Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-26 / 73. szám
1967. márdus 26., vasárnap NÖGR ÁD Q V a sár napi levél Az érzékenységről Az újságíró hivatásánál fogva napirenden tapasztalja, mennyire érzékeny lény az ember. Ír valakiről valamit; dicsérő, vagy elmarasztaló megjegyzést legjobb belátása szerint, s Arannyal szólva: „repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, ki tudja, hol áll meg, kit, hogyan talál meg.” Azaz prózára fordítva a vers értelmét: az emberi érzékenység' szerint kiszámíthatatlan: a megdicsért elegendőnek tartj^-e majd a dicséret fokát, a megbírált, az elmarasztalt nem méltatlan- kodik-e, s mozgat meg fűt-fát-bokrot, függetlenül a bírálat jogosságától. Az érzékenységnek fokozatai vannak. A terjedelmes skála a legártalmatlanabbnak tűnő szóra is rezonál, ezért fokozott az írással foglalkozó lelkiismereti felelőssége minden betűért, szóért, melyet papírra rögzít. A felelősségérzet azonban távolról sem jelenti, hogy bármi jószándékú megjegyzést, észrevételt egyesek ne foghatnának fel célzatosnak, kötekedőnek, olyan esetekben is, amikor egyébként általánosságban mondunk valamit, személyhez, vagy személyekhez kötöttség nélkül. Számtalan komikus példáját ismerem az érzékenységnek, vagy túlérzékenységnek. Még a negyvenes évekből emlékszem egy pereskedésig fajult esetre, melyben a kéményseprők háborogtak egy ártatlan slágerszöveg miatt. S példájuk nyomán valóságos tiltakozási hullám indult el hasonló „vétségek” miatt. Tiltakoztak a pincérek, a tűzoltók, a sofőrök és minden rendű és rangú képviseletek, ha uram bocsá valamely operettben, filmjátékban a szakma, az intézmény lengemagyarban jelent meg, — úgy ábrázoltatott. Ügy gondolták: védeni kell a mundér becsületét, a kéménykotró ne legyen kormos, a pincér lúdtalpas, a tűzoltó szerelmes, a sofőr álmos. Persze, ezek kirívó példái az érzékenységnek. S nem állítom, hogy nincsenek jogos esetei, amikor méltánytalanul bántunk meg valakit, vagy az eset jelentőségén túlmenő hévvel. Nem is tudom, hová soroljam a legutóbbit: Néhány hete, éppen e helyen, levelet írtam egy fekete tornatrikóról, amelynek lennie kellene, de nincs, illetve hol van, hol nincs, ennek következtében a kevésbé élelmes szülők gyermeke elégtelen osztályzathoz jut. Nem gondoltam, hogy egy ártatlan trikó is port kavarhat, érzékeny sérelemmé lehet, s tiltakozást válthat ki pedagógus álláspontok védelmében. Az eszmefuttatást egyik testnevelő tanár személyes meg- bántásnak véve keresett meg. (Anélkül, hogy a cikkben akár az iskolára, akár bárkire utaltam volna.) Közölte: mindent kinyomozott, mindent tud, az eset iskolájukat, személyét érinti, igazítsam helyre a dolgot. Emberileg ez a legkevesebb, amit ilyen esetben az újságíró tehet. De mit is kell helyreigazítani? Beszéljük meg nyugodt mérséklettel. Hát az igaz, hogy a szóbanlevő lányka elégtelent kapott két ízben is a testnevelési órákon, de nem trikóhiány miatt, hanem mert a hiányból következően nem hajtotta végre a tantervileg megszabott testgyakorlási elemeket. A trikó tanfelszerelési holmi, annak meg kell lennie. Megvallom, az érvelés korántsem nyugtatott meg, s nem elégített ki az álláspont igazát illetően. Az elégtelen indokolása ugyanis szerintem a gyermek szempontjából teljesen közömbös, legfeljebb „szabályszerűbb”. Hogy a tornadressz hiányából származott elégtelen, vagy, mert felszerelés nélkül a tanuló nem végezheti el az előírt gyakorlatot — s ezért kap elégtelent, a dolgok azonos oldala. Én hajlok elfogadni a tanári álláspontot az elégtelenek indokolására, abból a nézőszögből látni a történteket, ahogyan az iskolai rendtartás magyarázza, de nem lelek továbbra sem magyarázatot, mennyiben élhetünk a rendtartás adta „lehetőséggel" akár szülői nemtörődömség, akár ipari, vagy kereskedelmi mulasztás alapján. Iskolák intézményesen, pedagógusok egyénileg is jól tudják, hogy némely tanszükségleti eszközök mennyire nehézkesen és akadozva jutnak el használóikhoz. Ezt a tényt nem lehet számításon kívül hagyni, s nemlétezőként mellőzni a rendtartás szankcióinak alkalmazásakor. Vitathatatlan, hogy a nevelő csak teljesítmény alapján mérheti fel a gyermek tudását. Ez természetesen a földrajzra, matematikára éppúgy érvényes, mint a testnevelésre. Ha a tanuló nem bizonyít tudást, ismeretet, — elégtelent kap. Mégsem mindegy iviszont, milyen tényezők játszanak közre a tudás bizonyításában, illetve a bizonyítás elmaradásában. Ez- esetben például egy közönséges tornatrikó. Mert bárhonnan nézzük, mégiscsak az. A történteket így felfogni, lehetséges, hogy nézőpont kérdése, ám a lényegen semmit nem változtat. Az egyes mindkét indokkal egyes marad. A nevelőnek igaza van: jelest, vagy elégtelent a teljesítmény alapján adhat, tehát megcsinálta-e, — jól, vagy rosszul végezte-e tanítványa az előírt gyakorlatot, a bukfencet, a szaltót, a távolugrást. Csizmában és nagykabátban ez valóban nem mehet eredményesen. Emberileg viszont mégsem egészen közömbös az objektív ok, mely a kívánalmak teljesítését időlegesen gátolja, akár a szülők, akár az ipari, kereskedelmi szervek tehetnek róla. Megértem a pedagógus érzékenységét, hogy védelmezi iskolaszabályzatokba foglalt igazát. De nem hiszem, hogy különösebb vétség méltányos körülmények között túltenni magunkat az előírásokon, s igazodni az élet diktálta helyzetekhez. Az érzékenység emberi vonás. Tévedést és hibát elismerni nem könnyű, ezt általános vonatkoztatásban, mindnyájunkra értem. Jobb volna talán érzékenykedés és sértődékenység helyett problémáink közös megoldásán fáradozni. Barna Tibor Montreali beszámoló a Világkiállításról A Nemzetközi Kiállítási Iroda Kanadát bízta meg az 1967. évi Világkiállítás megrendezésével. A kanadai kormány Montreali jelölte ki a Világkiállítás színhelyéül. A Montreali Világkiállítás április 28-án nyílik és félév alatt mintegy 35 millióan látogatA Világkiállítás megrendezésére alakult társaság 330 millió, dollárt fordít az előkészületekre. Ez az összeg azonban nem tartalmazza a résztvevő országok, valamint több más cég beruházásait. Ami a méreteket illeti: felülmúl minden eddigi ilyen kiállítást. Hetven ország állít ki nemzeti pavilonjaiban. Brüsszelben csak 42 ország vett részt kiállítóként. Az „ember és világa” — gondodat jegyében megrendezett Világkiállítás az alkotó, a kutató, a termelő és kenyérkereső ember gondolatkörében kívánja bemutatni a A szovjet pavilon jáfc meg. Bár Magyarország nem vesz részt rajta, hazánkban is nagy az érdeklődés e világméretű látnivaló iránt. A Központi Sajtószolgálat interjút kért az EXPO 67 rendezőitől, kérdéseinkre Mr. Michael Dibben, a Világkiállítás szóvivője válaszolt. Válaszát az alábbiakban foglaljuk össze: Színhelye: a Szent Lőrinc folyó szigetei, s egy mérföldnyi hosszúságú rakpart. Az egyik sziget mesterséges, a kiállítás céljaira építették. A pavilonok elhelyezését meg lehetett volna oldani e rendkívül költséges szigetépítés nélkül is, de Montreal városa e létesítményt a kiállítás egyik különlegességének szánja. mát. Külön pavilont szántak az ember és a közösség kapcsolatának bemutatására, és ebben nagy teret szen telnek a világszerte megnyilvánuló városiasodás reprezerutálására. A Brüsszeli Világkiállítás jelképe az Atomium volt. Montreal a Habitat 67. elnevezésű építményt teszi szimbólumává. A magyarázó szöveg így jellemzi a Habitat 87- et: „Lakások és kertek az égben”. A hipermodern elvek szerint megépített 12 szintes akóteiep 158 családnak nyújt otthont. Egybeépített, de különálló családi házak ezek: virágoskerttel, terasszal, sétányokkal. A lakásokat a jelenleg ismert összes kényelmi berendezésekkel felszerelték. Nagy szenzációja lesz a Habitat a kiállításnak még akkor is, ha a rendezők azzal a gondolattal hívják oda a látogatókat, hogy ez a lakóház még utópia, s a jövőt kívánták érzékeltetni vele. Építészeti szempontból különben is rengeteg látványosságot kínál a kiállítás. A nemzeti pavilonok tervezői egymással versengve építtették a modern és hagyományos konstrukciós elemeket egybeötvöző kiállítótereket. Már most kialakult véleménye a szakembereknek, hogy a Világkiállítás több érvre előre meghatározhatja e szakterület fejlődésének útját. A nemzeti pavilonok között érthetően a szovjet és az amerikai kiállítást kíséri a legnagyobb figyelem. A forradalom 50. évfordulóját ünneplő Szovjetunió most különösen reflektorfényben áll. Maga az épület a Kreml kongresszusi palotájára emlékeztet. Acélból és üvegből készült, de e két anyag beépítésére olyan .szerkezetet találtak, mely légies könnyedséget kölcsönöz az építménynek. A belépőt a pavilonban a világ első szocialista államát szimbolizáló sarló kalapácsos jelvény fogadja. A kiállítási épület szintjein a szovjet technika legmodernebb vívmányait, a kulturális élet eredményeit mutatják be a rendezők! „Kozmosz-kiállítás” címen külön bemutatót állítottak össze a világűrkutatás eredményeinek ismertetésére, szenzációsnak ható dokumentumokat is megtekinthetnek a nézők. Az Egyesült Államok pavilonja szomszédos a szovjet kiállítással. A kiállítótér építészeti lezárását egy földgömb- formájú, műanyaggal és üveggel borított szerkezet adja meg A kiállítás célja a jelszó szerint az „Alkotó Amerika” bemutatása. Az űrkutatás e másik vezető állama is bemutatja e téren elért eredményeit, s szemlélteti az 1970-re tervezett Apollo Hold-program megvalósítását célzó elképzeléseket. Látványosnak ígérkezik az „Amerikai mozi” címen megrendezett külön-kiállítás is. A szigetre épült Montreal Világkiállítás október 27-ig várja a világ minden tájáról érkező látogatókat*. Légi felvétel a Szent Lőrinc folyó szigeteiről. A Világkiállítás alapgondolata: éreztetni, hogy a saját munkájával mindenki hozzájárul a világ építéséhez
