Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-14 / 112. szám
1967 május 14 vasárnap nocrr « P 7 Vasarnupi levél Az emberibb érintkezésről Nem mai jelenség, — idestova két évtizedet tekinthetünk vissza a tünet kezdetét keresve, hogy udvariatlanabba valtak egymással az emberek, mint korábban. A társadalmi érintkezési formákban, normákban észlelhető kedvezőtlen változásnak nyitván számos okozója van, melyeket külön-külön, egyedenként vizsgálni kellene ahhoz, hogy az okozaton, azaz a mind aggasztóbb méretű udvariatlanságon változtatni tudjunk. Távol áll tőlem olyan következtetésre merészkedni, hogy az érintkezési normák megromlásáért a szocialista társadalom szerkezeti berendezkedését célozzam meg. de minden sanda szándék nélkül is feltűnik az okok között valami, ami kétségkívül a tulajdonviszonyokban történt, szocialista irányú változásokkal kapott szerepet az „eludvariatlanodás” általános folyamatában. Azelőtt is voltak udvarias és udvariatlan emberek — állapíthatná meg bárki korunk es társadalmunk védelmére — felesleges nagy feneket keríteni mindenért. — Ma sem mindenki udvariatlan. Igaz ez az álláspont, mégsem tekinthetjük vele egészen lezártnak a dolgot, nem tehetünk megnyugtató egyenlőségi jelet múlt és jelen közé. Ha valaki annak idején másokkal, embertársaival szemben holmiféle udvariatlanságra vetemedett, a saját szakállára, saját rovására tette. Ezért többnyire nem is tette azt. Emlékeznek arra az idősebb, de még a középkorosztály képviselői is, mennyi messzemenő figyelmesség, előzékenység, már-már szinte terhes szertartásait kellett tudomásul vennie annak, aki például vásárló szándékkal valamely kereskedő boltjába tévedt, egy vendéglős asztalához ült, iparos embertől munkát kért. Az: aki fizet, az petyegtet elve udvariasságot, szolgálatkészséget diktált, s, ha ennek a látszatnak többnyire nem is volt értékesebb tartalmi fedezete, mindenesetre áthághatatlan érintkezési normát fejlesztett ki a mindenkori vásárló és eladó között. A tulajdonviszonyok, az emberi, társadalmi viszonyok szocialista tendenciájú változása a legutóbbi évtizedekben sok képmutató, álcázó magatartást felszámolt. Nem siratja vissza ezeket senki. Az emberek egymás közötti érintkezésében nincs helye az alázatoskodásnak, az alá- és fölérendeltségi viszonynak, minthogy ilyenről nem is beszélhetünk ma már. Az az érzésem azonban, hogy a fürdető vízzel a gyereket is kizúdítottuk, s a társadalmi egyenlőség egészségtelen felfogásából, ferde értelmezéséből arra következtettünk: most már szétrúghatjuk az érintkezés köteles illemeit. S mondjuk meg: többnyire büntetlenül, személyes károsodás nélkül tehettük, állami, vagy szövetkezeti intézmények, közösségi vállalatok bástyái mögül. Tehettük és tesszük ma is, közömbösen és szenvtelenül. Hol vagyunk attól már, hogy: „aki fizet, az petyegtet”. Hát ki fizet, kinek? Az ügyfél fizeti; a vásárló,— a gyártó cégnek, vállalatnak, vagy kereskedelmi boltnak —, de nem az iparosnak, a kereskedőnek, a vendéglősnek. Személytől elvonatkoztatottan fizet. A pénzt nem az alkalmazott teszi el, csak részesül belőle az össztársadalom mai érvényű, szocialista elosztási igazságossága szerint. És az udvariasság? ... Hogy az nincs a munkabérben?.Azt nem díjazzák? Ejha! Való igaz, fura a helyzet. De tartható-e tovább is az olyan álláspont, amilyenről lépten-nyomon hallunk, olbasunk. Egyik ismerősöm panaszolja: nem mehet be úgy a tejboltba, hogy húsz percet ne várakoztatnák, amíg a kért dolgokhoz hozzájut. A boltban a négy—öt elárusítón kívül teremtett lélek nincs, de mégsem akad, aki kiszolgálná. Szóvá teszi, hogy hiányos a mérő? — a panaszára arrogáns választ kap. Ne essék félreértés, nem egyik, vagy másik tejmérő helyet akarom kipé- cézni most, személyeskedés nélkül próbálom jelezni az ilyen irányú problémákat, mint ahogy azt is, melynek a minap fültanúja voltam egyik vegyes holmikat árusító boltban: — Kisebb fajta nincs? — tudakolta a falusi asz- szony az eladót. — Láthatja, mi van. Ami ki van rakva van, ami nincs kirakva: nincs. Amit lát, az van. Kell talán bizonyítani, hogy a válasznak ez a formája azon is túl csap, amit udvariatlannak mondhatunk. Szemtelen és durva. Sértő és megalázó; méltatlan, hogy bármi közösségbe hozzuk a szocialista ember érintkezési normáival. Olvasom a lapban, hogy nem különb a helyzet némely vendéglátó területen sem. S az a megdöbbentő, hogy a panaszosok nem egyedi véletleneket tesznek szóvá, amik a „legjobb családban” is megeshetnek, hanem kirívó esetek sorával szolgálnak. És sajnos, nincs okom kételkedni a példákban, személyes tapasztalások erősítenek meg mindenfelé a panaszok jogosságában. Szinte ott tartunk már, azt kellene táblára írni: legalább annyi megbecsülést a vendégnek, a vásárlónak, amennyit az eladó megkövetel, — vagy. ha túlzott ez az igény, legyen kevesebb valamivel, mint amennyit az eladó, a pincér, a hivatali ügyintéző, a házfelügyelő és általában a különféle szükségleteink kielégítésére, betöltésére alkalmazott embertársunk elvár, — de legyen valami. Tudja az ég, én valahogy nem tartom ildomosnak például a szájában cigarettával felszolgáló pincért, helyénvalónak a felém háttal, totóról tárgyaló kiszolgálást, normális kapcsolatnak, ha elém dobják a frissnek mondott tegnapi kenyeret, ha bolti háború kerekedik, mert szóvá merem tenni, hogy húsz deka felvágottban három véget kaptam. De kinek sorolom mindezt? Tudja mindenki. Beszélünk róla, cikkezünk és ankétokon tanácskozunk, s marad minden, ahogy volt. Udvariatlanabbak lettünk. Ez a tény. Jó volna már gátat vetni az „eludvariallanodási” folyamatnak, s emberibbé tenni egymással való érintkezésünk formáit. Barna Tibor Kertmozi nyílik, nyári szabadtéri program lesz Balassagyarmaton Balassagyarmaton, a Palóc Múzeum szomszédságában lévő szép szabadtéri színpadon évek óta színvonalas nyári programot bonyolítanak. A szabadtéri színpad az idén új szolgáltatással egészül ki. A balassagyarmatiak régi vágya valósult meg a megyei moziüzemi vállalat és a városi tanács összefogásával: megépültek a kertmozi működtetésének legfontosabb objektumai. A gépházban hamarosan a vetitőberendezés szerelési munkálatai is megkezdődnek s június közepére a szabadtéri színpadon nyitásra készen áll a kertmozi. A tervek szerint a szabadtéri színpad és kertmozi a későbbiekben — kivitelező kapacitástól függően — poliészter tetőzetet és új széksorokat kap, így esős időben is mód lesz előadások tartására; az időjárás nem zavarja meg a rendezvényeket. A Mikszáth Művelődési Ház egyébként már elkészítette a szabadtéri színpad nyári programját. Július 8-án a szolnoki Szigligeti Színház produkciójában a Mesél a bécsi erdő című nagyoperettet fogadja a színpad, július 22-én az ŐRI rendezésében Zenés Camping címmel lesz műsor, szeptember 3-án a Budapest Táncegyüttes szabadtéri vendégszereplésére számíthatnak a gyarmatiak, szeptember 10-én az ŐRI művészgárdája a Halló, Balaton című esztrád műsorát mutatja be. Tárgyal a nyári műsor ügyében még a művelődési ház a Pécsi Balettel, a komáromi területi magyar színházzal és a Fővárosi Operettszínházzal. Élenjáró asszonyok Jól dolgoznak a tereskel termelőszövetkezet asszonytagjai. A tavaszi munkában különösen élenjárt Gyüre Károlyné, a községi nőblzottság titkárának asszony brigádja. A tizenegy termelőszövetkezeti asszony tizenhét hold dohány művelésére, betakarítására szerződött a termelőszövetkezettel. Ezenkívül vállalták még 700— 700 négyszögöl cukorrépa- és mák munkáját is. Az asszonyok állják szavukat. Ahogy az idő engedte, azonnal megkezdték a munkát a mák és a cukorrépa földön. A napokban végeztek a cukorrépa sarabolásával is. és türelem P anasztól csorduló levelet kaptam egy falusi népművelőtől. Esztendeje sincs, hogy művelődési otthon igazgató lett, de már annyi kellemetlen élményt gereblyézett össze községében, hogy más tíz év alatt sem jut annyihoz. Mint írja. a helyi tsz segíti őket anyagilag, de az elnök még nem tette be a lábát a művelődési otthonba, mert úgymond „ezer gondom van. nem futja időmből a léháskodásra”. „Ez még hagyján — így a levél. — A komoly baj, hogy nem jutunk egyeől a kettőre. A múltkor kifaggattam a könyvtár nyolc olvasóját, akiknek kezén megfordult Hasek Svejk című regénye. Megdöbbentett, hogy a felé nem fogta föl a szerző szándékait. Becsületesen törekszem a társadalmi tudat szocialista fejlesztésére, de lehangol, hogy például tízszer annyian jönnek el egy meg fiem hirdetett táncmulatságra, mint ahányan legutóbb a Korunk erkölcsi problémái című előadás iránt érdeklődtek .,.” Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy ügyszeretetből áthatott ifjú népművelőnk az igazat írta. És még sincs igaza. Ez a kettő — így egymás mellett — ellentmondásnak tűnik, hadd fejtsem ki hát egy kicsit részletesebben velük kapcsolatos gondolataimat! Nem azt mondom, hogy olyan tsz-elnököt kívánok, aki léháskodásnak tekinti, ha valaki a művelődési otthonban tölti az idejét. Nagyon rossz kívánság volna az. De olyan tsz-t igenis kívánok minden községnek, amelyik hozzájárul a művelődési otthon fenntartásához — és bizonyos, hogy az a szóban forgó faluban is a szövetkezeti elnök egyetértésével történik. Nyolcán olvasták náluk Svejk kalandos történetét, és az egyszerű olvasók fele már helyesen fogta föl Hasek szatírájának lényegét. Rossz eredmény ez? Nem folytatom a levélíró által fölemlített negatívumok másik nézőpontból való vizsgálatát. Szerintem nem a község közművelődési állapotával van baj, hanem jószándékú, nagy eredményekre törekvő barátunk türelmével. Sok mindent meg lehet oldani a falu gondjai közül rohammunka-szerű tevékenységgel — a járdaépítéstől a parkrendezésen át a cukorrépa kapálásig — a közművelődésben van erre a legkisebb lehetőség. A művelődési kedv fölkeltése, a gondolkodás fejlesztése, az ismeretelsajátítás föltételeinek megteremtése mind csak egy-egy láncszeme a művelődés folyamatának. Folyamatról van szó, nem is rövidről. Aki türelmetlen és máról holnapra szeretne nagy eredményeket elérni ebben a tekintetben, az aligha tudja, hogy hazánkban a 15—39 évesek 51,1 százalékának nincs meg a nyolc általánosa, és a zömük falun él, kenyerét nehéz fizikai munkával keresi. Az ilyen munka nem feltétlenül növeli az érdeklődést a levélben említett, korunk erkölcsi kérdéseiről szóló előadás iránt. Aki a lélektan elemeiből csak valamennyit is megismert, az már tudja; nemhogy a tanulás, de a figyelem is lelki tevékenység, mely néha komoly erőíeszí- lest kíván. Nem várható el egy ötvenéves szö- lömunkástól, hogy ugyanolyan fegyelemmel, figyelemmel kövesse Svejk gyalogos élményeit, mint ahogy azt például a negyedikes gimnazista diákok követik és annak nyomán véleményt alkotnak maguknak a korról, Hasek írásművészetéről, kifigurázó indulatainak irányáról és így tovább. Kodály Zoltán utolsó nyilvános fölszólalásá- ban kifejtette, hogy egy évszázad is beletelhet, míg népünket megfelelő zenei műveltség hatja át. Vajon ez azt jelenti, hogy egy évszázadnyi „várakozási időnk'' volna? Nem! Ez képletesen szólva száz év „szorgalmi időt” ró ránk. Nem ritka ma már az olyan termelőszövetkezet, ahol évente 10—20 tag végez szakmai tanfol,vamot, sokan járnak a dolgozók esti iskolájába — a tanulás és a rendszeres művelődés tömegigénnyé lett. Mégis helyesen állapították meg a népművelés ötéves tervének megfogalmazói, hogy „a termelőszövetkezetek gazdálkodási problémái és a falu művelődési életének általános elmaradottsága következtében... még mindig sok az adósságunk a parasztság művelődési szintjének emelésében, a falu kulturális ellátásának javításában ...” Ugyanez a terv — éppen a realitásokkal számolva — „csak” azt tűzi célul maga elé, hogy öt év alatt a parasztság 15 százaléka váljék a közművelődési könyvtári hálózat beiratkozott olvasójává ... Fölösleges hivalkodásnak tűnne, ha arról beszélnénk, hogy mi minden történt a falusi iskolák érdekében az elmúlt két évtizedben. És mégis: csaknem 60 ezer kisdiák jár be nagy távolságról gyalog, vonaton, autóbuszon, kerékpáron a körzeti iskolákba. Nagyjából minden negyedik magyar állampolgárra jut már egy rádiókészülék. De ki vitathatná, hogy e készülékek döntő többsége még mindig elnémul, ha Mozart- vagy Shakespeare-mű szólal meg adásaiban. És vajon mérkőzhet-e átmenetileg — Balzac és Tolsztoj, Heine és Puskin a Jjimi regényíró népszerűségével ? Tagadhatatlan, hogy bonyolult, gyors sikereket szinte sohasem kínáló munka a népművelés. És különösen tavasz tájon és falun bizonyul ilyennek. Hisz a sürgető mezei munkák ilyenkor a földek felé terelik a figyelmet. Mégis azt mondhatom, ebben a munkában csak árt a türelmetlenség. Történelmi tartozások törlesztésén munkálkodik az, aki a jó könyvet, az igazi zenét, a tartalmas színházat, a korszerű természettudományi ismereteket viszi közelebb a falu népéhez. És gondolható-e megfontoltan, hogy ezek egyik napról a másikra szállásra lelnek ott, ahol századokon át a betevő falat megszerzése volt a legfőbb gond? A klasszikus szerint a türelem s győzelembe vetett hit záloga. Lehgtünk-e türelmetlenek ebben a kérdésben? Bajor Nagy Ernő TÉRZENE FÜVÖS HANGSZEREN Koppány György felvétele
