Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
n UOCRAB I9OT január 1. vasárnap Nemes György: Pataki József: ÜM ai UBORKASÜVEQ K ovács úr (annak Idején egy suszter is megkövetelte az „úr” megszólítást) a Péterfia utcában árral, fonallal, csirizzel dolgozott, s csöndesen viselte a házaséletet az ő kissé kövér, erősen házias feleségével, akit ténsasszonynak kellett titulálni. Nem mondanám, hogy Kovács úr papucs volt — papuccsal nem is foglalkozott —, de hogy a nadrágot inkább a ténsasszony viselte, az a környéken senki előtt nem volt vitás. — Menj ki a kertbe a büdös cigarettáddal; a függönyeim mind megszürkülnek! — Meg: — No ugorj csak át egy kis sóért, ecetért de egyik lábad itt a másik meg ott! — Meg: — Veted le a cipőd, te pernahajder; egészen bekoszolod a szépen súrolt padlómat! Ilyet és hasonlókat hej, hányszor hallgatott Kovács úr. Nem volt még koros, úgy harminc-negyven között járhatott. de nagyon megtanulta a nyakbehúzást — mit is tehetett volna egy pergőnyelvű nőszeméllyel szemben, akit az friedrieh Wolfi Miért nem lettem milliomos? Tizenkéteves koromban rendkívül buzgón érdeklődtem a kémia iránt, de nem annyira azért, mint inkább más tulajdonságaim miatt családom nehezen nevelhető gyermeknek nyilvánított. Julius bácsi, a család esze ezért pártfogásába vett: megfogadta, hogy bevezet engem kis textilgyárának minden titkába, s valamirewiló üzletembert farag belőlem. Julius bácsi úgy tudta, hogy homokszemekből épülnek a hegyek, s ezért az ő háztartásában semmi nem mehetett veszendőbe. Az esővizet ugyanúgy összegyűjtötték, mint a szivarhamut. Az utóbbi ugyanis kiváló trágyája a kaktuszoknak. Reggelinél pedig, miután megkentem a kenyeremet vajjal és kinyúltam a mézesköcsögért, Julius bácsi megragadta a csuklómat: — Ez igen helytelen, fiacskám. Mézet és vajat együtt csak akkor tesz az ember a kenyerére, ha már legalább két bérháza van. még egyet, s amikor húszat összegyűjtött, eladta azokat, darabját 20 centért. Később Is így tett, s így gyűlt össze az első egy dolláros. Érted már, fiatalember? — Igen, bácsikám. A következő napon gyakorlati bemutatót tartott elméletének alátámasztására. :Egy havanna szivart illesztett a foga közé, azután az előtte fekvő dobozból egy használt gyufaszálat húzott ki, majd a kandallóhoz lépett, a lánghoz tartotta, s így gyújtott rá szivarjára. Ügy vélte, hogy ez majd imponál nekem. Még aznap délután azonban láttam őt a mühelyablakon keresztül, amint vadonatúj gyufával próbál rágyújtani, s amikor az első nem sikerült, előhúzta a másodikat, majd a harmadikat. A későbbiekben azt próbálta elhitetni velem Julius bácsi. ho'gy aki gyászkeretes körmökkel jár. az rossz ember. Am mit látok, amikor labdával bevertem egy áruház üvegablakát ét bevittek a játék legfőbb alapanyaga. Abban a pillanatban, ahogy folyadék éri, hatalmas vörös lángok csapnak fel belőle. Este elfoglaltam megfigyelő- állásomat a mosdó ablakánál, ahonnan belátni Julius bácsi hálószobájába. A bácsi levetkőzött, s ahogy a házikabát zsebében megtalálta a gyufás dobozt, a benne levő hamuszínű port szokásos módon ürítette az éjjeli edénybe. Azután leoltotta a villanyt. A sötétben még jobban megrettent, amikor, az éjjeliedény hirtelen bíborszínben fellángolt. Julius bácsi ott állt hosz- szú hálóingében, a varázsol megvilágítás ban. Szörnyű szidást vártam, ám nem ez történt. Julius bácsi elhivatta nagymamámat, s kérte, hogy vigyen vissza. Reménytelen eset vagyok, sohasem lesz belőlem üzletember. Fordította: Zilahi Judit a magasságos ég meg az asz- szonynak a raffinált jó édesanyja neki rendelt házastársul? Tűrt szótlanul, s a sok kor- holásban furcsa tulajdonság fejlődött ki benne. Az, hogy mindent ripsz-ropsz, azonmen- ten, ahogy az asszonyi parancs elhangzott, igyekezett teljesíteni. Sajnos, ennek se volt mindig jó gyümölcse, mert a nagy gyorsaságban összevisz- szo botlott: só helyett cukrot hozott; meztelen talpába, ahogy a tiszta szobába lépett, belefúródott egy jó nagy szálka; a kis kertben cigarettázás közben majdnem felgyújtotta a filagóriát; minél több volt benne a félsz, annál jobban ügyetlenkedett: elejtett ezt-azt, igazi lyukas keze lett. Akkor meg ezekért hallgatta a szitkot — a nyaka már csaknem eltűnt a feje meg a válla között Egyszer bejött hozzá a műhelybe Erzsiké; valahonnan a szomszéd városból vetődött ide. Takaros kis félcipőt hozott — sarkalni kellett Kovács úr kezébe vette a cipőt felnézett a kis székről Erzsikére, ■ tüstént megállapította, hogy takaros a nőszemély is, akihez a cipő tartozik. Mégegyszer találkoztak, amikor egy hét múlva Erzsiké újra bevonatozott s elvitte a remekbe sarkalt cipőt. Erzsi- ka első-háborús özvegy volt — már öt éve élt magában —, fiatal, csattanó egészség js, észlelhetően jószagú. T anúja nem volt a beszélgetésüknek, ha egyáltalán a legszükségesebbnél több szót ejtettek. De később, sokkal később azt pletykálták, hogy egy kisfiú látott valamit A gyerek nagyanyjának vásott cipőjét vitte a műhelybe, s — mint később á ténsasszony türelmetlen faggatására eldadogta — észrevette, hogy Kovács úr mint a hal rámereszti szemét a fiatal- asszonyra. Később, újabb faggatásra, már arról számolt be, hogy Kovács úr hosszan, tartósan nem vette le szemét az egészen közel hajló Erzsikéről. annak is a nyakáról, sőt a nyaka alatt egy kikandikáló... A ténsasszony további faggatására és' ötven fillér kilátásba helyezésétől felbuzdulva, a kisfiú már arról is tudni vélt, hogy amikor ő belépett, épp akkor cuppantott Kovács úr egy hangosat Erzsiké fent leírt testrészére. Mi volt igaz, mi nem ebből a meséből, nem derült ki. Ezek csak későbbi magyaráz- gatások voltak ahhoz, ami bekövetkezett. A ténsasszony még mit sem sejtett másnap, amikor egy nagy üveggel a fűszereshez menesztette párját; hozna kovásszal éresztett, ropogós uborkát Kovács úr felállt a csiszlik-székről, lerúgta nyűtt bakancsát, felhúzta egyetlen félcipőjét, hóna alá fogta a nagy uborkásüveget s elment a fűszereshez. Még a kiskabátját is otthon hagyta, úgy ment ingujjban, izzadságfoltokkal a nadrágtartója alatt. Ment az üveggel, befordult az utca sarkán, s a ténsasszony még egy ideig az ablakból szemmel is kísérte. — Milyen öregesen csoszog — állapította meg neheztelőn. Aztán az történt, hogy Kovács úr nem jött meg. Sem aznap, sem másnap, sem egy hónap múlva — semmikor. Eltűnt nyoma veszett, üvegestül. A fűszeresnél se látta senki. Már arra is gondoltak, hogy gyilkosság áldozata lett de teteme nem került elő, vagyis nyilván elő állapotban azt is magával vitte. A ténsasszony bejelentette az eltűnést a rendőrségnél, hatóságnál. Előbb dörmögött morgott zohoráit aztán, amikor senki nem látta, pityergett egy rövidet A szomszédoknak panaszkodott; a férje és az ismeretlen Erzsiké titokzatos kettősét leleplező kisfiút újabb és újabb részletek ecseteléséért nyomorgatta. A gyerek egy pengőért már a legvadabb szerelmi részletek kiszínezésére is kapható volt de Kovács uramat ez sem kerítette elő, ámbár erkölcsi hitelét alaposan aláásta. Erzsikéről még az sem derült ki. honnan jött ki lehetett. — és mert, nem vitás, hogy ő csábította el az áldott jó, csöndes embert — senki nem tudta megmondani: hová röppentette el, úgy látszik, örökre. Már nem is hónapok, de évek teltek; Kovács úrnak végképp nyoma veszett. A ténsasszony lassan beletörődött a változhatatlanba. Valamiből élni kellett, hát bérbe adta a kis műhelyt egy fiatalembernek. Történetesen azt is Kovácsnak hívták, így szerencsére a cégtáblát se kellett átfesteni. Csak épp ide-oda ugratni nem lehetett az Oj Kovácsot, mert az egész nap fütyült, sőt fütyült a téns- asszonyra is. A furcsa özvegy gyakran szipákolt, ha szomorú sorsára gondolt. Ha meg kovászos uborkát látott, gyomra menten felfordult a szörnyű emlékezéstől. N e kutassuk, ml vezette Kovács urat a sorsdöntő lépésre. Távozása utáni életéről is nagyon kevés derült ki később is. Csak annyi, hogy valóban, amint a ténsasszony sejdítette, Erzsiké szeme bűvölte meg. Kovács úr ripsz-ropsz, ahogy megszokta a gyorsaságot, Erzsikével együtt Budapestre költözött. Bármilyen szelíd ember volt egyébként, bizony szabályos vadházasságra lépett az ifjú özveggyel, aki az évek során négy gyermekkel áldotta meg vadházasságukat Kovács úr pedig a régihez nagyon is hasonló műhelyben kalapált. Múltak az évek; Erzsiké kezdett olyan ténsasz- szony formájúra terebélyesedni, s — az ördög Ismeri ki ezeket az asszonyokat — szótlansága elszivárgóit és tisztára a régi asszony hangnemé* kezdte felvenni. Kovács úr tűrt, bár egyre gyöngülő erővel. Egy szép napon — tizenkét év telt el a* önkéntes száműzetésben — beódalgott lakásuk spájzába, kihozott egy uborkásüveget, ét felült a személyvonatra. Kicsit megizzadt, amikor a fűszereshez ért Megtöltette az üveget szép, hamvas, ropogós kovászos uborkával. Beállított a lakásba, d« ahogy betolta az ajtót, az a buta küszöb a lába alá szaladt, orra' bukott, s a szép uborkát, apró üvegdarabkákkal körítve, letálalta a tiszta, jószagúra súrolt padló közepébe. A nagy zajra a műhelyből berohant a ténsasszony, virágos pongyolában, amelynek ziláltságán csak az értő szem fedezhette volna fel II. Kovács szakavatott kezenyomák Berohant, meglátta férjét, I. Kovácsot, kissé megőszülve, ráncosán, mint egy sokat hordott cipő felsőrészét, pihegő kebléhez emelte dundi kezét, szeme ráesett a szerteheverő uborkákra, és felkiáltott: — Ugye, mindig mondtam, hogy kár az a nagy sietség! •—•Olyan sokáig várjak, bá- esikám? — feltétlenül. Julius bácsi bizonyára látta rajtam, hogy kissé levert a dolog és ezért biztatásképpen hozzátette: — Ha az életben vinni akarod valamire, akkor úgy kell tenned, mint az öreg Rockefellernek. Tudod ki volt az? — Nem, bácsikám. — Az az ember Amerikában. akinek több milliója van a bankban, mint ahány haj- szá’ a fején. Olajmezők, vasutak, gyárak és iskolák tulajdonosa. .Íz iskolák nem túlságosan érdekeltek, de a gyárak és a házak megragadták a képzeletemet. — És hogyan fogott hozzá az öreg Rockefeller, hogy ősi- - 'gyűjtse a millióit? — Hogyan? — mondta Juli- u. sf jelentőségteljesen. — ; üres gyufaskatulyá- vc. jen, Rockefeller először felszedett egy üres, eldobott gyufaskatulyát, aztán rendőrőrszobára? Az íróasztal mögött ott ül a rendőrfelű- gyelő, a jóság ét erény őre, s a körmei olyan piszkosak, hogy mellette még az enyém is hglovdnynak tűnt... Csalódásomban, kis házi laboratóriumomban előállítottam egy üveg Kakody-Arsenhidro- gént, s ezt a bútorok repedéseibe öntve, az egész házat pokoli tűzfelhőbe borítottam. Két hétig szállodában laktunk. De ott sem hagytam nyugtot Július bácsinak: csodálkozva látta, hogy „vér” folyik a vízcsapból, ugyanis a tartályban jóadag eosinvöröset helyeztem el Az utolsó csalódás akkor várt rám, amikor hazaköltöztünk a szállodából. Este az ajtóhasadékon át észrevettem, hogy Julius bácsi a nagy lelkesedéssel gyűjtött szivarhamut bizony nem a kaktuszok trágyázására használja, hanem hanyag mozdulattal az éjjeli edénybe üríti ki. Ekkor csodálatos ötletem támadt. Másnap reggel a házikabátja zsebébe egy stronciumporral tele gyufásskatulyát raktam, ez m por tudvalevőleg * tüziLakos György; diaiad a disznóiul' FÜLLENTŐS ember Kutas Pista bátyám, de kiváló böllér. A disznóöléshez pedig ügyes böllér kell, aki egyből beletalál a késsel, hogy az asszonyok meg se hallják .a visítását. Apám előkészítette a szalmát, átalhozta Bozóéktó! a rézüstöt és katlant, anyám beszerezte a szükséges fűszert meg rizst, meg a húsdarálót Varga hentesektől. — Rendben is volnánk! Ijedten néztem körül. — Hát a füllentős Pista bátyám nem jön? — Nézd csak! — hőkölt meg apám. — Nem azt ígérte, hogy hétre itt lesz? Anyám akkorát nevetett, hogy a rézüst is kifényesedett tőle. — Te még hiszel neki? S ezen még Bozsi Mari néni is kacagott, akit bélmosásra hívtunk. Ogy ÁLLÍTOTT be nyolc óra tájt, mint aki egy félórával korábban jött. Kicsomagolta a rongyba csavart késeket, sorbarakta őket az asztalon, szép rendben mind az ötöt. Utolsónak a fekete fenőkövet. A kétes tisztaságú rongyot zsebrevágta. csak rojtos vége lógott ki. — Hogy álltok? — kérte azután számon a családot. — Csak téged vártunk! — intett apám szemmel az udvar felé. Anyám pálinkát töltött az embereknek. Pista bátyám két ujja közé fogta a poharat, hirtelen az orráig emelte, lebillentette, mint a gémeskút vedrét, s rémület fogott el, hogy elnyeli poharastul. De az utolsó pillanatban visszarántotta a kupicát, s máris odatartotta anyám elé, újításra. — Halljátok, mi jutott az eszembe! — mondta figyelmet követelve, arca azonban meg se rezdült, kurta kis zsíros bajsza úgy hetykélkedett tömpe orra alatt, akárha acélból volna. Feléje figyeltünk mindannyian. — Ilyen pálinkát a Piávénál ittam utoljára — s mint aki meg akar győződni a mondottak igazáról, az előbbi bü- vészmozdulattal tüntette el a dicsért italt, s máris odatartotta poharát anyám orra alá. — Akkor is ilyen lélekveszejtő fagyok jártak — folytatta. — Megfagyott a köpés, amíg leért a földre. Toporogtunk a lövészárokban, mint a tojósgalamb. Azt mondja a főhadnagy: „Pálinka kéne most, fiúk!. Jó kisüsti pálinka!” összefutott a nyál a szánkban. „Honnan lehetne keríteni?” Egyszercsak észrevesz engemet: „Na Pista” — aszongya — „most mutasd meg, hogy mit tudsz!” ITT ISMÉT kiürítette a poharat és könnyedén, természetesen odatolta anyámnak, hogy töltsön. — No. ha csak ez kell, én megmutatom. Régen kilestem, hogy odaáltal, a vonal közelében éjjel-nappal füstölög a szeszfőzde kéménye. Fogtam magam, ki az árokból, egyenesen a szeszfőzde felé. Bátran mentem, tudtam, hogy a digók ujja is ráfagyott a kakasra, nincs kedvük a lövéshez. Negyed óra sem telt el, már vissza is értem. Tekertem magam mögött a hiradósok rollniját. Azt a gumicsövet, amibe a drótot szokták belehúzni. „Hát te megbolondultál, Pista?” — kérdezte a főhadnagy. „Meg a fenét!” — mondtam és egy nyisszantással elvágtam a gumicsövet, s odatoltam a főhadnagy szájához: „Ezt szíjjá meg. ha tudni akarja, mi a jó!” Ügy megszítta, hogy alig akarta abbahagyni. Mert jófajta törköly folyt abból, éppen ilyen garattisztogató, bics- kanyitogató, lélekmelegítő, mint ez itt. Eddig csak a szám tátottám, de most már nekem is szólni kellett — Honnan került a csőbe az a pálinka, Pista bányám? — Hogy honnan? — és barackot nyomott a fejemre.
