Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

196T január 1. vasárnap NÖGRAD 3 Eredményeinkkel biztos alapot teremtettünk további fejlődésünkhöz Beszélgetés Jedlicska Gyula elvtárssal, a megyei pártbizottság első titkárával „Dolgos hónapokat, éveket, kemény és szívós munkával eltöltött napokat hagy­tunk magunk mögött. A munka évei vol­tak ezek. Nagy, látványos, szenzációs for­dulatoktól mentesek ugyan, de annál gaz­dagabbak a munka gyümölcsében, né­pünk jólétének, boldogulásának emelkedé­sében” — mondta pártunk IX. kongresszu­— Megítélése szerint a kongresszus tanácskozása és határozatai alapján milyen lehetőségek kínálkoznak to­vábbi, egyenletes és ered­ményes fejlődésünkhöz? — A kongresszus nagyon re­álisan, a valóság tudományos értékelésével tárgyalta a szo­cializmus alapjainak lerakásá­tól eltelt időszakot. Népünk és • nemzetközi közvélemény felsorolt politikai akciókban előtt is büszkék lehetünk el- már gyakorlatban megvalósul ért eredményeinkre. Valóban a kongresszus állásfoglalása a sikerekben gazdag éveket demokrácia szélesítéséről, a hagytunk magunk mögött. A képviseleti rendszer reformjá­ra kerülő országgyűlési képvi­selő és tanácstagi választások­ra. Csak a helyi tanácsokba 3087 dolgozót választanak. Több mint tízezren tevékeny­kednek majd megyénkben a választások előkészítésén és lebonyolításán. Sor kerül a szakszervezeti, a KISZ, a földművesszövetkezeti szervek vezetőségeinek újjáválasztásá- ra, s a tsz-kongresszusra. A sán Jedlicska Gyula elvtárs, a megyei lakossága foglalkoztatásának gondoljuk, — és ez így is he- párt vezető szerepét még kit pártbizottság első titkára. A kongresszus kellő biztosítása. Ezen belül is lyes hogy elsősorban raj- vetkezetesebben érvényre jut- . . , , , , elsősorban a női munkaerő tunk, Nograd megyei bányá- tassuk, hogy a kommunisták az ország kozvelemenyenek nagyfokú ér- elhelyezésének érdekében több szakon múlik a széntermelés még egységesebben sorakozza- deklődése mellett értékelte az elmúlt négy munkalehetőséget, munkaal- gazdaságossága és jövedelme- nak fel a kongresszus határo- év eredményeit, nyíltan és egyértelműen kaimat kell teremtenünk. Ha- zősége. Ma már a felsőbb zatainak maradéktalan végre* tárgyalt problémáinkról. Az új'év küszö- sonlóan számolnunk kell a szervek is határozottan fog- hajtása érdekében. Ehhez - , . T ... , i , ., , ,, nagy létszámú, fiatal korosz- lalkoznak azzal, hogy a he- mindenekelőtt — ideológiai ben Jedlicska Gyula elvtars fogadta mun- tály ^belépésével. Azon fára- lyileg meg nem oldható, dön- akarati és cselekvési egy­katársunkat és válaszolt kérdéseire. dozunk, hogy ezek a fiatalok tő jelentőségű kérdésekben ségre van szükség A legfon­az élet küszöbén megfelelő központi intézkedések és ál- tosabb hoev valamennyi munkához jussanak. Ebben lásfoglalásdk szülessenek. kommunista magáévá tegye a a igényelf^rr>aradékSan kielé- A IX. kongresszus határoza- ^unl^^lvón táu^ahn^éa gítését. Azt mindenesetre meg- tóinak következtében népünk <faLvm Gazdaságirányítási rendsze- ígérhetjük, hogy azokon a életkörülményei — néhány szukebb környezetében legyen rünk tökéletesítése során kü- munkaterületeken, ahol a nép- központi intézkedés követkéz- sz a n®v.>, a n^ggyoz lön, nagy figyelmet fordítunk gazdaság igényeit kielégítő mézeként — tovább javul- ^unka végzésére. Helyesen a mezőgazdaság megfelelő fej- termelő tevékenységet végez- na’^ Mindenekelőtt gondolunk ertse a birsadalrrn gazdasági lesztésére, a közös gazdasá- nek, ahol olyan terméket ál- itt. °*yan fontos kérdésekre, ^ kulturális életben keletke­zők erősítésére az ösztönzőbb lítanak elő, amelyre a társa- mint a meghirdetett gyermek- 20 jelenségeket. Legyen gok erősítene a^osztonzobb «ükséI van ahol nevelési bevezetése, és agitátora, szervezője, gyakor* erdekeitsegi forrnak dalomnak szükségé van, ahol szoci41politikal lati megvalósítója és a tfime­.fíTf: erőteljesen javítják a munka- kedések. Ezen túlmenően az gek mozgósítója minden párt- fegyelmet és takarékoskodnak új esztendőben az életkörtil­lyesen értelmezzék kérdéseket. ezeket marxista pártok történetében is előfordul, hogy egyrészt a sikereken’ felbuzdulva elbiza­kodottság, másrészt a nehézsé­geket eltúlozva a pesszimiz­mus hangja válik dominálóvá. Kongresszusunk — éppen az elmúlt időszak eredményeinek helyes értékelésével — tuda­tosan elkerülte ennek a két veszélynek még a lehetőségét is. Hiszen nemcsak az elért si­kerek hangoztatására, a való­ban büszkeséget kiváltó ered­mények emlegetésére került sor, hanem sok szó esett a problémákról, gondjainkról. A végletek elkerülése, a tények tudományos értékelése, a nép érzésvilágának és állásfoglalá­sának, a párt eszmei célkitű­ról, a tömegszervezetek foko­zottabb szerepéről, a tsz-ér- dekképviseleti szerv létrehozá­sáról. Ezzel egyidőben azon kell munkálkodnunk, hogy meg­felelően felkészüljünk a gaz­daságirányítás reformjára és annak bizonyos elemeit már a gyakorlatban is bevezessük. A népgazdaság irányításának re­formja ma nagyon sok embert foglalkoztat A kongresszus után egyértelművé vált hogy a reform nem valamiféle ön­cél, hanem az alapvető célo­kat, — mindenekelőtt a pro­letárhatalom további erősödé­sét — a szocialista tulajdon terebélyesedését a tervszerű­ség fokozását végső soron a anyagi bevezetésére. Ennek 1967-ben néhány agrárpoliti­kai intézkedés megvalósítása kerül napirendre. Ez érinti egyrészt a termelőszövetkezeti parasztság társadalombiztosítá­si és nyugdíikérdését, más­részt kihat a közös gazdasá­gok hitelpolitikai, termelteté­si és egvéb tevékenységére Az utóbbi időben — főleg a munkások és az alkalmazót tak között — gyakran felve­tik: ezek az intézkedések nem jelentenek-e egyoldalú kedvezményeket a termelő­szövetkezeti gazdaságoknak, a szövetkezeti parasztságnak’ Szilárd meggyőződésünk, hogy pártunk IX. kongresszusa he­lyesen és a további fejlődés biztosítása érdekében döntött ezekben a fontos kérdések­ben. A mezőgazdasági terme­lés egyenletes fellendítése, tá- gabb értelemben a város és a falu között més meglévő je­lentős kü'önbségek csökkenté­zéselnek és a feladatoknak az do!gozók életszínvonalának és se. a szövetkezetek munkaerő- osszehango!asa a szocializmus életkörülményeinek javulását ellátásának biztosítása, az teljes felépítésének korszaka- Szoigálja. Az emberek jelentős egyre jobban jelentkező nem- ,í;^er\xlKZU™!fL*„A részének ma még fenntartásai kommunisták több napos tó- vannak a reform egy_két, eset_ nácskozasa az ideológiai, a leg néhány kérdésében. Me­gyénkben arra törekszünk, .... ., ,, , ., ., hogy — mindenek előtt — a vezető propagandisták, a poli­gazdasági, a kulturális fejlő­dés. az életszínvonal további reális helyzetfelismerésből in­dult ki, hogy az elmúlt évek­ben eredményeink biztos ala­pot teremtettek további fej­lődésünkhöz. Ebben a kérdés­ben ugyanakkor bizonyos il­lúziók is tapasztalhatók. Töb­ben követelik a gyorsabb fej­lődést és a legtöbb esetben, teljesen jóindulatúan figvel­zetközi mezőgazdasági koo­peráció. a javuló életkö­rülmények és a fokozott ütemben szélesedő piac — mind-mind követeli az elhatá­rozott intézkedések megvaló­sítását. Végső fokon a mun­kásosztály és a szövetkezeti A Kőbányái Porcelángyár balassagyarmati telepén á dolgo­zók . nagyobb többsége né tikai, társadalmi és gazdasági élet vezetői mélyebben megis­merjék az új gazdasági me­chanizmust. és ezáltal helyes választ adjanak a dolgozók­nak. — Tovább fáradozunk azon, ezen az úton erősíthető, hogy a gazdasági élet új kér­dései, ezek közül is* elsősor­tag az előttünk álló. fontot feladatoknak. Mindezt sablo­noktól mentesen kell végre­hajtanunk. Természetesen úgy, hogy a legszélesebb pár- tonkívüli tömegeket megnyer­jük helyes politikánknak. Ügy, hogy a tömegszerveze­tek, az állarrii és a gazdasági szervek megfelelő részt és fe­lelősséget vállaljanak az előt­tünk álló feladatokból. A me­gye politikai élete és társa­dalmi aktivitása továbbra is maradjon olyan eleven, pezs­gő, mint amilyet a kongresz- szusi felkészülés időszakában tapasztaltunk. — Pártunk kongresszusán kifejezésre juttattuk, hogy Nógrád megye 18 ezer ’kom­munistája kész aktívan be­kapcsolódni és mindennapos munkájában végrehajtani a kommunisták tanácskozásán hozott határozatokat. Meg­győződésünk, hogy az új esz­tendőben sikeresen valósítjuk meg az éves népgazdasági tervet és vele párhuzamosan az előttünk álló, fontos politi­kai akciókat Tovább szélesít­jük a demokratizmust fokoz­zuk dolgozóink kultúráját műveltségét fejlesztjük öntu­datát — Szorgos munkával akar­juk teljesíteni az 1967-re ki­men kívül hagyják a gazdasá- ban a termelés hatékonysá­ga, a munka termelékenysé­gé. a szükséglet kielégítésére, gi lehetőségeket Régi igazság, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermelünk. Marxista igazság, hogy a megtermelt új termeket sem lehet egészében elosztani. Gondolnunk kell a holnapra és jelentős beruhózá­parasztság érdekei teljesen az élő és holt munkával, job- menyek fejlesztését általában tűzött célokat.^így válik majd azonosak. A munkás—paraszt ban megszervezik a termelést a korábbi évek ütemében ki- az új esztendő a dolgos hét­szövetség — mint a proletár- ott további lehetőségek nyil- vánjuk biztosítani. Vonatko- köznapok évévé. Ebben az diktatúra alapja — csakis nak a foglalkoztatottság kiszé- zik ez természetesen a mun- esztendőben sem lesznek majd lesítésére. ka-, a szociális-, a komimmá- nagy szenzációk, látványos po~ A mérvéi szervek mindent lis'* a kulturáiis körülmények litikai fordúlatok. Ugyanazt — Melyek azok a lepton- elköVetnek annak érdekében feltótelek rendszeres és fo- a politikát valósítjuk meg, tosabb célok, feladatok, hr.£v meglevő lehetőségeinket kozatos javítására. Sokat ki- amelyet eddig követtünk csak amelyek megvalósításra vár. a legteljesebben kihasználjuk vánunk tenni annak ^érdeké- sokkal következetesebben, cél­illetve a piacra termelés kap­jon megfelelő hangsúlyt. Azok a minőségi mutatók, melyek ben. hogy tovább csökkenjen a nehéz fizikai munka. A tanácsok költségvetése nak megyénkben az új esz- & megyei, a helyi érdekeket tendőben? azonban m’nden esetben össze kell egyeztetni az ország, a , . ... , __, . — Harmadik ötéves tér- népgazdaság általános érdé- 1967_ben 1S biztos alap?t te" a gazdaságosságot meghatá- vünk második esztendeje Nóg- keivel. Különösen vonatkozik W ^ __________________ .___ __ rozzák megyénk ipari üze- mowében is n dolgos hét- ez a szénbányászatnál előtér- 1 s okat kell megvalósítanunk a meiben és mezőgazdaságában, köznapdk éveként vonul be kerülő kérdések megoldá' további fejlődés érdekében, az ___ ___________. „ ... _ é let minden területén. A lehe- új évben. A termelő munká- Továbbra is egyik fontos foglalása ebben a kérdésben a ban résztvevők megértsék, he- feladatunk marad megyénk nyilvánosság élé került. Ügy ratörőbben, nagyobb egyetér­tésben az emberekkel és szé­les körű szocialista népi—nem­zeti összefogással. — Ezen az ünnepnapon is a legtöbb szó éppen a mun­káról esett. A munka nap­első helyen szerepeljenek az maid be a történelembe. sára7A pártkongresszus "állás- jaÍ jellemzi*c 32 éyet’az “nT a reszel siKerui majd Kieiegue- nf.npk /.sunán anró állomásai tőségek kiaknázása, a valósá­gos igények kielégítésével tör­ténő összekapcsolása, és az en­nek érdekében kifejtett követ­kezetes munkatevékenység képezi azt a folyamatot, amelynek megvalósításával fejlődésünk további biztos zá­logát teremtjük meg. — A kongresszus határo­zatainak végrehajtása me­gyénkben is elkezdődött. Az eddig elmondottak hogyan kapcsolódnak Nógrád megye politikai és gazdasági életé­nek alakulásához, fokozott változásához, az általános fejlődéshez? ' — A határozatok végrehaj­tása legelőször a politikai életben kezdődött el. Megyénk pártbizottságai már megtár­gyalták a kongresszus hatá­rozataiból adódó feladatokat é megfelelő döntéseket hoztak n kongresszus anyagának feldol­gozására, időszakos terveikbe töriénő beépítésére. Különösen nagy lehetősé var az elkövetkező hónapok ban sorra kerülő politikai ese monvek során a kongresszu eszméinek széles körű tudató sítósára Gondolunk itt első- 8f«sban a tavasszal megtartás­-I —... , , -. .. nepek csupán apró állomásai t ' h0gy az életnek, ahol - mint va­967-ben a pértkongrMszus lami visszapilianto tükörben határozatának szellemében el­fősorban nem a közvetett jut­tatások mértékét akarjuk nö­velni, hanem a munkához közvetlenül és szorosan kap­csolódó, az elvégzett munka nagyságát és minőségét job­ban tartalmazó közvetlen dí­jazás szélesítését szorgalmaz­zuk. Minden igényt az új esz- tvndőben sem sikerül majd ki- égítenünk Vannak felfoko­zott és túlfűtött követelések, nelyek ma még nélkülözik a reális gazdasági alapot, más vészük pedig csak egy későb­bi időpontban valósítható majd meg. — A feladatok megoldásá­ban jelentős szerepük van a kommunistáknak, a párt- szervezeteknek. Milyen cé­áttekintjük a már megtett utat. ahol egyben kipihenjük a dolgos napok fáradalmait és erőt gyűjtünk a még meg­oldásra váró kérdések rende­zéséhez. Az ember elkesere­dett harcot vív a természet­tel és ebből a harcból ínár egyre inkább ő kerül ki győz­tesen. Ez a harc évszázado­kon át végigkísérte az embe­riség történetét és napjaink­ban is tart, de már a szo­cializmus viszonyai között a tudatosság, a célratörő tevé­kenység magasabb szintjén. Az emberek a természettel folytatott harc során egymás­sal is kapcsolatba kerülnek. A szocializmus az, amely eze­ket a kapcsolatokat igazán emberivé teszi, igazságos, hu­lók és elképzelések vezetik mánus viszonyokat teremtett megyénk kommunistáit a párt vezető szerepének még következetesebb érvényre juttatásában, széles körű megvalósításában? Egy részlet a Satgótarjani Napsugar-lakótelepről ember és ember között. A szocializmus építésének min­den újabb esztendeje e nagy és magasztos célok teljesebb és tökéletesebb megval ásítá­sát jelenti a történelem so- — A párt vezető szerepé- rán. amely végső tokon i vgis nek jelentősége a IX. kong- az egyes évek szintézise, -esszus egyik fő kérdéseként —E gondolatok jegyében kí- vzerepelt. A szocializmus fel- vánunk a megye valamennyi építésének jelenlegi szakaszá- lakójának nagyon boldog, si­te n az élet minden területén kerekben, eredményekben ga* fontos követelmény, hogy a dag új esztendőt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom