folytatás a 2. oldalon) nyi mezőgazdasági területre jutó állati termékek termelé­tenyésztés gazdaságosságának sét f8 értékesítését úgy, hogy arra hrvev emel- ezzel egyidejűleg az egysegnyj termelőszövetkezet törekedjen szarvasmarha- és a juh­terméfk előállításához felhasz­növelésére, arra, hogy emel kedjék a tejhozam mindkét takarmány és eeveh rá állatfajtánál, és tenyészkosok í Ij,itfKarrn.^y:. f*. ^ beállításával Is növeljék a ju­hok gyapjúhozamát. Szé|i eredmények A múlt évben a tanácshatá­fordítás csökkenjen. Fő fela­dat a szarvasmarha-állomány számszerű fejlesztése mellett a minőség állandó javítása, és a hozamok növelése. A juhállo­mány számszerű növekedése mellett pedig a gyapjúhozam rozatnak megfelelően növeke- megjavítása érdekében a mi- dett a szarvasmarha-állomány, nőségi juhállomány kialakítá- a hízómarhák átlagsúlya va- sára van szükség. A sertés- és lamint az egy tehénre jutó baromfitartás csak ott motid- tejtermelés. Fokozódott az ható indokoltnak, ahol saját üszők tenyészbevétele, és ja- termelésből biztosítják az ab- vult az állomány kondíciója, rákot. A szakigazgatási szer- Növekedett a pillangósterüle- vek és a tsz-ek továbbra is tek aránya, valamint a nagy segítsék a háztáji gazdaság, tömeget adó takarmánykeve- különösen a szarvasmarha- rékek termesztése. Fejlődés állomány mennyiségi és mi­mutatkozik a gépi fejés beve- nőségi fejlesztését. A tsz-ek zetésében, vaLamint a rét- és jobb és gazdaságosabb táppal legelő gazdálkodásban is. A való ellátása érdekében a szarvasmarha-állomájPy több tervidőszak végére, ahol a fel- mint három, a tejtermelés tételek biztosítottak, be kell csaknem tíz, a tehénállomány vezetni az üzemi keverést, öt százalékkal növekedett Fokozott gondot kell fordi- A hízómarhák átlagsúlya csak- tani az állattenyésztésben nem 50 kilóval volt több az dolgozók élet- és munkakörin­él őző évinél. A tejtermelésfo- menyeinek javítására, a nőkés Á KISZ végrehajtó bizottsága megtárgyalta; Készülődés a félévszázados évfordulóra A Nagy Októberi Szociális- lenforradalom ta Forradalom 50. évforduló- epizódjait, jának méltó megünneplésére készül megyénk ifjúsága is. A KISZ Nógrád megyei Vég- rehajtó Bizottsága tegnapi ülésén eliogadta azt a javas­latot, amely a félévszázados évforduló ünneplésére ké­szült. A politikai akciósoro­zat célja, hogy megyénk fia­taljai megismerjék a Szov­jetunió eredményeit, ápolják a magyar—szovjet barátságot. Mint a végrehajtó bizottság megállapította: a politikai, kulturális és sportmunka kü­lönböző formáit fel kell hasz­nálni A végrehajtó bizottság el­fogadta azt a munkaprogra­mot, amely gazdag esemény­biztosít.. 1967 au­gusztus 1-től november 7-ig, „Lenin beszél a taggyűlé­sen” címmel útra indítanak egy, a Lenin-hangját tartal­leverésének nél, úttörőcsapatnál ünnepi taggyűlést, csoportgyűlést tar­tanak, ahol az októberi for­radalomra emlékeznek a fia­talok. A sportesemények közül kiemelkedik az országos ak­cióhoz kapcsolódó megyei hálastaféta rendezése, amely­be a megye valamennyi a Szovjetunió eredmé- lékkönyvbe jegyzik be nyelnek ismertetésére. A be- !™vel feszülnek az evfordu- m i~ j lóra, s a végzett munkát do­rán megyénk fiataljai talál- kumentóló emlékkönyvet a koznak majd a Nagy Októ- november 7-. Salgótarján, béri Szocialista Forradalom rendezvényen adjak at a résztvevő mterna- SZ0VJet vendegeknek. A poll­mazó magnószalagot és egy KISZ-alapszervezetének fia- Lenin-portréval ellátott Kom- táljait, bevonják. Az illegá- szomol zászlócskát. A taggyű- lis kommunista találkozóhe- léseken megyénk fiataljai ivekre túrákat szerveznek, s meghallgatják Lenin eredeti a középiskolákban és iparita- beszédét, és magyar forditá- nuló intézetekben beindítják sát. Ezen a taggyűlésen em- a .jó tanuló, jól sportoló” azt, mozgalmat. Kiemelkedik az esemény- sorozatból a Szovjetunióban végzett 30 éven aluli értel­miségiek találkozója, s az a mozgalom, amelyet az tikaí tömegmunkában to- MSZBT-vel együttműködve vábbra is fontos helyet kap az orosz nyelv tanulására a „Vádoljuk az imperíaliz- kezdeményeznek. A tervek must!” jelszó és még a nyár szerint a megyében mintegy folyamán kiállítást szervez- ezer fiatal vesz majd részt a nek Salgótarjánban, a KISZ nyelvtanfolyamokon. Ifjúsági Központi Bizottsága Vietnam- rétegenként „Ki, mit tud a szoci- rói készült anyagából. No- ali.sta országokról?” címmel ve- a felszabadító harcok vember 1—7. között vala- télkedót, szerveznek, amelynek történelmi emlékeit, az el- mennyi KISZ-alapszervezet- megyei döntőjét az év végéig harcaiban 'cional istakkal. Az alapszer­vezetek, úttörőcsapatok irá­nyításával a fiatalok össze­gyűjtik az idősebb generá­ció visszaemlékezéseit, a Tanácsköztársaság dokumen­tumait Salgótarjánban bonyolítják le. A „Kongresszusi útlevél­lel a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfor­dulójának ünnepségeire” cí­mű politikai akcióban a me­gye valamennyi alapszerveze­tének fiatalságát bevonják. Október 25-én a megyeszék­helyen, a József Attila Mű­velődési Házban rendezik a kongresszusi útlevelek sor­solását. A társadalmi, politikai év­fordulókat is az évforduló jegyében rendezik meg a KISZ-alapszervezetek. A Ság- vári Endre, Sallad Imre, Fürst Sándor és Schönhercz Zoltán mártírhalált halt kom­munista vezetők nevét- vise­lő alapszervezetekben ün­nepi taggyűlésen emlékeznek meg a névadókról. Részt vesz­nek a fiatalok az alkotmány ünnepi műsorban, megrende­zik a Fegyveres Erők Nap­ját, amelynek alkalmából a különböző fegyveres testüle­tek közreműködésével harci túrákat szerveznek a partizá­nok, a felszabadító harcok útvonalán, az illegális talál­kozóhelyeken. Szeptember 23—24-én Salgótarjánban re n­dezik meg a munkás, katona és az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet katonai alakulatok kórus találkozója t. Megemlékeznek a Kommu­nisták Magyarországi Pártja és a Kommunista Ifjúmunká­sok Szövetsége évfordulója • ról is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom