Nógrád, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-04 / 79. szám

1967. április 3. hétfő NÖGRÍD Bekapcsolódunk minden nemes cél megvalósílásába Változó világképek közepette Dr. Szatmári Nagy Imre nyilatkozata a Hazafias Népfront terveiről Lezajlottak a választások, új feladatok előtt állnak á Népfront-tbizottságok. Az ed­dig végzett munka tapaszta­latáról és a további tervek­ről, elképzelésekről nyilatko­zott dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkára. — Hogyan értékeli a Nép­front választási munkáját? — A Népfront-bizottságok rendkívül aktívan és — ke­vés helytől eltekintve —.sa­játos, önálló arculattal vet­tek részt a választási mun­kában. Ebben segítették, de nem helyettesítették őket a pártszervezetek és a tanács­szervek. Közreműködtek a Népfront-bizottságok az ajánlott jelöltek előzetes ki­választásában, a politikai és szervezeti munkában. A je­lölő gyűléseket a Népfront, — az üzemek kivételével — maga is szervezte. A jelölő gyűléseken mindenütt a Népfront-bizoittság megbí­zottja elnökölt — Milyen tapasztalatokat vonhattunk le az elmúlt he­tek tevékenységéből? — Elsősorban azt, hogy erősödött a szocialista nem­zeti egység, és ezen belül — politikailag és szervezetileg — a Népfront-bizottságok is erősödtek. A párt IX. kong­resszusának állásfoglalásait, határozatait, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak felhívását széles körben propagálták. Több mint 300 ezer olyan választási elnök­ségi és választókerületi bi­zottsági tagot sikerült meg­nyernünk, akik nem csupán a választási ciklusban fejtet­tek ki társadalmi tevékeny­séget, hanem aktív szerepet vállalnak az elkövetkező négy esztendőben. Ezek az emberek tovább erősítik a Népfront tevékenységét, s élénkítik az egész magyar közéletet. Rendszeressé vált a 130 ezer főnyi Népfront­bizottsági . tagság testületi élete is. Minden választási aktust megvitattak, elemez­tek. Ezekben a napokban a Népfront-bizottságok az ala­kuló tanácsok végrehajtó- bizottságainak és állandó bi­zottságainak személyi össze­tételére tesznek javaslatot. — Vázolná a további el­képzelések lényegesebb vo­násait? — Elöljáróban le szeret­ném szögezni: a Népfront további tevékenysége, — amely egészen minimális létszámú apparátusra és sok­ezer társadalmi munkásra támaszkodik — természet­szerűleg nem lehet ugyan­olyan magas hőfokon, mint a választások idején. Mégis, a választás után is bekap­csolódunk minden olyan nemzeti célkitűzés megvaló­sításába, amelyről a közvé­lemény a IX. kongresszus határozataiból és a válasz­tási gyűléseken értesült, és magáénak vallott. Ezek kö­zül kiemelkedik a munkás- osztály és a parasztság szö­vetségének további erősíté­se, mint fontos politikai cél. Ez a szocialista nemzeti egy­ség további fejlődésének alapja. Ennek a politikai célnak több olyan gyakorla­ti feladata van, amelyben közreműködni kivárnunk. El­sőnek említeném az ipar fej­lődésének, a munkásosztály helyzetének ismertetését fa­lun — és fordítva. Rendkí­vül fontos, hogy mindkét osztály megértse az agrár- politikai elhatározások lé­nyegét és jelentőségét, s ben­ne az emberek feladatát. — Néhány gyakorlati pél­dát hallhatnánk? —• Mivel a Népfront-moz­galom lakóterületeken dol­gozik, a bizottságok nagy többsége pedig falun, ezért — érthető módon — olyan elhatározások segítésében kell tevékenykednünk, mint a területi termelőszövetke­zeti szövetségek megalaku­lása és működése, az önál­ló tsz-vállalatok és tsz-ek önálló közö6 vállalkozásai­nak segítése. Rendkívül fon­tos a tsz-ek belső demokrá­ciájának fejlődése. — A Népfront eddig elis­merésre méltó eredményeket ért el a mezőgazdasági szak­ismeretek terjesztésében. További terveik? — A mezőgazdasági szak­oktatás fejlesztése érdeké­ben jelenleg elsősorban az üzemi szakkörök kialakítá­sában, működésük fejleszté­sében működünk közre. Rendkívül fontos, hogy a szakanyagok — könyvek, fil­mek — valóban eljussanak az érdekeltekhez, a tsz-ek tagságához. Ebben is segíte­ni fogunk. A nagyüzemek létrehozásával meggyorsult a tudomány eredményeinek és gyakorlati bevezetésének lehetősége. Ennek ütemével azonban korántsem lehetünk elégedettek. Modem gazda­ságot özönvíz előtti módsze­rekkel nem lehet kialakíta­ni. A korszerű mezőgazdál­kodás anyagi alapjai pedig jelentősen fejlődtek. Csak egy példa: A második öt- > éves terv végén, 1965-iben évi 1,5 millió tonna műtrá­gya állt rendelkezésre. 1970- re a műtrágya mennyisége 3,5 millió tonna lesz, — na­gyobbrészt hazai gyártásból. Ennek minél hatékonyabb felhasználása fokozott szak­ismereteket igényel. — A gazdasági irányítás reformja éreztetni fogja ha­tását a mezőgazdaságban is. Hallhatnánk erről néhány részletet? — A gazdasági mechaniz­mus reformjának irányelvei­ben szó van a többi között arról, hogy a falu szolgál­tatását lássák el minél na­gyobb mértékben a tsz mel­léküzemágai. Ehhez a mun­kához megfelelő szakembe­rek kellenek, mégpedig tsz- tagokból. Vagy megemlíthet­jük az állattenyésztési prog­ramot: a belső fogyasztást és az exportot jelentősen szeretnénk növelni. E nagy célok valóra váltásában elen­gedhetetlenül szükséges, hogy a mezőgazdasági üze­niék vezetői, a dolgozók ren­delkezzenek azzal a szaktu­dással, amely lehetővé teszi e célok elérését. — Hogyan lehetne össze­foglalni a Népfront tevé­kenységének lényeges eleme­it? — Politikailag: a két nagy dolgozó osztály szövetségé­nek, a szocialista nemzeti egységnek további erősítése. Gazdaságilag: ötéves ter­vünk megvalósitása. Kultu­rális téren: a mezőgazdasá­gi lakosság általános és szakmai műveltségének fo­kozása. Bolgár István Azért is nehéz róla beszélni, mert olyan sokat beszélünk róla. De mit teszünk? Azt hiszem, mindenekelőtt az volna a jó, ha a szocialista hazafiság lényegéről, a na­cionalizmusról. az internacionalizmusról ej­tett szó a felnőtt társadalom mind nagyobb körében is elsősorban gondolatokat és nem indulatokat váltana ki. A különböző szinteken zajló viták kapcsán ugyanis ez utóbbi meg­állapítást is több példa igazolta. Napjainkban különösen időszerűvé teszi a hazafisággal, a hazafias neveléssel való fog­lalkozást szocialista társadalmunk magasabb szint felé tartó belső rendeződése, az alko­tó marxizmus talaján kibontakozó ideológiai, eszmei tevékenység és a nemzetközi helyzet több olyan tendenciája, amely nem hagyja érintetlenül hazafiságra nevelő munkánkat. Felerősödött a jogos igény, vizsgáljuk meg ifjúságunkat is, nevelésünk eredményeként mennyire képes élni és tenni szocialista ha­zánkért, s ha kell, védelméért? Hatékony-e nevelőmunkánk, nem avult sablonokat, ru­tin mozgatta eljárásokat alkalmazunk-e ak­kor, amikor meggyőződésre, a marxista peda- gógia által ösztönzött módszerek alkalmazásá­ra lenne szükség? Pedagógusok között gyakran elhangzik ez a mondat: Nem merek szépen, érzelmi telített­séggel tanítani magyar történelmet, nehogy nacionalizmussal vádoljanak. Az ember el­töpreng, és ellentmondást érez. Hiszen a mon­dat állításával ellentétben általános tapasz­talat, hogy történelem tanáraink például ha­sonlíthatatlanul színesebben beszélnek 1848- ról és alakjairól, mint. teszem azt. 1919-ról, jóllehet a nacionalizmus vádjának „veszélye” mindkét esetben fennáll. Mi a különbség szocialista hazafiságra ne­velés és nacionalizmus között? Nevelőink egy része átélte a hazafias nevelés végletes ér­telmezésének korszakait, tanított a Horthy- korszakban, ahol a „nemzetnevelés”, a sovi­niszta, nacionalista, klerikális, népellenes tar­talmak elsajátíttatása volt a központi nevelési feladat. Ma a hazafias nevelés feladatköré­ből kiiktattuk mindazt, ami e korszak jelle­géből ,ehhez a fogalomhoz tapadt, a hungaro- centrizmust, a nemzeti bezárkózást, a nacio­nalizmust, mások megvetését. Annak ellené­re, hogy a korszak súlyos hagyatékának esz­mei megsemmisítését hátráltatta az 1950-es évek dogmatizmusa, megteremtettük a nem­zet és a forradalmi haladás magasrendű egy­ségét, hazánkat beépítettük a haladó embe­riség nagy közösségébe. Tovább él azonban itt-ott néhány szemlé­leti elem, amely zavarja a történelemórát. Az egyik az, hogy a szocialista hazafias nevelés egésze helyett csak részeket emelünk ki úgy, hogy ez utóbbiak túlhangsúlyozása csorbít­ja a szocialista hazafiság értelmezésének hi­telét. A másik zavaró tényező az a szemlélet, amelyik népünk múltjában a forradalmi csú­csokat úgy emeli ki, hogy a nem forradalmia­kat, de a haladást szolgáló demokratikus tö­rekvéseket elhallgatja, azok differenciált marxista értékelése helyett. A harmadik ve­szély, amikor csak, a szocialista hazafiságra nevelés célját, tartalmát hangoztatják, illetve a pedagógus szerepét. Ezzel a pedagógus és a nevelési cél úgy kerül középpontba, hogy a nevelés folyamatában nem kap elégséges he­lyet a gyermek a maga életkori sajátosságai­val. Ilyenkor csak a cél a lényeges és az azt ki­tűző pedagógus, de kimarad a gyermekhez való igazodás alapvető követelménye. Ezzel, gondolom, elérkeztünk a hazafias ne­velés pedagógiai, pszichológiai problémáihoz is. Mi a történelem tanár lehetősége e vonat­kozásban? Minden lecke. De csak a világné­zeti műveltséggel, marxista eszmeiségű állás- foglalással, és pedagógiai, pszichikai tudatos­sággal rendelkező pedagógusé. A gyermekele, .a fiatalok ugyanis kutatják a pedagógusban az embert, a tanított anyag mögött a meggyő­ződés fedezetét. Észreveszik, mit mond a nevelő hivatalból, és mit meggyőződésből. Ugyanaz a mondat számukra is különbözően hangzik különböző tanár szájából. A hazafias nevelés ürügyén nacionalista húrokat penge­tőket is felfedezik maguknak, érzékenyek a mondatok zenéjére. Változó világképek közepette élünk. A szo­cialista hazafiság kialakításában jelentős szerepe van az ismereteknek, amelyek nél­kül az nem emelkedhet a tudatosság fokára, de a pedagógia ma már egyszer, s mindeftkor- ra szóló igazságokat nem szögezhet le, hanem az önálló gondolkodásra kell nevelnie. Ma nem elég történelem órán a gyermeket „fel­lelkesíteni” (erre egyébként minden valamire való pedagógus képes), mert ha kilép az is­kolából, a reális alapokat nélkülöző „lelkesí­tés” visszájára sül el, hiszen az élet gondol­kodásra szoktatja az embereket, az Iskolából kilépőket is. Igaz, érzelmekre, élményekre is szükség van a hazafiságra nevelésben, jobban fel kell használni az intellektuális és az esztéti­kai érzelmeket, de ne feledjük egy percre sem, hogy rohamosan fogy azoknak a társa­dalmi posztoknak a száma, ahol nem kell gondolkodni, nem kell ítéleteket fogalmazni, logikai műveleteket megoldani, s ez a törté­nelem tanárt Is kötelezi. Gondolkodó embe­riséget kell nevelnünk, nem lehet avas cso­koládéval etetni a gyermeket a hazafiságra nevelésnek sem tartalmi, sem formai vonat­kozásában, nehogy később rájöjjön, az iskolá­ban elrontották a gyomrát. Ma több idő telik el egy év alatt, mint korábban évszázadok során. Oly korban élünk mi e földön, amikor a tudományos, a techni­kai forradalom hallatlanul kiélezte a jó és a rossz dilemmáját. Ne csak a gépekkel törőd­jünk, de azzal is, hogy mire jók a gépek. Olyan gondolkodókat nevelni, akikben a gon­dolat felelősséggel, a szocialista közösség iránti hűséggel párosul, a szocialista szellemi­séggel rendelkező pedagógus legszebb felada­ta. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy a fiatal szeresse szülőföldjét, szocialista ha­záját és a dolgozó népet, becsülje a nép ál­tal megművelt hazai föld áltál gyarapodó ér­tékeket, törekedjen szocialista rendszerünk védelmére, ápolja haladó, forradalmi hagyo­mányait, becsülje a Szovjetuniót, az egész haladó emberiséget, érezze az együvétartozást mindazokkal, akik ezen a földön az igazsá­gos társadalmi feltételek , megteremtéséért küzdenek. Tóth Elemér A múlt hétén az Alföld­ről hozott utasokat a vonat Ludányhalásába. Fiatal há­zaspár szállt le róla. két kis­lánykával/ Tanácstalanul néztek körül. Néhány röp­ke pillanat telt el. s akik várták, hamar észrevették őket. Sötét ruhás, fekete ken­dős asszony sietett feléjük, meg azok, akik kikísérték őt a vonathoz, az intézet ve­zetői. — Fiam! — Anyám! Ennyi hangzott el olyan emberek ajkáról, akiktől az élet huszonhat évig megta­gadta at találkozást, az együ­vétartozást. Két szó bugy- . gyant elő, az idő nagy mélységéből, amelynek ízét. vérben lüktető hatását ek­kor érezték igazán először. * Az anya. Tóth Mária öt­vennyolc éves, Tar ón szüle­tett. Ö sem ismerte szüleit. Anyja meghalt szülés után, apját az első világháború ra­gadta el. Egy nyolcgyerme- kes rokonnál talál otthon­ra. Hamar bele kell tanul­nia a munkába. Volt sum- más Békés megyében. Itt ismerkedett meg egy férfival, s az házasságot ígért. Ami­kor áldott állapotba került, a férfi elhagyta. A kisfia, Tóth János, a gyarmati kór­házban született. Hat hóna­Huszonhat ev után pig lehetett együtt gyerme­kével. A nyolcgyermekes ro­konhoz nem vihette. Nem engedték. Csak azt látták, hogy több lesz egy éhes szájjal és volt más akadály is. Az előítélet: mit szól a falu? így került a kis János egy szegedi nevelőintézetbe. S az anya titkolva fájdalmát hallgataggá, csüggedtté lesz, csak egyet ismer: a munkát. Tizenegy év után kap értesí­tést Kecskemétről, hogy ma­gához vehethé a gyermekét. De a rokonok hajthatatla­nok, s az 6 élete kilátásta­lan, mert szinte kegyelem­kenyéren él. A községházá­ról válaszolnak az értesítés­re. Indok:: szociális körül­ményei miatt nem veheti magához. Pásztora kerül háztartási alkalmazottnak, majd egy idősebb házaspár fogadja magához. Innen az útja 1954-ben a ludányha- lászi szociális otthonba ve­zetett. Azóta itt él, sok idős emberrel, mégis az utóbbi időkig egészen magányosan. Az intézet jellemzése sze­rint: példás magaviseletű, szorgalmas, zárkózott termé­szetű. A fiú. Nevelőszülőknél van, hatéves koráig. Rájuk szívesen emlékszik vissza. Jók voltak hozzá. Majd új­ból a nevelőotthon pótolja számára a családi otthont. Itt tanítják meg betűvetés­re, szakmára. Géplakatos, autóvezető lesz. De amíg szárnyára nem engedik, ad­dig több nevelőszülő kéri az intézettől. Többnyire gazdálkodók. Ahová kerül, mindenütt van gyerek. O mindig csak a harmadik, vagy negyedik. Nem család­tag. Neki kell a jószágokra vigyázni és a ház körül se­gédkezni. Ezért aztán aka­dozik a tanulásban, de meg­ismeri, hogy az áztatott kenderkötél nagy fájdalmat okozhat, ha az a gazda ke­zébe kerül. Jöttek többször ellenőrizni a nevelőszülőket, öt is megkérdezték: — Hol alszol? — Az istállóban, a jászol­ban. .. S elég volt ezt a szót ki­mondani, azonnal csomagol­nia kellejt, s vitték vissza az intézetbe. Ott jók voltak hozzá, embernek nevelték, pótolva anyát és apát. Már ipari tanuló volt. amikor egy pajtásával együtt útnak indultak, hogy felke­ressék a szüleiket. Bujkál­tak vonaton, vízaknában, de elfogta őket a rendőrség. Megszöknek, s hogy enni tudjanak, eladják a szandál­jukat. A Városligetben tejet lopnak, de lefülelik őket. Üjból visszakerülnek az in­tézetbe. 1956 után kikerül az életbe. Dolgozik Dorogon, egy pécsi bányában, s 1960- ban megnősül. Házasságából két gyermek 'született, a négyéves Erzsiké és a há­roméves Évike. Tudta, hogy él az anyja, csak kilétéről nem hallott semmit. S kezd­te írni a leveleket az orszá­gos nyilvántartóba, a vörös- keresztnek, míg végül a lu- dányhalászí szociális otthon­ba érnek el a szálak. S in­nen már gyorsan peregnek az események. Leveleket vált az eltűntnek hitt gyer­mek s az anya. Március 29-én találkoztak. ★ A szociális otthonban csakhamar elterjedt a híre: Mariska néninek él a fia, s eljön látogatóba. Az inté­zet vezetői is várták a nagy eseményt. Több mint há­romszázan vannak az ott­honban. Már szűkös is, de ahol a szeretet irányítja a cselekedeteket, ott nem le­het sokáig gond, hol he­lyezzék el három-négy nap­ra Mariska nénit, vendégeit, az ifjú Tóth családot. A klubszobát rendezték ■ be ide­iglenesen, ágyakkal, került bele mindaz, ami otthonos­sá, kényelmessé teheti azt egy családnak. ■K Itt találkoztam Mariska nénivel, Jánossal, fiatal fe­leségével, meg a két kis­lánnyal. Körülültük az asz­talt, s lassan forgott az élettörténetek orsója. János beszélt legtöbbet. Megeleve­nedett előtte minden év, minden fontosabb, esemény. Mariska néni kezét ölébe ejtve hallgatott, a szeme, az arca beszélt helyette azzal a csodálkozással, amelyben a boldogság bizonytalan a va­lóság iránt Mintha ezt ol­vastam volna róla: igaz ez? Hát így megnőttél fiam, és íme itt ezek a kicsinyek, meg a feleséged is? — Előbb elengedtek a munkahelyről is — magya­rázza János. — Ott is örült mindenki, hogy megtaláltam édesanyámat. A fizetésemet is kiadták, hogy minél ha­marabb jöhessünk. Sok min­denről beszélgettünk már a feleségemmel. A halkszavú asszony ve­szi át a szót. Ügy gondoltuk, ha anyu­kának is jó lesz, eljön hoz­zánk látogatóba, s mi na­gyon szeretnénk, ha velünk élne. — Nem kell félnie sem­mitől —avatkozik közbe a fiú. — Az olajbányászok jól keresnek. Van rendes lakásunk. Most vettünk új bútort. A mamának jó so­ra lesz nálunk. Mariska néni hallgat Alig észrevehetően mosolyog, s talán ez a válasz: jövök hozzátok. * — Apámról is hallottam valamit. Tudom, hogy él, de neki nem írok levelet Ami­kor majd megtudom. bol lakik, elmegyek hozzá, be­mutatkozom neki, s csak annyit mondok: anyám után kíváncsi vágyóik az apámra is. * Anya és fia' találkozott Közéjük állt a kegyetlen­ség amely nem ismer ér­zelmeket, összetartozást. A távolságot, az időt azonban legyőzte valami, ami meg­foghatatlan, de mindig kö­zöttünk él, hol kisebb ,o magasabb lánggal ég — ; szeretet, az emberség. Gulyás Ernő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom