Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-22 / 145. szám
1007. június 22. csütörtök NflGRÍB Készülődés az Asztalos emlékversenyre A ZIM vezet a megyei CSB-n — Megyei villámverseny A X Asztalos Lajos nemzetközi sakk emlékverseny rendezői és szervezői mindent megtesznek, azért, hogy jól sikerüljön a jubiláns verseny. Szerdán az MTS Nógrád megyei Tanácsának székhazában a verseny operatív bizottsága ülésezett és a legapróbb részter indulása azt jelenti, hogy a verseny A minősítésű, tehát a nagymesterek megerősíthetik címüket, a nemzetközi mesterek pedig ha teljesítik a normát, megszerezhetik a nagymesteri címet. A megyei sakkcsapat-bajnokság VI. fordulójában a Jugoszlávia sakksportját Damjanovics nagymester képviseli letekig megbeszélték a tennivalókat. A verseny kezdetére, július 15-re felkészülten várja majd Salgótarján a verseny résztvevőit. Az is biztos, hogy Nógrád megye és Salgótarján legnagyobb nemzetközi eseménye, az Asztalos Lajos emlékverseny lesz. Nyolc ország 16 versenyzője — köztük nyolc nagymester — mérkőzik a helyezésekért. A nyolc nagymeskövetkező eredmények születtek: SBTC — Kisterenye 6,5:3,5, St. ZIM — Pásztói Tsz SK 10:0 (!), Mátranovák) Bányász — Zp. Építők 3,5:8,5. A Nagybátonyi Bányász szabadnapos volt. Meglepetés az St. ZIM nagyarányú győzelme a Pásztó ellen. Egy-két játszmában igaz csak szerencsével nyertek a salgótarjániak. A táblázat hátsó régióiban tanyázó Kisterenye sikernek könyvelheti el, hogy 3,5 pontot vett el az SBTC-től. Egy fordulóban a bajnokság befejezése előtt az első helyen 1,5 pont különbséggel a megerősített St. ZIM csapata áll. Érik a meglepetés, mert utolsó ellenfelük a Kisterenye könnyebben legyőz- hetőnek látszik, míg az SBTC Nagybátonyban nehéz feladat előtt áll. Ha ZIM nyeri a csapatbajnokságot, ezzel az SBTC hatéves győzelmi egyeduralmát töri meg, és jogot nyer arra, hogy részt vegyen az NB II-be jutásért a területi osztályozó mérkőzéseken. A bajnokság állása 1. St. ZIM 36 pont. 2. SBTC 34,5 p., 3. Nagybátony 29 p., 4. Zp. Építők 26,5 p., 5. Kisterenye 25,5 p., 6. Pásztó 19 p., 7. Mátranovák 9.5 p. Az utolsó forduló párosítása: Nagybátony — SBTC, Kisterenye — St. ZIM, Pásztó — Mátranovák. A megyei sakkszövetség Salgótarjánban az acélárugyári művelődési házban rendezte meg Nógrád megye 1967. évi csapat- és egyéni villámbajnokságát. A versenyen SKSE siker született. Eredmények. Csapatban: 1, SKSE I (Szo- kács, Klepej, Balázs, Kaposi) 13,5. 2. ZIM 13, 3. SKSE II 9. 4. Nagybátonyi Bányász 3, 5. Zp. Építők vegyes 1,5. Az egyéni versenyben tizennégy versenyző játszott. Végeredmény; 1. Szokács László (SKSE) 11,5, 2. Gallai János (ZIM) 10,5, 3. Kaposi Gyula (SKSE) 9, 4. Oláh (ZIM) 8,5. 5. Klepej (SKSE) 8, 6-7. Tóth és Balázs (SKSE) 7,5—7,5, 8. Sirnkó (SKSE) 7,9. Pethő (SKSE) 6.5. 10—11. Németh (ZIM) és Váradi (SKSE) 6-6, 12-13. Búzás (Kisterenye) és Benkő (SKSE) 2-2. 14. Csőkéi (Kisterenye) 0 pont. Szokács végleg elnyerte a ZIM-wportkür által 1955-ben alapított vándordíját, miután háromszor egymás után győzött. MHK mérkőzésen Gólzápor az SKSE stadionban SBTC — Kistoronyéi Bányász 11:1 (4:0) Salgótarján, 1000 néző. v.: hárította a lövést a bal sarok- Németh két gólbatartó lab- Fáth. SBTC: Török — Kmetty, bői. Németh veszélyeztetett dáját védte Csernák, majd a Ferencz, Vertig, Toldi. Bán- egy jól eltalált labdával, de gólhelyzetben levő Básti elől kúti, Básti, Zöldi, Németh, az hajszállal a kapu mellé tisztázott a kapuvédő. Taliga. Jeck. Edző: Mészá- szállt. ros József. KISTERENYE: Fe- A 70—72. percben először rencsik — Tarlósi, Bibók, A 30. percben ismét zörgött Taliga buktatásáért, majd Ba- Orosz Végvári, Juhász. Lász- a háló, s a támadás elindító- ranyai kezezéséért ítélt 11-est lók, Verbovszk’i. Nagymajdon, ía ekkor is Taliga volt. Két Fáth. Előbbit Németh, utóbbit Kovács II.. Farkas. Edző: védőt kicselezett. Németh elé Nagymajdon értékesítette. 7:1. Szabó László. tálalta a labdát, aki kapásból ..... ismét s bal sarokba lőtte 3:0. A 75. percben egyem akcio- Az első veszélyes lövést hói Németh újabb gólt lőtt. Farkas küldte Török kapuja- Es«tt az iram. A kistere- 8:1. Öt perccel később Répás ra. Mintegy 20 méterről a bal nyeleknek adódott gólhelyze- tört egyedül kapura és lapo- alsó sarkot célozta meg, de tűk. Nagymajdon labdájával san Csernák hasa alatt lőtte a a kapus szögletre ütötte a Farkas kitört, de elhamarko- , h,. hálóba 9-’ labdát do than kapu mellé lőtte azt. iaDöat 8 naloDa ar A 6. percben a kisterenyei A 41. percben Taliga már . A “• ércben Németh meg- hálóban táncolt a labda. Tali- a gólt készítette elő. Por- ismételte Répás akcióját. Riga mintaszerű labdával Jecket getett labdával Bástit ugratta futott, kicselezte Csemákot ej indította a bal oldalon. A W. A szélső lefutotta a védel- hibázott. 10:1. szélső megállította a labdát, met. a kapu előtt keresztbe egy cselt csinált, középre küld- küldte a labdát és a jól ér- A mérkőzés utolsó gólját a te Némethne'k, aki 14 méter- kező Jeck közelről a jobb $7 percben Kmetty buktatásáról a bal alsó sarokba löt- sarokba vágta. 4:0. Az utolsó ét megitélt n-esből Németh te. 1:0. Az SBTC irányította percben Nagymajdon hagyott , ... a játékot. Jeck labdájáról Zöl- ki gólhelyzetet. erezte. 11.1. di lekésett, majd Taliga fe- Szünet után az SBTC-ben Az SBTC látványos akciók, jelte a labdát kapu fölé. Baranyai, Répás és Gilányi. a ból lőtte góljait. Még ilyen Kisterenyében Dobrocsi. Cser- arányban is megérdemelten A 9. perc újabb gólt hozott. nák és Kovács I. is szóhoz n t Győzelmével a legjobb Taliga ezúttal Zöldit Indította, jutott. Potyogtak a golok. 32 ^ g a ,6 k<^ aki laposan a bal sarokba küldte a labdát. 2:0. Nagy máj- jával Németh kiugrott, é« a dón két távoli lövése érdemel léc alá bombázott. 5:0. Nyolc említést, s erre kontraként perccel később a középcsatár a Bánkúti a felső kapufára löt- változatosság kedvéért a kapu te a labdát. Zöldi egyéni ak- közepébe továbbította a cióját láthattuk, de Ferencsik dát. 6:0. 32 közé jutott, s a 16 A 47. percben Taliga labda- jutásért a Somoskőújfalu— SKSE mérkőzés győztesével játszik a III. fordulóban. A kisterenyei csapat erőtlenül, gyengén játszott. labSzalai több hétig pihen A Tatabánya éllenj mérkőzésen sajnálatos sérülést szenvedett Szalui Miklós, az SBTC játékosa. Fábián Zoltán sportorvosnál érdeklődtünk, aki elmondta, hogy Szalai térdizületi sérülést szenvedett, valószínű, hogy gipszrögzítést kap. Az biztos, hogy a játékos nem játszhat a Pécsi Dózsa ellen és tartós, több hetes kezelés szükséges gyógyulásához. Sorokban A rétsági járáshó! jelentik A rétsági járási labdarúgó-bajnokság A és B csoportban kerül megrendezésre. A hat csapat részvételével folyó A csoportban már befejeződött a tavaszi szezon, a nyolc csapattal folyó B csoportban pedig június .25-én játsz- szák le az utolsó mérkőzéseket. ★ Kézilabda villámtornát rendeznek oda-visszavágós alapon a járás különböző osztályokban játszó csapatai részére. Az indulók között van a Romhányi Emlők, a Romhányi Gimnázium, a Balassi SÉ, Diós- jenő és Tereske csapata. A járásban jelenleg 26 egyesület működik, és a különböző szakosztályokban 950 sportolót foglalkoztatnak. A sportköri tagok száma 2100. Az idén labdarúgó-szakosztály alakult Horpácson és ösagár- don. * Börzsöny Kupa barátságos labdarúgó-mérlcőzés- sorozatot rendez a nyáron a járási Labdarúgó Szövetség. A kupaküzdelemben indul a megyei I. osztályban szereplő Romhány és a Vörös Csillag SE is. Emellett öt megyei B osztályban szereplő, és számos járási csapat is Indul. A dánfőbe jutásért küzdenek Szpartakiád versenyek a salgótarjáni és a szécsényi járásban Labdarúgás Salg r O a tavaszi első a B. osztály Keleti csoportjában A labdarúgó megyei B osztály Keleti csoportjában egy mérlkőzés kivételével befejeződött a tavaszi idény. A az őszi rajtot. A Homoktere- nye — Ménkes találkozót vasárnap játsszák. A mérkőzés eredménye nem befolyásolja az előlállók sorrendjét. A XI. forduló eredményed: Salgó — Tar 2:0, Rákóczi-telep —r Mátraverebély 3:2, Cered — Karancsalja 6:1, Ménkes — Szurdokpüspöki 1:2, Homok- terenye — Mátraszőllős 1 ■!, Rónabánya — Karancsberény 4:0. a bajnokság Állasa: 1. Salgó 11 10 125: 9 21 2. Rónabánya 11 6 2 3 22:10 14 3. Sz.-püspök! U 6 2 3 18:10 14 4. Cered 11 S 3 3 25:20 13 5. Rákóczi-t. 11 S 3 3 19:16 13 6. M.-Szőllös 11 3 4 4 15:15 10 7. M.verebély 11 4 1 6 19:20 9 8. Karancsber. 11 4 1 6 17:19 9 9. Tar 11 3 3 5 10:18 9 10. K.-alja 11 3 1 7 15:31 7 11. Ménkes 10 37 20:25 6 12. Homokter. to 2 1 7 9:20 5 A megyei kézilabda CSB Kekkonnen finn köztársasá- Keleti csoportjában nincs még gi elnök fogadta a 20-as évek tavaszi végeredmény. A me- világhírű „futógépét’’ a 70. gyei szövetség nem tudja ősz- születésnapját ünneplő Paa- szeállítani a sorrendet, mert voo Nurmit. az SBTC nem küldte be eredményeit. A férfiak csoportjában például a Kisterenye— SBTC mérkőzést a tarjániak Az NB. II. Közép esoportjá- com oak góllövő listáján a 11 gó- TLÄLSl?. los Simon II. (III. kér. TTVE) játszották le. A szövetség kitűzte a mérkőzés időpontját, s ez június 25-e. mögött Kozik (Nagybátony) foglalja el a második helyet tíz góllal. Az élcsoportban foglal helyet Nagymajdon (Kisterenye), aki 6 gólt lőtt. Totó Kupa ajándéksorsolás, A júliusi totószelvények hátoldalára betűs bélyegeket nyomtattak, amelyekből a „Totó Kupa” szót lehet ősz- Olaszországban a bainoki szeállítani; A bélyegeket le- £n ^^Xb -fuékosa S Közvéleménykutatás alapS“,ás “Sí SSS «• * küldeni, s a szerencsések értékes nyerhetnek. 30 szavazattal következik. Az *,aMartes' gában szerepelt csapatok játékosai alakították ki. Minden egyesületből 5 játékos szavazhatott, de klubtársat senki nem jelölhetett. S?orltóbor Salgótarjánban Szombatom befejeződik Salgótarjánban az MTS Nógrád megyei Tanácsának kéthetes tábora. A táborozáson a megye 112 tizennégy—tizenöt éves sportolója vesz részt. A lányok és fiúk négy sportág — atlétika, kézilabda, röplabda és torna — képviselői. Az utolsó napon a tábor vezetői felmérést végeznek, s ekkor kiderül mennyit használt a táborozás. Apróhirdetések A salgótarjáni járás 8 körzetében június 25-én. vasár nap megrendezik a falusi dolgozók XVI. nyári szpartak'ád- jának járási-körzetj döntőit. A körzeti döntőkön a községi versenyek legjobbjai indulhatnak. A járási TS-en kaptuk a hírt, hogy Nagybátonyban, Ka- rancslapujtőn, Rónabányán, Ménkesen. Kazáron és Mátra- novákon máris kész pálya várja a falusi sportolókat. A körzeti versenyeken atlétikában. kézilabdában, röplabdában. kerékpárban és tekében mérkőznek a résztvevők. A győztesek a járási döntőkbe kerülnek, amelyet július 9-én Nagybátonyban rendez a JTS. A szécsényi járási TS július 2-án és 9-én rendezi a járási sapartakiád-döntőt. A körzeti versenyek győztesei 8 sportágban mérik össze tudásukat. A versenyzők a döntőn Kilián-pontokat is szerezhetnek. A községek között verseny folyik a járás legjobb szpartakiád községe címért Elcserélnénk 0 km-es 2,5 to.-s benzinüzemű Robur tip. gépkocsinkat tipizálás végett újszerű állapotban levő UAZ, vagy GAZ 63-as tip. gépkocsiért. Vízművek Salgótarján, Tel.: 22—33. Ügyintéző: Kertiiné. Az IBUSZ háromnapos társasutazást szervez a Magas Tátrába. Második napon Zakopanéi kirándulással. Július 24-26- Ig. Az út részvételi dija kb. 445.— Ft 4- költőpénz. Jelentkezni lehet az IBUSZ Irodában. Skoda X102-es kifogástalan állapotban eladó. Lipták József, Salgótarján, öreg- Józsefl. Állam) és Szövet- - kezeti Vállalatok, tsz Építési Vállalkozások. Állami Gazdaságok, Termelőszövetkezetek figyelem! A Nógrád megyei Bútor és Faipari Vállalat magyar ciklista áron megvételre felajánl csákány. lapát, ásó és balta nyeleket, nagy mennyiségben. Érdeklődni lehet a vállalat szécsényi telepén: Burda Sándor főművezetőnél, Szé- csény, Rákóczi u. 125. Telefon: 70. Eladásra felajánlunk újszerű állapotban levő 1 db babcséplő. 1 db. RF n. rendfelrakő, ár megegyezés szerint. Cfm: Ojkalász Mg, Tsz. Varsány. Nógrád megye. Megvételre: BDN-2 jelű függesztett tárcsát keresünk. Üjka- léu Mg. Tsz. Varsany, gye. Nógrád meVegyen részt az ŐSZI LIPCSEI VÁSÁRON! Szeptember 4—10—tg az IBUSZ 150 fő részére biztosítja az utazás lehetőségét az Őszi LIPCSEI VÁSÁRRÁ. Részvételi díj: 1180.— Ft. költőpénz: 70 ODM — 310 Ft. Jelentkezni lehet az IBUSZ salgótarjáni Irodájában. A* IBUSZ S napos alacsony-tátrai társasutazást szervez Az utazás időpontja: július 29—30. Részvételi díj: kb. 370— Ft. 4- költőpénz. Jelentkezni lehet az IBUSZ Irodában. ÉM. Budapesti Betonáru- gyár Budapest XXI. Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel ielvesz MOZAIKLAP és BETONELEMGY ARTOl munkára férfi és női SEGÉDMUNKÁSOKAT. A bérezés teljesítményben történik 100 %-os norma- kiteljesítése esetén 8,50 — 12 Ft/ó alapbér. Azonkívül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendelkező VILLANYSZERELŐ. GÉPLAKATOS, AUTÓSZERELŐ, LANG és ELEKTROMOS HEGESZTŐ SZAKMUNKASOKAT A bérezés időbérben történik a gyakorlati évtől függően 6—10,50 Ft-ig. MUNKÁSSZÁLLÁST és napi egyszeri MELEG ÉTKEZÉST térítés ellenében biztosítunk. FELVÉTELRE jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál.