Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
S967. március 12. va*3W>í!í5! NOOR ÄD 9 Tokái Gyula: FORQÓSZÉL Kálmán az őseire nagyon büszke volt. Órákig tudott beszélni róluk. Kétlovas kocsijukkal Romániától fel a hideg tengerig bejárták az országokat. De azt hozzátette, hogy nem élősködő vándornépség volt az övé, hanem mesteremberek. Fúrót készítettek a tű nagyságától a félméteresig. Mikor eddig érkezett már olyan tűzben égett, hogy felugrott és hadonászott. — Azóta sem tudja utánoz- ni űket senki — keverte a magyart a cigánnyal. Figyelte a hatást. Örökölhetett valamit őseitől, mert maga is szeretett, ha kisebb körzetben is vándorolni és néhány, a zsebében elférő fúrót kínálgatni. Azt mondta ő csinálta. De arra sem vállalkozott, hogy a kopottat megköszörűl- je. Nem hitte senki, hogy a fúrókat sajátkezüleg készítette. Túl finomak voltak. Nem is tudott megélni belőle. Kénytelen volt jelentkezni, vegyék fel a gyárba. Egy durva köszörű mellé került. Mint az üstökös, hosszú csóvában szórta a szikrát, ha a vasat hozzáértette. Kálmán nagyon félt a veszett forgásban száguldó kerék mellett. Titok, hogy maga eszelte-e ki, de egy napon alig kezdett a munkához, eldobta a szerszámot, rettenetes ordításba kezdett. Mint akit a görcs rángat a műhely közepére ugrált és tépte magáról az inget, közben kiabálta. — Segítség, elégek... Mentek, segítettek neki Többen is mint kéne. Levették róla az inget. Itatták is, hogy magához térjen. Nyelt mohón, félájult módján és fogta az oldalát. Faggatni kezdték. — Szikra ment az ingem alá... Egy pici piros pont volt * tőrén azt takargatta hosszú ujjú keskeny kezével. Sírni is képes lett volna amikor kinevették. Erőszakkal elment az orvoshoz. Ráhagyták. Látszott, Kálmánnak nem ízlik la köszörűs élet. Többé közel sem merészkedett m kőhöz. Kitették az udvarra takarítónak. Négy forint órabért kapott. A legelégedettebb ember lett. Lépdelt komótosan, senkitől sem zavartatva. Reg. gél nagy félköröket sújtva seprőjével, délfelé kisebbeket, délután már csak a szöges botjával csipegette a szemetet. Ajkbiggyesztve, csak néha nézett be a köszörűsökhöz. Meg is mondta régi barátainak. megy és ő fog a tisztaságra ügyelni. Majd lesz vöröskeresztes szalagja, amit porán- csői, végre keli hajtani. Egy dolog bántotta nagyon. A lemezből készült furik. Igaz otrombára tákolták, de az lett a kisebb baj. Éktelenül zör- gött, ez fájt Kálmánnak. Megtelt az udvar vele. A nagy csörgésről tudták, Kálmán merre jár. Egyszer látott a városban gumikerekekre szerelt szemetes vödröt. Fogantyúval. Hajolni se kellett hozzá sokat. Ilyenre fájt a foga. Megint sűrűbben megfordult a köszörűidébe. Már a szikrától sem félt. Egyre sopánkodott. — Ha gumikerekes szemetes kocsim volna! Mondták neki, menjen fel a igazgatóhoz, kérjen engedélyt, akkor megcsinálják. Senki sem gondolta, hogy felmegy. Egyszer egy papírral a kezében megjelent a műhelyben. Az engedélyt az igazgató saját kezével írta alá. Mondta szünet nélkül, hogy leültette a fotelba, cigarettával kínálta és dicsérte, milyen jól dolgozik. Számít a munkájára.,. — Megbecsülik máma a cigányt ... — szemei diadalmasan csillogtak. Megcsinálták neki a gumikerekes szemetes kocsit. Még be is festették. Kálmánnak most már semmi sem hiányzott. A maga gazdája volt, úgy is öltözködött. Sötétkék szűkre szabott nadrágú ruhában járt, hosszú, hegyes orrú lakkcipőben. Az idő a ruhát csak pecsétekkel viselte meg. Az> ingen is megkeményedett a por. de mégiscsak más volt ez, mint a többieké. És Kálmánnak ez volt a legfontosabb. — Igaz-e, más munka ez az enyém... Karót nyelt gőggel tudta ezt mondani. Végül már annyira beleélte magát munkája fontosságába, hogy legtöbbet a portás fülke ablakából nézte az udvart. Már a seprőt is csak néha-néha suhintotta meg. Utána is azonnal hozzálátott elegáns mozdulattal a körmeit takarítani. Neki senki nem parancsolhatott. Egy hirtelen kerekedett szél rontotta meg aranyéletét. Az igazgató gondterhelten haladt át az udvaron. Kálmán látta öt a portásfülkéből és elhúzódott az ablaktól. Azt is látta, hogy forgószél kerekedik, por, hulladékok, papírok, szalmaszálak repülnek és mind az igazgatóra. Az meg mintha felébredne gondolataiból, igyekezett a kavargásból. — Kálmán! Hol vagy Kálmán ... — Hát a műhely nem piszkos? — nézett rá Kálmán és hozzátette. — Nahát... Ezzel az utolsó szóval rontott el mindent. Mert igaz, hogy az igazgató jót nevetett, de azt is mondta: — No megállj Kálmán... Három süldő gyereket küldött ki, akik kisepertek. A sarkakat is kitakarították. Kálmán sétált közöttük, rosszat sejtve, de méltóságából nem adott. Időközönként pucolta körmét. Fizetéskor vesztette el türelmét. Négy helyett, három forint órabért kapott. Egyenesen az igazgatóhoz ment. — Hát szabad a demokráciában egy cigánnyal így bánni? — Aki úr, az fizessen, Kálmán. A gyerekeknek fizettük a többit. Kálmán megsértődött és otthagyta a vállalatot. Elment más üzembe. Az építőknél is, a bányánál is próbálkozott, de nem találta helyét. Visszament, megbánta a tettét. Az igazgató engedélyezte, hogy visszavegyék, de csak a köszörűidébe. — Ha kiállód a próbát Kálmán, vissza mehetsz takarítónak. Kálmán keményen dblgozott a kő mellett. Nem mert még lazítani sem, mert azt gondolta, figyelik. A múlt hónapban teleborítékkal kapott fizetést. Hazafelé már megint gőgösen ment. Üzent neki az igazgató, hogy mehet az udvarra takarítónak. Visszaüzent. — Nem megyek. Én apámtól örököltem a mesterséget, aki a környék legjobb köszörűse volt... AZ üstökösnek sem hosszabb a farka, mint ami a köszörűjéről fényesedik. Kálmán még szabályozza is, hol vékonyra, hol szélesre. Mint a reflektor fényét. Nádasa József: Osztályon felüli A pincér meghajol, pon- tosabban inkább csak biccent és a konyha felé indul. A testes, .tekintélyes külsejű fizetőpincér, a szája szegletéből kérdezi: — Megint ugyanaz? — Megint elfoglalja a helyet és tudja, mikor méltóztatik neki távozni A fiatalember nem érti, hogy ez a kettő mit beszél Ha van egy kis pénze, beül valami drágább helyre. Ha utazik, az utolsó fillérjét arra szánja, hogy beüljön az étkezőkocsiba hacsak egy feketére. Most se költhet sokat, ebben az előkelő vendéglőben. Kiszá- mítottan rendel, mindig csak erőlevest, meg valami főtt tésztát. Ezzel épphogy elveri az éhségét, olcsóbb, mint a menü, a pincérek láthatóan dühösek rá. Az ajtón házaspár lép be, jólöltözött fiatal, csinos nő, mellette lomha, idős férfi. A főpincér eléjük siet. Míg a pincér helyet keres, a magános fiatal férfi asztalához lép. A főpincér be sem várja a választ, udvariasan hátra emeli a két széket, hogy a pár leüljön. Megigazítja a tányérokat, kis karcsú vázát állít az új vendégek elé és átnyújtja a bőrbe kötött étlapot. A fiatalember csak egyszer pillant lopva az asszonyra, aztán cigarettára gyújt. Az asztal másik végén megtörtént a döntés. A főpincér bólint, természetesen, ahogy mindig, sovány, szép borjúsültet, s maga megy a konyhába, hogy a professzor úr meg legyen elégedve. A fiatalember szemügyre veszi a férjet. Kerek, fej, rövid ősz haj. — El kellene mennem — gondolja a fiú — azonnal felkelek és itt hagyom őket... vességét... merre is van a teigen, de előbb fizetni kell. lefon? Szegényes kis ebédet ettem. a f$rj felkel és eltűnik a telít maradok, kivárom őket. lefonfülke felé. Már kikanalazták a levest, megszólal az asszony: — Mégis meg kellene nézni azt a filmet. Menjünk el a fél négyes előadásra... nincs kedved? — Hát... és ha nincs jegy? A z asszony karórájára néz. A fiú látja, arany karkötőóra. — Fél kettő, hívd fel a pénztárt, jó öt perc, amíg kihozzák a húst, addig lebonyolíthatod. 1 A férfi hangja kelletlen.-— Innen telefonáljak? ... nincs tantuszom... — Persze ... —hirtelen a fiatalember felé fordul: — Bocsánat uram, nincs véletlenül egy telefonérméje? „Minek csinálja ezt? Minek keveredik beszélgetésbe velem? A végén még összeismer- kedést rendez, bemutatkozás: Mi a célja?” — Parancsol? Telefonérme.... — nekik persze rr'-’cs, mert hivatalukban is a lakásukon is van telefon. — Van kérem, tessék... van kettő is. Kiveszi a két érmét és az asszony felé nyújtja. Ahogy az átveszi ujjai megszorítják a fiú ujját. A férj pénzt vesz elő és a fiú felé nyújtja. ■ — Nagyon köszönöm a szí— Ti köszörülni tudtok, én — itt vagyok — kényelme- meg takarítani. sen kilépett a fülkéből. Már arról is beszélt, hogy — Mi ez? Miért ilyen pisz- egészségügyi tanfolyamra kos az udvar? DEVECSERI GABOR: A NAPNAK A napnak újra vége van, de nem telt el hiába. Tegnappá őszült; átsüt rajta a holnap ifjúsága. Tört sugarak, kékfényű felhők. Ezüst hab hűvös ég alatt.. -. Egy napernyő színű esernyő zümmögte benne a nyarat. n. Sötétcsiílagszemű, holdarcú Dávid, világ porondján parittyás királyfi, méltóztatott leánynak megszületni; hidd el, világ, hogy így is győzni fog! Pihennek a zenészek (Koppány Gy. felvj Az asszony a fiúhoz fordul: — Haragszol rám? — Miért jöttél ide? Az asszony elmosolyodik: — Dühös vagy? ... Ezt jól megrendeztem, mi? A hét elején erre jártunk, és láttalak, amint bejöttél ide. Na gondoltam, ennek felvitte az isten a dolgát. Azóta minden nap itt ebédelünk. De soha nem tudtalak itt érni, most aztán sikerült ... — És mi a célod ezzel? — Azelőtt soha nem voltál goromba hozzám. — Ne beszélj arról. — Kerestem az alkalmat, hogy találkozzam veled? Meg akarom magyarázni, nem tehettem másként. Meddig vártam volna még rád? Két évig jártam veled. — Én is elvettelek volna. — Megmondtam hozzád megyek, de az én gépírói fizetésemre, meg a te albérleti szobádra házasodtunk volna ősz- sze? — Persze a professzor úr! — Hiába gúnyolódsz... 6 nagyon jó hozzám... Azért ültem ide az asztalodhoz, hogy megmondjam neked: ma is téged szeretlek ... Találkozhatnánk ... ő délelőtt mindig távol van ... délután is gyakran ülések, konferenciák... Hívj fel... reggel kilenc és tíz között a legbiztosabb ... felírom a számot... adj egy ceruzát... A férfi hallgatott. A nő kinyitotta krokodil retiküljét és belebeszélt a táskába: — Milyen utálatos vagy.'A várj csak... papírom sincs. .2 Zsebnaptárából kiszakított egy lapot, felírta a számot és a papírt odatolta a fiú elé. — Tedd el... már jön.2 I A fiú összeszorított okiéba gyűrte a papírt. A férfi éppen hogy leült, amikor már hozták az ételt. — Félreteszik a két jegyet — mondta —, de egy órán belül érte kell menni. Különben is be kell még néznem az intézetbe, ellenőriznem a vizsgálatot ... siessünk ... A fiú kimérten biccentett, amikor ők ketten felkeltek az asztaltól és búcsúzásul barátságosan bólintottak feléje. Mikor végre a ruhatár felé vezető ajtóhoz értek, utánuk nézett. Ujjai szétnyíltak, a cédulát ketté tépte és odadobta az asztalra. — Fizetek! A pincér magasba húzta a szemöldökét és azonnal hozzálépett. A széttépett cédulát is, a kétforintost is otthagyta as asztalon. A ruhatár előtt állva még látta, amint odakint kocsiba szállnak. Az asszony lábán magasra felcsúszott a ruha, mielőtt az ajtó becsukódott. Átvette a kabátját. Indult kifelé. Hirtelen megtorpant, gúnyosan lebiggyesztette alsó ajkát és visszament a terembe. Rekedt hangon mondta a pincérnek: — Itt felejtettem egy cédulát az asztalon, nem látták? A pincér méltóságteljesen-*1 válaszolta: — Cédulát? Lehet, hogy itt volt, uram, de minden vendég után letakarítjuk az asztalt... Bocsánat... mi osztályon felüli üzem vagyunk!