Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-05 / 31. szám
4 NÖCRAD 1967. február 5. vasárnap 3 SfflMlliíWilí %Wa A képzett melléknevek szókapcsolatáról Kis ügyeli és nagy ügyek Egy tanácstag önvallomása Egy nem nyelvszakos pedagógus élénk rosszallással vette tudomásul azt a tényt, hogy helyesírási szabályzatunk különírja az „általános iskolai” szókapcsolatot, és egybeírja a „középiskolai” szóösszetételt. Valóban mindkét kifejezés két szóból áll. Az első szavak melléknevek: általános —közép. A második szó teljesen azonos. Az „iskola” főnévből ■4 képzővel alkotott melléknév = iskolai. Mindkét melléknév (általános, közép) tulajdonságjelzője a képzett melléknévnek (az ,,iskolai” szónak). Mivei magyarázható tehát az „általános iskolai” (általános iskola) és a „középiskolai” (középiskola) szavak külön-, illetve egybeírása? 1. A melléknévi jelzőt az alkalmi és a hosszabb kapcsolatokban nem írjuk egybe az -i, -s, -ú, -ű képzős melléknevekkel: általános iskolai, fekete szemüveges, lelkes hangulatú, kiváló minőségű. Haszonban a két szó szorosabb kapcsolatban van egymással, és az alakulat nem túlságosan hosszú, a a jelzőt és a jelzett szót egybeírjuk: középiskolai, kekruhas, szűkmarkú, jószívű. Tehát az „általános iskolai” melléknévi utótagú szókapcsolatot csak azért nem írjuk egybe, mert túlságosan hosszú lenne. Kötőjelezni pedig azért nem lehet, mert csak két szóból (elemből) áll. 2. De a számnévi jelzőt sem írjuk egybe az -i, -nyi, -s, -ú, -ű képzős melléknevekkel, ha a kapcsolat csak alkalmi jellegű vagy túlságosan hosszú: tizenkét órai, nyolc kilométernyi, huszonegy méteres, harminckét fogú, három kerekű. Ha azonban a két sző gyakori kapcsolatban van egymással, és az alakulat nem túlságosan hosszú, a jelzőt és a jelzett szót egybeírjuk: félévi, négyujjnyi, tízéves, kétágú, hétfejű. 3. A -dik képzős számnévi jelzőt nem írjuk egybe az -i, -s,-ú, -ű képzős melléknévvel: hatodik havi, ötödik éves, második osztályú, harmadik helyezésű. A -d képzős sorszámnévi jelzőt azonban mindig egybeírjuk: harmadnapi, ötödéves, másodosztályú, harmadrendű. Iskoláinkban sok gondot okoznak az ilyenféle toldalékok: -fajta, -féle, -nemű,-rétű, -szerű. Nemcsak helyesírásukban, de felismerésükben is sok a bizonytalanság. Egyesek névutónak vélik azokat, pedig inkább toldalékok, mint önállód szófajok, valójában a két nyelvtani kategória (a toldalék és a szófaj) között állnak. Képzőszerű utótagok. 4. A -fajta, -féle, -nemű, -rét, -rétű, -szerű képzőszerű utótagú mellékneveket általában egybeírjuk: másfajta, mindenféle, egynemű, negyedrét, sokrétű, ésszerű. „Moshatja vér is — ilyenek vagyunk. Üj nép, másfajta raj.” (József Attila) *A társaság célja a nép felvilágosítása ... mely utakon érhesse el a, legésszerűbb ,és legideálisabb kormányformát: a köztársaságot.” (Krúdy Gyula) Ha azonban ezeknek a képzőszerű utótagoknak az előtagja tulajdonnév, akkor a két szó között kötőjelet használunk: Ady-féle, Munkácsy Mihály-szerú, Han- ság-szerű. — Az Ady-féle szimbolizmus Euröpa-szeite elterjedt a század, elején. — Az emberek többsége ma is a Munkácsy Mihály- szerú festményeket tartja igazán szépeknek. A Képzőművészeti Kiadó idei tervei * Gazdag „termést” ígér a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának idei terve. A képzőművészeti alkotások reprodukciói sokféle változatban készülnek és kerülnek kiadásra. Igen jelentősek az ifjúság esztétikai nevelé- s 't szolgáló kiadványok, amelyek egyike a múlt év őszén indult Arcképek című sorozat. A magyar históriai arcképcsarnok 18-18 képen örökíti meg és hátlapján magyarázó szöveggel ismerteti a magyar irodalom, történelem, tudomány, színészet nagyjainak arcképét, munkásságát. E sorozat folytatásaként az idén a képzőművészet és a zene kimagasló alakjait mutatja be egy-egy képes tasak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára az eseményhez méltó kiadványok reprezentálják majd a Képzőművészeti Kiadó tevékenységét. Ék Sándor festményeinek három nagyalakú reprodukciója jelenik meg, egy grafikai mappa pedig 1917-től napjainkig tartalmazza a forradalmi eseményeket ábrázoló 20 grafikát, amelyeknek elkészítésére a legjobb grafikusművészek kaptak megbízást. A forradalom archívumából választanak ki olyan fotókat, amelyek híven az 1917-es eseményeket idézik. A Magyar Nemzeti Galéria kincseiből 60 festménnyel, a Szépművészeti Múzeumból pedig 55 festménnyel ismertetik meg a képzőművészetek barátait a színes diapozitívek. Számtalan színes képeslevelezőlapot ad ki évente a vállalat, és a jövőben megjavul a képeslapok minősége: előállításukhoz nyugatnémet karton érkezett. Konyhai reprodukciós falvédőkből az idén újabb 30 ezer példány jelenik meg. A híressé vált Cí távoz idegenforgalmi sorozat további képeken és hanglemezeken mutatja be és ismerteti meg hazánk egy-egy szép táját. A lipcsei tavaszi vásárra is készül ilyen kiadvány. Több mint 37 ezer példányt rendeltek a híres vásárvárost bemutató szép kivitelű zenésképes útikönyvből. — Ha engem Pálfalván keres, úgy kérdezze, hol a Pio- láné. Még a férjemet nevezték el így negyvenötben az orosz katonák. Játszott velük egy csapatban, rúgott három gólt, úgy lő, mint a Piola, mondták. Azóta van rajtunk ez a név. Vannak, akik rendes nevemen, úgy, hogy Kovács Lajosné, tán nem is ismernek. Ezt onnan gondolom, hogy egyszer a szomszédasszonyomat megkértem, úgyis a boltba megy, egy füst alatt hozza el nekem a tejet, meg a kenyeret Ezt ugyanis mindig előre kifizetem. Kéri a szomszédasszony a boltban á tejet meg a kenyeret, ránéz a boltos, kiét? Hát a Kovács La- josnéét. Ilyen, álmélkodik, nálunk nem fizetett. Lehajol a szomszédasszony a kosaráért, dühös, na megállj Piola, majd adok én neked! Felkiált erre a boltos: Pioláné? Az egészen más, annak itt a kenyere, teje. Azt csodálom, hogy annak idején, kilencszázhat- vanháromban nem ezen a néven indították a megyei tanácstagjelöltek listáján. Persze, azóta, azt hiszem, sokan így is megismertek Pálf alván, vagyis a hármas körzetben. Ez tartozik hozzám. A falu, az üveggyári kolónia, a bányagépgyári, meg a Kotyház puszta. Négyezer lakos. Ha nem több... — Hogy mi az, ami emlékezetessé teszi az én megyei tanácstagságomat? Hát először is az, hogy látom az egész megye dolgait, megismertem gondját, örömét, s hogy magam is beleszólhatok az alakulásába. Nagy dolog ez, én tudom aztán igazán. A mi családunk jászkarajemői, apám útkaparó volt, kilencen voltunk testvérek. Apám a mozgalmi tevékenysége miatt fekete listán volt. Gyakran előfordult, hogy anyám sírva jött haza, s nekünk gyerekeknek nem volt szabad tudnunk, apánk hol van, miért nem jött haza megint. Es bizony, ha élni akartunk, hamar munka után kellett néznünk. így kerültem én is kilencszáznegy- venegyben Zagyvapálialvára, cselédnek. Ha visszagondolok arra a tehetetlenségre, kiszolgáltatottságra, ahogyan a sors — sors? az urak kénye-kedve! —• hányt bennünket ide, oda, elhiheti nekem, jó érzés most saját sorsunkat magunknak irányítani. — A másik: a bizalom. Mindig szerettem a mások gondjával törődni. Lehet, hogy ezt megérzik az emberek? No, én igazán nem panaszkodha- tom, hogy a tanácstagi fogadóórákon kívül „unatkozni” hagynak. A Síküveggyárban dolgozom. A kilencedik párt- kongresszuson például elhangzott a szülési szabadság meghosszabbítása. Másnap egész nap folyt a kupak tanács.. „Mondd már, te mégis tanácstag vagy, ezt hogy kell érteni, azt hogyan?” Vannak aztán diszkrét ügyek. Jön az egyik munkás, csűri-csavarja, végül kiböki, összeveszett az asz- szonnyal. Kiderült, hogy részegen ment haza a jólélek, innen az asszony haragja. Nem tudom egészen pontosan, mit várt tőlem, de én alaposan összeszidtam persze, azért a családi béke helyreállításában is segíteni kellett, ugye. — Kis ügyek és nagy ügyek, minden van egy tanácstag hétköznapjaiban. Az egészség- ügyi állandó bizottság tagja vagyok. Tárgyaltunk a lu- dányhalászi szociális otthonról, a megyei kórház építés problémáiról. Megvalósultak. De vannak dolgok, amelyekre kifejezetten és személy szerint is büszke vagyok. Mint például a pálfalvi önkiszolgáló boltra. Az elődjébe, ha ketten bementek, háromnak ki kellett jönnie, reggel nyolckor nyitott, délután fél háromkor zárt. Pont akkor, amikor a legtöbb üveggyári asszony vásárolhatott volna. A legnehezebben azt lehetett elérni, hogy két műszakos legyen. De az átalakításban, abban, hogy másfél hónappal határidő előtt adták át .szintén benne van legalább kilenc—tíz asz- szomy, férfi társadalmi munkája. Előfordult, hogy onnan mentünk munkába, s oda tértünk vissza. Érdemes volt. Vagy a parkosítás. Amiatt cselezni is kellett. Az istennek sem akart haladni. Akkor kihordattuk a kerti földet a házak elé, s amelyik házból jöttek segíteni a lakók, mi is mentünk ásni, planírozni. Ahol kupacban maradt a föld, az ottani lakók elszégyelték magukat, nekifogtak a munkának. Akkor azokna k is segítettünk. — No, igen nem könnyű, az biztos. Pártvezetőség, nőtanács, Vöröskereszt, tanácstagság. .. s hát a család, a család. Hogy a férjem néha mit szól mindehhez? Azt nem merem itt megismételni. Csakhogy, a kópé, ugyanezt csinálja ő is, ilyen a fiam is, s a többi gyerekek. Mintha be lennének oltva. Én pedig... mit lehet ez ellen tenni? — ez az életem. És mennyi még a tennivaló! Most. hogy lejárt a mandátum, mindannyiunknak el kellett készítenünk a „mérlegbeszámolót.” összeszámoltam, a négy év alatt négyszáznyolcvan közérdekű és egyéni probléma megoldásában kérték a segítségemet, közbenjárásomat. Közülük egyetlen maradt, amely még mindig nyomja a telkemet. Egy családról van szó. A szülők elváltak, de lakás híján együtt maradtak. Van négy gyerek. És a férj nagyon lelketlenül viselkedik. Nemcsak a környék nyugalmát háborítja, de félek, valami nagyobb baj ne történjen. A bíróság, sajnos, nem dönthet az ügyben, mert a lakás a Síküveggyáré, de nagyon örülnék neki, ha a vezetői átéreznék elsősorban a négy gyerek sorsa miatti aggodalmamat... Aztán itt van a bölcsőde. Amit elintéztünk, meg nem is. Mert pénz van rá, de terv máig sincs, s ezért nem kezdhetik meg az építését. És ebbe nem nyugodhatunk bele, mert kell az a bölcsőd^, nagyon kell. Aztán meg kell oldani % falu vízellátását. És ami az egyik legnagyobb gondunk: a süc- üveggyápi lakótelepjén nincs orvosi rendelés. A gyárban délután fél háromig dolgozik egy főápoló. Balesetek esetén ő nyújt elsősegélyt. De a baleset nem kérdi: hány óra? A baleset megeshet, és meg is esik este, éjszaka. Mostanában például rossz a gáz, rontja az üveget. Apró kis zárványok kerülnek a táblába, feszültsé- ges — mint az ördög, olyan veszélyes ilyenkor. Mit csinálunk, ha olyankor vág bele valakibe, amikor nincs ott a főápoló? Rohanunk a faluba, ott van körzeti orvos. És amikor perceken múlik az élet? És ha a lakótelepen rosszul lesz valaki? Hd Négy éve választották meg a megyei tanácsba. Választói nem bánták meg, hogy bíztak benne. Az aprótermetű, de szívós, mozgékony asszonyka a gyárban levágó, szélező. Üveggel dolgozik, mely átlátszóan tiszta, mint a jó emberek lelkiismerete. És éppen olyan érzékeny a durva érintésre, mint az emberi lélek. Azoké az embereké, akikkel oly szívesen foglalkozik, intézi ügyes, bajos gondjaikat, miközben egész Nógrád gondjait segíti megoldani Kovács Lajosné, a megyei tanács tagja. Csizmadia Géza Tóth Imre X. A. Volt már családlátogatáson? Mert ha még nem volt, jöjjön el egyszer velem. Akkor majd megtudja, miként vélekednek a szülők a gyerekek neveléséről. Általános, hogy amikor a gyerek bekerül az iskolapadba, máris a pedagógűst teszik felelőssé a neveléséért. Pedig csinálhatok én, amit akarok, ha egyszer az iskolai nevelést otthon tönkreteszik, elrontják. A múltkor is ellátogattam az egyik családhoz. A kislány már hatodikos, értelmes, kedves teremtés. Szívesen fogadénak, üljön le tanító néni. (Hiába vagyok huszonnégy éves, csak néninek szólítanak az idősebbek is.) A kislány van otthon és az édesanyja. Kérdezgetem a családot, hogy élnek, mit csinál a gyerek odahaza? Megszólal az asszony: — Nem tudom én azt megmondani. Nekem dolgom van, este, ilyenkor jövök meg a munkából, az a gazember apja pedig éjfélig is elcsavarog a barátaival. Így beszél a lány előtt az apjáról, én pedig éppen aznap magyaráztam az osztály előtt, hogyan tiszteljék, szeressék a szüleiket. Nem könnyű szakma, még akkor sem, ha egyesek irigy- lik tőlünk a nyári vakációt, a szünidőket. Mondok egy másik esetet. A fiú nincs otthon, a szülők panaszkodnak. Nem bírnak a tizenhároméves gyerektgy élünk mi A PEDAGÓGUS kel. Rendszeresen csavarog, nem írja meg a leckét. Mondom, hogy fogják keményebben, neveljék szigorúbban. Mire az apa nekem támad: — Nem tanácsot kérünk, hanem nevelje maga jobban az iskolában. Ezzel együtt szép szakma. Történelmet, magyart tanítok a felső tagozatnál. Zsúfoltság van és magas követelmény falun is. A gyerekek olvasnak és könnyen sarokba szorítanak kérdéseikkel, ha az ember nem tart lépést a napi eseményekkel. Nyolc féle újságot járatok, este olvasás, óravázlat készítés. Már fáj a szemem, mert annyit írok lámpafénynél. A kívülálló csak azt látja, hogy délben lelépünk, hazamegyünk, pedig nekünk odahaza is dolgoznunk kell. Dolgozait- javítás, felkészülés a másnapi órákra. Minden órára készül az ember, minden óra más, még akkor is, ha ugyanarról a témáról szól. Mások a gyerekek, másként figyelnek és másként fogják fel az anyagot. Szeretem ezt a hivatást. Miért? Változatos, kedves, sok oldalú, színes — és még sok jelzőt akaszthatnék rá. Üttörő- munkát is jelent és újításokkal is foglalkozhat az ember itt. Mi is termelünk. „Gyártjuk” az okos, művelt fiatalokat a társadalomnak. Ugye szép frázis, pedig így van. És mégis, amikor egy mérnök Kossuth-dijat kap, mert szorgalmával és eszével nagy hasznot hajtott az országnak, senki sem kérdezi meg: ki tanította, ki nevelte ilyennek, amilyen lett? Persze lehetetlen is ezt megtenni, bár néha nem ártana, azt is megdicsérni, aki foglalkozott vele az első betűtől a logaritmusig. Az évek nagyon gyorsan telnek. A gyerekeken veszi észre legjobban az ember. Csak harmadik éve tanítok, de az idősebb kollégák elmondják: nem egy tanítványuk nagypapa már. És hozzáteszik: jóleső érzés tanítani a nagypapát, a fiát és az unokáját. Szeretném megérni én is ezt, itt, falun. Mert szerintem a falu nemcsak gazdaságilag, hanem kultúrában és közoktatásban is utoléri a várost. Máris érezni, hogy többet várnáik, követelnek tőlünk a falusi iskolákban. A zsúfoltság, a gyengébb anyagi ellátottság nem jelenti, nem is jelentheti azt, hogy gyengébb „minőségben” tanítunk. Ellenkezőleg! A követelmény egy országos szinthez igazodik függetlenül attól, hogy náluk negyvenöt gyerek jár egy osztályba. Az én magánéletem is ehhez igazodik. Reggel hamuzás, takarítás, délben hazaugrok befűteni, délután táncpróba és csapatgyűlés, este a gyerekek kikönyörögték a magnót. Táncolni szeretnének. És a falusi pedagógus rabja a gyerekeknek. Mindig ott van szem előtt. Nem térhet ki a kedves kérések elől. Ha Budapestre néha feljutok, akkor két napig kul- túr-séta következik egyik moziból a másikba, kiállításról tárlatra és színház, opera és operett vegyesen. Szomjas az ember és oltani kell szomjúságát. Otthonom? Van! Családi házban szoba, konyha. Nem kell több. Inkább a „mellékletek” hiányoznak, vizet a kútról hordok, lavór a fürdőszobám és televíziót nézni a szomszédba járok még. Saját tévét csak 1970-re ütemeztem be. Nekem is van saját ötéves tervem ... g. b. Balatonbogláron, az állami gazdaság szőlőjében több mint ezer holdon kezdték meg a szőlő metszését, ötmillió oltványt készítenek az idén a levágott vesszőkből. (MTI foto — Bojkor József felv.)
