Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-12 / 10. szám
4 NÖGRÄD 1967. január 12. csűtörtók Egy ügy lezárult iVégy gyermek új környezetben Vázlat egy ne ni hivatásos történészről Fájdalmas epizódnak lehettek tanúi a szirákiak. Négy- kiskorú gyermeket kellet elvenni egy családtól a múlt héten. Indok: nem gondoskodtak a gyermekek neveléséről. J. Gy. és felesége évek óta Budapestre járnak dolgozni. A gyermekek ha kiléptek az iskolából, többnyire az utca volt az otthonuk. A szívbeteg nagymama nem tudott velük törődni, ő is inkább gondozásra, ápolásra szorult. A gyermekek sorsáért aggódó szirákiak régóta nem nézték jó szemmel mindezt. Ki-ki úgy segített, ahogy tudott. A napközi otthonban tudtak csak jóllakni. Az együttérző tanítók, ismerve a családi körülményeket, a jó falatokat a gyermekeknek juttatták. Több szülő is kérte erre a pedagógusokat: „inkább az enyémnek jusson kevesebb.” J. Gy. és felesége csak egyszer egy héten utazott haza a családhoz. Ebben sem volt sok köszönet. Az elhanyagolt szoba-konyhás lakásból hiányzott a háziasz- szony gondoskodása, az évek óta festetten, pókhálós falak, a szögre akasztott ruhák, a hevenyészett ágyak, ritkán mosott ágyneműk nem nyújtottak meleg otthont. A gyermekek sokszor csavarogtak az utcán felügyelet nélkül, s játékaik, csínytevéseik' gyakran túllépték a határt. S ha ez az állapot tovább tart, a négy kiskorú sorsa bizonytalanul alakulhatott volna. A múlt év közepén a szerkesztőség figyelmét is felhívták erre. Meglátogattuk a családot, beszélgettünk az apával a nagymamával. Azt panaszolták, hogy nem tudnak Szitákon munkát kállaiin. Kérték, hogy legalább a gyermekek anyját juttassák álláshoz. A kérés indokoltnak látszott Erről tárgyaltunk a helyi tanáccsal, az állami gazdasag vezetőivel. Amikor a kérésnek hangot adtunk, azonnal nem tudtak segíteni, de számon tartották. Mióta javult a tanács irányítása, többet törődnek Szirákon az aprónak látszó ügyekkel is, így J. Gy. helyzetéről sem feledkeztek meg. Az asszony Pesten dolgozik, a Gellert Szálló konyháján segédmunkás. A férj egy csavarárugyárban. Külön albérletben laknak. A tanács kéréssel fordult a helyi állami gazdasághoz. Irodai munkát ugyan — amit J. Gy.-né kért — nem tudtak biztosítani, de könnyebb fizikai munkát igen, s ez lehetővé tette volna a gyermekes anyának, hogy ne kelljen távol lennie a családtól, több gondot fordíthatott volna a gyermekek nevelésére. Ám a felajánlott segítséget nem fogadta el, és a gyermekek ügye tovább bonyolódott. Cikkünkre felfigyeltek a járási tanács illetékesei. Nagy Józsefné gyámügyi előadó, és a szociálpolitikai előadó felkeresték J. Gy.-éket. Megismerkedtek a gyermekek környezetével,- a szülők szándékával, s miután azt látták, hogy a kiskorúak jövőjé iránt közömbösek, állami gondozásba vették a négy gyermeket. A döntéssel egyetértett a helyi tanács ifjúságvédelmi bizottsága és a tantestület is. Négy nappal a gyermekek gondozásba vétele előtt beszélgettünk az apával. Otthon tartózkodott, betegállományban volt. — Mit szól ahhoz, ha elveszik a gyermekeket? A kérdésen nem lepődött meg. Válasza inkább a közömbösséget mutatta. — Majd meglátjuk. A legnagyobb fiút csak úgy adom oda, ha biztosítják, hogy pincértanuló legyen. A gyámügyi hatóság látta, hogy a szülők gyermekekhez való ragaszkodása csak a hiúságból származik, s nem felelősségérzetből. Ezért érthető, ha nem alkalmazkodtak a „feltételeikhez.” Jő helyre került a négy gyermek, kapnak rendes ruhát, ellátást. Nevelők, pedagógusok gondoskodnak arról, hogy becsületes állampolgárok legyenek. Sorainkat azzal is zárhatnánk, hogy megnyugtatóan lezárult egy ügy. Alapjában véve ez így is van. Az azonban egyáltalán nem természetes, hogy dolgozni tudó, egészséges szülők a jószerencsére bíznak kiskorú gyermekeket. Csak önző, közömbös emberek tehetnek így. Am Szirákon az is köztudott, hogy évek óta vajúdott ez a probléma, s már régen meghaladta egy családi élet kereteit. Ám helyi vezetők nemigen nyitottak ajtót rájuk. Ha megtették volna, talán másképpen zárul ez az ügy. Gulyás Ernő A Társadalmi Szeme januári számáréi A Társadalmi Szemle 1967- es évfolyamának januári száma gazdag tartalmával, az aktuális írások sorával joggal számíthat az olvasók érdeklődésére. Külön figyelmet érdemel dr. Pirityi Ottó: „A mechanizmus kérdései a kongresz- szuson” című írása. A cikk mindenki számára érthetően összegezi az új gazdasági mechanizmus szükségességét, célját és lényeges vonásait. E cikkei hasznosan egészíti ki a Kis Közgazdasági Lexikon című, a januári számban először jelentkező új rovat, amely a „Gazdaságirányítási rendszer, gazdasági mechanizmus”, a „Gazdasági modell”, a „Piac, szocialista piac'’ magyarázatával e fontos fogalmak egységes értelmezésével tesz szolgálatot. A cikkek sorában találjuk Rényi Péter kongresszus utáni jegyzeteit „Kulturális aggályok?” címmel. A kultúra berkeiben terjengő rossz közérzetet, elégedetlenséget vizsgálja, ennek okait kutatja, s azt, hogy hol tart a közönség kulturális igénye, mi nyűgözi és mi lelkesíti az alkotókat? „Merre tart az egyetemi ifjúság” című cikkében Vajó Péter, a KISZ KB titkára az egyetemi fiatalok politikai, erkölcsi arculatát elemzi, anélkül, hogy akár eszményítené őket, akár sommás ítéletet mondana felettük. A Társadalmi Szemle e havi száma a szokott időben, január 20-a körül jelenik meg és megvásárolható a pártszervezetek pártirodalom terjesztőinél, valamint a Kossuth Könyvkiadónál. Llj műsorok a megyei színpadokon Az Állami Déryné Színház Nograd megyei programja január hónapra több érdekességet ígér. Ezek sorában elsőként Strauss—Jókai hires daljátékát, a Cigánybárót tűzi műsorrendjére a színház. A darab felfrissített szövegkönyvvel kerül közönség elé, s a nagyszemélyzetű színpadi gárda mellett kibővített zenekart foglalkoztat. A hónap második eseménye január 15-én a Vili. Henrik bemutatója lesz, majd január 28-án kerül a megyei közönség elé először a Római gyerekék című érdekes, új zenés vígjáték. Ez a kis vázlat alkalmatlan arra, hogy teljességgel megrajzolja egy ember arcát. Egyébként mindenkié lehet a teljességre törekvés, de talán senkié — vagy csak kévéseké? — a teljesség maga. E sorok írója most különben is nehéz helyzetben van, hiszen olyan emberről kell vázlatot rajzolnia, akit ebben a hepehupás, gyárkiémé- nyekkel tűzdelt bányákkal teleásott megyében, e füstös, épületszerkezeteket növesztő Salgótarjánban szinte mindenki ismer. Molnár Pállal, a Nógrád megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztályának vezetőjével nap mint nap találkozhat a közéleti ember, a pedagógus, az ifjúsági vezető, a diák, az ipari tanuló. Nevét a Nógrádban, a Palócföldben, és másutt gyakran olvashatja a „utca embere” is. Négy éve tölti be szellemi élétünknek e felelős posztját; kicsi a megye, márcsak ezért is lehetetlen lett volna ismeretlennek maradnia. Aztán meg itt született Salgótarjánban, ez a város emelte, ezért a városért, megyéért kötelezte el magát. Lehetetten ennél szorosabb kapocs. Hivatalában, a tanács osztályvezetői szobájában beszélgetünk, jegyezgetem a vázlathoz szükséges mondatokat. Nem az osztályvezetőről akarok szólni most. hanem Molnár Pál „másik” arcáról, a nem hivatásos történészről. Múlt év elejen a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar Történelmi Társulat, és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat történelmi pályázatot hirdetett, felhívással fordult a nem hivatásos történészekhez, hogy a magyar történelem jelentősebb állomásairól, nevezetes történelmi személyiségedről, falvak, tsz- ek, üzemek történetéről, egy- egy korszakot átölelő munkában számoljanak be, s ezzel gazdagítsák az eddigi tudományos publikációkat. Molnár Pál pályaműve e rangos pályázaton harmadik díjat nyert, ez adja a vázlatokhoz általában szükségesnek vélt apropót. Hogyan el, tevékenykedik napi felelős munkáját követően a nem hivatásos történész, erre kerestem a választ. — Azt hiszem, helyes a fogalmazás — mosolyodik el. — A történészről csak az osztályvezető után beszélhetünk. Más szóval: csak a munkaidőm után jut nekem is időm erre az életre szóló szenvedélyemre. Beosztásom semmivel sem biztosít több időt a kutató- és a feldolgozó munkára, mint bárki másnak. E tekintetben sem vagyok kivétel, s ez természetes is. Ha végzem ezt a munkát, szabad időm megy rá szinte maradék nélkül. De szívesen csinálom. A díjnyertes pályamű címe: Adalékok a Salgótarjáni Acélárugyár történetéhez, 1945— 1965., Hogyan született? — Tekintettel arra. hogy Nógrádban az elmúlt években erőteljesen megindult a megye legújabbkori történetének feldolgozása, ez nekem is ösztönzést adott olyan terület vizsgálatára, amely érdeklődésre tarthat számot, és viszonylag ismeretlen — hangzik a tájékoztatás. — A téma kiválasztásában az is közrejátszott, hogy 1967 tavaszán Salgótarjánban rendezik meg a történelmi vándorgyűlést, amely ipartörténeti témával foglalkozik majd. Ezen országos jellegű tanácskozás sikerét szeretném segíteni e szerény feldolgozással is a TIT megyei történelmi szakosztálya és a marxista esti egyetem tudományos szocializmus tanszéke részéről. Nem közömbös természetesen az sem, hogy Molnár Pál maga is acélárugyárinak vallja magát. Édesapja ott dolgozott negyven évig, bátyja jelenleg is ott keresi kenyerét. Ö is több hónapot töltött a gyárban munkával diákköri vakációiban. Közel áll tehát a szívéhez minden gondjával, örömével, hajdani küzdelmeivel, megpróbáltatásával. A téma feldolgozásakor ennek ellenére igen sok nehézséget kellett leküzdenie. A rendelkezésére álló dokumentumok szétszórtsága (a Pest- Nógrád megyei Levéltárban, a salgótarjáni munkásmozgalmi múzeumban, a megyei pártbizottság archívumában gyűjtögette őket) megannyi gondot jelentett. Ezeken kívül felhasználta a korszak történetéről szóló írásos anyagokat, elsősorban a korabeli sajtó híradásait, s már a pályamű írása közben többször beszélgetett volt vezetőkkel, munkásokkal. Mindezt munkaidőn kívül, szabad idejében. (Csak tájékoztatásul jegyzi meg — s jegyezzük ide mi is —, hogy e munka a Múzeumi Füzetek sorozatban az áprilisi vándorgyűlésre napvilágot lát Nógrádban. S hogy a gyár történetének ipari vonatkozásaival Lizsnyánszky Antal nyugalmazott főmérnök is foglalkozik.) Mivel foglalkozik jelenleg Molnár Pál, a nem hivatásos történész? — Legutóbb a Palócföld múlt évi második számában a szocialista köaségpolitika néhány kérdéséről jelent meg publikációm — mondja. — Most a népművelés vezetésének gondjairól, fejlődéséről, feladatairól írok dolgozatot. Célom 1970-ig, hogy a készülő megyei monográfia egy részét szerkesszem. Bandúr Károllyal közösen a megy® munkásmozgalmát dolgozzuk fel 1919-től 1944-ig, már megkezdtük a dokumentumok, segédanyagok gyűjtését, s munkánkba más kutatókat is szívesen bevonnánk. Emellett* természetesen, aktuális műve. lődéspolitikaí publikációkat is készítek a Nógrádnak és * Palócföldnek. Molnár Pált körülbelül éh éve nevezhetjük nem hivatásos történésznek, e munkát egyetemi tanulmányai idején kezdte el. Salgótarjánban az esti egyetemen tanít, a TIT történelmi szakosztályának ek nőké: feladata is az ismeretek szóbeli és írásos terjesztése. Mégsem erre hivatkozik, amikor a történelemre terelődik a szó. Azt mondja: — Már gyermekkoromban szerettem a történelmet Ez a szeretet most együtt jelentkezik a társadalmi igénnyel munkásságában.. További eredményeket kívánunk hozzá. Tóth Elemér Könnyelműek? Hallgatom a rádiót, és megtudom, hogy a slágerfesztivál két slágerét, a „Nem leszek a játékszered”, és a „Más ez a szerelem” címűt megvették az angolok. Vagyis a két dal forgalomba hozásának jogát a brit birodalom egész területén. No, no! Gondoltam magamban, a „Nem leszek a játékszered” című dalt ezek szerint már angolra is lefordították. Nem túlságosan köny- nyelműek ezek az angolok? Hiszen vannak még gyarmataik. ..! A dal útjai kiszámíthatatlanak. S mindjárt itt ez a baljós refrén: „Nem leszek a játékszered”. A végén felkelés lesz ebből. Így tűnődtem, amikor az előadó, szavai alátámasztására feltette a lemezt: „Nem, nem, nem, soha nem, nem, nem!” S akkor én sem bírtam tovább. Felkeltem. És elzártam n rádiót. — Csfaá — A szezonzárásra már becsületté l is elment a larsasag minden tagja. Amikor nyitották a vadászati idényt, akkor voltak ilyen magas számban. Még csak derengett, de már ott topogtak a falu terén. Csapkodtak a kezüket, mert az idő nagyon megkeményedett. A szél kavarta a havat. Mikor kinyitom a vendéglős, mint a vezényszóra megindultak a kocsmába. Mégis más védett helyen, ebben a hidegben. Csak sandítottak a pult felé, mert puskás embernek tilos a szesz Az egyikük elszántan oda lépett, jó hangosan, hogy mindenki hallja szólt. ■— Egy malmát kérek! Olyan csend lett, hogy a szél zúgását is hallani lehetett. Valaki hangosan belezúgott a csendbe: — Brrrr... Szezúti lie a málnaivót ez nem zavarta. Jó arcai vágott. Majd én megmutatom, hogy be lehet tartani a rendet — és nyelt hősiesen. Ferencz Gyurinak az elnöknek volt leggyengébl íz idege. Nem bírtc málnaivót nézni. — Egy stampedlit zért megihattok.. A hideg úgyis kiszívja... Ilyen jól még soha nem esett reggelre a pálinka. Már kilenc óra volt mikor mindenki, még mindig az „első” stampedlit itta. Ki-ki- néztek az ajtón, de a szél nem szűnt, a havat is jobban kavarta. Ügy tűnt bent-, ről, mintha a hideg fokozódna. Senki sem akart mozdulni. Négyen azért mégis vállalkoztak. Kurucz Ábel, Simon Jani, vélj* Súlyán Pista es Bódog Imre. Legalább a becsületet mentsék és hozzanak mindenkinek egy nyulat. teljes volt az egyetértés. Annál inkább, ment mind a négyen esküdtek; tényleg csak egy stampedlival ittak. El is indultak. A szántóföldön a szél ■ikadálytalanul száguldott. Olyan mély hófúvásokba léptek, hogy derékig süp- i) edtek, de mentek, hogy teljesítsék g megbízatást. Már bent jártai; jól a földeken, kékült arcuk a hidegtől, amikor Bódog Imre elkiáltja maffát. — Állj! Odanézzetek! A nagy fehérségben, egy állatformájú feketéllett vagy száz méterre tőlük. Ez valami nagy áltat, Öz, vagy szarvas. Biztos a hófúvásba rekedt. Simon nem késlekedett. Le a puskát és durr. A többiek is durr, durr. . Szólt a puska, még | a szél zúgását is elnyomta. — Ez megvan! — kiáltotta Bódog. Ki a lapost, és mindenkinek egy kortyot. Elindultak óvatosan, lövésre készen. Már forgott agyukba: nyúl I helyett gazdagabb , zsákmány. Kurucz Ábelnek volt a legjobb a szeme, ő fedezte fel, hogy egy állatformájú bokrot lőttek forgáccsá. Mérgesen visszafordult. — Látjátok, ha italosán fegyvert fogtok. Üríts! Visszamentek. Azt mondták hideg van. és nagy a hófúvás. Nótázva búcsúztak a szezontól, de azé. kiadósán. B. Gy. Gomba az iivegházban A 600 négyzetméteres egri hajtatóházban négyzetméterenként öt kiló gombát termesztenek, s többségét a budapesti és az egri piacokon értékesítik. Az üvegházak téli holtidénye kihasználható ezzel a módszerrel (MTI foto — Hadas János felvétele}
