Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-05 / 31. szám
8 NOGR AD I9fl7. f'+vruár 5 vasárnap Alex La Gum• börtönbe viszik, neked talán nem szabad megnézned? A RAZZIA — Charly! Zörgetnek! Charles Pauls lassan ébredezett, nehezen tépve ki magát bódult álmából, amely — nem számítva a látomásokat —, édes volt, mint a szirup. Az ajtón dühösen dörömböltek, s Charles érezte, hogy a viskó minden egyes ütésnél megremeg. Szemei nehezen nyíltak fel, mint a redőny a szétvert sarokvason. Valaki bekiáltott az utcáról: — Hé nyissátok ki! Vagy szétverjük az ajtót! Charly felült az ágyon. — Hagyjátok abba! Rögtön nyitom! Frida rémülten suttogta/: — Mi lehet ez, Charly? — A törvény — morogta ő. — Ismét ez az átkozott razzia ... — majd hozzátette: — Ne nyugtalankodj. Semmit sem követtünk el. A kunyhó ismét megremegett az ütésektől, és Charly még egyszer felkiáltott: — Jövök már! Ne dörömböljetek! A szoba elülső részébén, a függöny mögött rémülten felsírtak a gyerekek. Charly a sötétben kitapogatta a nadrágját, csendesen szitkozódott. Felesége gyufa után kutatott. Fellobbant a láng, és Charly a táncoló fény mögött rámo- solygott Fridára: — Minden rendben lesz. Te csak figyelj a gyerekekre! Az öklök megint döngetni kezdték az ajtót, mire Frida, lejjebb csavarta a lámpabelet, s megpróbálta elcsitítani a rémülten síró gyermekeket. Charly mezítláb az ajtóhoz ment, s elfordította a kulcsot. Az ajtó, anélkül hogy hozzáért volna, élesen kivágódott. Egyenruhás alakok tódultak be a szobába. Charly önkéntelenül hátralépett. Egy pillanatra zseblámpa fénye vágott a szemébe, aztán kialudt. A hadnagy tekintete Fridán állapodott meg. Az asszony önkéntelen összébbhúzta magán a hálóinget. — Kellemes ilyenkor az ágyban henteregni, mi? Én meg mászkálhatok kint az esőben. — Charlyt kérdezte: — Mi a neved? — Charles Pauls. • — Hát a tiéd? — fordult aztán Fridához, miközben majd felfalta apró, szürke, kifejezéstelen szemeivel. Frida rémülten nyelt egyet, aztán halkan, szaggatottan mondta a nevét. A hadnagy tovább vigyorgott: — Na igen. Tisztességes emberek — Kacagott. A szája kinyílt és a torkából a kotko- dácsolás és fuldoklás furcsa keveréke tört elő. Aztán hirtelen becsukta a száját. Gyűlölködve nézett Fridára: — Mit bámulsz rajtam, te suvickos képű szajha? Megigazította vizes tányérsapkáját. fejével intett a kísérőinek, és kilépett az esős sötétségbe Azok hárman szó nélkül követték. Valahol az utcán az eső monoton pergésén túl hangos emberi beszéd hallatszott, ajtók csapódtak: egyre élesebbé váltak a külvilág zajai. Charly hirtelen előkotorta bakancsát, felhúzta. — Hová készülsz? — kiáltotta rémülten Frida. — Megyek megnézem, mi történik odakint. — Ne menj, Charly! Bajod eshet. Charly toppantott a lábával, hogy meggyőződjék róla, rendben vannak-e a bakancsai, aztán csendesen válaszolt: — Csak körülnézek. Látni akarom, mii csinálnak a mieinkkel. — Felvette sárga vi- aszkosvászon esőköpenyét, s megnyugtatóan rámosolygott: — Meglátod, minden rendben lesz. — Mindig magadnál kell hordanod. Hol van? — Rögtön kihozom, bent van a házban. — Egyszóval nincs igazolványod, mi? Na gyerünk! — Hallgasson meg, miszter, a házban van. A rendőrök se szó, se beszéd az út közepén didergő csoporthoz lökték. Az afrikaiak csoportja türelmesen várta a zuhogó esőben, mikor ültetik őket kocsikba. Sokan azért kerültek ide, mert nem tartottak maguknál igazolványt, másoknak nem volt rendben a papírjuk, s most valamilyen pecsét hiánya miatt borult fel az életük, egyesek pedig a házkutatásnak szegültek ellen. Az eső még mindig esett, de már nem olyan erősen. Charles Pauls a félhomályban álldogált. a reflektorok fénycsóváján kívül, és az eseményeket figyelte. Az esővíz kis patakokban csordogált le köpenyéről, sapkájáról pedig a nyakába csepegett. A rendőrök számolták az összeszedetteket. kocsikra rakták őket, kiabáltak, zseblámpáikkal hadonásztak. gumibotjaikat lengették. Charlyra hirtelen élesen rászólt valaki: — Hát te mit álldogálsz itt? Charly a hang irányába fordult és egy rendőrt pillantott meg. — Mit keresel itt fickó? — csattant még egyszer a kérdés. — Csak nézelődök — felelte Charly és gúnyosan vigyorgott a rendőrre. — Na szedd a lábad, és eredj haza. Egy-kettő! Valami forrni kezdett Charly lelkében, de azért nyugodt hangon válaszolt: — Miért? Mikor a tieidet — Ah, ah, — mondta a rendőr és bajusza fel-alá mozgott. — Gonosz vagy, mi? — Az övén hordott bilincs felé nyúlt. Charly hangja keményen csengett: — Igen, gonosz vagyok. — Fogadok, hogy te is kommunista felforgató vagy. Charly még egyszer a szeme közé vigyorgott, s tekintetével a rendőr kézmozdulatát kísérte. Az lecsatolta a bilincset és elfordítta a fejet, hogy valakit ' segítségül hívjon, Charly hirtelen álion vágta. Súlyos, kemény ütés volt. melybe Charly egész testével belefeküdt. A rendőr lábai elváltak a földtől és tompa csat- tanással egész hosszában hanyatt vágódott, bele a sárba. Charly futni kezdett, átugorva a rendőrt. A sötétség felé rb- hant. A rendőr ordított, s kiáltását egész kórus kapta fel. A sárban csúszkálva pillanatok alatt összefutottak a rendőrök. Charly cikázva futott, mint az űzött vad. Az egyik rendőr előrántotta pisztolyát és lőtt. A lövés bágyadtan, tompán hangzott az eső monoton zajában, s a pisztoly lángja egy pillanatra áttörte a reflektorok fényét. A visszhang körbefutott, s lassan halt el, valahol a kunyhók között. De Charly már eltűnt a települést körülvevő dzsungelben. Oldalt kanyarodott, félkört irt le, majd átmászva egy alacsony vaskerítésen, hétrét görnyedve ment tovább. Tudta, ha fut, előbb vagy utóbb a telepet átkutató rendőrökbe ütközik. Leült egy agyaghalomra, hogy kicsit kipihenje magát. Gondolkozott. Csodaszép ütés volt, élete legsikerültebb ütése. Hirtelen nevetni kezdett. Hangtalanul kacagott, de úgy, hogy teste rázkódott a sárga viaszkosvászon köpeny alatt. Messze volt és nem láthatta, hogy a rendőrök a reflektorok fénykörébe bátyját, Ro- naldot vezetik be. Fordította: Puskás Tamás A csoportban négy rendőr volt; egy fehér hadnagy, és három afrikai. A hadnagy ránézett Charles Paulsra és így szólt: — Ö az. Hol van a dagga? Charly állta a tekintetét: — Itt nincs dagga. Mi tisztességes emberek vagyunk! • A hadnagy elvigyorodott és lassan körülnézett. Alacsony, kövér emberke volt, süáű, fehér szemöldökkel, amelyek beszéd közben fel-alá ugráltak. Kicsi, keskeny szája késsel ejtett vértelen sebként húzódott téglaszínű arcán, melyet mint valami geográfiai térképet apró ráncok szántottak kéresztül-kasul. Szürke, mélyenülö szemei ide-oda Kutattak. Mögötte csüggedt, bárgyú arckifejezéssel állt a három sötét bőrű rendőr. Az utcán élesen világított néhány teherautó fényszórója. Eszeveszetten csaholtak a kutyák, s az áradatként lezúduló eső függönyén át innen is, onnan is emberi figurák bukkantak elő. A rendőrség összeszedett néhány afrikait, akik csoportba verődve, a hidegtől és esőtől remegve álldogáltak a fénykévében. Szortírozták és különböző teherautókba ta- szigálták őket. Egy afrikai kijött a kunyhójából és a kapuból nézegette, mi történik. Köpenye alól kilátszott a pizsamája. Zseblámpa fénye hullott rá, s a rendőrök egy pillanat alatt körülvették: — Hol az igazolványod, kaffer? — A házban, a kabátom zsebében. Kiss István szobrászművész uj készülő kompozíciójával, munka közben Tatay Sándor: Ajándék az öregeknek FIATAL barátommal a benzinkútnál találkoztam. Megtöltettem csurig a tankot és még egy kannát is a biztonság kedvéért. Ö a mögöttem várakozó vállalati kocsiból ugrott ki, megragadta az alkalmat, hogy boldog új évet kívánjon, s aztán: — No, talán valami hosszú útra készülsz? Ajajj! Kondorosra. Pedig nem szeretek ilyenkor télen ... összecsapta a kezét és harsogva felnevetett. — Hogy ennek az Icunak milyen szerencséje van: Hát ott mész el a tanya előtt. Félúton Szarvas és Kondoros között egy ugrásra laknak az öregek a műúttól. Ha ez nincs, akkor bumlizhat a zsúfolt vonaton, aztán eléri-e az autóbuszt, meg minden. Dehát nincs mese, meg kell látogatni szegényeket ott az árvaságukban, a karácsonyi ajándék is elmaradt. Ezt a mázlit! Mikor indulsz? — Hajnalban. Egy nap meg akarok fordulni. Boldogan viszem az Icukát. — Ezt egészen őszintén mondhatom, mert ilyen hosszú úton unalmas egyedül. Dicséretére legyen Icukának, ahogy megbeszéltük, pontosan öt órakor a kapu előtt állt, bundában, magas szárú csizmában, egy jókora bőrönddel. Valóban bőségesen megajándékozzák az öregeket, gondoltam, látván a bőröndöt. Rakom a csomagtartóba, de ahogy megemelem, feltűnően könnyűnek találtatott. Köd csak itt-ott volt egy kevés, ekkor még elviselhető volt az út is, mire kivilágosodott, ott álltunk a Tiszánál a sorompó előtt, mert tudvalevő, hogy ott közös a hid a vasúttal. A vonat végül átdöcögött és átgurultunk mi is a hí dón. Csak ekkor jutott eszembe, hogy megkérdezzem. — Mit kapnak ajándékba az öregek? — Nem igényesek ők — felelte Icyka —, a legfontosabb az, hogy lássanak. A legfőbb ajándék magam vagyok Sajnos csak ilyen rövid időm van, a szabadságom már elfogyott. Ha nincs ez a szerencsém, két éjszakát utazhattam volna.' Persze azért viszek anyunak egy csinos kendőt. Édesapám nagyon szereti reggel a teába a rumot. Pálinkájuk különben is van, boruk is van. Elég kitalálni mit vigyek mert hisz azért hiányt nem szenvednek semmiben. Mos! még jó, hogy volt ez a karantén ... — Karantén? Az mi? — Hát hogy a déli gyümölcsöt hűteni kell három hétig HAJNAL GÁBOR: Téli dalok • í. Szűköl vinnyog a szél s némán lerogy a csend megmarkol marja szememet a sápadt égkupola csupa vacogás csak hó és jég és szikla van köröttem 2. A hó. lila fénye zuhant rám megállók a rét közepén tujákon a hó pamacsokban s a tölgy göbe mind csupa fény lebeg feketén a fehérben nagy varjú rikoltva felém. Megindul a hószakadás és előttem utat betakar a csend puha szédületéből szorongva riad fel a dal derengve a tél közepében az úttalan élni akar. 3. Ma tavaszízekkel teli a januári levegő ilyenkor már a hóvirág gyorsan bújik elő. Süss januári nap reám hóvirág nézz át minden mosolyon ilyenkor titkon lomb dereng a fán s régi csavargásokról álmodom. A köd elillant még a tócsa is csupa ragyogás megváltozott a világ tegnap óta a gyökerekben felébredt a vágy. GEKEBL¥ÉS LÁSZLÓ: KERT Kegyetlen koppasztó a tél Megkoppasztotta platánjaidat Koppasztja betegeidet Koppasztja öregeidet Akik ülnének örömest a padokon Platánjaidnak lombjai alatt Jótékony lombjai alatt Ahol a tavaszon Kizsendül újra pázsit gally és szerelem De most az ág csak csupaszon Veti árnyékát a havon. RÍ a kártevők miatt. Olvasta az újságban? Ezért nem volt elég narancs vidéken. — Szóval narancsot visz. — Igen, egy keveset.. 1 Ugyanis mindig az van, hogy édes lányom, minek hurcolkodsz ide, tudod, hogy nekünk megvan mindenünk... Hála Isten, de azért az ember szeret valamit ajándékozni. Icuka nagyon kellemes úti társnak bizonyult Csak úgy repült az idő. Szarvason megittunk egy kávét és olyan kedves volt hogy egy bizonyos ürüggyel eltűnt és mire eszbekaptam, kifizette a számlát. Ezzel együtt is előbb megérkeztünk, mint számítottuk. A műúttól valóban csak egy jó kiáltásnyira volt a tanya. Nem engedte a világért sem. hogy behajtsak a sáros úton. Kiszállt és figyelmeztetett, hogy jól jegyezzem meg a helyet. Itt találkozunk, amint előre megbeszéltük, pontosan négy órakor. Utána néztem, amint ment bundájában, bőröndjével, élénksárga sapkájában a magányos tanya felé. kerülgetve a sarat. Mindig megesik a szívem az ilyen hazatérő pesti nőkön. ahogy botorkálnak jókora táskájukkal a nekik már szokatlan úton. el is határoztam, hogy amennyire lehet sietek vissza és mégiscsak behajtok én a tanyára. KONDOROSON minden remekül ment. Egy teljes órával elébb, tehát pontosan három órakor ismét ott voltam a helyszínen. Gondolkodás nélkül nekivágtam a dűlőútnak. A sár egy kicsit mélyebbnek bizonyult a vártnál, azért legnagyobbrészt az út mellett a füvön vezettem a kocsit, szerencsésen megérkeztem a kerítésig. A tanya körüli rétség tele volt baromfival. Hófehér tyúkok serege, libák, kacsák. Mire kiszálltam a kocsiból, ott volt Icuka is, az apja is. A szülők, alul az ötvenen, jó erőben voltak, az asszony csak úgy gömbölyödött. Az udvaron disznóölés kétségtelen jele, a perzselés fekete foltja. A folyosón egy medencében a frissen szedett lúd- toll, még gőzölgőit is. Az udvar végén egy távoli szomszéd asszony belet pucolt. — Bizony megkéstünk egy kicsit a munkával — szabadkozott Icuka anyja — mert ez a lány a világért sem akarta, hogy disznót vágjunk. De ha most itt van az alkalom ezzel az autóval. Dél lett, mire segítséget kaptunk. Hiszen ha tudjuk, elrendeztük volna már tegnap. De hogy ezek valamikor is időben írnának!... A disznót bizony éppen hogy csak kettéhasították. De •:zért volt már jó resztéit máj és vesevelő. Alig hogy beléptem a házba, már tálaltak is, mert hiszen elképzelhető, hogy legéheztem, ha ennyire siettem. Csak az volt a baj. hogy bort nem ihattam rá az autó miatt. Hiába, mégis csak más ez. mint mikor az ember a hentesnél veszi a májat Hát még a vesevelő! Mit ér az, ha már egyszer kifagyott a lelke. Már nem is nagyon bántam volna, hogy telik az idő. Egyszercsak hallom a gyilkos percegést az udvar felől. Esni kezdett az ólmos eső.
