Nógrád, 1967. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
4 WOeFÄB M67. március 12. vasárnap 3 aoiMiiir A salgótarjáni járási nőtanács terveiből „Főszolgabíró úr, ki mellett feszítsük az ajtót?" A tagadószókról Ä tagadószó a módosító szókhoz tartozik, mert a vele kapcsolatos mondat vagy mondatrész jelentését módosítja, megváltoztatja. Például: Városunk tiszta. — Városunk nem tiszta. Tagadó szavak a következők: nem, sem dehogy — ne, se. Az utóbbi kettő tagadó felszólító mondatokban fordul elő: N e szemetelj! — Senki s e szemeteljen! (Az ilyen mondatok tiltó mondatoknak is nevezhetők, ebből következik, hogy a „ne, se” tiltószónak is tekinthető). Helyesírási szempontból azonban nem teszünk különbséget a nem, ne, sem, se tagadószók között. Valamennyire érvényes az a szabály, hogy a tagadó szót különírjuk a tagadott igétől. Tehát így: nem csügged; n e csüggedj; (ő) sem fél; (te) se félj. Sokan összekeverik az igekötőt és a tagadószót Ezzel magyarázható az az igen gyakori eset, hogy a szokványos levélkezdő mondatban egybeírják a „ne”' tagadószót és a „haragudj” igét. Valahogy így: — Neharagudj hogy zavarlak levelemmel. Ha egyáltalán indokolt ennek a mondatnak a leírása, akkor így kell írnunk: — Ne haragudj, hogy zavarlak levelemmel! (A „hogy” élőtti vessző sem hagyható el, mert a kötőszó egy fő és egy mellékmondatot fűz össze, a mondat végére pedig felkiáltó jelet kell tennünk, mert a tőmondat igei állítmánya (a haragudj) felszólító módban áll.) Amennyiben a tagadószó az lgekötő és az ige közé ékelődik, akkor természetesen három szót kell írnunk: föl sem repül; meg n e sejtse; le sem nyugszik; rá s e hederít. A nem és sem tagadószó nemcsak igék előtt állhat, hanem névszók előtt is. Ilyenkor is különírjuk a tagadószót és a tagadott névszót: nem reménytelen; nem haladó, nem magyar; a helyesírás nem tudása — (ő) sem ellenség, föl nem ismerés, meg nem értés stb. De kivételesen egybeírjuk a „megnemtámadási” szót: Példáid: — Hitler nem tartotta tiszteletben a szovjet—német megnemtámadási szerződést. Ugyancsak egybeírjuk a nem tagadószót néhány egységes értelmű határozószóban: nemhiába, nemigen, nemkülönben, nemrégen, nemritkán. Ezenkívül még két kötőszóval írjuk egybe a nem tagadószót: nemcsak, nemhogy. — Nemcsak akarni kell a jót, hanem tenni is. — Nemhogy megtanulható a tagadószók helyesírása, hanem meg is tanulandó. A kivételek ellenére is általában igaz és érvényes az az alapvető helyesírási szabály, hogy a tagadószót a tagadott szótól külön írjuk. Mint ahogy különírjuk a se tagadószót József Attila Megfáradt ember című versének alábbi versszakában a tagadott névszóiktól: „A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget, / harmattá vált bennem a gond és teher; l se férfi se gyerek, se magyar se testvér, / csak megfáradt ember, aki itt hever.” Es ahogy különírjuk Jev- genyij JevtusenkÓ Orosz természet című versének lejjebb idézett soraiban a n e m és n e tagadószót, illetve az azokkal tagadott névszót és igéket: „Nem áradásod — csended ejtett meg engem. ... Ha időm érkezik, mondom, n e sírjatok, n e üssetek miattam semmi zajt. Nem halok meg!” Tóth Imre A salgótarjáni járás nőtanács első féléves munkáját lényegében a következő célkitűzések megvalósításával kívánja lebonyolítani: mozgósítani a nőket a különböző választásokra, emelni politikai, általános és szakmai képzettségüket, valamint megfelelően őrködni érdekképviseletük fölött Március hónapban a kazárt nőszervezet munkáját értékelik. A tavaszi munkák beindítására, az éves terv sikeres teljesítésére összehívják a járás szövetkezeteinek női munkacsapat-vezetőit és a szocialista munkaverseny jelentőségéről tanácskoznak velük. Áprilisban a választások nőmozgalommal kapcsolatos eredményeit értékelik, valamint értékelik a szocialista munka- verseny-mozgalom helyzetét Nagybárkány és Cered körzetében ifjúságvédelmi ankétot rendeznek. Májusban a mátra- mindszenti nőtanács munkája szerepel a napirenden. Nagy- bátony-Bányavárosban és Mátranovákon a rétegpolitikai tevékenység elmélyítése keretében háziasszonyok konferenciáját rendezik meg. Júniusban pedig összefoglalják az első féléves munkát, és az 1966—67. évi népművelési tevékenységet. Ö csak tudja... Villogó tekintetű, apró gyerek áll az utcán. Beszélgetünk. — Hányadik osztályba jársz? — Hatodikba!..: Bizalmatlanul méreget — Jó tanuló vagy? — Négy egész kilenc tized az átlagom. — Hm! Miből van négyesed? — Rajzból — mondja flegmán. — Hogyhogy? Hirtelen elfelhősödik az arca. — Á, van egy rossz tanárom ... — Meddig utazik? Gyarmatig? Rendben, akkor lesz még időnk beszélgetni. Látja a táblát, a „gépkocsivezetővel beszélgetni tilos!” Nem nagyzo- lok, de legalább akkor tartsa meg az ember, ha újságíró kérdezgeti... . így élünk mii A sofőr — Leülünk, vagy állva? Látom nem válogatós, hát akkor most válaszolok arra, amit a kocsin kérdezett: Hogyan élek? Jól! — és ha ezt mondom, akkor nekem el is hiheti, nem vagyok mai gyerek, tudom, mit beszélek és ki előtt mondom. Olyan ez, mint amikor azt kérdik az embertől: Hogy vagy? Ilyenkor már szinte szokás, hogy azt válaszolja: Köszönöm, jól! Pedig lehet, hogy éppen fél órája balhézott össze otthon az asszonynyal, a lóvé miatt. Már megbocsát a pórias beszédért, de mit cifrázzuk. Szóval: jól vagyok — az apróságokat leszámítva. Általában: jól! — A részleteken már lehetne vitatkozni. — Mert a mi szakmánkban azt szokták mondani, hogy az egyik lábunk mindig a börtönben van. Látta azt a'z öregasszonyt örhalomnál? Hiába dudáltam rá, akkor is átszaladt az úttesten, mert neki két perccel később már nem lett volna jő. És hány ilyen van egy ilyen úton, ahol egymást érik a faluk. Rohadt dolog, higgye el! Az ember figyeli az utat. nehogy valami beüssön és akkor elég egy szaladós öregasszony és vége mindennek. Mert mindig a sofőr a hibás, vagyis azt mondják, hogy „ment mint az őrült”, aztán meg, hogy... „oda se néz, csak beszélget az utasokkal!” meg ilyesmi. Ezért nem válaszoltam én magának a kocsin. — Pedig szép szakma lenne ez úgy általában. Az ember együtt él a motorral. Ha már valahol valami zörög, csak úgy, hogy a „civil” fül még nem hallja, én már reagálok rá. Az én fülem nagyon érzékeny a motorhangra, a karosszéria szavára. Ha jelez én máris felfigyelek. Akinek nincs füle a motorhoz, az ne is jelentkezzen gépkocsivezetőnek. Én már az első napon összestimmeltem vele és szinte a kocsi a második feleségem. — Hiába, nagyon szeretem a motort. Mert nem elég ha valaki megtanulta a kuplungolást, ha nyomja a gázt, adja neki a kakát, hadd menjen. Aztán, ha valahol lerohadtak, akkor csak arra van esze, hogy leállítsa az első kocsit. Sokszor még a motorháztetőt se tudja felnyitni. A múltkor is megállít Szécsény után egy maszek autós, nagyon be van gyulladva. — Mi baj kolléga!? — kérdem tőle viccesen, de ő visz- sza se mosolyog. — All a kocsi, leállt, nem megy! — Indítom, nyaggatom, csak szörcsög. Mindjárt tudtam mi a baja. Mondom, a komának: van ebben a kocsiban benzin? Azt mondja, most tankolt tegnapelőtt és alig ment vele. Na, jó, majd meglátjuk. Volt a Moszkvicsomban — mert van saját Moszkvicsom is — egy kanna motalkó, betöltők az ipse tartályába és indítom. Mint az óra, megy a motor. — Na látja, ez volt a baj. Benzin nélkül még az enyém se megy. — A koma csak káromkodott, hogy többet oda nem adja az asszonynak. Csak Gyarmatra ugrott be vele és kiürítette a tartályt. — Ha már kiböktem, hát bevallom, vettünk egy saját kocsit. Ritkán használom, eleget ül volán mellett az ember amikor szolgálatban van. Csak akkor hozom ki a garázsból, ha az asszonynak kedve támad kocsikázni. Nem panaszkodhatok, ritkán kér ilyesmire. Elmegyünk nyáron a Balatonra, vagy felugrunk Pestre színházba, moziba, elviszem a gyerekeket az anyóshoz Pásztora. Ez van! — Különben? Bepillantás as 1926-os választás kulisszatitkaiba A Tanácsköztársaság leverését követő 1922-es nemzet- gyűlési választáson — éppen 45 évvel ezelőtt — Klárik Ferenc személyében Salgótarján szociáldemokrata képviselőt küldött az országházba. Bár a faimunkásból lett szociáldemokrata politikus a Bethlen—Peyer paktum betűjéhez és szelleméhez híven képviselősködött, a következő 1926-os választásokon a kormányon levő Egységes Párt mégsem tudta elviselni, hogy a salgótarjáni honatya ismét a szociáldemokraták soraiból kerüljön ki. A Horty-rendszer politikai kulisszatologatói elhatározták — nyilván előírta ezt a konszolidációs, „győzelem- sorozat” haditerve is — hogy Batátz Gyulával, a szociáldemokraták új jelöltjével szemben erős kormánypárti ellenfelet állítanak. így esett a választás Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkátTa, aki már csak hivatalánál fogva is keménykezű ember hírében állott. A választási harcban jeleskedő kormánypárti kortesek kitettek magukért, nem sajnálták a szót a választók aláírásainak és voksainak elnyeréséért. Megnőtt a főszolgabírói hivatal forgalma is, és mind sűrűbben állítottak be a főszolgabíróhoz kortes- kedésre hajlamos atyafiak ezzel az akkoriban sűrűn használt kérdőmondattal: „No, főszolgabíró úr, ki mellett, feszítsük az ajtót?” A kormánypárti Sztranyavszky melletti „ajtófeszítés” kulisszatitkaiba egy korabeli szociáldemokrata röplap nagyszerű betekintést nyújt. A „Nyílt levél Salgótarján dolgozó népéhez” című röplapba, mely a Párt- történeti Intézet röpiratgyűj- teményének szociáldemokrata anyagából került elő, elegendő csak néhány helyen beleolvasnunk, hogy fogalmat alkothassunk arról, hogyan folyt a választási elő- csa táró zás, az ajánlási ívek aláírásának szakaszában. íme a magukért beszélő idézetek: — Különben élünk, mint a többiek. Aki dolgozik az megél ebben az országban. Nézze én nem vagyok párttag, de azt mondom, mindent megteszek, amire kérnek. Jöttek, hogy alakítsunk szocialista brigádot. Húzódoztak tőle egyesek, pedig nincs igazuk. Nem az elnevezés a fontos, hogy „szocialista” és hogy „brigád”, hanem amiért létrehozzák. A lényeget nem látják benne. Azt hogy kevesebb legyen a balhé az utakon, hogy kevesebb benzinnel, kevés anyaggal fusson a kocsi. Aztán udvariasság az utasokkal, meg miegymás. — Hanem ha megengedné, mondanék még valamit, nem az én „témám”, de gondolom segíthetek magának. Olvasom ezt a sorozatát. Hallom az emberek véleményét is. Azt mondják, csupa olyan ember szólal meg benne, aki lelkesen és szívvel-lélekkel csupa jót mond. Hát én nem majrézok és kimondom: más sem tudna „őszintébb” lenni, csak rossz- indulattal. Egy példát engedjen meg. Panaszkodhatnék, hogy a telep bejáratánál térdig ér a sár. Igaz így van. Jogos, hogy szóvá teszem, de az is jogos lenne, hogy megfogjak egy lapátot, amikor semmi egyéb dolgom és odébb dobjam a sarat a bejáratból. Nem esne le a kezemről az aranygyűrű. Hát így vagyunk mi mással és másutt is. Lehet kritizálni, de lehet segíteni is. — Szerintem az utóbbi a fontos, de maga ezt jobban tudja... g. b. „... a főszolgabíró azzal fogadott — idézi fel Batitz Gyula legelső élményeit — hogy erős kézzel fogom kezelni az urakat, mert a miniszterelnök megbukhatik, a belügyi államtitkár ebben a kerületben nem bukhatik el. „Csak velem szemben nem alkalmaztak terrort, csak az én személyes szabadságomat nem sértették meg, de annál kegyetlenebbül és becstele- nebbül terrorizálták a munkásságot és a polgárságot. A szociáldemokrata érzelmű választókat exisztenciájuk- ban támadták meg, s míg a kerület egyik részének választóit megvásárolták és lepénzelték, másik felét megfélemlítés alatt tartották...” „Munkavezetők, mérnökök, üzemvezetők, térmesterek, igazgatók gyűjtötték Sztranyavszky számára az aláírásokat éspedig nem a meggyőzés szavaival, hanem fenyegetésekkel. Ha valamelyik munkás vonakodott Sztranyavszky ajánlási íveit aláírni, annak nyomban értésére adták, hogy elbocsátják a munkából, elveszti kenyerét. A falvakban a jegyzők, a bírók és kisbírók, a kántorok mindenütt 2—2 csendőr kíséretében jelentek meg munkások lakásaiban és, ha a családfő nem volt odahaza, az asszonyokat fenyegették meg, hogy írják alá az ajánlási ívet, mert különben férjeik holnap már nem dolgozhatnak a bányában, vagy a gyárban. Az üveggyár igazgatója egyenként citálta magához a munkásokat és kényszerítette őket az ajánlási ív aláírására. Veres szolgabíró összehívatta a falu jegyzőit és kijelentette előttük, ha nem dolgoznak megfelelően Sztranyavszky érdekében, akkor ki lesznek rúgva. A csendőröket Is összehívták, azt a parancsot adták nekik, hogy mindenütt álljanak a bíró és a jegyző rendelkezésére és reprezentálják a hivatalos tekintélyt, magyarán a szuronyos erőszakot. Nem áRhatjuk meg, hogy a kölcsönös igazolás kedvéért ne vessük itt közbe József Attila a szó legnemesebb értelmében vett izgató, és mégis szép sorait a „Hazám” c. versből: „Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ...” Érdekes könyv került a kezembe minap, Rómában jelent meg az Editori Riuniti kiadásában. Címe magyarul: A Vatikán üzletei Olaszországban, írója Giovanni Grilli. Az író XXIII. János pápa egyik encyclicájából indul ki, s azt a hitet igyekszik eloszlatni, miszerint a Szentszék elutasítja „a gazdasági és társadalmi élet elvét... nevezetesen azt az elvet, mely kimondja, hogy az embernek természet adta joga van a magán- tulajdonra, beleértve azokat is, amelyek a termelést szolgálják.” Persze nemcsak az elvről, a fenti „természeti törvény” megszenteléséről van szó. Gazdasági súlyának növelésével az egyház még jelentősebb politikai erővé válik. Giovanni Grilli több adattal bizotqrít„Tanítók az iskolában — folytatódik a röplap terheli adatainak sora — a gyerme keket arra oktatják, hog tépjék le az utcákon Botit plakátjait A jáxműves gaz dáknak megtiltották, hogy i szocialista jelölt részére ko ősit adjamaik. A városi hi! dető vállalatot Sztranyavszkj ék a maguk számára foglal ták le. Terror alá vették i salgótarjáni épitómunkásoi termelőszövetkezetét is. Azo kát a pártmegbízottakat pe dig, akik ajánlási íveimmé jártak, fölbérelt spiclikké figyeltették. Ha valakiről valahogya; megtudták, hogy aláírta aján lási ívemet, rákényszerítei ték, noha ez világos törvény sértés, Sztranyavszky iveitte, aláírására is...” „Voltak munkások — oi vassuk egy más helyen s röpiratbain — akiket ötszöi hatszor becitáltak az irodábi és addig fenyegették és tér rorizálták őket, amíg csal hajlandóságot nem mutatta1 Sztranyavszky ajánlási ivei nek aláírására...” „Mint Bethlenek tiszta vá lasztásának jellegzetes tényé meg kell említenem még hogy a salgótarjáni ipartes tűiét helyiségében egész nat folyik az ingyenes dáridó.’ Amiként a többi röpiratbó vett idézet nem szorult magyarázatni, ez utóbbihoz mej különösképpen nincsen hoz. záfűznivalónk, hisz ezek t nagyon is drága „ingyen’ dáridók voltak talán a rég választások legszégyentelje. sebb színterei. S e körül menj felemlítésével össze is húz hatnánk a függönyt a négyévtizedes ásatag kulisszái előtt, ha nem tartozna Batitz Gyula salgótarjáni ellen- zéM jelöltségéhez még égj igen-igen lényeges tény melynek nyilvánosságra ho- zatala véglett fogalmazta tu lajdomképpen a többszörösei idézett röpiratát. S ez pedig nem más — és most újra a visszalépett ellenzéki képvi. selőjelöltet idézzük: s... könny és vér árán, szenvedések árán, védtelen munkások Ínsége árán, nem akartam i Salgótarjánban mandátumhoz jutni”, mert — okolja meg a röpiratíré kijelentését — „ajánlási íveim a közigazgatási hatóság és a bányaigazgatóság kézé. ben a feketelisták szerepéi töltötték volna be.” (A röp- irat-idézetekben előforduló kiemelés mindegyike Batitz Gyulától való.) A Batitz-féle „Nyílt levél" lerántotta a leplet Sztra- ■nyavszkyók „kifeszített ajtajáról.” Kovács János ja Togliattinak az 1929-es La- terani Szerződéssel (a Szentszék egyezsége a fasiszta kormánnyal) kapcsolatos magyarázatát, aki ezt úgy határozta meg, mint „a pápák igazi világi hatalmát”. S a történelmi bizonyítékok mellett ott vannak a jelen adatai is, a nagy olasz és nemzetközi bankok, az üzleti konszernek (Montecatini. Fiat, Snia Visco- sa. Centrale. Falck, Marelli, Edisoy company, stb.) elnökségében ott ülnek a pápa emberei. Az ember elgondolkozhat, vajon az egyház „foglalta el” a kapitalizmust, vagy viszont? S azon is, hogy a vatikáni ajtó előtt strázsáló kék-sárga ruhás svájci alabárdosok mi felett őrködnek. Vajon a hívők lelki nyugalma felett? (te) Megszentelt „törvény“