Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
1987. március 5. vasárnap KáflBlü 7 Vasárnapi levél A bünteteti bűnhődésről Lakószomszedom a következő panasszal kopogtatott be hozzám: — Képzelje, egyest kapott a lányom az iskolában, mert nincs tornatrikója. Egymás után már a második egyest kapta miatta. Nem értettem egészen a méltatlankodást, s valami olyat kockáztattam meg: rászolgált a gyerek, ha feledékeny, s nem vitte magával a felszerelést, — de menten kiderült, nem erről van szó, ha így volna, csakugyan megérdemelné az egyest. A helyzet egészen más. Bejártak minden számbevehető boltot a városban: nincsen tornatrikó. Legalábbis az az egybeszabott fekete, melyet az általános iskola „rendtartása” előír. — Ha pedig nincs, miért büntetik a gyereket, aki erről legkevesebbet tehet? — szögezte nekem háborgó kérdését a szomszédasszony. Elgondolkodtatott a história, s mert hivatásomból mindenfelé járókelő ember vagyok, felajánlottam a szolgálatom: megszerzem azt a bizonyos fekete tornatrikót. Már mindjárt másnap úgy esett, hogy a megyében akadt több felé dojjgom, s ha itt is, amott is megfordulok, igazán nem fáradság beugrani az arra illetékes boltba, megtudni: tartanak-e a kívánt cikkből, hármas méretben, felül vállpánttal és fekete színben? Íme néhány válasz az útvonalról: Pásztó: — Sajnos, ezzel nem szolgálhatunk. Tetszik talán valami mást? Nagybátony: — Mi nem tartunk trikót. Salgótarjánban tessék, ott bizonyosan kapható. Kisterenye: — Lányka tornatrikó? ... Hogyne kérem. Ja, fekete színben? ... Sajnos, csak sárgában adhatunk. Ezek után azt reméltem, valamely falusi boltban több szerencsével járok. Régi tapasztalat: falun inkább meglelni minden hiánycikket. Ott elfekvő áru. De a válaszok nagyjából a fentebbiekkel egyeztek Verebély- ben, Jobbágyiban, Palotáson, Kálión, Csécsén is. Most már a vadászeb makacsságával folytattam a hajszát, hogy eleget tegyek önkéntes vállalásomnak, elejtsem a „zsákmányt”. Ám hasztalan kalandoztam, végig a Karancs-völgyet, a gyarmati, a rétsági vidéket, a fáradozást nem koronázta siker. Nos, ennyi kudarc után mitévő lehet az emberi Csöndben mélázni kezd arról: ugyan ki okolható, ha a gyerek trikó nélkül megy iskolába? Az iskola szerint — ahogy a példa mutatja — természetesen a gyermek. Kapjon csak egyest a hanyagságért. És ugyan miért? .... Mennyiben hanyag? Ja, értem ... Hogy a szülő. Annak dolga, gondja beszerezni, ami kell. Világos okfejtés ez kérem. A büntetés pedig biblikusán bölcs elrendezésű: megbüntetem az atyák vétkeit a fiákban... Es módfelett nevelő: fejleszti a gyermek igazságösztönét. Ugyebár? ... Ám, ha a módszer hatástalan, esetleg fejlettebbeket javasolhatnék. Teszem azt: visszaállíthatnánk a pálcázást, a kukoricára térdeltetést, a tintalevest, papír galuskát, esetleg a kiköttetést, vagy a kerékbetörést. Mert mindezek éppoly joggal, vagy jog nélkül alkalmazhatók, mint egyes osztályzatokkal a gyermeken venni elégtételt mások hanyagságáért, vagy mulasztásáért.' Mondjuk: a szülői mulasztásért. De felelhet-e a szülő azért, ami esetleg a gyártó ipar, vagy a kereskedelem mulasztása. Nem mai keletű gondok a hasonlók. A szeptemberi iskolakezdetekkel egyidejűek. A mizéria a tornacipőkkel kezdődik, a formaruhákkal folytatódik. Amilyen örvendetes, hogy néhány éve semmi probléma nincs a taneszközök, tankönyvek ellátásában, éppoly bosszantó, hogy egyéb taneszköz-jellegű szükségletek megfelelő elosztásában, biztosításában teljesen rendezetlen a helyzet. Véleményem szerint már az is erősen vitatható: mit kívánhat meg az általános iskola a beszerzendők listáján tanulóitól — és mit nem? De jelenleg nem ez a legfőbb probléma. Inkább az: büntethető-e a gyerek, ha kívülálló okból nem tehet eleget a követelménynek. A dolgok megnyugtató rendezésére az kívánkozik legcélszerűbbnek, ha a tankönyvek mintájára a szükséges torna- és egyéb felszerelések szükséglet szerinti megrendelését, beszerzését is az iskolák intézményesítenék, így sem a gyártó vállalatok, sem a kereskedelmi szervek nem tapogatóznának a szükségletet tekintve bizonytalanságban. S nem volna szükség olyan büntető szankciókra, melyek rendkívül károsan megzavarhatják a gyermekek formálódó igazságérzetét. A megyei körutat a fekete tornatrikó ügyében lezártam. Most vissza kéne adnom a bizonyítványomat régi iskolámnak, nekem is róják be a büntető jegyet. Sajnos, nem tarthatom a hátam. Kivül állok a felelősségen. Pillanatnyilag csak a gyermek felelhet a dologért. A teljes ódiumát ő viseli annak, amit valahol mi. felnőttek puskázunk el. S ráadásnak finnyásan még válogatunk is a megoldás módozatában. Mondom lakószomszédomnak: — Kisterenyén kapni sárga trikót. — Jaj, a világért sem! .. Azt nem lehet. Nem fogadják el. A sárga: a gimnazistáké. Azt az általánosban nem engedik. Nem szabályos. Ugye, hogy finnyáskodunk!? ... Jaj, hála az égnek! Meg van mentve a haza! Szerdán betévedtem a sportboltba. Itt a fekete trikó. Végre, megjött! A kislánynak péntekre ígérték a harmadik egyest. Pénteken már diadalmasan vitte az új trikót. De nem árt töprengeni: ő-e a bűnös, hogy eddig nem vihette? Barna Tibor IRODALMI PROQRAM Elméleti probléma ritkán kap olyan élesen fogalmazott illusztrációt, mint a Húsz óra pártosságának, illetve el nem kötelezettségének vélt ellentéte. A nagysikerű könyv írója a televízióban, tehát milliós nyilvánosság előtt tartotta szükségesnek hangsúlyozni pártatlanságát az ábrázolt történelmi események megítélésében. A kritikák és elméleti cikkek szerzői viszont — függetlenítve magukat Sánta Ferenc nyilatkozataitól — sok szempontból példaszerű szocialista alkotásként elemzik a Húsz órát Vajon miről van itt szó? A kritika tévedéséről, vagy pedig az elméleti kérdésekben esetleg járatlan író melléfogásáról, gyenge önismeretéről? Másfajta ellentmondások is foglalkoztatják az irodalom élete és eredményei iránt érdeklődőket. Mi az oka néhány nagyhírű írónk teljesítményében . megfigyelhető hullámzásnak? Hogyan lehetséges, hogy olykor egymás szomszédságában születő regények, drámák jelentése, kicsengése különböző? Miért van az, hogy ugyanannak az írónak a művei néha egymással is vitáznak? Az ilyen és hasonló kérdésekre való válaszadást megkönnyíti az az elemzés, ámely- lyel az MSZMP IX. kongresz- szusa járult hozzá a magyar irodalom áktuális problémáinak tisztázásához. \ Központi Bizottság referátuma megállapította: az utóbbi időben eszmeileg, művészileg magas színvonalú művek születtek, amelyek nagy része szocialista művészetünk nemzetközi tekintélyét is erősítette. A legjelentősebb szocialista és humanista elkötelezettségű alkotások politikai és világnézeti hitelét az adta meg, hogy a valóságot összetetten és mélyen átérzett felelősséggel ábrázolták”. Kz elismerés lényege: új irodalmunk, nemzetközi érdeklődést támasztó művészi eredményeink energiaforrása a valóság. Az az alkotói program, amely történelem és társadalom felfedező erejű, megvesztegethetetlen igazsá- gú ábrázolását vállalja. Ez a program megfelel a párt törekvéseinek; igényes művészi realizálása segíti népünk életviszonyainak és tudatának megúiítását, szocialistává formálását. A megvalósítás nem könnyű munkájának részleteiről lehet is — kell is — vitatkozni. Fogalmak és szavak értelmezése adhat okot polémiára Ez azonban nem módosít a lényegen, azon az egységen, amire Kádár János kongresz- szusi zárszavában külön is utalt. Pártmunkások és művészek, kormányzati emberek és írók munkálkodásának közös a célja, s tapasztalatok alapján mondhatjuk: a célhoz vezető út, a gyakorlati részletek megítélésében is a nézetek egysége, vagv hasonlósága dominál. Ez az egység természetesen nem problémamentes. Irodalmunk sem ellentmondások nélküli. Ezen a ponton kanyarodhatunk vissza a művészi közéletnek ahhoz a jelenségéhez, amelynek egyik tünete a Sánta Ferenc körüli vita. Sánta eddigi írásai vitathatatlanná teszik, hogy számára az emberi magatartás, a kiélezett helyzetek lehetőségei közötti választás problémái a legizgalmasabbak. Vitatott és üdvözölt művei egyaránt ezt a tematikát vállalják, ebben a gondolatkörben mozognak. Mi lehet vajon az oka a nem is árnyalatnyi világnézeti-hatás- beli különbségek, amely ezeket a regényeket, elbeszéléseket az olvasó tudatában — legalábbis részben- — szembeállítja. Feltevésem szerint ez az ellentmondás főleg az ábrázolt életanyag minőségében gyökerezik. Közelebbről és pontosabban: Sánta ott és akkor téved, amikor a mű kerete, kora és háttere, a szereplők helyzete módot ad a konfliktusok reális tartalmának — nem utolsósorban osztályjellegének, általában konkrét történetiségének — elhomályosítására. Amikor viszont a választott életanyag nem moralizáló hajlandóságát szabadítja el. hanem az erkölcsi konfliktus történelmileg hiteles és élményszerű megragadására bátorítja, kényszeríti — megszületik az igazi siker, a Húsz óra Az író nyilatkozatai szándékára utalnak. Komolyságuk, őszinteségük tiszteletre méltó, ám komoly hibájuk, hogy nem veszik figyelembe a művészi szándék realizálásának sajátosságait a kivitelezést befolyásoló valóság szerepét. Azt a hatást, amely a Húsz óra esetében a szocializmus történelmi. erkölcsi, emberi fölényével, egyszerre objektív éj szubjektív erejével szembesítette az írót. Az eredmény: elvontság és moralizálás helyett a történelmi igazság tárgyilagos, pártos kimondása. Vajön mindez a realizmus csodája, az tehát amiről Engels—Balzac- kal kapcsolatban — már a múlt században beszélt? Nem hiszem. Sánta és több más írónk esetében ugyanis nem arról van szó, hogy a valóság ereje a konzervatív, reakciós világnézetet semlegesíti. Éppen ellenkezőleg: náluk a megfelelő téma és életanyag, a jól kiválasztott társadalmi, történelmi konfliktus az ellentmondások terhével is szárnyalni képes demokratikus, humanista, foradalmi meggyőződést erősíti fel, teszi a mű sugallatában vitathatatlanná. A művészet korszerűségének egyik legfontosabb — talán legfontosabb — kritériuma, hogy a legmaibb ma kérdéseit, gondjait és örömeit visszhangozza, a kortársak csalódásait és teljesült reményeit teszi át- élhetővé. Erre olykor történelmi anyag is lehetőséget adhat. Kétségtelen azonban, hogy az ilyen alkotói céloknak megfelelő jelenségeket, eseményeket, szereplőket többnyire a jelen kínálja. Ez általános igazság, ami éppen ezért csak részben magyarázza az aktuális tematika tisztázó, emelő szerepét. Lényegesebb ok lehet a mai társadalom szerkezete és mozgásának progresszív hatása, objektív folyamatainak meggyőző ereje. Ezek a tényezők együtt és külön-külön is segítenek kételyeket oszlatni. a valóság tényleges alakulásával ellentétes — tehát a gyakorlat kritikájával szemben alulmaradó — nézetek, beidegződések, előítéletek szövevénvét félretolni. Általános értelemben is igaz, hogy a létfeltételek és a társadalmi tudat, a gazdaság és a közvélemény jóirányú változásai hatnak az irodalmi termésre. Perspektívát adnak, jó alkotói közérzetről. fantáziát és energiát mozgósító hangulatról gondoskodnak. Ugyanilyen fontos a progresszív folyamatok közvetlenebb. már csak a művészi szférában jelentkező hatása is. A jó hangulat bármiféle termelő, teremtő tevékenységre kedvezően hat. A művész munkájára viszont az is jellemző. hogy a jó hangulat, s mindaz, ami létrehozza, számára egyszersmind téma, anyag és ihlető múzsa. Vagyis a valóság a művében érvényesített szemlélet, az érzékletessé tett emberi és társadalmi viszonylatok, az atmoszféra és a stílus elsőrendű meghatározója. Ebből pedig két dolog is következik. Irodalmi életünk és egyes írói életművek ellentmondásainak feloldását leginkább az élet kívánatos változásainak, helyes irányú és jó ütemű fejlődésének tendenciája biztosíthatja. Ez teheti a születő regényeket, elbeszéléseket, drámákat és versciklusokat valóban korszerűvé. A másik következtetés: korszerű, népet szolgáló, felfedező ^irodalmat csak a jelen gondjaival bírókra kelő, a nemzet szocialista emelkedésével lépést tartó íróktól várhatunk. Ezzel kapcsolatban is a társadalmi és művészi igények szerencsés találkozásáról beszélhetünk. A párt IX. kongresszusa világos helyzetet teremtett. Az írókkal egyetértve elvetette az irodalom szerepének lefegyverzően sematikus értelmezését, azt a koncepciót, amely az író lehetőségeit és tennivalóját a tudomány tételeinek illusztrálására kívánta korlátozni. Esztétikánk visszaállítja az alkotó szubjektum, az újat felismerő és felfedezéseit csak rá jellemző, tehát stílust is teremtő eredetiséggel kifejező művész jogait. Biztosítja azt a jelentős — de természetesn nem teljes — autonómiát és mozgásteret, amely a művészi tevékenység lényege, s egyben egyik feltétele. A kérdés most már azt élnek-e az írók a kapott lehetőségekkel, képesek-e — és mennyire képesek — megfelelni a barátian türelmes várakozásnak. Annak az igénynek, hogy műveik necsak formai szépségükkel, hanem a haza és a nagyvilág dolgaiban elkötelezettséget vállaló meggyőződéssel is hassanak, hívekéi toborozzanak. Nagyon szerencsés — ezért tehát kivételes — esetekben ilyen művek ösztönös azonosulás. ráérzés és intuitív elragadtatás alapján is születhetnek. Erre azonban nem lehet egy egész irodalom jövőjét építeni. /). felfedező igényű művészet nem mondhat le a felfedező tudomány szövetségéről.' Gondolkodó írónak szüksége van a legátfogóbb társadalmi gondolat orientáló, módszert tisztázó, tapasztalatokat sűrítő rendszerére. Valóság felé fordulás és a valóság törvényszerűségeit a legmélyebb érvényességgel általánosító filozófia át- áramoltatása agyakon, szíveken és műveken: ez űj irodalmunk további fejlődésének útja és biztosítéka. Ez a párt IX. kongresszusának irodalmi programja. Dersi find« , t.Sar"°.K . -"dgótarjani bollj , de. kiállítási programjában egy hete nyílt meg Pataki Jánua riszaszederkenyi festőművész kamaratarlata. Az érdekes színvilágú anyag igen sok látogatót vonz (Kopány György felvétele)
