Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-30 / 75. szám
4 NŐGRÁB március 3ó. csütörtök Műtermi vizitálások Két országos hírű festőművész, Konfár Gyula és Szurcsik János a nagybáto- nyi bányász művelődési ház részére nagyméretű kompozíciókon dolgozik. (Újsághír a Nógrád-ból) Konfár Gyulának Budapesten, a Kállai Éva utca egyik öreg házában van a műterme. A ház valamikor Pest siheder éveiben épülhetett, romantikus csigalépcső vezet az egyetlen emeletig. Itt él és dolgozik milyen táj beszédízeit hordozza, — mert a palócra sehogy nem sikerül rábukkannia. Szenvedélye a nyelvjáráskeresés, ő maga is, mint egykori parasztlányka vidéke sajátosságát máig megőrizte beszédében. Mire férje is az asztalkához települhet, már minden tisztázott a riporter „hovavalóságát” illetően, s a készülő, és kész művek kusza összevisszaságában szíves hangulatú a légkör. Rátérhetünk A művészházaspárral: Horváth Terivel és Konfár Gyulával a barátságos műteremsarokban Konfár. Egyetlen terem-méretű tágas helyiség az egész, illetve a terem végében parányi főzőfülke rejtőzik. Telefonon megbeszéltük a találkozót, így a háziasszony töltött kávéfőzővel várja vendégeit. A háziasszony úgy mondja a nevét: Konfár Gyu- láné, de azt hiszem, , többet árulunk el kilétéről, ha hozzátesszük: született Horváth Teri. A Thália Színház művésze. Amíg férje lemosakszik a munka nyomaitól, azt firtatja élénk kíváncsisággal: vendége a jövetel, a látogatás tulajdonképpeni indítékára. Hamar kiderül azonban, hogy a művész kedves és készséges házigazda ugyan, de nem könnyű riportalany. Azt mondja: festékkel, ecsettel, ceruzával jobban és szabatosabban fejti ki gondolatait, amelyeket közölni kíván. Most is inkább mások felé tereli magáról a szót. Közös művészismerősök után tudakol, gyermek módon örül, ha ilyenre akadunk, majd a nógrádi képzőművészek helyzete érdekli: mit csinál Pataki Jóska, aki — Bemutatom kedvencünket, Cili cicát is. Kölyök korában sokszor meghűlt és fagiforral neveltük — mondja a művésznő osztálytársa volt a képzőművészetin, de keveset hallat magáról. Megkér: hozzunk üzenetet Mustónak, hogy Miskolcon zsűrizték és megvették két szép csendéletét. Ilyen kanyargók után jutunk vissza nehezen ide, a Kállai Éva utcai műterembe: — Igen. A nagybátonyi feladat. Háromnyolcvanszor hatötvenes nagy paninó lesz a bányász művelődési ház belső terében, a csarnokrészen. Különböző méretekben már ott látjuk a műteremben a kép színvázlatait Azokról magyarázza az érdekes tematikai elgondolást: t — A pannó tulajdonképpen két frízből tevődik. Alul sötét háttérben egy bánya, bányászok, felül csillogó, okkeres sárgában az élet szimbolikus figurái: család, majálisozók, zenészek. Ellenpontként az élet komolyabb részével. Ezt a megoldást nagyon indokolta a méret. A figurák léptékének a fríz felél meg. — Tematikában szerencsésen jött nekem ez a munka. Régi vágyam volt megvalósítani, s nagyon örülök a megbízatásnak, hogy rám esett a választás olyan feladatban, ahol a realitást és szimbolikát mesterkéltség nélkül ötvözhetem egybe. Tartalmilag, tematikailag, méretileg minden szerencsésen összejött, s most máraz előzsürizések után a végső megoldás van hátra — Mikorra készül el, mikor láthatjuk Nagybátonyban. — Ez most már inkább hely kérdése nálam. Ez a műterem bármily nagynak tűnik, szűk ilyen méretű alkotás zavartalan munkálására. Szerencsére hamarosan új helyre költözöm, megkaptam Csók István egykori műterme egy részét a Gorkij fasorban, ott ideális feltételek között kezdhetem el a pannót. Ügy számítom, hogy a munkával ebben az esztendőben elkészülök, s leleplezésére is még az idén sor kerülhet. Szeretném, örülnék, ha művem szíves fogadtatásra lelne Nagybátonyban és a megyében, — én képességemtől tellőn mindent megteszek ennek érdekében. Szurcsik János műterme szinte a világ másik pólusa. Még a főváros méreteiben is. Mélyen bent a Váci útban, Üjpest határán új település a Máglyaköz. Festők, szobrászok lakják ezt a negyedet na- gyobbára. Közöttük Szurcsik, egy harmadik emeleti műtermes otthonban. A művész valahol ügyeit intézi a városban, felesége tessékel bentebb. Várakozva a környezettel ismerkedünk. A műteremben békésen, és jól megfér egymással a modern varia heverő, a kagylófotel, az ükanyáink-korabeli mintás fe- hémeműláda, a szövőállvány. Stílusérzék, ízlés, elrendezés dolga az egész. A festő műterme és a feleség szövőszobája ez egyben. — Ha jutna rá időm — magyarázkodik a fiatalasszony. Csak tudják, gyerekek mellett, s pláne két fiú niellett!... Vége a várakozásnak, megjött a házigazda. — Miről lenne szó? — tudakolja a látogatás okát. A terem egyik falát egészében beteríti egy ■hatalmas, fehér kartontapéta. A papíron szénvázlat mutatja a készülő kompozíció kontúrjait. Egyelőre csak fehér-feketébe fogalmazott gondolatok ezek, a falnak támasztott kisebb színvázlat mutatja, milyennek képzeli teljességben a művész. — Mondjon valamit erről. Elgondolásairól. — jelzünk a vázlatra. — Konfárét már látták? — Igen. — Nos, az ő méretével pontosan megegyező lesz, a művelődési ház szembenéző falaira kerül a két kép, s bizonyos értelemben ez is meghatározó jellegű elgondolásainkKonfár Gyula munka közben, új műve előtt. Szeretné, ha alkotása kedvező fogadtatást kapna. Ennek érdekében legjobb művészi hite és tudása szerint dolgozik a szíve szerinti tematikájú, nagyméretű pannon (Koppány György felvételei) ban. Hogy ne üsse egyik a másikat. — Tulajdoniképpen mit is mondhatok arról, ami még távolról sem kész? Gondolatilag összetett és mégis egységes művet akarok ' megalkotni. Alaptémája: a világosság és a sötétség harca, a gyász és az öröm váltakozása. Az ellentétpáron belül ezeket jellegzetes figurákban igyekszem kifejezni. A pannó alsó részén munkaábrázolást láthatunk, múltra utaló mozzanatok tűnnek fel, árnyba és sötétbe fogottam Ügy érzem, az ellentétet érzékletesen mutatja a petróleumlámpa és a villany, a figurákban a • termékenység és a halál, az öröm és a fájdalom, a brutalitás, az erőszak egy-egy képviselője. — Ügy hallottam, a zsűrizett vázlat alapján a nagybá- tonyiakból bizonyos ellenérzést váltott ki a kép egyik tragikus eseményt fogalmazó jelenete. — Mikorra várhatjuk a kész művet? — Az a fajta alkotó vagyok aki seregnyi tanulmányon, vázlaton keresztül jut el a véglegesnek tekintett elgondolásig. Jelenleg a teljes méretű karton vázlato zásnál tartok. Elég nagy feladat, szűk a műterem, kicsi a rálátás a munkára, a vászon felfeszítése ugyancsak külön gondot jelent majd. Nekem mindenesetre a kartonrajz sokat könnyít, bizonyos elrendezési problémákat már a végleges olajmunka előtt kedvem szerint megoldhatok, — olajba már teljes végérvényességgel dolgozhatom. A vázlat bal felében fedezzük fel, mire utal a művész. A kompozíció-motívum egy munkásmártír akasztását örökíti meg. — Állítólag azt mondják a bátonyiak, hogy ez a komor tragédia nem illik művelődési ház csarnokába. Nekem más a felfogásom, eltérő a véleményem erről. Az, hogy a hely egyáltalán nem zárja ki a téma művészi megfogalmazását, hiszen a művelődési otthon olyan hely, amelyben az élet teljessége tükröződhet, sőt tükröződnie kell; színpadán nem csupán vígjátékok, de esetenként tragédiák is elhangzanak. Miért ne ábrázolhatnánk akkor ugyanott tragédiát bármely, művészet, — ez esetben a képzőművészet sajátos eszközeivel is? Ha megbékélnek elgondolásommal és álláspontommal, bizonyára belátják majd, hogy kompozícióm hiányos maradna nélküle. Szurcsik János arról beszél, hogy pannóján az emberi örömöt és fájdalmat akarja megfesteni — összegezve a lényeget: szeretném, ha művemet még ebben az évben átádhatnám a nagybátonyiaknak. Barna Tibor — Az a véleményem: egy művelődési házban a komor és a víg tematikájú művészi produktum egyaránt megfér — vallja Szurcsik János
