Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-01 / 27. szám
N^GB«n 1067. február 1. szerda Taylor \vtentvh1 telt Jnhnmonnnk Harcok a kambodzsai határ közelében SAIGON B—52-es bombázógépek hétfőn éjjel, és kedden támadást intéztek a kambodzsai határtól mindössze 8 kilométerre fekvő, illetve a Saigontól mintegy 560 kilométerre északra, a Kontum tartományba a feltételezett szabadságharcos állások ellen Kedden hajnalban dél-vietnami szabadságharcosok heves tűz alá vettek két amerikai a'-í- nakutató hajót Saigontól 37 kilométerre délkeletre. Nem sokkal később három további hajót támadtak meg. WASHINGTON Az amerikai hadügvminisz- térium hétfőn bejelentette, hog'" júliustól kezdődőm újabh 2229 orvost hívnak be katonai szolgálatra. Maxwell Taylor, az Egyesüli Államok volt dél-vietnami nagykövete, aki a napokban tért vissza 11 napos dél-vietnami és más délkelet-ázsiai országokban tett körútjáról, nét- főn jelentést tett Johnson elnöknek utazásáról. Taylor a találkozó után tartott sajtóértekezletén ismét felelevenítette kedvenc gondolatát, amelynek értelmében el kellene gknás'- feni F',i"br>-')T kikötőjét, hogy „ily módon fokozzák a nyomást Eszak-Vietnamra”. A volt nagykövet hozzátette, véleménye szerint további amerikai erők bevetésére van szükség Vietnamban. MOSZKVA A Pravda keddi számában Pramonov az Egyesült Államok jelenlegi belső helyzetével foglalkozva többek közölt megállapítja: amerikai közéleti személyiségek, újságírók, sőt egyes politikusok és kormánv- hivatalnokok nyíltan hangoztatják: az országban egyre kevésbé hisznek a kormány szavainak őszinteségében és igazságában. Lényegében az Egyesült Államok egész agresszív politika iának mély válságáról van szó — folytatja a szerző. Az amerikai kormány jelenlegi programja csak alátámasztja ezt Az amerikai kormány valóiában beismeri, hogy nem válnak valóra reményei az 1967. évi katonai „győzelmet” illetően. Szaúd-ürábia panasza NEW YORK (MTI) Dzsámit Barudi, Szaúd-Arábia nagvk^vete felkereste U Thant ENSZ-főtitkárt. hogy előterjessze országa panaszát am'a*t, ho"v az EAK repülőgépei Szaúd-Arábia-i várost Dombáztak, illetve egy falu ellen gáztámadást hajtottak véa- re. A nagykövét felkérte az ENSZ főtitkárát, tegyen intézkedéseket az ilyen támadások megismétlődésének megelőzésére. FT Űrhajósok temetése WASHINGTON (MTI) Talátkoiás Longovai Podgornij hazautazott Az olasz sajtó a szovjet államfő látogatásának jelentőségéről Malit nyilatkozata Sokaimról DJAKARTA (MTI) Djakartában kedden közzétették Malik külügyminiszter újabb nyilatkozatát. Malik bejelenti: a hét folyamán ismét felkeresi Sukamot, hogy megtárgyalja vele az elnök politikai jövőjét. A közelmúltban Malik már nyíltan felszólította Sukamót, hoev távozzék a politikai színtérről. Néhány napja Djakartabar hisztérikus kampány folyik, miután jobboldali mohamedán körök bedobták a köztndatba hogy Sukamo esetleg feloszlatja a baloldalától megfosztott legfőbb törvényhozó szervet. az Ideiglenes Népi Tanácskozó Kongresszust, amely a tervek szerint márciusban ül össze, hogy döntsön Sukamo jövőiéről. Ezzel kancsolatban Malik — kedden nyilvánosságra hozott nyilatkozatában — kii°!enti: Sukamo sorsa „meg van pecsételve”, ha erre a lépésre szánja el magát Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap befejezte olasz- országi látogatását és hazautazott Rómából. Hétfőn este Podgornij tanácskozott Luigi Longoval, az Dlasz Kommunista Párt főtitkárával, akivel baráti beszélgetést folytatott *' Podgornij. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke olaszországi látogatásának eredményei mindkét fél szempontjából teljes mértékben kielégítők. Ez nemcsak a hivatalos közleményből, hanem Podgornijnak és olasz vendéglátóinak több alkalommal is elhangzott kijelentéseiből. valamint a kedd reggeli olasz sajtó állásfoglalásából is kiderült. Csaknem valamennyi olasz lap pozitívan ítéli meg Podgornij látogatását A Popolo, a Kereszténydemokrata Párt lapja a többi között rámutat, hogy a záróközlemény nem titkolja el az egyes politikai tények értékelésében fennálló véleménykülönbségeket. de aláhúzza, hogy véleményazonosság áll fenn a békés együttélés szükségességében. Kedden délután magyar idő szerint 15 órakor temették Grissomot 17 órakor White-ot és 19 órakor Chaffeet, az amerikai Apollo-program szerencsétlenül járt három asztronautáját Mindhárom űrhajós díszes katonai temetést kapott. Időközben a 15 főnyi vizsgálóbizottság folvtatia a tragédia körülményeinek felderítését. A bizottság jelenleg egy 1904-ben készült szakértői jelentést tanulmányoz, amelv az űrkabin oxigén.feltöltésének veszélyeit taglalta. öt évvel ezelőtt Philadeln- hiában négy űrhajósjelölt szenvedett súlyos égési sebesüléseket egv oxigénnel töltött próbakamrában. Könnyen lehet, hogy a bizottság o*yan következtetésre jut. hogy oxigén helyett más összetételű gázzal kell feltölteni a jövőben az űrkabinokat. Dollármilliurdoh és centek Az amer'kai reklámszakemberek kedvelt szólásmondása, hegy az Egyesült Államok a korlátlan lehetőségek és a mindig új, mindig túlszárnyalt rekordok országa. Ha a figyelmes szemlélő most végigvizsgálja az új amerikai költség- vetés tervezetét, bizonyos vonatkozásban igazat kell adni a sokszor emlegetett reklámmondatnak. A Johnsbn-kormányzatnak valóban korlátlan lehetősége volt — és élt is ezzel! —, hogy egyszerűen semmibe vegye azokat az ígéreteket, amelyeket a demokrata kortesek oly hangosan hirdettek az elnökválasztás és legutóbb a kongresszus1 részválasztások idején. Ami pedig a rekordokat illeti, az 1967. július 1-én kezdődő költségvetési és kiadási oldala páratlan rekord: az USA történetének egyik legnagyobb kiadási tételét, évi 135 milliárd dollárt irányozza elő. Rész-rekord a nagy rekordban: az összes kiadások 56 százaléka, 75,5 milliárd ja bevallott hadikiadás, ebből csak a vietnami .háború előrelátható, költségvetésben rögzített költsége 21,9 milliárd. S ha az amerikai imperializmus Vietnamot megelőző délkelet-ázsiai kalandjára gondolunk, a koreai háborúra, az összehasonlítás még megdöbbentőbb- 1953*-ban az amerikai hadügyminisztérium csak 48 milliárd dollárt költött hadikiadásra — ebben benne volt a háború teljes költsége és a már akkor igen széles amerikai iámaszponthálőzat és teljes . Mdeeháborús készenlét” mir fen kiadása. Ha tovább folytatjuk a szemlélődést, az arányok meglepő volta az, ami leginkább figyelemre méltó. A felduzzasztott költségvetésben az eddigihez képest mindössze 200 millió dollar többlet szerepel a mezőgazdaság fejlesztés céljaira, a város- fejlesztés összesen 100 millió dollár pluszt kapott, 900 millióval emelték meg az egészségügyi és jóléti célokra szolgáló alapok számát és mindenesetre nyoma van a John- son-költségvetésben a takarékosságnak is: kerek félmilli- árd dollárt vettek el az elmúlt évhez képest az oktatási célokra előirányzott összegekből ... • Azt mondhatja erre bárki: a gazdag Amerika számára nem is olvan lénvegesek a mezőgazdaság fejlesztési, a városfejlesztési vagy az egészségügyi jóléti problémák. Mégis fontosak lehetnek: hiszen tíz év óta számos izgalmas és érdekes terv született az USA-ban csak a gyors tempóban öregedő városok tönkrement épületeinek javítására, a szükséges lakások építésére, a már-már elkerülhetetlenül sürgős városrendezésre. Ám a tervek nagyon kis része valósult meg — és két hónappal ezelőtt írta a New York Times, hogy a költségvetést összeállító szakembereknek azzal kell számol- niok: a városok és önkormányzatok a múlt évi költségvetés hat-hétszeresét szeretnék kapni és bár tudják, hogy ez lehetetlen, követelik — reményeik mindenesetre legalább 180—200 százalékos növelésre irányulnak. A mezőgazdaság fejlesztésre is nyilván lényegesen több kell. mint a költségvetésbeli ösz- szeg. Az Appalache-hegység vidékét gvakran emlegette mint „gyors segítséget kívánó területet” maga Johnson elnök is. amikor „nagy társadalom”-ter- véről beszélt. Ezen az egykor mezőgazdaságilag is jelentős vidéken egv újságíró így jellemezte a helyzetet: „Egész megyékbe az élelmiszerfölöslegekből kiutalt liszt és tejpor, a belőlük készült pép jelenti az egyetlen valamirevaló táplálékot.” Csak két példát említettünk: a városfejlesztés és a mező- gazdasági fejlesztés tételét. Itt milliárdok hiányoznak. A vietnami agresszió azonban megkapja a maga 21,9 milliárd dollárját 1967. július 1-től 1968 június végéig — azaz egyetlen esztendőben most annyit, sőt, majdnem két mil- liárddal többet, mint a véres vietnami kalandra 1961 és 1966 között összesen költöttek. Alig ocsúdott fel az Egyesült Államok népe az elnök költségvetési üzenetének hatása alól. máris megszólalt a hadiüzletben érdekelt tőke — és keveselte a rakétára, repülőgépre, ágyúra, tankra és lőszerre kiadni tervezett milliár- dokat A Wall Street Journal megrótta az elnököt: alábecsüli a vietnami agresszió költségeit. kénytelen lesz majd évközben póthitelt kérni. A nagytőke íapiának megjegyzésében van ráció, a délkelet-ázsiai háború feneketlen zsákjába a háború első napja óta növekvő és mindig a tervezettnél nagyobb összegeket dobtak. Azonnal hallatta hangiát jónéhány olyan „lobby” is — lobby a neve a szinte hivatalos kijárószervezetnek az amerikai törvényhozásban, amely megfelelő „fcöltségmegtérftés” fejében képviselő- és szenátor-tagjai közreműködésével bárminő érdek képviseletében fellép — amely inkább fegyverrendelésre vagy háborús készülődésre ajánlja az adófizetők dollárjait fordítani, mintsem „nem jövedelmező beruházásokra”: máris többen kívánják az amúgy is megnyirbált szociális kiadások csökkentését. Volt az első napokban józan és kemény bírálat is: Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke megmondta: Amerika ma csak fegyverre, katonára, támaszpontra, szóval hadicélra „többet költ mint Anglia, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság teljes költségvetése”. Márpedig azt aztán tudja a világ, hogy sem Londonban, sem Párizsban, sem Bonnban nem garasoskodnak, amikor a katonai számlákra kell a pénz... Azt az egyszerű számítást, hogy minden olyan dollárból, amelyet az amerikai polgár az adópénztárba visz, 56 centet közvetlen katonai célokra, s ebből is 22 centet a vietnami dzsungelekben ellövöldözött lőszerre, a Vietnami Demokratikus Köztársaságra ledobott bombákra fordít Lvndoo B. Johnson, sokan elvégezték nem csak Pittsburgban és New Yorkban, hanem a világ más városaiban is. A számítás nem matematikai, mégis pontos eredménye: az 1967/68-as költségvetés bejelentése éppen nem növeli, sőt csökkenti az Egyesült Államok hitelét — ki hihetne békeszólamoknak a hadiköltségvetés rekordja idején? G. M, liiilpolitikai /egysetek „Aden nem Éden ” állapította meg sommásan a londoni rádió hírmagyar&i zója, amikor hírt adtak az újabb véres zavargásokról. Az események 24 órás általános sztrájkkal kezdődtek, amely gyakorlatilag megbénította a város életét. A kikötőben barri- kádokat emeltek a tüntetők, a rendőrség könnyfakasztó gáz* bombákkal támadott, több utcában tűzharcra is sor került, mindkét részről sok a sebesült. Aden lakossága ismét azért emelte fel szavát, hogy Anglia biztosítsa a térség független* ségét. Hasonló tragikus események a közelmúltban már több* szőr ismétlődtek Adenben. A helyzet elemzésénél elsősorban az a kérdés merült fel, hogy miért ragaszkodik Anglia vál* tozatlanul olyan görcsösen Aden birtoklásához. A Gibraltár— Málta—Ciprus—Szuez—Aden vonal feladata volt annakide* jén, hogy biztosítsa az Indiába vezető útvonalat. India már régen független, Málta is Ciprus is kikerült az angol uralom alól. Ugyancsak elvesztette a „brit oroszlán” Szuezt. Látszólag tehát egy széttöredezett lánc utolsó szemét igyekszik London oly sok nehézség közepette a kezében tartani. Ennek az a magyarázata, hogy Aden és az angolok által létesített Dél- arábiai Föderáció elsősorban katonai és politikai szempontból azoknak a területeknek a hátországa, amelyekben az olajsejkségek fekszenek és ahol a teljes angol protektorátus még ma is érvényben van. Az egyik a másik nélkül nehezen tartható. Az adeni erőd és az ott állomásozó brit csapatok ugyanúgy védelmezik az olajsejkségek területén levő angol katonai bázisokat, mint ahogyan a Katarban (egyike a legjelentősebb olaj sejkségeknek) és más támaszvontokon állomásozó csapatok rövid idő alatt Adenben is felhasználhatók. A Dél-arábiai Nemzeti Felszabadítási Front már másfél évvel ezelőtt felhívást intézett Aden és a Dél-arábiai Államszövetség lakosságához, s minden hazafit az angol megszállás elleni harcra szólított fel. Az angolok az „erős kéz” módszerével reagáltak. Felfüggesztették az adeni alkotmányt és Turnbill adeni főbiztos diktátori hatalommal kezébe vette az ügyek intézését. Erre általános sztrájk volt a válasz, mire az angol kormány több hadihajóját, köztük az Eagle repülőoép- ant/óhaját küldte komoly csapaterősítésekkel együtt Adenbe. A Western Mail című lap így írt a fejleményekről: „Angliának okvetlenül meg kell tartania Adent, meH ez a sarkpontja pozícióinak, ahol még érvényesül Anglia parancsa’’. Minden jel arra mutat, hogy az erőszakos módszerekkel Adenben csak újabb vihart aratnak. A kibontakozás nem látszik: könnyűnek, de megnyugtató megoldás csak úgy képzelhető el, ha Anglia átértékeli a „Szueztől keletre” levő brit érdekek fogalmat és kielégíti az adeni lakosság függetlenségi igényeit. Sümegi Endre Aiiszfrsllfa bovdiulorlóluil Mi!tl a vietnami liatlsxíntérre Ausztráliában mintegy kétmillió európai bevándorló él. s a kormány most egyre-másra hivatja be a katonakorban lévőket, hogy aztán a vietnami hadszíntérre menessze őket. Az ausztrál kormány 1964-ben keveredett az amerikaiak vietnami háborújába. Akkor, az emigránsok aggódó kérdéseire, a kormány azt válaszolta, hogy a bevándorlókat nem irányítja Vietnamba, mert az — mint mondotta — a nemzetközi jog megsértése lenne. A nyomaték kedvéért a kormány „a legőszintébben biztosította” a bevándorlókat, hogy fiaik nem fognak katonai behívót kapni. William MacMahon, akkori munkaügyi miniszter kijelentette: „Szükségünk van az emigránsokra és nem kívánunk vitázni azoknak az országoknak a kormányaival, ahonnan hozzánk munkára érkeznek”. Menzies volt miniszterelnök ugyanis azt hangoztatta, hogy a bevándorlókat még abban az esetben sem fogják behívni, ha Ausztráliában mozgósítást rendelnének el. Ám 1966 elején a Holt-kormány egyetlen tollvonással áthúzta ezeket a „biztosítékoktól” hemzsegő nyilatkozatokat, és megkezdte a fiatal bevándorlók behívását, jóllehet ez ellen több európai kormány tiltakozott. Az Ausztráliában élő haladó görög emigránsok szervezetének képviselője, Zangalisz kijelentette: „A Holt-kormány súlyos csapást mért az emigránsokra azzal, hogy a hadseregbe kényszerít bennünket. Csapást mért bekevá- gyunkra. Reményeink szertefoszlottak.” Sidney-ben, Melbourne-ben, Adelaide-ben és más nagy ansztráliai városokban újabban harci bizottságok működnek. A bizottságok célja megakadályozni, hogy a bevándorlókat Vietnamba küldjék. A bevándorlóknak az az álláspontja, hogy valamennyien készek harcolni Ausztrália védelmében, de nem hajlandók rész venni a dél-vietnami amerikai katonai kalandban. A bizottságok gyűléseket szerveznek, petíciót terjesztenek a Holt-kormány elé, de vannak olyan bevándorlók is, akik a vietnami behívó árnyékában inkább hazatelepülnek, amint azt az angol Des Pew tette, aki mielőtt elindult volna Londonba, így nyilatkozott: „Nagyon nehéz elhagyni egy helyet. ahol gyökeret eresztett az ember, de még mindig jobb, mint katonai értesítést kapni gyermekünk hősi haláláról.’* Amikor ismeretessé vált, hogy az ausztrál kormány a Pentagon felszólítására bevándorlókat készül Vietnamba küldeni, 1966 elejéig az emigránsok 11,3 százaléka elhagyta Ausztráliát. A legfrissebb statisztika még nem készült el, de valószínű, hogy az elvándorlási arány növekedett. Ezzel kapcsolatban több nagy cég aggodalmát fejezte ki. hiszen a bevándorlók adják az ország munkaerő-forrásának jelentős hányadát. A Generál Motors vagy a Broken Hill Property munkásainak javarésze például emigráns. A Holt- kormánynak szüksége van a bevándorlók olcsó munkaerejére, s ezért azzal csábítja őket Ausztráliába, hogy kedvezményes utazást ajánl fel nekik: a világ bármely pontjáról húsz dollárért utazhatnak Ausztráliába — a költségek többi részét az ausztrál kormány fedezi. Erre utal az ausztrál akasztófahumor egyik legfrissebb terméke, amely szerint a bevándorlók kapják a legolcsóbb lehetőséget egy világ körüli útra: húsz dollárért nemcsak Ausztráliába, hanem onnan mindjárt Vietnamba is utazhatnak. .. R. Lockwood ausztráliai újságíró
